Magyar Nemzet, 1938. október (1. évfolyam, 32-57. szám)
1938-10-14 / 43. szám
PÉNTEK, 1958 OKTÓBER 14. Tasnády-Kubacska András: Élet és halál a borostyánkőerdőben Renan beszéli el a bretagnei Is városáról szóló regét, mint nyelte el a tenger a várost réges-rég, sok évvel ezelőtt. Itt is, ott is mutogatják a partokról a mesebeli város helyét és a halászok különös történeteket tudnak róla. Ha vihar dühöng a tengeren, a hullámok sötét völgyéből elő-előbukkannak templomtornyainak csúcsai, ha nyugodt a víz, harangzúgás száll föl a kéklő mélységből. Fáradhatatlanul zúg a harang, szentmisére hívogatja a híveket, de azok nem hallják már a szavát. A szegény halász rozzant csónakjában evez a harangzúgástól rezgő víz felett és elszorult szívvel vet keresztet. Régi emlékek kelnek szárnyra lelke legtitkosabb zugaiból, ódon történetek elevenednek meg, mik mélyen temetve a feledés alá, végkép elvesznének, ha nem hallaná ezeket a távoli mélységekből feltörő hangokat. Az elsüllyedt földrészek, népek és városok regéje mindenütt él, amerre csak ember lakik. Egyik évezredek óta száll . Észak A Balti- vagy Keleti-tengeri borostyánkő tulajdonképen gyűjtőneve az oligocén időszakában élt ősnövénynek megkeményedett gyantaféleségeinek. Keletkezése idejében legalább olyan folyékony volt, mint a mai fenyőgyanta, mert csak így magyarázható meg az a rendkívüli plasztikusság, amivel körülöntötte a legfinomabb és legparányibb állati és növényi szervezeteket is. Négy pálmafajnak, tizenöt tölgyfélének, harminchét toboz termőnek a maradványait ismerjük eddig a Balti-tengeri borostyánkövekből. A növényfajokban gazdag, kevert fájú erdőknek dús aljnövényzete is volt és 18—20 ° C átlagos évi hőmérsékletükkel Florida növényéletére emlékeztetnek. Magnólia, fahéjfa, jávorfa, gesztenye, bodza levele és virága maradt meg a borostyánkőbe zárva. A borostyánkő állatvilágának közel rokonai ma is trópusok és subtrópusok alatt élnek. Tömegével gyűjtik ma is a rovarzárványos borostyánkő darabokat és szerteviszik a világ valamennyi múzeumába. A königsbergi múzeum őriz egy jókora borostyánkő darabot, amelyben gyíkocska van, másokba csigák, lepkék, pókok, bogarak láthatók. Több mint 5000 rovarfajt ismerünk a borostyánkőből. Bizonyos, hogy ez a nagyszámú, nyüzsgő rovarvilág sok ősmadárnak szolgáltatott változatos eledelt. Az ősmadarak tollát csakugyan meg is találták néhány borostyánkő darabban. Mindezeknek a borostyánkő zárványoknak a megtartása igen jó. A legtöbb rovarnak vagy lepkének a színe is teljes pompájában fentmaradt. Mikroszkóp alatt, nagy nagyításban is tanulmányozhatjuk őket s a méhek összetett pont szeméről irl 1 Kind, hogy Magyarország II Magyarország maradjon ! 1 Magyar Nemzet politikai napilap |____________________, I már szájról szájra, a másik alig is néhány évtizede született. Az elsüllyedt földrészek történetei közt akadnak olyanok, amelyek végtől végig való dolgokról szólanak. Régen elenyészett világok életét elevenítik meg és ha nem is színezte őket az ember mesélő kedve, mégis pompásak és csodálatosak. A Föld múltjának egy-egy parányi szakaszára hintenek fényt, így csodálhatjuk meg mi, késői kor gyermekei a letűnt idő romjaiból elénk varázsolt világok életét. Tenger alá süllyedt a Baltitenger keleti partszegélyének, a Samland-nak jó része is. Igaz, hogy nem a mi időnkben. Még csak nem is néhány ezer esztendővel ezelőtt, hanem nagyon sok évmillióval régebben, mikor ember nem élt még a földön. A samlandi halász nem is hall soha harangzúgást a tenger mélyéből. Mégis, ha elült a zord északi szél, nem dühöng a vihar künn a tengeren, a