Magyar Nemzet, 1902. február (21. évfolyam, 28-51. szám)
1902-02-01 / 28. szám
Budapest, 1902. XXI. évfolyam, 28. szám. Szombat, február * Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő, szám helyben és vidéken & kr. Nemzeti eszme. Budapest, január 31. Felette szimpatikus és okos beszéd hatása alatt állott ma a Ház. Pap József szabadelvűpárti új honatya, román létére, oly lelkes hitvallást tett a magyarság nemzeti czéljairól, nemzeti államunk teljes kiépléséről, amely pártját felvillanyozta, az ellenzéki pártok helyeslését kiérdemelte, magának pedig dicsőséget szerzett vele. Példának állítjuk oda Pap Józsefet a nemzetiségi intelligencziának. Ő közpályán eltöltött egész eddigi életével bebizonyította s vallomást tett róla ma az egész ország színe előtt, hogy a népe iránt érzett szeretetét összhangba lehet hozni a magyar nemzet iránt érzett feltétlen hűségnek érzelmeivel. Amiket Pap József, mondott, azokat megszívlelésre ajánljuk mindenkinek, aki nemzetiségi politikával foglalkozik. Egy szász képviselőnek a Ház tegnapi ülésében tett korrigáló nyilatkozata s ma egy román nemzetiségű képviselőnek az állameszméről zengő ódája, e jelenségek a nemzeti eszme ereje mellett bizonyítanak. Ahogy a magyar képviselőház e kétféle nyilatkozatot fogadta, abból kitetszik, hogy a nemzet képviselete érzékeny, ridegremelegre egyaránt reagáló fokmérője az ország közhangulatának , hogy amint ez a forró atmoszféra kiolvasztja a szívekből a nemzeti érzés színarányát, másrészt veszedelmesen összeéget minden törekvést, amely az egységes nemzeti állam fogalmába csak a legtávolabbról is beleütközik. A magyar nemzet ezeréves története azt bizonyítja, hogy 1848 előtt a magyar nemesség felvette magába idegennyelvű honfitársaink szinet-javát. Exkluzív politikát a magyarság sohasem űzött. Megnyitotta minden fia előtt a jogoknak,az anyagi boldogulásnak, a társadalmi emelkedésnek, a politikai hatalomnak, a dicsőségnek sorompóit. Csak egy dolgot kívánt bármely nyelvű és vallású fiától: a közös haza szenvedélyes szeretetét. A társadalomnak e felszívó és kiegyenlítő hatása mintha 1848 óta ha nem is szünetelne, de erejében megcsappant volna : nemzetiségi elégületlenségnek, nemzetiségi széthúzásnak, sőt izgatásnak és szervezkedésnek jelenségei tűnnek fel itt is, ott is. Nem mondjuk, hogy e kétségtelenül szomorú állapot előidézésében nem hibás az újkori magyar társadalom is. De csak kis részben. A nagyobb mulasztás a nemzetiségi értelmiség azon részét illeti, amely — hogy ezúttal a románoknál maradjunk — a poltikai passzivitás gyakorlásával, sőt a dákoromán agyrémek kultuszával mind mélyebbre ássa a kölcsönös bizalmatlanság árkát magyar és román között. Régóta hirdetjük, hogy a román passzivitásnak semmi értelme nincs. Ha van bárkinek jogos sérelme, adja azt elő nyíltan a magyar országgyűlés színe előtt. A passzivitás a magyar államiság tagadása. De a ki harmincz évig tagadjanak, ki köszönt a Náczinak, ki az ujjával fenyegette. Egyik oda is súgta neki: — Te kujon, te szerencsés kópé! — Egy még nagyobb panczájú öreg úr volt, mint a Nácikám, de azért olyan pazar, jókedvű és csintalan tekintetű. — Miért neveznek téged kujonnak, szerencsés kópénak? — kérdem súgva a Náczit. Ő elvörösödve suga: — Azt hiszik, hogy a kedvesem vagy. — Jaj! — kiáltám és kirántam a karomat — hát olyan elvetemült perszónának tekintenek engemet ? Tán a kócsagtollam kihívóan áll!? Ah, ez sértés! — Nyugtasd meg magadat, édeskora, nem t téged akartak sérteni, de én rólam tételezték föl, hogy én nem a feleségemmel jöttem, hanem az »asszonyommal«... — Asszonyoddal? Hát az is lehet? Oh, Náczi, — mondom és majdnem sírva fakadtam — hát te csaló vagy? Tán van is valami a dologban? Jártál te már itt más asszonyokkal ? — No persze ! Hát választókerületem dámáival ! — Az már más, az kötelesség! — felelem és újra karjába csipeszkedtem neki büszkén és boldogan. A képviselőház pompás bundájú portása szalutált s engemet a Náczi egy titkos utón vezetett fel a karzatra, csupa elegáns és jókedvű urak között, kik mind a Náczira mutogattak s egyik félhangon mondá: — A czobolyprémes hölgy! Hahaha! hehehe ! hallam a hátam