Magyar Nemzet, 1949. június (5. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-01 / 126. szám

Ára 60 fillér Szerd IS'' 1919 Június 1­6. év 126. szám Könyv és ean)b©F írta: Parragi György A könyvnapokon va­lameny­­nyien, akik szeretjük a könyvet, akik könyv nélkül époly ke­­vésbbé tudnánk megélni, mint kenyér nélkül, mintha zarándo­kokká változnánk át Úgy vető­dünk el, olyan áhitatos lélek­kel, kígyóit arccal, kissé meg­indult szívvel az egyik könyv­­sátortól a másikig, mint oda­­künn a magyar falvak hullámzó vetéstengerében a keresztjáró napok hívő zarándokai lobogó zászlókkal, szárnyaló énekszó­val elporoszkálnak a határban felállított keresztekhez. A ha­sonlat talán különös, de magja mégis van. Mindkét fajta zarán­doksereg eszmék előtt hódol, belső lelki szükséglet ösztönzi zarándokú­tjára. A nagyvárosi könyvsátor ezért több mint egy-két-három napra készült deszkatákolmány Kultúránk oltárait látjuk ben­nük, melyek sokszor évszáza­dok, sőt évezredek kincsét, di­csőségét, emberi nagyságát és tragikumát, a gondolat merész meteorfényét, az emberi lélek örvénylő, beláthatatlan mélysé­gét hordozzák. Az emberi kul­túra egyik legrégibb, legmegka­­póbb misztériumának, a könyv­­kultusznak szent helyei a könyv­napok sátrai. Mint általában a szent helyeken a dolgok mé­lyebb értelme iránt fogékony ember a könyvsátrak között is levett kalappal jár, megtiszteli ezzel nemcsak a könyvet, de a könyvben élő eszmét, gondola­­tot, a könyvben vonagló em­beri sírást, szenvedést, testi és lelki küzdelmet! Mert a könyv minden igaz barátja tudja, hogy a könyv nemcsak papírból, nyomdafes­tékből áll, hanem mindenek­előtt szellemből, emberi vérből, könnyekből, kacagásokból. A könyv nem olyan, mint egy herbárium, melybe életünk zen­gő tavaszán, parázsló nyarán, bágyadt fényű őszi alkonyatán összegyűjtjük, lepréseljük az élet virágos rétjein, zord vadon­jaiban, vészes szakadékaiban, napsugaras hegyormain talált növényeket, hogy később egy­­szer-kétszer elővegyük és az el­múlás melankóliájával gondol­junk vissza arra az időre, ami­kor a kiszáradt, virágból még nem préseltük ki az élet ned­veit és mikor még üdék, frissek voltak a virágszirmok színei. Nem, a könyv nem herbá­rium. A gondolat mindig fris­sen él benne, akár Herakleitos, akár Szent Tamás, akár Spinoza korából való. A könyv lapjai nem szívják ki az emberi sor­sokban keringő nedveket. Ho­rn erős alakjai olyan szenvedé­lyesen szeretnek, éleseszűen ra­vaszkodnak, haragusznak, gyű­lölnek, mint Claudeléi. Sophok­les Antigonéjának könnyeit a könyvek tisztábban őrizték meg, m­it a legdrágább kristályedé­nyek megőrizhették volna. Nem bebalzsamozott emberi testeket, nem kiaszott múmiákat tartal­maznak a könyvek, hanem sze­relmeikben, emberi szenvedé­lyeikben, eget ostromló hitük­ben és őrlődő kételkedésükben halhatatlan emberi sorsokat. Aki könyvek között jól érzi magát, sohasem lehet egyedül. A balzaci Commalimie humaine, Dante trilógiájának összes alak­jai, Shakespeare tragédiáinak baljós csillagzat alatt született hősei, komédiáinak szertelen, életből vidám fickói, Moliére, Dosztojevszkij, Gorkij műveinek változatos, megszámlálhatatlan embererdeje veszi körül állan­dóan a könyv barátját. Tetszése szerint idézheti a szellemeket és