csöndesedő hullámok tetején itt is megjelenik az alámerült világ hírnöke, észak aranya, a borostyánkő, aranya vagy a lepkék hímporáról mikrofotográfiai felvételeket is készítenek. A levegőtől elzárt zárványoknak túlnyomó része mégsem preparálható ki a borostyánkőből, mert a szervezet évmilliók során megsemmisült és csak a visszamaradó üreg falát vonja be az egykori állati testnek lehelletfinom pora. Kivételek a bogarak vastag kitines vázrészei. Ezek, ha töredékesen, de megmenthetők. Az őséletbúvár ennek is örül. Ahol semmi áron nem juthat hozzá az egész testhez, ott még mindig jó szolgálatot tehet számára néhány csonka testrész. Újabban, főleg az elmúlt esztendőben, sikerült olyan eljárást találni, amellyel a testrészekből mikroszkópi metszeteket készíthettek és többszázszoros nagyítással vizsgálhatták az ősi izmokat, béldarabokat, szárnyakat, légzőcsöveket... Hogy mi mindent remélhetünk ettől az újabb kutatóiránytól, azt Voigt nagyszerű vizsgálatai sejtetik. Voigt az újabb eljárással nemcsak borostyánkő rovarzárványokat vizsgált, hanem a németországi, geiseltali barnaszénbe zárt állati maradványokat is tanulmányozta. Megvizsgálta többek között egy eocénkori ősbéka bőrét és mikroszkópi metszetekben kimutatta a sejtmagokat. Leírta a choriumot és megtalálta a bőr színét befolyásoló chromatophorákat is. Paleontológus és biológus számára olyan mindez, mint az álom. Hatalmas lépés a tudomány fejlődésének útján. A borostyánkőbe zárt állati és növényi maradványokból a Staatliche Bernsteinwerke in Königsberg mikroszkópi vizsgálatra alkalmas metszeteket készít orvosok, őséletbúvárok anatómusok részére. Magyar Nemzet Küzdelem életre-halálra Az ősélet tudomány búvárai az örök enyészet országának titkait kutatják. Különös, de a halál szemlélése nem kelt bennük sem borzalmas, sem kétségbeesést. Látják, hogy a Föld múltjából feléjük áramló elmúlás sötét könyörtelenségét beragyogja a folytonosan megújuló élet napsugara. A fajok és egyének pusztulásának csöndes gyásza felett büszkén diadalmaskodik a faj és egyén örök születése. „Az első Mag ezerszer újra kel, örökkön él az első Porhüvely, s amit az első Hajnal irt le csak az utolsó Alkony olvassa el." Talán ez is egyik oka annak, hogy az ősmaradványok alkotta rejtelmes világ mindig értékes kincse lesz a természet igaz barátainak. Sokszor csillog felénk az élet üde szépsége és a természet okos bölcsessége azokból az írásokból, amelyek Földünk kihalt élőlényeinek történetével foglalkoznak. Úgy tükröződik bennök rég kiveszett állatok egész nemzetségének élete, mint egy napló vallomásaiban. Látjuk az állatok születését, látjuk őket betegen vagy erejük teljében, látjuk szemközt egymással, mint küzdőfeleket. Látjuk táplálkozásukat, fejlődésüket, halálukat. Néha, szerencsés lelet esetén, évmilliók zsugorodnak semmivé s úgy közvetlenül szemlélhetjük mindezt, mintha csak ma történnék. Ezek felett, az egykor lejátszódott élettörténések felett valóban megállott az idő és örökké vált a pillanat. Nézzük meg a Keleti-tenger rovarzárványos borostyánköveit. Sok ezer darabjuk őrzi az ősvilági élet egy-egy foszlányát, az élőlények minden küzdelmével, „örömével és bánatával*" együtt. Egy szerencsétlen légyanyára akkor csöppent rá a gyanta, amikor petéit rakta le féltő gonddal. Magyarországi lelőhelyről származó borostyánkődarabban, Ajka kőszénbányából került napvilágra, egy fürkészdarázs látható. Karmai között hernyót tart. Megtámadta, szúrással megbénította és tovahurcolta, hogy majdan kikelő darázscsemetéi számára eleségül szolgáljon. Ám, ahol születés van, ott kérlelhetetlenül meg