Magyar Nemzet, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-01 / 177. szám

A___ NAPI KRÓNIKA i»iiuiiuiiuuiiiiiinuimimiiiíiuuiniiuiiuiniiiuinmiiiuiuimiiiitiiniiii«niiiinfiiiBiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiuaiiiaujuiiiiuiniiuuBK Kommentár néllküi Pace amerikai hadsereg­­miniszter felmentette Crawford dandártábornokot a detroiti fegyvergyárban és hadsereg­­építési központban betöltött vezetőtisztségétől. Kiderült ugyanis, hogy a dandár­­tábornokot megvesztegették. Crawford most nyilatkozott és röviden azt a kijelentést tette: «Nem követtem el olyasmit, amit mások is az én helyemben nem csináltak volna. A dolog lényege csu­pán az, hogy engem valaki tetten ért.* — A Kínai Szakszervezeti Szövetség üzenetet intézett a Szakszervezeti Világszövetséghez és ebben bejelentette, hogy csat­lakozik a Henri Martin kiszaba­dításáért indított mozgalomhoz. — A Budapesti Műszaki Egyetem gyártástechnológiai tan­műhelye még ebben az évben felépül. A tanműhely kisebb gyárnak felel meg, egyik részé­ben a géplaboratóriumot és a szerszámgépműhelyt, a másik­ban az öntödét, a kovács­műhelyt, a hegesztőt és a hő­kezelőt helyezik el. 500 mérnök­­hallgató tanulhat egyszerre ezekben a műhelyekben.­­ A szemléltető oktatás elő­mozdítására nemrég pályázatot írt ki a közoktatásügyi minisz­térium újítási bizottsága. A pályázatra 293 pályamű érke­zett, amelyek közül 43 részesült jutalmazásban. A jutalmazott pályaműveket augusztus 2—21-e között a minisztérium kiállítás keretében mutatja be. — Hordozható cserépkályha­­újdonság jelenik meg télire a kályhaiparban. Fesz Alfréd nagykanizsai­­kályhásmester öt­letes újítása ez. A hordozható cserépkályhával vasat takarí­tunk meg nehéziparunk szá­mára, mert kitűnően helyette­síti a vaskályhát. Előnye még­ szén- és fatüzelésre egyaránt alkalmas, jobban tartja a me­leget, szebb a külseje és könnyebben tisztítható. Két helyi ipari vállalat gyártja.­­ A Magyar Államvasutak Vezérigazgatósága közli, hogy Budapest Keleti­ pályaudvarán pályaépítési, munkálatok miatt 1951. augusztus 1-e és 15-e között az alábbi vonatok Buda­pest Keleti­ pályaudvar helyett Budapest Józsefváros állomásra fognak érkezni: az 5.09-kor és 5.33-kor érkező nagykátai, 5.57- kor érkező isaszegi, 6.21-kor érkező szolnoki, 6.45-kor ér­kező gödöllői, 7.09-kor érkező sülysápi, 7.20-kor érkező péceli, 7.29-kor érkező kunszentmik­­lósi, 7.44-kor érkező gödöllői személyszállító vonatok. Fenti idő alatt azonban az induló vonatok továbbra is Budapest Keleti­ pályaudvarról fognak in­dulni. A Rizstermelési tapasztalat­­csere értekezletet tartottak az agronómusok és gazdaságveze­tők Levelényben, az ország leg­jobb állami gazdaságában. — Gyárfás Miklós kisregé­­styének harmadik folytatása hiai számunkból anyagtorlódás m­iatt kimaradt. — Damaszkuszi közlés sze­rint Sisekli ezredes, a szíriai vezérkar főnöke a kormány le­mondásával kapcsolatban fel­kereste Hashem Attasi elnö­köt és a parlament feloszlatá­sát követelte. Attasi ezt meg­tagadta. A csapatok elfoglalták a várost. Az utcákon gyalogos és páncélos őrjáratok cirkál­nak. Bejruthtal megszakadt a telefonösszeköttetés.­­ Hatszáz szakérettségit tett fiú és leány indult el kedden reggel a Keleti-pályaudvarról a Dunai Vasmű építéséhez. Első­ként a Sallai Imre szakérettsé­gis kollégisták kérték ezt levél­ben a DISZ központi vezetősé­gétől. Példájuk számos köve­tőre talált a diákfiatalok kö­zött.