Magyar Nemzet, 1948. június (4. évfolyam, 123-147. szám)

1948-06-02 / 124. szám

Marival* \||[||/(tj ). A magyar kormány elismerte Izraelt A magyar kormány június el­sejével elismerte Izrael államot és az erről szóló határozatot a Zsidó Állam kormányának tu­domására hozta. (MTI) Az arab államok biztosítékot kérnek Palesztinában Jeruzsálemből jelenti az Ex­change Telegraph. Kedden éjfélkor jár le a Biztonsági Tanács által kitűzött határidő a fegyverszüneti fel­szólításra adandó választ ille­tően. Az egyiptomi miniszter­elnök úgy nyilatkozott, hogy az arab államok elfogadják a Biztonsági Tanács javaslatait, amennyiben garanciákat kap­nak. Az Ammanban tanácskozó arab államférfiak dilemmája abból áll, hogy szélső nacio­nalista aceb körök néhány na­pon belül a Palesztinai hadjá­rat befejezésére számítanak — az arabok győzelmével — és ezért sokan ellenzik a fegyver­szüneti javaslat elfogadását. Viszont a Times kommentátora szerint, ha az arabok elutasít­ják a javaslatot, a zsidók vi­szont elfogadják, akkor a Biz­tonsági Tanácsnak megtorló intézkedéseket kell hoznia, vagyis fegyvereket szállítani a zsidó csapatok számára és megakadályozni, hogy az arab csapatok fegyvert kaphassanak. A jeruzsálemi újvárost a zsidó csapatok még védik, fő­parancsnokságuk gyors segítsé­get ígért nekik. Bernadotte­ gróf, az UNO Pa­lesztinai képviselője kedden Ammanban az arab vezetőkkel tár­gyalt. A kedd esti órákban is to­vább tartott a Jeruzsálem és JPI. A­vív közötti úton a heves harc. A Hagana jelentése sze­rint a zsidó csapatok kénytele­nek voltak, hátráld­ vonulni. A zsidó légierő parancsnoksága hétfőn este vadászgépeket­­ is harcba vetett. Dalton visszatért az angol kormányba Londonból jelenítik: Hugh Dalton volt pénzügy­­minisztert kinevezték a lancas­­teri hercegség kancellárjává, ami azt jelenti, hogy a kabinet, vagyis a szű­kebb körű kormány tagja lett ismét. Az angol sajtó legtekintélyesebb lapjai vezér­cikkekben foglalkoznak ezzel a politikai eseménnyel és kieme­lik, hogy Dalton a legutóbbi Labour Party-értekezleten a baloldali szempontot igyekezett érvényesíteni. A kommunista párti Daily Worker valószínű­nek tartja, ha Bevin­­egészségi vagy más okokból­­ lemond, akkor utódja Dalton lesz. Lord Pakenham, a megelőző lancasteri kancellár felelős volt a brit közigazgatásért a német-brit zónában, de Dalton ilyen megbízatással nem ren­delkezik többé, i mert a brit zó­na ügyeinek intézését a kül­ügyminisztérium hatáskörébe utalták. Lord Pakenham most a polgári repülésügy minisztere lett. Még nincs megegyezés a londoni értekezleten Londonból jelenti az MTI. A hathatalmi tárgyalásokon hétfőn este egy lépéssel tovább­jutottak; valószínűnek látszik, hogy a tárgyaló felek két je­lentést adnak majd ki. A rész­letes összefoglaló csak pár nap­pal a megbeszélések befejezése u­tán várható. A francia küldöttség vezető szakértője, Murville, új utasí­tásokat kapott Párisban. Jól értesült körök szerint Francia­­ország valószínűleg elfogadja a­­német alkotmányozó nemzet­gyűlés sürgős megválasztására és összehívására vonatkozó an­gol-amerikai javaslatot. Vitás fkség a kérdés, hogy­ a nemzet­gyűlés tagjait az egész kerület­re vonatkozó általános válasz­tás útján, vagy pedig a szövet­ségi államok parlamentjének kijelölése révén választják meg. A francia indítvány szerint