Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

4 A AUGUSZTUS 1, KEDD HIDEG TÖLTÖTT PAPRIKA, BORJÚ­­BORDA GUNDEL MÓDRA, SONKÁS KOCKA. GUNDEL, Állatkert, Telefón: 119-368. Gellért-szálló. Tel.: 268-800. ★ Nagy melegben egyedül igazi eny­hülést az ÖRDÖGOROM-CSÁRDÁ­­BAN találhatunk. Telefon: 165-087. sz. ★ SZABAD TŰZÖN FŐTT HALÁSZLÉ. JAZZ Erdős halászkert. XIII., Palotai út 65. Telefon 292-434. ★ BÉCSI KERT: 250 éves romantika Különleges egyveleg, halászlé, ci­gányzene 111., Bécsi­ út 52. PESTI GÖDÖRBEN, Kerepesi­ út 7. sz. Szálkanélküli halvacsorák, Nemes Béla énekel Telefon: 137-805. szám ★ RÉGI HÍRES KONYHA A NORMA­FÁNÁL. KOVÁCS VENDÉGLŐBEN, A SVÁBHEGYEN. Telefon: 165-153 -A­TÁNC - HANGULAT - MULATSÁG SHANGMAI Dancing-bár Horthy Miklós­ út 60. Tel.: 25-74-30 Csekonits -saláta, halászlé, fogas MORNAY módra, magyarosan pirí­tott borjúhús.Tánc és artistamutatvá­­nyok Tarjánnál. Telefon: 157-406 ★ BUDÁN Spolarich „ZÖLD FA" étte­remben pompás vacsorák, lakatos Vince muzsikál! Krisztina-tér 9. sz. Asztalrendelés telefonja: 150-907 ★ Ropogós malacsült, KALMÁR TIBOR ÉNEKEL, TÁNC. Rózsakert, Columbus­­utca 45. Asztalrendelés tel.: 296-866 ★ HÍRES RÁNTOTT CSIRKE BALÁZS­NÁL. Hűvösvölgy—Jánoshegy. ★ HALVACSORA: halászlé túróscsuszá­val 2 P, a KAKUKBAN, Attila körút 2? ★ ÍZES HALÁSZLÉ, túróscsusza 1 P-érf. Cigányzenei Dani-csárda, Váci-út 122 Pozsgay-kert, Práter­ u. 26. Berki Pista muzsikál. Külön helyiségek. 145-683 * HALÁSZLÉ h la Kutyavilla. Halkülünle­­gességek, híres túroscsusza. KUTYA­­VILLA, BUDAFOK. Telefon: 469-772.­­A J­OMBOKéélé KmuitmH E 3or|n go dara „ Búsuló JuhászTM­Q*mjA- nul felhozzuk autónkkal Magyar Nemzet KEDD, 1939 AUGUSZTUS 1. ­ A kisgazdapárt is szer­­vezkedik a Felvidéken Az anyaországhoz visszacsatolt felvidéki területeken, amint külön­ben erre a kormányt törvény is kö­telezi, legkésőbb jövő év júniusáig meg fogják tartani az országgyű­lési képviselőválasztásokat. Tudva­lévő, hogy a Felvidék ezid­eig poli­tikai szempontból úgyszólván el­zárt terület volt és az egyesült ma­gyar párt gyűlésein kívül semmiféle politikai természetű gyűlést nem engedélyeztek. Most, miután a bel­ügyminiszter is bejelentette a kö­zelgő választásokat, felszabadul ez az elzárt terület és a polgári ellen­zéki pártok is megkezdik szervez­kedésüket. A kisgazdapárt szüksé­gét látta annak, hogy a felszabadult részeken a magyar falu társadal­mát a párt keretén belül politikai­lag megszervezze, miután a gazda és földműves problémák a vissza­csatolt területek lakosságára még súlyosabban nehezednek, mint az anyaországra. A kisgazdapárt szer­vezkedését a falu politikai és társa­dalmi megmozdulásán keresztül akarja végrehajtani. Pártprogramját és szervezési utasításait már szét­­küldötte és az érdekelt választók körében ezt a programot mindenütt­ nagy tetszéssel fogadták. A kis­gazdapárt bízik abban, hogy a Fel­vidék falusi lakossága, amely meg­tanulta már megismerni a küzdel­met nemcsak politikailag, hanem gazdasági szempontból is nagyobb érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy kellően meg tudja ítélni saját fajtá­jának és társadalmi osztályának igazi útját. A párt