Magyar Nemzet, 1947. szeptember (3. évfolyam, 198-221. szám)
1947-09-25 / 217. szám
QjatSrt«E,lf«V weptrtnEs Eigartaf! Újból a bíróság elé kerül a halálra ítélt Kovács Magda Hamarosan népbíróság elé kerül Kovács Magda magánhisztviselőnő bűnügye. KovácsMagda 1944 nyarán Treitl János nevű ismerőse révén embereket szállíttatott el a Gestapóval, akiket később hasonló módon pénzért kiszabadított. Egy alkalommal, két gazdag zsidó kereskedő, Karsánkői Piroskaés Szántó Róza külföldre szöktetését vállalták el 80.000 pengő ellenében. Mikor a Gestapón keresztül Treitlnek nem sikerült ezt elérnie, felhívta a két Biőt hernád utcai lakására, ahol, kinti kegyetlenséggel mindkettőjüket meggyilkolta, feldarabolta és egy faládába csomagolta. Utána Kovács Magdával osztozkodtak a zsákmányba. Később Kovács Magda övékéntjelentkezett a rendőrségek. A rögtönítélő bíróság kétrendbeli gyilkosságban való febujtás címén Kovács Magdát kötél általi halálra ítélte bűntársaival együtt. Közben a nyilasok kerültek uralomra és Kovács Magdát szzabadon engedték. Most azÍgy a népbíróság elé tartozik. A tárgyalást október 23-ára tűzték ki. Cáfol a rendőrség Egyik délutáni lap szeptember 23-i számában az első oldalon "Szenzációs fordulat Kárpáti boxbajnok meggyilkolása ügyében" címen tudósítást közölt. Ezzel kapcsolatban a főkapitányság sajtóosztálya a következő hivatalos jelentést adta ki: " A tudósítás Kárpáti meggyilkolása miatt tíz évre ítélt Lakatos József védőügyvédjének információja alapján íródott és azt igyekszik bizonyítani, hogy nem Lakatos volt a tettes, hanem a tárgyalás egyik kisvonatanyja, Bottyán László, vagy maga Mayer Lívia, aki miatt a halálos végű verekedés történt. A cikk számos tanút nevez meg Lakatos ártatlanságának igazolására és közli azt is, hogy az időközben öngyilkossági kísérletet elkövetett Mater Lívia búcsúlevelében önmagát vádolja a gyilkossággal. A tikkel kapcsolatban a főkapiányság bűnügyi osztály közli, hogy Lakatos védője, drubaszlai Antal Aladár ügyvéd bejeentése nyomán indult vizsgálat az ügyben. A védőügyvéd által anként megnevezett Kovács Itvánné, Fáy Endre, Vanda Inna és Schaffer Pálné a rendőrségen kijelentették, hogy nem látták az eseményeket. A emlőn vizsgálat azt is megállapította, hogy Mayer Lívia önyilkossági kísérlet előtt nem ír búcsúlevelet, tehát nem is áttolhatta magát a gyilkosságai. Vitatkozni! Ez a demokrácia! London« szeptember be (A Magyar Nemzet tudósítójától.) A Charnill Cross földalatti állomás előcsarnokában, egy szobányi nagyságú területen olyan jelentéktelen kiállítás nyílt a meg Londonban, hogy — fogadni mernék ■— a lakosság kilencven százaléka nem is tudja, hogy megnyílt. Annál inkább részvétet érdemel tehát a kiállítók, igyekezete, mert az egész kiállításnak — szegénynek — más célja sincsen, mint hogy észrevegyék. A nevet Current Affairs» kiállítás, hadd fordítsuk úgy egy kis kööítői szabadsággal, hogy kiállítása ügyes-bajos dolgainkról*. Ha azután a földalatti állomásból előlépett kiállítótermet megnézzük, akkor látjuk, hogy nem is az ügyes, hanem inkább a bajos dolgaikról van szó. Az érdekes látványosságot «Az ügyes Bajos Dolgok Irodája*, a «The Bureau of Current Affairs* rendezte, élén egy magyarral, Búzás Istvánnal, akinek nevét ha nem is márvány tábla, de kecses kis karton felirat hirdeti. A kiállítás arról