az egyes szövetségi államok ma­guk döntenék el, képviselőiket kinevezés, vagy pedig válasz­tás útján küldjék-e a frank­furti parlamentbe. Walter L­ippman, New York Hérald Tribüne hétfői számában megjelent vezércikke hangsúlyozza, hogy a franciák­nak igazuk van, amikor vona­kodnak beleegyezni egy nyu­gatnémet állam és kormány felállításába. Lippman cikké­ben kijelenti: ilyen lépés felhí­vás volna az oroszok számára keletnémet kormány­ létesítésé­re. A felelősség mindenképpen azt terheli, aki először lép erre az útra. Walter Lippman cikke külö­nösen az­­amerikai küldöttek körében váltott ki izgalmas vi­tákat. Tiltakozó sztrájkok Németországban A nyugatnémetországi fém­ipari szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek keddre, mert dr Beuschnak, a nemzetiszocia­lista párt egykori tagjának el­távolítását követelik az acélbi­zottságból. A sztrájkot elhalasz­tották, tekintettel arra, hogy­ Bi­­zónia gazdasági tanácsának ve­zetői tárgyalásokat kezdtek a munkásság követeléséről. Berlin nyugati övezetében szerdán reg­gelre a közlekedési vállalatok munkásai egynapos tiltakozó sztrájkot kezdenek. A külpolitika hívei Romániában a kötelező ka­tonai szolgálat idejét két évben állapították meg. * A berlini rádió jelenti, hogy Brüning volt kancellár vissza­tér a németországi nyugati zó­nába. Úgy tudják, ő lesz a bi­­zóniai gazdasági tanács új el­nöke. Brüning katolikus politi­kus, 1931/32-ben volt a német birodalom kancellár, működé­sével hozzájárult a weimari köztársaság felszámolásához. * Amerikai védelem alatt ösz­­szeü­lt az újonnan választott délkoreai nemzetgyűlés, mely­­nek elnöke bejelentette, hogy megalakult a délkoreai köz­társaság.♦ A TASS közli — osztrák sajtójelentések alapján — hogy Ausztria nyugati övezetei­ben szaporodnak a félkatonai alakulatok, melyeknek tagjait kiképezték és gyárak, valamint más intézmények őrzésével megbízták. Sí Mihály, volt román király, szombaton tartja esküvőjét Bourbon Annával Athénben. I . Vilma holland királynő le­mondását szeptember 4-én je­lentik be. Julianna trónörökös­­nő megkoronázásának dátumát szeptember 6-ára tűzték ki. * Az amerikai kommunista párt vezetősége elkészítette az augusz­tus elejére összehívott amerikai kommunista kongresszus hatá­rozati javaslatát. A párt tagjait felhívják, hogy harcoljanak az imperializmus ellen és akadá­­­­lyozzák meg a fasiszta parancs­­uralmi rendszer megteremtésére­­ irányuló bűnös kísérleteket. A határozati javaslat Wallace pártjának, az úgynevezett har­madik pártnak megalakítását, mint Roosevelt politikájának to­vábbi kifejlesztését üdvözli. Magyar zeneművészek a prágai zenei fesztiválon Prága, május hó. (A Magyar Nemzet tudósító­jától.) A prágai tavaszi zenei ünnepségeken ezidén először vesznek részt magyar művészek. A prágai közönség nagy szere­tettel fogadta Lukács Pált és Antal Istvánt, akik a művészek házában önálló szonátaestélyen szerepeltek. A prágai nemzetközi zenei fesztivál keretén belül megren­dezték a zeneszerzők és zene­­kritikusok nemzetközi kongresz­­szusát is, melyen nagy számban vettek részt a demokratikus Magyarország képviselői is. A kongresszus második szek­ciójában, mely a zene szociális funkcióját vizsgálja, dr Barta Dénes tartott érdekes előadást „A nemzeti tradíció hatása a zene fejlődésére" cím alatt. Az előadás nagy