különben fel­hívta az érdekeltek figyelmét, hogy a magyar történelem során mindig akadtak lelkiismeretlen emberek és pártok, akik a magyar falut csak arra használták fel, hogy egyéni céljaikat és politikai érdekeiket el­érjék. A magyar parasztság igen sokszor volt már politikai ágyú­­töltelék és sajnos, az ország igen sok részében nem vették észre azt, hogy a most lezajlott választásokon sok helyen ismét csak ennek tekin­tették őket. A kisgazdapárton kívül termé­szetesen más polgári pártok is szer­vezkednek és ez a szervezkedés elsősorban a Csallóköz színmagyar­­lakta vidékeire irányul. Másrészről élénken helytelenítik, hogy akkor, amidőn a politikai pártok általában tiszteletben tartot­­ták a kormány intencióit és a Fel­vidéken tartózkodtak mindenféle szervezkedéstől, az úgynevezett nyilas pártok alig néhány héttel a felszabadulás után megkezdték munkájukat és különösen Kassán és Ungvárott, a felszabadult terület két legjelentékenyebb városában, jelvényeikkel elárasztották az egész várost. Igen tisztelt Főszerkesztő Úrs A Magyar Nemzet vasárnapi szá­mában megjelent vezércikke mély hatást tett e sorok írójára. Nem kívánok ezzel hízelegni: már rég nem olvastam értekezést, amely precíz és semmivel sem megdönt­­hető történelmi megállapításaival és logikus dedukciójával annyira megütötte volna e műfaj legmaga­sabb mértékét. Emellett hálás le­het önnek az egész magyar nem­zet, hisz értekezésével nagyban hozzájárult önérzetének további fo­kozásához és ahhoz, hogy a, saj­nos, idegen lélekkel megszállott és idegen érdekek felé kacsintgató elemek elcsendesüljenek. Úgy érzem azonban, hogy meg­állapításaiból hiányzik valami, ami méltán beilleszkedik azoknak a történelmi lényeknek a soroza­tába, amelyeket Főszerkesztő Úr megemlített és oly világos logiká­val emelt ki. Amikor Főszerkesztő Úr megemlíti, hogy az emlékezetes szeptemberi koronatanács alkalmá­val, 1870-ben, ott várakoztak Hitzingben és egyéb bécsi helyeken a bajor és szász kiküldöttek, ab­ban a reményben, hogy a mon­archia is beleszól Franciaország javára a porosz—francia hábo­rúba és csak a koronatanács ez­­iránti döntését várták meg, hogy országaikat is megszervezzék a poroszellenes frontba — kiemeli egyúttal, hogy a magyar gróf Andrássy Gyula fellépése neutrali­­tásra szorítja a monarchiát és így ez a magyar állásfoglalás és an­nak győzelme kiindulópontja an­nak a lehetőségnek, hogy hónapok­kal később Versailles-ben kikiált­hatták­ a német törzsek egységes császári birodalmát. Kétségtelen, Andrássyé és rajta keresztül a magyar állásponté az érdem, hogy a világtörténelem ilyen utat vett, mert ha Andrássynak nem sikerült volna leszerelni I. Ferenc József­nek, Beustnak és az osztrák ka­binetnek revánsra hajló mentalitá­sát, akkor nem egy francia, hanem esetleg egy porosz Szedán tesz pontot a porosz—német egységesí­tési törekvések után. Még csak meg kell említenünk, hogy abban a kö­zös koronatanácsban báró Eötvös József is részt vett magyar oldal­ról és ő is a legteljesebb mérték­ben támogatta Andrássy Gyula ál­láspontját, az okok logikai felso­rakoztatásában sokszor túllépve sa­ját kormányelnökén is. Ez faktum, ezeket a tényeket