Magyar Nemzet, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-01 / 177. szám

2 suth politikájának. De nem olyan örökös, aki eltékozolja a drága örökséget, mint tette azt a magyar polgárság. És nem is olyan örökös, aki csak arra vi­gyáz, hogy semmit el ne veszít­sen örökségéből, olyan örökös, aki jól sáfárkodik az örökség­gel, állandóan gyarapítja, gazda­­gítja azt. A magyar munkás­osztály Kossuth Lajost elődjé­nek tartja a magyar fejlődés út­­ján, a magyar nép előbbrevitelé­­ben, a magyar nép szabadsá­­gáért folyó küzdelemben.­­ És elődjének munkáját úgy értékeli, hogy az örökség átvétele kiindulópont Kossuth céljainál messzebbmenő célok elérésére, a szocializmus felépí­tésére hazánkban. Hogy kell megrajzolni Kossuth alakját? — Éppen azért, mert népünk Kossuth Lajost elődjének te­kinti, jobban megérti bármely előző kornál. Hogyne értené meg Kossuth küzdelmét a reak­cióval szemben a felszabadult magyar nép, amely leszámolt azokkal, akik ellen Kossuth is harcolt: leszámolt a Majláthok­­kal és Festetichekkel, a Zichyk­­kel és Apponyikkal, a mai Hám Jánosokkal, a magyar Sina bá­rókkal és a magyar Rotschildok­­kal. Hogyne értené meg népünk Kossuth nagy küzdelmeit a honvédelem terén, amikor ma egy új Jellasich-csal néz farkas­szemet, amikor függetlenségét a világszabadság új zsandárja fe­nyegeti. Hogyne értené meg Kossuthot, a vörössipkások ve­zetőjét és lelkesítőjét a magyar nép, amely ma új hadsereget épít. Népünk ma országát, a vas és acél országává, az erős ipar, a gépesített mezőgazdaság országává építi. Megérti tehát Kossuth küzdelmeit a védővá­mért, az iparegyletekért, a se-­lyemhorny élen vész­tés fejleszté­séért. Népi demokráciánk meg­nyitotta a dolgozó magyar nép előtt a szocialista fejődés út­ját. Hogyne értené meg azt a Kossuth Lajost, aki valamikor több könyvért, kórházakért, gyermekóvodákért, kulturális és szociális haladásért harcolt- Igen, a magyar nép Pártunk ve­zetésével megértette a kossuthi figyelmeztetést: -Menni kell, menni előre, aki nem megyen, eltiportatik.» — így kell megrajzolnunk Kossuth alakját, mert ha ezt megmutatjuk, s a tudományos szocializmus, a marxizm­us­­leninizmus magas vártájáról mutatjuk meg, akkor meg­mutattuk az igazi Kossuthot népünknek, és továbbfejlesz­tettük a kossuthi örökséget. Andics Erzsébet ezután ja­vaslatot tett az emlékkönyv szerkesztőbizottságára. A bizott­ság elnökének Révai Józsefet, tagjainak: Andics Erzsébetet, Szekfű­ Gyulát, Mód Aladárt, Révész Imrét, Gerőné, Fazekas Erzsébetet, Ember Győzőt, Mérei Gyulát, titkárnak pedig I. Tóth Zoltánt választották meg. Révész Imre az igazi Kossuth-szemlélet kialakításáról Andics Erzsébet nagy tapssal fogadott felszólalása után szá­mos hozzászólás hangzott el. Arató Endre, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Történet­tudományi Intézete, Köpeczi Béla, a Művelt Nép Könyv­kiadó munkatársának felszóla­lása után Révész Imre egyetemi tanár, akadémikus mondott köszönetet azért a megtisztel­tetésért, hogy megbízták a Kossuth-emlékkönyv egyik ta­nulmányának megírásával. Hang­súlyozta, hogy örömmel tesz eleget a megbízásnak, majd így folytatta: " Az igazi Kossuth-szemlé­­let kiépítése a magyar történe­lemben száz esztendő óta most válik először lehetségessé, és ennek kiépülését — ez ön­kritikám legsúlyosabb szava — a megelőző nemzedékkel együtt az én nemzedékem is végzete­sen akadályozta. — Az igazi Kossuth bemuta­tásának lehetőségét egyedül és kizárólag annak lehet köszönni, hogy — hazánk és népünk fel­szabadítása az eszelős német, majd az egész nyugati tőkés imperializmus járma és a fasiz­mus