Magyar Nemzet, 1949. március (5. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-01 / 50. szám

Áras 66 fillér Kisemberek és a Függetlenségi Népfront A Magyar Függetlenségi Nép­front megalakulása óta minden demokratikus politikai elem a népfrontban akkumulálódik, hogy közös erőfeszítéssel, a fö­lösleges és terméketlen párt­­versengés kikapcsolásával dol­gozzanak együtt az ország po­litikai és gazdasági újjáépítésén, a tömegek életszínvonalának emelésén, a külső és belső béke­­front megszilárdításán. Ennek az újjáépítési munká­nak lendületét, tempóját a munkásosztály diktálja, de részt vesznek benne olyan dolgozó tömegek is, melyek tagjait tár­sadalmi osztályozás­ alapján nem lehet szigorúan véve a munkásosztályhoz tartozóknak tekinteni, mert nem bérmunká­sok, saját tulajdonukban lévő termelőeszközökkel rendelkeznek, tehát nem proletárok. De nem is tekinthetők a kizsákmányoló, a termelési eszközöket kisajá­tító, a bérmunkások munkájá­ból tőkét szerző kapitalisták, a burzsoá­ osztály tagjai közé. Mert bár saját termelőeszközök­kel rendelkeznek, mégis ezekkel saját maguk dolgoznak, kevés­számú munkással dolgoztatnak és a létfenntartásukhoz szüksé­ges javakat túlnyomórészt a saját munkájukkal szerzik meg. Ebbe a kategóriába tartoznak elsősorban az önálló kisiparo­sok, kiskereskedők, törpe-, kis- és középbirtokosok, de ide so­rolhatók a szabad pályán mű­ködő értelmiségiek is. A nem­zet gazdasági életének tekinté­lyes kiterjedésű szektorát töltik ki és végeznek igen fontos munkát. A magyar kisiparnak századokra visszatekintő büszke hagyományai vannak. A mult rendszerben a kisiparosság na­gyobb része az akkor még vékony­­rétegű magyar demokráciához tartozott. Legtöbbje Kossuth eszméinek­ volt híve. Szemben állt a Habsburg-uralommal és a függetlenségi gondolat har­cosai voltak. Ahogy gyökeret vert a magyar ipari munkás­ságban a szocialista gondolat, úgy hútódott át egyre nagyobb tömegeikben a kisiparosság, haladó, olvasó, gondolkodó része a szocializmus eszméjével. És nemcsak a fővárosban és a vidéki városokban. Hány olyan falu volt Magyarországon, ahol a kisiparos műhelye, a cipész­műhely, szabóműhely, a kovács­­műhely volt egyben a forra­dalmi eszmék melegágya. Ez érthető is volt, mert hi­szen a kisiparos, aki mint inas, segéd kezdte meg pályafutását, a műhelyben, a gyárban meg­ismerkedett a munkásmozgal­makat irányító eszmékkel, cé­lokkal és ezeket magával vitte önálló műhelyeibe is. De nemcsak a munkásmoz­galom politikai és gazdasági céljaival, a szakszervezetekkel ismerkedett meg, hanem a ka­pitalizmus, az ipari és bank­tőke könyörtelen versenyével, a kisiparosság felfalását célzó kér­lelhetetlen törekvéseivel. Hány ezer és ezer önálló kisiparos esett áldozatául a gyári nagy­tőke mindent legázoló verse­nyének? Hány ezer és ezer kis­iparos feje felett árvereztette el a bank a kis házát, műhelyét és juttatta őket koldusbotra? Épp ezért, ha volt réteg, amely érezte a kapitalista rend­szer könyörtelenségét, nyomá­sát, halálos veszedelmét, akkor a kisiparosság volt az, mert hisz olyan reménytelen, kilátás­talan harcot kellett folytatnia a kapitalista erőkkel, mint a gödölyének a falánk