­­ A szovjet rendszerű szá­mológép, a Scsoti magyar el­nevezésére kiírt pályázat jutal­mait most osztotta ki az Iroda­­gépértékesítő Vállalat. Több mint tízezer javaslat is érkezett a pályázat keretében a szovjet számológép magyar elnevezé­sére, és a beküldött javaslatok közül a «Számvető» név mellett döntöttek. Ezt a nevet 88 pályázó javasolta, köztük dr. Simon Gyula, a Magyar Nem­zeti Bank dolgozója, aki meg­kapta az ötezer forintos első díjat. A 3000 forintos második díjat Menyhárt József jász­­fényszarui dolgozó paraszt nyerte. .. A «Donyeci bányászok» című Sztálin-díjas és az idei nemzetközi filmfesztiválon a Munka-díjával kitüntetett szov­jet filmet az őszi évadban magyarra szinkronizálva mutat­ják be nálunk. Bánhidi László, Szakács Miklós, Pálfalvi Éva, Kállai Ferenc szólaltatja meg a filmet magyarul. Ezzel egy­idejűleg a «Botrány Cloche­­merleben» című haladó francia filmvígjátékot is magyarra szinkronizálják. «Az én hazám» című koreai film szinkron­forgatókönyvét most készítik elő, épúgy, mint az­­öntők, című, ugyancsak koreai filmét. — A debreceni villamosvasúti fiatalok augusztus 20-a tiszte­let­ére versenyre hívják ki a miskolci villamosvasútnál dol­gozó DISZ fiatalokat. Hatalmas építkezések Békés megyében Békés megye képe az idén je­lentősen megváltozik. Az egész megyében nagyarányú építkezé­sek folynak. Békéscsabán még ebben az évben befejezik egy negyvennyolclakásos bérház épí­tését, a város 1. kerületében nyolcvan gyermeket befogadó napközit és óvodát és egy har­­mincágyas bölcsődét építenek. Szarvason több mint negyed­­milliós beruházással anya- és csecsemővédő intézet létesül. A tanyaközpontok bővítésére az idén négy és félmillió forintot fordítanak. Körösladányban fél­millió forintból iskolává alakít­ják át a volt grófi kastélyt, Új­kígyóson új, négytantermes is­kolát építenek. A megye községeinek közle­kedését javítja meg az új 25 kilométeres kisvasút építése, amely Szeghalmot köti majd össze több olyan községgel, ahol eddig nem volt vonatközleke­dés. Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem elhunyta alkal­mából részvétükkel felkerestek és mély gyászomban osztoztak, ezúton mondok köszönetet, özv. Hunyadi Pálné. Rudolf Slansky 30 éves Rudolf Slansky, Csehszlová­kiai Kommunista Pártja főtit­kára július 31-én ünnepelte 50. születésnapját. Csehszlovákia­i Kommunista Pártja Központi Bizottsága ez alkatomból ü­d­­vözlőlevelet intézett Slansky­­hoz. A közeljövőben két kötetben kiadják Slansky 1925. óta ösz­­szegyűjtött tanulmányait és be­szédeit. Klement Gottwald el­nök a csehszlovák kormány javaslatára Rudolf Slanskyt a «Szocializzmis-t érvelt­ével» tün­tette ki. Václáv Kopecky cseh­szlovák tájékoztatásügyi mi­niszter a Rudé Právóban ismer­teti Rudolf Slansky harcos éle­téi. Tegnap jelent meg a Művelt Nép Könyvkiadó ki­adásában Tyimofejev: „A szov­jetorosz irodalom története". Tyimofejev magyarul most meg­­jelent műve az első olyan mű, amely dolgozóink széles töme­geit ismerteti meg az élenjáró szovjet irodalom fejlődésével, nagy alakjaival, akotásaival, a szocialista realizmus kezdeteitől (Gorkij) egészen a jelenkor iro­dalmáig.