akarja az angolokat meggyőzni, hogy minden iránt érdeklődniük kell, hadiunk kell, hogy hol mi történik a világban és főleg vitatkozni kell, ám másért nem, magáért a vitáért, mert a vita informál, felvilágosít, szélesíti a látókért. Mondd el a véleményed, hallgasd meg másokét, de egy percig sem tespedj, érdeklődj minden iránt és végül a görbe viszszatér önmagából Vitatkoznit... FOGAS KÉRDÉSEK ... És ha nem hinnéd el, hogy nem tudsz mindent, hogy nagyobb érdeklődésre, több kíváncsiságra, jobb információdra van szükséged, tégy egy próbát, vizsgáztasd le önmagad iat. Itt vannak a kérdések, minden kérdés mellett három valószínűnek hangzó válasz, válaszd ki a helyeset, nyomd meg a megfelelő gombot és a gép nem elég diszkréten, de nem is túlságos hangosan jelzi, hogy a válasz helyes volt, vagy helytelen. Az angolok odamennek a Villanyprofesszorhoz és elkezdik az önkéntes inkvizíciót. Előbb kicsit szégyenlősen körülnéznek, hogy hányan és kik lesznek esetleges bukásuk tanúi, azután, piros fülcimpákkal megnyomják a Villanygombot, a gép felberreg, szülte fertétt önérzettel és kigyullad egy lámpa. KOI Tehát a válasz rossz. A „nem“-et jelentő piros lámpa égője Sokkal hamarabb fog kiégni, mint az ,igen“-t jelentő fehér... Lássuk, melyek is ezek a nehezen megfelelhető kérdések, amelyekkel a kiállító iroda kellemetlenkedik? Ki a USA külügyminisztere? Wallace, Byrnes vagy Marshall? Mennyi ebadó folyt be Angliában 1646-ban, 50 millió, 150 millió, vagy kétszázötven millió font? A térképen melyik ez az ország, a becsikozott Magyarország, Románia, vagy Bulgária? Hány zsidót ölt meg Hitler vérfürdője, 1 milliót, 3 milliót, vagy 6 milliót? Milyen kézimunka látható a képen, francia, ír, vagy perzsa? Menynyi a 25 shilling 9 pennys whisky adója, 18 shilling 4 penny, 21 shilling 7 penny, vagy $ shilling 1 penny? Az export milyen mérvű emelkedése szükséges Anglia gazdasági egyensúlyához a háború előtti exporthoz viszonyítva, 75 százalék, 45 százalék, vagy 145 százalék? És így tovább. KI IS A KÜLÜGYMINISZTER AMERIKÁBAN? Anglia vizsgázik. Tehát ki a USA külügyminisztere? Fogas kérdés napjainkban, amikor az egész Világ Amerika külpolitikájáról beszél, elítélve vagy helyeselve azt. Ki is a külügyminiszter? Tíz választ számolok össze. Hat válasz szerint fíirnet, kettő szerint Wallace és kettő szerint Marshall. Akik a kérdések melletti kis villanygombokat nyomkodják, ezzel a válasszal azt is bebizonyították, hogy nemcsak Amerika külügyminiszterét nem ismerik, de azt sem tudják, ki Wallace, hogy csak nemrégen járt Londonban és nem lehet miniszter, miután a leghevesebb ellenzéke az amerikai kormánynak, így természetesen azt sem tudják, ki Byrnes. Tíz válasz közül nyolcan tudják, hogy tavaly Angliában 250 millió ebadó folyt be, a whisky adóját tíz közül heten tudják helyesen, a látszat szerint azok, akik gyakran fizetik meg a whisky több mint 75 százalékos állami terhét. Viszont szinte valamennyien — tíz közül kilencen — azonnal felismerik a francia gobelint. Ezzel szemben nem ismerik meg az amerikai sast, amit pedig számtalanszor láttak zászlón, képen és amerikai egyenruhákon az utóbbi évek alatt. És nem tudják, hogy az angol exportnak 75 százalékos emelkedésre van szüksége a háború előttihez képest, pedig ez a szám majdnem olyan szállóige itt, mint nálunk volt két évvel