fog jelenni egyszer a halál. A halál pedig igen sokféle alakban jelentkezett a borostyánkő erdőben, frondtalan zümmögéssel szállott a légy, pedig a pók ott leste már a biztos közelben. Rávetni magát a légyre egy pillanat... és mindketten aláhullanak a híg borostyánkő gyantába, így esnek évmilliókra közös börtönbe: az ádáz rabló és áldozata. Nem mindegyik rovarral bírt meg azonnal a lágy fenyőgyanta. Némelyik lábát vagy szárnyát hátrahagyva menekülhetett. Másik pokoli halálküzdelmében valóságos örvényt kavart maga körül. Az összeszoruló gyantacsöpp lassan merevedett meg s a benne kínlódó rovar fájdalmában kilökte tojócsövét vagy az összehúzódó gyanta kipréselte a beleit. Akárhány borostyánkőbe zárt állatka légzőcsövének nyílásánál jókora légbuborék pihen. A megfulladt rovar utolsó lehellete. Az erős napsütésben meglágyult gyanta súlyos csöppekben hullott alá a talajra és elborította a földön futkározó állatkákat vagy katonás rendben menetelő hangyacsapatokat... Az ősi hangyavár vendégei Ezek s még számtalan- más eset magukban véve lehetnek érdekesek, fontosakká azonban akkor válnak, ha rávilágítanak egyúttal a törzsfejlődés folya mán beállott változásokra is. Ilyenkor magasra szökik az értékük az ősélettudomány búvárainak szemében. A borostyánkőerdők hangyáinak bolyaiban egy apró bogárka vendégeskedett. Úgy hívták, hogy Eopaussus. Ma is a hangyabolyokban élnek leszármazottai, a paussus nem különböző fajai. A hangyák tartják, etetik, gondozzák őket, csakhogy a hangya nemzetség számára oly ízes váladékukat ne kelljen a boly lakóinak nélkülözniük. Wasmann páter vizsgálataiból tudjuk, mint simult ehhez a furcsa életmódhoz a harmadkor alatt a rovarnak a teste, csápja, különösen pedig szájberendezése, úgy, hogy végül mai utódai másként, mint a hangyák által előre elkészített táplálékkal etetett vendégek, meg sem élhetnének. De ettől eltekintve, már csak azért is át kellett alakulnia a bogárkának, hogy az éles és erős hangyaállkapcsok ne sérthessék meg egykönnyen, így aztán a legkisebb érintésre, vagy a veszély sejtésére kemény gömböcskévé gömbörödik össze. A két egymásra utalt rovart együtt találták meg egy oligocénkori borostyánkődarabban. A kábítószerek elleni küzdelem eredményei A Népszövetség egyik programja volt kezdettől fogva a kábítószerek ellen való küzdelem és el kell ismerni, hogy legalább ezen a téren valóban értékes munkát is végzett. A Népszövetség 1929 óta ellenőrzi a gyárakat és vigyáz arra, hogy csak legálisan kerüljenek forgalomba a kábítószerek, vagyis csak orvosi rendeletre kaphasson valaki morfiumot, heroint, kokaint. A legújabb jelentés szerint ez az akció teljes sikerrel járt. 1929-ben még 58 tonna morfiumot állítottak elő a gyárak, 1935- ben már csak 29 tonnát, éppen a burit, amennyi a legális fogyasztás a világon. 1925 és 1930 között még 90 tonna morfium került a csempészforgalomba a gyárak termeléséből. A heroin gyártása is jól 674 kilóra, a kokaintermelést pedig 6400 kilóról 3900 kilóra szorították le, szintén annyira, amenynyit a legális gyógyszerkereskede- sem felhasznál. Ez természetesen még nem oldotta meg a kérdést teljesen, mert ha a gyárak már nem is adnak ki zugkereskedelembe mérget, a távol keletről még mindig nagyon sok morfium, kokain és heroin kerül csempészúton szét a nagyvilágba. A Népszövetség legközelebbi lépése az lesz, hogy ott keleten próbálja ellenőrzés alá venni a méregtermelést. A Napisten fiának halála Zúgnak a fenyők. .Trópusi vihar pusztítja, töri a fákat. A fergeteg sötét hulláma végigsöpri az erdőt, villámok csapkodják az évszázados faóriásokat. Szerencse, hogy