farkassal. A kisiparosságot a szocializmust építő demokrácia felszabadította a gyári nagytőke és a finánc­­tőke fojtogató nyomása alól. A szocializmus építése azonban nem jelenti azt, hogy a kis­ipart, a kiskereskedelmet fel kell számolni és hogy most már az államosított nagyiparnak és nagykereskedelemnek esnek ál­dozatául a kisemberek. A szocializmus építését a tervgazdálkodás irányítja. A tervgazdálkodás mint egy szer­ves egészet tekinti a nemzet gazdasági életét, amelyben min­den­­rétegnek kiosztja az általa betöltendő munkaterületet. Ilyen fontos munkaterületet jelölt ki a hároméves terv és jelöl ki az ötéves terv a kisiparnak és kis­kereskedelemnek is. A terveik kidolgozói jól tudják, hogy vannak olyan szektorok, ame­lyekben a kisipar és kiskeres­kedelem hasznosabb munkát végezhet a köz javára, mint az államosított nagyipar vagy nagy­kereskedelem. És ezeket a szek­torokat közérdekből kell tovább is fenntartani az önálló kis­iparosok és kiskereskedők szá­mára. Hogy csak egy példát említsünk, nem mondhat le az állam a magyar asztalosipar, lábbelikészítő ipar világszerte elismert minőségi munkájáról, mely egyik fontos devizaszerző eszközünk. Épp ezért a Magyar Függet­lenségi Népfront is kitárta ka­puit a kisiparosság és kiskeres­kedelem demokratikus elemei előtt. A népfront programm­­nyil­atkozata nemcsak elismeri a kiskereskedelem és kisiparos­ság létjogosultságát, de külön hang­súlyozza, hogy megvédi ér­dekeit és biztosítja további fej­lődését és felvirágoztatását. A dolgozó kisembereknek a népfronthoz való viszonyát a programmnyilatkozat negyedik pontja határozza meg a követ­kező félreérthetetlen szavakban: „A függetlenségi front célul tűzi ki­ a munkán alapuló ön­álló kisipar és kiskereskedelem nemzetgazdaságilag fontos sze­repének elismerését és meg­becsülését, szabad működésé­nek biztosítását.“ Ez a mondat új bizalommal és munkakedvvel töltheti el a dolgozó kisembereket jövőjük és életlehetőségeik tekintetében. Ünnepségek a szovjet hadsereg évfordulóján A Magy­ar-Szovjet Társaság, a Szabadságharcos Szövetség, a MINSz és az államrendőrség VI.—VII. kerületi kapitánysága vasárnap a Royal Apollóban ün­nepelte a szovjet hadsereg fenn­állásának 31. évfordulóját. Szik­lai,­ Sándor ezredes ünnepi be­szédében rámutatott, hogy a Vörös Hadsereg dicsőséges har­caiban az intervenciós, imperia­lista betolakodók elleni harc­ban annak idején 110.000 ma­gyar vörösgárdista vett részt, köztük a magyar dolgozók ve­zére, Rákosi Mátyás is. Azután szovjet zeneszerzők és költők műveiből adott elő Ratkó Mag­da, az Operaház tagja és La­dányi Ferenc, a Nemzeti Szín­ház művésze. Baja város dolgozó társadal­ma vasárnap ünnepelte a szov­jet hadsereget megalakításának öt. évfordulója alkalmából. Glied Károly megyei párttitkár mondott ünnepi beszédet.