Magyar Nap, 1948. augusztus (2. évfolyam, 176-199. szám)
1948-08-01 / 176. szám
MmsmeM______________________ Az első tervév utolsó tíz percében már a második esztendő első traktorán dolgoznak a „Hoffher-Schrantz"~ban — Kész.., A szerelő — Lőrincz Benedek — feltápászkodik a traktor alól, kiegyenesedik, bal karjátvégighúzzaa gyöngyöző homlokán, jobbjában még szorongatja a franciakulcsot, amellyel egy utolsót húzott az ülésen s úgy nézi, hogy vontatják ki próbára az elkészült új S 30—35-öt.A vontató már fél órával ezelőtt ott sürgött a szereldében. A pódiumot még alig tette fel a Nicholm-csoport a vázra, már kapcsolta is rá a sodronykötelét. Tizenkét óra előtt ki akarta huzatni a műhelyből a gépet, hogy (te még beszámítson a versenybe.) Tizenegy óm 50 perc. Tíz perc múlva befejeződik a munkaverseny, az első tervér. A Hoffhez és Schrantziból pedig az 508-ik traktor kapaszkodik: áll a rámpákra, szállításra. Hetvenkettővel több az előirányzottnál. Csoda a kemencében Holler Ferenc, a kúpolós, aki óriási négyötméteres forró vastömlőből — a kúpolóból — fejti a vasöntőknek a jó vasat, csodát lát minden reggel csapolás előtt. Vastag, zöldüvegű ablakon néz a kemencébe. Elvarázsolt világot lát, villódzó, zömkék sziklát, glecserek közt csörgedező gyémántpatakot— Kész — mondja a kúpolós s egy négyméteres acélruddal kiveri a kemence csapját. A vas megindul, a csatornákban a piros tűzpatakból heves, izzó folyó válik, egymásután telnek meg az óriási samottozott edények, a darus alig győzi szállítani az öntőkhöz a folyékony vasat. — Kész — szól fel a darushoz Kreisz Marci bácsi, élmunkás öntő. Kész a vas koporsója, elkészült a nagy öntőszekrényben homokból a traktor gerincének, a fogaskerékszekrénynek a negatívja. A daru megáll, himbálózik kicsit a folyékony vassal a nyolcmázsás tégelyöntök kapják »derékon« s már ömlik is, folyik a formába, a koporsóba a vas. A daru ismét közelit: a koporsó tetejét hozza, nehéz súlyokat. Négy óráig fekszik csak a »ravatalon« — aztán feltámad: a sokmázsás halott ócskavasból, amely a tisztítótűzben, a kúpoló poklában izzott, öntök formálták, megszületik a traktor élő teste, a fogaskerékszekrény. A »Hoffher és Schrarstz« ötvenöt holdon fekszik Lőrinc és Kispest határában a traktoramb, a Hoffher és Schrantz. Középbirtoknak is beillenek. Ha felszántanák, itt illatópárnak is akadna a nyárra munkája. Egy ft—35-ös traktor azonban kétnap alatt végezne vele! Egész város. Vonat szállítja az eeztengamühelylb© a kiöntött hengerszekrényt, onnan motor visz be Vellai Antal esztergapadjához. A nagy horizontális esztergapad mint dohogó, remegő, indulásra kész mozdony. Karvastagságú fúróin egy helyben sebesen forognak a kősök, csak egy gombnyomás , a kemény acél nekiindul a traktornak, hogy rést vágjon a hengereknek. — öcsém, csak a perselyekre vigyázz (a® vezeti a tengelyt), különben eldobhatjuk az egész traktort! — tanít, figyelmezteti inasát, Szabó Istvánt, az idősebb esztergályos.Vállai Antal tudja, hogy mit jelent a traktor. Ócsait lökik, szülei földnélküli szegényparasztok voltak. »Gróf« Károlyit László hétezerholdas birtokára, Felsőpakonyba