Magyar Nemzet, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-01 / 255. szám
A Táncművészet vitadélutánja • • Peleskei nótáriusról A Táncművészet szerkesztősége jelentős kezdeményezést indított el annak a vitadélutánnak megrendezésével, amelyen a Fővárosi Vígszínházban nemrég bemutatott „Peleskei nótárius” táncait beszélték meg. Első lépés volt ez a nagy érdeklődéssel fogadott vita színpadi táncunk időszerű kérdéseinek tisztázására és a megfelelő kritikai megnyilvánulások elősegítésére. A »Peleskei nótárius” táncait Lengyelfi Miklós értékelte. "Az előadáshoz többen hozzászóltak s a felmerült kérdésekre Fejér István, a Fővárosi Vígszínház igazgatója válaszolt. Hangsúlyozta, milyen nagy jelentősége van ennek a vitának és köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet a vita rendezőitől és részvevőitől is kapott a színház. Felszólalt a színház koreográfusa, SándorLászló is. Befejezésül OrtutayZsuzsa bejelentette, hogy azÁllami Népi Együttes elvállaltaa Fővárosi Vígszínház tánckarának patronálását. A Táncművészet a jövőben rendszeresen folytatja majd a hasonló viták megrendezését. Itt említjük meg mindjárt, hogy november 10—11-én a néptánctanítás módszertani kérdéseiről rendez széleskörű ankétot a Táncművészet. Az ötéves Terv-kiállításiak, amelyet Budapest után az Izszág második legnagyobb ipari központjában, Miskolcon mutattak be, már az első nap háromezer látogatója volt. CsBtörtSk, ill. november 1.. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET „A szovjet zene ünnepi tíz napja“ a rádióban A magyar rádió ebben az esztendőben az eddigieknél ünnepélyesebb formában mutatja be a magyar rádióhallgatók előtt a szovjet zene csodálatos gazdagságát. A magyar dolgozók tíz napon át élvezhetik a legkiválóbb szovjet zenei altatások dí,a szovjet zene ünnepi tíz napjáé alatt, amely november 5-én kezdődik és 15-én fejeződik be. »A szovjet zene ünnepi tíz napjáénak ünnepélyes megnyitó hangversenye november 5-én 20.45-kor lesz a Kossuth-adón. Bevezető szavakat Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetudós mond. A hangversenyen Nacsaturján hegedűversenyit Zattubeczky Ede Kossuth, díjas hegedűművész adja elő, a műsor másik száma Sosztakovics: »Dal az erdőről« című oratóriuma, melyet a rádió zenekara és énekkara, valamint a Budapesti Kórus mutat be. Somogyi László vezényletével. Közreműködik Székely Mihály, a Magyar Népköztársaság Kossuth-díjas kiváló művésze és Simándy József.A szovjet zene ünnepi tíz napja idején naponta sugároz a rádió hangversenyeket, zenés műsorokat, zenei témájú előadásokat. A bevezető előadást Csillag Miklós, a népművelési minisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője tartja. A hingversenyeken kiváló művészeink egész sora lép a rádió mikrofonja elé, közöttük számos Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész. A közreműködők között lesz Engel Iván, Dáthy Anna, Garay Gyöngy, Lukács Pál, Ferencsik János, Osváth Júlia, Palló Imre, Schneider Hédy, Ungár Imre. A hangversenyek jelentős részében magyar művészek szólaltatják meg a szovjet zene nagy alkotásait, de a szovjet rádió vezetősége hangfelvételeken eljuttatta a magyar rádióhoz a legújabb szovjet zeneműveket is, így azok szovjet művészek előadásában gazdagítják »A szovjet zene ünnepi tíz napjá«-nak programjmját. Ebben az időszakban több szovjet zenei bemutató is lesz a rádióban, így magyar művészek tolmácsolásában ismerik meg a rádióhallgatók Gadzsibekov: »Kíváncsi vőlegénye című operettjének nagysikerű számait, valamint Alekszandrov, Mjaszkovszkij és Sztyepanov legújabb műveit. Magyar énekkarok szovjet kórusműveket