Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

2 kásság, a legutóbbi időkig sem volt képes egészen felemelkedni a skandináv szocializmus vagy a Labour Party politikai színvo­naláig. De váljon a magyar kö­zéposztály — ha egy kicsit ma­gába roskad — kivonhatja-e magát a történelmi felelősség rettentő súlya alól. Megkérdez­heti magától: elvégezte-e a ma­gyar munkásság és parasztság felé azt a nagy munkát, amit a nyugateurópai középosztályok műveltek? Megkérdezheti ma­gától: ki a nagyobb bűnös? Váj­jon az a szervezett munkásság-e, amely az osztályharc hevében sokáig mintegy érdektelennek mutatta magát a haza nagy po­litikai válságaiban? Vagy azt a középosztályt terheli-e a felelős­ség nagyobb hányada, amelynek szélesebb látóköre, nagyobb mű­veltsége, elevenebb tradíció­­érzéke és nem utolsósorban erő­sebb politikai befolyása azt a történelmi feladatot hárította rá, hogy ezeket a sivár osztályküz­delmeket egy nagyobb nemzet­politikai szintézisbe foglalja? Nem tartja-e magát vétkesnek ez a középosztály, hogy a szo­ciális kérdések megoldásában évtizedeken át nem képviselte a társadalmi és állami érdek egyensúlyát , hogy az elnyomot­taknak és a kizsákmányoltak­­nak az alkotmány sáncaiba emelésének elmulasztásával, el­mulasztotta megerősíteni a ma­gyar­ hatalom társadalmi alzatát is, megtagadva a reformkorszak­­beli magyar nemesség tündöklő példaadását? Ha a magyar szervezett mun­kásság eddig nem volt beállít­ható a maga nagy értékének teljes súlya szerint a magyar alkotmányosság és függetlenség védelmezőinek vagy fenntartói­nak arcvonalába, azt kétségkívül az idegen szellemi és helytelen vezetés is okozta. De ki felelős érte, ha ugyan nem a magyar középosztályú értelmiség, hogy ebben a szervezett munkásság­ban jó darabig nem a tévelygő testvért, hanem az ellenséget látta s amely megengedte, hogy a munkásszervezkedés politikája róla, nélküle, sőt ellene fussa ki a­ maga formáját a magyar köz­élet viharos arénáján? Hogy más példára ne utaljunk, ele­gendő, ha a titkos választójog három évtizedes kampányára mutatunk rá, amelyben ennek a középosztálynak óriási több­sége a szervezett munkásság po­litikai igényei ellen foglalt ál­lást. Aki ma ennek a munkásság­nak két évtizeddel előtti eltéve­lyedéseiből akar új ellentéteket kavarni, akkor, amikor a legna­gyobb együttműködésre volna szükség, az csak azoknak a té­nyezőknek malmára önti a vizet, amelyek készek arra, hogy az osztályharc ingoványaiba süly­­lyedt magyar hajót ráakasszák egy idegen gálya vontatóköte­lére. Nem játszhatunk harag­­szomrádot többé ezzel a derék és öntudatos magyar munkás­sággal, különösen nem akkor, mikor a magyar középosztály az állapotok ez elfajulásának fele­lősségében sokkal nagyobb kvó­tát visel, mint a szervezett mun­kásság zöme. Itt az ideje, hogy megtaláljuk egymást és hogy véget vessünk az egymás morá­lis sebeiben való turkálásnak. A középosztály és a szervezett munkásság politikai viszonyá­nak újjágondolására is áll a Szentírás szava: „Ki közületek bűn nélkül való, az dobja rá az első követ“. Ez a szervezett munkásság ma nem forradalmár, hanem olyan közeg és olyan erőtényező, amelyből egy nagyobb vonalú magyar nemzetpolitika az alkot­mányos szabadság legszilárdabb védőbástyáját építheti ki. Ne akarjuk visszalökni azt az erőt,­­ amely kezet akar