járták napszámba. Ő már nem kellett otthon, napszámos lett a Hoffhez és Schrantzban. Tizenöt évig dolgozott a »horizont« mellett, csak aztán ismerték el szaktudását. A Károlyi-birtokon most újgazdák dolgoznak. Tavaly alapították meg a szövetkezetet , idén már cséplőgépük van. De traktorjuk még nincs, Vellai bácsi, ha esténként hazamegy Ócsára, beszámol a gyárról a parasztoknak, s ma két traktort csináltunk, ma ötöt. Ebben a hónapban már elérjük a kilencvenet, szeptemberben pedig a százhúszat.« Vellai Antal igyekszik a munkával — százhatvan százalék a termelése — minél több traktor készül el, annál hamarább jut az ócsaiaknak is. Ami mér a második tervévre készül — Kész — mondja az Inas, a persely pontosan szorítja már a tengelyt,Vellai bácsi meghúzza a kapcsolót s a nagy horizontális eszterga kései belefúródnak, beleharapnak a traktorba. Most öltöztetik a traktort. Szerelik. A hengerszekrénybe behelyezik a hengereket, az orrára felteszik az olajtartályt, Reicholdék pediga mellső részét. csinálják. Az első két kő-rekét és a tartóját Pódiumnak hívják az ülést és a kosarat, ami úgy borul a vázra, mint autóra a karosszéria. Ezen Lőrincz Benedek kalapál. — Kész — mondja Lőrincz Benedek s feltápászkodik a traktor alól, kiegyenesedik, bal karját végighúzza gyöngyöző homlokán, jobbjában még szorongatja a franciakulcsot, a melylyel egy utolsót húzott az ülésen s úgy nézi, hogy vontatják próbára a?, elkészült új traktort, Krokker József, a szerek!« művezetője órájára néz: 11 óra 50 perc. Besiet kis üvegkallikdjáiba s kvállitja az új traktok születési bizonyítványát,, « »Traktor-Jegyz&könyvr~et, Rendszáma: 1108, Típusnal : 30—35. Tíz perc van még hátra a munkaverseny, az első tervév befejeztééig. A kapollósnak olvadt már a vasa, hát kiüti a csapot s az óriás vastömlőből folyik az edényekbe a tűzpiros vaspatak. Uj traktor készülré ez már előredolgozásra, második tervévre. Hőbányai György Barta József és, Kovács Sándor a traktor szivét, a motort szerelik a foga»kerékszekrénybe Késs az új K 3*—-551 Karazsina József már csak a lámpát szereli rá 1945 augusztus 1. vasárnap Fotópályázatunk résztvevőinek figyelmébe Az »Amatőr fényképészek előre!« pályázatunk nagy sikerét bizonyítja, hogy fotók serege érkezik naponta szerkesztőségünkbe. Az események torlódása az olaj, hogy nem áll módunkban sorozatosan közölni a beérkezett képeket. Kérjük a pályázaton résztvenni szándékosakat, hogy a legsikerültebb fotóikat juttassák el szerkesztőségünkbe. A bíráló bizottság által elfogadot fotókat beérkezésük sorrendjében közöljük. Munkaversennyel a 3 éves tervért! Sör, Maláta és Édesipari Igazgatóság irányítása alatt működő nemzeti vállalatok A cukorka, csokoládé erősíti a szervezeted — ha erősödsz, a demokrácia is izmosodik! sósborszeszes cukorka a dolgozók kedvence ! Üdít! Hűsít! Frissít! Diana cukorka és csokoládé sporthoz, kiránduláshoz, utazáshoz nélkülözhetetlen ! A mi 3 éves tervünk s minden dolgozónak jó és olcsó édességet! Dolgozóké lett a gyár: Jobb minőség — olcsóbb ár! Észszerűbb a termelés: Forgalomemelkedés UumHUHamaummHmamuumammaHammmHHmuamumsHHUHUHHf H