mutatnak be, a Zeneművészeti Főiskola növendékei szovjet zeneművek,ből álló hangversenyt adnak. A hangfelvételeken hozzánk érkezett zenei anyagból különösen értékes Ivanov VI. szimfóniája, Prokofjev,s»Téli tábortüze című kantátája, Knyipper »Kolhozdalok« című zenekari műve és Kroszev: »Zümmögecske« című gyermekoperája, melyek előadása egyúttal magyarországi bemutató is tesz. Hasonlóképpen hozzájárul az ünnepi zenei napok fényének emeléséhez a hazánkban járt kiváló és népszerű szovjet művészek és zenei együttesek műsoráról készített hangfelvételek bemutatása. A gazdag műsorszámok, hangversenyek, zenei előadások jelentős mértékben hozzájárulnak majd a magyar zeneszerzők plénumának sikeréhez is, a szovjet zeneművészet hatalmas eredményeivel, tapasztalataival gazdagítva és segítve a magyar zeneszerzők és előadóművészek munkáját. Megalakulnak a Színházés Filmművészeti Szövetség szakosztályai A Színház- és Filmművészeti Szövetség második konferenciájának egyik eredményeként, most alakulnak meg a szakosztályok, a helyek Megszüntetik a színház, az opera, a film, a rádió művészeinek eddigi széttagoltságát. A dramaturgiai szakosztály az Írószövetség drámai szakosztályával nyolc előadásból álló tanfolyamot indít november 27-én. A Sztaniszlavszkij-körök munkája november első hetében indul meg. A vidéki bizottság feladata, meglátogatni a vidéki színházakat, megtekinteni előadásaikat és bírálatával, javaslataival támogatni a színház munkáját. A színházak nagy részében megkezdték munkájukat a stúdiók, amelyeken fiatal színészeink sajátítják el az újabb szakmai ismereteket. Nagy lelkesedéssel ünnepelte Szeged népe a Kínai Ifjúsági Művészegyüttest Sokezres ünneplő tömeg fogadtaSzegeden a Kínai Ifjúsági Művészegyüttest, amely magyarországi körútja során ideérkezett. Este a szegedi Nemzeti Színházban léptek fel a kínai művészek s minden egyes műsorszámukat Szeged élenjáró dolgozóinak ajánlották. A lelkeshangulatú est után Zsen Hun, a művészegyüttes helyettes vezetője mondott köszönetet Szegednek a baráti fogadtatásért, majd az együttes tagjai átadták ajándékaikat Szeged dolgozóinak: Mao Ce Tung és Kim Ir Szen arcképét, kínai ruhákat és vázákat. ó társak! most más hang szóljon, keljen bátran szárnyra ajkunkon az ének és zengjen örömet. Lángolj! lángolj! lángolj! Lángolj fel a lelkünkben, szép Égi szikra, szent öröm! Térj be hozzánk, drága vendég, Tündökölj ránk fényözön! Egyesíted szellemeddel, Mit zord erkölcs szétszakít, Testvér lészen minden ember, Merre lengnek szárnyaid. Jöjjön, kinek van barátja, Érzületben egy vele, S hű párját ki megtalálta, örvendezni mind ide! Jöjjön mind, ki itt e földön Egy hűséges szívre lelt, Am ki árván busong, tűnjön Közülünk ma sírva el. Minden lényre öröm árad Természet emlőiből, Jók és rosszak egyként járnak ösvényén, hol rózsa női. Csókoldd és mámorkelyhét, Társat, holtig hívet, jót. Földnek férge vágyra gerjed, Hall a kertibégi szót. Embermilliók, átkarollak! Csókom vedd, Nagyvilág! Irigyjük: csalag Bíborát őrzi lelke Alkotónknak. Föl is mint isten számos Napja Száguld égi téren át, Rajla hát! ki győzni vágy. Fusson bátran célba tartva. Térdre hulltok, embermlljók? Sejted már az istent, Földi ítésszé fönn keressed őt, Hol a Végtelenség csillog! * Ezeknek a versszakoknak német eredetijét Friedrich Schiller írta. »Ode an die Freude« című hosszabb lélekzetű költeményének csak töredéke a kilenc négysoros strófa. Ennyit használt föl az Öröm-ódából Beethoven a IX. Szimfónia híres zárótételének szövegéül. Nemcsak ezzel a »szerkesztő«-munkával lett társszerzőjévé a költőnek, hanem azzal a háromsornyi emelkedett prózával is, melyet ő maga köl lőtt, hogy a rájuk szerzett recitativo vezesse be a kórusnak szóló részekkel váltakozó, nagy eszmei magasságokba szárnyaló énekét. Az itt közölt magyar fordítás, mostanában véglegesen elkészült munkám. Ennek a munkának előzménye, múltja, hogy úgy mondjam, szakmai története van. Érdemesnek tartom nagyjából elmondani, minthogy ezekben a hasábokban két alkalommal már szó esett a zenei műfordítás problémáiról. 