Magyar Nap, 1937. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1937-06-01 / 126. szám
II. évfolyam 126. szám Főszerkesztő: Kálmán Miklós Kedd, 1937 junius 1 Felelős szerkesztő: Dr. Ferencs Lásslé A „Deutschland“ megtámadta a kormány hét repülőgépét Német hadihajók ágyúzzák Almeriát Egy ismeretlen tengeralattjáró a valenciai kikötőben elsülylyesztette a ”Hude'*-t / Hitler ürügyet keres a beavatkozásra Valencia, május 31. — Német hadifatók ma ágyútűz alá vették Almeria kikötőjét. A több órán át tartó bombázás teljesen szétrombolta a kikötői berendezéseket és a parti erődítményeket is súlyosan megsértette. Az almeriai kikötő bombázására a német birodalmi kormány adott utasítást a spanyol vizeken tartózkodó német hadiflottának. Hitler ezzel az intézkedéssel akar „elégtételt“ szerezni a „Deutschland“ cirkálón ejtett sérelem miatt, melyre a népfront repülőgépei bombát vetettek. Az almeriai incidens előzményei a következők: Szombaton este a kormány két repülőgépe felderítő repülést végzett a Baleári szigetek fölött. Midőn a repülők Ibiza szigete fölött szállottak el, a parttól mintegy kétszáz méterre horgonyzó „Deutschland“ német cirkáló ágyúi minden ok nélkül lőni kezdték a repülőgépeket. A két gép viszonozta a tüzet és tizenkét bombát vetett aki, melyek közül kettő eltalálta a német hadihajót. Az egyik bomba a legénységi ebédlő tetejét szakította át és huszonhárom matrózt megölt, nyolcvanhármat megsebesített. A másik bomba a hajó tatját érte, ahol kisebb károkat okozott. Az eset megítéléséhez tudni kell, hogy a ■spanyol partok ellenőrzésére kötött nemzetközi egyezmény szerint az ellenőrző hajóknak legalább tíz mérföld távolságban kell tartózkodniuk a parttól. Ibiza szigetének ellenőrzése különben is a francia hajóhadra volt bízva az ibizai kikötőben, mely a fasiszták kezében van, a „Deutschland"-nak semmi keresni valója sem volt. ELLENŐRZŐ HAJÓ VAGY FEGYVERCSEMPÉSZ? Valencia, május 31. — Fischer admirális, a spanyol vizeken horgonyzó német flotta parancsnoka táviratot intézett a valenciai kormányhoz, melyben azt követeli, hogy a kormány tiltsa meg repülőgépeinek, hogy az ellenőrző hajókat átrepüljék, mivel ellenkező esetben a legerélyesebb ellenintézkedéseket fogják foganatosítani. A spanyol kormány távirati válaszában kijelentette, hogy csak azokat a hajókat tekintheti ellenőrző hajóknak, amelyek az előírt tíz mérföld távolságban tartózkodnak a parttól, ezzel szemben a „Deutschland“ egy olyan kikötőben vetett horgonyt, mely a felkelők kezén van. Minden valószínűség amellett szól, hogy a „Deutschland“ épp fegyvereket rakott partra a felkelők számára s légelhárító ütegeinek megszólaltatásával el akarta kergetni a két kormányrepülőt, nehogy tanúi legyenek a fegyvercsempészésnek. Jellemző, hogy ugyanaz a német kormány, melynek bombavető gépei és pilótái romhalmazzá változtatták Guernicát és Durangot, melynek tüzérsége naponta gránátesőt tudott Madridra, mely nyílt háborút visel Spanyolország ellen, felháborodik és megtorló intézkedésekhez folyamodik, ha két kormánygép, melyet egy német hadihajó provokálatlanul megtámad, védekezni kezd. Egy félórával később ugyanez a tengeralattjáró ismét megjelent a kikötőben és torpedót lőtt a ..Zorozza“ gőzösre, torpedója azonban célt tévesztett. Hét kormányrepülőgép azonnal üldözőbe