Magyar Nemzet, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-02 / 229. szám

4 NAPI KRÓNIKA KÉT CIKK ... A Bourse Egyp'tenne című kairói lap panaszkodik, hogy Egyiptomnak minden erőfeszí­tése ellenére sem sikerült gya­potját elhelyezni a kapitanista országokban, pedig Egyiptom élelmiszerellátása, különösen a gabonaneműekben, teljesen a­­ gyapotexporttól függ. Egyidejű­leg a Journal d'Egypte című lapban egy egyetemi, tanár azt javasolja, hogy Egyiptom ame­rikai gyapotot hozzon be és az­zal lássa el textiliparát. Az őt­­tudományos ,, tanulmány" mu­tatja mennyire a népek alap­­vető érdekei ellen van az ame­rikai politika, amely propa­­gandájával azt is megpróbálja elhitetni, hogy a fehér fekete. — Bezárult az ötéves Terv­­kiállítás, amelyhez hasonló látogatottságot még egy kiállí­tás sem ért el hazánkban: több­­ mint 150.000 látogatója volt.­­ A nagysikerű kiállítást most­­ a nagyobb vidéki városokban­­ mutatják be.­­ A bukaresti Giulesti CFR színházban ünnepi üléssel feje­ződött be a Román Zenei Hét. Kihirdették az «Énekeljük béké­ről és a népek barátságáról® nemzetközi zenemű­pályázat zsű­rijének döntését, és kiosztották a díjakat a pályázat nyertesei­nek. Azután az ünnepi ülés részvevői táviratot intéztek T. V. Sztálinhoz és Gheorghiu- Dejhez. — Paul Robeson nem vehet részt a Kínai Népköztársaság megalakulása évfordulójának ünnepségein, mert az amerikai külügyminisztérium megtagadta kiutazási engedélyének meg­adását. — A főváros általános isko­láiban az idén is megszervez­ték a szakköröket. Az idén tizenhétféle szakkör meroklik majd az iskolákban, hétfőével több, mint tava­ly. A szakkörök szám­a is mintegy százzal több lesz az idén. A szakkörök mun­kájának színvonala a tavalyinál jóval magasabb lesz. Az első félév végén a szakkörök mun­ká­inak legjavát kiállításokon­­­ mutatják majd be. — A kanadai hadügyminisz­ter vasárnap bejelentette, hogy néhány napon belül elindulnak az első kanadai csapatok Nyu­gat Németországba. A kanadai csapatok Hannover vidékére­­ mennek. — Manteuffel volt náci tábor-­­ nok pénteken megjelent a Sza­­bad Német Párt brémai válasz­tási gyűlésén. A gyűlést félbe kellett szakítani, mert a meg­jelent ifjak hevesen tüntettek a háborús bűnös Manteuffel ellen. A nyugatnémet rendőr­ség megtámadta a tüntetőket.­­ Az Alföld öntözésinek fejlesztése érdekében szükség van egy korszerű szivattyúgyár létesítésére. Az új gyárat a MÁVAG régi, favázas, düle­­dező autóműhelye és mező­­gazdasági gépgyára helyén épí­tik fel. Az új gyár a régi szivattyúműhely ötszöröse lesz. Az építkezést ez év tavaszán kezdték meg, s a tervek szerint év végére már készen áll az új gyár. — A «Kis Katalin házassága® című magyar filmet bemutatták a berlini «Babylon» filmszín­házban. Több lap meleghangú cikkben méltatta a filmet. _ Kétéves védőnőképző tan­folyam indul Szegeden. A tan­folyamra 18—30 éves nők jelentkezhetnek. A pályázatokat október 15-ig a szegedi Védő- Tióképző Intézethez, Temesvári­­körút 25. szám alá kell meg­küldeni. A kérvényekhez kéz­zel írt önéletrajzot, születési, vagyoni, valamint iskolai vég­zettséget igazoló bizonyítványt kell mellékelni.