patakokban ömlik az eső és a vízpárába süllyedt oligocénkori erdő nem gyúlhat lángra. Mire eltakarodik a zivatar, már világosodik a fák teteje és ezüstös pára teríti be a borostyánkőerdő lombjait. Virrad. Az egymásra hullott, kidőlt s megcsonkított fenyők sebeiből pedig az első napsugarak melegére bőven csordul ki a ragadós gyanta, napjaink borostyánköve. Másként beszéli el a borostyánkő keletkezését egy régi görög rege. Azt tartja róla, hogy nyárfák könnyéből született. Phaeton, a Napisten fia sokáig könyörgött atyjának, engedné meg egyszer, hogy ő hajthassa a Nap lovait. Az öreg Napisten végre is hajtott kérésére és Phaeton izgalomtól reszkető kézzel fogta kocsi elé a toporzékoló paripákat. Kicsapódtak a Nap palotájának kapuszárnyai és vad iramba robogott ki a fogat. Ám a lovak rögtön megérezték, hogy gyenge kéz tartja a gyeplőt és zablájukat foguk közé kapva, vágtatva ragadták magukkal a kocsit az égbolton át a Föld felé. A források kiapadtak, folyók kiszáradtak, a lombok és virágok kiégtek. A halál sötét szárnya el- borította a földet. Meghallotta az emberek jajveszékelését Zeus az Olimposz tetején és haragos villámával lesújtotta a boldogtalan kocsist. Phaeton nővérei, akik segítettek a lovakat befogni, keservesen siratták szerencsétlen testvérüket. Az istenek megszánták őket s mindhármukat nyárfává változtatták. A fák ma is aranyló nedvet sírnak. A testvéri szeretet kiapadhatatlan könnyei pompás sárga kővé, a borostyánkővé változnak. A „megszépítő fátum“ 340 négyzetkilométernyi területet borít vastagon a borostyánkő tartalmú, kék homokos iszap s egy köbméter földben átlag 2 kg borostyánkövet találnak. Ez a roppant kiterjedésű vidék tehát évszázadokig biztosíthatná még a borostyánkő lelőhely termőképességét. Az ember azonban itt is pocsékolja a bőven felhalmozott természetadta kincset. Évente legalább 250.000 köbméter földet kutat át lázasan siető munkával. Egy napon ráébred majd arra, hogy észak aranya, a borostyánkő elfogyott. És akkor, nemsokára, bekövetkezik a jóslat s a ma közönséges és gyakori ékkő ritkaságok ritkasága lesz. Sorsa fogja visszahelyezni trónjára s egy ideig megint divatos lesz, mielőtt végkép eltűnik. 15 A világ legnagyobb hídjáról Nemrégiben adták át a forgalomnak a világ legnagyobb hídját, mely San Francisco öblét hidalja át. A híd üzemét legjobban jellemzi, hogy egy 250 tagból álló személyzet dolgozik rajta, azonkívül külön tűzoltósága és külön kórháza van, sőt külön bankja. A hídon 7200 méter hosszú autóút van, két emeleten. A felső emeleten hat személyautó fér el egymás mellett, az alsón három teherkocsi. Hetvenkilométeres sebességgel haladva, tíz percig tart az út a hídon át. A vezetőket külön kérik, hogy tartsák is be ezt a sebességet, mert hiszen naponta 25.000 jármű halad át a hídon. A hídon való áthaladásért 50 centet kell fizetnie minden autónak. A hídpénzszedők átveszik a pénzt és fényjellel nyugtázzák, amelyet az irodában látnak. Külön is automatikusan számlálják a kocsikat, sőt felírják minden autó számát, mely átmegy a hídon. Már előfordult, hogy így találtak meg egyegy lopott autót. Az összeszedett pénzt a hider időnként csőpostán küldi be az irodába. Naponként átlag 15.000 dollár a híd bevétele. Mivel a híd építési költsége 77 millió dollár volt, húsz év alatt amortizálódik a befektetés. A híd biztosítva is van, de eddig semmi kár nem érte, pedig egy földrengést is kiállt már. Az üzemi költségek közt nagy tétel a rozsda ellen való védekezés. Egyszeri átfestéséhez egymillió liter festék kell. Sokba kerül a híd világítása is, hiszen 1077 lámpa ég rajta.