bestializáló bűvölete alól, a munkásság és dolgozó paraszt­ság rabláncának letörése, s e két szórósán egymásra mart osz­tálynak az előbbi természetes vezetése alatt a magyar nép eddigi előtörténelmét lezáró flj magyar történelem élére helye­zése — mindez az óriási for­dulat úgy jött létre, ahogy létrejött! Nem egy polgárháború­nak, egyébként jogos és el­kerülhetetlen bosszúálló szelle­mében, hanem az emberi nagy­lelkűségnek, a dolgozói szoli­daritásnak, a másik — akár­milyen kicsiny — nemzet füg­getlensége és legjobb hagyo­mányai megbecsülésének szel­lemében. Erre csak az erővel párosult igazság és az igazság­tól átnemesült erő képes, amely­re a Világtörténelemben leg­először — nemcsak velünk, magyarokkal szemben, de ve­lünk szemben különösképpen — a szocializmus és a béke Világerődje, a nagy Szovjetúnió és annak lángeszű vezére adott példát. Révész Imre ezután arról szólt, hogy Kossuth Lajos halálának félszázados év­fordulójára Debrecen népe nagy ünnepséget tervezett. A fasiszta német megszállók azonban megakadályozták a Kossuth ünneplést. Félév múlva — folytatta bekövetkezett felszabadulá­sunk és ahhoz hat hétre már j az ideiglenes magyar nemzet-­­­gyűlés megnyitására készülhet­tünk. A nemzetgyűlés színhelye­­ azonos volt az 1849-es ország-­­­gyűlés képviselőházáéval: a kol­légium oratóriuma. A nagy nemzeti átalakulás bevezető fá­zisaiban óriási felelősséggel­ fá­radozó magyar politikusoknak, meg az őket határtalan meg­értéssel támogató, a legelső perctől kezdve nem győztes hó­dítókként, hanem szabadító és segítő testvérekként viselkedő szovjet katonai hatóságoknak egyetértő akaratuk volt, hogy az egész nemzetgyűlés a kossuthi gondolat és hagyományok égisze alatt folyjék le, s ez még az ünnepies külsőségekben is méltóképpen kifejezésre jusson. Ezért óhajtották, hogy az ora­tórium katedrája, Kossuth egy­kori szónoki emelvénye fölött, a nemzetgyűlés egész tartama alatt ott függjön Kossuth élet­nagyságú arcképe. Siettünk ele­­get tenni az óhajtásnak és a kollégiumban egyedül kéznél lévő életnagyságú portréi, amely már az öreg lurini remetét áb­rázolja, megfelelő dekorációval elhelyeztük a kijelölt helyen. De amikor a magyar politiku­sok és magasrangú szovjet tisz­tek eljöttek megtekinteni a ter­met, egyhangúan tiltakoztak az ellen, hogy ezt a történelmi feladatra fölsereglő gyülekezetet az öreg Kossuth, a sír felé kö­zelgő, fáradt, magános, meg­értetlen, száműzött képe kö­szöntse. Ekkor így szóltak: „Azonnal le kell venni és a föld alól is elő kell keríteni egy 48—49-es Kossuthot ábrázoló festményt, hiszen mi nem a te­metésére, hanem a feltámadásá­ra gyűlünk most össze Kossuth­nak, nem a hiába üzengető, le­tört szabadsághős igéjére va­gyunk kíváncsiak, hanem a diadalmas, nemzetépítő forra­dalmárt akarjuk látni és hal­lani". Hirtelen nem tudtuk egy darabig, mitévők legyünk, de végre kiderült, hogy a leégett városháza romfalai között épen maradt egy gyönyörű, fiatal Kossu­th-portré. Azt hozattuk át, s vele együtt II. Rákóczi Fe­rencet is. Kettőjük ölelkező gé­niuszának fénye világított rá a nemzetgyűlés követei elött ama nevezetes két decemberi dél­utánon és estén az új magyar jövendőnek, akkor még ködbe, vesző ösvényeire — mondotta Révész Imre, majd felszólalá­sát így fejezte be: — Születése másfélszázados évfordulóján hadd lássa meg végre a magyar nemzet az igazi tudományosságnak min­den romantikától, minden misztikától és minden egyéb­­fajta ködösítéstől ment, de an­nál szebb, mert annál tisztább és valósabb fényében az igazi, az újjászülető, az örökké fiatal Kossuth Lajost. Azt a Kossuth Lajost, aki nem hátrál és nem alkuszik és akinek még az az óriási negációja is, amely utolsó szava volt a történelem felé, a legnagyobb előrelendítő pozitívum volt egészen 1945-ig, a magyarság ezeréves történe­tében. Boldog leszek, ha az igazi Kossuth portréjának ki­dolgozásához én is hozzájárul­hatok néhány halvány ecset­­vonással.