Magyar Napló, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 1. szám
MAGYAR NAPLÓ OTTLIK GÉZA Buda (regényrészlet) (A Serpolette negatívjai) A Serpolette címére emlékezett, ha ugyan jól emlékezett, a francia szerzője nevét elfelejtette. A regény szerelmi indulatokról szólt, amit Medve unt, nem is nagyon értett, de a felét már kiolvasta, amikor kórházba ment. Harmadévesek voltunk. Az egyik középső, kisebb, háromágyas szobába tették, s az első nap csak aludt jóformán, 39,8 fokos láza volt. A két másik beteget másnap kidobták. Egyedül maradt ebben az amúgy is barátságtalan kis szobában. A szélső, nagy, kétablakos szobában, mivel a kórház villaszerű épülete magasabban feküdt a gyakorlótérnél, magasabban a parknál, az egész intézetnél, az ember úgy heverészett az ágyában, mintha egy óceánjárón utazna. Vagy mindenesetre, mint aki egy tengerparti villában vagy egy finom magaslati fürdőhelyen nyaral. Most Medve egyelőre nem óceánjárón sziesztázott, ez másfajta, újfajta utazás volt a kis szobában. A láza lement egy kicsit, olvasni próbált, amennyire betakaródzva tudott. Nem bánta, hogy egyedül maradt, csak így lassan telt vele az idő az üres szobában, reggeli, ebéd és vacsora között. Fázott a kidugott keze. De a könyvet tartani kellett. Rossz volt a szája íze. Rossz a torkát kaparó-csiklandozó állandó köhögési inger. A láz, még mindig 38,5, nem volt rossz. A regény unalmas volt, nem bánta. Járkált a megtört lelkű szereplőkkel kopár, szürke utcákon Brüsszelben, kikötöttek Bilbaóban, Saint-Jean de Luz-ben, viharba kerültek, szélcsöndbe; a szép hősnő, se az ötvenéves szikár özvegy férfi, Amadé? Vagy Antoine? - nem voltak kellemes emberek, tépett szívvel, estélyi ruhában, hosszú, fájdalmas párbeszédeket folytattak, vitorlás yachton vagy esős éjszakai utcákon. Minden fanyar, szürke, tragikus és unalmas volt itt, az ember sajátságos módon mégis arra vágyott, hogy egy ilyen bánatos regényben éljen majd (gondolta Medve). Járjon-keljen benne a maga fakk mulatságára, aztán festesse meg a barátjával (gondolta Bébé). Lehet, hogy nem is Serpolette volt a címe. Hogy az egy másik regény volt. Itt szükségünk van egy kicsi segédeszközre. Megegyeztünk, hogy amivel az egész kezdődik, a Valami Van, az nem két dolog, hanem egy. Ha Van, akkor már Valami. És ha Valami, akkor az már Van. A - mondjuk - „létezés" és a — mondjuk - „tartalma", felbontás nélküli egész. Egy. Szavak helyett tehát célszerűbb betűvel jelölni. Nevezzük epszilonnak, írott kis görög Epszilonnak: e. (Tudjuk, a szavak nemcsak mindig kevesebbek epszilonnál, nem fedik soha — ez hagyján —, de többek is, ami rosszabb: elhelyezik valahová a maguk fogalmi berendezésében, értelmezéssel ruházzák fel, belefullasztják azt, ami létező, a saját nem-létezésük ingoványába. Mégis, használod a nyelvet, ezen akarod kifejezni az epszilonodat. Miért? Először is, mert nincs más, egyelőre. Másodszor pedig, a költők rég felfedeztek módokat, visszaéléseket, amikkel legalább megközelíteni lehet az epszilont. Természetesen még jobb lenne mutogatással megpróbálni, hadonászással, ürepen-billentésekkel, visítással, vállveregetéssel. Majd. Megpróbáljuk másképp, majd ha eltöröltük az összes nemzeti nyelvet. (Addig ezekkel kell nekifogni a saját eltörlésüknek. Ez meglehetősen Münchausen báró esete. De meglesz.) Neked az epszilonnak elnevezett (Valami-Van) megközelítése kellene, úgy, hogy pontos is legyen és biztosan meglévő is egyszerre. Sajnálattal állapítottad meg e két kívánságod (részleges) összeférhetetlenségét. Az epszilonra áll: 6. Minél biztosabban megvan, annál pontatlanabb. Minél jobban pontosítod, annál kevésbé van meg biztosan. A legnagyobb pontossággal teljesen eltűnhet a megléte. (Érthető lesz, de nincs ilyen.) A legnagyobb biztosan meglevésével eltűnhet, hogy egyáltalán micsoda (ez a Valami, ami ennyire Van). Ha az epszilon pontosságát (egy változó) x, pivel, a biztosan meglevése (változó) értékét q, róval jelöljük, akkor a szorzatuk (összegük, hatványuk) egy állandó mennyiségnél soha nem lehet nagyobb. Ez érzékelteti a fenti sajátos helyzetet: 7Г • q ́ e .... (1.) [Mivel szavakkal, emberi nyelven próbálod kifejezni az e optimális megközelítését, konstansokkal, ezt görög betűk helyett latin kisbetűkkel szokás jelezni:] А 7Г felvehet különböző p1( p2, r3...), értékeket, ар az ezeknek megfelelő r1( r2, r3...rk értékeket. Helyesen tehát, az e maximális megközelítése (skaláris szorzatokkal) szintén skaláris állandó: e - és (mondjuk így:) Pi • rre .... (2.) Medve szerint ezzel a két - (1.) és (2.) - egyenlőtlenséggel ugyan nem tudsz meg többet a pontatlan valamikről, amik biztosan vannak, de így könnyebben kezelhetők (legalábbis neki). Amikor huszonnyolc-harminc évvel a nagyanyja, Bianka halála után végigolvasgatta a kezébe került régi leveleit, a másodikban az írója sűrű bocsánatkéréssel megismételte a kicsit elmaszatolt mondatát - ami azért olvasható volt -, de nagy fontosságú dolog, írta. Ők ketten nagyon okosak voltak. Erről soha nem esett