Magyar Nemzet, 1949. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-01 / 1. szám

Ara: 60 fillér Emlékek és remények írta: Parragi György Michelangelo delphi vagy Ra­fael cuviaei S.hullájának lúgra­­m­eredt, titkokat bontó, a jövő eseményeit kémlelő tekintetével igyekszik 1949 újév napján minden emberi szem belehatolni az előtt­ünk álló esztendőnek sötétséggel letakart mélységé­be. Ez a vállalkozás azonban el­­fárasztja a hiábavaló erőlködés­ben a szemet A jövőbelátás merész kísérletétől csüggedten riad vissza a lélek. És mégis megkérdezzük egymástól, ön­magunktól, mit tartogathat szá­munkra az új esztendő. És bár az új esztendő bezárt bronzkapuját hiába ostromol­juk ilyen kérdésekkel, mégis van két lehetősége a jövőbe­­látásnak. Az egyik: a múltba­­tekintés, a másik a magunkba való elmélyülés. Sokan beszél­te­k már a történelem logikájá­ról, sokan hirdetik a történelmi események mozgásának törvény­­szerűségeit. És ebben a törté­nelemszemléletben sok igazság rejtőz­ő. Van abban valami föl­emelő tudat, különösen ilyen­kor, az esztendők váltásánál, hogy népek és emberek nem valami kegyellen, vak végzetnek, esztelenül dühöngő, vérszomjas falumnak kiszolgáltatott játék­szerei, hanem egy nagy cél felé törekvő hatalmas történelmi mozgásnak elemei. A célt neve­zik egyesek Istennek, az Isten országának,­ civitas Dei-nek. Mások: a szocializmusnak, az em­ber földi jussa igazságos bir­tokba­ vételének és elosztásának, az ember anyagi biztonsága megteremtésének. Mi nem lá­tunk a két cél között áthidal­hatatlan ellentéteket. Az ember ugyan­­ egyidőben tarthatja fontosnak lelki és testi szükség­leteinek kielégítését, egyidőben lehet igaz hivő ,és jó állam­polgár. ’ ’' ;­­ ’ Ha­­ilyen szemszögből nézzük a múltat és igyekszünk e most mozgási irányból, törekvései­ből a jövőre következtetni, úgy az új esztendő küszöbén egész­séges optinizmusnak kell el­­öntenie várakozásainkat. Csak nem szabad olyan gyorsan el­felejteni azt, ami még a tegnap véres, kegyetlen, embertelen valósága volt. Nem szabadna olyan gyorsan elfelejteni a szi­rénák üvöltését, a koncentrációs táborok hullahegyeit, az elsöté­títést, az emberiség barlang­­korába, az óvóhelyekre való visszatérést, a szeretteinktől való elbúcsúzást, melyre sokszor nem következett viszontlátás, az ost­rom heteit, amikor sokszor még vizet sem lehetett szerezni, a halálhörgést az utcákon, a fel­szabadulás első napjait, amikor az emberes mohón vetették rá magukat az utcán elhullott lo­vak feldarabolására. És nem szabadna elfelejteni oly gyor­san a sok kilométeres gyaloglá­sokat, mikor nem voltak vona­tok és nem szabadna elfelej­teni az örömrivalgással foga­dott első jégpáncélos mozdonyo­kat, ablaktalan, sötét vagono­kat, amelyek telepén utazni is megváltást jelentett az éhség alól. És persze nem szabadna elfelejteni az inflációs időket sem, mikor kevesen dőzsöltek és a többség nyomorgóit. Nem szabadna elfelejteni az egykori esték és éjszakák bizonytalan­ságát, amikor mindenki csak a négy fal között érezte magát biztonságban. Min­denekelőtt azonban nem szabadott volna megfeledkezni azokról a szent fogadalmakról, nagy ígéretekről, egész életre szóló elhatározásokról, melye­ket a harctereken, légitámadá­sok, gránáttűz közben, az óvó­helyen, koncentrációs táborok­ban, rejtőző­helyeinken tettünk és amelyek mind azt fogadták, hogy lerakóik önzésenket, há­lo­tlanságurí­kat, cini­zm­usun­kat, más sorsával, szenvedéseivel, nyomorával szembeni közöm­bösségünket vagy irgalmatlan­­ságunkat és emberek leszünk, ha megszabadulunk és újra szabadon élhetünk. -Jó, igazsá­gos, emberséges emberek le­­szünk. Ezt fogadtuk úgyszólván , valamennyien a szorongattatás, a kétségbeesés, a halálfélelem nehéz óráiban. Az embernek azonban egyik legemberibb tulajdonsága a fe­lejteni tudás. Ez néha gyógyír az élet csapásai által meggyötört léleknek, a vérző szívnek, az őrültségig túlfeszült agyvelőnek. Máskor azonban az emberi há­látlanságnak kicsinyes megnyi­latkozása. Az első esetben a természet jótékony ajándéka