Magyar Nemzet, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-07 / 178. szám

2 -Jt&'hotetance. A Világosság írja a Peyer­­esettel kapcsolatban: „Azzal mindenkinek tisztában kell len­nie, hogy aki a munkásmozga­lomból átáll az ellenkező ol­­dalra, politikai halott lesz.“ Az „ellenkező oldal“: a polgári vonal. És aki az „ellenkező oldalról" áll át a mozgalomba, az is „politikai halott"?! Sporthírek Asb­óth styffafftt az auwtrálisi Sid­­wall ellen 6:4, 6:1, 6:4 arányban. A harmadik játszmában Sidwell már 3:0 arányban vezetett, de azután Asbóth erősített és győzött. A másik mérkő­zésen, mely előzően került lejátszásra, az amerikai T. Browin 6:3, 2:6, 7:5, 10:8 arányban győzött Adám ellen. A mintegy 3000 főnyi közönség elsősor­ban Brown játékára volt kíváncsi, bár tudott volt, hogy az amerikai Prágában súlyos vereséget szenvedett a cseh Drobnytól, aki 6:0, 6:2, 6:1 arányban verte meg őt, viszont ezt az­­eredményt nem fogadták el reális­­a mérkőzés napján reggel hajnalban valt, mert úgy hírlett, hogy Brown került haza. Brown a keddi mérkő­zésen is bizonytalanul kezdett, sok némi hibát csinált, de azután mégis­csak érvényesült a kétségbevohat­atla­­nul nagyobb klasszisa és bár küzde­lem után, végül mégis 6:3, 2:6, 7:5,­­­:8 arányban győzött Adám ellen, aki a nagy hőségben is mindent meg­tett, ami tőle tellett. A mérkőzéseket Tildy Zoltán köztársasági elnök is, nemkülönben Wrems amerikai tábor­nok is szárnyse­gédje kíséretében. Az Asbeth—Adám és Brown—Sidwell páros mérkőzést az első menetben 9:9 állás mellett, a sötétség miatt félbe kellett szakítani. Fejes István dr igazságü­gyminiszter lett a Sort Főtanács elnöke. Alelnök­­nek Barcs Sándort, a Magyar Köz­­ponti Híradó R. T. alelnökét válasz­tották meg. Podmaniczky Félix és társainak bűnügye a Táblán A bü­ntetőtörvényszék egy év­vel ezelőtt csempészet miatt Podmaniczky Félixet és Villányi Istvánt egyenként tizenöt évi fegyháázra és ötévi kitiltásra, Festelich Ernőt hatévi fegyház­­ra és háromévi kitiltásra, Czirá- Irpf pedig két és félévi fegy­­há­za és Budapestről egyévi ki­tiltásra ítélte. Ilyen előzmények után került az ügy másodszor a budapesti Tábla elé, amelynek Koszt Zoltán­ tanácsa a bűnügy tárgyalását szerdán kezdte meg. Felakasztották a szolnoki rögtönítélő bíróság ítélete alap­ján Kossa András 24 éves túr­­ke­vei földművest, aki a Hu­ll gady páncélosoknál szolgált, Németországban harcolt és közben léha életmódot folyta­tott. Tisztességes szülei emiatt Kossá Andrást többször fele­lősségre vonták, de eredmény nélkül. Egy alkalommal a gyil­kos egy vasdoronggal édes­anyját agyonverte. Négyévi fegyházbüntetéssel sújtották Lakó Tamás, volt székesfehérvári próbarendőrt, aki több társával együtt Molnár Gyula ny. detektívet kifosztotta. A székesfehérvári törvényszék pl. a­ hétévi f­egy­házban meg­állapított büntetését a Kúria négyévi fegyházban szabta meg. Halmozás: Hordnyi Mihály ny. rendőrfőtanácsos f. hó 5-én el­hunyt. Temetése 