Magyar Nemzet, 1902. január (21. évfolyam, 1-27. szám)
1902-01-01 / 1. szám
1902. január 1. MAGYAR NEMZET, voltosnak, vagy Indiába s a gyarmatokra. A mi nagybirtokosaink másod-, harmadszülött fiai maguk is benépesíthetik Felső- Magyarországot és Erdélyt s nem kell a földgörab másik oldalára költözniök. Ez volt közel egy évtized óta tartó publiczisztikai agitáczióm eszmemenete és tartalma. Mint minden új eszme, kezdetben félreértéseket okoz, utóbb azonban megtisztul. A magyar nemzeti államnak eképp való kiépítése ma már nem pusztán elvont vágyakozás vagy elszigetelt törekvés, mindinkább belefut az a közszellembe s mindjobban hozzájárulnak ahhoz a leginkább érdekelt felek. Az akcziót kezdettől fogva társadalminak szántam s határozottan appelláltam a társadalomra, hogy iparkodjék ez irányban veszteni a magyar nemzeti konszolidácziót. .Nem is szakíthat ez akczió társadalmi háterével és eszközeivel, habár a kormányra is nagy és súlyos feladat vár. Hogy a két szerepkör közül mekkora az államés mekkora a társadalomé, ehhez szükséges államférfiús bölcseség és gyakorlati éleslátás. Mind a kettő teljes mérvben megvan Széll Kálmánban s e téren legközvetlenebb munkatársában, Darányi Ignáczban. Óriási nagy horderejű volt már a múlt évben a Széll-kabinet azon elhatározása, hogy a síkföldön többé hitbizományt nem ajánl a koronának, hanem csakis erdőgazdaságon s főleg Felső-Magyarországon és Erdélyben alakítható új hitbizomány. Darányi Ignácz a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával gazdasági és szociális, valamint népesedési okokkal indokolta meg a kormány és a korona elhatározását. Teljesen igaza volt. A nemzeti érdek pedig kiragyogott azon másik kijelentéséből, hogy nagy állami és nemzeti érdek az, ha a felvidéken és Erdélyben nemzetileg megbízható családok terjeszkednek. De szinte még fontosabb Darányi Ignácz legújabb állásfoglalása, amelyre legelsősorban talán az adott alkalmat, hogy a felvidéken a porosz nagybirtokosok terjeszkednek a magyar nagybirtokosok helyett. Hohenlohi herczeg, Heintze és Tiergarden nagy erdővásárlásai a felvidéken ismeretesek s egyik legutóbbi munkámban fölhívtam reá a közfigyelmet. Darányi Ignácz legnagyobb sikerű gyakorlatiassággal lépett közbe. Megvásárolta és megvásárolta azon felvidéki erdőket, amelyek idegen kézre való jutás veszélyében forognak, mint forgott a Csorbató és környéke. De végre sem vásárolhat meg minden erdőt. Épp azért felhívja a társadalmat, névszerint a nagybirtokosokat, hogy az idegenekkel szemben vásároljanak a felvidéken erdőket. De hogy ezt tehessék, parczellázzanak a sikföldön. Eképp pénzük lesz az erdővásárlásra s az Alföldön szocziális bajokat orvosolnak. A nemzet jövőjére messze kiható ez állásfoglalását Darányi Ignácz következőleg adja elő: A m. kir. földmivelésügyi minisztérium 1902. évi előirányzata, szemben a folyó évre megszavazott költségvetéssel, összesen 2,286.077 korona költségnövekvést mutat, amely többlet az egyes számadási ágazatok között a következőképp oszlik meg: 1. Az állami erdők szükséglete 1,113.668 koronával nagyobb, amely többlet legnagyobb részében hegyvidékeken fekvő magánerdők és kopárosodó területek megvásárlására fog fordíttatni, hogy ezáltal ezen erdőterületek fentartása és okszerű fejlesztése biztosítható s másrészt a további kopárosodások meggátolhatók legyenek. Ezzel a vásárlással szemben s a felmerülő kiadás ellensúlyozásával hasonló értékű s oly állami erdők kerülnek 1902. évben eladásra, a melyeknek talaja a mezőgazdasági mivelésre kiválóan alkalmas s a melyek oly