Magyar Nemzet, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-01 / 76. szám

[Vasárnap, 1951 április ]-Magyar Nemzet A magyar írók és művészek békegyűlése. A lelkeket akarjuk formálni szebbé, jobbá, nemesebbé, igazabbá . Pénteken délután zsúfolásig megtelt a Művészeti Szövetségek Házának nagyterme írókkal, művészekkel. Békegyűlésre jöt­tek össze költőink, íróink, a zene- és képzőművészet, a szín­ház és film dolgozói, hogy kife­jezésre juttassák szilárd béke­­akaratukat, hogy megvitassák azokat a teendőket és feladato­kat, amelyeket a Béke Világta­nácsának a világ népeihez inté­zett felhívása állít minden be­csületes ember, minden tiszta lelkiismeretű író és művész elé. A békegyűlés elnökségében helyet foglaltak: Bulla Elma színművésznő, Bernáth Aurél Kossuth-díjas festő, Csók István Kossuth-díjas festő, Csorba Gé­za Kossuth-díjas szobrász, De­­vecseri Gábor, az írószövetség titkára, Déry Tibor Kossuth­­díjas író, Fischer Annie Kos­suth-díjas zongoraművésznő, Kodály Zoltán Kossuth-díjas ze­neszerző, Máthé György újság­író, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, Parragi György Kos­suth-díjas újságíró, Péterfi Ist­ván zenekritikus, Somlay Arthur kétszeres Kossuth-díjas színmű­vész, Szabolcsi Bence Kossuth­­díjas zenetörténész, Tolnay Klá­ri Kossuth-díjas színésznő és Veres Péter Kossuth-díjas író. Kodály Zoltán nyitotta meg a gyűlést. Hangsú­lyozta, hogy a művészek békét akarnak, hisznek abban, hogy a világ problémái elrendezhetők minden pusztítás és vérontás nélkül. A magyar nép, amelyet a múltban annyi céltalan hábo­rúba sodortak urai, békét akar, békére van szüksége, békében akarja folytatni alkotó munká­ját, gyermekemet napról-napra fe­nyegették. Van e természetesebb kívánság, mint az, amely a há­borús szenvedéseket el akarja hárítani, a békét akarja bizto­sítani. De a békét nem elég akarnunk. Harcolnunk is kell érte. Hadd idézzem szerepem­nek, amelyért a Kossuth-díjat kaptam, néhány mondatát. A Metrón beszélgettem egy öreg munkással, aki nekem Sztálin szavait idézte: «Mi a béke hívei vagyunk, a békéért harcolunk, de készek vagyunk arra, hogy a háború gyújtogatóinak csapá­saira csapással feleljünk­. Most a békéért kell harcolni Veres Péter Kossuth-díjas író szólalt fel ezután. — Azok a szeny­­nyeslervű emberek, handitőkések, hataloméhes politikusok és nyo­morult íródeákok, akik a háború elkerülhetetlenségéről beszélnek és írnak — mondotta — bizo­nyára abban bizakodnak, hogy százméteres mélységekben le­ásott betonpincéikbe nem hatol le még az atombomba ereje sem. De a népek, az egyszerű emberek azt mondják: a hábo­rút el lehet kerülni. És ezt mondja Sztálin is, aki tudja, hogyan gondolkoznak és hogyan éreznek az egyszerű emberek. — Mi dolgozni akarunk és épí­teni akarunk. Mi írók, művé­szek is: mi a lelkeket akarjuk formálni, szebbé, jobbá, neme­sebbé, igazabbá. Hogy dolgoz­hassunk, hogy munkánkban el­mélyülhessünk, ahhoz béke kell és az építő, dolgozó néppel való mindennapi szabad érintkezés. És itt világosodik meg egészen mindenki előtt, hogy az író és a művész, a szocialista író és a szocialista művész nem lehet kozmopolita, hiszen mindennapi munkájával népe életéhez, népe p­unkájához tapad. Közismert ugyan az a szólás: «Művész ha­zája széles e világi. De ez így nem igaz. A művész hazája el­sősorban saját hazája, de min­den művész