7-én, csütörtö­kön d. u. 3 órakor lesz a Kere­­pesi úti temetőben. Dr Okolicsányi-Kuthy Zoltán bel- és tüdőszakorvos augusztus 4-én, 43 éves korában váratla­nul­­elhunyt. Temetése aug. 7-én d. u. 3 órakor lesz a farkasréti temetőben. Somogyi Imre volt nemzet­gyűlési képviselő, a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója aug. 1-én, hosszas betegség után meghalt. Somogyi Imrét a Nemzeti Parasztpárt saját fia­­tottjának tekinti és a Kerepesi­­temető halottasházából a fővá­ros által felajánlott díszsírhely­re fogja eltemettettni augusztus 7-én, csütörtökön délután 3-kor. Dr Hámos i­llolländer) Hu­­góné fia) éves korában augusz­tus 5-én, kedden meghalt. Az elhunyt jótékony úrhölgyben dr Hámos György rendőralezredes, a főkapitányság sajtóosztályá­nak vezetője édesanyját gyá­szolja. Temetése aug. 7-én d. e. 10 órakor lesz a farkasréti­­temető halottasházából. Ahol ATOM G. G. van — ott poloska nincs! — A közm­unkaváltság-pénzt Dél­­szár József pesterzsébeti lakos elsikkasztotta. Hathavi fogház­büntetéssel sújtották. Rendőrségi hírek Felakasztotta magát az ajtókilincsre Kiss Lajos 51 éves utcai árus a Szondy-utca 84 szám alatti lakásán. Mire észrevették és levágták, már halott volt.­­ A Shell Kőolaj Rt. csepeli lakótelepén gyógyít­hatatlan betegsége miatt a köz­ponti fűtőtest csövére felakasz­totta magát Bán Lajosné szül. Schalber Friderika 51 éves asz­­szony, a gyár portásának fele­sége. Mire­l észrevették halott volt. Megverték a férjet, aki a válás ügyében akart meg­beszéléseket folytatni, a feleség Pálmafi Béláné született Wald­­steiner Margit és testvére, Wal­d­­steiner Vilma. A férj, Pálmait Béla nyolc napon belül gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. A verekedő asszonyok ellen a rendőrség eljárást indított. Megszúrta a feleségét, majd kalapáccsal bántalmazta, valamint 17 éves leányát is ütle­gelő Ob­t­yík Oszkár 43 éves gépkocsivezető. A brutális férj és apa ellen a rendőrség eljá­rást indított. Fasisztákat vett­­őrizetbe az államvédelmi rendőrség nép­ügyészségi kirendeltsége Vágási Endre volt pártszolgálatos, Varjai András volt SS-katona szemetében.­­ Az államvé­delmi rendőrség internáltatta Balogh Sámuel csillaghegyi la­kost, aki az egyik vendéglőben demokráciaellenes kijelentése­ket tett. Bőrrejtegetésért őrizetbe vették Balla András Újpest, Andrássy-út 15. szám alatt lakó bőrgyárost, aki 500 ezer forint értékű bőrt rejtege­tett lakása pincéjében és rész­ben a gyárban lévő farakások mögött. A gazdasági rendőrség erélyes nyomozást indított a további árurejtegetők és lánc­kereskedők felderítésére. A Dunába akart ugrani Szendrei László 37 éves keres­kedősegéd, mert nem bírta munkanélküliségét, de tetté­nek elkövetésében megakadá­lyozták. Őrizetbe vették, mert szándékáról csak az esetben mond le, ha munkát kap. — Varija Lajos 33 éves gépmunkás a Kossuth-híd pesti hídfőjénél akart a Dunába ugrani, ugyan­csak munkanélküliség miatt. Szintén saját érdekében