Magyar Napló, 2001 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10-12. szám
J . OKTÓBER — NOVEMBER — DECEMBER vr------------------------------------------------------------SZAKOLCZAY LAJOS Parányi mécsem: a hitem A börtön szerepe Tollas Tibor költészetében Ha elolvassuk a költő rideg, ám kopár szavakkal is lázító tényközlését - „1947-ben hamis vádakkal letartóztattak. A kiszabott 10 év büntetésből 9 évet a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rabbányában töltöttem” - azonnal előttünk a tisztasággal ötvözött józanságnak, magyarán a tartásnak egy olyan keménysége, amely Tollas Tibor költészetét mindvégig jellemezte. Lírájában a börtön - a hosszan tartó rabság - nem csupán különleges szerepet játszik, hanem igencsak árulkodón megmutatja a személyiség azon jegyeit, amelyek nélkül az ember és a költő is kisebb volna. A Füveskert különböző kiadásaiból tudjuk, hogy költő- és rabtársai mi módon mentették át szellemüket egy hitük szerint eljövendő jobb, szabadabb korba - még a műfordítás is lámpás volt a sötétséget túlélni akarók számára - , s hogyan őrizték lelkük legbensőbb rekeszében az általuk alakított szabadegyetem - a tanulás, a munka, az önkifejezés örömét. Aki nem akart megrokkanni az évek súlya és az ütlegek - a fizikai és pszichikai kínzások - tonnái alatt, az előhívta a szót, ami bizonyos fokig védőbástyát is jelentett a beavatottak számára. Különösen tudta ezt Tollas, az isteni nyugalommal megáldott, még a tragédiát is a lélek, az ember gazdagodásának a szempontjából átélő - azt művészetté átörökítő - költő. Akit rokkantsága - a második világháború idején kezében gyutacs robbant - még kiszolgáltatottabbá tett a sanyarú, rácsok kerítette világban, ám egy kissé föl is szabadította. Megverten, csonkabonkán merhetett szabad álmodozó és cselekvő lenni, sőt a nála gyengébbek segítője, gyámolítója is. Azért, mert különleges szeretetéhségében a korábbikban annyit elraktározott ebből a kincsből, hogy nyugodtan adhatott belőle a nála jobban rászorultaknak is? Ezért is. De még inkább azért, mert kikívánkozott belőle a jó, s szétosztván lelke virágoskertjének legszebb darabjait, önmaga ugyancsak gazdagodott. A börtönköltészet, akár a klasszikusokat vesszük, akár a gyengébben irogatókat, kétség és remény közt vergődő madár: miközben a költő lemond arról, hogy a változás egyik pillanatról a másik pillanatra következzék be, a legkeserűbb hangja is valaminő - akárcsak halovány fénysugár alakjában jelentkező - kiutat sugall. Ezért, ahogyan Illyés Gyula mondotta volt, nincs pesszimista vers, hiszen a költő avval, hogy fölismeri iszonytató lelkiállapotát, már megtette az első lépést a rosszon való fölülemelkedésre. Tollasnak a váci börtönben írott létverse (1952) egyidejűleg lemondás, a megkeseredett költő jajszavát mutató líra, ugyanakkor a létezés fájdalmas boldogságát visszhangzó kozmikus élnivágyás megtestesítője. „Építenél, de nincs kinek, / szeretnél, de kihűlt szíved. / Nincsen hited, nincs örömöd, / az élet lett: a börtönöd” (Tíz év után). Hiszen benne a börtönévek utáni komor valóságról van szó - „Ha tíz esztendőd kitelik, neved már nem is ismerik”, a kísértetként bolyongó valahai elítélt börtönrabságnál nagyobb fogságáról, a semmivel sem kecsegtető életről. Mégiscsak a kinti élet a pisla fény, ezt meglátni, vagy feléje törekedni, a börtönlakónak örökös türelempróba. Mert állatok közé vettetett, a durvaság, a testi fenyítés, a megalázás karámjában, s ha onnan akárcsak egy műszaknyira kijuthatott, fölszabadult lélekkel vallhatta (például a bányában végzett munkára mint elíziumi állapotra visszatekintve): „A patkánnyal szemben újra embernek érezhettük már magunkat is. Ezt az állapotot a hatalom, az őzt is bekebelező, kiszolgáltatottá tevő önkényuralom hívta elő. A testvér nyugodtan agyonverheti a testvérét, hiszen többé már nem gondolkodó ember, hanem csupán marionettfigura, akit föntről - a Komitern, az orosz fegyverek árnyékában „merész” a hódítót kiszolgáló kezek rángatnak. A Tóth Bálint költőnek és rabtársnak ajánlott vers ezen az iszony- Г-гЧ mm s* ГЩ rvi MAGYAR NAPLÓ Siklós István: Világ világossága mögöttem (válogatott művek) A/5, vászonkötésben, 400 o, 2240 Ft „Siklós István alkotói pályája külföldön teljesedett ki. A forradalom közkatonája önkéntes küldetésben élt harminchárom évig Londonban. „Terepszínt öltve” töretlen hűséggel szolgálta őrhelyéről a magyar művelődés torzulásoktól mentes eszményeit, az angol rádió hullámhosszán pedig a totalitárius tilalomfák által feltartóztathatatlan gondolatok szabad áramlását gyorsította föl. Munkássága idehaza alig ismert, bár a kézikönyvek számon tartják. Életműve a magyar költészetnek abban az áramlatában fogant, amelyhez az iránytűt Vörösmarty Mihály, Arany János, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor műveiben találta meg. Ennek a kötetnek kettős a rendeltetése: elsősorban és legfőképpen az egyetemes magyar irodalom egyik ihletett alkotójának életművét próbálja hozzáférhetővé tenni, ugyanakkor szerény tisztelgés is az elhunyt barát és bajtárs emléke előtt.” - így ajánlja az olvasóknak ezt az interjúkkal, a szerzőről szóló tanulmányokkal kiegészített gyűjteményt a szerkesztő és barát, Czigány Lóránt. 37