Magyar Nemzet, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

2 szellemű „Verpöbelungs“-folya­­mat elfogta a nagy városok la­kosságát, amikor nagyon nehéz kimondani az igazságot és talán a girondisták sorsa vár a tisz­tességes emberre. Eckh­ardt Ti­bor a magyar nép igazi felfogá­sát és a gyakorlati megvalósí­tást szem előtt tartó beleegye­zését juttatta szóhoz. A történe­lem ítélőszéke előtt Eckh­ardt Tibor beszéde felkiáltójel lesz, amely a gyűlöletnek ditirambu­­sai között kifejezést mert adni a magyar józanságnak, a ma­gyar parasztság és a fajtájából nőtt vezetőosztály úri érzései­nek. Valljuk azt, amit Eckhardt Tibor mondott, hogy van egy túltengő zsidó szellemi befolyás a magyar kulturális életre, ame­lyet le kell fojtani és amelyet meg kell szüntetni. Viszont ezt a zsidókérdést nem lehet elin­tézni sem Magyarország 94 szá­zalékát kitevő keresztény lakos­sága ellen és főleg nem lehet elintézni a magyarság érdekei ellen. Lehet, hogy Eckhardt Tibort ezért a beszédért a túlzó jobb­oldalról éppúgy, mint zsidó ol­dalról meg fogják kövezni, vi­szont a történelmi magyarság szemében az ő felszólalása volt az a megnyugtató momentum a szenvedélyességnek és a gyűlöl­ködésnek, az állások iránti mohóságnak tülekedő zsivajá­ban, amely egyedül képes át­vezetni a mai általunk is rosz­­szult korszakból a holnap új szociális Magyarországába. Magyarországon a zsidókér­dés nem az egyedüli, van itt­ más kérdés is, talán épp any­­nyira égető. Úgy látszik, hogy e másik szövevény képviselői azért akarják elterelni a ma­gyarság figyelmét tisztán csak a zsidókérdésre, mert ez érde­kükben áll. Eckhardt Tibor beszéde meg­győzte azonban az egész ma­gyar közvéleményt arról, h­ogy a zsidókérdés jogos felgöngyölí­tése mellett más kérdéseket is meg kell oldani.­ Ezeket éppen úgy humánusan és türelmesen akarja kezelni a magyarság, mint ahogy Szent István intel­mei Imre fiához azt ennek a népnek örök életére vonatko­zóan előírták. tok, hogy itt évtizedes vagy majd­nem évszázados mulasztásokat te­szünk jóvá. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy abban az időben tö­kéletesen fel lehetett ismerni a hely­zetet, hiszen hetven évvel ezelőtt élt embertől nem követelhetjük azt, hogy a mai helyzetet előre lássa. De az eredmény, amely rövid évszázad alatt kialakult, nyilvánvalóan olyan állapotot teremtett meg, amelyet ma már csak nagyon radikális rendezés­sel lehet orvosolni. Mi nem tehetünk erről. Nem állítom azt sem, hogy azok tehetnek róla, akik 50 évvel ezelőtt éltek, de a probléma itt van, ezt rendezni kell, akár tehet róla valaki, akár nem. „Nagy nehézségekkel és küzdel­mekkel kell számolnunk”” — Minthogy radikálisan kell belenyúlni a dolgokba — folytatta Teleki Pál —, ennek következtében világos az is, hogy az, amire vál­lalkoztunk, nagy dolog. Nagy do­logra vállalkoztunk és keményen állni kell ezt a harcot. Nehézségek­kel fog talán járni ez a harc, ezt sohasem titkoltuk és mindig nyíl­tan megmondottuk. Meg is kell mondani, mert ha a keresztény tár­sadalom ezt nem érzi át, nem volna képes azt megvívni. Át kell érezni e harc nehézségeit, de minden harc, minden háború