ezelőtt az sarccal a vasút felé. Nem is szólva arról, hányan tévesztik össze a térképen Romániát Magyarországgal és Bulgáriával. MAGÁNVIZSGA Idősebb úr, joviális, megálla podott, a külseje is csupa jóindulatot árul el. Amikor a villan’táblához hurcolom, mosolyog és valami aggkori bölcsességgel adja meg magát sorsának. Ebadó rendben, francia gobelin rendben, moszkvai templom rendben. Ki az amerikai külügyminiszter? Félpercnyi tétovázás, végül a byrnesi gomb vadul azt mondja: nem. Mielőtt megpróbálkozna Wallaceval, megkérdezem: ön nem hallott a Marshall-tervről? Elmosolyodik. Hogyne, igen, persze, hogy hallott róla, tényleg, Marshall a külügyminiszter. De akkor kicsoda Byrnes? Igen, most már emlékszik. Nézzük a következő kérdést. Melyik övezetben van a Ruhrvidék, az angol, ez amerikai, vagy az orosz övezetben? Elgondolkodik, mint a diák, akinem készült.* Hm... a Ruhr.„ persze, melyik övezetben is van... Hm... az oroszban nincsen... akkor... igen... az amerikaiban van ... Csönget. Azt mondja a gép: nem. — Bocsásson meg uram, a lapok tele vannak Anglia és Oroszország vitájával a német iparvidék kapacitásának megállapításáról. Ezzel kapcsolatban számtalanszor olvashat a Ruhrvidékről. Nem? — Igen, persze... Aztán nagyon zavartan hozzáteszi: — Kérem, az ember ötven és hatvan között már nehezebben emészti meg a dolgokat. Tudom mindezt, persze hogy tudom, de valahogy kimegy a fejemből. Ötvenhét éves vagyok... És talán atz is nagy baj, hogy túl sokat olvasok. Naponta két újságot és rengeteg könyvet, nem tudom megemészteni, öszszekeverellt, összezavarom a dolgokat.., VITATKOZNI MOSOLYOGVA KELL! Nézzük csak, hogyan kell vitatkozni. Egy példa: Legyen-e dolgozó nő a feleség? Ha a véleményed az, hogy igen, menj balra, ha az, hogy nem, menj jobbra. A kérdéstől balra, illetőleg jobbra ugyanis az érvek, illetve az ellenérvek vannak felsorakoztatva, szellemes, jól megrajzolt karikatúrákkal kísérve. Legyen dolgozó nő, mert: 1. a házimunka nem egésznapos elfoglaltság; 2. legyen dolgozó nő, mert hátha nem is a saját, önálló lakásában lakik; 3. mert kár elvesztegetni a tudását és műveltségét primitív házimunkára; 4. mert több pénzre van szüksége a családnak; 5. mert ma már a háztartásban a férfi is segít; 6. mert a dolgozó nő a férjének is érdekesebb; 7. az országnak szüksége van több munkaerőre. Ezzel szemben a másik oldal szerint ne dolgozzon a nő, mert: 1. a férfi igazi otthont kíván, ahová hazamegy; 2. mert a házimunka egésznapos elfoglaltságot jelent; 3. mert a nő alkatánál és természeténél fogva házias; 4. mert a kenyérkeresőnek szüksége van arra, hogy felesége kipihentem jókedvűen várja otthon; 5. mert az asszony dolga a nevelés; 6. mert morális tragédia a családban, ha a nő többet keres, mint a férje; 7. mert az országnak minél több gyermekre van szüksége. A kiállítás nem akar egyik érv igazságáról sem meggyőzni. Ctnre arról, hogy vannak érvek és hogy az érveket és ellenérveket mindig meg kell ismerni. Képek mutatják be, hogy hol vitatkozzunk, hogyan vitatkozzunk. A vita igazi módja, amit a kiállítás mint követendő példát imitál be: ülni egy kertben, öten-hatan, nyugágyban vagy karosszékben, és vitatkozni, mosolyogva. Igen, ez a fontos, mosolyogva kell vitatkozni, türelemmel, indulatmentesen, józanul és jó szándékkal. Ez a demokrácia. A furcsa kis