senkinek sincs módjában megcá­folni és ezzel együtt azt a nagy szolgálatot, amit a magyarság — a már kiegyezési utáni magyarság — a német birodalomnak tett. De megelőzőleg is tett a magyar­ság szolgálatot a német ügynek. Történt ez 1866-ban, még pedig a forradalmi mentalitású magyarság. Ez azért is felemlítendő, mert enél­kül Bismarck és a német biroda­lom nem is juthatott volna el a Versailles­ császári reklamációhoz, mert annak legfontosabb előfelté­tele: Ausztriának a német Bul­c­ból való kiszorítása, hiányzott volna. Emlékezetes a königgraetzi csata­­vesztés, mely ugyan nagy léket vert az osztrák hadsereg soraiban, de korántsem volt azzal a hatással, hogy Ausztria most Poroszország kénye-kedvének legyen kiszolgál­tatva. A porosz hadseregben­­ki­ütött kolerajárvány tizedelő pusztí­tást végzett. Ausztria, amely akkor két fronton — Olaszországban is — harcolt, Cusiozza mellett le­győzte az olaszokat. Ez a déli győ­zedelmes hadsereg Albrecht főher­ceg vezérlete alatt intakt volt és Ferenc József parancsára Bécs alá rendeltetett. Ferenc József egyúttal lemondott Velencéről és ezáltal az olasz háborút likvidálta. A Po­zsony melletti Lamacsnál és a Flo­­ridsdorf előtti megerősített terüle­ten farkasszemet néz a két hadse­reg. Az osztrák birodalom főváro­sának sorsáról volt szó, tehát meg­feszítettek minden erőt. Kedvezett is a terep, hisz a pozsonyi hegyek, a Duna és különösen a floridsdorfi erődművek oly akadályt jelentet­tek, amivel a kolera által megfer­­­­tőzött hadsereg — távol berlini és poroszországi kiindulópontjaitól — csak nagy nehezen tudott volna megbirkózni. A porosz király és a vezérkar, valamint Bismarck a morvaországi Nikolsburgban székeltek. Úgy látszik, Bismarck már előzőleg is számolt nehézségekkel, annak ellenére, hogy az olasz segítséggel kétoldalról fe­nyegette a szorongatott Ausztriát. Ő mindig Ill­ik Napóleonra gondolt, aki összes számításait halomra döntheti és még a legszerencsésebb esetben is Ausztria teljes leveretését megelőzheti. Hogy előérzete meny­nyire volt helyes, mutatta éppen az olasz példa, amikor Ferenc József Velence átadásával is oly sakk­­húzást tett, ami példa nélkül áll a világtörténelemben. Ferenc József ugyanis nem közvetlenül Olasz­országnak, hanem Ill­ik Napóleon­nak adta át Velencét, mert tudta, hogy csak így eszközölheti ki az olasz—osztrák háború likvidálását. Ezért­ Bismarck már jó előre egy másik szövetséges után is nézett. Ez a szövetséges nem volt más, mint a magyar emigráció. Bismarck ugyan nem szimpatizált ezekkel a törekvésekkel , hisz legjobb jele annak, hogy Lamarmora olasz mi­niszterelnöknek ismételt sürgetésére vonakodott Kossuth Lajost meg­hívni, attól tartván, hogy Kossuth súlyos politikai feltételektől teszi függővé közreműködését­­, ezért a politikában kevésbbé jártas katonát, Klapka Györgyöt választotta ki szö­vetségesének. A Klapka György ve­zetése alatt álló magyar hadaknak feladata lett volna, alkalmas pilla­natban, Zsolnán keresztül Magyar­­országba berontani és ott az ország függetlenségének és Ausztriától való­­ elszakadásának a kikiáltásával a további osztrák ellenállást lehetet­lenné tenni. Nevezetesen