1928-ban Magyarországon is megünnepelték Beethoven halálának százéves évfordulóját. A Budapesti Filharmóniai Társaság akkori vezetősége fölszólított, hogy a IX. Szimfónia addig használt, nagyon is kezdetleges, már születésekor elavult magyar szövege helyett készítsek újat, jobbat. Tőlem telhetően igyekeztem megoldani a nehéz feladatot. Amit akkor csináltam, engem magamat is csak részben elégített ki. De mivel mégiscsak lényegesen jobb volt és énekelhetőbb a réginél, a Filharmónia elfogadta és centenáriumi hangversenyén, meg azóta is, az én szövegemmel adta elő Beethoven remekét. A Magyar Rádió az idén tervbe vette a IX. Szimfón-a finnenienenii mikrofon-előadását. A zenei osztály szakemberei szemügvre vették a meglévő magyar szöveget, fölismerték technikai és eszmei fogyatékosságait és igen megtisztelő, de nem csekély főfájást okozó igénnyel fordultak hozzám: »reformáljam meg a saját, huszonhárom évvel ezelőtt készült fordításomat. A kívánságok kétirányúak voltak. Egyfelől: eltüntetni a prozódiai zökkenőket, másfelől: a fölfséges zeneművet a fordítás révén is lehetőleg közel vinni a rádió milliós hallgatóságához, a nélkül természetesen, hogy a szövegköltemény eszmei tartalma csorbát szenvedne. Nem tagadom, eleinte kissé berzenkedtem. Nem mintha nem ismertem volna el, hogy a kifogások helytállók, s hogy az igény jogosult. De féltem, hogy az annyira-amennyire jó helyébe nem tudok jobbat kieszelni — régi tapasztalatom, hogy az ilyesmi igen nagy részben szerencse dolga. De a szent ügyért való lelkesedésem ösztönzésére nekiláttam az újracsiszolásnak. Baj volt mindjárt az első versszakkal, mely első fordításomban így hangzott: söröm, bűvös égi szikra — Elizium gyermeke. — Áldozati lángot szítva vár hívőid seregek (Freude, schöner Götterrunken — Tochter aus Elysium — Wir hétrétén Feuertrunken — Göttliche, dein Heiligtum.) A két kezdősor itt szinte betűsszerint hű az eredetihez. De a »Freude« szó pontos magyar megfelelője: »öröm« az éneklésben menthetetlenül sörömének hangzik, kivált, mikor a strófakezdet előtt külön is — sőt harmadszorra metzmás nyitással intonálta a kórus. A strófa végén pedi* a kénytelenségből alkalmazott »serene« szónak hoszszabbított (»pontozott«) negyedértékre eső első tagja hamis nyújtást kap. A versszak új visszaadásában sikerült kiküszöbölnöm az zEfizium* szót, mely inkább csak az ókori mitológiában járatosak számára érthető! Az »égi szikra* jelzőjéül a fellengzős »bűvös* helyére az eredetihez hű xszépe került, a »szent örömére rímelő »fényözön« a mellett, hogy prozódiai szempontból hibátlan, kifejező is. Az egész megoldás, persze, — ahogyan már az első verzióm is pedzette — viszszájára fordítja a Schiller-láttatta képet. Nála a megszemélyesített Öröm valamiféle vallási szertartás istensége, akihez »tűztől ittasan« járulnak a hívők. A magyar tükrözésben inkább egy »szümpózion«, egy bensőséges baráti, testvéri ünnepre hívott „drága vendég”. De így — nemde — emberibb. Nem akarom műhelytitkok további szellőztetésével untatni az olvasót. Csak megemlítem még, hogy a Rádió zeneosztályán „rendelőimmel*, akik egyben bírálóim voltak, alaposan meg kellett vitatnom még jónéhány kényes