­­ Könyvankétot tart az Ál­lami Könyvterjesztő Vállalat október 3-án, szerdán este 6 órakor, Sztálin­ út 45. szám alatti kultúrközpontjában. Ez alkalommal Örkény István író ismerteti a közelmúltban meg­jelent „Házastársak“ című re­gényét, amelyen egy régebben megtartott hasonló megbeszélés eredményeként több változta­tást is eszközölt.­­ A hagyma és alma for­galm­áról és szállításáról rende­letet adott ki az élelmezési miniszter. Szállítási engedély nélkül postán legfeljebb tíz­kilós postacsomagban, de kézi­­poggyászként egyedül vagy más élelmiszerekkel együtt, össze­sen legfeljebb 10 kiló súlyban­­ kábítható hagyma és alma.­­ A Néphadsereg Napja alkalmából hazánkban tartóz­kodó lengyel, csehszlovák, bol­gár és román katonai ének- és táncegyüttesek, valamint a Ma­gyar Néphadsereg ének- és táncegyüttese szombat este a Nemzeti Színházban zsúfolt nézőtér előtt mutatták be válo-­­­zatos gazdag műsorukat.­­— Házkutatást tartottak Emil Arnoldnak, a Vorwaerts (a Svájci Munkapárt lapja) szerkesztőjé­nek irodájában.* A politikai rendőrség elkobozta a szer­kesztő útlevelét és iratait. Arnnol­­dot főképpen azóta üldözik, amióta a Nemzetközi Újságíró Szövetség kongresszusán le­leplezte a svájci uralkodó körök lakáj­politikáját.­­• A szülői munkaközösségi választások szeptember második felében folytak le országszerte. A munkaközösségek az elmúlt tanévben többnyire jól meg­­­ állták helyüket, s az új tanév­­­­ben még fokozottabb segítséget­­ nyújtanak a jobbtanuláshoz, az iskolai fegyelem megszilárdítá­sához.­­ A fasiszta török rendőrsé­get amerikai módszerekre tanít­ják meg. Iszilanbul, Ankara és Szmirik rendőrfőnöke az Egye­sült Államokba utazik, hogy ott megtanulja azokat a módszere­ket, amelyeket «a néptömegek fokozódó ellenállásának elfoj­tására] akarnak felhasználni.­­ A Szigeti Veszedelem meg­jelenésének 300. évfordulója alkalmából a magyar irodalom egyik legnagyobb hősköltemé­nyéről ünnepi vitaülést rende­zett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság. A Szigeti Veszedelem­ről Klaniczay Tibor tartott előadást. — «Könyv, muzsika, színház® címmel új műsorszám indul a rádióban, amely színes, szóra­koztató formában tájékoztatja a hallgatókat kultúrforradal­munk eseményeiről. A rádió új művészeti híradójának első elő­adását október 6-án, szomba­ton 15.50-kor közvetíti a Kos­­suth-adó. A műsor ettől kezdve minden szombaton a jelzett­­ időpontban hallható. — Az Állami Operaház szer­dán, október 3-án újítja fel I Wagner: «A bolygó hollandi® című operáját. Az opera sze­repeit — két szereposztásban — Székely Mihály Kossuth­-díjas, a Népköztársaság kiváló mű­vésze és Bencze Miklós, Fodor­­ János, a Népköztársaság érde­mes művésze és Jámbor László, , Schnártdi József és Nagypál László, Rigó Magda és Takács Paula, Németh Anna és Lőrincz Zsuzsa, Külkey László és Gör­­k­öcs József éneklik. Az operát Oláh Gusztáv Kossuth-díjas, az Operaház vezető főrendezője rendezi, a zenekart Lukács Miklós vezényli.