kiállításnak pedig nemcsak az a szomorú tanulsága, hogy az angolok nem eléggé tájékozottak ügyes-bajos dolgaikról, hanem ezek szerint az is, hogy azz egész világnak nincsen fogalma arról, hogy mi történik a világon, mzért az kétségtelen tény, hogy még így fásultan is az angol nép a világ legképzettebb népe, politikailag ebből viszont könnyű kiszámítani, hogy milyen válaszokat kapnánk, ha a földgolyó bármely másik részén kérdeznénk meg az embereket * ügyes-bajos dolgaikról. Kelemen István Nehézségek a magyarromán utazási forgalomban A magyar-román utazási forgalomban nagy nehézséget okoz az a körülmény, hogy a román kormány legújabb rendelete értelmében a Romániába való beutazási engedélyeket a bukaresti hatóságok adják ki. Budapesten értetlenül állnak a román intézkedéssel szemben és nem értik, miért kellett ehhez az eszközhöz nyúlni, amely nagyon hasonlatos az Antonescukormány idejében tett intézkedésekhez, amikor az utazást rendkívüli módon megbénította az a körülmény, hogy az utazási engedélyeket a bukaresti belügyminisztérium adhatta csak ki. Városházi hírek A főváros a közigazgatási all halmazoltak részére az eddigiinél szélesebb keretek között rendezi meg az idegennyelvű tanfolyamokat. Angol, francia, orosz és olasz, tanfolyamot nyílnak kezdők és haladók, részére. A tanítás október első felében kezdődik és jövő év június végéig tart. A tanfolyamok ingyenesek, a taneszközökről azonban a résztvevők saját maguk kötelesek gondoskdni. Október 2-áig lehet jelentkezni. A budapesti tűzoltók részére a főváros továbbképző tanfolyamot rendezett, amelyet a főváros nevében Hollós Dezső műszaki főtanácsos nyitott meg. ,A tanfolyamnak az a célja, hogy a tűzoltóság szaktudását és gyakorlati ismereteit emálie és a testületi szellemet fejlessze. Az óMam tűzoltótiszti tanfolyamért rendezett ugyanazzal a céllal és feladatkörrel, mint a fővárosi altiszti tanfolyam. A Budapesti Korcsolyázó Egylet a tanulóifjúságon keresztül sorsjegyakciót rendez, melynek jövedelmét a műjégpálya helyreállítására és fejlesztésére kívánja fordítani. Harmincezer darab, egyenként 3 forint értékű sorsjegy bocsátandó ki a tanulók számára. A nyeremények között szerepel 50 darab mindennapos, 50 darab másodnapos korcsolyázásra jogosító tagságjegy és a 2200 darab négyszeri korcsolyázásra jogosító jegyfüzet. I* Legújabb forgalomszámlálási eredmények szerint a budapesti Duna-hidakon egy nap alatt 150.000 gyalogos és 31.500 jármű halad át. A Kossuth-híd forgalma egy nap alatt 117.683 gyalogos és 15.100 jármű, a Szabadság-hídé 18.537 gyalogos és 12.902 jármű, a Petőfi-hídé pedig 13.516 gyalogos és 3499 jármű, . *: 'Jelentettük', hogy afővárosi októberi általános patkányirtáshoz szükséges irtószereid készítésére és szállítására nyilvános versenytárgyalást írt ki. Mintegy 12’ vagon méregre van szükség* ebből 2 vagont tetz ki a főváros épületeiben és üzemeiben elhelyezendő méreg. A pályázatra 10 cég tett ajánlatot, egy részük szabálytalanul. A pályázók nagyon kismennyiségű méreg szállítására vállalkoztak és az árajánlatok között is nagy eltérések voltak. A főváros ezért a versenytárgyalást megsemmisíti és szabadkézből biztosítja a patkányirtáshoz szükséges méregr menynyiséget. wr o / * ^ * TB WB“ron eladók. Podma-j| CSILLÉK- || sárgásén, magánkézből \BtmDRK\ wl w STEYR 55 K is-es aprohirdetesek. HŰTŐK ___1 kÖlöklegességet| vennék, stmu Mm m *T«T*n,ViTd *.