mögött, míg egy lépcsőn felvezetett a Náczi s egyszerre oly állam nemzeti jellegét, amely él, uralkodik, gyarapodik erőben és hatalomban az olyan nem az gyakorlati politikát, hanem a maga tehetetlenségét rejti el a politikai távolmaradás tetszetős papírfala mögé. A ki, román ember létére, hadat üzen a passzivitásnak s a dákóromán agyrémeket — mint Pap József tette — határozottan elitéli, az jó szolgálatot tesz népének, a melyet minden érdeke arra utal hogy boldogulását e haza határain belül keresse, a helyett, hogy a közös lakóház alapfalainak gyengítésére törekedjék. Amit a román túlzók a passzivitás megokolására felhoznak, mindaz tartalmatlan, üres szóbeszéd. Nem oka, csak ürügye a passzivitás makacs fentartásának. Itt van például a választókerületek beosztása, amely tényleg javításra szorul s a mely — állítólag — a nemzetiségek ellen irányul. Holott a dolog ellenkezőleg áll. Éppen a szinmagyar Alföldnek s más magyarlakta vidékeknek válnék javára a választókerületek uj kikerekitése. Másik ürügy: a választások szabadsága és tisztasága. Nos, a magyar országgyűlés szigorú törvényeket hozott a nemzeti akarat szabad megnyilatkozásának biztosítására. Mi akadályozta meg tehát a románokat abban, hogy formailag is adják fel a passzivitást, amit az intelligenczia egy része s maga a nép úgy sem tart meg, mert 67 óta a román kerületek mindig éltek a képviselőválasztás jogával. A dákóromán agyrémekkel pedig Tia, a lábaim előtt láttam az egész kerek arénát, vagyis a czirkuszt, hol a képviselők mind a látcsöveiket takarítgatták. — No! Itt hagylak! — mondá az uram, — majd a végén érted jövök! Azt akartam neki mondani, hogy maradjon velem, de hát már eltűnt egy kis ajtón, amely a falba van vágva és alig látszik hol záródott el. Legelőbb is körülnéztem. Minden asszony így tesz, ha látogatóba jár. S én itt látogatóban voltam először életemben. No, ha feltűnőnek gondolom az én czobolyprémes kaczabajkámat, ugyan tévedtem, mert itt valódi toilette-ritkaság kirakatban gyönyörködhettem. Alig volt két kalap egyforma. Volt itt malomkeréknagyságú és hermelinprémes kalap, zsokeformájú süveg darutollal, kék bársonyból. Piros és rózsaszín tollas csákók és aranyos csipkéjü spanyol bazetták. És mind a fejek tetején, hogy a homlok s a homlokba omló göndör fürtök jól látszódjanak. Volt itt annyi szépség s majd mind fehér arczczal, rózsaszín pofával és kárminpiros ajakkal. A kabátokat letették. Csupa selyemruha, blúz díszlet a hölgyeken, mint egy teutre paréeban. És mind úgy ültek hódításra készen, mint a loggiákban szoktak. És én azt hittem, az én czoboly-prémes új kaczabajkám szép. Dehogy! Úgy eltűntem a sok világos és virágos hölgyek közt, mintha egy diszkert virágai közé telepednék le a nagy, bársonybundájú newfoundlandi kutya. Pironkodtam és irigykedtem! Teremtem! Hát az én Náczim mindennap ilyen látványban részesül ? Nem A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Január 31. — Rendek Nácziné a képviselőházban. Édes Vikim! Finita la commedia! Hazajöttünk, mert Náczikám hangja visszajött, amint megtudta, hogy Széll beteg, úgy elorditá magát, a mint a hazai lapokból az operácziót olvasta, hogy a reggeli kávém kiflije a czigányutczámba tévedt és csak a Náczi alapos hátbaverésének köszönhetem, hogy ijedtemben meg nem fúltam. Egy hajtásra szaladtunk haza, hogy egészen nyugodtak lehessünk Meg is nyugodtunk lassankint. De én látni is akartam a felgyógyult miniszterelnököt, nemcsak olvasni róla. Hizelegtem hát az uramnak, hozzon nekem már egy karzati jegyet, hadd nézzem fölülről, amit ők sem művelnek. Náczi egyre halogatta, míg végre hozott egy jegyet az idegenek karzatára. — Te ál nők, — mondám neki — mért üljek én az idegenek közé, tán röstelled, hogy én a feleséged vagyok? — Az a legjobb hely! Csak aztán csípd ki magadat, mert oda úgy felöltöznek a hölgyek, mint a templomba szokás. No hát én ki is csíptem. Vett a Náczi nekem egy czobolyprémes bársonykabátot, ahhoz ugyanilyen szinti kalpagot s azon egy hosszú kócsagtoll lengett. Karonfogtam az emberkémet és szépen elsétáltunk a Muzeum körútra. A képviselők jobbról és balról szállingóz Lapunk mai száma IS oldal.