vette a tengeralattjárót, azonban a beállott sötétség következtében hamarosan nyomát vesztették Valenciában valószínűnek tartják,, hogy olasz tengeralattjáró követte el a támadást Párizs, május 31. — A barcelonai kikötő közelében egy olasz, tengeralattjáróelsüllyesztette a „Ciudad Barcelona“ nevű spanyol hajót. A hajó fedélzetén 110 utas tartózkodott, akik közül mintegy hatvanan a vízbe fúltak. A megmentettek vallomásából kiderült, hogy a tengeralattjáró olasz hajó volt. A „Ciudad Barcelona“ Marseilléből indult Barcelona felé és részben élelmiszert, részben gépeket és nyersanyagot szállított a katalán fővárosba. Rakományát a marseillei semlegességi bizottság ellenőrizte. HADITANÁCS BERLINBEN Berlin, május 31. — A német birodalmi kormány a „Deutschland“-konfliktus hírére azonnal tanácskozásra ült össze. Hitler, aki épp Münchenben tartózkodott, repülőgépen Berlinbe ment és ott Blomberg hadügyminisztert, Neurath külügyminiszter és Röder admirálist, a haditengerészet főparancsnokát magához kéretve, haditanácsot tartott. A haditanácson elhatározták, hogy a „ Deutschland“-ot ért sérelem megtorlásakop Alméria kikötőjét bombázni fogják. Fasiszta tengeralattjárók garázdálkodása Valencia, május 31. — Tegnap este ismeretlen nemzetiségű tengeralattjáró hatolt be a valenciai kikötőbe és megtorpedózta az ott horgonyzó „Zude“ nevű spanyol kormányhajót. A hajó súlyos sérüléseket szepvedett és percek alatt elsüllyedt. Háborús cselekedet!” 1. Valencia, május 31. — Almeria bombázása a német hadihajók által 36 halálos áldozatot és 65 sebesültet követelt. A német hajók, melyek az „Admiral Scheer“ csatahajó vezetése alatt álltak, összesen több mint 200 ágyúlövést adtak le a városra. 36 ház teljesen rombadőlt. A valenciai kormány egyik tagja kijelentette az újságírók előtt: ,,Almeria bombázása háborús cselekedett el vagyunk szánva arra, hogy védekezni fogunk. Németország végre nyílt kártyával játszik!“ A valenciai kormány rendkívüli minisztertanácsot tartott, amelyen elhatározta, hogy a londoni semlegességi bizottságtól a német és az olasz hadihajóknak a spanyol vizekről való azonnali eltávolítását fogja követelni. Berlin, május 31. — Megbízható értesülések szerint a német kormány Almeria bombázásával még nem tekinti befejezettnek megtorlást és további, meglepetésszerű támadásokkal akar bosszút állni a spanyol kormányon. Ezeket a háborús intézkedéseket teljesen titokban tartják. Több ilyen megtorló akciót az olasz flottával karöltve akarnak végrehajtani. Nagy megdöbbenés dönfben ként, május 31. — A Népszövetség történetében még alig volt nap, midőn a helyzetet pesszimisztikusabban ítélték volna meg, mint tegnap. Két évi szünet után épp a leszerelési konferencia kezdte meg újabb tanácskozását, midőn del Vayot Valenciából telefonhoz hívták. Del Vayo visszatérve bejelentette az almeriai eseményeket s közölte kollégáival, hogykormánya a népszövetségi tanács sürgős összehívását kéri, mivel a háborús veszély nyilvánvaló. Genfben Almeria bombázásának híre nagy izgatottságot váltott ki, mely csak az esti órákban csillapodott le, midőn del Vayo bejelentette, hogy kormánya egyelőre eltekint attól, hogy a Népszövetséget határozathozatalra kényszerítse s csupán informatív jegyzéket nyújt át az almeriai eseményekről. A leszerelési konferencia tanácskozásai