Magyar Nemzet, 1938. november (1. évfolyam, 58-83. szám)

1938-11-01 / 58. szám

2 0­ ­0 h Magyar Nemzet politikai napilap Rasch&jaik! Hirdetési osztály Budapest, VI., Eötvös uccs 26/b. T.: 128-425 ­ Visszakerülő magyar véreink­kel való találkozásunk anyagi és lelki eggyéforásunk örömében annyi minden feloldódik, ami a nemzeti tudatot hordozó rétege­ket ma még irritálhatja. Min­den bizonnyal kevésnek és szá­nalmasnak fog bizonyulni a mozgalom második társadalmi alapja is, amelyre hordozói tudva-tudatlanul jelenleg számí­tanak. Ez a magyar társadalom sruktúraeltolódása, va­ly külö­nösen kínosan érinti azokat, akik Uralmukat, döntő pozíciók birtokbavételével, még idején biztosítani akarják. Ez a stru­k­­túraeltolódás, függetlenül min­den agitációtól és propagandá­tól, szociális irányban megtör­tént és folytonosan tovább tör­ténik. Csak természetes, hogy riasztja és ingerli azokat az ele­meket, akik a régi, nagy ma­gyar kormányzó rétegből, a ma­gyar középnemességből csak Eötvös József „Nyúzó“-jának tulajdonságait őrizték meg és akik, most uralmukat veszé­lyeztetve látván, az új pretorián­­uralom felé vetett bukfenccel alapjában régi létüket és paran­csoló módszerüket kívánják konzerválni. Kétségtelen, hogy ezek az elemek, tartozzanak bár a tisztviselőréteg csinovnik­­töredékéhez, vagy a „végzett földesurak 11 mai kontenseihez, lényegében nem újjáteremteni akarják e hazát, hanem csupán, gyors szerepcserével, meghódí­tani a meghódítható pozíciókat. Tévedne azonban az, aki a mozgalom valamennyi válfaját és árnyalatát átszövő antiszemi­tizmustól megejtve és elvakítva, nem venné észre, hogy a politi­kai francia négyes helycserét sürgető figuráit járók, a „menj innen, hogy­ helyedre jöhessek 11 elvvel gazdasági életünkben a zsidó elemet gyorsan germán vérűekkel behelyettesítők törek­vése mellett a népben a „moz­galoménak egy harmadik alapja és kétségtelenül a leg­komolyabban veendő változata is él. Ennek hordozói és kép­viselői, jóhiszemű részükben minden eddigi „reform1” meg­­csalódottjai, már nem a meg­levő gazdasági vagy politikai uralmi pozíciók meghódítását, hanem lerombolását sóvárogják. Közülök az idegen eredetűek, mert tetemes számban vannak ilyenek is, azt hiszik, hogy na­gyon magyar nacionalisták, amikor a magyar halállal szi­noním jelentésűvé vált mozgal­mukkal az eszélyes reform he­lyett az alaktalan forradalmat készítik. Éppen így azok, akik a szerepét eljátszott és valójá­ban mindig idegennek maradt liberalizmus vagy marxizmus helyébe a szociális magyar ál­lamot sóvárogják, azt hiszik, hogy egy jobb, magyarabb szo­cializmust hoznak, amikor pe­dig csupán kontrabolsevizmust, e métellyel jelszavakban ellen­kezői, de vele struktúrájában azonos társadalmi és gazdasági „megoldást“ sürgetnek. El lehet gondolkozni azon, hová zuhant szociális szólamaiban az igazán magyar mélységekből, a magyar föld, faj és történelem ihletésé­ből született ady—szabódezsei ideológia, milyen siralmasan el­­vetélődött, idegenre cserélődött a magyar dekabristák vagy narodnikiek mozgalma, melyet a végtelen orosz steppéken a marxizmus őrülete, ezekben a lelkekben pedig egy másfajta idegen igézet söpört el. Az, aki a nemzet lelkét a mozgalom eme behatásaival szemben gyógyítani, orvosolni akarja, bizonnyal végzetes téve­désbe esne, ha alapjai közül a legutóbbit, a harmadikat nem látná meg egész valóságában, de az is nagy baj lenne, ha nem ismerné fel az elsőt vagy nem törődnék a másodikkal. Kétség­telen igazság, hogy forradalmat csak ott érdemes csinálni, ahol nincs rá szükség. Bármily para­doxul hangzik e mondat, csak formája paradoxon, lényege tá­volt van attól és azt fejezi ki, hogy csak az ész és fegyelem jegyében megszülető, arra való és arra ráérett tényezőktől hor­dozott átalakulás jelenthet ha­ladást és minden más kísérlet csak vérbe és gyalázatba borít­hatja e hazát. „Kidöntjük a kor­látokat, lezúzzuk az ellenséget, jóbarátot és amikor célhoz ér­tünk, sírni kell csak...