fogni velünk­ a magyar szabadság védelmére. Vagy ne kérjük ezt a segítséget tőle olyan áron, amely egyenlő volna a maga politikai személyi­ségének megtagadásával. Mind a kettőnknek bőségesen megvan az okunk arra, hogy Hamvazó­szerdát tartsunk. Ezt a hamut azonban ne egymás szemébe szórjuk, hanem hintsük a saját fejünkre. Nem olyan időket élünk, hogy szem elől téveszt­hetnénk mostani helyzetünkben Schuschnigg bukásának tanul­ságait. Ha valamikor Kossuth Lajosnak volt lelkiereje és bá­torsága ahhoz, hogy a magyar szabadság védelmére fegyverbe szólítsa a fekete barázdák népét, akkor ma még kevésbbé lehet haboznunk, hogy elfogadjuk-e vagy visszautasítsuk-e azt a kéz­fogást, amelyet a magyar élet­formáért és szabadságért küzdő középosztálynak felkínálnak. Magyar Nemzet KEDD, 1939 AUGUSZTUS 1. Az angol ellenzék nyersanyagértekezletet javasol A Magyar Távirati Iroda londoni jelentése ezt mondja: Az alsóház hétfő délutáni ülésén Sinclair kép­viselő, a szabadelvű ellenzék ve­zére, a külügyi vita során h­angoz­­tatta, hogy az Anglia által életre­­hívott békefront tagállamai között gazdasági együttműködésre van szükség, beleértve a külkereske­delem akadálytalan lebonyolítását és a nyersanyagokhoz való hozzá­férést. A képviselő javasolta, hogy a front tagjait, de egyben Német­országot és Olaszországot is közös értekezletre hívják egybe a nyers­anyagelosztás, valamint a haderők korlátozása ügyében és azt aján­lotta, hogy a brit kormány ilyen­irányú javaslatot juttasson el Hitlerhez és Mussolinihoz. Dalton munkáspárti képviselő kérdést intézett a kormányhoz, váj­jon igaz-e, hogy a moszkvai tár­gyalásokat eleinte főleg az angol kormány késleltette. Ha ez igaz volna, úgy érthetőnek tartja, hogy Molotov gyanakvással tekint Észt­ország és Lettország felé és hogy a szovjet sajtó annyira kikel a demokráciák ellen. Szükséges volna — mondotta —, hogy lord Halifax Moszkvába utazzék, vagy pedig hogy Molotovot meghívják Londonba, gol érdekek feladását, sem pedig a hadviselőjog megadását Japán szá­mára. A tárgyalások során igen sok nehézség vár leküzdésre és a brit kormánynak súlyos aggodalmat okoz az Észak-Kínában folyó angolellenes izgatás. Ha ezek az angolellenes támadások zabolátlanul folynak to­vább, a helyzetet igen súlyosnak kell tekintenünk. Anglia semmi­esetre sem engedhet a Távol-Keleten reá háramló kötelezettségeiből, sem jogaiból. A Tienciniben lévő ezüst kiszolgáltatása és a kínai valuta alá- Chamberlain ingerült hangú beszéde Chamberlain miniszterelnök, akit a kormánypárt tüntető éljenzéssel fogadott, hangoztatta, hogy a mos­tani körülmények között, amikor kényes természetű tárgyalások foly­nak több idegen hatalommal, vi­gyázni kell minden szóra, amit ki­ejtenek. Különösen tartózkodni kell a tárgyaló felek között eset­leg fennforgó ellentétek túlzásától, nem tesz jó szolgálatot az ügynek az, aki azt állítja, hogy a kor­mány kebelében egyenetlenség van a politika főiránya felől. Semmi sem lehet kellemesebb valószínű ellenségeink számára, mintha úgy tűnnék fel, hogy a brit miniszter­­elnök­ külügy­ minisztereinek kül­politikai elhatározásait illetőleg nem volna meg az egység. — Dalton képviselő kérdésére, hogy mit tettünk március óta, utalok félelmetes haderőnkre, Lengyelországgal és Törökországgal létrejött egyezményeinkre, amely