Magyar Nemzet, 1950. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-01 / 77. szám

Ma: Sakkrovat . Magyar Nonizd­s-- Mun­kan­élkü­lis- és munkaerőhiány Irta: Parragi György Amilyen népgyilkos járvá­­ja volt a középkornak a iestis, époly­in pusztító jár­­m­yt jelent a kapitalizmus évszakában a munkanélküli­­g. A betegsé­gek járványa em­­­ karitatív intézményekkel, orvosi tudomány kifejlesé­­sével, köze­gészségügyi ren­­elkezésekkel még úgy-ahogy­­ lehetett venni a küzdel­­et. A munkanélküliség jár­­mya azonban sokkal pusz­­ább, gyilkosabb minden­­re betegség epidémiájánál, munkanélküliség nemcsak munkanélkülit sorvasztja teszi tönkre erkölcsileg a­nyagilag, de a családját is pusztítja. Úgy ahogy a ké­­pkor annaleszei, krónikái jjegyezték a pestis, a vérbaj megpusztításait, az újabb­­ak­ orvosi könyvek a kolera, lepra, a trachoma jelenté­­sit írják le, ugyanígy a unkanélküliség járványának örn­yű pusztításait feljegyzik statisztikai kimutatások m­­­ég számsorai. Ezeknél is leszrázóbb dokumentumokat lentenek a haladó írók, kör­­k, festők rajzolók művei, aladó filmrendezőknek a munkanélküliség erkölcsi és zikai nyomorúságát bemu­­tó film darabjai. A munkanélküliség azonban tért is nagyobb társadalmi iszérv, mint a betegségek írványai, mert a munkanél­­­liség csapását nem lehet­rvosi tudománnyal, karití­­v intézkedésekkel, úgynevez. Itt szociális olajcseppekkel leggyógyítani, közegészség- kVi rendeletekkel terjedését legfékezni. A munkanélküli*, jg járványának csak egyet­­m gyógyszere van: a szocial­zmus. Kórokozó baktériumai gyanis a kapitalista rendszer iptalaján fejlődnek ki és tenorodnak el. Néha, na­­yobb, máskor kisebb mérték­en. E bactílusok nélkül zonban a kapitalista rend­­ser épúgy nem tud fennma­­adni, mint az erdő talaj­­aktérium­ok nélkül. A kapt­­ilizmusnak a saját életfenn­­irtásához van szüksége mun­­anélküliségre. E nélkül el­­eszl­i fő ét­ető és hajtóerejét, profitot. Szüksége van a munkanélküliek tartalékhad­­erejére, hogy állhassa a ver­­enyt, hogy kivédhesse a­rofitot fenyegető túltermelés eszélyeit, hogy a munkanél­­kiü tartalékhadseregnek a dol­­ozó rétegekre kifejtett nyo­­mása révén a dolgozók mun­­kabérét a legalacsonyabb­zínvonalon, a magka hasznát pedig a legmagasabban tart­­hassa fenn. Ezek a gondolatok vonul­­ak el bennünk, amidőn el­­llv­stnk Varga Jenőnek, a tilághírű közgazdásznak a Pravdában minap megjelent tagú tanulmányát, amely a tanitalizmus országainak nö­­vekvő munkanélkülisége okait a tudomány vilásosságában mutatja be olvasóinak. E ta­­numány azonban nemcsak a kapitalista országok munka­nélküliségére irányította fi­gyelmünket, hanem e cikk nyomán még inkább meglát­tuk és megértettük, miért merőben utas po­unk. Magyar­­országon, a Szovjetúnióban és a nem­ demokráciákban a m­unkaniac helyzete. Varga Jenő tanulmányából csak néhány számadatot ki* tudunk kiragadni. Ezek a számok a kapitalista országok irányított statisztika közlemé­nyeiből származnak. 