Magyar Nemzet, 1940. november (3. évfolyam, 234-257. szám)

1940-11-26 / 253. szám

Mapr Nemzet IWllliMgaBMBraasiglIM'jra III. évfolyam, 2 - 3. szám ELŐFIZETÉS J ARA 1 ÉVRE 36 P, FÉLÉVRE 15P, NEGYEDÉVRE 9 P. 1 HÓNAPRA 8 P, EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL, VASÁRNAP 30 FILL. Alapította PETN­Ő SÁNDOR Kedd* 1940 november 26 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADT-U. Kfc TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST.. VI. VILMOS CSÁSZÁR­ UK­ 65. TELEFON: 126-726* Szlovákia, csatlakozott a berlini szövetséghez Papén hír szerint gazdasági javaslatokat vitt Ankarába — A „Völkischer Beobachter44 Ausztriához hasonlítja Svájcot­­ Birminghamre több mint háromszáz tonna német bomba esett — Egy német tengeralattjáró elsüly­­lyesztett hat angol kereskedelmi hajót A görögök eredménytelen kísérlete a rendszeresen folyó olasz csapatmozdulatok megakadályozására A világpolitika úgynevezett súlypontja valóban fürgén sza­ladgál egyik helyről a másikra. Mint az MTI Berlinből jelenti, nincs szó arról, hogy Bolgár részről is ellátogassanak Ber­linbe. Minthogy pedig ugyan­akkor — mint római tudó­sítónk jelenti — az olasz sajtó nagyon barátságosan ír Jugoszláviáról, általában úgy látják, hogy az olasz—görög háború továbbra is elszigetelt marad. A Balkánról át is ment az ér­deklődés fókusza egy más kér­désre. Megint beszélnek arról, hogy Németország esetleg már a közeljövőben megkezd egy partraszállási akciót Anglia el­len. Londonban azt hiszik, hogy a németek talán ilyen terv kipróbálása céljából tüzeltek a La Manche-csatorna francia partjáról Doverre. Azt is meg kell említeni, hogy az olasz sajtó közön­ségének figyelmét arra irányítja, hogy Angliát csakhamar le fog­ják győzni. Itt említjük meg, hogy olasz hivatalos jelentések szerint az olasz—görög harctéren a görö­gök eredménytelen kísérletet tet­tek a rendszeresen folyó olasz csapatmozdulatok megakadá­lyozására. Az olaszok különben folytatják ellentámadásaikat. Hatos egyezménnyé bővült a berlini szövetség Vasárnap Berlinben Tiso mi­niszterelnök Szlovákia nevében aláírta azt a jegyzőkönyvet, amelynek következtében a ber­lini szövetség hathatalmi, német —olasz—magyar—román—szlo­vák—japán paktummá bővült. Szlovákia szóról-szóra ugyan­olyan szövegű csatlakozó ok­mányt írt alá, mint előzőleg a magyar és a román kormány. Az olasz sajtó nagy jelentősé­get tulajdonít Szlovákia csatla­kozásának, a Giornale d Italia szerint Magyarországgal, Romá­niával és Szlovákiával harminc­­hárommillió ember állt a ten­gely oldalára. Az olasz lap ez­után — így jelenti a Stefani — párhuzamot von a népeknek Róma és Berlin köré való sora­­kozása és Anglia elszigeteltsége között. A Popolo di Roma pedig azt írja, hogy a berlini egyezmény bizonyos hierarchiát állít fel a nemzetek között. Az aláíró ha­talmak — írja az olasz lap — az egyezmény első szakaszában elismerik Németország és Olasz­ország vezető szerepét az euró­pai élettérben. A Corriere della Sera vezércikkét az MTI így is­merteti: — Románia Magyarország után írta alá a berlini szövetségi szerződést, ez azt jelenti: Romá­nia elismeri, hogy mindazok a kérdések, amelyek Magyaror­szágtól elválasztották, nemcsak formailag, de lényegileg is vég­érvényes megoldást nyertek. A dunavidéki rendezés tehát. — írja a Corriere della Sera — a legjobb úton halad előre. A bolgár miniszterek, leg­alábbis egyelőre, nem utaznak Berlinbe. Ebben a kérdésben a Magyar Távirati Iroda a követ­kező berlini jelentést adta ki: — A Wilhelmstrassen kül­földi újságíróknak kijelentet­ték, hogy minden más híresz­teléssel és találgatással szemben e pillanatban nincs szó arról, hogy bolgár részről Berlinbe