“ — mondja már Bánk bán az ilyen forradalomról. Ha igazuk is van azoknak, akik hangsúlyoz­zák, hogy nem lehet fölülről egy életformát ráhúzni egy nemzetre, még inkább igazuk van azoknak, akik a szláv fan­táziához annyira hasonló ma­gyar képzelet forradalmi kísér­leteinek mindig alaktalan rémé­től mindhalálig óvni akarják hazájukat. Azok a megtévedt megtévesztők, akik éppen ak­kor spekulálnak erre, amikor a Gondviselés kegyelme a nemze­tet közelebb hozta elalkudhatat­­lan feladatai megvalósulásához, a magyarságnak a régi rendszer minden bűnösénél kárhozatosabb ellenségei és tudva-tudatlanul a nemzethalál előkészítői. Bizonyára nincs a halandó létben mássá­damnata, eleve­nen elkárhozottak tömege nem létezik e földön. Az Egyház tanításai és gyakorlata sem is­mer ilyet. Azonban az is bizo­nyos, hogy egyetemes zsinatait nem közülük szokta egybehívni és orvosszereit sem kárhoztatott tévelyeikből és tévelygéseiből választotta. A tévelynek soha, de a tévelygőnek mindig szívesen megbocsátó, vele azonban kom­promisszumra soha nem lépő Egyház története nagy tanulság lehet az ilyen mozgalmakkal szembeszálló katolikus állam­férfiú számára. Éppen úgy, mi­ként a magyar társadalom üsz­kös sebeit, régi betegségeit, megoldatlan kérdéseit gyógyí­tani, orvosolni, megoldani akaró magyar politikus tudni fogja, hogy az idegen métely ellenében a magyar nemzettest homeo­­patikus orvosszerrel sosem lesz igazán gyógyítható, hogy, vele szembeszállva, nem idegen és másutt már oly szemléltetően haszontalannak bizonyult küz­­delmi formákat, védekezési és ellentámadási módokat kell al­kalmazni. Hanem, mint egykor Kossuth Lajos, le kell hajolni a magyar történelem mélységei fölé és onnan hozni okulást, le kell szállni a magyar lelket, a magyar lényeget legigazabban és kiirthatatlanabbul egyedül képviselő magyar föld roboto­­saihoz, a magyar faj ez utolsó tartalékához és menedékéhez és a tőle kapott erővel és bátor­sággal magasodni mindenféle veszély és végzet elébe... Magyar Nemzet KEDD, 1958 NOVEMBER­­ 1 Göring is Bécsben lesz a tárgyalások idején Bécsből jelentik: Göring tá­bornagy miniszterelnök ma Ober­­salzbergből jövet Bécsbe érke­zett, ahol magánemberként né­hány napot fog eltölteni. Tisztele­tére a polgármester a Lobauban nagy vadászatot rendez. Kánya, Teleki, Csáky és Pataky kedden utazik Bécsbe. A Magyar Nemzet értesülése sze­rint szerdán kezdődnek meg Bécs­ben a döntőbírósági tanácskozások és a magyar delegáció kedden dél­után a bécsi gyorsvonattal utazik el. Bécsbe utazik Kánya Kálmán kül­ügyminiszter és gróf Teleki Pál kul­tuszminiszter, gróf Csáky István rendkívül követ és meghatalmazott miniszter, akinek a tárgyalások elő­készítésében eddig is rendkívül nagy szerepe volt, továbbá Pataky Tibor államtitkár, valamint a komáromi delegáció szakértőinek sora. Értesülésünk szerint a bécsi dön­tőbírósági tárgyalások csütörtökön befejeződnek. C­hvalkovszky külügyminiszter ked­den utazik Bécsbe. A minisztert el­kíséri Tiso szlovák miniszterelnök. Berlin: Politikailag