ne­héz, minden háború nélkülözések­kel jár. A katonákra nézve sokszor éhséggel, szomjúsággal, a felelősek részére bajokkal, másokra nézve sebesüléssel és még másokra nézve halállal is. Mindezt számbavéve is, a katona megy és megvívja a har­cát. Tehát nekünk is tisztában kell lennünk azzal, hogyha nem is a katonáékéval azonos veszedel­mekkel, de igen sok tekintetben nagy nehézségekkel és küzdelmek­kel kell számolnunk, amelyek ránk e harc során várnak. Ezt a harcot azonban állni kell. S az, hogy itt olyanok találkozunk — még­pedig ma olyan helyzetben, hogy az or­szágnak az ügyeit elsősorban mi irányítjuk —, akik húsz évvel ez­előtt már ugyanebben a harcban állottunk, mindenesetre záloga an­nak, hogy ehhez a harchoz az erő, az elszántság megvan és meg is marad. (Lelkes taps és éljenzés.) — Az elmúlt húsz év alatt már mi is átéltünk nehezebb időket, olyanokat is, amikor eszméink dia­dalát már-már foszladozni láttuk. De nem csüggedt­ünk, nem enged­tünk belőle, együtt maradtunk Wolff Károly zászlaja alatt, tovább harcoltunk, a zászlót soha el nem hagytuk s most ismét itt vagyunk. Itt vagyunk ma cselekvő módon és cselekvőképesen. (Nagy taps és él­jenzés.) Ez adhat nekünk mind­nyájunknak bizalmat arra, hogy igenis, meg tudjuk majd vívni ezt a küzdelmet. Azok a reformok, amelyeket hozunk, részei, elemei ennek az egész küzdelemnek.­­ Nem akarok most itt hosszú, nagy programot adni, hiszen pro­gramomat elmondottam a Házban. Elmondotta előttem Imrédy Béla­ is akkor, amikor programot adott, sőt elmondották már mindkettőnk elődei is. Mert hiszen mindez egy­másból folyik, legfeljebb gazdago­dik a program, ahogyan haladunk, s változnak a részletei, aszerint, amint az ember más és más hely­zetekkel áll szemben a küzdelem­ben. De lényegileg ugyanazt a har­cot vívjuk. A program lényegileg bennünk van és benne van abban a húsz esztendőben, amelyet harc­ban és munkában együtt töltöttünk.­­ Tehát ebben a húsz eszten­dőben magában megvan a program s amikor azt mondom, hogy mi, vagy közvetlen elődeink ezt a programot már kifelejtették, vissza­nyúlhatok odáig, amikor Wolff Ká­roly először lépett a mi körünkbe, akik itt vagyunk s először mondott beszédet s azután újra és újra szó­lott itt és nálunk, a keresztény nemzeti ligában, de másutt is min­denfelé. A program maga a mi állandó összetartásunk a keresz­tény eszme mellett, a mi állandó küzdelmünk, hogy ezt Magyar­­országon véglegesen diadalra jut­tassuk. — Természetesen nagyon nehéz a feladat, mert — amint a törvény­­javaslat indokolásában magunk is kifejtettük — Európának talán nincs egyetlen országa, ahol a zsidókérdés olyan súlyos volna, olyan nagyméretű a tömegeknél és az arányszámnál fogva is és a zsi­dóságnak a keresztény társadalomba való beszövődése miatt is. Sokkal könnyebb a probléma például Len­gyelországban, ahol éles válaszfal volt a keresztény társadalom és a zsidóság között s nincs olyan ösz­­szeszövődés, mint amilyen nálunk tapasztalható. — Sokkal könnyebb a probléma olyan országban is, ahol — bár az arányszám nagyon kicsiny — ha az összeszövődés maga aránylag nagy is, de az arányszámhoz ké­pest, számbelileg csekély. Nálunk éppen az összeszövődés a legnehe­zebb probléma s ez az, amit még Magyar Nemzet SZERDA, 1939 MÁRCIUS 1. " magunk is túl kevéssé realizálunk, de amit a külföld például egyálta­lán nem ismer. S ebben van a mi törekvéseink külföldön való meg­ismertetésének nehézsége, mert külföldön igen kevesen vannak olyanok, akik személyes tapasztalat alapján ismernék a mi állapotain­kat.