Magyar Nap, 1937. szeptember (2. évfolyam, 202-226. szám)

1937-09-30 / 226. szám

II. évfolyam 326. szám lesserk­esztő: Kálmán Mik­lós „B-kiadat a tartalomból Egy hitlerista diák jelentette fel Riedmatten (2. oldal) * Megdrágul a kassai kenyér (1. oldal) * Uj világbéke-kongresszus készül (1. oldal) * Betlen O.: Uj hangok a katolikus if­júság soraiban (3. oldal) * Homály Hodzsa és Schuschnigg találkozója körül (3. oldal) A Népszövetség ítél Japán felett (2. oldal) Csütörtök, 1937 szeptember 30 Felelős szerkesztő: dr. Ferenci lászló­ ­• Bombazápor egy kínai kikötőváros felett Több faás bombát dobtak a külföldiek biztonsági zónásához tárolt liuhu kikötővárosra. Canterbury érseke a japanesre siet mozgalom élén Nanking, szeptember 29. A kék­ folyó egyik kikötővárosa, Vul­u felett 15 japán repülőgép jelent meg és többszáz bombát dobott le. Két hatalmas tűzvész keletke­zett, mely rengeteg kínai házat elpusztí­tott. Az ereberáldozatok száma még isme­retlen. A bombázás váratlanul érte a vá­rost, amelyet a japánok a külföldi szemé­lyiségek biztonsági zónájához jelöltek ki. A VÖRÖS HADSEREG ELŐNYÖMUL Sanghai, szeptember 29. — A Sanszi tar­tomány északi részében elért nagy győzeleme után a kínai 8. hadsereg (volt vörös hadse­reg) Csudé kommunista tábornok vezetésé­vel a Lincsin—Kvanlin út mentén tovább­nyomul Tatung és Kalgan felé, mely váro­sok japán megszállás alatt vannak. A japán hadsereg, melynek főerői Paotingnál és Huajennél vannak, visszavonulásra kénysze­rült. Csade seregének előnyomulása éket vert ezáltal a japán arcvonalba és nagyon megnehezítette a japánok helyzetét. Ettől a fronttól délre japán sikereket je­lentenek. A Japánok Csacsautól délre meg­szállták Fenkiakau vasútállomást és a vasút mentén továbbnyomultak.­ ­62 JAPÁN REPÜLŐGÉP PUSZTULT EL Sanghaj, szeptember 29. — A kínai had­­vezetőség kimutatása szerint augusztus 14-től 31-i­g 43 kínai repülőgép és 62 japán repülő­gép zuhant le a harcokban. 81 japán pilóta meghalt, 11 fogságba esett és 20 megszökött. BOMBÁZZÁK CSAPÉIT ÉS PUTINT Japán tüzérség és repülők heves tűz­ alá fogták Csapéit. A repülők jó bombát dobtak le, nagy károkat okozva. Tokió, szeptember 29. — A japán távirati iroda jelentése szerint a nemzetközi telepit-Az északkínai front térképe. A japánok arc­­vonala T­ienc­síntől délre a tengernél kezdődik, lehúzódik erős ékalakban a Peipingtől kiin­duló vasútvonalnál Paotingig, onnan erősen észak felé visszavezet, majd délnyugati irány­ban Tatungot és az ettől délnyugatra fekvő l'Huajent magába zárva Kalgantól nyugatra zárul be. Csudé seregének előnyomulása Ta­tung és Paoting között erősen kimélyítette az amúgy is fennálló éket. Az elfoglalt Kvanlin Paotingtól Kalgan irányában fekszik az előb­bitől mintegy 100 kilométernyire menyből japán tengerészcsapatok támadást indítottak a sanghaj­i fronton és elfoglalták Csiangvant. Egy másik japán csapat Liucsia­­hang felé indított támadást. A Vanpu folyó partján levő Pututit hadi­hajók bombázták. A kínaiak jólfedett gép­fegyverosztagai a hadihajók fedélzetét vették cél alá. KÍNAIAK HŐSIES TETTE Húsz kínai katona hősies tettre vállalko­zott, hogy az „Itsumo“ hadihajót elhallgat­tassa. A sötétség leple alatt elhagyták Pu­­tungot és a hajó közelében aknát akartak el­helyezni. A hajó közelébe érve át akarták vágni az acélhálót, mely a h­atót átövezte, de a japánok észrevették őket. Mikor a ka­tonák látták, hogy fel vannak fedezve, fel­robbantották az aknát és maguk is is ott pusz­tultak. A robbanás oly nagy volt, hogy a légnyomás a fél mérföldnyire lévő „Augus­­tus“ amerikai cirkáló legénységét kidobta ágyaikból. Azt nem lehet még tudni, hogy a japán hadihajón milyen kárt okozott a rob­banás. CANTERBURY ÉRSEKE A JAPÁNELLENES