bármikor társaloghat Fran­cesca da Riminivel, Hamlettel, Tartuffe-el, Raszkolnyikovval, az Éjjeli menedékhely halhatatlan elbukott­jaival. A könyv az élet és halál, a történelem nagy forgószínpada, melyet bárhol fel lehet állítani és bárki forgathat a tetszés­ szerinti korokra, emberi élmé­nyekre beállítva. Nincs előtte semmi titok. Belát a csillagok rejtelmeibe, az emberi lélek leg­ elzártabb redőibe, az agynak leg­finomabb tekervényeibe. Olyan, mint a bagdadi varázsszőnyeg, amellyel átrepülhetünk korokat ére földrajzi távolságokat. A könyv az emberiség törté­netének, létének kezdete és a vége. A kezdetét az emberiség végtelen, véres és békés, dicső­séges és nyomorúságos földi vándorlásának kezdetét így jegyzi fel a könyvek könyve: „Kezdetben teremte Isten az eget és a földet.“ A véget fel­jegyzik a Jelenésekről való könyv víziói. A kezdet és a vég közötti nagy emberi drámát vagy komédiát a könyvek mil­liói írják le és adják tovább nemzedékről nemzedékre. Min­den szerszámnál, fegyvernél, tápláléknál, épületnél hűsége­sebben, nél­külözhetetlenebbül kíséri végig az embert egyéni életén, az emberiséget a maga történelmén keresztül a könyv. Nem is mindig jóbarátként, ha­nem gyakran kísértőként. „Ga­­leotto fa il libro e chi lo seriese.“ Csábító volt a könyv így kesereg Francesca da Rimini az Inferno W-ik éneké­ben. Máskor hamis lidércfény a könyv, mely ingoványok felé vezet. És mégis elképzelhetetlen az ember étele könyv nélkül. Nemcsak a magas szellemi igényekkel rendelkező kultúr­­emberé, de az egyszerű, sőt pri­mitív emberé is. Vegyétek el az élet estéjében ballagó falusi paras­ztasszonytól öregbetűs ima­könyvét és az életének egyetlen vigasztalásától fosztottátok meg. Hogy a könyv életünk olyan elmaradhatatlan szükséglete, mint a víz, a levegő, a kenyér, a só, azt azok érzik át leg­inkább, akiket életkörülményeik (katonaság, politikai rabság, koncentrációs tábor stb.) el­szakított hosszabb-rövidebb idő­re a könyvtől. Télikabátnál, pokrócnál, szappannál, egy da­rab szalonnánál többet jelentett a koncentrációs táborban há­rom könyvem, amit őrzőim nem fedeztek fel nálam, Dante Divima Commedia­e-ja, Goethe Faust-ja és Sophokles tragédiái. De még valami megtanította a könyv nagyobb megbecsülé­sére a mostani nemzedéket. Az a kor, amelyben nem könyv­­sátrakat, hanem könyvmáglyá­kat emeltek az utcasarkokon és tereken. „Habent sua fata libelli.“ — Terentianus latin grammatikus mondása mélyen igaz. Valóban a könyveknek is megvan a végzetük, ugyanolyan végzetük, mint az íróknak, gon­dolkodóknak, prófétáknak, köl­tőknek, akik írták, álmodták őket, a könyvek is gyakran osztoztak szerzőik dicsőségében és megszégyenítésében, halha­tatlanságában és ideiglenes ha­lálában. A könyvek is elkísérték alkotóikat a Golgotára, a mág­lyára. A könyveket is gyakran elégették és hamujukat a szelek szárnyára dobták, mint azok testét, akik írták őket. De a könyvek lelke is túlélte a keresztrefeszítést és porából ele­venedett Phönix madárként új életre támadt a máglyák láng­jából, mint a kereszthalált szen­vedett vagy máglyára hurcolt alkotóik halhatatlan géniusza. A könyv és ember sorsa egy­ Hibáiban és igazságaiban a könyv és ember természete azo­nos. Legnagyobb ellensége mind a kettőnek a türelmetlenség és a gyűlölet. Aki gyűlöli a köny­vet, gyűlöli az embert is. Aki szereti a könyvet, megérti az embert is tengernyi bajával, el­tévelyedéseivel, küzdelmeivel, szenvedélyeivel. Mondd meg, melyik a kedvelt könyved s megmondom, ki vagy. Ez in­kább banális mondás. Általáno­sabb érvényű ez: „Mondd meg, szereted-e a könyvet, és meg­mondom, olyan ember vagy-e, aki emberi hivatását, létének, küzdelmeinek, szenvedéseinek értelmét belátja-e?