Magyar Nemzet, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

SZERDA, 193? MÁRCIUS 1. Magyar Nemzet Eckhardt Tibor általánosságban elfogadta a zsidójavaslatot, de elítélte egyes rendelkezéseit a Ház keddi ülésén mondott beszédében Erősen megélénkült az érdeklő­dés a zsidótörvény második vita­napja iránt. A kormány tervbevett módosításainak szövegét kedd reg­gel már ismerték a képviselők és ezzel kapcsolatban többen kom­mentálták azt is, hogy mi lesz a sorsa a kereszténypárt indítványá­nak és Zsitvay Tibor módosító ja­vaslatának, amely az országban már 1867, illetve 1848 előtt meg­telepedett zsidók leszármazottainak a többitől eltérő elbánást kíván biztosítani. Vitéz Makray Lajos beszédével indult a vita. Ő volt a keresztény­­párt vezérszónoka és így elsősor­ban az ő felszólalásán keresztül nyilvánult meg a párt uralkodó felfogása. Makraynak, a kiváló és mindig kulturáltan előadó pap­képviselőnek nehéz feladat jutott. Össze kellett egyeztetnie a ma el­­sodró lendülettel élretörő politikai eszméket a kereszténység tanítá­sainak változhatatlan lényegével. Ezt a feladatot aránylag szerencsé­sen és simán oldotta meg, ameny­­nyiben elismerte, sőt hangsúlyozta, hogy a mai magyar társadalmi és gazdasági élet tarthatatlan status quo-ján, zsidó vonatkozásban is, feltétlenül javítani kell, de kifogá­solta a II. zsidótörvény indokolá­sának több pontját, valamint a keresztség kegyelmi gondolatának összezavarását a materialisztikus és tudományosan mégsem elég mé­lyen fundált vérelmélettel. Güttler Dénes felvidéki képviselő elsősorban az elszakított területen a zsidóság részéről tanúsított maga­tartással foglalkozott, kiemelve, hogy összesen csak hat-hét százalék vallotta magát magyarnak a meg­szállás évei alatt. Délre járt már az idő, amikor sor került a kisgazdapárt vezéré­nek rendkívülien nagy érdeklődés­sel várt beszédére. Makray Lajos­hoz hasonlóan — bár nem ugyan­olyan indokokból — ő is igen ne­héz feladat előtt állott és a par­lamentben oly pompásan érvénye­sülő kvalitásainak ismeretében, so­kan találgatták és még többen kí­­váncsiaskodtak, hogyan fogja mes­ter módjára Eckhardt ezt a fel­adatot legyűrni. Gróf Teleki Pált a kisgazdapárt vezére biztosította lojális támogatásáról, viszont nem lehetett kétséges, hogy az új kor­mány alatt elsőként tárgyalásra kerülő javaslatot hibás felépítésű­nek tartja. Ez a körülmény tette a helyzetet bonyolulttá. A nyilván­való nehézség azonban még több lendületet és erőt adott Eckhardt­nak, aki élete egyik legjobb be­szédét tartotta és a konstruktív el­lenzékiségnek újszerű és kitűnő példáját bontotta ki figyelmes hall­gatósága előtt. Felszólalásával nemcsak kritizált, hanem tulajdonképpen egy új és jobb törvényjavaslatot vázolt fel ha­tározott vonalakkal. Elgondolásai­nak alapja, hogy a magyarságra ká­ros minden törvény, amely éppen a hazai zsidóság legértékesebb és a nemzeti életbe leginkább beleillesz­kedni kész és érett rétegét sújtja, míg a lélekben idegeneket távolról sem érinti oly mélyen. Megkülön­böztetést kíván tenni a letelepedés időpontja, a keresztényekkel kötött házasságok és keresztény család­­alapítás és végül a megkeresztelke­­dés kritériuma szerint. A magyar­­országi zsidó vagy zsidó eredetű családokról kataszter felvételét ja­vasolta, pontos kijelölését és törvé­nyes meghatározását annak, hogy