­­ Ezért ez a munka nemcsak a megoldásra irányuló belső munka, hanem felvilágosító munka is ki­felé, hogy a külföld is megismerje és megértse helyzetünket. Erre tö­rekedtek elődeim is és törekedni fogok magam is. És látom is, hogyha idegenek jönnek ide kö­zénk, megértik ezt. Éppen ma volt nálam két fiatal angol. Munkácson jártak és onnan jöttek Budapestre. Azt mondották, hogy a látottak és tapasztaltak után sokkal jobban értik most a helyzetet, mint azon a napon, amikor határunkat át­lépték. Nagy erőre és nagy akarat­erőre van ezért szükség, hogy át­jussunk a küzdelmen. De én bí­zom abban, hogy a magyar nemzet ezt a küzdelmet győzelmesen fogja megvívni, éppen úgy mint számta­lan más küzdelmet megvívott és hogy épen a székesfővárosban, ahol minden szála az országnak összefut és ahol mindnyájunk akaraterejéből, de végeredményben mégis elsősorban vezérünk, Wolff Károly gyújtó szavai és gyújtó egyénisége alapján, ez az erő igen összekovácsolódott, ez az erő meg­van, erre az erőre bátran lehet építeni. Azt hiszem, hogy erre az erőre a keresztény politika olyan biztonsággal építhet, hogy nyugod­tan mehet a maga útján és bizton­sággal remélheti a keresztény ma­gyar politika célkitűzéseinek eléré­sét. — Hosszú az út, fáradságos, de nem hiszem, hogy ehhez kitartást, összetartást, bizalmat kellene kér­nem, mert mindig összetartottunk, mindig bíztunk egymásban. Tovább fogjuk végezni munkánkat, úgy, ahogy eddig végeztük, s ha l­ézről­­kézre adjuk is a kormánykereket, kezünkből nem adjuk ki, hanem visszük a hajót tovább. (Hosszan­tartó lelkes éljenzés és taps.) Csilléig András biztosította a mi­niszterelnököt arról, hogy itt ke­mény, elszánt katonák vannak. Imrédy a keresztény Budapestről Ezután az értekezlet résztvevői­nek kívánságára vitéz Imrédy Béla szólalt fel. — Valóban nem tudom — mon­dotta —, milyen jogon szólalok itt fel, legfeljebb vendégjogon. Gróf Teleki Pál miniszterelnök úr fel­szólalása mindnyájunk szívében igazán mély nyomokat hagyott, mert hiszen a keresztény gondolat­nak egyik legrégibb harcosa ebben az országban. Gróf Teleki Pál sze­mélyében a magyar keresztény gon­dolatnak olyan harcosa veszi át a vezéri pálcát, aki nemcsak húsz év küzdelmeiben megedződött, tapasz­talatokban, tudásban gazdag ember, hanem olyan törhetetlen akarattal is rendelkezik, amellyel egyedül lehet ezeket az eszményeket győ­zelemre vinni. Azt hiszem, a keresz­tény főváros megalapozásában a most egyesült két pártnak nagy ré­sze volt és szívből kívánom, hogy a két pártnak a mai napon létrejött egyesülése hozza meg a végső döntő lökést ahhoz, hogy a keresztény Budapest élő valósággá váljék. (Hosszantartó lelkes taps és éljen­zés.) Csilléry András zárószavai után a pártértekezlet véget ért. A tagok igen nagy