őrizet­be vették. — A Petőfi-hídról a Dunába akart ugrani Kocsis L­ászló 17 éves albertfalvai ki­futó, mert édesanyjával túl ne­héz állása miatt összeveszett. Tettében megakadályozták, mi­után öngyilkossági szándékáról lemondott, elbocsátották. Leesett a második emeletről ittas állapotban az Attila­ utca 12. számú házban Decsi István 48 éves szabó. Az esés követ­keztében bal felsőkarja és bal kulcscsontja eltörött. A mentők súlyos állapotban a Koltói Anna­­kórházba szállították. Nagyarányú textilvisszaélést leplezett le a gazdasági rendőr­ség. A 8­ 50 forintos sifont 20 forintért árusították Salgótar­jánban. A nyomozás során a gazdasági rendőrség megállapí­totta, hogy a típus-sifont átfes­tették és úgy hozták forgalom­ba. A nyomozás alkalmával őrizetbe vették a Magyar Minta­nyomó Üzem tulajdonosát, Winter Endrét és az Illés és Hermann Wekerle Sándor­ utcai nagykereskedő cég tulajdono­sait. • A közelkeleti kereskedelmi megbízott jelentéstételre Buda­pestre érkezett és beszámolt Hónai Sándor kereskedelmi mi­niszternek a közelkeleti kiviteli lehetőségekről. Sós Endre augusztus 8-án, pénteken este­ 18 óra 5 perckor Az amerikai baloldal címmel rádióelőadást tart Budapest II. hullámhosszán. A budapesti tudományegye­tem díszdoktorává avatja San­­vageot-t, a párisi keleti nyelvek akadémiai tanárát, aki a ma­­gyar­-francia kulturális kapcso­latok kiépítése terén kiemel­kedő munkásságot fejtett ki. VIDÁM ZENÉS, TÁNCOS FILMJE EGÉSZ ÉVBEN FARSANG BETHLEN-TINÓDI ELIT-PÁTRIA Bafflar Sarat Gazdasági hírek A tőzsde Az ü­zlettelenség szerdán is folytatódott. Mindössze öt ér­tékpapírban fordult elő kötés. Az árfolyamok lemorzsolódtak és a zárlat is lanyha volt. Ár­folyamok: Bauxxit 107—109, Salgó 7.10—6.80, Cukor 120, 14-es fővárosi 73.50, 27-es fő­városi 1100. Kötés nélkül: Szén 76 áru, Goldberger 60 áru, Gumi 70—72.50, népszövetségi font 350 áru. Zárlatkor: Bauxit 106—108, Cukor 120 áru, 27-es fővárosi 1100—1110, 14-es fővá­rosi 73.50 áru. Az amerikai repülőtársaságok nagy­ veszteségei A bécsi Welt am Abend je­lenti New Yorkból, hogy a 16 legnagyobb amerikai repülő­­társaság veszteségei 1947 első negyedében 18 millió dollárt tettek ki, vagyis a tavalyi négy­szeresét. Ifjabb súlyos közlekedési lateremesétlenségek A 46 os villamos a Szinyei Merse­ utca 13. szám­i ház előtt elütötte Tegl László 56 éves vil­lanyszerelőt. A súlyos sérülése­ket szenvedett villanyszerelőt a kihívott mentők a BORUS-kór­­h­ázba szállították, ahol­ sérülé­seibe belehalt. A Wekerle Sándor­ utca és a Szent István tér sarkán Darvas Ferenc 46 éves sofőr által veze­tett tehergépkocsi összeütközött Horváth Gedeon 28 éves sofőr által vezetett gépkocsival. Az összeütközés következtében a kocsiban ülő Csór Józainné sz. Vottovatz Ilona 26 éves tisztvi­selőnő súlyos belső sérüléseket szenvedett. A mentők életveszé­lyes állapotban a Rókus-kór­­házba szállították. Az összeütkö­zést Darvas Ferenc hibás veze­tése okozta. A Váci úton