kiket és milyen sorrendben kívá­nunk kivándorlásra szorítani, ennek az akciónak legszélesebb alapokon való és azonnali nemzetközi meg­szervezését, a közjogi intézkedések­nek a tervezettnél óvatosabb és ke­­vésbbé bomlasztó kezelését, viszont a gazdasági, tehát a nagyiparban, a részvényvagyonban sűrített zsidó túlérdekeltséggel — a hatalom valódi forrásával szemben — a ter­vezettnél sokkal hatásosabb intéz­kedéseket és a tőkevagyon arányo­sabb elosztását zsidó és nem zsidó kezek között. A felszólalásnak pártkülönbség nélkü­l elgondolkoztató és mély ha­tása volt a t. Házban. Rajniss Ferenc beszéde zárta le a keddi ülést, ő az úgynevezett szélső­­jobboldal véleményét juttatta kife­jezésre nagy statisztikai felkészült­séggel és nem egy vonatkozásban érdekes indokolással. * Színyei Merse Jenő alelnök 10 órakor nyitotta meg a Ház keddi ülését. Közölte, hogy Rátz Kálmán képviselő február 24-én levelet in­tézett hozzá és ebben mentelmi jo­gának megsértését jelentette be. A bejelentést a Ház kiadta a men­telmi bizottságnak. Ezután folytattuk a zsidó­ törvény­javaslat általános vitáját. Makray Lajos volt az első fel­szólaló. Mindenekelőtt be kell je­lentenem, hogy a törvényjavaslat­tal szemben való állásfoglalást pár­tom nem tette pártkérdéssé. Ilyen­formán amit elmondandó vagyok, az én egyéni felfogásomat és meg­győződésemet tükrözi vissza, bár nem hiszem, hogy pártomnak vala­melyik tagja nem azonosítaná ma­gát azokkal a gondolatokkal, ame­lyeket kifejtek.­­ A kereszténypárt ezzel a tör­vényjavaslattal elvileg egyetért, de a magam részéről ennek a törvény­­javaslatnak a konstrukcióját nem tartom szerencsésnek. Éppen azért, mert téves alapból indul ki. A javaslat a következetlenségek, abszurdumok hínárjába került . Ha a h­onpolgárságot vette volna kiindulási alapul, akkor nem komplikálta volna ezt a kérdést sem a keresztséggel, sem a faji kérdéssel és ennek következtében nem idézett volna elő igen súlyos lelki konfliktusokat éppen az igazi keresztény lelkekben Ha nem er­ről az alapról indul el, akkor nem került volna a következetlenségek, abszurdumok hínárjába.­­ Hogy a következetlenségre egy példát említsek: egyszer vallási alapon zsidónak minősít ez a ja­vaslat olyan egyént, aki leszárma­zás szerint nem zsidó, tehát aki árja, vagy turáni, de áttért a zsidó felekezetre, ennek következtében zsidónak minősíttetik; másrészt pedig, noha leszármazást vesz alapul, azokat, akik vallásilag és lelkileg kereszténnyé lettek, épp ennek a törvénynek erejével vissza akarja zsidósítani. Előfordulhat az a képtelenség, hogy évszázadok óta itt lakó zsidók, akiknek ősei ki voltak téve a magyar géniusz és a keresztény gondolat hatásának, nem asszimiláltaknak minősülnek, míg ellenben, ha valaki 1936-ban be­vándorolt, megkeresztelkedett, meg­kapta a magyar honpolgárságot, elvett egy keresztény nőt, annak a leszármazottját már asszimiláltnak­­ minősítik. Ezek a következetlensé­gek ebben a javaslatban.