1948 óta, am­időn az Egyesült Államok­ban az ipari termelés ismét csökkenni kezdett, a munka­nélküliség úgy az Egyesült Államokban és ennek követ­kezményeképpen az összes kapitalista országokban állan­dóan emelkedő irányzatot mutat. Magában az Egyesült Államokban 1949 januárjától 1950. januárjáig a munkanél­küliek száma 2.7 millióról 4.5 millióra emelkedett, a hi­vatalos amerikai adatok sze­rint. Egyedül 1950. januárjá­ban a munkanélküliek száma az USA-ban közel egy millió­val nőtt meg. 1948. óta Bel­giumban, N­yugat-Német­or­szágban, Japánban, Hollan­diában és Svájcban a munka­nélküliek száma megkétszere­ződött, Franciaországban és Olaszországban meghárom­szorozódott. Az Egyesült Államokra vo­natkozó hivatalos adatok azonban korántsem tükrözik vissza az amerikai munkanél­küliség valódi arányait, mert az amerikai statisztika szán­dékosan figyelmen kívül hagyja a munkanélkülieknek igen tekintélyes részét. E sta­tisztika összeállítói nem te­kintik munkanélkülinek azt, aki hetenként legalább egy órát dolgozik, sem azt, aki­nek munkahelye van ugyan, de nem dolgozik, ■ sem­­ azt, akinek­ nincs­­ munkája;­ de akinek megígérték, hogy■ a legközelebbi­ harminc napon belül munkához jut. Különösen azok az ameri­kai munkások, akiknek van ugyan munkahelyük, de nem dolgoznak, a leggy­ilkosabb kapitalista kizsákmányolásnak esnek áldozatul. Az amerikai kohászatban sok üzem meg­szakítás nélkül dolgozik ugyan, de a munkások csak minden második nap dolgoz­nak és így még inkább ki­zsákmányolhatják őket. Az amerikai bányamunkások leg­jobb esetben évi 200 műsza­kot végezhetnek. Az automo­biliparban azokban a hóna­pokban, amiden az új autó­­modelleket gyártják,­ a dolgo­zók számát valóban megkét­szerezik, sőt megháromszo­rozzák, azonban az új model­lek bevezetése után a mun­kások fele csak egy-két napot dolgozhat egy héten Ha eze­ket az amerikai munkanélküli statisztikába fel nem vett munkanélkülieket is számí­tásba vesszük, úgy Varga szerint a teljes munkanélkü­liek száma Amerikában leg­alább 8 milliót tesz ki. Ezen­kívül van több mint hat­millió ipari munkás, aki hetenként 15—34 órát dolgo­zik csak és 1.600.000 mező­­gazdasági munkás ugyanilyen munkaidővel. A teljes munka­­nélküliek és a korlátozott munkaidővel dolgozók száma tehát eléri az Egyesült Álla­mokban a 18 milliót. Varga Jenő világosan meg­mutatja, hogy a kapitalizmus és a munkanélküliség elvá­laszthatatlan egymástól. Ezzel a kapitalisták tisztában is vannak. A gyakorlati és elmé­leti kapitalisták el is követ­nek mindent, hogy létük fenntartásához szükséges mun­kanélküliség állandó jelenlé­téről és, növeléséről gondos­kodjanak. Erre kényszerítik őket a kapitalista rendszer könyörtelen belső mozgási törvényei is. Az Egyesült Államokban az első és a második világ­háború között az amerikai iparban foglalkoztatott mun­kások száma 7 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy az ipari termelés volumen­e ugyanebben az időben 31 százalékkal növekedett és az Egyesült Államok lakossága 26 millióval gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy az amerikai kapitalizmus növelte a tőke­­befektetéseit ez idő alatt, ugyanakkor azonban az ut­cára szórta munkásainak te­kintélyes számát. Az új gépi­berendezésekbe fektetett in­vesztíciókkal és a munkás­elbocsátásokkal igyekezett biztosítani a maga verseny­­képességét a hazai és világ­piacokon. A munkanélkülivé vált tömegekkel azonban nem törődött. Az angol kapitalisták sark­­ját, az Economist egyik legutóbbi számát is idézi Varga annak bizonyítására, hogy a kapitalista rendszer fennmaradása szempontjából mennyire fontos az állandó munkanélküliség. A lap szük­ségesnek és célszerűnek tart­ja, hogy Nagy-Britanniában a munkásságnak 5—7 száza­léka, mintegy 1 millió mun­kás, állandóan munkanélküli legyen.