helyet. Ennek köszönhetem, hogy e helyett:s jöjjön, kinek egy barátra . Sikerült szert tennie (ami eléggé száraz és idegenes) meg tudtam találni ezt a két sort: »Jöjjön, kinek van barátja, — Érzületben ego vele«, e helyett pedig »Földi féreg kéjben reszket — Kérub áll az Úr előtte ezt, s Földnek férge vágyra gerjed — Holt a Kérub égi szót«. (Ez utóbbi azért is szerencsés lelemény, mert az •égi szót* végszavak, csakúgy, mint az eredetiben »steht vor Gnlt«, elkülönítve és kiemelve többször ismétlődnek a kórus énekében. Az egészből, amit itt elmondtam, azt hiszem, eléggé me°roevezően kitűnik, hnogy a leggyakorlottabb műfordítónak is — mint minden művésznek — szüksége van kényes. kem-^’v Mrm-n. ■És különösen I* te'’et érné, ha így, «me,ietközben« kapja. MM Viktor A Kilencedik Szimfónia új magyar szövege oltali Nemzet. Szombaton délben nyílik meg a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás Képzőművészetünk egyéves fejlődését tükröző II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás november 3-án, szombaton délben 12 órakor nyílik meg ünnepélyesen a Műcsarnokban. A megnyitó beszédet Csók István, Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke mondja. A SZABAD MŰVÉSZET legújabb száma vezető helyen közli Szegi Pál tanulmányát aMagyar katona a szabadságérte című nagysikerű kiállítás eredményeiről és tanulságairól. A tanulmány alapos értékelést ad a kiállításon látható régi és új festményekről, szobrokról, s ugyanakkor elvi meghatározásokra törekszik a történelmi tárgyú festményekkel és szobrokkal kapcsolatban, amelyek a kiállítás legnagyobb részét alkották. De nemcsak történelmünk haladó hagyományainak a képzőművészethez való kapcsolatát elemzi Szegi Pál, hanem arra is rámutat, hogy miképpen kapcsolódnak mai festőink és szobrászaink a magyar történelmi képzőművészet legjobb hagyományaihoz, Munkácsy, Hollósi Simon, Madarász Viktor alkotásaihoz. Nem értünk egyet viszont a tanulmány azon megállapításával, hogy a kiállításonszerencsére nem túl sok csataképe látható. Attól, hogy a kiállítás csataképei nem a legsikerültebbek, a csatakép műfaja még nem vesztette el jelentőségét, s az sem lehetetlen és reménytelen, hogy a mai magyar művészek hamarosan jó, művészi értékű csataképeket festenek. A lap második legjelentősebb cikke — Végvári Lajos írta — a földalatti gyorsvasút állomásának freskóterveivel foglalkozik és a kitűnően összeválogatott illusztrációk segítségével érzékletesen ismerteti azokat. Ebben a cikkben is felmerülnek elvi kérdések és nem véletlen, hogy Végvári cikkében, éppen úgy, mint a Szegi Páléban, olyan döntő hangsúlyt kapott az emberábrázolás. Mind a két tanulmány éles, építő bírálatban részesíti azokat a művészeinket, akik egy hamisan értelmezett »eszmeiség” kedvéért — jobban mondva abba kapaszkodva — elhanyagolják a jó, friss és életteljes emberábrázolást, amely nélkül persze egyetlen mű sem lehet eszmei tartalmában is hiteles. Igen dicséretes tette a Szabad Művészet legújabb számának, hogy felismerve a vidéki kiállítások nagy jelentőségét, négy vidéki kiállításról is közöl bíráló beszámolót különösen megkapó és ötletgazdag, ahogyan az egyik legfontosabb vidéki kiállítással, *Az Alföld képben és versben* című hódmezővásárhelyi kiállítással foglalkozik a lap. A x Lapszemle című rovat tanulságos, képzőművészeink számára különösen hasznos részleteket közöl szovjet művészeti folyóiratok cikkeiből és híreket olvashatunk — bár elég keveset — a népi demokratikus országok fejlődő képzőművészeti életének eseményeiről is. A Szabad Művészet legújabb számának azonban hiányosságai is vannak, elsősorban az, hogy