helyeken fekszenek, a hol gazdasági és szocziális szempontok a parczellánkinti eladást indokolttá teszik. Ezzel meg fog történni az első lépés arra a rendkívül fontos közgazdasági akcióra nézve, amely a kötött forgalmú s mezőgazdasági művelésre alkalmas alföldi birtokoknak parczellázás útján történő értékesítését s az ekként felszabaduló tőkének hegyvidéki erdőbirtokokban való elhelyezését célozza. Az állam, amidőn ezen kérdés gyakorlati megoldását kezdeményezi, egyrészt példát nyújt a nagybirtokosoknak arra nézve, hogy a birtokáthelyezéssel kapcsolatosan, kellő körültekintés mellett, az eddigi jövedelmezőség a jövőre is biztosítható s másrészt nemcsak kielégíti az Alföldön mindinkább mutatkozó földéhséget s ezáltal a legbiztosabb gátat veti a szoczializmus téves tanai elterjedésének, hanem egyszersmind meggátolja, hogy a hegyvidéki erdőterületek és havasok külföldiek kezére kerüljenek. E kiszámithatlan horderejű szavakkal, de egyszersmind óvatos és gondos kézzel a hivatalos magyar nemzeti politika talajába ültette Darányi Ignácz azt a magot, mely remélhetőleg csakhamar kikel, terebélyes fává növekszik s óriási ágait kiterjeszti az egész ország fölött. A legmelegebben üdvözlöm Darányi Ignácz épp oly gyakorlati, mint hazafias állásfoglalását. Egyelőre szűkebb körre terjed az. Látszólag nem foglalja magában a magyarság zajainak kibocsátása által az ország földjének meghódítását. De az elvetett magban minden csira benne rejlik és szükségképp ki fog kelni valamennyi. Az állam példaadása mellett társadalmi úton akarja Darányi Ignácz megvalósítani a nagy átalakulást. A példaadást ki fogja egészíteni a rábeszélés s a hazafiságra való appellálás mellett a magánérdekeknek a közérdekkel való megegyezése. Meg vagyok győződve, hogy a Darányi és Széll-kabinet által eképp megindított akczió nagy eredményeket fog létrehozni, mert nagy az igazság, melyben gyökeredzik s nagy a czél, melyet kitűz. Logikai kényyszer fogja vinni ez akcziót a széles határok felé. A tények ereje azt fogja eredményezni, hogy az állam nem csak példát ad, hanem egyszersmind vezetni fogja a társadalmi mozgalmat. Vezetni aképp, hogy megkönnyíti a birtokcsere nehézségeit s enyhíti a változás által okozott kellemetlenségeket. Előbb-utóbb vezetni fogja a mozgalmat aképp is, hogy a kincstári kezelésben már reorganizált erdőket adja hitbizományi kezelésbe, mert a nagybirtokosok aligha fognak vesződni többnyire megrongált magánigen helyes távlatot, mily tökéletes volna emy! De még a csekély ellenvetés daczára is szívesen elismerjük a képnek előkelő minőségeit. Koloritja oly derült, oly egészséges és tetszetős, laupa szőkeség és csupa ezüst. A nagy talentm Bosznay fényesen bizonyította e képen tudásának egész nagy mértékét. Átmegyünk a második terembe. Mindjárt a bejárattól jobbra találjuk Basch Gyula Mile'Hejünk?ezimű kiváló festményét, melyet fajra n Nézve alig tudnánk helyesen minősíteni, mert épp oly hatásosan jellemző rajta a genrekép, mint a mily megkapóan igaz a téli táj, melyben a csecsemő gyermekét keblén szorongató szegény asszony dohog. Szemközt jő velünk a jeges fagyos után, melybe a városligetbe robogó hintók sötét csapásukat vágták. A szegénység, a nyomor besze szegény asszony bánatos magatartásából, egész megjelenéséből, félénk, téveteg tekintetében szólal meg a rettentő kérdés: Miből éljünk? Egész, szomorú élettörténetet olvasunk le e szegény asszony gondtelt arczáról és aggodalommal forgatjuk lelkünkben kétségbeejtő kérdését. A genre kifejezésének megkapó hatását még sokszorosan növeli a fölötte