Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
4 A AUGUSZTUS 1, KEDD HIDEG TÖLTÖTT PAPRIKA, BORJÚBORDA GUNDEL MÓDRA, SONKÁS KOCKA. GUNDEL, Állatkert, Telefón: 119-368. Gellért-szálló. Tel.: 268-800. ★ Nagy melegben egyedül igazi enyhülést az ÖRDÖGOROM-CSÁRDÁBAN találhatunk. Telefon: 165-087. sz. ★ SZABAD TŰZÖN FŐTT HALÁSZLÉ. JAZZ Erdős halászkert. XIII., Palotai út 65. Telefon 292-434. ★ BÉCSI KERT: 250 éves romantika Különleges egyveleg, halászlé, cigányzene 111., Bécsi út 52. PESTI GÖDÖRBEN, Kerepesi út 7. sz. Szálkanélküli halvacsorák, Nemes Béla énekel Telefon: 137-805. szám ★ RÉGI HÍRES KONYHA A NORMAFÁNÁL. KOVÁCS VENDÉGLŐBEN, A SVÁBHEGYEN. Telefon: 165-153 -ATÁNC - HANGULAT - MULATSÁG SHANGMAI Dancing-bár Horthy Miklós út 60. Tel.: 25-74-30 Csekonits -saláta, halászlé, fogas MORNAY módra, magyarosan pirított borjúhús.Tánc és artistamutatványok Tarjánnál. Telefon: 157-406 ★ BUDÁN Spolarich „ZÖLD FA" étteremben pompás vacsorák, lakatos Vince muzsikál! Krisztina-tér 9. sz. Asztalrendelés telefonja: 150-907 ★ Ropogós malacsült, KALMÁR TIBOR ÉNEKEL, TÁNC. Rózsakert, Columbusutca 45. Asztalrendelés tel.: 296-866 ★ HÍRES RÁNTOTT CSIRKE BALÁZSNÁL. Hűvösvölgy—Jánoshegy. ★ HALVACSORA: halászlé túróscsuszával 2 P, a KAKUKBAN, Attila körút 2? ★ ÍZES HALÁSZLÉ, túróscsusza 1 P-érf. Cigányzenei Dani-csárda, Váci-út 122 Pozsgay-kert, Práter u. 26. Berki Pista muzsikál. Külön helyiségek. 145-683 * HALÁSZLÉ h la Kutyavilla. Halkülünlegességek, híres túroscsusza. KUTYAVILLA, BUDAFOK. Telefon: 469-772.A JOMBOKéélé KmuitmH E 3or|n go dara „ Búsuló JuhászTMQ*mjA- nul felhozzuk autónkkal Magyar Nemzet KEDD, 1939 AUGUSZTUS 1. A kisgazdapárt is szervezkedik a Felvidéken Az anyaországhoz visszacsatolt felvidéki területeken, amint különben erre a kormányt törvény is kötelezi, legkésőbb jövő év júniusáig meg fogják tartani az országgyűlési képviselőválasztásokat. Tudvalévő, hogy a Felvidék ezideig politikai szempontból úgyszólván elzárt terület volt és az egyesült magyar párt gyűlésein kívül semmiféle politikai természetű gyűlést nem engedélyeztek. Most, miután a belügyminiszter is bejelentette a közelgő választásokat, felszabadul ez az elzárt terület és a polgári ellenzéki pártok is megkezdik szervezkedésüket. A kisgazdapárt szükségét látta annak, hogy a felszabadult részeken a magyar falu társadalmát a párt keretén belül politikailag megszervezze, miután a gazda és földműves problémák a visszacsatolt területek lakosságára még súlyosabban nehezednek, mint az anyaországra. A kisgazdapárt szervezkedését a falu politikai és társadalmi megmozdulásán keresztül akarja végrehajtani. Pártprogramját és szervezési utasításait már szétküldötte és az érdekelt választók körében ezt a programot mindenütt nagy tetszéssel fogadták. A kisgazdapárt bízik abban, hogy a Felvidék falusi lakossága, amely megtanulta már megismerni a küzdelmet nemcsak politikailag, hanem gazdasági szempontból is nagyobb érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy kellően meg tudja ítélni saját fajtájának és társadalmi osztályának igazi útját. A párt különben felhívta az érdekeltek figyelmét, hogy a magyar történelem során mindig akadtak lelkiismeretlen emberek és pártok, akik a magyar falut csak arra használták fel, hogy egyéni céljaikat és politikai érdekeiket elérjék. A magyar parasztság igen sokszor volt már politikai ágyútöltelék és sajnos, az ország igen sok részében nem vették észre azt, hogy a most lezajlott választásokon sok helyen ismét csak ennek tekintették őket. A kisgazdapárton kívül természetesen más polgári pártok is szervezkednek és ez a szervezkedés elsősorban a Csallóköz színmagyarlakta vidékeire irányul. Másrészről élénken helytelenítik, hogy akkor, amidőn a politikai pártok általában tiszteletben tartották a kormány intencióit és a Felvidéken tartózkodtak mindenféle szervezkedéstől, az úgynevezett