Magyar Nemzet, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-01 / 123. szám

Magyar Nemzet. II. évf. 12­3. s­z. Csütörtök ELŐFIZETÉSI ÁRA 1 ÉVRE 36 P. FÉLÉVRE 18P. NEGYEDÉVRE 8 P. I HÓNAPRA 3 P. EGYES ÁRAM HÉTKÖZNAP 10 FILL.. VASÁRNAP 20 FUR. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 1­9­3 9 június 1. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST. VT.. ARADI-U. ÍR TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST. VT. VILMOS CSASZÁR-ÚT 65. TELEFON: 126-726* Vert hadak és vakmerő reményekA szovjet még mindig kevesli az angolok és a franciák szövetségi ígéreteit Zsarolás vagy zsákutca? — Moszkva benyomása sze­rint az antant nem akarná komolyan megsegíteni a szovjetet — Molotov további módosításokat követel a kölcsönös segélynyújtás hatályosabbá tételére . Londonban és Párizsban kínos hatást keltett a fölé­nyeskedő moszkvai beszéd Érdeklődés előzte meg Molotov szerda délután elhangzott külügyi expozéját. Londo­n­:« Párizsban kedden még azt hitték, hogy a népbiztosi tanács elnöke, aki egy­úttal a külügyi népbiztosságot is vezeti, bejelenti az angol—francia —orosz szövetség létrejöttét. Szerda reggel azonban az angol és a fran­cia sajtó már gyanította, hogy a szerződés megkötése előtt még mindig komoly akadályok állanak. A nézeteltérést még­­Molotov be­széde előtt igyekeztek az angolok és a franciák kiküszöbölni, így kedden késő este egy és három­negyed óra hosszat tanácskozott Leeds moszkvai angol nagykövet Molotovval, szerdán ebéd után pe­dig a francia nagykövet tett láto­gatást a Kremlben. Úgy látszik azonban, ez a pár­huzamos angol és francia demars sem érte el a kívánt eredményt. Hogy Molotov pontosan mit mon­dott szerdán délután a szovjet par­lamentben, az igazat megvallva, nem tudjuk megállapítani. Az ed­dig befutott jelentések ugyanis né­hány, s talán a legfontosabb pon­ton nem egészen fedik egymást. A legmesszebb a Daily Telegraph je­lentése megy, amely szerint Molo­tov beszédéből kiderült volna, hogy az angol—francia—orosz szö­vetségi szerződés elveit már lefek­tették. Ezzel szemben nemcsak a Magyar Távirati Iroda moszkvai híre tükröz Molotov részéről hatá­rozott bizalmatlanságot és tartóz­kodást az angol—francia szövet­ségi javaslattal szemben, hanem az Exchange Telegraph távirata sze­rint is azt kívánta Molotov, hogy a nyugati nagyhatalmak és az Oroszország közti kölcsönös segély­nyújtást az eddigi szerződésterve­zetek újabb módosításával tegyék még hatályosabbá. Ebből arra le­het következtetni, hogy az angol— francia—orosz tárgyalást Sztálinék még mindig nem tartják befejezett­nek , hogy a szerződés csak akkor jöhet létre, ha Anglia és Francia­­ország az eddigieknél is messzebb­menő ígéreteket tesz. ♦ Ez a módosítás három pontra vo­­natkozhatik. Anglia és Francia­­ország a népszövetségi szankciós szakaszhoz akarja kötni a Szovjet- Oroszországnak nyújtandó katonai segítséget, ezzel szemben Moszkvá­nak az a véleménye, hogy a genfi apparátus révén el lehetne odázni a segítségnyújtást. Ehelyett a szov­jet a népszövetség kikapcsolásával, automatikusan, minden tanácskozás mellőzésével akarja életbeléptetni a segélynyújtási kötelezettséget. Az oroszoknak ugyanis az a gyanújuk s ennek Molotov igen nyersen kife­jezést is adott, hogy Anglia és Fran­ciaország talán nem is akarná ko­molyan megsegíteni háború esetén a szovjetet, hanem esetleg szándé­kosan terelné az agressziót Szovjet- Oroszország felé. A másik pont, ahol a szovjet a hármas szövetségi