­­Azok a politikusok — írja az Economist —, akik szeretnének a választásokon ismét visszakerülni a parla­mentbe, ezeket a számokat borzalmasaknak, erkölcstele­neknek, hallatlanoknak, isten­teleneknek mondják. A mi folyóiratunknak szerencsére nincs semmi köze a választási hadjárathoz és ezért részünk­ről nem kell nagy bátorság ama meggyőződésünk kifeje­zéséhez, hogy a munkanél­küliség bizonyos mértéke fe­lette hasznos­. Varga Jenő tanulmányának számadatai, az Economist cinikus vallomása, a kapita­lista országok szociális nyug­talansága, a véget nem érő sztrájkok, éhségtüntetések, mind-mind azt bizonyítják, hogy a kapitalista gazdasági rendszer nemcsak hogy nem tudja, de nem is akarhatja megfékezni korunk legvesze­delmesebb, legpusztítóbb jár­ványát, a munkanélküliséget. A kapitalista rendszer egyik szövetségese a munkanélküli­ség, a másik a háború. Ez az istentelen szövetség tartja örök bizonytalanságban, féle­lemben a világ népeit. Dol­gozókat és munkanélkülieket egyaránt. Felszabadulásunk ötödik év­fordulójának előestéje egye­nesen felkínálja az össze­hasonlítást a kapitalista or­szágok és a szocializmust építő országok munkapiaci helyzete között. Nálunk nem a munkanélküliség okoz gon­dot, hanem a munkaerő­­hiány. Nálunk a kormányzat­nak, gazdasági életünk irá­nyítóinak egyik legfontosabb feladata a még feltalálható munkaerőtartalékok aktivizá­lása, a munkaerőknek a fo­kozottabb termelés irányába való átrendezése. A szocializ­mus országaiban nem követ­kezhet be túltermelés és en­nek következtében munkás­­elbocsátás. Nálunk nem a ter­melés csökkentésére, hanem a termelés növelésére irányul minden erőfeszítés. Ezért ná­lunk az életszínvonal állan­dóan emelkedik, a kapitalista országokban a tömegek élet­­színvonala szükségszerűen csökken. A két rendszer közti különbséget a legmarkánsab­ban ezek a tények világítják meg. Ha Magyarország a fel­­szabadulás után ismét a kapi­talizmus útjára lépett volna, ez az út menthetetlenül az 1930-as évek óta ismert sza­kadékokba,­­a munkanélküli­ség áthidalhatatlan szakadé­­kába vezetett volna. Mivel 1945. április negyedike lehe­tővé tette számunkra, hogy a szocializmus útján indulhas­sunk el, a kapitalizmussá együtt megszabadultunk a munkanélküliség rémétől, im­munizáltuk az ország dolgozó népét a munkanélküliség nem­zetgyilkos járványával szem­­ben A Minisztertanács rendelettervezetet terjeszt az Elnöki Tanács elé április negyedikének nemzeti ünneppé nyilvánításáról Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettest a Magyar Munka Érdem­rend aranyfokozatával való kitüntetésre terjesztette fel a kormány A minisztertanács Dobi Ist­ván elnökletével pénteken délelött ülést tartott. A minisztertanács a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztendő törvényerejű rendelettervezetet fogadott el április negyedikének, Ma­gyarország f­­''szabadulása napjának nemzeti ünneppé nyilvánításáról. Elhatározta a miniszter­­tanács, hogy a Népk­öztársa­­ság Elnöki Tanácsához fel­terjesztést tesz Rákos Má­tyás miniszterelnökhelyettes­­nek — a Magyar Népköztár­saság kiépítése és megszilár­dítása terén szerzett kima­gasló ér­dimtéi elismeréséül — a Magyar Mu­­ka Érdemrend aranyfokozatával való kitün­tetésére. A belkereskedelmi minisz­ter előterjesztésére a mini­s­­tertanács hozzájárult az or­szág egész területén a fi­lm­­liszt egy megszüntetéséhez és a finomliszt teljesen szabad forgalmához. Egyre növekvő lelkesedéssel és a teljesít­mények fokozásával készül az ország felszabadulásunk ötödik évfordulójára Néphadseregünk hatalmas arányú díszfelvonulása az ünnepségek­­ kiemelkedő eseménye A ma evk­ minden rétege részt