az 55-ös jelzésű villamos előtt akart áthaladni tehergépkocsijával Biró Lajos 39 éves gépkocsivezető. A villa­mos elé hirtelen kanyarodó gép­kocsit a villamos elütötte. Az összeütközés következtében a gépkocsin tartózkodó Dervenka János 33 éves napszámos és Bujber István 37 éves gyári mun­kás az úttestre estek. Mindket­tőjüket életveszélyes sérülések­kel a Gyöngyösi úti kórházba szállították. Egy teherautó lesodorta a 10-es villamos lépcsőjéről Szabó József 17 éves budaörsi lakost. A mentők súlyos sérülésekkel a Rókus-kórházba szállították. A Benczur­ utca és Andrássy­­út sarkán motorkerékpárján ha­ladó Feinleitner Béla 19 éves egyetemi hallgató összeütközött egy teherautóval. Súlyos sérülé­sekkel a Szent István-kórházba szállították. A Gazdasági Főtanács határozatai A Gazdasági Főtanács szerdai ülésén foglalkozott a pestkör­nyéki áramdíjak csökkentésével. Felszólította az Anyag- és Ár­hivatalt, hogy a budapestkör­­nyéki városok és községek elek­tromos áramdíjszabását általá­ban 20 százalékkal csökkentse augusztus 15-étől kezdődően. A Gazdasági Főtanács a Terv­hivatal által részletesen kidol­gozott programot tárgyalva, 80 millió forintban állapította meg a­z augusztusban beruházásra kerülő összegeket. Az államháztartás rendes ki­adási és bevételi előirányzata teljesen deficitmentes. A magánhitel vonalán a me­zőgazdasági termékek értékesí­tésére mintegy 50 millió forin­tot, különböző mezőgazdasági termelési hitelek céljára mint­egy 5 millió forintot, a magán­ipar forgótőke és beruházási céljaira 90 millió forintos hitel­keretet állapított meg a Gazda­sági Főtanács. Emelte a Gazdasági Főtanács a­­ pénzintézetek szabad pénz­­kihelyezési kereteit. A stabilizá­­ció teljes megszilárdulása, rész­ben a készfizető pénzintézetek állami ellenőrzése most lehe­tővé tette, hogy a rugalmasabb hitelellátás érdekében a Gazda­sági Főtanács 33 százalékra emelte fel­ azt a keretet, amely­nek erejéig a pénzintézetek a saját eszközeikből szabadon nyújthatnak hitelt. A közeljövőben egyesül az or­szág két legnagyobb agrár­pénzintézete, az Országos Köz­ponti Hitelszövetkezet és az Or­szágos Földhitelintézet. A Gaz­dasági Főtanács 30 millió fo­rint alaptőkét biztosított az in­tézetnek. Az állattenyésztésnek a há­roméves tervben is előirányzott nagyarányú fejlesztése érdeké­ben a Gazdasági Főtanács hoz­zájárult ahhoz, hogy nagymé­retű tenyészállatbehozatalt bo­nyolítsanak le. A Gazdasági Főtanács ren­dezte a pedagógusok státusát is. Ezzel kapcsolatban alapelvként állapította meg, hogy a tanítói fizetés — tehát a kezdő fizetés — nem lehet alacsonyabb havi 300 forintnál. A tanyai tanítók és igazgatók, iskolaigazgatók külön pótlékot is kapnak. Az új fizetések augusztus elsejével visszamenőleg kerülnek kifize­tésre. Az új tej- és vajárak A közellátásü­gyi miniszter" új rendeletével ismét szabályozta a tej és tejtermékek árát. A tej fogyasztói ára Budapesten 1.80 forint. Nem önellátó váro­sokban 1.50, önellátó városok­ban és nem önellátó községek­ben 1.30, önellátó községekben 1.10 forint. A vaj fogyasztói ára Nagy-Budapesten és nem ön­ellátó városokban: a pasztőrö­zött tejszínből, színtenyészettel készült vaj ára 27.