csupán egy rövid, s általánosságban tartott cikkben foglalkozik az első magyar építőművész kongresszussal és kiállítással. Kétségtelen, hogy a lap még a kongresszus előtt látott napvilágot, de Révai Józsefnek a Társadalmi Szemlében megjelent tanulmánya, a napisajtó cikkei már hosszú hetekkel előzték meg ezt a számot, amely a maga sajátos profiljának nagyszerű illusztrációs lehetőségeivel komoly segítséget adhatott volna a korszerű magyar építőművészet kérdésein tanácskozóknak. Ugyanez vonatkozik a harmadik karikatúra-kiállításra is, amellyel csupán egy nyúlfarknyi hírben foglalkozik a lap. Pogány O. Gábornak a lengyel műemlékek helyreállításának tanulságait ismertető értékes és érdekes cikkéhez pedig csupán azt szeretnénk hozzátenni, hogy erről a kérdésről — éppen Pogány O. Gábor referátuma alapján — már egy termékeny ankétot tartottak, amelyen konkrétan felmerült az, amit a lengyel műemlékvédelem tapasztalataiból nálunk is hasznosíthatunk. Jó lett volna, ha a cikk ezt is feldolgozta volna. Hiányosságai ellenére azonban a Képző- és Iparművészek Szövetsége folyóiratának legújabb száma híven tükrözi azt a fejlődést, azt az állandó, a nép szükségletei felé mozgó változást, amelynek mind gyakorlati, mind elméleti vonalon képzőművészeti életünkben tanúi vagyunk. INTONÁCIÓ Gondolatok a Zenei Hét előtt N Muzsikus körökben mind többször halljuk ezt a szót. A Szovjet Zeneszerző Szövetség folyóiratában, a »Szovjetszkaja Muziká«-ban egyik cikk a másik után jelenik meg az intonációról. Az új Zenei Szemle szeptemberi száma közli B. Urickája »Az intonálás nemzeti rendszere* című cikkét, Szelényi István hozzászólását »A magyar hangvétel kérdéséhez** és A. Sychra csehszlovák zeneszerzőnek, Haladó Zeneszerzők Nemzetközi Szövetsége főtitkárának tanulmányrészletét »Az intonáció gyökerek címmel Ugyanezzel foglalkozik a Zenetudományi Értesítő is Az intonáció problémája ott szerepel a magyar Zenei Hét programmján. Szabolcsi Bence, kiváló Kossuth-díjas zenetudósunk tart vitaindító előadást haladó hagyományainkról, a népdalról és az intonációról. Attól függetlenül hogy szakkörökben ennyibe központba került ez a probléma, egyre jobban elterjedt a Maikusok* között is. Nemrégiben a Zeneművészek Szövetségének egyik vitáján került szóba, hogy ideje volna pontosan körvonalazni a sokszínűen és sokféleképpen jelentkező •intonáció* jelentését És meg kellene keresni a magyar megfelelőjét is Mit jelent hát az »intonáció«, ha még egy-egy muzsikus szakemberünk is szükségét érzi a pontos körvonalazásnak? Az »intonáció«, mint zenei műszó, ismert volt eddig is. A szovjet zeneesztétika és zenetudomány kezdte tágabb értelemben használni, szélesítette ki eredeti jelentését. »Tiszan intoná!*, •hamisan intőnél*, vagyis a zenemű első hangjait rosszul szólaltatja meg. Ez volt a szó első és általánosn ismert jelentése. A Zenetudományi Értesítő egyik jegyzete igyekszik felsorolni a többi jelentést is. Tágabb értelemben hanghordozást, hangszínezetet jelent, valahogy így: »szépen, fézusán, hősiesen stb. intonál. Így már nemcsak a kezdő hangokra vonatkozik, hanem a beszélőnek előadónak az értelmét, az eloldott műhíz, a mondanivalóhoz való viszonyát is jelenti. Jelenthet még egy-egy hangszer behangolását és két hangnak magasság szempontjából való viszonyát, magyarul: hangközt is Legjellemzőbb azonban a beszéd vagy a zene hanglejtésével kapcsolatos jelentésehangsúlyos és hangsúlytalan részeknek, különböző magasságú hangoknak szokásos és jellemző várakozása, a beszéd és a dallam melodikus ritmikus felépítése (Például a beszéd kérdő, kijelentő vagy felkiáltó stb. hangvétele.) Ez az