Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)

1939-12-24 / 292. szám

16 MAGYAR ASSZONYOK A SZEGÉNYEKÉRT Kanizsai Dorottya, Perényi ná­dor felesége írja tiszttartójának 1525-ben. ..Tudjuk, hogy az Is­ten a szegényeknek és ügyeha­­gyottaknak könyörgését meghall­gatja. Rendeljük azért, hogy akárhol tudnak szegény, ruhát­lan gyermeket és árvákat, ru­házzuk fel őket. Ma­gp Nemzet VASÁRNAP, 1939 DECEMBER K . Szellemi honvédelemH flllest Gyurka tanuság a MAGYAR KARÁCSONY A VERSBEN Kirje, Kirje, Kisdédecske, Betlehemi hercege­cske, Ki miértünk sok jól tettél, A pokoliul megmentettél. Karácsonynak éjszakáján Jézus születése napján örüljetek, örvendjetek, A Kisjézus ma született. Jézus ágyán nincsen paplány, Jaj de fázik az ártatlan, Hogy is lehetne dum­ája, Elfogyott a báránykája,­ A Kisjézus arany alma, Bboldogságos Szűz az anyja, Két kezével ápolgatja, Lábaival ringatgatja. (Népdal) A kocsma ajtaját kitárják S hozzák subában a telet, Az Istállóban ott a jászol, A jászolban a Szeretet. A gyémánt csillag áll fölöttük Füstös lármában szelíden, Nyájas barmok között az almán Az Ácsnak Gyermeke pihen. Kántálnak a három királyok S velük a jámbor pásztorok, A söntés mélyén egy elázott, Elbúsult zsellér tántorog. Könnyes szeme bámulja báván A betlehemi csillagot, A jó reményt, mit körü­lállnak Szegények, árvák, magyarok! (Juhász Gyula: Betlehem) Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk, Három király mi vagyunk. Lángos csillag áll felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem. Istenem, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztük hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind el­fogyott, fényes csizmánk is meg­rogyott, hoztunk aranyat hat marék­­kal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Szul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis­mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok! (József Attila: Betlehemi királyok) Zrinyi Kata, a szigetvári hős egyik leánya, ezt rendeli udvar­­bíráinak: „ A jobbágyokon soha egy pénzt ne vegyenek törvény nélkül és ok nélkül bántalmazni se merjék őket. Batthyány Ferenc horvát bánnak ezt írja felesége: „Le­gyen szószóló a szegénység mel­lett, mert látja kegyelmed, hogy egy falat kenyerük sincsen sze­gényeknek, éhenhalnak." KÁRMÁN JÓZSEF a kevéssé és csak az iskolából is­mert magyar íról­ közé, tartozik, pedig m­unkája szerint többet érde­m­el­ne. 1769-ben született Loson­con, Bécsben tanult és élt. 26 éves korában már halott. De ebbe a rö­vid életben, mely egy megbénult és rusztikus Magyarország háttere előtt zajlik, rengeteg jó terv és okos mondat tér el, a „magyar ré­­tekszíni társaság alkotmányától“ — „hírlap tervezetig". Rengeteg ötle­tet vetett fel a két haza lakosainak értelmi nevelésére, emberségben, európaiságban és magyarságban való kiművelésére, megindította az Urániát és vajmi kevesen hallgat­tak rá. Szüntelen ostorozással vé­nünk szellemi elmaradottságát em­legeti és egy helyen kevés hittel, de sok akarattal így kiált fel: „Lesz-e Pannóniából valaha Albion? támad­­nak-e Newton, S­oeke, Shakespeare és Miltonok itt és mi közöttünk — a­kik... Félre vakmerő álom, a mely ámító képeiddel csalogatsz!" A vakmerő álom álmodó­ja ifjan, nagyon ifjan hal meg, homályos körülmények között, Losoncon, 1791-ben. Az Uránia első számában ezt írja: A magyar hagyományokról „Nem haszontalan kívánsága az a jó haza szeretőnek, ha a régi szertartásokat, a mennyire azok egyezhetek az időnek szükségeivel, örökké tartónak akarja ... Ez ád a nemzetnek tulajdon­form­át, ez ád álló erőt, ez óvja meg a zavaro­­dástól.