és gazdasági­lag megfelelő határt vonnak meg A német távirati iroda jelenti Rómából. Olasz politikai körök­ben Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter római utazásának eredményét elsősorban a négy nagyhatalom egymáshoz való vi­szonyának szempontjából vizsgál­ják. Kijelentik ezekben a körök­ben, természetes, hogy Róma és Berlin, tekintettel azokra a javuló kapcsolatokra, amelyek London­nal és esetleg Párizzsal kialakulnak, a legszorosabb barátságban és együttműködésben teljesen pár­huzamos politikát kívánnak foly­tatni. Ez­t a kérdést éppen ezért Rómában minden lehetőség szem előtt tartásával gondosan megvitat­ták, hogy előre megállapodjanak mindkét részről kölcsönösen egy­másra vonatkoztatott diplomáciai magatartásról. Az Anglia és Franciaország részéről megkezdett, a Berlin—Róm­a-tengely­t veszélyez­tető fegyverkezési verseny ellenére elősegíteni és fokozni kívánják a tényleges együttműködésen és egyenjogúságon felépülő Európa kialakításának talán már a közeli jövőben jelentkező lehetőségét. A Berlin—Róma-tengely — mint a leghivatottabb helyről ismételten megállapították — nem sorompó, hanem „a háború utáni Európa egyetlen pozitív alkotása, amely­hez minden olyan állam csatlakoz­­hatik, amely szívén viseli egészsé­ges Európa megteremtését”1. Az új út eredményes követéséhez két do­log feltétlenül szükséges: Olasz­országnak, mint teljesen egyen­jogú földközitengeri hatalomnak és mint gyarmati nagyhatalomnak elismerése, másodszor lemondás mindarról az ábrándról, amely sze­rint a Berlini Róma-tengel­yt meg lehet bontani. Egyébként Ribben­trop és Ciano küszöbönálló bécsi találkozójáról úgy nyilatkoznak, hogy Bécsben mindenesetre mind­két fél szempontjából igazságos, politikailag és gazdaságilag meg­felelő megoldást találnak, hélte a nemzetiségi elv elsőbbségé­nek. Az a példa, amelyet a német birodalom ez alkalommal adott és amelyet még most is ad, amikor lemond a nyilvánvalóan nem jogo­sulatlan néprajzi célok túlzott ér­telmezéséről, feljogosítja annak feltételezésére, hogy a vitában álló felek hasonló megértésről tesznek bizonyságot. Olaszországot is, amelynek felépülésénél a nemzeti gondolat jelentette a kiindulópon­tot, ugyanez a gondolat vezérli és ezt az álláspontját nem egyszer nemesszívű módon juttatja ér­vény. Ugyanebben a szellemben kezdi meg a két hatalom munká­ját, hogy tisztességes alkuszként segítsen befejezni a viszályt és megvesse a Dunamedence népei­nek, jószomszédi együttélése alap­ját. Ezt szem előtt tartva a világ közvéleménye az európai béke­ szempontjából is csak örvendetes­nek találhatja, hogy a két hatalom elvállalta a döntőbíró szerepét. Gayda az olasz—német döntő­­bíráskodás alapelveiről Rómából jelentik: Virginio Gayda, a Voce d'Italia vezércikkében a kö­vetkezőket írja Ribbentrop tárgya­lásainak eredményéről: A magyar-cseh kérdésben Berlin és Róma egyetértése a következő három pontban foglalható össze: 1. Mindkét ország azon a vélemé­nyen van, hogy a Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia kö­zötti vitát a lehető leggyorsabban meg kell oldani, ami érdeke nem­csak magának Csehszlovákiának, hanem az egész európai békének. 2. Legnagyobb rokonszenv és szo­lidaritás Magyarország jogos érdekei iránt. 