a feledés, mely érzé­kteleníti a fájdalmakat, a második esetben azonban a saját magunk által alkalmazott mérges kábítószer a lelkiismeretünk elaltatására. Ez könnyen megszabadít ugyanis bennünket az egykori fogadalmaink megvalósításának gondjaitól, a régi lelki „bűnok“ beváltásának kötelessége, a régi, önmagunkkal és embertársaink­­kal szemben vállalt becsület­beli adósságunk törlesztése alól. Valljuk csak be, hogy vala­mennyien többé­,kevésbé hason­lókká váltunk annak a köz­ismert históriának olasz halá­szához, aki a tengeren halász­­bárkájával veszélyes viharba került és rettegésében akkora gyertyát ígért szabadulása ese­tére a Madonnának, mint amek­kora hajójának árboca. Szeren­csés megmenekülése után azon­ban csak­ ujjnyi, kurta gyertyát áldozott a­­„háborgó tengerek csillagának“ oltárán. Sokan vak­­nak, akik a beígért árbócnyi gyertyából még ezt a parányi lángot sem gyújtották meg az emberszeretet oltárán megszaba­dulásuk után. És most mégis ők panaszkod­nak és keseregnek más embe­rek önzésén, kapzsiságán, rész­­vétlenségén. Pedig a világ meg­javítása nem indulhat el más­honnan,­­ csak önmagunkból. Csak ha önmagunkból irtottunk ki minden gyű­­lködést, irigysé­get, szeretetlenséget, hidegséget, fösvénységet, gőgöt, felfuvalko­­dottságot, kapzsiságot , akkor lehet igényünk szeletetre, irgal­masságra, emberiességre, el­nézésre vagy bocsánatra, jó­indulatra a külvilág, az ember­társaink részéről. Nézzünk vissza a múltba és jussanak eszünkbe a régi foga­dalmak, amelyeket tettünk az Olajfák hegyének haláverejté­­kes éjszakáinak virrasztásai, imádkozásai, könyörgései kö­zött és kritikus szemmel kísér­jük végig életünk azóta követett folyását, amelynek során úgy szórtuk ki magunkból azokat a nagy elhatározásokat, mint a rostában maradt konkolyszeme­ket. Ha az emberszeretet oltá­rain mindenki csak egy kis ré­szét gyújtotta volna fel az egy­kor ígért szent füzekből, akkor bizonyára magasabbra, tovább, messzebbre melegítőbb volna ennek az oltárnak a tüze. De így vagyunk nemcsak az érzések világában, de az anyagi világban is. Elégedetlenek va­gyunk, amikor boldogok vol­tunk valaha, ha órák hosszát tartó sorbanállás után kaptunk egy falat kenyeret. Lenézzük a típuscipőt, akik valaha könyö­rögtünk a koncentrációs tábo­rokban a capónak, hogy adjon egy facipőt Nem elég fényes nekünk az éjszaka, amikor vala­ha olyan sötétségben kellett él­nünk, mint a baglyok és a dene­vérek. Egy szóval se mondjuk, hogy mindenki paradicsomi bőségben él manapság, de igenis állítani merjük, hogy mindenki jobban él, mint élt néhány évvel ezelőtt. Nem prédikáljuk képmutató módon, hogy nincs ok egy és más vonatkozásban elégedetlen­ségre, bírálatra, de ha elégedet­lenségünknek kifejezést adunk, akkor hátsó gondolatként le­gyen mindig tudatos bennünk, hogy milyen­ halálvölgyből eme­l­kedtünk fel oda, ahol ma va­gyunk. Ne felejtsük sorra a múl­tat, de ne tévesszük el szem elől a jövőt sem A történelem örök mozgásá­ban 1948 vak átmeneti állomás (FjAytatosu s 3, phP^onj Nyilvánosságra hozták Mindszenty levelezését az amerikai követekkel Illetékes helyről közlik: Mind­­szenty leleplezése elsősorban azoknál kel­ett nagy zavart, akiknek­­szolgálatában állott: az amerikai imperialistáknál. Most, hogy Mindszenty hazaárulásá­ról, hűtlenségéről, kémkedéséről, valutaspekulációiról lehullt a le­Schoenfeld volt budapesti amerikai követ levele Mindszentyhez LEGATION OP THE UNITED STATES OF AMERICA Saptaabor 12, I947 S'iÄStE: 11 Mindszenty levele Chapin amerikai követhez Chapin követ válasza Mindszentynek Megkaptam az Ön augusztu 31-i levelét, amely a Szent Ist­ván Szent Koronájával kapcso­latos intézkedéssel foglalkozó mely az Ön állítása szó Wiesbadenben, az Egyesült­­ek hadiseregének birtok­kán. (Fo­glalása a 2. oldalon) Kedves Mindszenty Bíboros I dear Cardinal Kindt sent? t pel, külföldi cinkostársai szem­telen tagadással próbálják tisz­tára mosni. Elöljár ebben Lovett úr, az Egyesült Államok helyet­tes külügyminisztere, aki «vérlá­­zító hamis vádakat», meg «val­lásüldözés"] emleget Mindszenty őrizetbevételével kapcsolatban. A Mindszenty ellen emelt vá­dakkal kapcsolatban három ira­tot közlünk. Az első, amelyet Schoenfeld Arthur, a volt buda­­pes­t amerikai követ írt Mind­­szentynek, így hangzik: «Budapest, 1946 december 27. Eminenciás Úr! Tisztelettel nyug­tázom november 22-én kelt le­velét, amely bizonyos intézke­désekre vonatkozik, amelyeket a csehszlovák kormány hozott a szlovákiai magyar kisebbsé­gekre vonatkozóan, valamint az Ön december 12-én kért levelét, mely a magyar köztisztviselőket érintő intézkedésekről szól és december 16-án kelt levelét, mely ál­alános érvényű megfigyelése­ket ad politikai vonatkozásban Magyarországról a jelenlegi hely­zetijén. Az Ön leveleinek másolatai továbbítva lettek a Külügy­­minisztériumhoz. Meg kell jegyezni azt, hogy az Ön december 12-i és 16-i levelei, melyek Magyarország belső politikai kérdéseit érintik, az Egyesült Államok kormányának segítségét kérték, bizonyos Eminenciád által nehezménye­zett helyzetek megváltoztatása érdekében. Ebben a vonatkozás­ban bizonyosan ismeri Ön az én kormányomnak régóta gyako­rolt, más nemzetek belső ügyeibe való be nem avatkozást A másik irat Mindszenty sa­játkezű levélfogalmazványa Cha­pin amerikai követhez, mely VJ Mimn­k.­ Szent István első királyunk 909 éven át épen maradt Szent Jobbját. Ugyancsak az ő Szent Koronája, legnagyobb alkot­mányjogi és történelmi­ érté­künk is az Egyesült Államok hadseregének kezében van, Né­metország területén, Wiesbaden­­ben. Az a kérésem, méltóztassék sürgősen rendelkezést kieszkö­zölni magas kormányától, hogy a hadsereg szállítsa el és adja át megőrzésre Rómába (annak az Apostoli Szentségnek), a Pápa őszentségének, akinek elődje a Szent Koronát Szent Istvánnak ajándékozta az ezre­dik évben, politikáját. Ez a politika hosz­­szú időszakon át helyesnek bi­zonyult és sok nehéz helyzetben a legjobb garancia a spontán, életerős és igazi demokratikus fejlődésire. Világos lesz Eminen­­ciád előtt, hogy ez szükség­képpen elzárja a követség elől az intézkedések lehetőségét, mely intézkedések a magyar belső ügyekbe való beavatkozá­sokként lennének felfoghatók, vagy amelyek kívül fekszenek a diplomáciai misszió normális te­vékenységein. Szeretném ezt az alkalmat felhasználni, hogy biztosítsam Eminenciádat arról, hogy örömmel fogadom továbbra is az ön észrevételeit minden olyan ügyben, melyre figyelme­met felhívni szándékozik. Legjobb kívánságaim tolmá­csolva az ünnepekre megújítom tiszteletem kifejezését. N­. F. Arthur Schoenfeld: Szóval az amerikai követ meg­állapítja, hogy Mindszenty az Egyesült Államok beavatkozá­sát sürgette a magyar belpol­ti­­kai viszonyok megváltoztatásá­ra. A magyar demokrácia bíró­sága meg fogja állapítani, hogy mi jár annak, aki, mint M­nd­­szenty, egyrészt az ország első közjogi méltóságának tartotta magát, másrészt egy idegen nagyhatalom beavatkozását sür­gette hazánk bel­ügyeibe. „Nagy Miniszter, Követ úr! Az Egyesült Államok adták­­ vissza és talpnál tipsták . viss*« A harmadik irat Seiden Cha­pin budapesti amerikai követ válasza, mely így hangzik: «Egyesült Államok Követsége. Budapest, Magyarország, 1947 szeptember 12. Az ügy nemzetünkre remikí­vül fontos tárgya, és amint hogy kikérés, háborús előre­nyomulás miatt végzetes sorsa juthatna a Szent Korona. Mirál a megnyugtató csak Rom volna. Fogadja Nagyméltósága őszinte tiszteletemet 19 VIII. 31.» A levélben említett «kikérés arra vonatkozik, hogy a koro­na vi­szaszolgáltatását a ma­gyar kormány az amerikaiaktól kérte. A «háborús előrenyomu­lás a célzás Mindszenty vágy"­mára, a harmadik világhábor­ra, hazánk amerikai megszállá­­sára. S*‘ Hl a Brislianc* Budapast,'Hungarn , I hare received your lattar of Arätiat'Tl «oh §j*«£d !tj* disposition of the «olyToWofsíint Staohjn tha„ you ata»? *.3 no* ic the hands of th» tteited St,tee Arny in Viaabadon. ' < Joeaph Casein»! Mlndiasanty, Arch PriEsato of Btsus&ry, Archtelehop ófléstorgoa, Zartargo«, Hungary. ’ Solefe« e&ápia ' Awerioö« Miniator ?

Next