­­ A kérdéssel gazdasági vonat­kozásban is kell foglalkozni. Meg­gondolás tárgyává kellene tenni azt, váljon az az őrségváltás, amely a javaslat folytán bekövetkezik, keresztülvihető-e 1943-ig, anélkül, hogy súlyosan megrázkódtatná a magyar közgazdasági életet. Köz­­gazdasági életünk át van szőve a zsidó tőkével és annak képviselői­vel. Ez a liberális gazdasági rend­szer vétke, de adottság, amivel szá­molni kell. Mi át akarjuk majd állítani a közgazdasági életet, azok vezetőit, de akkor meg kell gon­dolni azt: nem keletkeznek-e olyan gazdasági visszahatások, nem jár-e ennek nyomában olyan súlyos gaz­dasági depresszió, amelynek kö­vetkezményei beláthatatlanok? — Humanitárius szempontból is foglalkozni kell a problémával — folytatta —, mert elvégre keresz­tény, civilizált és kulturált állam­ban élünk és itt a vandalizmus stílusa és eszközei nem alkalmasak Miután azonban ez a javaslat egé­szen más alapból indul ki és olyan szempontokból, amelyek mélyen belenyúlnak a keresztény alapigaz- ságokba, foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel a keresztény hitelvi állás­pont szemszögéből. Itt felvetődik két kérdés: az egyik a keresztség, a másik a fajiság problémája. Ez a törvényjavaslat nem azonos az­zal a törvénnyel, amely törvény ellen született meg voltaképpen a mi pártunk. Ezalatt értem a pol­gári házasságról szóló törvényt. Az frontális támadás volt a katolikus vallás dogmái ellen, mert az egy­házi forma helyébe a világi formát állította, mint a házasélet egyenér­tékű megteremtőjét. — Aki megkeresztelkedett, bele­tartozik az egyház közösségébe és élheti a keresztény egyház kegyelmi életét teljesen és csorbítatlanul. De ez a javaslat diszlingvál keresztség és keresztség között. Az egyik eset­ben elfogadja a keresztséget az asz­­szimiláció jegyének, a másik esetben nem. Önnönmagában nem fogadja el, de ha összevegyül a vérségi le­származása, akkor elfogadja, vagyis bizonyos mértékben határt szab a keresztség kegyelmi hatásának. Emberi mértékkel méri le a ke­resztség kegyelmi hatását. Ez sért egy elvet, mert vallási és teológiai dolgokat csak vallási törvényekkel lehet elbírálni. A nemzet összefogó eleme a lélek . A lényeg és a döntő: a lélek, vagyis az az akarat, hogy én ön­tudatosan nemzetté akarok tömö­rülni. Ez az elhatározás és akarat a lényeges és a döntő, hogy én bele akarok olvadni a nemzet szel­lemébe, géniuszába, lelkébe. Erre pedig csak a lélek képes. A nem­zetnek, a fajnak összefogó, alkotó eleme tehát a lélek. (Taps a ke­reszténypárton.) — És ha ez áll minden nem­zetre, akkor áll elsősorban a ma­gyarra. Mert nincs az Úr Istennek még egy nemzete, amely annyira a lélek nemzete volna, mint a ma­gyar. Ezt a nemzetet nem a sze­rencséje, nem a hadi erényei, nem a gazdagsága tartotta fenn ezer éven át, hanem egyedül a lelke, amely beleszívódott ennek a föld­nek minden rögébe, hantjába és sziklájába. Gürtler Dénes: Szükséges, hogy a zsidó problémát törvénnyel old­juk meg, mert különben a nép el­keseredéssel, törvény nélkül fogja megoldani ezt a kérdést. — A Felvidéken a zsidóság kö­zül csak 6,5 százalék vallotta ma­gát magyarnak. Vázsonyi János: Például Halmi és Herzog! Gürtler Dénes: A kevés kivételt név szerint ismerjük. Ezek név szerint fel vannak jegyezve és eze­ket meg is fogjuk védeni, mert ki­tartottak hűségesen mellettünk. A felvidéki zsidóság száz- és száz­milliókat adott a cseh-szlovák nem­zetvédelmi alapra. (Nagy zaj.) Fábián Béla: Nem igaz, nem igazi Meizler Károly (Fábián felé): Ki beszél, Fábián vagy Gürtler? Megay-Meissner Károly (Fábián felé): Hadd beszéljen, úgyis utol­jára beszél. Fábián Béla (Megay-Meissner Károlynak felel): Itt zsidózik, de otthon jóban van a zsidó anyósá­val! Horváth