­­ A Magyar Közlöny szeptember 30. (142.) száma közli a Magyar Nép­­köztársaság minisztertanácsának hatá­rozatát a fásítás fejlesztéséről az 1951. és­ 1952. években; — a minisz­tertanács rendeletét az állami szer­vek iratainak csoportos nyilvántartá­sáról; — az élelmezési miniszter ren­­deletét a burgonya és az alma for­galmának, szállításának szabályozásá­ról; — a hagyma forgalmának, ipari felhasználásának és szállításának sza­bályozásáról — az építésügyi minisz­ter rendeletét ■ a felvonók építéséről, kezeléséről és vezetéséről. Felhőátvonu­lás Budapesten hétfőn 21 órakor a hőmérséklet 15 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 164 mm, mérsékelten emelkedő. Várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulások, néhány he­lyen esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt északkeleti-keleti szél. A hőmérséklet északon és kele­ten kissé csökken, másutt alig változik. Lósport Tasamani galopperedményeit: I. fu­tam: 1. Media 2. Dominó II. T: 23, bef: 57. II. futam: 1. Aranysas 2. Szikra T. 3- Katinka. T: 32, h: 15, 13, 20, bef: 85 és 133. III. futam: 1. Dehogy is 2. Tacskó 3. Szaladó. T: 61 h: 16, 12, 13, bef: 88 és 158. IV. futam: 1. Fóka 2. Csibész 3. Pőszike. T: 48, h: 19, 33, 46, bef: 378 és 622. V. futam: 1. Tomabucci 2. Eche­­zeaux 3. F­órika. T: 19. h: 14, 31, 17, bef: 100 és 48. VI. futam: 1. Óság IV. 2. Szélvihar 3. Reményte­len. T: 41. h: 13, 19, 13 bef: 136 és 65. VII. futam: 1. Dirr-durr 2. Nárcisz 3. Dinamó. T: 19. h: 13, 30, 26, bef: 143 és 106. Vili. futam: 1. Merev Mado 2. Princesse Bouscot 3. DefiErp­ee. T: 33. h: 23, 43, 177. bef: 209 és 703. IX. futam: 1. Borravaló 2. Vágyódó 3. Piroska T: 37. h: 23, 2­1, 109. bef: 90 és 701. X. futam: 1. Csivadratta 2. Cukrászlány 3. Ha­sonló. T: 21. h: 15, 46, 55. bef: 98 és 92. Villamos összeajtó képet azonnali­­­észpénzfizetés ellenében jó áron veszünk, mriváttól is. PAMUT* KIKÉSZÍTI­ GYÁR. Telefon: 1IS 2—81*. Magyar Nemzet A csehszlovák külügyminisztérium újabb jegyzéke az amerikai kormányhoz a vonat­rablással kapcsolatban Prága, október 1. (MTI) Szeptember 11-én — mint is­meretes —­ egy amerikai zsold­­ban álló terrorista csoport el­rabolta a d­eb­asi csehszlovák gyorsvonatot és utasait. Az akaratuk ellenére Nyugat-Né­­metországba hurcolt csehszlo­­vák­ állampolgárok egy részét a nyugatnémetországi amerikai megszálló hatóságok kénytele­nek voltak hazaengedni, a töb­bieket azonban a csehszlovák külügyminisztérium erélyes til­takozása ellenére továbbra is fogva tartják. A csehszlovák külügyminisz­térium szeptember 28-án újabb jegyzéket nyújtott át a prágai amerikai nagykövetségnek. Eb­ben megállapítja, hogy az ame­rikai hatóságok az elhurcolt csehszlovák állampolgárokkal jogellenes módon bánnak. Az elhurcolt utasokat korlátozták személyi szabadságukban és há­rom egyenruhás csehszlovák ál­lampolgárt börtönbe vetettek. A bebörtönzés és a kihallgatá­sok amerikai módszerei erősen emlékeztetnek a Gestapo is­mert módszereire. A csehszlovák külügyminisz­térium követeli, hogy ezeket a személyeket késedelem nélkül bocsássák vissza hazájukba; a csehszlovák kormány kiadatási kérelme alapján szolgáltassák ki a csehszlovák hatóságoknak mindazokat a személyeket, akik részesek a vonat el­rablásában és szolgál­tassák ki a csehszlovák államvasutaknak az elrabolt vasúti szerelvényt. Az 11 Paese cikke a bari nemzetközi vásár magyar pavilonjáról Róma, október 1. Az Il Paese elismerő cikket közöl a bari „Levantei vásár" magyar pavilonjáról.