Magyar Nap, 1937. október (2. évfolyam, 227-252. szám)
1937-10-01 / 227. szám
„G-wad* a tartalom»« CSERESNYÉS: Harcim a halállal » * HUSZÁR EMIL: Katakombák a katolik Kölnben (1. oldal) * 'Megrendítő hitvesgyilkossági per Kassán (2. oldal) * Amit még tidni kell (2. oldal) Nagy felkelés Abesszíniában II. évfolyam 227. szám Főszerkentő: Kálmán Miklós Felelős szerkesztő: Dr. Ferencs László Péntek« 1937 október 1 .» A Népszövetség kimondta a határozatot: Fegyveresen beavatkoztak Spanyolország belügyeibe! Erélyes állásfoglalás a külföldi hadseregek visszavonása mellen Genf. — A Népszövetség csütörtöki ülésén végre megszületett a spanyol kérdésben a határozat, mely, ha nem is egyezik teljesen azzal a feltétellel, amelyet Del Vayo nyújtott be Spanyolország nevében, de mégis kimondja, hogy Spanyolországban külföldi hatalmak fegyveres beavatkozása történik. A határozat első két pontja a másik állam függetlenségének és önállóságának sérthetetlenségét hangsúlyozza ki. A harmadik pont a be nem avatkozással kapcsolatos kötelességekre figyelmezteti az államokat. A negyedik pont így szól: A Népszövetség teljes ülése sajnálja, hogy a fáradozások ellenére sem sikerült a nem spanyol harcolók visszahívását elérni. Különös sajnálattal állapítja meg, hogy Spanyolország frontjain egész külföldi csapattestek vannak. Megállapítja, hogy ez külföldi fegyveres beavatkozást jelent Spanyolország belügyeibe. A rezolució további négy pontja azt a kívánságot fejezi ki, hogy a legutóbbi diplomáciai lépések az idegen katonák visszahívására eredménnyel záruljanak. Felhívja a kormányokat, hogy ez irányban további erélyes intézkedéseket tegyenek s hangsúlyozza, hogy a tagállamok, amelyek a be nem avatkozást aláírták, szakítanak ezzel, nagyrövidebb idő alatt nem lesznek lépések téve a külföldi katonák visszavonása érdekében. A német és olasz körökben, ahol megvoltak arról győződve, hogy a Népszövetség nem hoz határozatot a spanyol kérdésben, nagy csalódást keltett ez a határozat, mely ha kissé burkolt formában is, de mégis megvádolja Olasz- és Németországot a beavatkozással és erélyes rendszabályok igénybevételét helyezi kilátásba. Erélyes hangú jegyzék Olaszországhoz Ha nem enged , megnyitják a pireneusi határokat, London. Az angol kabinetet tegnapi ülésen megfogalmazták azt a jegyzéket, amit Franciaország és Nagybritannia közösen intéznek Olaszországhoz a spanyol konfliktus likvidálása ügyében. A jegyzéket minden valószínűség szerint még e hét végén átadják Rómában s a római angol követ már meg is kapta az erre vonatkozó utasításokat. Jól informált körök kijelentései szerint a jegyzék jelentékenyebb erélyesebb hangú, mint az eddigiek. Felszólítja Olaszországot, hogy csatlakozzék Franciaország és Anglia törekvéseihez a spanyol polgárháború befejezésére. Arra az esetre, ha Olaszország e jegyzék után is vonakodna s kitérő választ adna, a római angol és francia követek utasítást kaptak kormányaiktól, hogy szóbelileg tudassák Mussolinival kormányaik szándékát a pireneusi határok megnyitására s Valencia fegyvervásárlásainak szabaddá tételére. Anglia bojkottálja Japánt Anglia, Franciaország és az USA szolidaritása térdre kényszeríti Japánt Japán több „megértést" kér London, szeptember 30. — Míg Genfben komolyan felvetődött a