azt szeretné, hogy munkássága az egész világé le­gyen. És ez lehetséges is. De nem úgy, hogy a saját hazáját, saját népét odahagyja, vagy ép­pen megtagadja, hanem úgy, ha annak leghűbb, legigazabb, legharcosabb fiává emelkedik. Leglist­ább példa erre a mieink közül Petőfi, aki a hazá'a sze­reldével és minden népek ha­záiénak és szabadságának a lisz­­te’­etével vonult be az emberiség közös Pan­­­eonjába. — De a haza kötelez is: dol­gozni és harcolni kell érte. Min­dig o olt dolgozni és ott harcolni, ahol a legnagyobb a szükség. Most a békéért kell harcolni. Mer a haza sorsa, benne a mi egyéni sorsunk is, más népek életével és sorsával e­gy áramlás­ban folyik, a magyar írónak, művésznek is. Évközben egyik kezével új hazáját építi, a má­sikkal a barátok és szövetsége­sek kezét kell fonnia, mert csak így bírjuk megóvni mindnyá­junk közös érdekét, az építő békét. — Ennek a közös harcnak a most soron következő felada­ta: végrehajtani a Béke Világ­tanács berlini határozatait, kö­vetelni az öt nagyhatalom békeegyezményét — fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét. A béke mindenki ügye Bernáth Aurél, Kossuth-díjas festőművész felszólalásában hangsúlyozta, hogy a béke mindenki ügye, a művészeké is. A világ ezideig legnagyobb méretű mozgalmának vagyunk tanúi — mondotta —, s ennek e­gyik állomása volt éppen a Béke Világtanács Berlinben tartott ülése. Sajátságos, új­fajta diplomácia ez, szöges ellentéte a régi, titkos diplo­máciának. Ennél az újfajta di­plomáciánál mindenki szolgá­latban van, mindenkinek, min­den becsületes embernek a szolgálatára szükség van. És mi, akik a békét kívánjuk, mindent megteszünk a béke szolgálatában. A magyar zene­művészek nevében Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetörténész a többi között ezeket mondotta: — Bartók Bélának utolsó, tragikus éveiből ismerjük egy írását, ahol a nagy zeneködő arról ír, hogy a népek nem is­merik a gyűlő ködért, mester­ségesen szítják köztük a­zt, hogy kirobbantsák a háborút­, h­ogy milliók halálából megszü­lessék a kevesek nyeresége. Azóta már változtak az időik. A népek ma már tudatára éb­redtek annak, hogy a békét cselekvő ég meg lehet, meg kell védeni. Éppen ezért hittel valljuk mi is hogy a népek egyesült és napról-napra erő­södő hangja túl fogja harsogni és elnyomja a háborúra vá­gyók háborúra uszítók károgó és vijjogó kórusát. A magyar zeneművészek nevében jelen­tem ki itt: mindannyian ma­gunkénak va­ljuk és minden erőnkkel támogatjuk a Béke Világtanács berlini határozatát. Mi a bék­e hívei vagyunk... Tolnay Klári, Kossuth díjas, a Magyar Népköztársaság érde­mes művésze így beszéli: — Érzem, hogy gyermeke vagyok egy hazának, amely munkában és békességben akar virágozni: magyar vagyok. Má­sodszor érzem, hogy asszony vagyok aki nemcsak a társa­dalomban és a családban őre a békének, hanem akinek gyermeke is van- vagyis anya vagyok. Harmadszor érzem, hogy a nemes gondolatok és mondaniva­ók kife­jezésének művésze vagyok, vagyis színész vagyok. Mint magyar ember, tanúja és részese voltam an­nak a hatéves küzdelemnek, amelyet ez a nép egy dúlt or­szág rom­­áin folytatott, hogy ezen a földön a háborús rom­­boás után újból ember­ ott­hont teremtsen magának és e­gy olyan hazát ame­bben el­tűnnek a régi igazságtalansá­gok, amelyben a munka kötel­­­essége, és a dolgozó ember