­­A magyar kiállítási részleg megtekintésére — írja a lap — igen sok ember érdeklődését éppen a népi demokráciák ellen folyó propagandahadjárat kel­tette fel. A magyar kiállítás gazdag és ízléses anyaga csattanós cáfolat az ellenséges propaganda hazugságárada­tára. Az olasz látogatók — akiket akár a rokonszenv, akár a kí­váncsiság vonzott a magyar pa­vilonba — egy olyan nép re­mekműveit látták, amely bizto­san halad a fejlődés útján. A népi demokráciák elleni hazugságáradatot a kiállílá­son is főként a Marshall-terv szer­veinek propagandaközpontja ter­jeszti. Azok azonban, akik meg­tekintették a Levantei vásár magyar pavilonját, meggyőződ­hettek arról, hogy ez a propa­ganda mennyire ellentétben áll a valósággal és hogy ez a valóság egy békében és békéért dolgozó nép szívós és eredményes erőfeszítéseiről beszél. A magyar kiállítás rendezői ki­váló munkát végeztek, s a kiál­lítás anyagával és összeállításá­val az olasz látogatók széles köreit győzték meg arról, hogy a rabszolgaság alól felszabadult magyar munkás minden ener­giáját a béketermelés és ezzel együtt a népek közötti béke és barátság ügyének szolgálatába állította­. Révai József népművelési miniszter nyitotta meg az egyéves kultúrpolitikai iskolát A népművelési minisztérium egyéves bentlakásos kultu­rpolit­­ikai iskolát szervezett a Sza­badsághegyen 92 hallgatóval. Az iskola ünnepélyes megnyitását hétfőn délelőtt tartották. Meg­nyitóbeszédet Révai József nép­művelési miniszter mondott­. Kínai Filmfesztivál a Szovjetúnióban Moszkva, október 1. Október 1-én, a Kínai Nép­köztársaság kikiáltásának 2. év­fordulóján Moszkvában, a szö­vetségi köztársaságok fővárosai­ Tian és a szovjet városokban megkezdődött a Kínai Film­­fesztivál. Mozik műsora KÍNA LANYA fax első magyarul beszélű kínai film): VÖRÖS CSIL­LAG (Lenin-krt. 45.) 945. 917, 9, CORVIN (Kisfaludy-köz) 4, 47, 949 MÁJUS 1. (Mártirok­­útja 55.) 945, 947, 9, KORZO (Újpest) 4, 947, 949. SZIKRÁK (kínai játékfilm): SZIKRA (Lenin-krt. 120.) 945, 947. 9, URÁNIA (Rákóczi-út 21.) 4. 147, 949. DÓZSA (Róbert Károly-körút 61.) 945, 617. 9. TÁNCSICS (Cse­pel) 946. 648. vas. 944. KÍNAI CIRKUSZ (színes szovjet film):­ BÁSTYA (Lenin-körút 8.) 11, 1. 3. 5. 7 9. BRIGÁD (P­ lőrinc) 116, 648. vas. 94. GYARMAT A FÖLD ALATT (új ma­gyar­­film): FELSZABADULÁS (Flórián­ tér 3.) 4, 147, V­ 9. SZABADSÁG (Újpest) 6. V49, vas. VÉL FÓRUM (P.­Wrinc) %6, 1 %6, vas. 944. BOLDOG NYÁR (színes, zenés szov­jet filmvígjáték). FÓRUM (Kos­suth Lajos-u. 18.) 4. V47, 949 DUNA (Fürst Sándor­ utca 7.) Mii 947. 9. MUNKÁS (Kápolna­­utca 3/b.) 946. VÉS. vas. 3. VOYAL (Kispest) 6. 149, vas. 4. F­GY IGAZ EMBER (magyarul beszélő szovjet film): SZABADSÁG (Bar­tók Béla-út 64.): 4. 147. VÉR, TATRA (P­erzs.) 6. 149, va®. 941 HONVÉD ÜDÜLÖK: Kisérőfilm a SZAKRA, és ÓB­AJ­A-ujo­zibaa. Egyszerűbbé válik az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele Az egészségügyi minisztérium legutóbbi rendelkezése értelmé­ben lényegesen egyszerűbbé vá­lik a dolgozók részére az egész­ségügyi szolgáltatások igénybe­vétele. A körzeti kezelőorvosok, valamint a szakrendelések igénybevételéhez ezentúl az ál­landó jellegű, érvényes üzemi arcképes vagy arcképnélküli igazolvány is elegendő lesz. Nem kell tehát a kéthetenként lejáró biztosítási igazolványt rendszeresen érvényesíttetni vagy újólag beszerezni. A családtagok igényjogosult­­ságukat továbbra is a­­biztosí­tási igazolvánnyal, igazolják.