nyilas pártok alig néhány héttel a felszabadulás után megkezdték munkájukat és különösen Kassán és Ungvárott, a felszabadult terület két legjelentékenyebb városában, jelvényeikkel elárasztották az egész várost. Igen tisztelt Főszerkesztő Úrs A Magyar Nemzet vasárnapi számában megjelent vezércikke mély hatást tett e sorok írójára. Nem kívánok ezzel hízelegni: már rég nem olvastam értekezést, amely precíz és semmivel sem megdönthető történelmi megállapításaival és logikus dedukciójával annyira megütötte volna e műfaj legmagasabb mértékét. Emellett hálás lehet önnek az egész magyar nemzet, hisz értekezésével nagyban hozzájárult önérzetének további fokozásához és ahhoz, hogy a, sajnos, idegen lélekkel megszállott és idegen érdekek felé kacsintgató elemek elcsendesüljenek. Úgy érzem azonban, hogy megállapításaiból hiányzik valami, ami méltán beilleszkedik azoknak a történelmi lényeknek a sorozatába, amelyeket Főszerkesztő Úr megemlített és oly világos logikával emelt ki. Amikor Főszerkesztő Úr megemlíti, hogy az emlékezetes szeptemberi koronatanács alkalmával, 1870-ben, ott várakoztak Hitzingben és egyéb bécsi helyeken a bajor és szász kiküldöttek, abban a reményben, hogy a monarchia is beleszól Franciaország javára a porosz—francia háborúba és csak a koronatanács eziránti döntését várták meg, hogy országaikat is megszervezzék a poroszellenes frontba — kiemeli egyúttal, hogy a magyar gróf Andrássy Gyula fellépése neutralitásra szorítja a monarchiát és így ez a magyar állásfoglalás és annak győzelme kiindulópontja annak a lehetőségnek, hogy hónapokkal később Versailles-ben kikiálthatták a német törzsek egységes császári birodalmát. Kétségtelen, Andrássyé és rajta keresztül a magyar állásponté az érdem, hogy a világtörténelem ilyen utat vett, mert ha Andrássynak nem sikerült volna leszerelni I. Ferenc Józsefnek, Beustnak és az osztrák kabinetnek revánsra hajló mentalitását, akkor nem egy francia, hanem esetleg egy porosz Szedán tesz pontot a porosz—német egységesítési törekvések után. Még csak meg kell említenünk, hogy abban a közös koronatanácsban báró Eötvös József is részt vett magyar oldalról és ő is a legteljesebb mértékben támogatta Andrássy Gyula álláspontját, az okok logikai felsorakoztatásában sokszor túllépve saját kormányelnökén is. Ez faktum, ezeket a tényeket senkinek sincs módjában megcáfolni és ezzel együtt azt a nagy szolgálatot, amit a magyarság — a már kiegyezési utáni magyarság — a német birodalomnak tett. De megelőzőleg is tett a magyarság szolgálatot a német ügynek. Történt ez 1866-ban, még pedig a forradalmi mentalitású magyarság. Ez azért is felemlítendő, mert enélkül Bismarck és a német birodalom nem is juthatott volna el a Versailles császári reklamációhoz, mert annak legfontosabb előfeltétele: Ausztriának a német Bulcból való kiszorítása, hiányzott volna. Emlékezetes a königgraetzi csatavesztés, mely ugyan nagy léket vert az osztrák hadsereg soraiban, de korántsem volt azzal a hatással, hogy Ausztria most Poroszország kénye-kedvének legyen kiszolgáltatva. A porosz hadseregbenkiütött kolerajárvány tizedelő pusztítást végzett. Ausztria, amely akkor két fronton — Olaszországban is — harcolt, Cusiozza mellett legyőzte az olaszokat. Ez a déli győzedelmes hadsereg Albrecht főherceg vezérlete alatt intakt volt és Ferenc József parancsára Bécs alá rendeltetett. Ferenc József egyúttal lemondott Velencéről és ezáltal az olasz háborút likvidálta. A Pozsony melletti Lamacsnál és a Floridsdorf előtti megerősített területen farkasszemet néz a két hadsereg. Az osztrák birodalom fővárosának sorsáról volt szó, tehát megfeszítettek minden erőt. Kedvezett is a terep, hisz a pozsonyi hegyek, a Duna és különösen a floridsdorfi erődművek oly akadályt jelentettek, amivel a kolera által megfertőzött hadsereg — távol berlini és poroszországi kiindulópontjaitól — csak nagy nehezen