folyamán Litvinov megjegyezte, hogy kormánya elvben a teljes leszerelés mellett van. Jelenleg azonban nem az a fő probléma, hogy a fegyvereket csökkentsék, hanem hogy meggátolják azok használatát és lehetetlenné tegyék, hogy bombavető repülőgépek békés városokat bombázzanak. Berlin és Róma felmondják a semlegességet London, május 31. — Ribbentrop londoni német nagykövet ma jegyzéket nyújtott át a be nem avatkozási bizottság elnökének, melyben a „Deutschland“ konfliktusra való hivatkozással bejelentette, hogy a német flotta mindaddig nem vesz részt a spanyol partok ellenőrzésében, amíg a bizottság nem gondoskodik arról, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Az olasz kormány Grandi útján közölte Londonnal, hogy Németország iránti szolidaritásból szintén kilép az ellenőrzési rendszerből. A be nem avatkozási bizottság ülésén sem a német, sem az olasz megbízott nem fog részt venni. Berlin, május 31. — A birodalmi kormány elrendelte, hogy a német hadiflotta több egysége haladéktalanul siessen a spanyol vizekre. A német hajók utasítást kaptak, hogy minden spanyol kormányhajóra és repülőgépre, mely a közelükben megjelenik, azonnal kezdjenek el tüzelni. (A német és olasz kormánynak azt az elhatározását, hogy visszavonulnak a spanyol partok ellenőrzésétől, csak örömmel lehetne üdvözölni, ha ezt az elhatározást — amint az logikus lenne! — a német és olasz hadihajóknak a spanyol vizekről való visszahívása követné. Hiszen lehetetlen állapot volt az, hogy ugyanaz a két fasiszta hatalom, amely háborút visel Spanyolország ellen, egyszersmind az ellenőrző szerepét is játssza a spanyol vizeken. A német (Folytartás a 2. oldal 4. hasábján.) Amattygimnine írta: Vess László Mától kezdve három napon keresztül a magyar főváros utcái és terei szívnek és értelemnek egyaránt kedves nemes vásári zajtól lesznek hangosak. Idestova tíz éve márhogy ilyenkor junius elején néhány napra ünnepi sátrak hűsébe vonul a magyar könyv és évről-évre ékesebb bizonysáot tesz a megújhodó irodalom csodálatos fejlettségére. Milyen dadogva, színtelenül indult a nemes akció! Az első „slágerek“ jelentéktelenek voltak, ma pedig az olvasóközönség hozzászokott, hogy az írók és kiadók valami csemegével, kitűnő árucikkel lepjék meg a könyvnapon. Eleinte azt kellett hinni, hogy ügyesen kieszelt kereskedői üzletnapnál nem lesz több a nemesebb célokra rendeltetett mozgalom. És ma mégis azt látjuk, hogy a könyvnap valóságos nemzeti ünneppé nőtte ki magát és túlszárnyalta e téren azokat az országokat (Olaszország), ahonnan a gondolat tulajdonképen származik. . Messze van ugyan még Párizstól, ahol a fő öreg bukitisztek, a betűnek ezek a fáradhatatlan papjai örök ünnepet tartanak a Szajna partján a francia irodalomsak — de a budapestiek már jó úton vannak, hogy elsőrendű kultúrpolitikai tényezővé avassák a háromnapos könyvnapot. Évről-évre erősödött a mustármag és nyilván nem véletlen, hogy erőteljes sudárbaszökése éppen azokban az években történt, amikor másutt a könyvnapot — máglyásén»-nel rendezték meg . . . Mily bátor gesztus volt ez a magyar íróktól és kiadóktól, hogy amikor Berlinben az új barbárság Calibánjai máglyákat raktak a német nemzet évtizedes szellemi teljesítményből , Budapest ugyanakkor ünnepi sátrak alá helyezte a kultúra és a civilizáció nemes