Magyar Nap, 1937. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1937-06-01 / 126. szám

II. évfolyam 126. szám Főszerkesztő: Kálmán Mi­klós Kedd, 1937 juniu­s 1 Felelős szerkesztő: Dr. Ferencs Lásslé A „Deutschland“ megtámadta a kormány hét repülőgépét Német hadihajók ágyúzzák Almeriát Egy ismeretlen tengeralattjáró a valenciai kikötőben elsü­ly­­lyesztette a ”Hude'*-t / Hitler ürügyet keres a beavatkozásra Valencia, május 31. — Német hadif­atók ma ágyútűz alá vették Almeria kikötő­­jét. A több órán át tartó bombázás teljesen szétrombolta a kikötői berendezéseket és a parti erődítményeket is súlyosan megsértette. Az almeriai kikötő bombázására a német birodalmi kormány adott utasítást a spanyol vizeken tartózkodó német hadi­flottának. Hitler ezzel az intézkedéssel akar „elégtételt“ szerezni a „Deutschland“ cirkálón ejtett sérelem miatt, melyre a népfront repülőgépei bombát vetettek. Az almeriai incidens előzményei a követ­kezők: Szombaton este a kormány két re­pülőgépe felderítő repülést végzett a Baleári szigetek fölött. Midőn a repülők Ibiza szige­te fölött szállottak el, a parttól mintegy kétszáz méterre hor­gonyzó „Deutschland“ német cirkáló ágyúi minden ok nélkül lőni kezdték a repülőgépeket. A két gép viszonozta a tüzet és tizenkét bombát vetett aki, melyek közül kettő el­találta a német hadihajót. Az egyik bomba a legénységi ebédlő te­tejét szakította át és huszonhárom mat­rózt megölt, nyolcvanhármat megsebesített. A másik bomba a hajó tatját érte, ahol ki­sebb károkat okozott. Az eset megítéléséhez tudni kell, hogy a ■spanyol partok ellenőrzésére kötött nemzet­közi egyezmény szerint az ellenőrző hajóknak legalább tíz mér­föld távolságban kell tartózkodniuk a parttól. Ibiza szigetének ellenőrzése különben is a francia hajóhadra volt bízva az ibizai kikö­tőben, mely a fasiszták kezében van, a „Deutschlan­d"-nak semmi keresni valója sem volt. ELLENŐRZŐ HAJÓ VAGY FEGYVER­­CSEMPÉSZ? Valencia, május 31. — Fischer admirális, a spanyol vizeken horgonyzó német flotta parancsnoka táviratot intézett a valenciai kormányhoz, melyben azt követeli, hogy a kormány tiltsa meg repülőgépeinek, hogy az ellenőrző hajókat átrepüljék, mivel ellenkező esetben a legerélyesebb ellenintézkedéseket fogják foganatosítani. A spanyol kormány távirati válaszában ki­jelentette, hogy csak azokat a hajókat tekint­heti ellenőrző hajóknak, amelyek az előírt tíz mérföld távolságban tartózkodnak a parttól, ezzel szemben a „Deutschland“ egy olyan kikötőben vetett horgonyt, mely a felkelők kezén van. Minden valószínűség amellett szól, hogy a „Deutschland“ épp fegyvereket rakott partra a felkelők számára s légelhárító ütegeinek megszólaltatásával el akarta kergetni a két korm­ányrepülőt, ne­hogy tanúi legyenek a fegyvercsempészés­nek. Jellemző, hogy ugyanaz a német kor­mány, melynek bombavető gépei és pilótái romhalmazzá változtatták Guernicát és Du­­rangot, melynek tüzérsége naponta gránát­esőt tudott Madridra, mely nyílt háborút vi­sel Spanyolország ellen, felháborodik és meg­torló intézkedésekhez folyamodik, ha két kormánygép, melyet egy német hadihajó provokálatlanul megtámad, védekezni kezd. Egy félórával később ugyanez a tenger­alattjáró ismét megjelent a kikötőben és torpedót lőtt a ..Zorozza“ gőzösre, torpe­dója azonban célt tévesztett. Hét kormány­repülőgép azonnal üldözőbe vette a