“ A könyv tehát nemcsak hű­séges barátunk, elválaszthatatlan útitársunk, de emberiességünk próbája is. Ezért nemcsak a könyvnek, de a harcoló, küzdő, reménykedő emberséges ember­nek is ünnepei a könyvnapok. Az idei magyar könyvnapok­­külön is megérdemlik a magyar olvasóközönség szeretetét és tiszteletét. Ekkora mennyiségű (Folytatása a 2. oldalon) Rákosi Mátyás nagy beszéde az MDP központi vezetőségi ülésén a választási győzelemről és a jövő feladatairól Rákosi Mátyás az MDP köz­ponti bizottságának ülésén be­szédet mondott. Többek között a következőket mondotta: — Beszámolóm a május 15-i választási győzelemmel és a vele kapcsolatos problémákkal fog­lalkozik. A választásról azt mondotta a párizsi rádió, hogy temetési menetben vonult fel a lakosság az urnákhoz és lénye­gében hasonlóképpen írt róla az egész reakciós kapitalista sajtó. Ebben az esetben nyu­godtan elmondhatjuk: a kutya ugat, a karaván halad. A má­jusi választás a magyar demo­krácia és benne pártunk egyik legfényesebb győzelme volt, amelyet felszabadulásunk óta vívtunk. — Győzelmünk külpolitikai összetevői közt első helyen kell megemlítenem a Szovjetuniót, amelynek hatalmas eredményei a háború utáni gazdasági útjá­. A választási sikerek belső összetevői között elsőnek eddi­gi politikai eredményeinket kell említenem. A munkásosztály vezette dolgozó nép győzelmét, a reakció vereségét s azt, hogy az erőviszonyok e gyökeres megváltozása lassan, de bizto­san átment a dolgozó nép tu­datába. Ez nemcsak azt jelen­tette, hogy a választások meg­szilárdították a munkás-paraszt szövetséget és Pártunk vezető szerepét, hanem azt is, hogy a munkás-paraszt szövetségen be­lül megszilárdult a munkásosz­tály vezetése. Most már a szé­les dolgozó tömegek előtt nem szorulnak magva vázaira az ipa­ri munkásság elévülhetetlen ér­demei, melyekkel a felszabadu­lás óta eltelt időben száz és száz alkalommal beigazolta, hogy Pártunkkal az élen kiér­demli a vezetést. Ebből a szem­pontból a választás még külön az ipari munkásságnak és Pár­tunknak nagy győzelme s újabb tényezője népi demokráciánk megerősödésének. A munkás­­osztály vezető szerepének meg­erősödésével együtt erősödött a rendszer tartósságába vetett hit, a biztonságérzet, a nyugodt, békés termelés és javulás ál­landóan felfelé menő vonalának tudata. — E politikai eredmények gyümölcse a munkás-paraszt szövetség megerősödése volt. Megerősítette ezt a szövetséget az a helyes politika, melyet a dolgozó parasztság megnyeré­séért a felszabadulás óta foly­tattunk. Pártvezetőségünk éppen a választások előtti hónapok­ban vetette fel külön a közép­parasztság megnyerésére irá­nyuló politikánk kérdéseit. Rá­mutattunk azokra a gyakorlati pártmunkánkban mutatkozó hi­bákra, amelyek egyrészt taszítot­ták tőlünk a középparasztságot a kulákság