szerződés eddigi tervezetének megváltoztatását kí­vánja, a balti államokra vonatko­zik. Moszkva követeli, hogy Anglia és Franciaország ne csak Romá­niát és Lengyelországot, hanem Oroszország többi európai szom­szédját is garantálja esetleges tá­madás ellen. A Molotov-beszéd egyik alább közölt verziójából kü­lönben arra lehet következtetni, hogy az oroszok a Romániának és Lengyelországnak adott angol­­francia garanciával is elégedetle­nek. Ennek értelmében ugyanis az antant csak abban az esetben kö­teles hadat üzenni a megtámadott államok érdekében, ha azok ma­guk is fegyverrel védekeznek az esetleges invázió ellen. Molotov azonban szerdai beszédében felve­tette a kérdést, mi történik, ha a megtámadott államok nem véde­keznek? Moszkvában nyilván azon a véleményen vannak, hogy a hármasszövetségnek akkor is be kell avatkoznia, ha az esetleg meg­támadott állam maga nem fogna fegyvert. * Ezek után a kérdés az, hogy Anglia és Franciaország ezeknek az orosz kívánságoknak akar-e és tud-e eleget tenni. Maga Molotov úgy lát­szik azt hiszi, hogy igen, nyilván ezért használt olyan fölényeskedő, hol vállveregető, hol dorgáló han­got Angliával és Franciaországgal szemben. Ha ez a feltevés helyes, akkor Molotov tovább folytatja a zsarolást abban a várakozásban, hogy akármilyen nagy árat szab, London és Párizs megadja. Ezzel szemben vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy Molo­tov nyilatkozata következtében a hármasszövetség ügye kátyúba ju­tott. A német Europa­ Press híreit terjesztő Információ például azt je­lenti Moszkvából, hogy az angol— francia—orosz tárgyalás holtpontra került. Ugyanez a hírforrás jelenti azt is, hogy az angol és a francia fővárosban kínos hatást keltett Mo­lotov beszéde. A Havas-iroda vi­szont párizsi diplomáciai körök vé­leményét azzal foglalja össze, hogy az orosz kívánságokat aránylag kielégíthetik, mert azok nem módo­sítják lényegében a Párizs, London és Moszkva között létrejött meg­egyezést. Eszer­int Párizsban remé­lik, hogy a félreértéseket nemso­kára tisztázhatják és végleges meg­egyezést hozhatnak létre. Egyébként a Daily Telegraph an­karai tudósítója szerint nemcsak a török, hanem a román külügy­miniszter is ellátogat Moszkvába június folyamán. Pál jugoszláv régensherceg útban van Berlin felé, ahol szerdán délután aláírták a né- A választások eredménye la­punk olvasói előtt túlságosan nagy meglepetés nem lehet. • Akik ezen a helyen megjelent cikkeinket figyelemmel olvas­ták, hosszú hónapok óta hozzá­szokhattak ahhoz a gondolat­hoz, hogy ez a lap — pártok és pártérdekek felett — a tö­megek rohamától féltette a ma­gyar nemzeti érdekeket s nem titkolt aggodalommal beszélt arról a világosan látott lehető­ségről, hogy a magyar politikai élet területét ellephetik a poli­tikai kültelkek hát­­ározói. Ami­től féltünk — mondhatjuk mi is Mikes Kelemennel —, abban imm­ár benne vagyunk. A kormánypárt a vitathatat­lanul nagy győzelem mámorá­ban is láthatja a feje fölött tor­nyosuló viharfelhőket és ha számot vet lelkiismeretével, aggodalommal állapíthatja meg, mennyire azonos harcmodorral és taktikával, sok tekintetben azonos hadi jelszóval, kapott többséget é­s az a szélső­jobb­oldal, amely nagy kérdőjellé merevíti a magyar politikai helyzetet. És ha mindezt be­vallja önmaga előtt, akkor jog­gal töprengheti: még egy ilyen győzelem és elvesztem. Pártok jönnek és pártok mennek, kormányok lesznek és kormányok vesznek — megvált­juk nyíltan, nekünk ennek a pártnak