két ország törekvéseinél fogva bár­mely front fontos tényezője. A Görögországnak és Romániának nyújtott biztosítékok lehetővé tet­ték, hogy ezek az államok is részt­­vegyenek a békearcvonalban. Dal­ton beszédéből az tűnik ki, hogy az ő számára csak egy fontos és ez: Oroszország. Úgy Sinclair, mint Dalton beszédéből az a gyanúsítás csendül ki, mintha az egyezmény létrejötte körüli késedelmet kizá­rólag a brit kormány okozta volna. Különösen Dalton firtatta tartósan ezt a kérdést, mint hogyha igyeke­zett volna minket reábírni arra, hogy a magunk részéről a szovjet kormányra hárítsuk a felelősséget a késedelemért. Ezért is türtőztet­tem magamat és nem engedem ma­gamat vitába vonni a kérdés körül, mivel őszintén kívánom e megegye­zés létrejöttét. Nagy önmegtartóz­tatásra van­­szükségem, hogy ne igazítsam helyre azt a hamis be­nyomást, amelyet az ellenzéki kép­viselők beszédeikkel kelteni igye­keznek. Éppen ezért nem adom meg az angol—francia—szovjet kormányok között folyó tárgyalá­sok történetének áttekintését, mert jól tudom, hogy annak adatait más emberek, más országokban öröm­mel­ felhasználnák arra, hogy azzal ellentéteket szítsanak Anglia és a szovjet között Nincsen tehát szán­dékomban, hogy ezeket a felvilágo­sításokat nekik megadjam. — Nem titok — mondotta Cham­berlain —, hogy a két kormány eddig még nem tudott megegyezni a közvetett támadás oly meghatá­rozásában, amely az összes felek számára elfogadható volna, holott mindkét oldalon belátják, hogy ez a támadás épp olyan végzetes le­het, mint a közvetlen és teljes mér­tékben kívánnak ellene felsora­kozni.­­ Ugyanakkor a legteljesebb módon kerülni akarjuk még a lát­szatát is annak, m­ny­t más álla­mok függetlenségét csorbítani akar­nék. Ez az oka annak, hogy a francia és a brit kormány még nem egyezett meg a szovjet kormány­nyal, mivel a szovjet által kívánt formula, nézetem szerint, nem tün­teti el ezt a látszatot. Az angol és a francia kiküldötteknek tehát foly­­tatniok kellett a tárgyalásokat és egyben több időre is volt közben szükségük a tárgyalások egyes sza­kaszai között, mint Molotovnak a helyszínen, hogy a tárgyalások ál­lását a kormányaikkal ismertessék. Hogy késedelmet ne szenvedjünk, ideiglenes egyezmény megkötését javasoltuk. A szovjet másképp gon­dolkodott és így vetődött fel a gon­dolat, hogy addig is, míg az egyez­ményt aláírjuk vagy parafáljuk, Anglia és Franciaország katonai bizottságot küldjön Moszkvába ve­zérkari tanácskozásra és hogy ezek megkezdődjenek, még mielőtt a po­litikai egyezmény létesült volna. Kétségtelen, hogy ez nagy bizalom jele, ha elhatároztuk, hogy katonai szakértőinket Oroszországba küld­jük, hogy arról tanácskozzanak, miként készíthetjük el katonai ter­veinket, mielőtt még bizonyosságot nyertünk volna affelől, hogy a po­litikai kérdésekben megegyezünk. Az orosz külpolitika vezetője azt a meggyőződését hangoztatta, hogy ha erre a katonai megbeszélésre sor kerül, a politikai nehézségek már nem lesznek áthidalhatatlanok. Mi készek vagyunk erre és őszin­tén reméljük és velünk együtt re­méli a francia kormány, hogy Mo­­lotov feltevése valósággá lesz. Súlyos aggodalmak Danzig és Tienem miatt — Ahhoz a nyilatkozatomhoz, amelyet július 10-én a Házban Danzig ügyében tettem, úgy érzem, semmit sem fűzhetek hozzá, ami al­kalmas volna annak