“ „Míg nemzeti sarkalatos törvényeink lesznek talpkövei al­kotmányunknak, szertartásaink szentek, anyanyelvünk élő és az eredeti magyar vér fő része charak­­terünknek — addig és csak addig állunk." „Ígértük és meg is álljuk, hogy egy lesz a fő célunk közül ezt a nemzeti charaktert fentartani, erősíteni és vezetni... Magunk szíve meggyőz a felől, hogy ebben legkisebb törekedés is hasznos tö­­rekedés." A fólműveltséget ekképp szidalmazta: „Emésztetlen meg nem kérődzett gondolkodás módjának lehet sok beszélyt tulaj­donítani, mely mint egy dögletes párázás beborította a hazát. Titkon, mint egy öldöklő angyal éjfélkor, csúszott a hitetlenség és erkölcste­lenség. Szabad léleknek vélte ma­gát minden oskolanyermeg, a­ki a vessző elől elszökött, mert minden arcátlan lábbal tapodott, a­mi szent és tiszteletes ...“ (Mit szólnak nap­jainkban?) A nem olvasó magyarról pedig így szól: „Kegyetlenség nél­kül talán nem is lehet szemére vetni hazánknak az olvasás iránt való hidegségét. Hogy ez a hideg­ség nagy, hogy a könyv a háznál nálunk legutolsó jószág, és ennél kedvesebb egy játék­kártya, vagy egy üsző, azt fájdalmasan látjuk, akik hazánkat ösmérjük." Ezeket látta Kármán József korai véget ért életében a magyar hazában, melyet Széchenyi előtt négy évtizeddel már „nagyparlagnak" látott és ezért os­torozott. Ha ma fölkelvén eljönne közénk, bizony derűvel jutna jobb állapotokat, de a hazai lakosainak nagyybb tömegében még azokat ta­lálná, akiknek előbbvaló a játék­kártya és eszem-iszom, mint a jó könyv, mely ma sincs bővebben a házaknál, mint az ő idején. Halála óta, melynek a közelítő évben ősz százötvenedik esztendeje, bizonyára haladtunk. De eleget-e kérdezi a Szellemi Honvédelem. SZELLEMI HONVÉDELEM 1939 karácsonyán azt ajánlja minden híveinek figyelmébe, hogy a család ez ünnepén gon­doljanak a nagy családnak, a magyarságnak és kereszténység­nek a viszonyára is. A keresz­ténység szó alatt mi természe­tesen nem politikai keresztény­séget értünk, nem is jelzőt vala­mely politika előtt s nem is, mint korunkban szokásos, minő­sítést valamely ember személye előtt. A kereszténység alatt a vallást gondoljuk, az eszmék és ideálok rendszerét, a gondolko­dás bizonyos latin tisztaságát és az emberi magatartásnak krisz­tusi példán tanult humánus vol­tát, S ha erről szólunk, nem in­telmeket akarunk mondani, csak egyre figyelmeztetni. Arra, hogy a magyar nép ak­kor vált nemzetté, mikor a ke­reszténységet fölvette. Ez a tény kötelez és jó lenne, ha gondol­kodásra késztetné mindnyájun­kat. A magyar állameszmének s a magyar nemzetről való gon­dolatnak nem járuléka, hanem alapozása a kereszténység s az, ahogyan a magunk legjobbjai a magyar nacionalistáról gondol­koztak, nagyon sok hasonlósá­got mutat azzal, ahogyan a ke­reszténység nagyjai a keresz­ténységről gondolkoztak. S ezen a karácsonyon, melyen ha kör­képet rajzolnánk a magyar gló­busról, azt kellene látnunk, hogy bizony kevesen értik a magyarság lényegét, s kevesen érzik a kereszténység igazi lé­nyegét. S a kereszténység e va­lójából való kivetkőztetése az emberi elmékben baj, nemcsak­­ ait egy­éri sfelfiporítjat töt, hanem a közösség szempontjából, a f új magyarság szempontjából is. Mert a magyar nemzet és ke­reszténység olyan nagyon ösz­­szefonódott, hogy aki keresz­ténységünket h­ígítja, az ma­gyarságunkat támadja. De ugyanennyire összefonódott a magyar nép és a kereszténység is, hiszen népünkben, mint éne­­­­kek és szokások mutatják mé­lyen és tisztán élnek a keresz­tény hagyományok. S a magyar hivatástudat? Mindig keresztény hivatástudattal párosodott s a törökkor végvári vitézei Jézus!