feltűnést keltett és azt nívós vita követte. Érdekes előadást tartott a nemzetközi kongresszus harma­dik szekciójában Jemnitz Sán­dor, a „Népszava" zenekriti­­kusa: „A zenekritika" cím alatt . A zenekritika lényege nem az, amit a közönség és a mű­vészek egyaránt minden zene­­k­ritkába­n keresnek, mármint hogy „lehúzta" vagy „meg­dicsérte" a kritikus a zenei alko­tást. A zenei kritikában sokkal lényegesebb a kritikai értékelés megindokolása. A kritikus ítéle­tének értékét éppen az indoko­lás igazsága és szépsége, a vé­leményeik szemszöge és egész­ben véve a művészi felfogása adja, mely mindenben vissza­tükröződik.­­ A kritikát nem szépítik meg a cifra szavak és szófordu­latok, hanem annak meggyőző meggyőződést kell magából ki­sugároznia. Az igazi zenekritiká­nak egyaránt kell a gondol­kodó és az érző emberhez szól­nia. A kritika sikere elválaszt­hatatlanul össze van kapcsolva a humanista ideálok elveivel. Az­ érdekes előadásban Jem­nitz Sándor igyekszik a világ összes szerkesztőinek a lelkére beszélni: ne takarékoskodjanak a hellyel a zenekritika rovására, még akkor sem­, ha kevés a pa­pír és az újságok terjedelmét korlátozzák és ne használják arra a legapróbb betűtípusokat.­­ Jemnitz Sándor magyarul tar­totta meg előadását, de azt több nyelvre lefordítva osztot­ták szét a kongresszusi részt­vevők között. Az előadáshoz többen szóltak hozzá. Legjelen­tősebb volt az Amerikai Egye­sült Államokból kiüldözött Hans Eisler hozzászólása, aki ki­emelte, milyen nagy feladat és felelősség hárul a zenekriti­ku­sokra, akik a zenekultúra fon­tos terjesztői. Ezért fontosnak tartja, hogy zenekritikus csak az lehessen, aki különleges ze­nei képzettséggel és iskolázott­sággal rendelkezik. Legyen ez az iskola rendes vizsgákhoz és bi­zonyítványhoz kötve, esetleg még zenészekből álló zsűri döntse el, hogy a jelölt alkal­­mas-e arra, hogy zenekritikusi tevékenységet fejtsen ki. Magyar részről Kadosa Pál szólt hozzá az előadáshoz. .Rá­mutatott, hogy azelőtt a zene­­kritkusok voltak azok, akik ki­álltak a modern zenei fejlődés mellett és ostorozták a közön­ség nemtörődömségét és mara­­diságát. Most éppen fordított a helyzet, mert az érdeklődő és lelkes közönséggel szemben re­zervált kritikusok állnak. A konferencián magyar rész­ről hivatalos küldetésben részt vett még dr Enyedi György, a Magyarországi Zeneművészek Szabad Szakszervezetének fő­titkára is, aki kulturális kap­csolatokat épít ki a prágai zenei körökkel. Dr­­. Munka Tivadar Elhalasztották az adó­bevallások határidejét Az új adórendeletek elhúzó­dására való tekintettel a pénz­ügyminisztérium a jövedelem­­többletadó- és vagyonadó-beval­lásoknak az év első negyedében esedékes bevallási határidejét június 15-ében állapította meg. Minthogy azonban a végrehaj­tási utasítások még máig sem jelentek meg, a bevallási űr­lapok sem készültek még el, a KISOSZ kérte a túl rövid ha­táridő meghosszabbítását. A pénzügyminisztérium magáévá tette a KISOSZ álláspontját és a jövedelemtöbbletadó-, valamint a vagyonadó-bevallások új ter­minusát június 30-ában állapí­totta meg. ­ A miniszterelnök távirata a csehszlovák miniszterelnöknek Dinnyés Lajos miniszterelnök a következő táviratot küldte a csehszlovák köztársaság mi­niszter­elnökeinek: „A magyar nép őszinte öröm­mel fogadta Csehszlovákia né­peinek döntését, mely