megerősítésére, viszont kerülni akarok mindent, ami azt gyengíthetné. A danzigi kér­dés igen súlyos kérdés, amely nagy aggodalmat okoz nekünk és vilá­gos, hogy az ottani helyzet a leg­gondosabb figyelmet követeli meg. Lord Halifax legutóbbi nyilatkoza­tai óta, amikor nem látszott ok túl­ságos aggodalomra, most újabb ösz­­szetűzések történtek, amelyek a fe­szültséget még inkább növelték, de felteh­ető, hogy a lengyel kormány továbbra is államvezetési bölcseség­­gel és államférfiúi ügyességgel tölti be hivatását, amely eddig is a leg­nagyobb csodálatot váltotta ki be­lőlünk. (Újabb éljengés.) A távolkeleti helyzetet illetőleg Chamberlain kijelentette, hogy a Craigie—Arize-formula nem jelent politikai változást, sem a kínai­an- Örjnek a mag.­kait md­­muk a BUSikOpáll-szipkát ■ « A fgy m­AsitbAt­ támasztása nemcsak Angliát érintő kérdés és ezekről a többi érdekelt­­hatalommal is tárgyalni kell. . — Meg vagyok győződve arról — mondotta Chamberlain —, hogy Nagy-britannia és az Egyesült Álla­mok céljai azonosak, de ebből nem következik az, hogy mindkettőjük­nek mindenkor ugyanazt kell ten­niük. A brit kormány a legnagyobb súlyt helyezi az Egyesült Államok­kal való együttműködésre ott, ahol erre lehetőség nyílik és a két kor­­mány mindenkor a legbehatóbban tájékoztatja egymást szándékairól. Chamberlain miniszterelnök be­széde során Dalton munkáspárti képviselő kérdésére kijelentette, hogy a lengyel kölcsöntárgyalásokat illetőleg a nehézségek nemcsak az­zal kapcsolatban merültek fel, hogy a lengyel kormány más országok­ban is akar fegyvereket vásárolni, hanem a lengyel kormány ama kí­vánságával kapcsolatban is, hogy aranyban akarja a kölcsönt fel­venni. Béke vagy háború — kétségkívül aggasztó a mai helyzet — folytatta Chamberlain miniszterelnök —, amikor olyan sok helyen és olyan gyors iramban folyik a fegyverek halmozása, mert alig látható, milyen megoldást ta­lálna ez a probléma, ha nem há­ború útján. Különösen sajnálatos, hogy még kiélezik a nemzetek kö­zötti rossz érzést napról-napra a sajtó útján és egyéb eszközökkel folytatott mérgező propagandával. Ha meg tudnánk állítani a szavak­nak ezt a háborúját és ha olyan lé­pések történnének, amelyek vissza­állítanának a népek bizalmát vala­mennyi európai állam békés szán­dékaiban, ebben az esetben meg­győződésem szerint még mindig nem volna olyan kérdés, amelyet nem lehet és nem kellene békés úton megoldani. Ennek megoldásából ki­számíthatatlan nyereség hárulna a világra és szilárd meggyőződésem szemük*'’ példátlanig- í$áfc. korszaki­ virradna az emberiségre a nemzet­közi iparban és földművelésben, ami a népek életszínvonalának ja­vulására vezetne. Ha ellenben há­ború törne ki, bármelyik fél is kö­vetelné magának a végső győzel­met, kétségkívül bizonyos, hogy mind a győztes, mind a legyőzött, az emberi szenvedés és nyomorúság leír­hatatlanul borzalmas termését aratná. Azt hiszem, hogy ez a nagy és mélységes igazság kezd már de­rengeni mind a vezetők, mind a nép elméjében és főként erre alapítom azt a reménységemet, hogy megta­láljuk az utat, amely kivezet a bor­zalmak éjszakájából újból a nap­világra. Az alsóház ülésén Butler külügyi államtitkár Sir Harris szabadelvű képviselő kérdésére kijelentette, hogy a prágai angol nagykövetség visszarendelése után az angol kor­mány működési