— forint, pasztőrözetlen tejszínből készült elsőrendű vaj 25.— forint, a főző- és egyéb vaj pedig 22.— forint.­­A nem önellátó közsé­gekben és az önellátó városok­ban a fenti minőségek szerint 25, 23, 20 forint, önellátó köz­ségekben 24, 22, 19 forint a vaj kilogrammonkénti fogyasztói ára. A pasztőrözött tejszínből Színtenyészettel készült és a gyártó üzem­ által papírba cso­­m­agolt, cégjelzett, 5—10 dekás vajadagoknak fenti árához kilo­grammonként 1 forintot, az ál­lami ellenőrző jeggyel ellátott adagolt vajnál 3 forintot lehet felszámítani. A Kispest—csepeli autóbusz­járatot szerdán ünnepélyes kül­­sősé­gek között­­megindították. Magyarország felveszi a diplomáciai kapcsolatot Dániával A Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság hozzájárult, hogy Ma­gyarország felvegye a diplomá­ciai kapcsolatot Dániával. (MTI) Nyugatról csak a komáromi szűrőtáboron át térhetnek haza A Magyar Közlöny augusztus 6-i számában kiadott 288.551—■ 1947. B. M. sz. rendelet értelmé­ben a Nyugatról hadifogságból, kitelepítésből, menekülésből, de­portálásból, stb. visszatérő sze­mélyek a belügyminiszter ko­máromi szűr­őtáborán keresztül térhetnek vissza lakhelyükr . Azokat a személyeket akik 1947 aug. 1. után a meghatározott szürőtábor megkerülésével tér­tek vissza az ország területére, a komáromi szűrőtáborba elő kell állítani. Tízévi fegyházra ítélte a nép­­bíróság dr Máté Istvánt, a nyi­laskeresztes párt volt tisztvise­lőjét, aki tevékeny részt vett a nyilasmozgalmakban. Vagyonát is elkobozták. Színházi hírek A Mosoly országa állatkerti szcenírozott előadásának legna­gyobb sikerét megérdemelten aratta Gábory Magda. Kétségte­len, hogy legjobb teljesítménye ma: Mi. Noha a színjátszó ösz­­tönösség és tudatosság muziká­lis keveréke Neményi Lili, nem az igazi Liza. A bécsi zamat hiányzik rutinos munkájából. Ángya, Nagy Gyula, a harmadik pesti Szu-Csong, hangindiszpen­zíció miatt nem érte el színvo­nalát. Érdekes, mennyire átvette az operai alakító stílust a jó­­hangú Gozmány György, Sarlay Imre és Tapalczay Gyula alatta marad Komáromy és Fekete mértékének. Az itt lírai opera (Puccini) felé tendáló Lehár muzsikáját Kerekes János szem­­­mel láthatóan nem érzi különö­sebb szívügyének. Unalmas, de meg kell hagyni, hogy ezt ízlés­sel cselekszi. A színpadi beállí­tás, noha inkább csak jelzés, sokat segít. A zenekar alacsony pódiumra helyezése a hangzást javítaná. Látva a rendezés áldo­zatkészségét, reméljük, hogy ez is megtörténik. (G. E.) Filmközlemények­ ­ Anna és a sziámi király, Iren­e Dunne és Rex Hamson látványos nagy filmje, legyőzte a nyarat. A Corso és bécsi filmszínházban állandóan telt házak mellett pereg a művészi hatásokban gazdag, érdekes film. — Gázláng a címe Cinkor György, a zseniális magyar rendező új filmjének. Különös történet, tele misztikummal és izgalommal. Főszereplői: Ingrid Bergmann, a teljesen új szerep­körben bemutatkozó Charles Boyer és Joseph Cotten. A film a nyár nagy sikerének ígérke­zik. A Díszbemunk­ó keretében mu­tatja be a Mopex holnap este fél 8 órakor a Forum­ film­színházban Bing Crosby Magam útját járom című világhírű filmjét, amely hét akadémiai nagydíjat nyert Amerikában.