a jövője nem okozna sok gondot. Ha csak arról lenne szó, hogy minden politikai hozzáértés számítása szerint ez a nagy, de összetételében máris háromféle felületet mutató párt nem életképes, vállat vonnánk és azt mondanánk: minél rosz­­szabb, annál jobb, mert annál hamarabb fog majd kialakulni a valóban guvernementális párt. Ennél azonban sokkal több­ről van szó. Beérett az utolsó évek poli­tikai vetése s annak most volt az aratása. Megérett az a poli­tika, amely gyűlöletkeltéssel, a tömegek indulataira való tuda­tos és tervszerű spekulálással, sok őszinteségnélküliséggel, még több rombolási vággyal — amely polgári pártok és nemzeti értékek lejáratásával tombolt körülöttünk — a földből kinőtt alakok és sajtótermékek egészen forradalmi megnyilatkozásával, gátlások nélkülien tajtékzó ágá­­lásokkal és mindenen keresztül­gázolni kész érvényesülési el­szántsággal csaknem dédelgetett kíméletet élvezett akkor, amikor a nemzeti érdekeket féltő és a magyar nemzeti társadalom sorsáért aggódó tisztességes, minden betűjében magyar sajtó munkája szorongva várta, vár­jon a másnap nem hoz-e szá­mára olyan ítéletet, ami kiüti kezéből a tollat s elveszi szája elöl a kenyeret. Teleki jövetele tagadhatatlanul fellélegzést ho­zott, a miniszterelnök minden szava megnyugtatás volt azok­nak, akik a nemzeti sorsot helyezték más kérdések elé, saj­nos azonban — úgy látszik —, Teleki számára nem volt már más hátra, mint az előző hosszú esztendők politikájának konzek­venciáit begyűjteni ezen a szo­morú aratáson. A reménység ma már nagyon kevés ahhoz, hogy ez a nemzet csak ennyit vigyen magával to­vábbi útjára. Bíznunk kell abban, hogy a közeli napokban bizonyosságokat fogunk kapni a jövőnket illetően. Bíznunk kell abban, hogy most, amikor a szelek kifogása nem sikerült, jön a szelek leigázása, ha mesz­­szebbmenően nem is, de leg­alább olyan mértékben, hogy ezek a szelek ne romboló vad­sággal kavarják fel a magyar életet. Bíznunk kell abban, hogy most, amikor aggodalmakkal és kétségekkel tekintünk előre, a miniszterelnök megnyugtató fix pont lesz a számunkra és bizto­síték olyan jövendő felől, amely­nek vizsgálásakor nem Midas szilénnek, az első pesszimistá­nak igéi csengenek a fülébe a nemzeti társadalom sorsa felől érdeklődőnek: a lehető legjobb lett volna meg nem születni, de most már ehhez a jóhoz a leg­közelebb áll, minél előbb meg­halni. Nem csüggedés ez részünk­ről, nem kishitűség, mert érez­zük, hogy mi még akkor is ott leszünk a gátszakadás órájában, amikor mások már hanyat­­homlok menekülnek, de nincs ma értelme szép szavakkal kendőzgetni azt a lehetőséget, amely mögött ott ködlik mere­ven a nemzeti és polgári társa­dalomra, a kultúrával megszen­telt életre, a nyugodt fejlődésre, a szociális kiegyensúlyozottságra egy ijesztően, bárgyún mo­solygó, kegyetlenül öntudatlan halál agykoponyája. Nem ijede­lem ez a részünkről, hiszen el tudunk gondolni olyan életfor­mákat, amelyekben semmiről sem mondunk le szívesebben, mint az életünkről, hanem a nyugodt szemlélődésnek az a foka, amelyre ma hihetetlenül nagy szükségünk van. Ha úgy tetszik, mi vagyunk Phineus utódai, Phineusé, akit az iste­nek próba elé állítottak és sza­badon választhatott a hosszú élet és a rövid élet között, vá­laszthatta a hosszú életet, amit vakon kell átnyavalyognia és választhatta a rövid életet, amelyet azonban a tisztánlátás emberi, emelkedett, öntudatos állapotában élhet végig. Ha (Folytatás a második oldalon) Ára 10 fillér

Next