­­Kiskunhalason a színházban díszelőadást tartottak. A szovjet katonai hősi emlékművet kato­nai és rendőri alakulatok ko­­szorúzták meg. Az ünnepségek sorát az MSZMT rendezésében I­uskin-est zárta le. Felavatták a szabadság­­harcosok székházát A Szabadságharcos Szövetség nagybudapesti központjának Múzeum­ utcai székházát vasár­nap ünnepélyes keretek között avatták fel. Nógrádi Sándor altábornagy hangsúlyozta, hogy a szocializmus építésében a Szabadságharcos Szövetségnek, mint tömegszervezetnek az a legfőbb feladata, hogy a mun­kásosztály vezetését a szövetsé­gen belül is biztosítsa. Ifjúsá­gunkban és az egész magyar népben ápolni fogjuk a szovjet hadsereg és Sztálin iránti fegy­­verlak­ási hűséget és szeretetek ig Ma: A VÉRZŐ VÁROS Ú­jabb sorozatos letartóztatásokkal fenyegetődzik a francia belügyminiszter Kémkedéssel vádolják az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét A francia szocialista párt or­szágos tanácsának vasárnapi ülésén Jules Moch belügymi­niszter bejelentette, hogy foly­tatják a kommunisták ellen indított rendőri hadjáratot. A bolsevizmus elleni harc folyta­tódik — fenyegetőzött a mi­niszter —, a letartóztatások nem értek véget, újabbak jönnek az eddigiek után. Bár a rendőrség semmiféle hivatalos közleményt nem adott ki, párisi újságírókörökben úgy tudják, hogy vasárnap is több házkutatás volt mind Párisban, mind pedig vidéken a kom­munista párt kerületi székhá­zaiban. Az elterjedt hírek sze­rint Queuille miniszterelnök ag­godalmát fejezte ki a belügy­miniszter előtt a rendőri intéz­kedések várható visszahatása miatt, Moch azonban azt vála­szolta, hogy a folyamatban lévő intézkedéseket most már nem lehet megállítani. A francia demokratikus ele­meik ellen intézett rendőri had­járat során a legújabb intézke­dések elsősorban a francia nem­zetgyűlés és a köztársasági ta­nács tagjai ellen irányulnak. A törvényhozókat a nemzet demo­­ralizálásával és a miniszter­elnök megsértésével vádolják. Eddig húsz képviselő és köz­­társasági tanácsos mentelmi jo­gának felfüggesztését kérték, közöttük van Maurice Thorez, a kommunista párt főtitkára is. Itt említjük meg, hogy hét­főn kora reggel a kommunista párt párisi VI. kerületi szék­házából lángok csaptak ki. A tűzoltók a tűz eloltása után az épületben foszfortartalmú gyújtó­­anyag nyomait találták. Amerikai támaszpont­­gyűrű a világ körül «Az amerikai támaszpontok a békét veszélyeztetik» című cikkében a Novoje Vremja ma rámutat arra, hogy az ameri­kaiak kiterjedt hadászati tá­maszpontgyűrűvel akarják kö­rülkeríteni a demokratikus tábor országait. Ez a gyűrű Grön­­landon, Izlandon, Anglián, Por­tugálián Spanyolországon, Né­metországon, Olaszországon, Görögországon, Közel- és Közép­­keleten, valamint a Csendes­óceán szigetein, Kínán, Japánon keresztül egészen Alaszkáig hú­zódik. Ennek a támaszpont­­hálózatnak terveit még a há­ború alatt kidolgozták az ame­rikai militaristák, a háború után pedig hozzákezdtek meg­valósításukhoz. Az amerikai imperializmus — mondja a lap —, mint mindig, «béke», «se­gély», «védelem» és hasonló jelszavakkal szeretné leplezni hódító szándékait. A tények azonban magukért beszélnek és világosan mutatják az ameri­kai külpolitikának a Szovjet­­únió és a népi demokráciák ellen irányuló támadó jellegét. Ezekkel a kérdésekkel foglal­kozik a Pravda is nemzetközi szemléjében és megállapítja, hogy a nyugati sajtó egyszerűen agyonhallgatja azokat a tárgya­lásokat, amelyeken az imperia­lista hatalmak tudatosan elsza­botálják a fegyverkezés csök­kentését. Ebbe a kérdés-komplexumba