Bismarck é­s a porosz vezérkar jól tudták, hogy addig, amíg az osztrák had­seregnek módjában áll magyar te­rületre retirálni és magát onnét élelmezni, addig ő Ausztriával szem­ben a háborút nem nyerheti meg egykönnyen, azonkívül teljes kép­telenség volt arra gondolni, hogy a porosz hadsereg a magyar zónákon, amelyek annyira távol voltak a po­rosz hadsereg kiindulópontjaitól, komolyan háborút viselhessen. A königgraetzi csatavesztés után a magyar légiók fel is sorakoztak a magyar—lengyel határ közelében azzal a céllal, hogy Zsolnán keresz­tül Magyarországba rontsanak. Amint később kiderült, Bismarck erre csak a végszükségben gondolt, komoly érzelmi közösséget , a ma­gyar függetlenségi törekvésekkel nem táplált. Éppoly kevéssé, mint a cseheknek hasonló törekvéseivel, akiket a poroszoknak Prágába való bevonulása után falragaszokkal szó­lított fel ősi jogaiknak érvényesíté­sére, amelyeknek támogatására ígé­retet tett. Az ígéretből természetesen nem lett semmi. Úgy ez, mint a Klapka-féle légiók felállítása a Bis­­marck-féle diplomáciának ügyes taktikai húzása volt, amellyel vég­eredményben Bécset és Ferenc Jó­zsefet a végleges békét megelőző fegyverszüneti feltételek aláírására kényszerítette. Hogy is történt? Bismarck Königgraetz után min­den áron kívánt békét kötni. Szembehelyezkedett e tekintetben saját királyával, a vezérkarral, akik megittasulva a königgraetzi siker­től, azt hitték, hogy minden további következmény nélkül diktálhatnak. Az összecsapás Bismarck és a vezér­kar, valamint I. Vilmos porosz ki­­rály­ között annyira fajult­, hogy Bis­marck egy szép napon otthagyta a hikelsbur­gi főszállást és Berlinből kérte felmentését. Frigyes Vilmos porosz trónörökös azonban egyet­értett Bismarckkal. Osztotta aggo­dalmait és azt az előrelátását, mely nem tartotta célszerűnek Ausztria megaláztatását, utána ment Bis­marcknak és visszahozta őt a fő­hadiszállásra. Ott pedig atyjának, a királynak lelkére beszélt, úgyhogy az öreg Vilmos királyt áthangolta Bismarck pártjára. A porosz vezér­kar így izolálva maradt, a végén pedig, amikor köztudomású volt, hogy Benedetti, III. Napóleonnak berlini nagykövete is állandóan nyaggatja Bismarckot, belátta, hogy francia intervenció esetén minden elveszhet. A vezérkar is aztán Bismarck mellé állott. Ezen egy­öntetű felfogások­ alapján Bismarck Brü­nn polgármesterét, Giskrát (a későbbi osztrák minisztert) kérte fel, hogy induljon el Bécsbe és is­mertesse ott fegyverszüneti feltéte­leit. Ennyire tartotta szükségesnek a béke mielőbbi helyreállítását. A feltételek igen enyhék voltak, még azt se tartalmazták, hogy Ausztria teljesen vonuljon ki a Bundból, hanem járuljon csak hozzá egy északnémet Bund alakításához Po­roszország vezetése alatt és a dél­német államokat szabadjára hagyta, jeléül annak, hogy ezeknek szerve­zése Ausztria vezetése mellett nem ellenkeznék a porosz felfogásokkal. Szerencsétlenségre azonban Giskra nem bírt a katonai frontokon ke­resztül Bécsbe jutni, visszajött és visszaadta Bismarcknak a megbíza­tást azzal az értesüléssel, hogy a bécsiek Nikolsburgba küldenek egy bizottságot, amellyel Bismarck le­ülhetne a