látogassanak el. Szófiában is ezt mondották, a bolgár fővárosban tartózko­dott már Sobolev, a moszkvai külügyi népbiztosság főtitkára, aki nemrég utazott a Duna­­bizottság bukaresti üléséről Moszkvába és onnan érkezett most meg Szófiába. Ott Sobo­lov a szófiai szovjetkövet kísé­retében előbb Filov miniszter­­elnököt látogatta meg, azután pedig a két szovjetdiplomata Borisz királynál jelent meg ki­hallgatáson . Isztanbulban ugyan, a Német Távirati Iroda szerint, mérték­adó török helyen kijelentették, hogy Törökország a háborún kívül marad, a bolgár—török vi­szony megjavulása mellett áll az a tény is, hogy a német— török feszültség is enyhült. A legújabb hírek szerint ugyanis a Papon nagykövet és Szaracsoglu külügyminiszter közt folyó tár­gyaláson a németek nem poli­tikai, hanem gazdasági kívánsá­gokat intéznek az ankarai kor­mányhoz. Arról, hogy Török­ország is csatlakozzék a berlini szövetséghez, egyáltalában nincs szó, a németek ilyet nem is ja­vasolnak. Papén javaslatainak lényege inkább gazdasági, még­pedig igen messzemenő gazda­sági előnyökben nyilvánul meg. Belgrádi tudósítónk is arról értesült, hogy Németország a Dunától délre eső balkáni álla­mokkal szemben inkább a gaz­dasági szempontokat helyezi előtérbe. Éppen ezért a Balká­non egyelőre nem várnak to­vábbi politikai változásokat. Svájc Svájc viszonya a tengelyhez a háború folyamán elég változa­tos volt. Volt idő, amikor a franciák azt hitték, hogy a né­metek a Maginot-vonalat vagy északról, Belgiumon át kerítik be vagy pedig délről, Svájcon keresztül. Ez a feltevés alapta­lannak bizonyult és később fő­leg az olasz—svájci viszony ala­kult barátságosan. Közben a svájciak maguk közt, a sajtó­jukban is arról beszéltek, hogy ha körülöttük megváltozott is Európa, ők maguk ugyanazon az úton akarnak haladni, mint eddig. És amikor ősszel a szö­vetségi elnök fogadta a tekin­télyuralmi mozgalom vezetőit, olyan belpolitikai vihar támadt a kicsiny Svájcban, hogy az el­nök majdnem belebukott. Ez­után történt, hogy a svájci kor­mányban két, bizonyos értelem­ben ellentétes irányú elhatáro­zás született meg. Egyrészt, le­mondott — december 31-i ér­vénnyel — az igen határozott megnyilatkozásairól nevezetes Szinger hadügyminiszter. Ezt a lemondást a jugoszláv Nedic-esettel hasonlították ösz­­sze, amikor is a jugoszlávok azért emelték ki a kormányból Nedicet, mert ő túlságosan eré­lyes külpolitikát tartott volna helyesnek. Amikor ugyanis Bi­tói­­t bombázták, Nedic hadügy­miniszter nyomban általános mozgósítást akart elrendelni, ezt az intézkedést azonban mi­nisztertársai elvetették, mert provokálónak tartották. Hasonló tendenciát tételeztek fel a svájci hadügyminiszter távozása mögött is, nevezetesen a svájci kormánynak azt a szándékát, hogy kerülni akar minden ki­felé való provokálást. Erre a svájci intézkedésre most a Völkischer Beobachter igen erélyes hangon válaszol „Svájc és az európai forrada­lom 1 2 3 4" című cikkében. A nem­zeti szocialista párt vezető lapja figyelmezteti Svájcot, hogy nem térhet ki az új eszmékkel való becsületes leszámolás­ból , hogy ma, amikor a fiatal né­­pek forradalma a régi világgal szemben az új, termékeny esz­méket juttatja diadalra, Svájc nem tekinthető „érinthetetlen szigetinek, mint annyiszor a múltban. Svájc — írja a Völ­kischer — nem zárkózott el a reformáció elől és nem emelt kínai falat a francia forrada­lom eszméi előtt sem, ennél­fogva szinte hihetetlen, hogy a svájciak olyasmit hangoztat­nak: határaiknál a történelem­nek meg kell állnia. Az a­­maga­tartás, amelyet Svájcban a Nemzeti Mozgalommal szemben tanúsítottak (Mármint a betil­tásával. A szerk.), a Völkischer szerint nagyon hasonlít a volt Ausztria