­­ . .­­_ Magyar Nemzet A magyar történettudomány kimagasló eseménye lesz a Kossuth-emlékkönyv Révész Imre hosszantartó tapssal fogadott felszólalása után I. Tóth Zoltán, a Törté­nettudományi­­Intézet osztályve­zetője hangsúlyozta: a Kossuth­­emlékkönyv megjelenése a ma­gyar történettudomány egyik kimagasló eseménye lez. Bartha István Kossuth össze­gyűjtött műveinek szerkesztője arról beszélt, hogy a múltban milyen nehézségekbe ütközött a rendszeres kutató munka. Sok­szor még az is lehetetlen volt számukra, hogy fontos forrás­munkákhoz hozzáférjenek. Kü­lönösképpen állt ez azokra a forrásokra, amelyek Kossuth munkásságára vonatkoztak. Ma már gyökeresen változott a helyzet. Tudósaink ma olyan körülmények között dolgoznak s olyan lehetőségek állnak előt­tük, amilyenekről azelőtt még álmodni sem mertek. Ezután Ember Győző ismer­tette a Magyar Történelmi Tár­sulat és a Munkásmozgalmi In­tézet múlt év augusztusában meghirdetett pályázatának ered­ményét. A pályázat olyan fel­dolgozásokra vagy forráskiad­ványokra vonatkozott, amelyek a magyar munkásság és paraszt­ság múltbeli helyzetét és moz­galmait világítják meg. A pá­lyázatra tíz mű érkezett, közü­lük hat munkásmozgalmi, négy paraszttörténeti vonatkozású, valamennyit vidéki dolgozók készítették. A pályázat első dí­ját nem adták ki, a háromezer forintra emelt két második fi­­ját Szánthó Imre és Babics András munkái kapták, harma­dik díjban részesültek Kónya Sándor, Giday Kálmán és Pol­­lák Dénes pályamunkái. Elekes Lajos főtitkár lelkes ta­ps közben adta át a pálya­­díjakat. Különösen viharos taps fogadott egy fiatal honvé­det: Fóllák Dénest, aki­­Az ózdi vasgyár történetei című munkájában annak a gyárnak a történetét dolgozta fel, mely­ben családja nemzedékeken át dolgozott és harcolt a munkás­­osztály jogaiért. A dolgozó né­pet szolgálom — mondotta az ifjú honvéd a pályadíj átvéte­lekor s újabb dübörgő taps kö­szöntötte szeretett Néphadsere­günk e büszke jelszavát —• a tudomány munkásai üdvözölték honvédségünket, melynek meg­teremtésén annak idején Kossuth is annyit fáradozott, s amely ma azt a szabadságot védi, melyért Kossuth küzdött egy­koron. A Történelmi Társulat igaz­gatóválasztmányi ülése ezzel véget ért. A Szovjetunióban tartózkodó magyar paraszt­küldöttség második csoport­jának távirata Rákosi Mátyáshoz Moszkva, július 30. Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, Rákosi Mátyás elvtársnak, Budapest. Drága Rákosi Elvtársi­ai, a Szovjetúnióban járó parasztküldöttség második cso­portjának tagjai, tanulmány­­atunk végére érve, forró köszö­netet mondunk Pártunknak, Rákosi elvtársnak azért, hogy részesei lehettünk a nagy ki­­tüntetésnek. — Láthattuk a Szovjetúnió szocialista mező­­gazdaságát, megismerhettük a kolhozok, szovhozok, a gép­állomások munkájának nagy­szerű eredményeit, s közelről is megismerhettük a kolhoz­parasztok életét. A mi csopor­tunk az Észak-Kaukázus vidé­kén, a sztavropoli kerületben járt. Meglátogattunk nyolc kol­hozt, egy szovhozt, egy gép­állomást. Ezeken a háború idején­­ nagyon sok pusztítást okoztak a német fasiszták. Ennek ellenére olyan fejlődést és oly­an eredményeket láttunk, amelyek meggyőztek bennünket a szovjet emberek alkotó erejé­ről, a szocialista mezőgazdaság