tudott volna megbirkózni. A porosz király és a vezérkar, valamint Bismarck a morvaországi Nikolsburgban székeltek. Úgy látszik, Bismarck már előzőleg is számolt nehézségekkel, annak ellenére, hogy az olasz segítséggel kétoldalról fenyegette a szorongatott Ausztriát. Ő mindig Illik Napóleonra gondolt, aki összes számításait halomra döntheti és még a legszerencsésebb esetben is Ausztria teljes leveretését megelőzheti. Hogy előérzete menynyire volt helyes, mutatta éppen az olasz példa, amikor Ferenc József Velence átadásával is oly sakkhúzást tett, ami példa nélkül áll a világtörténelemben. Ferenc József ugyanis nem közvetlenül Olaszországnak, hanem Illik Napóleonnak adta át Velencét, mert tudta, hogy csak így eszközölheti ki az olasz—osztrák háború likvidálását. Ezért Bismarck már jó előre egy másik szövetséges után is nézett. Ez a szövetséges nem volt más, mint a magyar emigráció. Bismarck ugyan nem szimpatizált ezekkel a törekvésekkel , hisz legjobb jele annak, hogy Lamarmora olasz miniszterelnöknek ismételt sürgetésére vonakodott Kossuth Lajost meghívni, attól tartván, hogy Kossuth súlyos politikai feltételektől teszi függővé közreműködését, ezért a politikában kevésbbé jártas katonát, Klapka Györgyöt választotta ki szövetségesének. A Klapka György vezetése alatt álló magyar hadaknak feladata lett volna, alkalmas pillanatban, Zsolnán keresztül Magyarországba berontani és ott az ország függetlenségének és Ausztriától való elszakadásának a kikiáltásával a további osztrák ellenállást lehetetlenné tenni. Nevezetesen Bismarck és a porosz vezérkar jól tudták, hogy addig, amíg az osztrák hadseregnek módjában áll magyar területre retirálni és magát onnét élelmezni, addig ő Ausztriával szemben a háborút nem nyerheti meg egykönnyen, azonkívül teljes képtelenség volt arra gondolni, hogy a porosz hadsereg a magyar zónákon, amelyek annyira távol voltak a porosz hadsereg kiindulópontjaitól, komolyan háborút viselhessen. A königgraetzi csatavesztés után a magyar légiók fel is sorakoztak a magyar—lengyel határ közelében azzal a céllal, hogy Zsolnán keresztül Magyarországba rontsanak. Amint később kiderült, Bismarck erre csak a végszükségben gondolt, komoly érzelmi közösséget , a magyar függetlenségi törekvésekkel nem táplált. Éppoly kevéssé, mint a cseheknek hasonló törekvéseivel, akiket a poroszoknak Prágába való bevonulása után falragaszokkal szólított fel ősi jogaiknak érvényesítésére, amelyeknek támogatására ígéretet tett. Az ígéretből természetesen nem lett semmi. Úgy ez, mint a Klapka-féle légiók felállítása a Bismarck-féle diplomáciának ügyes taktikai húzása volt, amellyel végeredményben Bécset és Ferenc Józsefet a végleges békét megelőző fegyverszüneti feltételek aláírására kényszerítette. Hogy is történt? Bismarck Königgraetz után minden áron kívánt békét kötni. Szembehelyezkedett e tekintetben saját királyával, a vezérkarral, akik megittasulva a königgraetzi sikertől, azt hitték, hogy minden további következmény nélkül diktálhatnak. Az összecsapás Bismarck és a vezérkar, valamint I. Vilmos porosz király között annyira fajult, hogy Bismarck egy szép napon otthagyta a hikelsburgi főszállást és Berlinből kérte felmentését. Frigyes Vilmos porosz trónörökös azonban egyetértett Bismarckkal. Osztotta aggodalmait és azt az előrelátását, mely nem tartotta célszerűnek Ausztria megaláztatását, utána ment Bismarcknak és visszahozta őt a főhadiszállásra. Ott pedig atyjának, a királynak lelkére beszélt, úgyhogy az öreg Vilmos királyt áthangolta Bismarck pártjára. A porosz vezérkar így izolálva maradt, a végén pedig, amikor köztudomású volt, hogy Benedetti, III. Napóleonnak berlini nagykövete is állandóan nyaggatja Bismarckot, belátta, hogy francia intervenció esetén minden elveszhet. A vezérkar is aztán Bismarck mellé állott. Ezen egyöntetű felfogások alapján Bismarck Brünn polgármesterét, Giskrát (a későbbi osztrák minisztert) kérte fel, hogy induljon el Bécsbe és ismertesse ott fegyverszüneti feltételeit. Ennyire tartotta szükségesnek a béke mielőbbi helyreállítását. A feltételek igen enyhék voltak, még azt se tartalmazták, hogy Ausztria teljesen vonuljon ki a Bundból, hanem járuljon csak hozzá egy északnémet Bund alakításához Poroszország vezetése alatt és a délnémet államokat szabadjára hagyta, jeléül annak, hogy ezeknek szervezése Ausztria vezetése mellett nem ellenkeznék a porosz felfogásokkal. Szerencsétlenségre azonban Giskra nem bírt a katonai frontokon keresztül Bécsbe jutni, visszajött és visszaadta Bismarcknak a megbízatást azzal az értesüléssel, hogy a bécsiek Nikolsburgba küldenek egy bizottságot, amellyel Bismarck leülhetne a tárgyalóasztalhoz. Tényleg ez meg is történt. A fegyverszüneti bizottságot gróf Károlyi Alajos, osztrák nagykövet (később osztrák-magyar nagykövet) vezette. Azonban Giskrának az elindulása, visszatérése és gróf Károlyi Alajos jövetelének ideje között, szinte egykét nap leforgása alatt, döntő jelentőségű esemény történt. A párizsi porosz nagykövet kihallgatáson volt III. Napóleonnál és a kihallgatás során azt a benyomást szerezte, hogy III. Napóleonnak nincs kifogása az ellen, ha az egyébként integritásában meghagyott Ausztria a német Bundból teljesen kiszoríttatik. Erről a benyomásáról értesítette a porosz követ Bismarckot és ez az új fázis új irányt jelölt meg Bismarck számára. Most már csak érvényesíteni kellett ezt az abszolút követeléssé megmerevedett tételt: Ausztria lépjen ki a német Bundból. Hogy érvényesítette? Károlyi Alajossal a tárgyalások nehezen mentek. Sehogyan se akart beleegyezni abba, hogy Ausztria a Bundból kiszoríttassék. Már-már úgy látszott, hogy holtpontra jutnak az egyezkedési tárgyalások és újból átadják a szót a fegyvereknek. A custozzai hadsereg Albrecht főherceg vezérlete alatt már felsorakozott és a pozsony—bécs—kremsi vonalat tartotta megszállva, várván a porosz támadást. A Pozsony melletti Lamacsnál már dörögtek a fegyverek. Erre Bismarck döntő kapacitációra határozta el magát. A tárgyalások folyamán erősen szembenézett Károlyi Alajossal, azt mondván: „Ha ezek a feltételek nem lesznek aláírva, akkor holnap megindul Klapka magyar hadseregével, fellázítja Magyarországot és Ausztriának legfeljebb az az esélye van, hogy elvesztvén Magyarországot, meg sokkal súlyosabb feltételeket kap“. Károlyi Alajos (hisz ő is magyar volt) e szavakra elhalványult, egész testében remegni kezdett és Bismarck látta, hogy taktikája sikerülni fog. Károlyi sürgős üzeneteket küldött Ferenc Józsefnek és másnapra megkapta a felhatalmazást, hogy oly fegyverszüneti szerződést is aláírhat, amelyben Ausztriának a német Bundból való kilépése is kinyilváníttatik. Ezt az ugyancsak 1866 októberében aláírt prágai ratifikáció is megerősítette. Bismarck tehát Klapkának és harcostársainak a jelenlétével és harckészségével bírhatta csak rá Ferenc Józsefet a német Bundból való kilépésre. A rövid 24 órai ultimátumot — mely idő alatt Trencsén, Árva, Nyitra és Pozsony vármegyék már el voltak árasztva Klapka felhívásaival — azért szabta oly szűkre, mert attól tartott, hogy talán hosszabb terminus esetén Ferenc József és esetleg III. Napóleon másra határozzák el magukat. Így alakíthatta meg Bismarck a „Norddeutscher Bund‘‘-ot, amely a császári német birodalom alapköve volt. Klapka és magyarjai nélkül nincs nikolsburgi fegyverszünet, nincs Norddeutscher Bund és ki tudja, hogy a világ forgása mily irányt vett volna. Kárpáti Jenő József A hála és egyebek Kerti és szobai növények származását, történetét, ápolását ismerteti Natfer-Nád Miksa most megjelent könyve, a Virágos könyv több mint 500 oldalon közel 240 rajzzal. AVirágos könyvtára fűzve 850 pengő kapható és ■ megrendelhető a Magyar Nemzet könyvosztályában, VI. Vilmos császár út 65. Telefon: 120 130.