tartozik az európai egységmoz­galomnak Brüsszelben tartott vasárnapi gyűlése is. A gyűlé­sen Churchill szólalt fel és azt állította, hogy csak az európai egység­mozgalom akadályoz­hatja meg az újabb konfliktust. Beszédét viharos közbeszólások zavarták meg. Hatvan letartózta­tás tör­ént. »1i történik Németországban? Németországgal kapcsolatban több igen érdekes jelentés ér­kezett. Az Izvesztija beszámol a nyu­­gatnémetországi fasiszta szerve­zetek tevékenységének megélén­­, kincséről és megállapítja, hogy a nyugati övezetekben a megszálló hatóságok tudtával egyre újabb nye­it fasiszta szövetségek és cso­portok keletkeznek. A lap rész­letesen felsorolja az erre vonat­­kozó adatokat és hozzáteszi: a reakciós nyugati politikusok szol­gáltukba állították Schachtot és eszmei rokonait, Thyssent, Krup­­pot és a többieket is. Clay tábornok közölte a ruhr­­vidéki német nehézipar igazga­tásával megbízott tizenkét né­met személyiség névsorát Ki­derült, hogy a volt nácitrösz­tök emberei is részt vesznek az igazgatásban. Düsseldorfi hírek szerint Ame­rika több mint száz ruhrvidéki gyárat vásárol most meg, ame­lyek mind a leszerelendő német üzemek listáján szerepelnek Közöttük van az August Thys­­sen-féle duisburgi acélgyár, mely Európa egyik legnagyobb acél­gyára és a háború előtt évente több mint kétmillió tonna nyersacélt termelt. Max Reimann, a német kom­munista párt elnöke nagy beszé­det mondott Essenben és a most készülő úgynevezett megszállási szabályzattal kapcsolatban meg­állapította, hogy azzal a nyugati hatalmak mindenkorra meg akarják fosztani önállóságától Nyugat-Német­országot. Ha ön­álló és független német kormány alakulna — mondotta Reimann —, akkor ezzel a kormánnyal a nyugati hatalmakn­­k békét kel­­lene kötniök és ki kellene von­ulnik a megszálló csapatokat. Ezt azonban a nyugati hatalmak mindenképpen meg akarják aka­dályozni. Tüntetések Oslóban és Kopenhágában Skandináv vonatkozásban Os­­lóból­ és Kopenhágiából van egy­­egy hírünk. Oslo azt jelenti, hogy a norvég parlament épülete előtt nagy tömeg tüntetett tilta­­kozásul Lange külügyminiszter amerikabarát politikája ellen. A tüntetők követelték az Atlanti­­egyezményhez való csatlakozás gondolatának elvetését. Kopenhága azt jelenti, hogy Olbo­ig városában ugyancsak hatalmas gyűlést tartottak a tömbpolitika ellen. Jenssen kép­viselő kijelentette, hogy nem a norvég nép vá osztott, hanem a norvég politikusok, tehát Norvé­gia döntésének nem szabad be­folyásolnia a dán nép elhatáro­zását. Leleplezés a moszkvai amerikai követről Annabella Buckar, aki a moszkvai amerikai nagykövet­ség tájékoztató irodájának fő­nöke mellett dolgozott, egy év­vel ezelőtt lemondott állásáról, a Szovjetunióban maradt és most egy Moszkvá­ban megjelent könyvben megírja, mit tapasz­talt az amerikai nagykövetségen és korábban az amerikai kém­­szolgálatnál. A Szovjet Tájékoztató Iroda most ismerteti a könyvet, am­ely jelentős részben a moszkvai amerikai, nagykövetség tevé­kenységével foglalkozik. A könyv szerzője elmondja, hogy Smith tábornok, a jelenlegi moszkvai amerikai nagykövet az amerikai felderítő szolgálat hivatásos tisztje. A könyv té­nyeket sorol fel arra