számban maradtak együtt vacsorán a klubhelyiségben. A kormányzó válasza Budakörnyék németajkú polgár­ságának hódoló feliratára Az egyesült kereszténypárt buda­­környéki szervezete, amelyhez a vi­dék németajkú lakosságának tekin­télyes része tartozik, legutóbb Pilis­­vörösvárott rendkívüli vezetőségi értekezletet tartott. A szervezet ala­pító ügyvezető elnökének indítvá­nyára a vezetőség egyhangú lelkese­déssel határozatukig kimondta, hogy Budakörnyék németajkú lakossága, őseihez hasonlóan, azok nyomdo­kain, feltétlen hűséggel és odaadó példás munkássággal, magyarajkú testvéreivel összeforrva, teljes erejé­vel szolgálni kívánja magyar hazá­jának nagy és szent ügyét, bármikor a saját és gyermekeinek életét és va­gyonát készségesen áldozza a szebb magyar jövő oltárán. Ezt a határo­zatot a vezetőség legmélyebb hódo­latának nyilvánításának intéz Nagy­bányai Horthy Miklóshoz, Magyar­­ország kormányzójához terjesztette fel. Most érkezett meg Magyarország kormányzójának legmagasabb vá­lasza, amelyben e főméltósága az egyesült kereszténypárt budakör­­nyéki szervezete elnökségének a fel­iratban kifejezett hódolatáért köszö­netét nyilvánítja. Budakörnyék né­metajkú polgárai osztatlan boldog örömmel vették tudomásul a leg­magasabb választ. A HONSZ álláspontja a zsidótörvénnyel és a föld­reformmal kapcsolatban A HONSZ kedden tartotta szokásos sajtóértekezletét, melynek során is­mertették a sajtó képviselőivel a HONSZ álláspontját az időszerű kér­désekben. A szövetség nem zsidó, ha­nem nemzetvédelmi érdekeket szolgál akkor, amikor azt kéri, hogy úgy a rokkantakat, mint a hadiözvegyeket és az árvákat tekintet nélkül mellék­­körülményeikre, vegyék ki a törvény intézkedései alól, annyival is inkább, mert hiszen ez nem jutalmazás, csu­pán a háborús veszteségek bizo­nyos mértékig való kiegyensúlyozása. Megállapítják, hogy a leszerelési iga­zolványban feltüntetett rokkantság nem fogadható el jogalapul, mert hi­szen a hadirokkantak azóta már négy felülvizsgálaton estek át. Igazolásul tehát csakis a hadigondozási igazol­vány fogadható el. A visszatért Felvidéken élő hadi­gondozottakat már majdnem teljesen beszervezték a HONSZ-ba. A felvidé­kiek ugyanolyan összegű juttatásokat kapnak, mint a cseh-szlovák uralom alatt. Reméli a szövetség, hogy a magyarországi hadigondozottak jutta­tását is fel tudja emelni erre a mér­tékre, hiszen míg a Felvidéken 25 százalékos rokkant 8 pengőt kapott egy hónapra, addig nálunk csak 2 pengőt, egy hadiözvegy pedig az itteni 5 pengő helyett 14 pengőt. Végül a Hadirokkantak Háza épí­tésének jelenlegi állásáról tájékoztat­ták a sajtó képviselőit. A HONSZ április első napjaiban megkezdi a ház építését. J * Werth Henrik táborszernagy, a hon­védvezérkar főnöke kedden délben lá­togatást tett a HONSZ országos köz­pontjában. Feloszlatnak több budapesti frontharcos csoportot Az Országos Frontharcos Szövet­­ség országos intézőbizottsága vitéz gróf Takách-Tolvay József elnök­lete alatt országos intézőbizottsági ülést tartott. Az ülésen a budapesti és vidéki bizottsági tagok majd­nem teljes számban jelentek meg. Vitéz gróf Takách-Tolvay József elnöki megnyitójában