­­ A varsói Magyar Intézet­ben magyar nyelvtanfolyamokat rendeznek. Színházak és mozik műsora: Operaház: Anyég:n: Lavotta—Buda­novits—Ruzi­ska 1. (7) —­ Nemzeti Színház: Ármány és szerelem (7) — Bíbora József Színház (a volt Bel­városi Színház helyén): Viharos al­konyat (7) —~ Madách Színház (a­­volt Magyar Színház helyén): Égő híd; Marschalkó—Erkel (7) — Ifjú­sági Színház: Az úrhatnám polgár: Kacsóh (7) — Úttörő Színház: Úttörő barátság (4) — Fővárosi Operettszín­ház: Havasi kürt (7) — Fővárosi Vígszínház (a volt Fővárosi Varieté helyén): Peleskei nótárius 048­ b-Vidám Színpad (a volt Vidám Szín­ház helyén): Ki vagytok értékelve • (7) ,- Állam! Bábszínház: Csodafaz-ék (3, 5), Sztárparádé (^48) — Artista Varieté (a volt Kamara Varieté he­lyén): Csudajó (6, ^28, 9). A Rádió színház! műsorai A dicsőség két táblája (Kossuth, 18.00), A két koldusdiák (Kossuth, 16.20).­­ BÉKÉNK ŐRE: Kisérőfilm a DÓZSA- és TÁNCSICS- (Csepel) moziban. FÁKLYA (l­enin-krt. 88.): 1. Magyar­­ híradó 2. DÍSZSZEMLE 3. GAV­­­RILOV-TÁNCEGYÜTTES 4 HON­­­VÉD SPORTVERSENYEK. V.­5-től­­ 11-ig folytatólag. Donyeci bányászok (hatalmas, magya­rul beszélő, színes szovjet film) TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky-út 38.) 944. 946. 8. ZUGLÓT (Angol-utca 26.) 945. 947. 949. KOSSUTH (P­­­erzs.) 4. 948, vas. 944 Szibériai rapszódia (színes szovjet fim): KOSSUTH (Váci-út 14.) 945, 947. 9. Nahimov tengernagy (Sztáln-díjas, szovjet történelmi fi­lm): STÚDIÓ (Akácfa-u. 4.) 4. 947. 949. UGOCSA (Ugocsa-utca 10.) 944 . 946 , 8. Tengeri karvaly (szovjet fém) SAVOY (Ülői-út 4.) 4, 947. 949. ADMIRÁL (Mártírok-útja 5.) 4, 94­ 7, 949. Heves úton (német film): PATRIA (Népszínház-utca 13.) 944, 6, negyed 9. Ellenség keze (német film): JÓZSEF ATTILA (Kálvária-tér 7.) 4. 947. tél 9. Felhőkarcolók árnyékában (angol film): TINÓDI (Nagyn­ező­ utca 8.) 944 , 946, 8. BETHLEN (prolit (Bethlen-tér 3.) 4, 947 949. GLÓ­RIA (Thököly­ út 56.) 4, 947, 949. A trubadúr (olasz film): ELIT (Sz. István­ krt. 16.) 945, 947, 949. Windsori víg nők (német film): ADY (Somogyi Béla-út 3.) 944 946, 8. MARX (Landler Jenő-út 39.) (profi) 944, 946, 8. Vornone (francia film): BODOGRAF József-körút 63.) 944, 6, 9 49. Szevasztopol hősei (szovjet film): PHÖNIX (Rákóczi-út 68.) 11, 1, 3, 5, 7, 9. Vidám vásár (szivtes, zenés, táncos szovjet film): ROXY (Rákóczi­ út 68.)­­411. 1. 944. 6. 949. . Nagy család (kínai film): Ol­YMPIA (Lenin-krt. 26.) 4. 947, 949. HÍRADÓ (Lenin-krt. 10.T­­. Ma­gyar híradó 2. BÉKÉNK­­IRÉ 3- SPORT ÉS HARCÁSZAT 4. Gyer­mekek háza 5. Rigoleto. Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. FÉNY (Újpest)­­ Magyar híradó 2 DÍSZSZEMLE 3. GAVRILOV TÁNCEGYÜTTES 4 HONVÉD SPORTVERSENYEK: 5-től 9410-ig, jan. 944-től 9sKig folytatólag. ­ SPORT @ BÓBIS GYULA világbajnok, a közlekedési minisztérium Békekölcsön-felelőse operaénekes lesz az Olimpia után Bóbis Gyula nehézsúlyú olim­piai bajnokunk új családi ott­honába éppen akkor toppan­tunk be, amikor mestere, Mát­rai Ernő tanár segédkezése mellett kivágta a magas C-t. Négy kislánya és kisfia száj­­tálva hallgatta. Csodálkozó