vonatko­zólag, hogy a nagykövetség te­vékenységének egyik legfőbb ága a szovjetellenes rágalmak gyártása és azoknak az ameri­kai reakció rendelkezésére való bocsátása. A könyvet a moszkvai lapok részletesen kommentálják el, megállapítják, hogy annak té­nyei megcáfolhatatlanok. Markosz lemondott A görög kommunista párt központi bizottsága a központi ellenőrzőbizottság tagjaival együtt Grammoszban ülést tartott. Meg­tárgyalták Görögországnak a győzelem útján való előrehala­­­ó­­dását, a pártoin belüli jobboldali opportunista elhajlások kérdését, , módosították a központi bizott­ság összetételét és megválasztot­ták a bizottság politikai irodá­ját. Az ülésről szóló tudósítással egyidejűleg közzétették Markosz tábornoknak február 11-án a görög néphez és a hadsereghez intézett levelét, amelyben beje­lenti, hogy egyre romló egész­ségi állpota miatt lemond az ideiglenes kormány elnökségéről és a hadsereg parancsnokságai­ban viselt tisztségéről. A tévét , közli, hogy a kormányelnök­i tisztjét id­eiglenesen Joan Joan­­nidisz látja el. A szófiai per A bulgáriai evangéliumi egy­házak kémkedéssel és hazaáru­lással vádolt tizenöt lelkésze ellen folyó per tárgyalásán Va­­­szil Zsapkov részletes vallomást tett. Elmondta, hogy 1932 óta tartott fenn kapcsolatokat a külföldi kémszolgálattal, ezek a kapcsolatok a háború alatt szünet­­eltek, de 1944 októberében is­mét helyreálltak. Zsapkov ekse­kor az angol titkos­szolgálattal, és az amerikai katonai missziói­val lépett érintkezésbe és rend­szeresen tájékoztatta megbízóit a bulgáriai eseményekről. Ami­kor mint a béketárgyalásokra kiküldött bizottság tagja Páris­ban járt, kémtevékenységét a francia fővárosban is folytatta. Zsapkovot 1948 novemberében tartóztatták le a bolgár ható­­ságok, «munkáját» egészen ed-­­dig az időpontig folytatta.­­ A bűnper harmadik napjára Csernev baptista lelkész be­ismerte, hogy 1938 óta nemet, katonai és politikai szervek számára fontos adatokat szol­gáltatott a bolgár katonaságról 1945 után már nem a német, hanem az amerikai hatóságok számára szolgáltatott további adatokat. Politikai vonalon Black amerikai követségi titkár­ral állott összeköttetésben, aki adatgyűjtésre és ellenzéki poli­tikai csoport megszervezésére adott neki megbízást. Csernev két kémhálózatot épített ki Bul­gáriában, amelynek tagjai a baptista egyház világi és papi vezetőiből kerültek ki. Vallo­mása végén megbánásának adott­­kifejezést és teljes mértékben beismerte bűnösségét. Az osztrák kérdés Gruber osztrák pénzügyminisz­ter hétfőn Londonban kijelen­tette, hogy Ausztria nem fogad­hatja el az osztrák-jugoszláv ha­tár olyan megváltoztatását, amint azt a jugoszláv megbízott a múlt héten kívánta. Ausztria a délkarintiai szlovén kisebbségi terület önkormányzatához sem járulhat hozzá. Az osztrák al­kotmány — mondotta­­— a ki­sebbségek jogait teljes mérték­ben biztosíthatja, semilyen oszt­rák kormány nem ratifikálhat olyan szerződést, amely a hatá­rok erejét gyengíti. Becler ju­goszláv megbízott Gruber beszé­dére valószínűleg kedden vála­szol. Pekingiben lesznek a béketárgyalások ? Di Szun-Fo kínai miniszter­elnök a kormány több magas­rangú tisztviselőjével Kanton­ból