utóbbi jelentés mutat rá aztán arra, hogy az intonáció nagyon is összefügg az értelemmel a jelívessel, még innkább az érzelemmel, és a hangulattal. Aszafjev szovjet zenetudós szerint az intonáció nem más, mint harisokkal kifejezet gondolat. Ez érényes a mindennapi beszédre is, amelynél már puszta elizlkedésében vagy ereszkedésében gondolat, példáu kérdés fejeződik ki. Végső soron tehát az intonáció hangulati atmoszférát jelent; már az szavak után érezzük, hogy a mondatnak kérdő vagy parancsoló, haragos vagy keveskedik az »intonációja«, »a hangulati atmoszférája”. Ugyanez vonatkozik a zenére, a dallamra, még tágabb értelemben egy-egy mű esztétikai egységre, arra a hangulati hatásra, amelyik a mondanivaló tárgyának és a megjelenítés formájának egységéből áll elő. Így aztán világossá válik az is, miért foglalkoznak muzsikusaink olyan sokat az intonáció problémájával, miért van az intoná-ciónak a nemzeti rendszerei, miért függ össze a haladó hagyományokkal és a népzenével Ha egy kérdő mondatot vroszszul intonálunk*, azaz skijelentő intonációval* mondunk el, értelmét veszíti, nem azt fejezi ki, amit mondani akarunk. Ugyanilyen hibás annak a zeneműnek az intonációja is, amely például egy szerelmespár boldogságát szándékozik kifejezni, de kedveskedő, meleg, lírai hangvétel helyett, felkiáltó, harci trombitákat harsogtató módon »intonál«. Feloldhatatlan ellentét áll elő a között, amit a szerző mondani akar és a között, amit mond. Még élesebben fogalmazva: mély gyászt és megrendülést nem lehet pattogó, •csárdáshangvétellel* kifejezni. Olyasmiről van itt szó — és ez már az intonáció nemzeti rendszeréhez áll közel —•, mint ami az írókongresszuson történt. Egyik fiatal írónk nyelvünk szépségeinek megvédéséről beszélt. Kitűnő példákat sorakoztatott fel, megszívlelendő dolgokat mondott. De ahogyan mondta, ahogyan ő maga hangsúlyozott, ahogyan megénekelte és a »pesti intonáció«-nak megfelelően elharapdálta a szavakat, az ugyan-akkor jellemző illusztráció volt ahhoz, hogy »nyelvünk intonációjának nemzeti rendszerét még vele szemben is meg kell védeni. Ez az egyazon jelenségben megnyilvánuló ellentmondás néha humoros, megmosolyogtató, s mint ilyen, lehet például a neveltetés és a gúnyolódás tudatos eszköze (a Háry Jánosban a sfenséges* Napóleon és a franciák jellemzése), de az előbb említett esetekben gyökeres hiba. Az intonáció kérdésének sokágú vitája arról is szól, hogy a művészetnek Martaiméban szocialistának, formájában népinemzetinek kell lennie. Arról is szól, hogy gyökerükben hibásak például azok a tömegdalok, amelyek a békéért harcoló, a szocializmust építő nép lelkesedését akarják kifejezni a császári és királyi marsok intonációjával, vagy a »békebeli« operettek görl felvonulásainak hangvételével Az intonáció kérdése tehát alapjában nem más, mint a forma és tartalom, a hangulati atmoszféra és a mondanivaló egységének problémája a szocialista-realista esztétika keretei között. Nem lehet hát csodálkozni rajta, hogy egyre többet halljuk ezt a kifejezést. Az is érthető, hogy a közönség nagy érdeklődéssel tekint a Magyar Zenei Hétnek az intonációval foglalkozó vitája felé. Asztalos Sándor Az Állami Faluszinház borsodmegyei körútján meglátogatta a kazincbarcikai építkezés dolgozóit, akik nagy örömmel üdvözölték az együttest. Az Állami Faluszinház művészei tanácsaikkal segítették az építő-, munkások kultúrbrigádjainak megalakulását. iiiiiiimiiiiuiimiiiimimiiiininimiimmiimni Rádió métáés padló tíjságot! Magyar Rádió SOK MÁS OLVASNIVALÓ, SOK KÉP MELLETT TELJES és RÉSZLETES RÁDIÓMŰSORT KOZOL! IIMIllllMlimilluuuiuimum...-......................