tárgyalóasztalhoz. Tényleg ez meg is történt. A fegy­verszüneti bizottságot gróf Károlyi Alajos, osztrák nagykövet (később osztrák-magyar nagykövet) vezette. Azonban Giskrának az elindulása, visszatérése és gróf Károlyi Alajos jövetelének ideje között, szinte egy­két nap leforgása alatt, döntő je­lentőségű esemény történt. A pári­zsi porosz nagykövet kihallgatáson volt III. Napóleonnál és a kihallga­tás során azt a benyomást szerezte, hogy III. Napóleonnak nincs kifo­gása az ellen, ha az egyébként in­tegritásában meghagyott Ausztria a német Bundból teljesen kiszoríttatik. Erről a benyomásáról értesítette a porosz követ Bismarckot és ez az új fázis új irányt jelölt meg Bismarck számára. Most már csak érvényesí­teni kellett ezt az abszolút követe­léssé megmerevedett tételt: Ausztria lépjen ki a német Bundból. Hogy érvényesítette? Károlyi Alajossal a tárgyalások nehezen mentek. Sehogyan se akart bele­egyezni abba, hogy Ausztria a Bundból kiszoríttassék. Már-már úgy látszott, hogy holtpontra jut­nak az egyezkedési tárgyalások és újból átadják a szót a fegyvereknek. A custozzai hadsereg Albrecht fő­herceg vezérlete alatt már felsora­kozott és a pozsony—bécs—kremsi vonalat tartotta megszállva, vár­ván a porosz támadást. A Pozsony melletti Lamacsnál már dörögtek a fegyverek. Erre Bismarck döntő kapacitációra határozta el magát. A tárgyalások folyamán erősen szembe­nézett Károlyi Alajossal, azt mond­ván: „Ha ezek a felt­ét­elek nem lesznek aláírva, akkor holnap meg­indul Klapka magyar hadseregével, fellázítja Magyarországot és Auszt­riának legfeljebb az az esélye van, hogy elvesztvén Magyarországot, meg sokkal súlyosabb feltételeket kap“. Károlyi Alajos (hisz ő is magyar volt) e szavakra elhalványult, egész testében remegni kezdett és Bis­marck látta, hogy taktikája sike­rülni fog. Károlyi sürgős üzenete­ket küldött Ferenc Józsefnek és másnapra megkapta a felhatalma­zást, hogy oly fegyverszüneti szer­ződést is aláírhat, amelyben Ausztriá­nak a német Bundból való kilépése­­ is kinyilváníttatik. Ezt az ugyan­csak 1866 októberében aláírt prá­gai ratifikáció is megerősítette. Bismarck tehát Klapkának és har­costársainak a jelenlétével és harc­­készségével bírhatta csak rá Ferenc Józsefet a német Bundból való ki­lépésre. A rövid 24 órai ultimátu­mot — mely idő alatt Trencsén, Árva, Nyitra és Pozsony vármegyék már el voltak árasztva Klapka fel­hívásaival — azért szabta oly szűkre, mert attól tartott, hogy ta­lán hosszabb terminus esetén Fe­renc József és esetleg III. Napó­leon másra határozzák el magukat. Így alakíthatta meg Bismarck a „Norddeutscher Bund‘‘-ot, amely a császári német birodalom alapköve volt. Klapka és magyarjai nélkül nincs nikolsburgi fegyverszünet, nincs Norddeutscher Bund és ki tudja, hogy a világ forgása mily irányt vett volna. Kárpáti Jenő József A hála és egyebek Kerti és szobai növények származását, történetét, ápolását ismerteti Natfer-Nád Miksa most megjelent könyve, a Virágos könyv több mint 500 oldalon közel 240 rajzzal. A­­Virágos könyvt­ára fűzve 8­50 pengő kapható és ■ megrendelhető a Magyar Nemzet könyvosztályában, VI. Vilmos csá­szár út 65. Telefon: 120 130.

Next