joga együtt jelenik meg. — Mint anya — folytatta — rettegve emlékezem vissza a há­ború veszedelmeire, amelyek kis­ A Napi és Hetilapkiadó Vállalat hhirdetési osztályának csekkszám­a­ sz­áma 61.080 Kértük a vidék! hirdetőinket ho?» hirdetés) dijat csak a fenti számon küldjenek be és feltét énül tüntessék fel az* is hóm az üsszenet melyik lapra küldik: Magyar Nemzet, Kis Uisás, Független Magyarország Szabad­ szó Kérjük mindenkor a tördelés megjelenést napidó­ra feltűntetni. Az aláírások a legmélyebb, a legcselekvőbb hazaszeretet megnyilatkozásai Tolnay Klári nagy tapssal fo­gadott beszéde után Parragi György Kossuth-díjas újságíró emelkedett szólásra. Hozzászó­lása elején arról beszélt, hogy az írók, a művészek, az újság­írók és a szellem minden dol­gozója ismeri és birtokolja a szavak erejét. — Éppen ezért — mondotta a továbbiakban — mert ismerjük a szavak értelmét, a szó erejét, mert megadatott nekünk, hogy ezzel a szellemi fegyverrel har­coljunk, nem elég, hogy csak aláírásunkkal pecsételjük meg a berlini békefelhívást. Nekünk, íróknak, művészeknek, újság­íróknak oroszlánrészt kell vál­lalnunk abban a felvilágosító munkában, amely most elindult azért, hogy magyar népünk mi­nél hatalmasabb tömegét nyer­jük meg abból a célból, hogy a berlini békefelhívást teljes meg­győződéssel, teljes akarattal ír­ják alá. Elől kell járnunk abban a felvilágosító munkában, amely­­népünknek megmutatja, hogy a berlini békefelhívás aláírása a legszentebb ügy­, az egész nem­zet ügye, az egész emberiség ügye. Az aláírások a legmélyebb, a legcselekvőbb hazaszeretet megnyilatkozásai. Amiképpen az a szülő szereti legbensőségeseb­ben gyermekét, aki minden ál­dozatra kész gyermeke jövő­jéért, boldogságáért, épúgy az szereti legforróbban hazáját, aki ennek a hazának boldogulását, építését, függetlenségének meg­őrzését a leginkább szolgálja. A család, a haza, az emberiség bol­dogulásának legfőbb feltétele a béke. A békét csak úgy tudjuk biztosítani, ha valamennyien részt veszünk a háború elszaba­dulni készülő fúriáinak megfé­kezésében. Erről kell nekünk, íróknak, művészeknek, újság­íróknak felvilágosítani népün­ket. Joliot-Curie, Ilja Erenburg, Picasso, Bernal professzor és a békét munkával, harcos kiállás­sal védő százmilliók lelkesítő példája,, hősi önfeláldozása nyo­mán nem lesz nehéz nekünk sem teljesítenünk a berlini bé­kefelhívás aláírási hadjáratában szent kötelességünket dolgozó népünk, magy­ar hazánk és a békeszerető emberiség iránt — fejezte be felszólalását Parragi György. A becsületes emberek milliói a békét akarják Zelk Zoltán Kossuth-díjas köl­tő «Párbeszéd« című versét sza­valta el ezután a jelenlévők vi­haros tapsa között, majd Ungár Imre Kossuth-díjas zongoramű­vész szólalt fel.­­— Az emberi­ség ellensége: a pénz imádata, az önérdek mindenek fölé he­lyezése, a kíméletlen önzés, mondotta. — Úgy hiszem, mű­vésznek nincs méltóbb, nagy­szerűbb feladata, mint harcolni — képpel, szoborral, verssel, vagy zenével — az ellen ez el­lenség ellen. Nekünk előadómű­vészeknek nincs nemesebb fel­adatunk, minthogy igyekezzünk a régi mesterművek és a nagy­­szerű új alkotások­ igaz tartal­mát megértetni hallgatóinkkal. S ha sikerül a zene erejével megsejtetnünk a rút egyéni ön­zés fölé emelkedő, tisztult, igazi emberiességet, akkor jól harco­lunk a szocializmus építéséért, a béketábor