vesz Bek­ a hatalmas mozgalomban, amely hazánk legnagyobb nemzeti ünnepének, április negyediké­nek méltó megünneplésére irá­nyul. Erről tesznek tanúságot az alábbi nyilatkozatok is. Mihályfi Ernő a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke a következőket mondja április negyedikéről: , — Mindenki a maga munká­ján és a maga életén érzi át és tudja a legjobban, mit hozott 1945. április negyedike, s a la­pokban hetek óta ezekb­ől az egyéni beszámolókból alakul ki a ragyogó kép: történel­münk legcsodásabb panorámája. — Nézzük a posztot ahova népi demokráciánk állított: a Ku­túrkapcsolatok Intézete mun­káját. Maga a munka ehető­ségét is április negyedikének köszönhe­jük. Nem véletlen, hogy azelőtt nem volt nálunk * 26 -~t ■ kapits^s'a . országokban itt é­s ma sem ilyen intézmény, a am­ely a népek kulturá is­­ intkezését szolgálná. Hiszen a­z országok közötti­­ „kulturális kapcsolatot" abban a tár­a­­dalmi rendszerben vállalkozók üzleti érdekei irányítják. Ügy­nöki m­unka ott a „kurta kap­­csolat". Irodalmi ügynökök, filmügynökök, színházi ügynö­kök, műkereskedők , szállítják egyik országból a másikba­ a selejtes árut, amely m­edig a legrosszabb polgári ízlés ki­szolgálója és egyben persze irá­nyítója is. Példában az a rom­­bolás, ame­ly ez az amer­ic­i „szellemi coc­a-cola“ végez azok­ban az országokban ahová még el tudják adni. Mert a ,,kultúr­­kapcsolat" az imperialista vi­lágban egyre egyoldalúbb; az amerikai szellemet exportálja az amer­kaiak zsoldjába szegő­dött országokba és ezek a Szel­lemi gyarmatok ezért feladják és eladják­ múltjuk értékes tra­dícióit is. Nálunk a kul­túrkap­­csolat munkájában valóban né­pek találkoznak, a mi mun­kánk a népek igazi kultúráját ismerten meg dolgozónkkal. Esősorban a Szovjetunió né­pei ku­­tójának mérhetet­en gazdags­ága , ki­ncseit igyekszünk egész népünkkel meg­smertetni, továbbá szomszédos baráti né­pek kulturális értékeit és min­den haladó kultúrát.­­ Mindezekről az eredmé­nyekről nem lehet egy rövid nyilatkozatban beszámolni, de hiszen mindenki tudja, mit jelent a Szovjetunió ku­túrájá­nak megismerése,, a szovjet ta­nítás, milyen mélységesen ve­ronai a mi népün­k mindarra, amit a szovjet kulturális élet lgkiválóbb­a. o­yan nagy sze­re­tetel hoznak, mu­lnak felénk.­­— Amiket a Kultúrkapcsola­­tok Intézete munkájáról elmon­dottam egyetlen rész­ete an­nak, amit ápri­ls negyedike csupán a kulturális téren jelent. Novobátzky Károly professzor, a Kossuth-díjas elméleti fizikus ezt mondja április negyedikéről: — A felszabadulás ötödik év­fordulójáról mi, a tudomány munkásai éppen olyan bensőd­séggel emlékezünk meg, mint az üzemek és a föld­­ dolgozói. K­ örömmel üdvözöltük az új bor hamna'hasadását­ és egyik legfontosabb feladatunknak te­kintjük, hogy a tőlünk telhető minden erővel hozzájáruljunk a szocial­ista társadalom megszilár­dításához. Lelkesen vállaljuk ezt a­ harcot, amely a mi sajátos munkaterületünkön folyik. Úgy érezzük, hogy munkánkká, táv­ozásunk­­ rójuk- te,, mert a fel­­szabadít­ás gyümölcse a tudo­­máns műve­­inek igaz megbe­­csülése. A régi, alig leplezett le­nézés helyett ma a Kossuth-díj dicsősége övezi a tudóst Kmetty János festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára így emlékezett meg április ne­gyedikéről: — 1945. április negyedike ne­kem nagyon sokat jelentett. Ezen­ a n­pon vaóra vált m­nd­­az, amit olyan nagyon vártam és oly sok­t vártunk. 1945. április negyedikén valóra vált az a hi­

Next