­­ Hangversenyeit Elena Nicolaidi és Theodor Mazaroff a Károlyi kertben Trubadúr. Vígopera Vsy órakor. Péntek. Vez.: Endre Béla.­­• HÁROM A KISLÁNY MA­­/•8-kor az Állatkertiben. DENEVÉR szombaton, KACAGÓ.EST VASÁRNAP. FŐVÁROSI ZENEKAR: ma, csütörtökön este 7-8 óra­kor a Károlyi-kertben. Vezényel: LUKÁCS MIKLÓS, közr.: DÉNES VERA. Weber: Bűvös vadász — nyi­tány, Dvorák: C­sellóverseny, Brahm.: I. szimfónia. — Munkáshalál Honvíth János kőművest, an­nak a kőművesc­sop­ortnak egyik tagját, amely Jugoszláviába ment munkára, Belgradban munkahe­lyén halálos áramütés érte. Holt­testét a jugoszláv szakszervezet hazaszállíthatta Gyöngyösre s a koporsós két szakszervezeti kül­dött Gyöngyösig kísérte. Hor­­váthot nagy részvét mellett most temették el Gyöngyösön. (MTI) A Rádió műsora BUDAPEST I. 6.30: Falurádió. 6.45: Torna. 7: H. 7.20: Áttelepítési közlemények. 7.M: Római katolikus vallásos félóra. 8: Szórakoztató muzsika. 8.45: E. 0* A házi együttes. Ift: H. 12: H. 12.15: Füzy Mahiid énekel. 12.45: E. 15: Ci­gányzene. 14: H. 14.10: E. 14.30: Nyi­tányok is közzenék. 15.15: Rádióis­kola. 15.55: Missorism 16: Sinkó Já­nos harmonikázik. 16.30: Gyermekúj­­ság. 17: H. 17.10: Párthíradó. 17.25: Magyar Hadifogoly Híradó. 17.30: Vö­röskereszt. 18: Kamarazene. 18.45: E. 19: Világhír a ligetben. Rádióoperett. Irta Innocent Vince Ernő és Komor István. 20: H. sport. 21.50: H oro­­szul. 22: H. 22.20: Választási közle­mények. 22.30: Bartók Béla művei. 23.05: Kevés szó, sok lemez. 24: H. 0.10: N­ franciául. 0.20: H angolul. BUDAPEST II. 17: Jazz. 18: II. 18 05: E. 18.30: Jazz hanglemezekkel. 18.50: Catalani*. Hullámok tánca. 10: Falurádió. 19.15: Zenekari művek. 20.15: Heti sport. 20.30: A Rádió Szabadegyeteme. 21: H. 21.15: E. 21.25: Hanglemezek. 22.15 Csajkovszkij és Messager műveiből. ­Csütörtök, 1947 augusdas ? Ruanazi műsor Belvárosi: Nincsenek véletlenek OA91 Művész Színház: A csókos asszony (H 8) Fővárosi Operettszínház: Kihajolni veszélyes OaS) Medgyaszayr­a síik* fából (&8) Kamara Varieté: Esti izé v. a. ö, 8) Fővárosi Cirkusz: Augusztusi műsor (4, 7) Gazdag Cirkusz (Újpesten): Világattrakciók (8, v. a. 4) Álláskért: Három a kislány (1­8) IVSozíh műsora ÁTRIUM (457-121): China (felérik­ai) (5. 7. 9. szomb., vas ünnepnap 3 isi CITY (128-129): Szan, Pan Csikágóban (Előadások: 144, báb. 68. sz. 1­42) CORSO (182-813): Anna és a Sziámi király (amerikai) (Előadások: 4. 6. 8) CORVIN (339-933): Veszélyes szerelem (Előadások mindennap: 4. 6. 