BOJKOTT ÉLÉN London, szeptember 29. — A csütörtöki nagygyűlésre, mely Alberthallban lesz, a gyűlés rendezőinek kérelmére Canterbury érseke elvállalta a védnökséget. A gyű­lés tudvalevőleg manifesztáció lesz a ja­pánellenes bojkott bevezetése érdekében. * Csudó tábornok Mussolini elhagyta Németországot Róma várja a Ducét — Mussolini beszédet mond a Palazzo Venezia erkélyéről Berlin, szeptember 29. — Ma van Musso­lini németországi tartózkodásának utolsó napja. Délelőtt koszorút helyezett el a hő­sök emlékművén, majd részt vett azon a nagy csapatszemlén, amelyet az Unter den Linden-en tartot­tak meg. Végül a Wilhelmstrassen utoljára találkozott Hitlerrel. Ezen a találkozón fontos politikai megbeszélések voltak. A késő délutáni órákban Mussolini Ró­mába indul. A német határig Hess, a Führer helyettese is elkíséri. A visszautazás alkal­mával a biztonsági intézkedéseket még jobban megszigorították. Egy magasrangú Gestapo-tiisztviselő utazik a Duce vonatán s telefonon ellenőrzi a vas­útvonal mentén tett biztonsági rendszabályo­kat. RÓMA VÁRJA A DUCÉT Róma, szeptember 29. — Rómában nagy­arányú fogadást készítenek elő Mussolini számára. A Duce nagy beszédet fog mondani a Palazzo Venezia erkélyéről. Beszéde a berlini utazás eredményeivel fog foglalkozni. BACILLUSOK MERÉNYLETE A DUCE ELLEN Berlin, szeptember 29. — A nagy bizton­sági intézkedésekkel sem lehetett megaka­dályozni, hogy a Ducét berlini tartózkodása alatt baleset ne érje. Már tegna­pi beszéde alatt feltűnt, hogy Mussolini bizonytalan és hangja rekedt. Most közlik, hogy az olasz diktátornak megártott a német klíma s alapos náthát szerzett. Beszéde után forró fürdőt vett s ágynak dőlt. ESSENI RENDELÉSEK Berlin, szeptember 29. — A hírek szerint a Duce esseni látogatása alkalmával nagy rendeléseket adott a Krupp-mü­­veknek. Elsősorban nehéz hajóágyukról van szó, melyeket a legrövidebb időn belül szállítják ez olasz kormánynak. ÉS SZÓLT A DUCE... Berlin, szeptember vége. — A diktátor-találkozó csúcspontja a berlini Stadionban megtartott nagy népgyű­lés volt, amelyen úgy a Duce, mint a, Führer szólásra emelkedtek. Hitler meglehetősen röviden beszélt , szavai mintegy bevezetői voltak a Duce szónoklatának. Hitler arra szorítkozott, hogy rámutasson a német—olasz együttműködés szükségességére a fasiszta diktatúrák létérde­kei szempontjából s Olaszország versaillesi szerepének felelevenítésével történelmileg is megalapozza a Róma—Bertn tengelyt. A Duce beszéde — melyet tört németséggel mon­dott el —­ igen kemény volt, viszont nem hozta meg a várt szenzációt s csak nagy általánossá­gokban mozgott. Mussolini azt fejtegette, hogy a Róma­—Berlin-tengely nem akar háborút... Ő is történelmi előzményekre hivatkozott — a szank­­ciópolitikára — melyek előkészítették Róma és Berlin közeledését. A Duce beszédének éles antibolsevista színezete volt, miközben azt hangsúlyozta, hogy „Németország­ban és Olaszországban van ideális demokrácia.*!!)­­Ez az antibolsevista beállítottság hozza magával a szónoklat egyetlen megfogható fenyegetését, mely Spanyolország ellen irányul. A Duce ismét beismerte, hogy az ibériai félszi­geten olasz csapatok harcolnak s kijelentette, hogy Olaszország és a III. Birodalom nem hajlandók kivonulni a Pireneusok alól. Végül kijelentette, hogy rövidesen az egész vi­lág fasiszta lesz... Diístátorok­ beszélnél! Érdemes volna kissé eltérni a politikai ese­mények értékelésének szokásos formájától — ami abban áll, hogy a szavakon túl, sőt a szavak ellenére a lényeget vesszük célba — s nagyobb figyelmet szentelni azoknak a szavaknak és mondatoknak, amiket a fekete művészet mesterei négyezer trombita harso­gása s százezernyi elhódított tömeg üvöltése közepett a világ elé