­­ A szerző bevezetőjében ismer­­teti a szovjet irodalom jelleg­zetes vonásait, kapcsolatait a munkásmozgalommal és a szo­cializmus, majd pedig a kommu­nizmus építésével. Bemutatja, hogyan segítette a Párt eszmei iránymutatása a szovjet irodal­mai fejlődésének egyes szaka­­szaiban; a további fejezetekben pedig részletesen vázolja az egyes írók életét, írói munkás­ságukat. Megtalád­juk a könyv­ben a fontosabb művek régle­­tes tartalmi ismertetését, elem­zését is. A nagyjelentőségű mű, amely­nek részletes ismertetésére még visszatérünk, de mérhetetlen se­gítséget nyújt majd a szovjet­rodalmat kedvelő magyar dol­gozóknak, s az íróknak, irodal móroknak egyaránt. Ez az első magyar nyelven megjelent sov­­jet irodalomtörténet igen nagy érdeklődésre tarthat számot. I TOTO-IJTMUTATÓ 31. HÉT 1. Csillaghegyi Kupa 6Q j6 a) A Postás úgy lett cso-Bp. Postás Ganzvagon portelső, hogy csupán 1. 13 46:10 24 -1*. 9. 13 22:22 12 *A s \ vagon közepes teljesít-A / 1 mé­nyt nyújtott.­­ Pos­tás játszik otthonában, győzelme biztosra ve­r. Csillaghegyi Kupa 50 25 25 A Csillaghegy a Jobbik Csillagh. V. L. Autótaxi csapat s amellett a ha-7 11 po.pi n ^ 1*1 OH-qi o­zai pálya előnyét is él­­. ld —..1 ld 1~13 lddl 3 vezi. A csillaghegyiek X­­ tavasszal igen gyengén BBr 1 kezdtek, de az idény vé­gére feljavultak. Nem­­ valószínű az Autótaxi­­ pontszerzése. _________________________________________________­__________Két tipp: 1. 1i 6. Somogyin, bajnokság I 30 25 45 A Kaposvári Vasas ve-Kaposv. Építők, I­aposv. Vasas csoportjában. Két­­ ------v­­égtelen, hogy a Vasas a jobbik, de a csapat messze van formájától. Az Építők viszont ott­honában jól szerepel, így meglepetés is elkép­zelhető. __________________­_________________________________________Két flppe 1.J. 7. Csongrádm. bajnokság 25 30 45 „ ... T . A ba­jnok­jelölt Makói Szőreg Makói Lököm Lokomotív nehéz fel­adat elé kerül Szűrésén, ahol a legutolsó találko­zás alkalmával 1:0 volt az eredmény. A Makó esélyesebb, de most is számítani lehet a dön­­­ tétlenre. ________________________________________________ Két tipp: 2. x, 8. Csongrádit!, bajnokság 40 30 30 Kétségtelen, hogy a két Szegedi Postás Szeg. Kinizsi szegedi együttes közül a Balkany ÁGSK iden jó formában van. Minthogy a hazai pálya előnyét is élvezi győzelme valószínű. ________________ _________________________________________Két finn: f. f. MAGYARÁZAT A TOTO ÚTMUTATÓHOZ A zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy az elülálló csapatok otthon, a hátulálló csapatok idegenben az elérhető pontok hány százalékát szerezték meg. A csapatok neve alatt közöljük a bajnokságban elfoglalt helyzetüket, a játékszám, a pótarány és a pontszám feltüntetésével. Alatta a csapat legutóbbi eredményeit közöljük. A hazai pályán elért eredményeket dűlt betűkkel szedtük. A középső három­­ szám azt jelzi, hogy az 1, az X, vagy a 2 bekövetkezésének hány százalék­a esélyt adtunk. A számok alatti köralakú grafikon ugyanezt szemléltetően­­ mutatja* Fekete szín = 1, vonalzott rész = X, fehér fiff) = %, ben • Postás fog re­pe­­ni. Valószínű, hogy már a félidőben vezetés­re tesz szert a Hazai csa­pat, de könnyen elkép­zelhető a döntetlen is.­ ­ Postás a jobbik. Tavasz­szal 6:0-ra győzött a Postás, de a csapat az­ I óta hullámvölgybe be­­ ­vonatkozik. A gyöngyösi csapat a jobbik s így szabolcsi csapat még Mohácson is esélyesebb, nyert a Mohácsi Petőfi az utóbbi hetekben idén­gyengép szerepelt. Két tipp: 2. 2. Ké­­pp: 1. 1. Két tipp: 2. 