felé, másrészt a ku­­lákságnak, mint osztálynak kor­látozása helyett a kulákság meg­szüntetésének vonalára csúsztak le építésben csakúgy, mint követ­kezetes békepolitikája, nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar dolgozó töme­gek a Népfront és pártunk felé fordultak. Minél jobban el­mélyülnek a magyar demokrá­cia gyökerei, annál inkább tu­datosodik a széles tömegekben az összefüggés a Szovjetunió sikerei és a mi eredményeink között. A Szovjetunió minden sikere egyben a miénk is és ez megmutatkozott m­ost a válasz­tások alkalmával.­­ A kínai kommunisták fel­szabadító harcának nagyszerű eredményei, melyek éppen a választást megelőző hetekben bontakoztak ki, s melyekből az ingadozók is megérthették, hogy a békefront és az emberi haladás hívei világszerte erő­södnek — szintén jelentékeny mértékben hozzájárultak győ­zelmünkhöz. — Központi Vezetőségünk kö­vetkezetesen alkalmazta azt a lenini-sztálini jelszót, hogy tá­maszkodjunk a szegényparaszt­ságra, egyezzünk meg a közép­paraszttal és egy pillanatra se szüntessük meg a harcot a ku­­lák ellen. A dolgozó parasztság zöme megértette ezt a helyes politikát és e megértés eredmé­nye aztán megmutatkozott a szavazásnál is. Mutatkozott az a mindenki számaira látható tény is, hogy az államhatalom min­den ágába bevonultak a dolgo­zók. Hozzájárult a nők egyenjo­gúságának minden terén történő megvalósulása. Hozzájárultak természetesen gazdasági erősö­désünk, hároméves tervünk vég­rehajtásának sikere, ötéves ter­vünk imponáló arányai. Végül külpolitikai eredményeink, köz­tük a békéért vívott következe­tes harcunk.­­ Külön hozzájárult ehhez az eredményhez a tagf­elülvizsgá­­lat, mellyel Pártunk eltávolította a közénk nem való elemek je­lentékeny részét s ezzel erőben, tekintélyben és tettrekészségiben megnövekedve, fokozott vonzó­erővel folytatatta munkáját. Két­ségkívül az összetevők közé tartozik az egyház palástja mö­gött megbúvó reakció elleni si­keres harc. Mindszenty példájá­ból mindenki megérthette, hogy a demokrácia vívmányait, a földreformot, a köztársaság in­tézményeit minden ellenséggel szemben megvédjük. Az a nagy lárma, amit Mindszenty érdeké­ben a nemzetközi reakció csa­pott, az a kudarc, mely az Egyesült államokat érte, mikor ezt a kérdést az Egyesült Nem­zetek Szervezete elé vitte, még jobban aláhúzták demokráciánk igazát, magabiztosságát és szi­lárdságát. A honi reakció nagy reménysége omlott össze, amikor látta, hogy a magyar demokrá­ I­cia e kérdésben egy hajszálnyit sem engedett. A Választás el­söprő győzelme tehát sok kis siker mennyiségének minőséggé alakulásából keletkezett.­­ Végül megnyilatkozott a demokrácia a lelkészkedő pap­ság magatartásában, mely püs­pökeinek ellenséges, vagy leg­jobb esetben várakozó magatar­tásával szemben, követve a dol­gozó nép állásfoglalását és sa­ját meggyőződését, lecsa­tlako­zott a népi demokráciához. A külföldi imperialisták azt pró- ■ bálják utólag magyarázni, hogy választási sikereinket a püspöki ‘ — A demokrácia «­ikerét kü­lön aláhúzta még az a tehetet­lenség és tanácstalanság, amely a reakciót itthon és külföldön e választásokkal kapcsolatban jellemezte. — A győzelemhez a párt és a demokrácia már említett ál­talános gazdasági és politikai eredményein kívül