politikájához, amely szintén megkísérelte, hogy az ottani németeket úgy állítsa be, legfeljebb nyelvükben közösek az össznémetséggel. Végül a Völkischer Beobachter kifeje­­zetten is németnek mondja az úgynevezett német-Svájcot, ami a,­kor ezt írja: „ Az egységre törekvő és ezért harcoló Európában teljes esztelenség volna, hogy az itteni és az ottani németeket kínai fal válassza el egymástól. A hétfői svájci lapok ismerte­tik a Völkischer Beobachternek ezt a cikkét, de minden kom­mentártól tartózkodnak. Amerika Hétfőn aránylag egész rövid hírek érkeztek Amerikából. Roosevelt New Yorkba érke­zett. Az Egyesült Államok­ban arról van szó, hogy ne csak pénzért adjanak hadiszere­ket Angliának, hanem hitelbe, sőt némelyek azt, szeretnék, hogy Anglia az amerikai gyar­matok átengedése ellenében min­den fizetés nélkül jusson repülő­gépekhez és más hadianyagok­hoz Amerikában. Egyébként Welles helyet­tes külügyminiszter kijelentette, semmit sem hallott arról, mintha Németország légi támaszpontot akarna létesíteni Dakarban. Farinacci a pacifista fecsegés ellen Rómából jelenti a Magyar Távirati­ Iroda. A „Regime Fascista“ szombati szá­mában Farinacci felszólítja a fasiszta párt vezetőit, hogy a legerélyesebben lépjenek fel bizonyos polgári elemek ellen, amelyekre a Duce legutóbbi beszédében is célzott. Ezek az ele­mek, amelyeket sajnos, a fasizmus még eddig megkímélt, pluto-demokra­­taizű pacifizmussal és fecsegéssel igyekeznek hangulatot kelteni. Nem komoly, dolgozó néprétegről van itt szó, hanem egyes hölgyekről, akik üres fecsegéssel szórakoztatják sza­lonjaik látogatóit, mert sajnálják, hogy többé nem járhatnak Párizsba ruhát csináltatni s egyes ifjú urak­ról, akiknek fáj, hogy nem dolgoztat­hatnak többé angol szabónál és höl­gyekről, akik semmit nem tudtak eddig megérteni a fasizmus szellemé­ből. Ezeknek az elemeknek fecsegése mindamellett nem gyakorolhat ko­moly befolyást az olasz nép érzel­meire. Az olasz nép tudja, hogy ezt a háborút, amelyet rákényszerítettek, azért vívja, hogy hosszú időre bizto­sítsa Olaszország szabadságát és jó­létét. A háború kedvezőtlen hívei sem fogják megingatni az olasz nép hitét. Mussolini beszédében világosan szó­lott és megmondotta, hogy a modern Karthágó pusztulni fog és Görög­országgal végezni fognak az olasz fegyverek. Biztosak vagyunk benne, hogy ez így lesz, bár az olasz nagy­­vezérkar némi elővigyázatlansága vagy elhamarkodott lépése lehetővé tette Churchill számára, hogy elte­relje az angol közvélemény figyelmét a kellemetlen valóságokról. A helyze­ten azonban ez semmit sem fog vál­toztatni és Olaszország visszahatása annál erőteljesebb, az ellenség vere­sége pedig annál teljesebb lesz. Ára 10 fillér Mit kíván Anglia Amerikától? New Yorkból jelenti az NST. Az amerikai lapok szenzációként kezelik lord Lothian washingtoni brit nagykövet pesszimista nyilatkozatát, amelyet az Egyesült Államokba való visszatérése alkalmából Nagy-Britan­nia anyagi hely­zetéről tett. A Nem York Times washingtoni tudósítójának jelentése szerint. Anglia valószínűleg a következő követelése­ket támasztja Amerikával szemben: 1. Az Egyesült Államok bocsássa­nak annyi kereskedelmi hajót Anglia rendelkezésére, amennyit a német— olasz támadások következtében el­vesztenek. 2. A járőrszolgálatot a nyugati fél­tekén és részben a keletin is vegyék át az amerikai hadihajók, hogy az angol flottát tehermentesítsék. 3. Kölcsönök folyósítása. 4. További torpedórombolók és hadianyag átengedése minden ellen­szolgáltatás nélkül. A többi lapok általában az angol kívánságok leglényegesebb részének a semlegességi törvény megváltozta­tását tekintik, nevezetesen a Cash and carry-szabályok törlését.

Next