a most lezajlott választások során egy­ségesen és törhetetlenül a népi demokrácia mellett nyilatkozott meg. A fölényes választási győ­zelem jelentős mértékben erő­síti a demokrácia, a béke és az emberi haladás sziklaszilárd frontját. Kívánok Miniszterel­nök Úrnak sok sikert további munkájához." Hamvas püspök Rómába érkezett A Magyar Kurír jelenti: Hamvas Endre Csanádi püspök ma Rómába érkezett. Megnyílt a szófiai Magyar Intézet Szófiában ünnepélyes keretek között nyitották meg az Egye­temi Magyar Intézetet. Az ün­nepségen megjelentek a Szófiá­ban tartózkodó magyar kultu­rális küldöttség tagjai is. Trajcso Kosztov helyettes miniszterelnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy az Intézet létesítése a két ország közötti politikai közele­dés és baráti együttműködés eredménye. A közeljövőben az intézet tudományos és szépiro­dalmi könyvtárral gazdagodik és nemsokára megkezdi a magyar nyelvoktatást. Hajdú Gyula államtitkár a magyar bizottság nevében mondott köszönetet a bolgár kormánynak, hogy lehe­tővé tette a magyar intézet fel­állítását. Végül Safranko Emá­­nuel szófiai magyar követ szó­lalt fel­. A­ belpolitika hírei A Nase Novine közli, hogy a délszláv ifjak elhatározták, hogy két munkásbrigádot létesítenek. Az egyik részt vesz a Duna— Tisza-csatorna építésében, a másik pedig Jugoszláviába láto­gat és belekapcsolódik a Barát­ság—Testvériség-autóút építésé­be, amely Belgrádot Zágrábbal köti össze. Mindegyik brigád 200—200 ifjúból áll. A délszláv munkásbrigád egy hónapig dol­gozik a csatornaépítésen. A Nase Novine felhívja a délszláv fiata­lokat, hogy minden délszláv község képviseltesse magát. A bácskai Gara községből eddig 30 délszláv ifjú jelentkezett. ♦ A Magyar Vöröskereszt a Nemzeti Segély beolvadása al­kalmával fogadást rendezett az Astoria termeiben, amelyen je­len voltak Dinnyés Lajosné, Bá­nai Sándorné és a politikai és társadalmi élet számos tagja. A fogadáson tagokat toboroztak, hogy a IV. kerületi csecsemő­otthont és aggok házát felépít­hessék. A tagtoborzás igen jól sikerült. § ♦ A kisgazdapárt országos érte­kezletet tartott kedden délelőtt, amelyen részt vettek a párt kép­viselői, miniszterei, államtitkárai, a vármegyei szervezetek elnökei, a pártlapok szerkesztői. Az ér­tekezleten Dobi István elnökölt, az időszerű kérdésekről Bognár József és Gyöngyösi János tar­tottak beszámolókat. ♦ Nyárádi Miklós pénzügy­­miniszter, Kemény György és Vasadi Kovács Ferenc állam­titkárok, valamint Thuróczy János miniszteri tanácsos kísé­retében meglátogatta a Központi Illetményhivatal most felájított lyukkártya-rendszerű gépeit. Az illetmények számfejtésénél en­nek a gépnek igen nagy jelentő­sége van, m­ert a munkát meg­gyorsítja.♦ A miniszterelnökségre özönle­nek a táviratok, amelyek az is­kolák államosítását követelik. Hétfőn és kedden 425 távirat érkezett községektől, városoktól, szakszervezetektől, sőt magáno­soktól is, amelyekben az álla­mosítási törvény azonnali végre­hajtását kívánják. A könyvnapok ünnepé­lyes megnyitása A centenáris könyvnapokat kedden délben a Nemzeti Szín­ház előtt felállított sátraknál ünnepélyes keretek között nyi­tották meg. Megjelent Tildy Zoltán köztársasági elnök Mi­­hályfi Ernő miniszter kíséreté­ben, ott volt Dinnyés Lajos miniszterelnök, Rákosi Mátyás és Szakosíts Árpád miniszter­­elnökhelyettes, több miniszter és Molnár Imre, a képviselőház alelnöke. Tildy Zoltán elnök beszédében kiemelte, nagy öröm hatja át, amikor a ma­gyar szellem termékeinek dús aratását látja a könyvnapokon. Egy kiváló, szabad világ doku­mentumai ezek, amelyek most már az egész magyar nép tu­lajdonának tekinthetők. Azt kell még elérni és ez a könyv­kiadás nagy feladata, hogy a magyar szellem termékei eljut­hassanak minden dolgozó em­ber asztalára. Egyszóval olcsó könyveket kell adni. Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes / arra hívta fel a ügyeimet, hogy / az idén már jóval több könyv­­ / jelent meg, mint tavaly. Üdvö- (/í­zölte az újdonságok között / Marx: Tőke című művének ki­adását. Már tavaly kifogásol­tam — mondotta —, hogy a könyvek nagyon drágák, ezért a munkás nehezen tud azok­hoz hozzájutni. Sajnos, ezen a téren még mindig kevés a ja­vulás. Pedig nem elég, hogy a könyvek jók legyenek, azok­nak olcsóknak is kell lenni. Az ünnepség résztvevői ezután megtekintették a nagyobb könyvsátrakat. Bognár József polgármester kedden meglátogatta a könyv­sátrakat és közel 10.000 forint értékben különböző könyveket vásárolt. Fodor Gyula alpol­gármester szintén látogatást tett , több sátorban és mintegy 6000 forint értékben vett a főváros számára könyveket. A dolgozók életszínvonala Budapesten A fővárosi Statisztikai Hiva­tal rendszeres adatgyűjtést foly­tat a budapesti családok élet­­színvonalának alakulásáról. 175 — a társadalom különböző cso­portjaihoz tartozó — családot szerveztek be adatszolgáltatásba, közöttük munkásokat, köztiszt­viselőket, magántisztviselőket, nyugdíjasokat, szabadfoglalko­­zásúakat. A legújabb index sze­rint egy négytagú munkás­család megélhetési helyzete az 1946 szeptemberi 100-as index­szel szemben ma 153.2 jelzést mutat. Az élelmezési vonal 181, a ruházkodás 127.6, a fűtés és világítás 88.2, a vegyes szükség­let 94.3 nívón áll. Összegszerűen szemlélve a megélhetési viszonyokat, az adatszolgáltatás alapjául szol­gáló 175 budapesti család átla­gos havi jövedelme a család­tagok keresetével együtt 1056,41 forint volt. Legtöbbet kerestek a magántisztviselői családok, amelyek havi átlagkeresete 1496.69 forintot tett ki, a köz­­tisztviselőké 1095.19, a munká­soké 927.44 és a nyugdíjasoké 886 forint. A család összes be­vételének a családfő keresete a következő százalékát tette ki: munkás 68.3, köztisztviselő 67.4, magántisztviselő 87.6, nyugdíjas 49.7 százalék. Egy hónappal előbb még 845 forint volt egy munkáscsalád havi jövedelme, tehát egy hónap alatt 62 forin­tos emelkedés történt. A csa­lá­­dék szükségleteinél elsősorban az élelmezés jön tekintetbe, amire az összjövedelem 47 szá­zalékát költik. Ruházkodásra 11.3, fűtésre,­­ világításra 6.2, lakbérre 6, művelődésre 4.6, egészségápolásra 3.4, társadalmi kiadásokra 3.6, közlekedési költségekre 2.8 százalékot költ a család. Egy-egy felnőtt férfi családtag havi élelmiszerfogyasz­tása 2.78 kiló hús, több mint 1 kiló zsír, 23 tojás, 7­­ kiló kenyér, 3 kiló liszt vagy tészta, 3.40 kiló burgonya, 6.3 liter tej, 85 deka sajt, 17 deka margarin, 21 deka vaj, 2 deci étolaj, 1.28 kiló cukor, 2.151 kiló friss zöld­ség, 30 deka friss gyümölcs és 40 deka száraz hüvelyes. A nők fogyasztása átlagban ennek 80 százaléka, a gyermekeké 10—60 százaléka. él fehér London, május