1. _____________________________________ Két tipp: 1. 1. 2. I. félidő eredménye 50 so 20 . Valószínűnek tart­­óik, Bp. Postás Ganzvagon ^^ hogy már az első félidő­ fc&W/ IetnÍ' Kát tipp: !, !. 3. Csillaghegyi Kupa 50 25 25 Mindkét csapat harma-Bp. Gyárépitft'í K. Tűzálló dik helyet, végzett, de a 3. 13 31:20 18 3. 13 21:16 16­­ gól­lal többet rúgott. A ^^B£ I mellett Budafokon játs­­­­szák a mérkőzést, ahol a Gyárépítők a tavasszal nem vesztett mérkőzést.­ ___Ké­­tlapjel,JL 4. I. félidő eredménye 45 30 25 Itt a fenti mérkőzés Bp. Gyárépítők K. Tűzálló első félidejére kell tip­® 0 0 0­­ ra!t. A kiesés ellen küz-I­dő Kinizsi meglepetést­­ okozhat. ___________________________________________________________Két tipp: 1. 2. 9. Hevesm. bajnokság 30 30 40 Mindkét csapat Jó fer-Lőrinci Gyöngyösi Ép n,á,,an v*» s «* M’G' ,__^ J *­ * nősért a Gy. Építőkre 0 még idegenben is esélye­sebb, de számolni kell az otthon játszó lőrin­­ciekkel is. _____________________________________ Két tipp: 2. 1. 10. Zalam­egyei bajnokság A csoportjában vezető 60 20 20 szilaegerszegi együttes Zalaeg. V. M. L­ovászi Szikra győzelme biztosra vehe­t—x. iő. nemcsak azért, mert otthon játszik, hanem­­ azért is, mert a csapat­ igen nagy formában van. Legutóbb 7:0-ra és 4:ora győzött. Két tipp: 1. 1. 11. Baranyam. bajnokság 30 20 50 Mohács Mecsekszab. A bajnokj elölt mecsek­© 12. Szovjet bajnokság 40 30 30 Az eddigi találkozók M Sznárták 1B31 Sahtyor (64) mérlege a Szpárták fö­l *zípar'ab------ o n.. 09.07 07 lényét mutatta, de a 6. 20 36.22 23 3­­3 32.27 2/ Sahtyor az utóbbi év-CDSzA 0:1 M. Torp. 0:0 bon jelentősen megelő­vült, wKp'' ) V.V.S. 1:1 fődött s jelenleg jobban isaz 0-1 ) rnc,i i.i is áll, mint a Szpartak. Daugava 3:2 ^Sk /­­ 1 A mérkőzés még Moszk-Len. Din. 3:1 VVSz 0:0 vában is nyílt. Két tipp: 1. 2. 40 30 30 Itt az ötödik helyen r­.iiin«h V T An Iliin vi szereplő mérkőzés első Csillagh. V. L. '^N. Autotaxi fétidejére kell tippelni. ilfehr—~z\ A félidőben nyíltnak lát-H 14. Szabolcs-Szatmár hal". 50 25 25 A második helyen Mvő Kisvárda Nyíregyházi D. X rtfc­."~/ \ jobbnak látszik, mint PÉEŐI I az ötödik helyezett / Nyíregyházi Dózsa. Két tipp: 1, 1. 15. Somogyin, bajnokság A bajnoki táblázat azt 30 25 45 mutatja, hogy a barcsi rtu­sz -­Karcsi Tyúk­ együttes sokkal jobb s Csursó Barcsi LÖK, még Csurgón is esélye­­­­­ sebb. Természetesen szá­­­molni kell a hazai csak 50 20 30 Szabolcs-Szatmár Két hasonló képességű­­ bajno csapat találkozója de , jelenleg a Nyirmadai •K O T M K K K o Z E K H Két tipp: 1. x. hC I­szik a mérkőzés. Magyar Nemzet .Szerda, 1951 augusztus 1 A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta Grősz József és társainak ítéletét A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Jankó Péter elnökletével felülvizs­gálta a Grősz József és társai ügyében hozott elsőfokú ítéletet. A Legfelsőbb Bíróság a felleb­bezések elutasításával a Buda­pesti Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyta. Évi 300 új gyártmány a műszaki fejlesztési terv alapján Gazdasági életünket termelési, beruházási, kulturális, takaré­­kossági, munkaerőgazdálkodási stb. tervek irányítják. Ezeken felül minden iparágban, vala­mint a közlekedés és a mező­­gazdaság terv idén műszaki fej­lesztési tervek kidolgozá­sával is biztosítjuk a fejlődés folyama­­tosságát, állandó fokozását. A műszaki fejleszté­i terv mennyiségben és minőségben egyaránt emeli a termelést. Ezen a terven keresztül bizto­sítjuk egész sor új gyártmány bevezetését, a tudományos kuta­tás, műszaki tapasztalat csere és szabványosnál tervszerűségét. A műszaki fejlesztési terv elő­írja a sztahanovista munka, módszerek, újítások, találmá­nyok, tudományos kutatási eredmények bevezetését. 