tenger­alattjárót, azonban a beállott sötétség kö­vetkeztében hamarosan nyomát vesztették Valenciában valószínűnek tartják,, hogy olasz tengeralattjáró követte el a támadást Párizs, május 31. — A barcelonai kikötő közelében egy olasz, tengeralattjáró­­el­süllyesztette a „Ciudad Barcelona“ nevű spanyol hajót. A hajó fedélzetén 110 utas tartózkodott, akik közül mintegy hatvan­an a vízbe fúltak. A megmentettek vallomá­sából kiderült, hogy a tengeralattjáró olasz hajó volt. A „Ciudad Barcelona“ Marseil­léből indult Barcelona felé és részben élelmiszert, részben gépeket és nyers­anyagot szállított a katalán fővárosba. Rakományát a marseillei semlegességi bi­zottság ellenőrizte. HADITANÁCS BERLINBEN Berlin, május 31. — A német birodalmi kormány a „Deutschland“-konfliktus hírére azonnal tanácskozásra ült össze. Hitler, aki épp Münchenben tartózkodott, repülőgépen Berlinbe ment és ott Blomberg hadügymi­nisztert, Neurath külügyminiszter és Röder admirálist, a haditengerészet főparancsnokát magához kéretve, haditanácsot tartott. A haditanácson elhatározták, hogy a „ Deutsch­­land“-ot ért sérelem megtorlásakop Alméria kikötőjét bombázni fogják. Fasiszta tengeralatt­járók garázdálkodása Valencia, május 31. — Tegnap este is­meretlen nemzetiségű tengeralattjáró hatolt be a valenciai kikötőbe és megtorpedózta az ott horgonyzó „Zude“ nevű spanyol kormányhajót. A hajó súlyos sérüléseket szepvedett és percek alatt elsüllyedt. Háborús cselekedet!” 1. Valencia, május 31. — Almeria bombázása a német hadihajók által 36 halálos áldozatot és 65 sebesültet követelt. A német hajók, melyek az „Admiral Scheer“ csatahajó ve­zetése alatt álltak, összesen több mint 200 ágyúlövést adtak le a városra. 36 ház telje­sen rombadőlt. A valenciai kormány egyik tagja kijelen­tette az újságírók előtt: ,,Almeria bombázása háborús cselekedet­t el vagyunk szánva ar­ra, hogy védekezni fogunk. Németország végre nyílt kártyával játszik!“ A valenciai kormány rendkívüli miniszter­tanácsot tartott, amelyen elhatározta, hogy a londoni semlegességi bizottságtól a német és az olasz hadihajóknak a spanyol vizekről való azonnali eltávolítását fogja követelni. Berlin, május 31. — Megbízható értesülé­sek szerint a német kormány Almeria bom­bázásával még nem tekinti befejezettnek­­ megtorlást és további, meglepetésszerű tá­madásokkal akar bosszút állni a spanyol kor­mányon. Ezeket a háborús intézkedéseket teljesen titokban tartják. Több ilyen megtorló akciót az olasz flottával karöltve akarnak végrehajtani. Nagy megdöbbenés dönfben­ ként, május 31. — A Népszövetség törté­netében még alig volt nap, midőn a helyzetet pesszimi­sztikusabban ítélték voln­a meg, mint tegnap. Két évi szünet után épp a leszere­lési konferencia kezdte meg újabb tanácsko­zását, midőn del Vayot Valenciából telefon­hoz hívták. Del Vayo visszatérve bejelen­tette az almeriai eseményeket s közölte kol­légáival, hogy­­kormánya a népszövetségi tanács sür­gős összehívását kéri, mivel a háborús veszély nyilvánvaló. Genfben Almeria bombázásának híre nagy izgatottságot váltott ki, mely csak az esti órákban csillapodott le, midőn del Vayo be­jelentette, hogy kormánya egyelőre eltekint attól, hogy a Népszövetséget határozathoza­talra kényszerítse s csupán informatív jegy­zéket nyújt át az almeriai eseményekről. A leszerelési konferencia tanácskozásai fo­lyamán