hó (A Magyar Nemzet tudósító­jától.) A fehér elefánt távolról sem olyan ritka, mint hason­szőrű kortársa, a fehér holló. A fehér elefántba lépten-nyo­­mon belebotlik az ember Lon­donban az utcán. Majdnem olyan gyakori, mint a macska, már­pedig tudni kell, hogy itt egy kutyára két macska, egy emberre pedig két kutya jut. A fehér elefántnak hatalmas kajla fülei vannak és vidám — szerintem — bandzsa szemei, amelyek állandóan nevetnek. A fehér elefánt „jó­pofa", nép­szerű színfoltja a londoni ut­cának, lehetetlen észre nem venni. És ez az elefánt, olyan jól van megrajzolva. A fehér elefánt a takarékos­ság jelképe Angliában. A pla­kátokon ott vigyorog vidáman ormányával és a hátán egy táblát hordoz ezzel a felirat­tal. Eladói Alatta pedig egy fiatal pár áll, amint megfontol­tan méricskéli az állatot, nyil­vánvalóan most számítva ki, hogy mennyibe kerülhet az elefánt, mennyibe kerül az élel­mezése és szállása és végül és főleg, mire való. A szellemes plakátrajzoló segítségére siet a magarajzolta emberpárnak és ezt tanácsolja: Ne vedd meg, ha nem kell! Inkább végy nem­zeti takarékossági kötvényt! A takarékosság fogalma ter­mészetesen más Angliában, mint máshol. Egy ország anya­gi helyzetét legjobban a sze­métkosarain keresztül lehet megítélni, hogy hol mit dobnak ki. Itt a szemeteskocsi egész bicikliket visz, amit máshol esetleg újra fényeznének és el­adnák, mint jó­ állapotban lé­vő, alig használt márkás ke­rékpárt. A legnagyobb pazarlás a kenyér körül folyik, ami­kor vendégében négytál étel­hez, kormányrendelet, értelmé­ben tilos kenyeret kiszolgáltat­ni -le kell helyette mondani az egyik fogásról­, ugyanakkor elefánt nincs Londonban szemétkosár, amiben nem lenne elég jelentős mennyiségű elszáradt kenyér. A legnagyobb takarékosság a papír körül, különösen a borí­­tékok használata terén tapasz­talható. Egy borítékot néha négyszer-ötször is használnak, a címzés és a felszakított véget erre a célra készen kapható vignettával átragasszák és a kapott levél borítékját így to­­vábbküldik. Minél nagyobb és előkelőbb cégről van szó, annál biztosabb, hogy átragasztott, használt borítékokban levelezik. A kormány takarékossági hadjáratát azzal támasztja alá, hogy újsághirdetések és plaká­tok útján elszámol a közpén­zekkel és az angol polgár min­dig pontosan tudja, hogy min­den egyes fontjából, amit adó­ra befizetett, mennyit fordított a kormány az államháztartás egy-egy kiadásának fedezésére. Kelemen István év 124. szám Ú­ termésjelentés A föld­művelésügyi miniszté­rium hírszolgálata jelenti, hogy az esőzések után a kalászosok jól fejlődnek. A lóhere és lu­cerna első kaszálását, forgatá­sát és betakarítását befejezték. A gyümölcstermelés jónak ígér­kezik. A búza virágzásban van az Alföldön, átlagosnál valami­vel jobb termés várható. A rozs kikalászosodott, a bundás­­bogár helyenként károkat oko­zott. Az­ őszi árpából közepes termés várható míg a tavaszi árpa, a zab, a rizs és a köles — egyes helyeket kivéve — szintén közepes termést ígér. A kukoricát sokhelyütt a drótfé­reg és a csimasz károsítja. A burgonya, cukor, és takar­mányrépa, cirok, bab, napra­forgó fejlődése kielégítő. A do­hánypalánták kedvezően ered­tek. Lóheréből, lucernából, csalamádéból közepes hozam várható. A zöldség a csapadé­kos vidékeken jól fejlő­dőkt* ' •stPfc/i

Next