fölényéről. Elsősorban a gépesítésről kell beszámolnunk, ami előttünk még sohasem látott módon megkönnyíti az ember munká­ját. Ezen a vidéken is száz százalékig kombájn végzi a pa­rasztember legnehezebb mun­káját, az aratást, ezzel egyidő­­ben a cséplést, a­ tárcsázást is. A szovjet dolgozók munkáját megismerve láttuk, milyen ön­­tudatos, fegyelmezett, tervszerű munkával érik el a magas ter­méseredményeket. Hozzájárul ehhez az is, hogy mind jobban megvalósítják a sztálini ter­­mészetátalakító terveket. A szovjet emberek munká­jának nagyszerűségét mutatja az, hogy hat kilométeres sza­kaszon, egy hegyen túlra is át­vezetik ezt az öntözőcsatornát, hogy ott is termékenyebbé tegyék a földeket. Csatornákat, víztárolókat építenek maguk a kolhozok is­, évről-évre magasabb terméseredményeket érnek el, s így emelkedik min­den egyes kolhozp­araszt élet­­színvonala is. Ezek a tapasztalatok meg­győztek bennünket arról, hogy csakis a szocialista nagyüzemi gazdálkodás biztosíthatja a dol­gozó parasztok életszínvonalá­nak emelkedését, boldog jövő­jét. Mi­ a csoportunk egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt tag­jai, hazatérésünk után erre az útra akarunk térni és elsőnek írjuk al­ ú a belépési nyilatkoza­tot. A Szovjetúnió mezőgazdasági miniszterének fogadása a magyar parasztküldöttség tiszteletére Moszkva, júl. 31. – (TASZSZ) Iván Benediktov, a Szovjetúnió mezőgazdasági­­ minisztere július 30-án fogadta a magyar parasztküldöttséget, amely négy héten át látogatta a Szovjetúnió kolhozait, szöv­­házait, mezőgazdasági gépállo­másait és városait. A fogadáson Dögei Imre, a magyar országgyűlés elnöke, a küldöttség vezetője többek kö­zött ezeket mondotta: — A Szovjetúnióban megis­mertük a Világ leghaladottabb szocialista mezőgazdaságát. Meg­látogattunk kolhozokat, ahol a búzatermés hatalmas területe­­ken eléri a hektáronkénti 35 méter mázsát, láttunk nagy kol­hoz­gulyákat, melyeknek tehe­nei évi három-négyezer liter te­jet adnak. Dögei Imre befejezésül hálá­ját fejezte ki a szovjet kor­mánynak a Szovjetúnió meglá­togatásának lehetőségéért és a vendégszeretetért, melyben a küldöttség részesült, majd kö­szöntőt mondott a nagy Sztá­linra, Rákosi Mátyásra, vala­mint a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátságára. Szavait lelkes taps fogadta. Iván Benediktov- a Szovjet­únió mezőgazdasági minisztere válaszolt a feltett kérdésekre és gyümölcsöző munkát kívánt a vendégeknek a szocializmus épí­tése, a béke megszilárdítása te­rén. A­ Koreai Néphadsereg­ hadijelentése Phenjan, júl. 31. (TASZSZ) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­­parancsnoksága július 31-én kö­zölte, hogy a koreai néphad­sereg egységei, a kínai népi ön­kéntesekkel szorosan együtt­működve a front minden sza­kaszán csapásokat mérnek az amerikai-angol intervenciósok és a Li Szin-Man-féle hadsereg csapataira. (MTI) Az Új-Kína jelentése az ellenség veszteségeiről Az Új-Kína Hírügynökség je­lenti a koreai arcvonalról, hogy a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek a július 20-ával véget ért tíz nap harcainak so­rán több mint 3200 főnyi vesz­teséget okoztak az ellenségnek és 68 repülőgépet időz­tek vagy megrongáltak az arcvonalon Cs a mögöttes területen. Az elmúlt­­ tíz nap alatt az intervenciós csapatok több támadást mtér­tek a koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek állásai­­len, a népi erők azonban súlyos vesz­teségeket okozva az ellenségnek, minden támadást visszavertek.