*" #*.*..**)«* ■.................... ■■ i ii ii i ' " ■» i ii i.« .[kombinált 25W»2 Az ftCTSVÁcát’rtH Ikolóntól, an-1 Gyorgy-út Intene, föld- Cs e;'^nvjsg feltételekbe! Tt‘el‘i n; 164—369. megtekinthető hétköz-DÜSZABÁS O » _ , /, fi Ktrekamié '9075 DsZ.tra»DI OSI Bsol b a r o k t, § szint kettő. Telefon: e-* F MCD C nap 92-ig Andrássy-tíz fffvül^iCZWK-, , fejői bál* 15§?S kiállított és megcsodált gj biedermeier, H 225-062. SZEME RE J ,!x(P—M Apróhirdetések szavankifit kómán 0.60. va- n konyha ljOOj keleti és magyar a Mária Terézia® --------- —-—— szűcsnél. “jhfi H öl. OS —— ---------------—_ sái-hap 1.20. (Állást keresők a felét fizetik.) ffWQŰ£?IlZOTépK› Ifoteligyai &50 a legnagyobb B.Tang«harangnikát ven- Erzsébet-körűt“'■* “ » Féltonnás Tempó, 14 Keretes apróhirdetés köztiap 1.—. vasimap JjfPjépJ? IRODABCTOR gvátaaztékban. Imnék 80 basszussal. Mé- Második emeleten VAnailif Tálra eladd XI Ftslegombos^ug (odelbu■ ^4 &. t* «**- Renauit -----------k5 alap 1Jl v‰s"rap 2'40-1------------ 0-------Ti ~ li?i PVán-’.kSrV“LIK « diók Férfiruháért t*xin«k S» miel ------ ^,mní m rit’FTnn —SÜh ílRifi(pjf 492*től R5zsa.u‘ nyolc fsz 2 w Tel.112—97—27. 8 ft €10 K -K háromtonnás. riadó. AÉt OFRPN. fSt URBAN-BUTOR ■ . -------——— !---------- tzaW*a«3aee».saK»«í nazy válaartekhm, mér- Icjftobhe^uzetek ideilis, surgoseti e Dáebinski-nka hósz sUBBá!kTOR bútort veszek * B ^J j ?anbí. ehmocndai* sU* Hitelbe is kombinált szobaberen- Monde! ’ak NINCS PÉNZE? MERESEK Jóminőségí szmokingját, üzletem bán, mis korait be- Sáehs azomtal eladó, benb lMprmább mtbüd-zés antik búloldala- Bodenbitler- Lies. elektromos rezsit, tűz- #Xt» FILM részére megszerk. Hi- Te,Eek. Gyulai p*l- 100-as. kiváló állapottor.' olekszon fosadószo- kapható bókkal eladó. Mónus „ha harminchét/c. ai ° * di ^ a ni boJ.cr.w.?!n)S' kapható. 'á,*r® útra *. Sói. ben' vizsgéztatva, kO^ “a«t5rr rbatóra? ^ Telefon: 226-024. .^CCaSIO" nyír6*et^“Stb°‘ b'^ittehet-híísziihu ----------------------------- 1*1*" terepgumilAsl. Dalmady Győzőn. hf LiFIBÁN ISTVÁN nftC13y ■ nl°hü--1-rri,1'ál- Konyhák, előszobák, lák^rtodezó ^ Kristáll u^a's- Közp. váriháza. 122S!1............................. CTC\/ ^ “b*^fSéfál‘í' rom. I. 1. mjUHBAW mVAN gyermeWw , . kombinált berendezések »!5± 7~ T?1" m'/31 “! Telefon: 381-061. Eradises Heesi V S I* ¥ !fcf UlM Veszek hálószobát,kom- f d°kt0ra MW«t«öW».a Szabolcs Billiánsok WEWthjtol* J I U I s“ersz'! bináltboltort. zongorát, Tréz-kőrü. ■«»'«»*. VIII.. MA- felszerelések. használtak VB.. Királ^tefi 59/b. gép. önkioldós volg.ar Cascriolet 530 typus, *“c f M r,T vagy p.anmót. Vadás*. “k« «*• alfVilla huszonkettő ha Tarcsia-tér kettő. és újak Telefon: 222-518. 1,8-5. állítható kép- IV Váci utca tiz, It. 4 ajtós. 6 új gumival, tekinthető. H- Mártiutcai oldalot, -------.---------T-----MM-------------4--------------fe. SffSJWia, - *5JS2t**k Modelikiántsl- gyári, gyönyör,1 Államkütia 40. Rádióüzlet. Telefon: 4-1-031.____. ----- nc,zsau»e. ^ harminc- @ SzfinyeB » M HANGSZER |&* elal0 C főkiadóba. ,151 jlivalkát. Telefon: Pótban garanciával el- #_5.jc. Kizárólag ni• .. , nyolc/B. Batorua.et. --.«■ „ — sr ^ ^ *,80 016 *1 16. » szőnyeget Legmagasabb árat cznwvErcT ” wADIá ^ & nu„aZAT gh ———.