győzelméért, ha­zánk felvirágzásáért. Mészáros Ági, Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érde­mes művésze lépett ezután a mikrofon elé. — Kik akarják a háborút? — mondotta. — Azok, akiknek hasznuk van belőle: a háború vámszedői, a fegyvergyárosok. Kik akarják a békét? — a be­csületes emberek milliói, az anyák, akik fel akarják nevelni gyermekeiket. Egymásután emelkednek szó­lásra a jelenlevő művészek, hogy beszéljenek arról, ami mindnyájunknak a legdrágább, a legféltettebb kincse: a béké­ről. — Én apa vagyok — mon­dotta Latabár Kálmán Kossuth­­díjas, a Magyar Népköztársa­ság érdemes művésze — és valamennyi édesapa nevében kiáltom most: békét akarunk! Békét akarunk és harcolunk is érte. Békés alkotó munkánk lehetőségéért küzdünk Sándor Kálmán író arról be­szélt, hogy az amerikai impe­rialisták hogyan torzítják el és gyalázzák meg az irodalmat, a művészetet, hogyan igyekszenek elfojtani, meghamisítani mind­azt, ami szép és nemes, hogyan törnek aljas eszközökkel a tisz­ta emberi öntudat elhomályosí­­tására. Jól tudják ugyanis, hogy az emberi öntudat az ő leg­nagyobb ellenségük, háborús terveik legfőbb akadályozója. — Mi, magyar írók érezzük felelősségünket — mondotta —, érezzük felelősségünket azért, hogy ébren tartsuk az emberiség öntudatát, hogy leleplezzük a háborús uszítók aljas szándékait. Részt akarunk venni a békéért folyó harcban azzal, hogy mű­veinkben a valóságos, a teljes emberi életet, az épülő új vilá­­got ábrázoljuk, de azzal is, hogy tevékenyen csatlakozunk az aláírásgyűjtő mozgalomhoz s szóban és írásban mozgósí­tunk minden becsületes em­bert, járuljanak hozzá aláírá­saikkal is a békemozgalom megerősödéséhez. Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászművész is művészi munkáját, minden tehetségét a békeharc szolgálatába kívánja állítani. Most is olyan dombor­művűn dolgozik, amely népünk békeakaratát jutatja kifejezés­re. Szabó Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző a többi között eze­ket monda: — Az amerikai imperializ­mus, amely az egész világot­ fe­­neketlen pénzeszsákjába szeret­né söpörni, kebelére öleli most Hitler vérebeit, a fasiszta halál­­táborok milliószoros tömeg­­gyilkosait. Háborúra készül azok ellen, akik a dollár min­denhatóságát nem hajlandók elismerni. Újabb szörnyűséges vérözönt tervez, ennek főpróbá­ja folyik most Korea vértől áz­tatott földjén Mi, magyar ze­nészek a zene szépségének örö­mével akartuk embertársaink eletét besugározni. Éppen ezért minden erőnk megfeszítésével küzdünk, esősorban művésze­tünkkel, békés rl­kotó munkánk lehetőségéért, a békéért. Komlós Juci színművésznő ezeket mondotta: — Mint anya és mint művész 50 LITERES PAVONI ESPRESSÓGÉP ót? ESPRESSÓBERENDEZÉS ELADÓ. TELEFON: Egy száznyolcvank­elő-nulla h­atvan­kert" | I­T JÖN! JÖN! | SZERDÁTÓL | Becsület | | és | | dicsőség| | MAGYAR FILM EGY S­Í MUNKÁSHÁZASPÁRRÓL, 8 H AKIKET A SZTÁLINI­­ || MŰSZAK ÚJ EMBERRÉ­­ FORMÁLT. gyűlölöm azokat, akik gyötrel­met, pusztulást és halált akar­nak újból zúdítani a népekre. Gyermekeim boldog jövőjéért, szüleim békés öregségéért min­den erőmmel harcolni fogok a a béke megvédéséért. Nagy elődeink példáját követjük Szabó Iván szobrász, a Képzőművész Szövetség főtit­kára így beszélt: — Megtisztelő feladat ma művésznek lenni, mert a nép­nek alkotunk. Pártunk, dolgozó népünk munkája