­­ Francia Spanyolországában letartóztatták a Katalóniai Egyesült Szocialista Párt 22 tagját. Szerda, 1951 augusztus 1 NE HAZUDJ, JOHNY! A Pravda keddi számában „A zagyva koholmányok szállítója*" címmel cikket közöl D. Zaszlav­­szkij tájiéból. A cikkíró kigú­­nyolja John O’Daniel amerikai vezérőrnagy rágalmazó kohol­mányait Moszkváról és a szovjet emberekről Aligha akad akár egyetlen ember is a földön — írja Zasz­­lavszkij —, aki állíthatná, hogy jelenleg van valami nagyszerűbb, fenségesebb, letkesítőbb jelenség, mint a Szovjetúnióban folyó békés építő munka. Ez a békés építő munka a Szovjetúnióban mindenütt folyik és ebben a munkában az emberek tíz- és tízmilliói, a gyárak, az intéze­­tek, az egyetemek, a városok és kolhozok ezrei vesznek részt. Sztyeppéket és pusztaságokat alakítanak át. Óriási méretű városépít­kezések folynak. Ez visszatükröződik az irodalom­ban, az időszaki sajtóban, a költészetben, a festészetben, az építészetben, a tudományban. Ezt látják, erről tudnak a szov­jet határoktól messze élő né­pek is. Erről olyan emberek is tudnak, akik sohasem jártak a Szovjetúnióban. Akad azonban olyan amerikai, aki két évet töltött a Szovjetúnióban, nem­rég utazott az Amerikai Egye­sült Államokba és aki azt ál­lítja, hogy semmi ilyesmit nem látott, semmiféle nagy építke­zésről nem hallott és hogy úgy látszik, ilyesmi nincs. Vak és süket ez az ember? Nem. Ameri­kai vezérőrnagy és John D.Dá­­nielnek hívják, feleségét pedig Ruth-nak. Két évet töltött Moszkvában a katonai attasé hivatalos minőségében, nem hi­vatalosan pedig mint kém. Két­éves megfigyeléseinek gyümöl­csét a Colliers Magazine című amerikai folyóiratban fejtette ki. O‘Daniel cikkét olvasni — folytatja Zaszlavszkij any­­nyit jelent, mint betekinteni a mai amerikai militarista lel­kébe. O’Daniel agyafúrt ember. Két éven át szegezte szimatoló tekintetét a szovjet országra , és semmit sem látott, semmit sem fogott fel. Ez az ő primi­­tívsége. Ezenkívül azonban cik­kében eltorzítja a tényeket,­ méghozzá rosszindulatúan, amit viszont már ravaszságból tesz. Inve, egy ember, aki sokszor utazott a moszkvai földalatti vasúton. Bensőjében semmi sem tükröződött vissza. Sem csodálkozás, sem lelkesedés, sem kíváncsiság. Cikkében azonban az amerikai kém ezt írta: «A moszkvai Metrót ide­gen mérnökök építették.* Ez már nem tudatlanság. Ez ha­zugság. Az amerikai házaspár sportversenyekre is járt. A há­zaspár természetesen semmit sem értett meg. Cikkében azon­ban a tábornok ezt írta: «Az ökölvívómérkőzések egyikén néptömegek ültek és csendben nézték végig a mérkőzést anél­kül, hogy valamelyik verseny­zőnek szurkoltak volna.* Nem lehet bűnül felróni en­nek az amerikai tábornoknak, aki az amerikai ringek vad je­­leneteihez szokott, hogy nem értékelte a szovjet nézőközön­ség kulturáltságát. Hiszen ő sa­ját természetét igyekszik má­sokra kényszeríteni. Meg akar­ja rágalmazni a szovjet em­bert, olyannak feltüntetni, mint valami passzív, egykedvű, mindennel szemben közömbös lényt. Ez már nem naiv tudat­lanság. Ez ugyanaz a bűn, amely miatt magát a táborno­kot gyermekkorában szidták szülei: «Ne hazudj Johny! Ne hazudj!» A tábornok szándékosan el­hallgatta, hogy mind Moszkvá­ban, mind szerte az országban nagyszabású építő munka fo­lyik. Nehéz feltételezni, hogy ez a kém nem látta például azokat a hatalmas moszkvai épületeket, amelyeket az etno­bér tekintete el sem kerülhet. Az amerikai folyóirat igyek­szik félrevezetni olvasóit. A tábornok cikkéből az olvasó teljesen torzított képet kap a mostani Moszkváról. De mi tökéletes és pontos képet kap­tunk egy tipikus amerikai rá­galmazóról és olyan amerikai folyóiratról, amely minden­fajta irodalmi szemetet le­közöl. II Szovjetúnióban