Zoltán: Azt mondta, hogy szereti az anyósát. Dulin Jenő: Anyós nem számít! (Zaj.) Gürtler Dénes ezután arról be­szélt, hogy a Felvidék sohasem vett corpus separatum (Taps.) A felvidéki magyarok elhatározták, hogy testvérként együttesen dolgoz­nak a jövő Magyarországért, a tiszta erkölcs, a keresztény szellem és a krisztusi tanítások alapján. A javaslatot elfogadja. Eckhardt és Eckhardt Tibor, Güttler képvi­selőtársam reprospektív formában foglalkozott a törvényjavaslattal. Én nem a múlttal, hanem ennek a kérdésnek a jövőjével akarok fog­lalkozni Mert bennünket, törvény­hozókat elsősorban a jövőnek kell érdekelni. Nem foglalkozom a múlt­tal, noha rendkívül csábító volna nekem, aki húsz esztendeje válto­zatlanul mindig a fajvédő gondola­tot hirdettem, léjemre hívni zsidó­kat és keresztényeket egyaránt, akik felelősek azért, hogy húsz esz­tendőn keresztül ennek a kérdésnek békés, nyugodt és tisztességes evo­lúciója helyett a stagnálás, a kiját­szás, a jelszavakkal és frázisokkal való handabandázás rengeteg sok­féle és változatos politikája után ma ott tartunk, hogy egy felizga­tott, feldúlt Európában, egy feliz­gatott országban, nem mindig a nyugodt, józan ész parancsszava, hanem sokszor a pillanatnyi nyomá­sok és szükségességek súlya alatt kell olyan­­ törvényalkotást létre­hozni, melynél súlyosabb, nagyobb horderejű, a nemzet jövőjére mé­lyebb kihatású törvényjavaslat ta­lán sohasem feküdt a Ház előtt. Mondom tehát, bármilyen csábító volna is tetemre hívnom, nem fog­lalkozom a múltakkal.­­ Csatlakozom az előadó úrnak ahhoz a felhívásához, hogy szen­vedélymentesen kell tárgyalnunk, hogy ez a probléma a magyar köz­életijén végre nyugvópontra jusson, hogy kell formában, törvényes esz­közökkel megoldást nyerjen. Ezt a célt kell magunk elé tűzni, bár beszéde . Nem vettem részt ennek a ja­vaslatnak bizottsági tárgyalásában, mert az első üléstől kezdve, amikor megjelentem, olyan légkört tapasz­taltam, olyan izgatott, olyan tár­gyilagosságtól mentes közbeszólá­sok és felszólalások özönét hall­gattam végig, olyan súlyos mérték­ben a gyanúsítások légköre uralko­dott, hogy jobbnak tartottam itt a Ház plénuma előtt felszólalni, hi­szen az utólagos félremagyarázá­sokkal szemben itt mindig megvédi az embert a parlamenti napló. He­lyesebbnek tartottam tehát ide a Ház elé jöni és itt mondani el véle­ményemet az ország nagy nyilvá­nossága előtt.­­ A miniszterelnök úr bemutat­kozó beszéde alkalmával rámutat­tam arra, hogy teljesen osztom a miniszterelnök úrnak azt a felfo­gását, hogy van zsidókérdés és ha van, akkor meg is kell oldani. Osz­tom azt a felfogást is, hogy bár­milyen áldozatokba kerüljön is ez a megoldás, jól, végérvényesen, tisz­tességesen, egyszers mindenkorra meg kell oldani ezt a kérdést. Mert szélesebb perspektívából vizsgálva a kérdést, nem tehetjük ki magun­kat annak, hogy két évtizedenkint a zsidókérdés miatt vagy legalább is ebből kifolyólag forradalmi kocká­zatok zúduljanak az országra, húsz évvel ezelőtt azért, mert a zsidóság politikailag egy bizonyos külföldi irányzatnak adván oda magát, fel­borította ennek az országnak ke­resztény és tradicionális rendjét, most pedig azért, mert a keresz­tény társadalomnak legalább egy 3 VÁLTOZATLAN JM­F MINDSÉCMWM ____ kényelem" VI­ANMASJYUT» , 5­1 ........ i i •. . t i l i . . • i *. . . .

Next