nyomán épül, szépül hazánk. A művész ma a munka lendületét, a fejlődő, sodró élet gazdagságát formálja müvében. Sok a tennivalónk, dolgozni akarunk. Békés em­berek vagyunk s nem rom­bo­­ltok, de ha te akarják rombolni népünk s magunk müvét, akkor nagy eledetink, Zrínyi, Balassi, Petőfi pél­dáját követjük, kik tollal és karddal védték a ha­zát. Nem vagyunk egyedül, vel­nk van a világ minden tiszta lelkiismeretű embere, élükön a szovjet néppel. Har­coljunk a békéért, — ki tollal, ki hangszerrel, ki ecsettel, gra­fittal, vésővel —, leplezzük le az ellenséget, segítsük újabb alkotó lendületre dolgozó né­­pünket. Pártos művészettel harcol­­junk a békéért ! A gyűlésen még számos fel­­szóla­lás hangzott el. Kisfaludy, Stróbl Zsigmond Kossuth díjas szobrász, Somlyó György író, Bihari József Kossuth-díjas színművész, Hlaltky L­ászló szín­művész, Németh Marika szín­művésznő, Szűrszabó J­ózsef karikaturista, Keleti Márton Kossuth díjas filmrendező, Fe, Seky Kamiln színész — vala­mennyien izzó szavakkal, forró lelkesedéssel juttatták kifeje­zésre azt, ami minden magyar író, minden magyar művész, minden hazáját szerető magyar dolgozó szívében ott él: az al­kotó munka biztosítékának, a békének akarását, a béke vé­delmének harcos elszántságát. „Fokozott felelősséggel és tevékenyen vegyünk részt a békeminkában“ A református püspökök és főgondnokok üzenete a lelkipásztorokhoz és gyülekezetekhez A református egyház vala­mennyi püspöke és főgondnoka üzenetet intézett a lelkipászto­rokhoz és gyülekezetekhez az új békealáírások ügyében. Az üze­net többek között ezeket mondja: „Kezdettől fogva világosan hangsúlyoztuk, hogy a béke ügye valóban minden jóaka­ratú ember ügye és ezért nekünk, az egyház vezetőinek és tagjainak együtt kell küzdenünk azzal az immár sokszázmilliós táborral, amely minden ország­ban a háborús feszültség növe­kedése idején a béke megvédel­­mezését hathatósan szolgálja. Most világszerte megindult egy egyszerű és mindenki által ért­hető követelés támogatására az aláírások gyűjtése. Ez az egy­szerű és tiszta követelés, az öt nagyhatalom képviselői folytas­sanak béketárgyalást és kösse­­­nek békeegyezményt. Április 8-án indul meg hazánkban az új aláírásgyűjtési mozgalom, négy nappal az április 4-i nem­zeti ünnep után, amikor hazánk földjét a Szovjetnió nagy vér­áldozat árán felszabadította. Egyházunk, hivatalos testületi­ben és bizonyára tagjainak lelkiismeretében is, kezdettől fogva döntött már a békemoz­­galom­ mellett. Ezért most első­sorban nemcsak arra hívjuk fel gyülekezeteink elöljáróit és tag­­jait, hogy írják alá a békeíve­ket, hanem arra is, hogy foko­zott felelősséggel és tevékenyen vegyenek részt a békemunká­ban.“ „írjátok alá“ Vető L­ajos püspök, az „Evan­gélikus Élet“ vezércikkében a berlini békehatározat aláírására készíti elő az egyháztagokat. Többek között ezeket írja: „A Béke Világ­anács berlini határozatai értelmében szerte az egész világon máris sokmillió ember aláírásával új népszavazás indult, követelve az öt nagyhata­lom megegyezését. A kisembe­rek, a valamikor annyira le­nézett nép fiai és leányai most már beleszólnak a történelem folyásába. Április 8 án hatalmas erővel és öntudatos állásfoglalás­sal megindul nálunk is a berlini határozatok aláírása. Egyházunk papjai is tisztában vannak a béke megvédéséért kifejtendő munkájuk