engedélyt kért egy főkonzul számára Prágában. A ké­relmet a német kormány elutasította azon az alapon, hogy az angol kor­mány kijelentette, hogy elismeri ugyan, hogy az exequatur magában a cseh-morvaországi jelenlegi hely­zet de facto elismerése, de nem mó­dosíthatja az említett helyzet elő­idézési módjának törvényszerűsége tekintetében kifejezett nézetét. Sinclair szabadelvű képviselő: Na­gyon sajnálatos, hogy a kormány ennek a visszautasításnak tette ki magát, noha idejekorán figyelmez­tettük Nem lett volna sokkal jobb egyáltalán nem kérni az exequa­­turt? Butler külügyi államtitkár: Fő­konzul kinevezése nagyon értékes lett volna elsősorban a menekült­ügyi kérdésre, másrészt pedig az angol alattvalókra nézve. Bizonyos ideiglenes elrendezés történt, ame­lyet most végrehajtanak, de főkon­zul kinevezése sokkal jobb lett volna. Nem fogadhatja el azt a be­állítást, mintha nem lett volna szükség exequatur kérésére. A né­met kormány azonb­an nem haj­landó azt megadni és a jelen pilla­natban ez a helyzet. Sitnclair egyik kérése Chamberlainhez Az alsóház hétfői üléséről az Exchange Telegraph-tól is kaptunk telefon­jelentést. Eszerint Sinclair, a liberális ellenzék vezetője az alsó­ház külügyi vitáját megnyitó beszé­dében egyebek közt a következőt is mondotta: — Jelentse ki a miniszterelnök, hogy Nagy-Britannia Magyarország mellett fog állni, ha ennek az or­szágnak küzdeni kellene szabad­ságáért. Eden véleménye A külpolitikai vita során Eden a következőket fejtette ki: — Ha Japán nem változtatná meg magatartását, akkor Angliá­nak olyan eljárást kell tanúsíta­nia, amilyenre az Egyesült Álla­mok kormánya mutatott példát. A Szovjet-Oroszországba küldendő ka­tonai küldöttséget politikai küldött­séggel kell kiegészíteni, hogy a tárgyalásokat egy hét alatt be le­hessen fejezni. Egyébként kizáró­lag a békefront politikája nyújt kilátásokat a háború megelőzésére. Német félhivatalos válasz Chamberlain beszédére Berlinből jelenti a német táv­irati iroda. A Deutscher Dienst Chamberlain brit miniszterelnök hétfői alsóházi beszédével kapcso­latosan a többi között ezeket írja: " Számunkra a brit külpolitika vezetőjének a távolkeleti helyzettel kapcsolatos ama megállapításai ér­tékesek, amelyekben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Japán­nal kapcsolatos céljainak és néze­teinek hasonlóságáról van szó és egyidejűleg utalás történik arra, hogy különféle esetekben különféle módszerek helyénvalók. Ebben meg­erősítését láthatjuk annak a fel­fogásnak, hogy Anglia és az Egye­sült Államok Tokió iránti maga­tartásukban egymásnak dobálják a labdát és kiosztott szerepeket ját­szanak. A német birodalom számára jóval kevésbbé érdekesek azok a szavak, amelyeket Chamberlain a négyszáz­­ezer danzigi német sorsáról mondott, akik őt erre egyáltalában nem kérték és nem is kérdezték. Az angol mi­niszterelnök sohasem tagadta, hogy Danzig túlnyomóan német jellegű város. Biztosíthatjuk még arról, hogy a német Danzig tekintet nél­kül a megrendezett kérdéseket kö­vető alsóházi külpolitikai vitákra, vissza fog térni a birodalomhoz. Az elviselhetőség mértékét meghaladja azonban, ha Chamberlain a lengyel­országi németek élete és vagyona ellen elkövetett vétségek ellenére is elismerő szavakat talál a lengyelek békét veszélyeztető magatartására.

Next