elsősorban hozzájárult népnevelőink jó munkája. — Ezúttal sikerült a Népfront többi pártjainak helyi erőit is be­vonni a választási munkába, anélkül, hogy ezzel pártunk ve­zető szerepe elhomályosult vol­na. Minden oldalról halljuk, hogy­­ pl. a pártonkívü­li népne­velők­ bevonása, a munkába fel­vételük az előkészítő iskolába, rendkívül jó eredményt adott. Ezek a pártonkívüliek úgy érez­ték, hogy külön bizalmat he­kar vontatott és nem is egyér­telmű állásfoglalása döntötte volna el. Az igazság ennek ép­pen az ellenkezője. A püspökö­ket állásfoglalásra bírta az a gátszakadás, melyet alsó pap­jaik egy részénél és hozzátehet­jük: az egész dolgozó népnél az ő régi álláspontjukkal szem­ben kénytelenek voltak megál­lapítani. Igeznek beléjük és lelkesen igyekeztek ennek a bizalomnak megfelelni. Amikor a falvakon kiderült, hogy egy-egy kisgyű­­lés túlságosan népes volt, a népnevelők több helyen kizáró­lag pártunk tagjainál tartottak kisgyűlést. Csakhamar rátértek azonban arra, hogy a párton­­kívüliek udvarán jöttek össze, ami nagyon jó eredményeket adott. 80 eze­r ilyen kisgyűlést tartottunk. Ennek a választási kampánynak az volt a jellegze­tessége, hogy a szó szoros ér­telmében eszmecserét folytat­tunk a dolgozó milliókkal. Elő­ször közelítettük­ meg azt az agitációs módszeret, mely any­­nyira jellemző nagy testvérpár­tunkra, a­­Szovjetunió Kommu­nista (bolsevik) Pártjának tö­megmunkájára. Kétségtelen, hogy választási sikerünk nem utolsó ö­­ sorban ennek is köszönhető. Politikai eredményeink lehetősége, azelőtt még nem­­ perspektívánk nyújt nekik. Ezért nyíltak, mint amilyet az ötéves­­ csatlakozott le hozzánk ezen a tervünk és az egész szocialista­­ választáson az értelmiség. A lelkészkedő papság Az egységes lista sikere A nők és az értelmiség . A nők például nagyon jól meg­értették, hogy a béke védelme nem valami tétlen pacifizmus, hanem aktív, cselekvőleges vé­delem, melynek egyik fontos tényezője a jó hadsereg. Ugyan­ezt tapasztalhattuk a Szovjet­unióval kapcsolatban. Csak most, amikor a dolgozó nép zöme világosan látja a politikai összefüggéseket, mélyül el iga­zán és válik forróvá a szeretet és a hála érzése a Szovjetunió felé, melynek felszabadító harca és segítő karja nélkül mi is ott tartanánk csak, ahol az impe­rialisták igájában nyögő francia, vagy olasz nép. Megmutatkozott a demokrácia eredményeinek elismerése és helyeslése az ér­­telmiségnél is, melynek jelenté­keny része azért is tanúsított tartózkodó magatartást a de­mokráciával szemben, mert azt hitte, hogy a szocializmus visz­­szaesést jelent a kapitalizmussal szemben, az intelligencia meg­becsülésének és munkalehetősé­­gének csökkenését jelenti. Az elmúlt két esztendő meggyőzte őket az ellenkezőjéről. Száz és száz tényből állapíthatjuk meg nemcsak azt, hogy a szocializ­must építő magyar népi demok­rácia hasonlíthatatlanul jobban becsüli meg az értelmiségi mun­kát, mint a kizsákmányoló ka­­pitalizmus, hanem azt is, hogy­­soha számukra olyan terepi lő A honvédség és a demokratikus szervezetek — Külön óhajtok kiemelni néhány, új tényezőt. Az első: a demokratikus honvédség jó sze­replője a választásokon. Már szóltam arról, hogy a honvéd­ség­ és a béke kérdésének ösz­­szekapcsolása különösen a nők politikai fejlődésének egyik mu­tatója. A honvédség népszerű­ségének egyik titka az az óriási ellentét, mely Horthy hadsere­ge és a nép között régente megvolt. Ma viszont a honvéd­ség és különösen a népből való tisztikar, éppen a múlttal szem­beállítva, a legegyszerűbb em­ber számára is szinte kézzelfog­hatóvá teszi a beállott változá­sokat. Az, hogy a honvédség milyen jól szerepelt a választá­sokon, egyben mutatja, hogy a hadseregben jó politikai munka folyik.