gondolat, hogy japánt szankciókkal kellene sújtani, az angol közvéleményben nagyarányú akció indult Japán kereskedelmi bojkottálására. Ilyen akció sikere természetesen Franciaország és az Egyesült Államok messzemenő szolidaritását előfeltételezi. A bojkottmozgalomban elsősorban a liberálisok s a munkás-baloldal vesznek részt, bár a konzervatívok táborából is számos hang szólalt fel Japán megbüntetése mellett. A „Times“-ben az angol politika és tudomány számos kiválósága nyílt levélben tárgyalja a támadók ellen aktuálissá vált gazdasági rendszabályok kérdését. Keynes híres közgazdász többek között a következőket írja a „Times“ben : „Vájjon nem kötelessége-e az USA-nak, Angliának s a többi nagy nemzetnek figyelmeztetni Japánt, hogy megszakítják vele a gazdasági kapcsolatokat, ha nem változtatja meg módszereit? E gazdasági rendszabályokkal egyidejűleg a hatalmaknak természetesen egymás kölcsönös megsegítésére kellene kötelezni magukat, ha Japán represszáliákhoz nyúlna. Majd-nem biztos, hogy ilyen rendszabályok eredményre vezetnének s a siker úgy a jelen, mint a jövő szempontjából nagyjelentőségű volna“. A liberális „News Chronicle“ naponta nagy betűkkel hozza a következő felhívást: „Bojkottáljátok a japán árukat!“ Sír Arthur Salter a következőket írja ebben a lapban: „Japán nyersanyagok terén rendkívüli módon függ a külföldtől. Nincs olaja, vasa, gummija, gyapotja... Ha nem tud exportálni, nem tud nyersanyagok beszerzésére elegendő anyagi alapot teremteni. Lehetséges, hogy Tokiónak rövid háborúhoz elégséges készletei vannak. Anglia és az Egyesült Államok bojkottja esetén azonban még ilyen rövid háborút sem tudna befejezni“. A „News Chronicle“ egyébként is a japánellenes mozgalom legfőbb orgánuma. Tegnapi számában egy röpcédula fényképét közli, melyen légi torpedó látható s a következő felírás: ,,Nem vásárolunk japán árut“. A mai naptól kezdve hasonló felirásu jelvényeket árusítanak majd London minden városnegyedében s hasonló tartalmú plakátokat ragasztanak az üzletekre is. Október ötödikén pedig gigantikus arányú japánellenes tiltakozó gyűlést tartanak London legnagyobb termében, a Royal Albert Hal-ban, melynek főszónoka Canterbury érseke lesz. Japán menteset masát Tokió, szeptember 30. — Hirota külügyminiszter átnyújtotta a japán választ Anglia, Franciaország s az USA tiltakozására Nanking bombázása ügyében. A jegyzék szerint a japánok nem mondhatnak le Nanking bombázásáról, mert az a kínaiak katonai operációinak központja. Hirota jegyzéke szerint Japán óvakodlik külföldi érdekek megsértésétől, de nyílt városok bombázásának megítélésében Tokió több „megértést“ kér a Kínában érdekelt hatalmaktól. Matcsui, a Kínában lévő japán csapatok főparancsnoka. Európa Fasiszta lesz (sz. gy.) A Duce közismert pöffeszkedő teltségéhez viszonyítva is jókora adag pfidia kellett ahoz a kijelentéshez, hogy trópa fasiszta lesz, mégpedig nem propagdával, hanem a „fejlődés belső törvénysrüségei“ miatt. Ez a kijelentés egészen inként hangzik, mint Mussolini régebbi tétel a fasizmus nem exportcikk. Ez a kijelent tolakodó önbizalomnak hangzik, sőt lényet tésnek, szemben a régebbi, viszonylag srény tézissel, amikor még nem volt Bero Berlin-tengely s a fasizmus csak Olaszágon belül volt nagy legény, kifelé hol fia, hol