3. Szívélyes megértés azok iránt az erőfeszítések iránt, amelyeket a cseh kormány az új Csehország fel­építése érdekében kifejt. A Giornale d'Italia hasábjain Vir­ginio Gauda vezércikkében egyebek közt még a következőket írja: — Róma és Berlin Budapest és Prága felkérésére együttesen elvál­lalta a cseh-m­agyar határ kijelölé­sére irányuló döntőbíráskodást. Ha­tározataiknak döntő jelentőségük lesz, minthogy Budapest és Prága már eleve kijelentette, hogy bármi­lyen tegyen is a határozat, azt el­fogadja. A fasiszta Olaszország már a mostani viszály elején kijelentette, hogy nem a cseh nemzettel, hanem a szerencsétlen emlékű versaillesi, trianoni és saint-germaini békeszer­ződéseken alapuló politikai rend­szerrel áll szemben. Azok a közlé­sek, amelyeket néhány nap múlva gróf Ciano és Ribbentrop Magyar­­ország és Csehország képviselői előtt tenni fognak, életbevágó fon­tosságúak lesznek a két ország meg­békélése és szívélyes együttműkö­dése szempontjából, valamint egész Európa szempontjából is. ­ A wilsoni elvek alapján Berlinből jelentik: A Deutsche Diplomatisch-Politische Korrespon­­denz a magyar-cseh-szlovák határ megvonásának kérdésében Német­ország és Olaszország részéről vál­lalt döntőbírói szereppel foglal­kozva a következőket írja: — Németország és Olaszország tisztában van azzal, hogy elvál­lalt szerepe, tekintve a szembenálló felek közvéleményének szilárdsá­gát, egyáltalán nem hálás. Más­részről mindkét nagyhatalomnak annyira kézenfekvő érdeke a közép­európai viszonyok stabil és üdvös kialakítása, hogy valóban elvár­ható részükről az igazságos ítélet, amely az egyedüli feltétele annak, hogy a jövőben az egyetértés alap­ján alakuljanak ki a viszonyok a Dunamedencében. Abban a feladat­ban, amely a két hatalomra hárul, jelentős szerepet játszik a trilsoni elveknek a trianoni szerződéssel történt megsértése. Ezért most arról van szó, hogy ezt a bal­fogást ismét helyrehozzák és a magyar népnek visszaadják azt, amit húsz évvel ezelőtt a nép­rajzi elv megsértésével jogo­sulatlanul elszakítottak tőle. Németország a szudétanémet kér­dés rendezésével megmutatta, hogy még a saját követeléseit is aláven­ ­ A lengyel sajtó kétkedve néz a bécsi döntés elé Varsóból jelenti a lengyel táv­irati iroda. A lengyel sajtó pilla­natnyilag tartózkodik attól, hogy szerkesztőségi kommentárokat fűz­zön a magyar—cseh vita olasz— német döntőbírósági intézésével kapcsolatos diplomáciai tanácsko­zások utolsó szakaszához. A lapok azonban címeikben jelzik kétkedé­süket és hangsúlyozzák, hogy ve­szedelmesnek tartanak minden olyan megoldást, amely csupán kisegítő, részleges és ideiglenes jellegű volna. — Meg akarják kerülni a cseh kérdés alapvető rendezését —- írja a Gazeta Fokká. — Ideiglenes megoldások nem kellenek — mondja a Kurier Poranny, majd hozzáfűzi: A kár­pátaljai kérdést véglegesen kell megoldani. Az Express Poranny írja: — Ha a döntőbíróság nem oldja meg véglegesen a cseh-szlovák kér­dést, akkor Európa állandó láz­beteg lesz továbbra is. A nacionalista ABC írja: — A döntőbíróságnak a cseh kérdést véglegesen kellene megol­dani és ennek értelmében közös magyar—lengyel határt kellene létrehoznia. A lapok továbbá közlik a kárpát­aljai felkelő­ mozgalom terjedésé­ről szóló híreket és megállapítják, hogy ez a mozgalom is mutatja, milyen veszedelmekkel jár az ideiglenes állapot fenntartása és a végleges megoldás halogatása.. • Magyar r­emzet ■HM MÍSőtAndor — wm ruMtt&c* síi Jpíjfíj vetuUfjíő&tA [ 'i^1 cíJVidsexLá&an pylilj fedketet/e mincUn(Ur&/ RE? pmn ma w pr­ uüi:;w«:üa:ii i>iiili;nüi::::»fcg::a:::üúiiU.:u:»Íu!Ui|ii iasiUhiUiÜHii1 Volosin ruszin miniszterelnök é­s Krno meghatalmazott­­ miniszter, a prágai külügyminisztérium politika osztályának vezetője.

Next