kincsét. Szép és hősi tett volt, hogy amikor a berlini teuton vadság tűzbe dobálta Thomas Mannt, Heinét, Tollért, Remit — ugyanabban az évben Budapesten Katona József Bánk bánját, Madách Ember tragédiáját, KunczMadár felejthetetlenül szép, humanista Fekete kolostorát adták olcsó áron a közönség kezébe. Nemzetmentő cselekedet volt, hogy amikor Németország új urai egész sereg német írót, szellemi kiválóságot taszítottak ki a nemzeti közösségből — ugyanakkor a fiatal magyar írónemzedék a puszták népét, a Tardok és a Viharsarkok koldusait hozzák be egyelőre az irodalomba, hogy onnan a már feledésbe ment Petőfi-recept szerint bevezessék a politikába is, hogy a nemzet belső életében végre otthonossá, sőt jogos birtokossá tegyék az eddig kirekesztett szegény nemzetet. A magyar szellemi élet ezekben az években a könyvek barrikádjával védekezett a barna könyvégető ragály ellen. És így van rendjén! Történelmünkből tudjuk, hogy a vészes századokban a magyar író, a magyar könyv volt a leghűségesebb virrasztó, de gyakran harcos is az önkényuralom ellen. Rogériusz, a tatárjárás történetírója meséli, hogy a tatárok elöl csak úgy tudott megmenekülni a Balaton mellett, hogy vízbe vetette magát és egy nádszálon keresztül vett lélegzetet. Ezt a nádszálat jelenti ma a könyv számunkra, amelyen keresztül lélegzetet veszünk a világot ébresztő szabadság-áramlatokból. De ugyanekkor ezen a nádszálon, a szociális szellemű és az európai mértékkel mért irodalmon át küldték íróink a harcos, védekező üzenetet minden barbársággal szemben. Hogy azonban az irodalom éltető ütőere és egyben védekező szerve lehessen a nemzet testének, ahoz elsősorban az szükséges, hogy az irodalomból minden társadalmi réteg egyformán táplálkozzék, világosan: olvasson a nép is, mégpedig minél több könyvet. Mert a helyzet lesújtó: a magyarság legnagyobb tömegei nem vásárolhatnak könyvet. A kitűnő Fejtő Ferenc írta nemrégiben, hogy Magyarországon a könyvesboltok előtt époly csörgő nyállal állnak az emberek, mint a hentesüzletek előtt. Ez így van nálunk is, Szlovenszkón és Kárpátalján. A puszták népe még nem vásárolhat könyvet, mert szalonnára, kenyérre is alig telik, így aztán nem csoda, ha egyes kritikusok arról panaszkodnak, hogy a különben ragyogó bőséggel jelentkező új magyar irodalom úgyszólván levegőtlen világban él, hatása a valóságban semmi, mert ujjai, csövei a magyarság szélesebb rétegeihez el vannak dugulva. Pedig maga az irodalom napjainkban szoros kapcsolatba került a való élettel, de ugyanakkor a vádlottak padjával is . . . Okos kultúrpolitika, bölcs nemzetmentés az lehetne, ha megadnák ennek a népnek a könyvvásárlási lehetőséget, hogy a puszták népe elolvashatná, mit ír róla Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza. Nem mintha ő nem ismerné a saját sorsát, de főképen azért, hogy öntudata is megrösödhessék. A helyzet az, hogy a vagyonos osztálybeliek megveszik a könyvet, sokszor úgy, mint egy díszes bútordarabot — de az igazi kulturéhség, a betűszomj ott ég a szegénynemzetben. Sokat beszélhetnénk saját tapasztalatainkról, amikor e hasábokon szemelvényekben izleltetőt adunk a megújhodó magyar irodalomból annak a társadalmi rétegnek, amelyet a régi államhatalom és még a mai hivatalos kultúrpolitika is ügyeimen kívül hagyott. Mennyi hálálkodó levelet kap-