1954-re például az összes falazások 60 százalékát sztahanovista mód­szerrel végzik majd. A beton­­keverő gépek jelenleg évente 1100 órán át termelnek, mű­szaki fejlesztéssel elérjük a 2700 órás átlagot. Egy kerékpár elő­állításának munkaóra-szükséglete 2002-ről 11 órára csökken, egy motoré 75-ről 47-re, ötvenkét perccel megrövidül majd egy mázsa cukor gyártási ideje. Az aratásnál a gépesítés ará­nyát a jelenlegi két százalékról 50,7 százalékra emeljük. Egy holdra 18,7 kilogramm mű­­trágya helyett 73­3 kilogramm jut majd. Tenyészállatok neve­lésével elérjük, hogy ötéves ter­vünk végén egy tehén évi 1000 liter tej helyett 2100 litert, egy tyúk pedig a­­jelenlegi évi 70 to­jás helyett 105 darabot adjon. A közlekedés műszaki fejlesz­­tési tervében a többi között a televízió bevezetése és a jár­művek sebességének növelése is szerepel. Műszaki fejlesztési tércünk szerint egy év alatt több mint 300-féle fontos új gyártmánnyal termelünk többet. I új vegysze­rek, új géptípusok, szerszámok, műany­agféleségek, orvosi mű­­­szerek gazdagítják majd orszá­gunkat. Jól bevált a „zöldövezeti** rendszer A városok folyamatos és bő­séges zöldségellátására a kor­mány ebben az évben az ipari városok körzetében úgyneve­zett zöldövezeteket létesített. A zöldövezetek az állami gazdaságok, termelőszövetke­zeti csoportok és az egyénileg termelő dolgozó parasztok zöldségtermelését összehangol­va és megszervezve, mennyisé­gileg elegendő, minőségileg ki­váló és olcsó árú zöldségfélé­vel látják el a városi dolgozó­kat. A zöldségtermelés fokozására több helyen meghonosították a barázdás öntözést. Ezzel az új öntözési móddal kiváló eredményeket értek el. Így pél­dául a felsőszentiváni állami gazdaság ezer mázsa nyári retket szállított a piacra. A salgótarjáni övezetben száz, ötven­kétszáz mázsás holdan­ként­ átlagtermés volt korai káposztából. Csányon az egyé­nileg gazdálkodó, szerződése­sen termelő dolgozó parasztok: a tavalyi százötven mázsás át­­lagos tökterméssel szemben kétszázötven mázsás átlag­termést értek el. Több héten keresztül napi húsz vagon, szerződéssel lekötött tököt szállítottak el a csányiak, ösz­­szesen körülbelül másfélmillió kilót. A Francia Akadémia és Pétain A párizsi „Le Monde"-ban olvassuk, hogy a Francia Aka­démia igazgatóságának leg­utóbbi ülésén Pierre Benoit igazgató megemlékezett Pétain marsall haláláról és „meghaj­totta az emlékezés zászlaját a marsall emléke előtt". Ezzel kapcsolatban különös dolgok derültek ki a Francia Akadémia magatartásáról. Ki­derült, hogy bár Pétain, akit hazaárulás miatt száműzetésbe küldtek, elvesztette minden polgári jogát és ezzel akadé­miai tagságát is, a Francia Akadémia illegálisan mégis tagjának tekintette és nem töltöt­te be jogilag voltakép megürese­dett helyéi. Miért hódoltak most az aka­démikusok Pétain emlékének? Miért maradt el Pétain jogilag megüresedett tagsági helyének betöltése? Mert Franciaország­ban az akadémikusok nagy ré­sze ugyanolyan reakciós, mint amilyen a most elhúnyt