tartózkodó angol quaker-küldö­ttség az állam és az egyház jóviszonyáról Moszkva, július 31. (TASZSZ) A Szovjet Békevédelmi Bi­zottság sajtókonferenciát ren­dezett a Szovjetúnióban tar­tózkodó quaker-kü­ldöttség kéré­sére. A küldöttség titkára nyi­latkozatot olvasott fel, amely­ben a küldöttség tagjai kije­lentették: azzal a kívánsággal jöttek a Szovjetúnióba, hogy fokozzák a kölcsönös megér­tést az orosz és az angol nép között. — Mindenütt a legbarátságo­­sabb fogadtatásra találtunk — mondja a nyilatkozat. — Ven­dégszeretet övezett bennünket nemcsak vendéglátónk, a Szov­­jet Békevédelmi Bizottság, de mindenki részéről, akivel talál­koztunk. Az, amit a szovjet életben és valóságban láttunk, azt mutatta nekünk, hogy az oroszok bátor, energikus, az élet legszélesebb területén el­ért eredményeikre méltán büszke bizakodással, a jövőbe tekintő, a feladatokat meggyő­ződéssel végrehajtó nép, amely arra törekszik, hogy megte­remtse a feladatok megoldásá­hoz feltétlenül szükséges békés körülményeket. A szovjet nép iránti mély megbecsüléssel és vonzódással távozunk a Szov­jetunióból. Metcalf, a küldöttség egyik tagja kijelentette, hogy nagy hatással volt a küldöttségre az állam és az egyház közti jóvi­szony. Emlékezetes lesz számá­ra a moszkvai baptista temp­lom meglátogatása, ahol prédi­­kációt mondott 1500 hívő előtt. AMI A Wifitmitt Mft.60­ VASI Attlee jelentéstétele Massachusettsnek Attlee a napokban üzenetet küldött Massachusetts állam kép­­viselőházának. Mint kiderült, ennek a képviselőháznak a tag­jai elégedetlenségüket fejezték ki azért, mert az angol kor­mány mindez ideig nem teljesí­tette azt az amerikai követe­lést, hogy szüntesse be a Kínai Népköztársasággal folytatott ke­reskedelmét. Attlee mentegetődzik és igyek­szik kiengesztelni massachusettsi főnökeit. «Egész létünk — írja — a kereskedelemtől függ, ezért a mi szempontunkból nem lett volna célszerű a kereskedelmet úgy korlátozni, ahogy ezt meg­engedheti magának az Egyesült Államok a maga óriási emberi és anyagi erőforrásaival.* Természetesen Anglia la­­bourista kormánya boldog len­ne, ha szolgálatot tehetne Wa­shingtonnak. Máris csaknem egészen elsorvasztotta Anglia és a Szovjetunió s a népi demo­kratikus országok közötti ke­reskedelmet. Mindenesetre azon­ban óvatosan jár el, mert nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az országban komoly elégedet­lenség tapasztalható az ilyen irányú amerikai követelésekkel kapcsolatban. Sajtótu­dósítások­­ból ismeretes, hogy az angol nagyiparosok és nagykereske­dők a­­keleti kereskedelem­ csökkentése miatt tiltakozások­kal árasztják el Shawcross ke­reskedelmi minisztert, mert ez a csökkentés az angol üzleti vi­lág számos képviselőjének véle­ménye szerint nagy kárt okoz az angol ipar érdekeinek. Az angol dolgozók követelik, hogy szélesítsék ki a kereske­delmet a Szovjetúnióval, Euró­pa népi demokratikus országai­val és Kínával. Július 3-án a bányászszakszervezet évi konfe­renciáján, Blackpoolban egy­hangú határozatot hoztak, amely ilyen irányú követelése­ket tartalmaz. Pearson, a skót­országi bányászszakszervezet képviselője a határozati javas­lat mellett szólva kijelentette:­­A kereskedelem felélénkítése lehetővé tenné Angliában az árak leszállítását és elősegítené Anglia gazdasági problémáinak megoldását.* Attlee, amikor a Massachu­­settsbe küldött üzenetében rá­mutatott arra, hogy­­Angu­m egész léte* a kereskedelemtől függ, maga is elismerte, hogy a keleteurópai országokkal foly­tatott kereskedelem megszünte­tésének amerikai követelései el­lenfélben állnak Anglia létérde­keivel

Next