tálaltak. Érdemes volna ezeket a szavakat és mondatokat a legprimi­tívebb logikai szabályok szerint felmérni, ki­hámozni az ellentmondásokat s megcáfolni a bárgyú történelmi ferdítéseket, szembe­állítani a diktátorok mostani s régebbi kije­lentéseit, összehasonlítani az egyik Vezér „megállapításait“ a másik „fejtegetéseivel“ s nagyon tanulságos eredményre jutnánk. Mindenekelőtt ön önmagát cáfolná meg a Duce egyik kijelentése, melyben a fasiszta etikát dicsőítette. A fasiszta etikát, amelyhez „a parancsuralom mindig hű maradt, amely tel­jesen fedi a diktátor egyéni morálját, őszinte és nyílt beszédet, a barátok között, hűséget . . .“ Őszinte és nyílt beszéd, bará­tok közötti hűség! A fasiszta hatalmak tevé­kenysége fennállásuk óta szerződésszegés­ben só ígéretek kijátszásában, burkolt fenye­getésekben s kulissza mögötti mesterkedések­ben, a diplomácia lovagiassági szabályainak felrúgásában s mértéktelen hazudozásban merült ki. Hitler volt az, aki 1936 márciusá­nak első napjaiban 25 éves békét ajánlott fel Franciaországnak, hogy azután néhány nap múlva be­vonultassa csapatait a Rajnavidék­re. Mussolini volt az, aki, mint a Népszövet­ség egyik tagállamának feje, a genfi intéz­mény iránti kötelező hűség arculcsapásával bevonultatta csapatait Abesszíniába. A diktá­torok voltak azok, akik féléven keresztül vál­tig tagadták, hogy nincsenek csapataik Spa­nyolországban s most Mussolini az egész vi­lág előtt nyíltan önmagát hazudtolja meg s bejelenti, hogy a Pireneusok alatt olasz csa­patok küzdenek .­hősiesen“ a fasizmus dia­daláért . . . A fasiszta őszinteség s a fasiszta követ­kezetesség illusztrálására elegendő egyetlen példát említeni: a diktátorok hivatkozását a demokráciára. Mussolini beszédében azt fej­tegette, hogy a fasiszta diktatúra nem dikta­túra, hanem az ideális demokrácia s a fasis­­. •­z a diktátor nem diktátor, hanem a nép kollek­tív akaratának kifejezője. Ezzel legfelsőbb fórumon szentesítette azt a demagógiát, amit a jobboldali lapok egész Európában (nálunk is) a „jobboldali demokráciával“ űznek. S 3 Dncét az sem zavarta meg fejtegetésében, hogy Hitler néhány perccel előtte kijelentet­te, hogy a német népet a weimari köztársa­ság alatt a liberalizmus és a demokrácia tette tönkre! A demokrácia fogalmával való dúcés bűvészkedés elég világosan mutatja a töme­gek felöl szorongatott fasizmus mai észjárá­sát: ha a fasiszta diktatúra már Mussolini­nak sem diktatúra, úgy ez eléggé bizonyítja, mily rendkívül népszerűtlenné váltak azok a rendszerek, melyek nagy népeket évtizedek óta sanyargatnak s a demokrácia az, am­ely ma az olasz és német nép legfőbb vágya. E vággyal a Duce is csak úgy tud szembeszáll­ni, ha zsarnoki rendszerét „demokráciának“ nevezi ki. A cáfolást könnyen folytatni lehetne. De a berlini szavakon való nyargalás nem az az út, amelyen el lehet igazodni a diktátor­­találkozó jelentőségének s következményei­nek megítélésében. A diktátorok békéről szó­nokoltak s ez már önmagában véve is elég nyugtalanságra ad okot. Ez a­z,béke“ sok mindent takargat s az eddigi tapasztalatok szerint annyit is jelenthet, hogy béke lesz, ha a világ újból ölhetett kezekkel fogja nézni a fasizmusok legközelebbi erőszakos akcióját. A diktátorok békéről beszélnek, de ugyanak­kor Európa tudomására hozzák, hogy Spa­nyolországról nem hajlandók lemondani s „antibolsevista“ hadjáratukat az Ibériai fél­szigeten a legvégsőkig folytatni kívánják. Ezen a ponton valóban nincs homály a ber­lini beszédekben. Már­pedig a spanyolorszá­gi fasiszta intervenció folytatása egyet jelent valamennyi, a spanyol kérdéssel szorosan összenőtt probléma és konfliktus további ki­élezésével. A spanyol intervenció folytatása - a nyomatékosan hangsúlyozott antibolse-

Next