Franciaország szerény székért volt és a pillanatot várta, mikor követi be a nyugati hatalmak között az a La féle nagy szakadás s valamiféle segédrzmus megszületése, amely megadja a Itália önálló világhatalmi szerepléséhez lavalizmus, sajnos, rátört Európára, a seg fasizmus is megszületett a Harmadik Bizalom képében, azonban az a tábor, am nem kívánja, hogy Európa holnap fasis legyen, még ma sem olyan ijedős, hogy il comédia del arte-be való, szeszélyes, ha mondjuk dinamikus frázissal el hagyja rgát téríteni saját felfogásától Európa törvészerű fejlődéséről. S ha Mussolini különvményét összevetjük az európai fejlődés jóságos tendenciáival, nemcsak a legint ható tendenciákkal, hanem a köznapi, a közelebb fekvő tényekkel is, megnyugtjuk magunkat, hogy a diktátor ez esetben elvetette a sulykot. Induljunk ki abból a fasiszta füleknek dűlöletes, de az álintellektüelek szépérzékét sértő, kemény és egyszerű alapigazság hogy a fasizmus a tőkésosztály legreakosabb, minden skrupulusától megszabadított a kezdeti kapitalizmus pénz- és iparlovagnak bűnöző ösztöneihez visszatérő eleme, diktatúrája. Ezek a rétegek a fasizmus somrajutása után elegánsan meghúzódnal renegát szocialista néptanítók és a facér vesezőlapmázolók háta mögött, hogy ne csák a propaganda esélyeit s közéleti szemlésükkel ne teremtsenek sötét kontraszt a fasizmus szavai és a parancsuralom között. De szerepükről egy Mussolini vagy Hitler uralomra segítésében nem sséges sokat mondani, egy Thyssen, egy Kr von Bohlen, egy de Wendel és Rothse dicső tettei a demokráciák megbuktatásáról általánosan ismert. Ma már kimondás nem szocialista, sőt kimondottan szociáilellenes lapokban is gyakran olvashatunk is kitételeket, hogy „a szorongatott nagytól forradalmi mozgalmak ellen a szélsőjobbalhoz fordul segítségért“. Lehet, hogy a kigazdálkodás kényszere s az autarkiás cializmus“ látszata a tömegek felé elken a fasizmusnak ezt a megcáfolhatatlan tályjellegét, de mit változtat a látszat : a tényen, hogy Németországban körüli ezerötszázzal több milliomos van, min weimari időkben s hogy az olasz finánc, betegre kereste magát az abessziniai hadjáraton, míg a tömegek életszínvonala 30 százalékkal csökkent. S főleg mit változ a látszat azon az alapvető tényen, hogy fasizmus megmentette a finánctőke életét perccel tizenkettő előtt, hogy a banális idulattal éljünk. Igaz, a fasizmus, mint a „ lődés belső törvényszerűsége“ is létező aspektíva, persze egy Rothschild, vagy Prei vagy Károlyi Imre gróf, vagy Borsig szó pontjából, a „fejlődés visszatartásának de törvényszerűsége“. Európa fasizálásának aspektivája pedig, ha nem is törvényszerűsznek, de mindenesetre csábító lehetőség látszik azok szemében, akik Németország és Olaszországon kívül, esetleg e két fasis hatalom segítségével bőrüket szeretnék műteni. S ha az európai civilizációt azonosít a szóbanforgó rétegek bőrével, úgy Muslini vagy Hitler joggal büszkélkedhetnek civilizáció megmentőinek, vagy a fasiz Európa vezéreinek szerepében. A mi szemünkben azonban a fasizált rópa, sőt a litterizált Németország és a sizált Olaszország sem a „fejlődés belső kényszerűségének“ kiteljesedése, hanem pen az ügyes propaganda eredménye, an a tömegek tudatában időlegesen légye vagy legyőzte a fejlődés belső törvénye.