pillantásunkra rög­tön megadta a felvilágosítást: — Népi demokráciánk nem­csak biztos megélhetést és szép új lakást adott, nemcsak az olimpiai bajnokság megnyeré­sében támogatott, hanem lehe­tővé teszi, hogy a hangomat is képezzem. Mindig mondták, hogy jó tenorista lenne belő­lem, de régen sem pénzem, sem kedvem nem volt a tanu­láshoz. Amikor a mellének szegezem a kérdést: miiért jegyeztél Béke­kölcsönt, büszkén mondja: — Nemcsak én magam je­gyeztem, hanem a hivatalom­ban, a MÁV-nál, illetve a köz­lekedési minisztériumban én voltam a Békekölcsön-felelős és én jegyeztettem. Büszke va­gyok arra, hogy az én Béke­kölcsön-brigádom a harmadik helyre került a szakmában. Bóbis Gyulát a népi demo­krácia kitüntette azzal is, hogy beküldte a parlamentbe. Ő az első olimpiai bajnok képviselő. — Ott voltam azon az ülé­sen — mondja .—, amelyen Gerő Ernő és Vas Zoltán fel­vázolták, mivel bővül a mi öt­éves tervünk. Ez nemcsak né­pünk felemelkedését jelenti, nemcsak szebbé és jobbá teszi életünket, de sokat tesz egészsé­günk, sportunk érdekében is. Ezért jegyeztem most is Béke­kölcsönt. Bóbis azzal fejezi be rövid beszélgetésünket, hogy most az 1952. évi olimpiára készül s annak örül legjobban hogy végre találkozni fog a kiváló szovjet birkózókkal is. Az olim­pia után — ha bevégzi ének­­leckéit — felcseréli a birkózó­­szőnyeget az Opera dobogójá­val. (I. J.) Motorosaink, Németh Imre és Körmöczi Zsuzsi sikerei Bukarestben, Kotkában és Párizsban Bukarestben 80.000 néző je­lent meg a Román Népköztár­saság 1951. évi gyorsasági mo­toros bajnokságain, amelyen a rendező románokon kívül ma­gyar, csehszlovák és bolgár mo­torosok vettek részt. A verse­nyen a magyar motorosok sze­repeltek a legjobban, mert hét szám közül négyet megnyertek és több értékes helyezést is elértek. Három számban a ro­mánok győztek. A legszebb sikert az 500 kcm-es kategóriában arattuk, mert itt Szabó L. győzött, Pu­­hony második, Cserkuti harma­dik lett és csak utánuk követ­keztek a román Novarnu és a csehszlovák Novotny. Szabó A­ nyerte a 125 kem-es kategó­riát, a román Nedelcu és Jod­­rachescu előtt, Máté a 250 kem-et Szűcs és a román Vai­­culescu előtt, míg az oldal­kocsis futamban a Gaál— Scheller és a Kollár—Rusz­­nyák magyar párok foglalták el az első két helyet a románok előtt. Kurucz a 350 kem-es sorozatgépek futamában máso­dik, Schlenker az 500 kem-es sorozatgépek között negyedik l ott, itt a román Antonescu, illetve Burca győzött. Németh Imre Helsinkibe uta­zott Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyettese kíséretével, ahonnan vasárnap reggel gép­kocsival a Helsinkitől mintegy 160 km-re fekvő Kotkába rán­­dultak ki. Itt a TUL bemutató atlétikai versenyén Németh Imre 56,87 m-t dobott kala­páccsal s ezzel a legjobb ered­ményt érte el, amiért külön tiszteletdíjat kapott. A finn Nikkinen gerellyel 73.19, Puntti pedig súllyal 15.30 métert do­bott. Laukkonen a 200 métert 22.1 mp-re futotta. Németh szombaton Oslóban versenyez. Párizsban Körmöczi Zsuzsi a nemzetközi verseny női egyes döntőjében két és félórás küz­delmet vívott a francia Landry­­val és attól 8:10 6:4, 7:5 arány­ban vereséget szenvedett, fő­­ként azért, mert a döntő játsz­mában ütőjének húrozása el­szakadt s az