­­kiáltással a magyar hazáért es­tek el s a szigeti Zrinyi így ir halálos elzárkózása előtt: „Be­zárkózom Szigetbe, de, hogy hűséggel, állhatatosan, vérem ontásával s ha kell, életem ál­dozásával is, szolgáljak a nagy Istennek s végső romlásra ju­tott hazámnak Rákóczi, mi­­kor a magyar szabadságért har­col, Mária országának szabad­ságáért harcol. S ez az ország mindig egyszerre volt templo­ma és végvára a kereszténység­nek. Azért, aki magyar, annak kö­telessége ma is, mint mindig, a kereszténység i­­eghamisítulnak és ellenfeleinek csakúgy ellent­­állni, mint azoknak, akik a ma­gyarságát hamisítják meg és támadják meg. Aki a magyar­ságot akarja védeni, annak a kereszténységet is védenie kell, s aki nem azt mondja, lehet, hogy szava szerint magyarul beszél, de értelme szerint bizo­nyos, hogy nem egészen ma­gyarul gondolkodik. A magyar hivatás mindig az volt: minél tökéletesebb foglalatot építeni e nép sajátságaiból s minél erő­sebb végvárat építeni neki e nép erőivel a kereszténység esz­méinek. Ma is ez. Ezen gondol­kozzanak ezen a karácsonyon, melyen a békehozó angyal olyan kevéssé találja a jóaka­­ratú embereket. (Válasz sokaknak) Gyermekkorunkra szép Dunántúlon borult az ürüktitkú égbolt. Egyformán szőke volt a hajzatunk, gy emlékszemünk egyforma kék volt. Én úrfi voltam, ő parasztim, mert apja a más földjét túrta — de lélekben egy testvér volt velem a kékgatyás Hollós­ Gyurka. Együtt csatangoltunk erdőn-mezőn, kalandoztunk nádon és éren, együtt kerültük el az iskolát, bűnözve szándékban fehéren, s mint Szent Herezdes apró hívei hevertünk szemredőlt kalappal, s meséknek tündéréjszakája lett körülöttünk az arany Nappal. Együtt borzongtunk népi babonát véres kincsről, mit nem találnak, és holt juhászról, aki éjidén­­ fuvoláz holt királyleánynak, együtt büszkélkedtünk sok szent ütesét egy népről, melyet ki se bánthat, s Árpád vezért avagy Kossuth Lajost csak úgy idéztük, mint „apánk‘*-at. Majd jött az Élet, vaksi óriás, s elvette tőlünk kis falunkat: a Város engem diáknak fogott s betűvel ölt, mely lelket untat. Hollósi Gyurka bognárkereket guritgatott az utcán végig, — de tartottuk a testvéri kötést, a gyermekfővel szerzett régit. Aztán bolondját járta a világ, cudar bolondját ágyúszónál. Hollósi György is védte a hazát egy messze idegen folyónál, — nem is jött meg, csak első levele, írása bizony girbe-gurba, de arról szólt esetlen ritmusa, hogy hozzám ő „a régi Gyurka". Azóta én szegény halott helyett minden Gyurkákért szólok, írok, szavamban jordulnak magyar mezők, magyar bölcsők és magyar sírok. — Igaz voltomról némi tanuság az életem, e gazdag-kurta, ? - !,■*!-:* i? !• ax Isten trónjánál érettem áll a kékgatyás Hollós! Gyurka. 1 LENDVAI ISTVÁN A csillag­eg? Oly könnyű lettem, mint a bab, amely a parttól elszakad. Oly könnyű, mint a falevél, mit szárnyra vesz az esti szél. Oly könnyű, mint a holdsugár, alvó mezők felett, ha jár. Oly könnyű lettem, mint a füst, felfelé szálló, kék, ezüst. * Oly könnyű lettem! Testtelen! S mint virágszirom estesen, nézem: a messze végtelen, hogy tárul... Szépség! Értelem! És könnyű szívvel, meztelen, úgy hajolok rá nesztelen, az életemre, mint ami drága ajándék, isteni titkot őriző, szent csoda: kegyelem, fény, harmónia! ♦ Mert benne — látom Istenem! — kigyúl a lélek — intelem! —, mint ama csillag messze, fenn, mely feléd mutat. Betlehem. A jel kígyói! S a végtelen, ha messze is, nem fénytelen! Látod? Érted és értem is lobog a láng és benned is egy csillag ég! s ha ker­eted, a Legfőbb Jóhoz elvezet. * S oly környű leszel, mint a hab, amely a parttól elszakad. Oly könnyű, mint a falevél, mit szárnyra vesz az esti szél. Oly könnyű, mint a holdsugár, alvó mezők felett, ha jár. Oly könnyű leszel, mint a füst, mennyei kék és halk ezüst. HOLLA MARGIT

Next