Litvinov megjegyezte, hogy kor­mánya elvben a teljes leszerelés mellett van. Jelenleg azonban nem az a fő probléma, hogy a fegyvereket csökkentsék, hanem hogy meggátolják azok használatát és lehetetlenné tegyék, hogy bombavető re­pülőgépek békés városokat bombázzanak. Berlin és Róma felmondják a semlegességet London, május 31. — Ribbentrop londoni német nagykövet ma jegyzéket nyújtott át a be nem avatkozási bizottság elnökének, melyben a „Deutschland“ konfliktusra való hivatkozással bejelentette, hogy a német flotta mind­addig nem vesz részt a spanyol partok ellenőrzésében, amíg a bizottság nem gondoskodik arról, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Az olasz kormány Grandi útján közölte Londonnal, hogy Németország iránti szoli­daritásból szintén kilép az ellenőrzési rendszerből. A be nem avatkozási bizottság ülésén sem a német, sem az olasz megbízott nem fog rész­t venni. Berlin, május 31. — A birodalmi kormány elrendelte, hogy a német hadiflotta több egysége haladéktalanul siessen a spanyol vi­zekre. A német hajók utasítást kaptak, hogy minden spanyol kormányhajóra és repülő­gépre, mely a közelükben megjelenik, azon­nal kezdjenek el tüzelni. (A német és olasz kormánynak azt az elha­tározását, hogy visszavonulnak a spanyol par­tok ellenőrzés­étől, csak örömmel lehetne üd­vözölni, ha ezt az elhatározást — amint az lo­gikus lenne! — a német és olasz hadihajóknak a spanyol vizekről való visszahívása követné. Hiszen lehetetlen állapot volt az, hogy ugyanaz a két fasiszta hatalom, amely háborút visel Spanyolország ellen, egyszersmind az ellenőrző szerepét is játssza a spanyol vizeken. A német (Folytartás a 2. oldal 4. hasábján.) Amattygimnine írta: Vess László Mától kezdve három napon keresztül a magyar főváros utcái és terei szívnek és ér­telemnek egyaránt kedves­ nemes vásári zaj­tól lesznek hangosak. Idestova tíz éve már­­hogy ilyenkor junius elején néhány napra ünnepi sátrak hű­sébe vonul a magyar könyv és évről-évre ékesebb bizonysá­ot tesz a megújhodó irodalom csodálatos fejlettségé­­re. Milyen dadogva, színtelenül indult a ne­mes akció! Az első „slágerek“ jelentéktele­nek voltak, ma pedig az olvasó­közönség hozzászokott, hogy az írók és kiadók valami csemegével, kitűnő árucikkel lepjék meg a könyvnapon. Eleinte azt kellett hinni, hogy ügyesen kieszelt kereskedői üzletnapnál nem lesz több a nemesebb célokra rendeltetett mozgalom. És ma mégis azt látjuk, hogy a könyvnap valóságos nemzeti ünneppé nőtte ki magát és túlszárnyalta e téren azokat az országokat (Olaszország), ahonnan a gondo­lat tulajdonképen származik. . Messze van ugyan még Párizstól, ahol a fő öreg buki­­tisztek, a betűnek ezek a fáradhatatlan pap­jai örök ünnepet tartanak a Szajna partján a francia irodalom­sak — de a budapestiek már jó úton vannak, hogy elsőrendű kultúrpoliti­kai tényezővé avassák a háromnapos könyv­napot. Évről-évre erősödött a mustármag és nyil­­ván nem véletlen, hogy erőteljes sudárba­­szökése éppen azokban az években történt, amikor másutt a könyvnapot — máglyásén»-­­nel rendezték meg . . . Mily bátor gesztus volt ez a magyar íróktól és kiadóktól, hogy amikor Berlinben az új barbárság Calibán­­jai máglyákat raktak a német nemzet évtize­des szellemi teljesítményből , Budapest ugyanakkor ünnepi sátrak alá helyezte a kul­túra és a civilizáció nemes kincsét. Szép és hősi