fontosságával. Húsvét ünnepén már templomainkban felkérték a gyülekezeteket a bé­kéért folyó küzdelemben való további hathatós részvételre. De innen is kérjük evangélikus test­véreinket, éljenek Isten előtti szent felelősséggel a demokrácia által nekik juttatott joggal: a berlini békejavaslatokat támo­gassák aláírásukkal, világosítsák fel a kétségeskedőket, szóljanak bele az emberiség történelmébe, követeljék, hogy a nagyhatal­­mak igenis kössenek mielőbb békeegyezményt, akadályozzák meg Németország újrafelfegyver­­zését s mozdítsák elő a ketté­szakított Németország egyesítését. És imádkozzanak azért, hogy ne újabb háború felé haladjon az emberiség, hanem el a háború­tól, az emberiség jobb és iga­­zabb megbékélése felé.“ Levél V. P. Nyikityin professzorhoz: K­öszönjük tanításait Rövid magyarországi tartózkodása alkalmával az a pár nap is, amikor alkalmunk volt az ön szívélyes, közvetlen, oktató tapasz­talat-átadását közelebbről figyelemmel kízárt, felejthető­­en él­ményt jelentett számunkra. Közismert, hogy a villamos ívhegesztés ma is érvényes alapelveit Szlavionov kiváló orosz tudós rögzítette le a múlt század végén meg­jel­ent útitörő könyvében: ennek képezi egyenesvonalú folytatását az Ön munkássága. A kutatási eredmé­nyeit és gazdag tapasztalatait alig győztük feljegyezni és sok olyan volt ezek között, melyet azonnal gyakorlatba is vehettünk. Mégis itt nem a Szovjetunióban csúcsteljesítményeket elérő villamos he­gesztés egyes műszaki problémáiról, hanem az Ön által több ízben említett «műszaki kultúra» kérdéseiről kívánunk pár szót szólni. Műszaki kultúrát, ezt a ki­feje­zést ön nem határozta meg, de szavaiból úgy értettük, hogy ez alatt a gyártási módszerek, a szá­mítás, a szerkesztés és terimnológiai elj­árásoknak azt a korszerű nívó­ját érti, mely nélkül ézenhaladó teljesítmények nem képzel­hetők el. Így például a Ganz Villamossági Gyárban megszemlélt vilamosmozd­ony fázisváltójának forgó része mutatott ngv merész műhely- és mérnöki munkát, m­ely indokolta az ön kijelentését, hogy a gyár általános elektrotechnikai vonalon műszaki kultúrával rendelkezik. Rátérünk azonban az ön legsaj­á­tabb tudományára, a villamos hegesztés technikájára. E téren szerzett magyarországi tan asztalain­ indokolták az ön vétemén­yét, mely szerte* általánosságban a villa­mos ívhegesztő* terén még nem­­rendelkezünk a kell­ő műszaki kultúrával, tehát ezen segíteni kell. De hogyan lehet ezt elérni? Igen egyszerűen! Csak követni kell ebben is az ön gazetag tapasz­talta,fai allapján szerzőtt útmutatásait látod a hegesztési eszközök tökéletes résével és korszerűsítésével, mind pedig — és el­sősorban — a káderképzéssel kapcsolatban. A műhelyekben, bíborasantomok­­b­a­n és katedrákon dolgozó, gyakorlati és elméleti hegestermuniká­­sok szoros kapcsolata és állandó «összedolgozása» biztosítható egyedül a szükséges szocialista fejődést. Alap-, közép- és felsőfokú szakiskolákra van szükség, állandó jól vezetett tanfólvamokra és mindennél inkább odaadó, szakmájukért lelkesedő szocialista em­berekre. Ezek azok a tanítások, melyeket különösen köszönünk önnek és amelyekért távozása alkalmával gondolátban melegen szorítjuk meg kezét. Villamosipari Központi Kutató Laboratórium Kalmntarov-brigádja Lénárd Sándor brigádvezető, Dénes Istvánné a­dm. titkár, • Kelemen Tibor müsz. titkár. 3

Next