beszámolt a gróf Teleki Pál miniszterelnökkel és más hivatalos tényezőkkel foly­­­­tatott tárgyalásokról. Bejelentette, hogy Kóburg Gotha herceg, a nem­zetközi frontharcos szövetség el­nöke főtitkárával és sajtófőnöké­vel március közepe táján Buda­pestre látogat, hogy a magyar ta­gozat vezetőivel és tagjaival nem­zetközi frontharcos-kérdésekről rész­letes megbeszélést folytasson. Kertész Elemér országos alelnök előterjesztésében letárgyalta a szö­vetség időszerű kérdéseit és folyó­ügyeit. Az ülés egyhangúan tudo­másul vette, hogy a szövetség or­szágos elnöksége gróf Teleki Pál miniszterelnökhöz küldöttségileg el­juttatta a zsidótörvénnyel kapcso­latos és annak idején visszautasí­tott úgynevezett 1. számú javasla­tát. Eszerint a javaslat szerint a frontharcos-szövetség azt indítvá­nyozza, hogy a II. zsidótörvény szigorító rendelkezései alól vétes­senek ki azok a frontharcosok is, akik a tűzharcos-törvény kihirde­tése előtt — tehát 1938 január 9-én — a Károly-csapatkereszt iga­zolványának már birtokában vol­tak. Az értekezlet megnyugvással vette tudomásul, hogy az országos elnökség a szövetség belső fegyel­mének biztosítása végett egyes ke­rületi vezetők ellen fegyelmi eljá­­rát indított. Egyben vitéz Alatt Be­­kényi Imre, dr. Juhász Ödön, lo­vag Kempsky Lénárd, vitéz Komár­­nok­y Gyula és Tóth Zsigmond fel­szólalásai­­és javaslatai után az ér­tekezlet felhatalmazást adott, hogy az olyan frontharcos­ csoportoknál, ahol túlzó, egyoldalú próbálkozá­sok és törekvések valósággal gá­tolják a keresztény frontharcosok irányító és harmonikus működési lehetőségét, továbbá állandó hír­lapi vitatkozásaikkal szinte provo­kálják a jobboldali közvéleményt — a szövetség elnöksége a legjobb belátása szerint tegye meg az il­lető csoportok feloszlatására és teljes újjászervezésére vonatkozó szükséges intézkedéseket. Takách-Tolvay József Szentgotthárdon Gróf Takách-Tolvay József, a szentgotthárdi kerület országgyűlési képviselője szombat délután Szent­­gotthárdon bővített nagyválaszt­mányi gyűlés előtt beszélt az aktuá­lis belső és külpolitikai kérdések­ről. A megjelentek gróf Teleki Pál miniszterelnöknek hűségükről és ra­gaszkodásukról egyhangú elhatáro­zással táviratilag is kifejezést adtak. A kormánypárt elfogadta a földbirtok­politikai javaslatot A magyar élet pártja földbirtok­­politikai, földművelésügyi és pénz­ügyi egyesített csoportjai kedden délelőtt 10 órai kezdettel a képvi­selőhöz 1. számú értekezleti termé­ben folytatták a kishaszonbérletek alakításáról és más földbirtokpoli­tikai rendelkezésekről szóló tör­vényjavaslat részletes tárgyalását. Az ülésen résztvett gróf Teleki Mi­hály földművelésügyi miniszter, vitéz Lukács Béla államtitkár, a miniszteri referensek és a bizottság tagjai nagy számban. Mayer János ny. földművelésügyi miniszter, or­szággyűlési képviselő elnöklete alatt folyt a tanácskozás, amely­ben a bizottság valamennyi tagja felszólalt és letárgyalták részletei­ben a javaslatot. A párt fent em­lí­­tett egyesített csoportjai a javas­latot részleteiben is elfogadták. jK&a&itcJL, iKais&elvtény, (to­ncik"SsrTm" NAGY ZSIGMOND 3 * EGÉSZ HÁZ BÚTOR!

Next