8 órakor) DECSK 121-343): Anna és a Sziámi Király 040, rák. 1410. szomb., vas. 144 is) FÓRUM (189-707): Magam útját járom 045, 147, 19. szomb., v., finn. 143 is) KAMARA (423-901): Sian és Pan Csi­­kagóban (sza.) (4. 6, 8. sz. v. fl. 2 is) KÖRÚTI HÍRADÓ (222-499):­­Va­ irt krónika Amerikai, Francia Orosz hir­­adón. Kaukázus gyöngye, Trükku­­m. (Előadások minden nap: 9-től 23-ig) LLOYD: Veszélyes szeretem (francia) (Előadások kezdete: 5. 7. 9 sz. v. 3 is) OMMA (130-693): Leicysors (amer.) (5. 7. 9. szomb., vas, film 3-kor is) ROYAL, APOLLO (222-292): A texasi seriff (amer.) (5, 7. 9. sz. v. a. 3 is) SCAI­A (120-150): Leánysors (amer ) (5. 7. 9. szomb . vas., finn 3-kor is) URAMA (130-883): Nyári szünet. VAROS! (136-888): A önállók réme (amerikai) (4. 6, 8)­­ MÁSODHETES MOZIK: ADY: Tokiói küldetés (am.) (4, 6, 8) BELVÁROSI: Kis vadóc (Scampolo) 044, 146, 148, v. a 147) Bálterem: Egyórás trükkfilmsorozat. Híradók 044—149, v. a. 144—147) BETHLEN: Egész évben farsang 045, 147, 149) BODOGRAF: Az élet újra szép (am.) (4. 6. 8, v. a 2 is) BUDAI VIGADÓ: Szerető két arca (amerikai) Híradó 045, 147, 149, vásár és ünnep 143 is) CAPITOL: Meseautó (magyar) Híradó (4, 6, 8, vasár, ünnepnap 2 is) ELIT: Egész évben farsang (am.) (4,­6, 8) HOMEROS: A modern Pimperne( 5, 7, 9, vasárnap és ünnepnap 3 is) HUNNIA: Tarzan Ne­w Yorkban (am.) (4, 6, 8, vas., ünnepnap 7 is) IPOLY: Két bűvészinas (5, 7, 9, v. a. 3 is) J. ATTILA: Az élet újra szép (amer.) 045, 147, 149, v. ü. 143) KRISZTINA: Nők egymás közt (amerikai) Híradó Out. V4B. 0­48, v. ü. 442 is) KOSSUTH: Tokiói Hüldetés (amerikai) Híradó (5, 7. 9. sz., v ü. 3 is) OLYMPIA: Az élet újra szép (amerikai) Híradó (Előadások: 2, 4. 6. 3, v. ü. 1412) OTTHON: Tűzön-vizen át 044, V76,148) PALACE: Csak neked dalolok (amer.) 01,1,3,5,7.9) PATRIA: Egész év­ben farsang (am.) (4, 6, 8, sz. v. 2 is) PETŐFI: Az élet újra szép (amer.) (Előadások kezdete: 944 %6, sziR­­PHONIX: Kozákok kapitánya (francia) (11.1, 3. 5,7.9) ROXY: Az élet újra szép (2, 4, 6. 8) SAVOY: Áruló asszony (5, 7, 9, v. ü. 3) STÚDIÓ: Szűz és az ördög 042, 044, 346, 8, v. a. 402) SZABADSÁG: Áruló asszony ismer.) (5, 7, 9, vas fm­n. 3 is) TÁTRA: Kard és szeretem (4, 6,8, V. ü. 2 is) TINÓDI: Egész évben farmna (am.) 045, 447, 149) TURÁN: Újvilág asz­­szon­ya (4. 0, 8. v. a. 2 is) VESTA: Nyereg hőse (10, 12, 2, 4, 6, 8) — Az Alliance Francaise könyv­tára (IV., Galamb­ utca 4. I. 1.) a nyári szünet újból megnyílt. Könyvtári órák: minden dél­előtt (csütörtök kivételével! 11—1-ig és hétfő, szerda, pén­­tek délután 144—176-ig. A könyvtár lényegében leszállí­totta beiratkozási díjait. A Raoul Duly színes reprodukció kiállítása a­ könyvtári órák alatt díjtalanul megtekinthető. Az év legtöbbet vitatott filmszenzációja A szűz és az érdig Most STVMO-ban Egy leány vívódása // két férfi között /­ / / Premier /1 csü­för&öfssn //ScK-Diia Hmm SS TEXASI SHERIFF S A kísérő műsorban: STAN és PAN új filmje. ODETTE JOYEUX ÚJ FRANCIA FILMJE CORVIN-LLOYDY SZERELEM

Next