sikerült tájkép, mely környezi. Az ólmos, szürke levegőben szárazon merednek széjjel a fák görcsös ágai; fagyos, piszkos, városi hó födi a talajt; a háttérben sötétszürke, sűrű tömegekké szorulnak össze a liget facsoportjai. És az egész fagyos magányra barátságtalanul száll alá a téli nap kora szürkülete. Oly hideg van e tájképben, hogy az ember, előtte állva, összébb húzza mellén a kabátot. A hangulat ezen a képen valóban gyönyörű, a kifejezés megkapó. És épp ezért áll a látogatottabb napokon a közönség n£ej” csoportokban a az ő várossaját szívét, asch Gyula festmény előtt. Megismeri a ligetét és megtalálja látványát . Nem habozunk kimondani, hogy eddig kiállított képei között ez egyike a legjobbaknak. Mellette találjuk Ujváry Ienácznak Özvegy asszony udvará-t, melyen voLt a virágos tavasz dalolja repeső szinpomppát. Ez a kép csupa virág, csupa szin, csupa-' fény. Pompás, vidám, gazdag hatású. Jó kedvet kelt a nézőben ; mosolyog, aki ránéz. A ház falának mentében virágzik az orgona, virágzik az almafa, még az árnyék is, melyet a sok virág a falra vet, csupa színpompa, zeng és harsog az újra viruló élet és symphoniáját teljessé teszi a szemet kereső verebek csipogása, melyekre az ajtó közelében ráles a fekete czicza. De, hajepompás képre is ráveti a bánat az árnyékát, áttetsző, könnyű árnyékát, mely nem tud ugyan megküzdeni a ragyogó verőfénynyel, de mégis érezhető annak lelkében, ki mindenre tud figyelni. Mert íme, a kapu ajtaja be van zárva; meglátszik rajta, hogy nem igen nyitogatják; az udvaron sincs senki; valami szelid elhagyatottság hangulata dereng az udvar árnyas részén; kissé megilletődve veszszük észre, hogy itt csak a fák és a madarak örvendenek; az ember nem igen. Nem bizony. Mert ez az özvegy asszony udvara. Itt hiába termi virágát a tavasz, hiába csipog a madárka, nem igen veszi észre senki. Ennek a háznak táján hiányzik a szerelem. E nélkül pedig nincs igazi öröm az életben. Szépen, szellemesen magyarázza ezt Ujváry azoknak, kik a képben az értelmet keresik. A tiszta művészet kedvelőinek pedig szolgál a széles, bátor kivitellel, mely számos egyéb kiállított festményeit oly értékessé teszi. Túri Ödönnek öt festményét csoportban kell megdicsérnünk, mert egyikük oly szép, mint a másik. A paraszt; Keperakás; Pacsirta-szó mellett; Falusi Don Juanok; Lepsényi parasztudvar : mind megannyi hű és igaz képe a falusi életnek, a paraszt ember mindennapi munkájának. Túli igen értelmes festő; gondosan figyeli meg tárgyát és avatott kézzel, finom ízléssel adja elő érdekes islyl-jeit. Mi több, ő a legmagyarabb festők egyike a tárlaton, és e tekintetben fényes példakép szolgálhat sok pályatársának. A tárlat egyik legnépszerűbb, legcsodáltabb képe Brunningeni Flesch Ludmilla nagyobb terjedelmű műve, Krisztus imádása, mely véghetetlen bájjal, bámulatos művészi finomsággal, igaz, tiszta ihlettel adja elő a jelenetet, melyben a szűzanya keblén nyugvó kis Jézuskát az égből alászállt angyalok őrzik, a pásztorok pedig imádják. A kép három részre van osztva, — a régi Triptych-ek módjára, — de valójában mégis csak egy jelenetet ábrázol. Az oldalkereteken túlévő alakok csupán kompozícióban állnak kívül a középképen; tárgyra nézve azonban szükséges kiegészítői, hozzá tartozó részei. A festmény nem csupán tárgyának bensőségteljes meséjével, világos, kerekded berendezésével, hanem még nemes és előkelő előadásával is vonzza a nézőt. A szűzanya véghetetlen boldogságának kifejezése, az angyalok égi szépsége és ihletett bája, a pásztorok jámbor ima ___________________________________