visszatért Nankingba. A mi­niszterelnök a kínai kormány­­nyal együtt Kantonba tette át volt székhelyét. Későbbi jelen­tések­­szerint nézeteltérés alakult ki dr Szun-Fo és az elnök­­helyettes között a népi erőkkel folytatott béke­tárgyalások ügyé­ben. Az elnökhelyettes — mint ismeretes — annak idején Nan­­k­ing­ban maradt. . Hétfő esti kínai jelentések szerint előkészületek történnek a béketárgyalásokra, amelyek Pekngben valószínűleg március havában zajlanak majd le. A közszükségleti cikkek árát ismét leszállították a Szovjetunióban Mint a moszkvai rádió közli, a Szovjetunió minisztertanácsa és a Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága a k­özszükség­­leti cikkek árának újabb mér­séklését rendelte el. A rendelet értelmében már­cius 1-étől kezdődően a fonto­sabb közszükségleti árucikkek állami kiskereskedelmi árát a következő mértékben kell csökkenteni: kenyér és liszt 10 százalékkal, szemestakarmány, olajostakarmány, lóhere, elő­takarmány 20, keksz, mézes­kalács és torták 10, hús és kolbászáru és konzerv 10, hal és határú 10, só 30, vodka 28, dohányáruk 10, illatszerek 20, kabátok és ruhák 12, selyemből készült női ruhák 15, selyem­­harisnyák 15, cipők 15, háztar­tási cikkek 20, kerékpár 20, rádiókészülékek 20, távolbalátó­­készülékek 25, óra 30, ékszerek 20 százalékkal. Ennek megfelelően kell mér­sékelni az árakat a vendéglők­ben, éttermekben és vendég­­fogadókban. A községi kezelésében tovább működik­ sok bu­dapest­i vendéglátó üzem Budapesten tudvalevőleg több ismert éttermi és kávéházi cég felszámolását rendelték el. Ez az intézkedés nem jelenti azt, hogy a felsorolt üzemek kivé­tel nélkül megszűnnek. Egy ré­szük ugyan végleg bezárt — így például a budai Szatyor espresso-kávéház, amelynek he­lyén, a Bartók Béla-úton Álla­mi Áruház lesz. Az üzemek nagy részét­ azonban átveszi a Községi Élelmezési Nemzeti Vál­lalat, amelynek az a terve, hogy az étlapokat változatosabbá te­szi és a 6 forintos minőségi me­nün kívül (ennek ára kiszolgá­lási díjjal és adókkal együtt sem fogja meghaladni a 11 forintban rögzített összeget) bevezeti a 10 forintos úgynevezett bőség-ét­rendet. A felszámolásra kerülő cégek hozzávetőleg 6 millió forint adó­val tartoznak az államnak, ezért veszi át az üzemeket a KÖZÉRT. A nemzeti­­vállalat több úgyne­vezett népvarietét kíván nyitni. . A*volt lokálok közül ismét emű-­* ködik,. vagy .. tovább -működik, majd a budai Sanghay, az Emke-Grill, a Budapest, az egy­kori Moulin Rouge és a Savoy. A szabadsághegyi Majestic ol­csó nyári zenés uzsonnázó hely lesz. Kiszlova beszámolt magyar­országi tapasztalatairól Az MNDSz hétfőn fogadást adott Kiszlova, a szovjet kultúr­intézmény, a VOKSz egyik veze­tőségi tagja tiszteletére. Kiszlova asszony beszámolt magyarországi tapasztalatairól. Elismeréssel állapította meg, hogy a nőknek komoly szerepet biztosítottak az élet minden­ te­rületén. Művészi élményei­ közül kiemelte az Operaház Hovans­­csina-előadását, különösen Sr Mié­­kely Mihályt, Major Tamás Tartuffe-fiát és a Talpalatnyi föld című magyar filmet. Hazatérése után — mondotta végül­­—igye­­kezni fog közreműködni a^rfak ffig­ától l.fe.in y. ie­­wi ie^WrjOTt

Next