­­ A Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége is sokban hoz­zájárult a választások sikeré­hez. A SZIT működése is mu­tatta azt a fejlődést, melyen if­júságunk az utolsó két eszten­dőben keresztülment. A SZÍT jó választási munkájának ered­ménye, hogy az EPOSZ-t or­szágszerte sikerült talpraállítani és megerősíteni. — Jellemző tünete volt a vá­lasztásnak a dolgozó kispolgá­rok aktivitása. Aki azt hitte, hogy a szocializmus építése a kispolgári réteget egyszerűen ellenzékbe kergeti, az most, a választásokkal kapcsolatban ta­pasztalhatta, hogy sikereink ki­sugárzásának hatása alól ez a réteg sem vonhatta ki magát. A kispolgárság érzi, hogy az egész dolgozó nép felemelkedé­séből ő sem marad ki és meg­felelő átalakulással, de be tud illeszkedni a népi demokrácia gazdasági rendszerébe. Meg kell emlékezni a pedagógusok mun­kájáról, akiknek túlnyomó több­sége most már lelkesen lecsat­­lakozott demokráciánk mellé és ennek a lecsatlakozásnak ered­ménye mutatkozott ifjúságunk, a pompásan fejlődő Üttörő­­mozgalom lelkes választási sze­replésében. Katolikus papok — Végül beszélnem kell a fa­lusi katolikus papságról is. Ál­talános tapasztalat, hogy a protestáns papok zöme lelkese­déssel támogatta a Népfront vá­lasztási harcát. De amikor nép­nevelőink először kopogtatták végig a választással kapcsolat­ban a falusi paplakokat, sokak meglepetésére kiderült, hogy a katolikus lelkészkedő papság között is szép számmal vannak olyanok, akik a falu népével együtt megértik és megbecsülik a népi demokrácia eredményeit. Akik nemcsak magánbeszélge­tésekben, de nyilvánosan is haj­landók voltak kiállni a népi de­­mokráca mellett, s akiknek ez a fellépése kétségkívül hatott a püspöki karra is. Ott, ahol a katolikus lelkészek a Népfront mellett foglaltak állást, ezzel természetesen elősegítették a választás ügyét. —­g_ a kétségtelenül meg­levő hibják azonban nem von­nak le abból a megállapításból, hogy a választás pártuakak és a népi demokráciának elsöprő győzelme volt. Ennek a győze­lemnek eredményeképpen most vonul be először a magyar or­szággyűlésbe a dolgozó nép ere­jének és jelentőségének meg­felelő képviselet. Az új ország­­gyűlés 402 képviselőt számlál. Amikor mi — a választások előkészületeképpen — felemel­tük az egy képviselőre eső szavazatok számát 14.000-ről 16.000-re, azt reméltük, hogy ezzel csökkenni fog a képvise­lők száma. Minthogy azonban sokkal több szavazó vett részt a választásokon, ez a csökkenés csak lényegtesen, ellenb­en na­gyon lényeges az új országgyű­lés szociális összetétele. Az országgyűlés összetétele : A 402 képviselő közül 176 munkás, 115 paraszt, a többi értelmiségi, kisiparos, kiskeres­kedő és egyéb. A munkások aránya tehát majdnem 44 szá­zalék, a parasztoké kis híján 29. Együttvéve,­ a munkások­é.

Next