Magyar Napló, 2023 (35. évfolyam, 1-9. szám)
2023-06-01 / 6. szám
48 ! Szemhatár -O nevj cvi Varga Klára Vince és Dafina A sötétben üldögélt a sámliján, távol a terasz lámpáinak fénykörétől. Fölötte a vaksi csillagok gombostűfejei és az újhold fémes hidege. Senki se figyelt rá. Senki nem szólt neki, hogy húzza beljebb a sámlit a domb széléről. Nem kérdezte senki, hogy fázik-e. Az előbb még a teraszon billegtette a sámlit, az asztal mellett, ahol a felnőttek boroztak. Dafina akkor vette észre, hogy nincs rajta zokni. A fapapucsa folyton lecsúszott a lábáról. Leguggolt, megkereste, felhúzta újra. A többi gyereket az ölükbe ültették a felnőttek, de a kiskölköt nem. Észre se vették, amikor odébb huzigálta a sámlit, és kiült a Hold meg a csillagok alá. Jó fej társaság volt különben, Dafina kedvelte őket. Értelmiségi klubot és termelői piacot alapítottak a városban, strandot és öltözőt építettek a Duna-parton, igaz, hogy egy ideje bármibe fogtak, semmi nem haladt előre. A klub meg is szűnt. A politikával kezdtek kacérkodni, és azért akarták bevonni Dafinát, mert tudták róla, hogy egy időben politikai napilapnál dolgozott. Valójában meséket írt a hétvégi mellékletbe. Ezen az estén csalódtak Dafinában, mert hiába hívták meg ebbe a kis erdőszéli paradicsomba, ő mégsem csatlakozott hozzájuk. De ő is csalódott bennük a kiskölök miatt. Dafina jó ideje munkanélküli volt már. Ezer önéletrajzot szétküldött, de még állásinterjúra sem hívták be sehova. Nem kellett a szemétre sem. Azért nem akart beállni a többiek közé, mert majdnem olyan tehetetlenek voltak, mint ő, segítség kellett volna nekik, nem még egy kölönc a nyakukra. Valaminek megint vége volt éppen a világban, Dafina az ilyesmiket megérezte. Úgy látta magát és a társait, meg sok ismeretlen embert is, hogy szomorúan üldögélnek egy éppen letűnt időszak romjain, és azt kérdezgetik, ki a hibás ezért. Dafina azt gondolta, senki sem tehet arról, hogy az emberek reményekkel telve belefognak valamibe, és egyszer csak nem megy tovább. Vége lesz, újra kell kezdeni mindent, vagy várni, amíg el nem kezdődik valami más. Nem volt teljesen biztos abban, hogy ez így természetes, ahogy velük újra meg újra megtörténik, de sosem beszélgetett erről senkivel, mert utált vitatkozni. A többiek iszogatták a borukat az asztal körül, a terebélyes kerti fotelekben heverészve, és ahogy Dafina, úgy ők is hallgattak valamiről. Ugyanarról a világvégéről, vagy egy másikról. Dafinának most az járt az eszében, hogyan van az, hogy ezek az emberek itt strandot, játszóteret, kutyafuttatót építenek önzetlenül, és közben így bánnak ezzel a kiskölökkel? Vagy lehet, ő nem tud valamit? A gyerekek az asztal körül egyre nyűgösebbek lettek. Nem találták a helyüket, álmosak voltak, el-elpityeredtek. Dafina beóvakodott a sötétségbe a kiskölökért, megfogta a kezét, és az asztalhoz kísérte. A kicsi dörgölte a szemét, ő is álmos volt már. Odaállt az egyik nádszálvékony, szuperfitt anyuka elé, és azt mondta neki: Varga Klára (1963, Kecskemét) újságíró, mesemondó, Nagymaroson él