tett volt, hogy amikor a berlini teuton vadság tűzbe dobálta Thomas Mannt, Heinét, Tollért, Remit — ugyanabban az évben Bu­dapesten Katona József Bánk bánját, Ma­dách Ember tragédiáját, Kuncz­­Madár felejt­hetetlenül szép, humanista Fekete kolostorát adták olcsó áron a közönség kezébe. Nem­­­zetmentő cselekedet volt, hogy amikor Né­metország új urai egész sereg német írót, szellemi kiválóságot taszítottak ki a nemzeti közösségből — ugyanakkor a fiatal magyar írónemzedék a puszták népét, a Tardok és a Viharsarkok koldusait hozzák be egyelőre­­ az irodalomba, hogy onnan a már feledésbe ment Petőfi-recept szerint bevezessék a po­litikába is, hogy a nemzet belső életében végre otthonossá, sőt jogos birtokossá te­gyék az eddig kirekesztett szegény­ nemze­tet. A magyar szellemi élet ezekben az évek­ben a könyvek barrikádjával védekezett a barna könyvégető ragály ellen. És így van rendjén! Történelmünkből tud­juk, hogy a vészes századokban a magyar író, a magyar könyv volt a leghűségesebb virrasztó, de gyakran harcos is az önkény­uralom ellen. Rogériusz, a tatárjárás törté­netírója meséli, hogy a tatárok elöl csak úgy tudott megmenekülni a Balaton mellett, hogy vízbe vetette magát és egy nádszálon keresztül vett lélegzetet. Ezt a nádszálat je­lenti ma a könyv számunkra, amelyen ke­resztül lélegzetet veszünk a világot ébresztő szabadság-áramlatokból. De ugyanekkor ezen a nádszálon, a szociális szellemű és az euró­pai mértékkel mért irodalmon át küldték író­ink a harcos, védekező üzenetet minden bar­bársággal szemben. Hogy azonban az irodalom éltető ütőere és egyben v­édekező szerve lehessen a nem­zet testének, ahoz elsősorban az szükséges, hogy az irodalomból minden társadalmi ré­teg egyformán táplálkozzék, világosan: ol­vasson a nép is, még­pedig minél több köny­vet. Mert a helyzet lesújtó: a magyarság leg­nagyobb tömegei nem vásárolhatnak köny­­­vet. A kitűnő Fejtő Ferenc írta nemrégi­ben, hogy Magyarországon a könyvesboltok előtt époly csörgő nyállal állnak az emberek, mint a hentesüzletek előtt. Ez így van ná­lunk is, Szlovenszkón és Kárpátalján. A puszták népe még nem vásárolhat könyvet, mert szalonnára, kenyérre is alig telik, így aztán nem csoda, ha egyes kritikusok arról panaszkodnak, hogy a különben ragyogó bő­séggel jelentkező új magyar irodalom úgy­szólván levegőtlen világban él, hatása a va­lóságban semmi, mert ujjai, csövei a ma­gyarság szélesebb rétegeih­ez el vannak du­gulva. Pedig maga az irodalom napjainkban szoros kapcsolatba került a való élettel, de ugyanakkor a­­ vádlottak padjával is . . . Okos kultúrpolitika, bölcs nemzetmentés az lehetne, ha megadnák ennek a népnek a könyvvásárlási lehetőséget, hogy a puszták népe elolvashatná, mit ír róla Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza. Nem mintha ő nem ismerné a saját sorsát, de főképen azért, hogy öntudata is megrösödhessék. A hely­­zet az, hogy a vagyonos osztálybeliek megveszik a könyvet, sokszor úgy, mint egy díszes bútordarabot — de az igazi kultur­­éhség, a betűszomj ott ég a szegény­­nemzetben. Sokat beszélhetnénk saját tapasz­talatainkról, amikor e hasábokon szemelvé­nyekben izleltetőt adunk a megújhodó ma­gyar irodalomból annak a társadalmi réteg­nek, amelyet a régi államhatalom és még a mai hivatalos kultúrpolitika is ügyeimen kí­vül hagy­ott. Mennyi hálálkodó levelet­ kap-

Next