— ezi( Aci -T"--------------— minden fajhit fizetek használb hútftjátt nyék. Valós íróasztal. SZŐNYEGEI l&foSfeAw ’^ W Sz(?nzáfl05 5aILA5I 1,hl 100ch’ V ESZEK; szőnyegért. 00101811 Kartotékszekréiy (60 , j .. ,sd ZONGORÁK ^^ ' LIF L Andrássvát dús ,luftliTal Na«T Weenelanyi-U. 29. 1.5 feloszlott .bázt«nt sért. rekaazeg. Munkaatta- s'zen^g’ ff ^ | .ni. . . MINDbNI,NÉL . a fakat flZetek udvarban Lajos király-útja 190. rekamié. konyh., komb. ------------zekrények. __Telefon: ljtytete?.— ItLISSMAN^'álARTO^ férfiruhákért!''-^ kétszemélyes I IlMTi' Ft $ 1 ott “ikstás szőnyeg- NÉP^SS«^srr jsss x daniezky ntea tt.......... TAtTR kámlnznál VITT Vájó 2500. világos 1600. JAVÍTÁS Telefon: 139-274. /nnijfirflhflPilRiSti C ' J’ L'l Hívásra járók. :m tarinteH- Tnn,„,a felügyelő. Kiadó gyönyörű Szentkirályi utca 34. Gyönyört?'áiháló S806! ‘iírt ki*-J«jé* ......................................... ' * ,"f® , , Jf., ! Fémnuiláért Szkuaszkhanda lKKbért pótkocsival, Özeinké- M~ 'Ba ,X 535SS *—»..*»*»• 5rt tanR SgaS’S-in-eei SK S l—* i^tJ u ssrtst aisFáíS ss'a.7«s2 —tsssr— «?■ assss fessaja tón és vasárnap: rt eSÜttíU« harmitkcnyoU/B. SZŐNYEGET Teréx-kontt 1. Te- Lí^í percerré*. 910SSoi?t: í * középtermetra jó állá- fit*, Kecskéd, Koma- trikaíi kötő-verró. Nürnberg-ntc, 47. ^ ^ ^ ^ fe... Jfe ^ 2SJS3*. .......... eladó. Andrássycartle robé-fékrény há SS W.. Hm- ^fTSICS ^ DUW ~—---------teniaUrtT tükrös jó havi részletre már ráélyez parcelláitt. ezüst- PEP.ZSA LhLuI6' *an2Uta8‘ s Z. ‘ ° ~.-----‘ §a jARMQ ^ DflflW Két drb Ganz forgóállapotban eladó * ni kaphat ityónyőrü , készletet, brócfcrifturá- elad/ ^zenhir \m v^^T\t^S3 ÓRIÁSI ÖSSZEGET ^ ■ áramú, gyári üj fel-Esigmohd'király-ütö kombinált szobát, kát. perzsabundét. kon- SZOMEGET “*de* .iSS? FIZETEK WI .......................W vonómotw eladó. -117*8 ° uragot 23. hál 4, a.mitórás certzongorát. lótmintei hibl , . m.van árban tÜrrÍT* «- díí' S*y ii /, ^22_2 S 2. FéRFIUTNAÉRT ^ , négyajtóe Lfi 4CS—TtT. UL±---------------------- i előleggel. Árban, okmányszekrényt. M.ro- hibás atzm.vas árban Tolton: dél- l„ és haszn»hzo,fler 5,S5. Kazár-utca 4-1. ° VOUNWICI -Kombinált szobabeten- minőségben v.zertsl, Eszterházy-J. 17. COLDMANN !... -dott 9~1 rek *» plazUnSIzlel- Telefon: 226-251. elutazés miatt sürgő- kítflnő állapotban, térés, hálószoba, kony- tünk. Eichler, Nagy- Telefon 135-077. 0—3-ig. Erá5din-u 12 137-094 Eladó fehér faffltóses tr-~ur,GuíilS*bi u ——------------------------ sen, ólesin eladó. Re- luxus kiadás, rádióval. Penn siilangollóba. kárpitos, bútorok 1 mező-utca huszonöt. -------------------------------------------------------------— Itodmu.h kandalló! É'zetézikóstnyltések. m gariz 8. Garay-utcl ^ . szpr. „ , (használtat is) veszünk Hztt.Uva. 10 M6n. c' “■ Haaznéit BlÉTOíl [“"zsaszőnyegein né. Lebontás előtt meg- Besendorler zongora 'Cill Uliad 1 dzerharom *** noca egyenáramra. “er^4i vétel, csere, e'.dás, 9^Gr. Hiv^^Kwek ? ^"Köpem. Standard, jó Ruházati üzem Rum-Rákóczi-tht /ö Bér- á.i. ebédlő eln.ó. KapjAGY SÁNDOR. Rózsa-utca hatvannégy. lízerUiat I. emelet, né. Erzsébet-körút hu- Báthory-utca 22. 17x500 60'-os eladó, állapotban, eladó. — bach-utca I. Dob-utca genyt-utcai oldalon. tana Jóxs«f-n. 14. Ifj.I. Somogyi Bán-út II. 2._______________Lehnadt. szonhat. tSmrf.. Telelem le?-«na Telefon: 160-gT». 384-176. . tarok._______________ _