ütőcsere meg­­zavarta. Így második lett a leg­­­­jobb francia és külföldi me­zőny előtt. Honvéd sportolóink Csehszlovákiában A csehszlovák és bolgár had­­seregspor­tolók vasárnap este el­utaztak Prágába s velük együtt utaztak a Honvéd SE labdarúgói és atlétái is, akik részt vesznek a Csehszlovákiában megrende­zendő nemzetközi hadseregver­senyeken. A döntő mérkőzés félidejében lesz az 5000 méteres futó- és 3x1000 m-es járőr-futóverseny, amelyeken magyar részről Bá­­tori, Uzsoki, Szilvágyi, Csépány, Iharos, Bakos és Párkányi vesz részt. A kiesésre ádók megsepetései a labdarúgó NB I-ben Vasárnap csak öt labdarúgó NB I. mérkőzés került sorra. Ezekben főként a kiesési zóná­ban lévő csapatok okoztak meg­lepetéseket. A Szombathelyi Lak. legyőzte a legjobban álló vidéki csapa­tot, Győrt, míg a Sortex döntet­lenül játszott a Vasassal. Fő­ként a szombathelyi csatársor javult fel Bodota mesteri keze alatt. A Sortexben a védelem tüntette ki magát. Sertés—Vasas 0:0, Soroksár, 4000 néző. Dózsa—Sz. Petőfi 6:0 (4:0) Szeged 5000 néző, Szusza (2), Fejes (3), Tóth Dorog— Dgyőr 2:0 (2:0) Dorog 3000 né­ző, Pozsonyi, Varga. Szhelyi Lari.—Győr 2:0 (0:0) Szombat­hely 6000 néző, Nyirfi, Szőlősi (11-es). Csepel—Szarján 5:2 (2:0) Salgótarján 2500 néző, Fa­­ludi (2), Tóth, Lovász (2), Csu­­berda, Miklós. Az NB I. állása: Bástya 31, Honvéd 30, Dózsa 25, Vasas 20, Győr 19, Csepel, Do­rog és Kinizsi 18, Szarján 16, Sz. Honvéd 15, Dgyőr 14, Sor­­tex 13, Szhelyi Lóri. 10, Sz. Pe­tőfi 5 pont★ A labdarúgó válogatott csa­pat október 14-én Csehszlová­kia csapataival fog mérkőzni, még­pedig az A-csapatok Mo­­ravska Ostravában, a B-csapa­­tok pedig Budapesten. Ked­d, 1951. téfcer­t. Zatopek újabb csodás világ­rekordjai A csehszlovák Zatopek • Prága melletti Houskában 364 m kerületű kis pályán újra megjavította a 20 km-es és 1 órás futó világrekordokat. Ez­úttal a 20 km-t egy órán be­lül 59:51.8 p alatt tette meg, míg egy óra alatt nem keve­sebb, mint 20.052 métert fu­tott. Zatopek régi —­­két hetes — világrekordjai 1:01.16 ó, il­­leve 19.558 m voltak. Futása közben Zatopek még a 10 an­­gol mérföldes futó világrekor­dot is megjavította 48.12 p-re, ezt a világrekordot azelőtt a finn Heino tartotta 49:22.2 p­­cel. Zatopek csodálatos futásánál még csodálatosabb az, hogy majdnem egyforma volt a 20 km közben elért két 10 km-es részideje: az első 29:53.4 p, a második 29:58.4 p. Ilyen egyen­letesen még Nurmi sem tudott futni. Három telitalálat a Totóban A vasárnapi 39. Toto-fordu­­lóban sok volt a meglepetés s még az is meglepő, hogy­ a be­küldött 143.000 darab kettős tippszelvényből három telitalá­latot fedeztek fel. Ezek bekül­dői a kifizetésre kerülő 214.635 forintból kb. 21.460 forintot kapnak egyenként, míg a 76 darab 11 találatos beküldői kb. 845, a 863 darab 10 találatos beküldői pedig kb. 99 forintot kapnak. A 12 találatos szelvény: Do­rog—Dgyőr 2:0 (1), Szarján— Csepel 2:5 (2), Szhelyi Lak.— Győr 2:0 (1), Sortex—Vasas 0:0 (1), Sz. Petőfi—Dózsa 0:6 (2), Kinizsi—­Sz. Honvéd törölve J­okan. Lók.—Pécsi Lók. 2:3 (2), Tbányai Építők­—Sopron 3:1 (1), Sszpéter—Ózd 3:0 (1), Kis­félegyháza—Szikra 2:0 (1), Dél­­ iánygyár—Vác 2:2 (1), Panni­­ —Elektromos 5:0 (1), Kettes-* ’ Előre 2:1 (1).

Next