hazaj­áruló Pétain volt. A meleg 1­1 fs tovább tart Budapesten kedden 21 órakor a hőmérséklet 23 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 765 mm, gyengén, emelkedő irányzatú. Várható időjárás szerda estig. Déli-délutáni felhőképződés, való­színűleg eső nélkül. A meleg idő tovább tart. Újabb képsorozatokat bocsát ki a Művészeti Alkotások Vállalat A Művészeti Alkotások Vál­lalat újabb képsorozatokat, le­velezőlapokat és gyűjteménye­ket bocsát a dolgozók rendel­kezésére. Népköztársaságunk Alkotmányának legfontosabb fejezeteit 12 darabból álló szí­nes levelezőlap-sorozat képei illusztrálják, amelyek Alkot­mányunk ünnepe, alkalmából jelennek meg. Ennek a sorozatnak a meg­jelenése után, régi mesterek és mai művészek képeit adja közre a Vállalat, mappa for­­­­májában. Ezek a ké­pek a ma­gyar történelem nevezetes ese­ményeit örökítik meg. Az al­bumban 24 egyszínű, mélynyo­másos képet találunk, ame­lyeknek eredetijét olyan ki­váló művészek festették, mint Mányoki Ádám, Kovács Mi­hály, Lotz Károly, Madarász Viktor, Wagner Sándor, Mun­kácsy Mihály, a ma élő festők közül Ék Sándor és Pór Ber­talan Kossuth- és Munkácsy­­díjas művészek. Az ősz folyamán készülnek el az Októberi Forradalom eseményeit megörökítő, vala­mint a II. Magyar Képzőmű­vészeti Kiállítás és a «Magyar katona a szabadságért» című kiállítások legszebb képeit be­mutató albumok. Mai magyar karikatúraművészek legjobb al­­l­kotásait is külön album form I­májában adja ki a vállalat. Munkaerőtartalékok Hivatala hírei: Vállalatok keresnek budapesti és vidéki munkára férfi és női segéd­munkásokat: Betonútépítő V., Kecskemét; Buda­pesti Magasépítő Vállalat; Kőbánya­­ipari V., Budapest; Bajcsy-Zs­inszky­­úrt 16.; Vízépítő V., Kazincbarcika; lágymányosi Gyárépítési Vállalat, Berente. Magyar Államvasutak Budapest- Ferencváros Osztály mérnöksége ál­landó munkára felvesz férfi és női munkásokat. Jelentkezés lehetőleg a reggeli órákban, IX., Markusovszky­­u. 8. sz. alatt. Szerelőipari Szigetelő Vállalat fel­vesz kubikosokat, kőműveseket, áll­­ványozókat, férfi és női segédmunká­sokat. Segédmunkásként földmunkára diákokat is le­veszünk. Jelentkezni lehet a vállalat központjának munkam­erőgazdálkodási osztályán, Budapest, V­I., Wesselényi­ u. 4. Fiúk és lányok 14—18 éves korig jelentkezhetnek vasipari tanulóink! Fiúk részére kovács, öntő, marós, lakatos, villanyszerelő, gyalus, kö­szörűs szakmába, lányok részére ko­vács és öntő szakma kivételével va­lamennyi vasipari szakmába van még felvétel. Jelentkezés helye: budapesti kerüle­tekben a tanács munkaerőgazdálko­­dási oszlóján, vidéki városokban a tanács munkaerőgazdálkodási előadó­jánál, községekben a községi taná­csoknál. Építőipari tanulónak jelentkezhet­nek kőműves, vasbetonszerelő, épület­­lakatos, tetőfedő és burkoló szak­mákra. 14—18 éves korig fiúk és lá­nyok. Jelentkezés helye Budapesten Wessg­ényi-u. 44. sz., Nyár-u. Práter-u. 31. és Dohány-u. 65. sz. a solti építőipari tanulóiskolában. Vi­déken a helyi tanácsoknál, illetve a tanács munkaerőgazdálkodási osztá­lyán. Vásár (bányász) ipari tanulónak jelentkezhetnek 15—18 éves korig bá­nyászok, ipari munkások és dolgozó parasztok fiai. Jelentkezés: Pest­megyei Tanács munkaerőgazdálkodási osztályán. Városháza u. 7. sz. alatt, vidéken a helyi tanácsnál, illetve a tanács munkaerőgazdálkodási osztá­­lyain

Next