Magyar Nemzet, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-01 / 51. szám
Magyar Nemzet. Az atlanti hüvelykszorító A háborús atlanti tömb vezetői az ötnapos lisszaboni értekezlet után azzal a herosztrateszi dicsőséggel térhettek vissza országukba, hogy — szerintük — lerakták az új Wehrmacht alapját, szabaddá tették az utat az újjáéledő német katonai imperializmus előtt. Ezt a döntést tizennégy ország képviselői hozták, amely országok, az egy Portugália kivételével, valamennyien háborúban álltak Németországgal s közülük hetet a német hódítók kegyetlen megszállása sújtott. Milyen mélyre kellett süllyedniük az atlanti országok vezetőinek, hogy elfogadják ezt az öngyilkos határozatot, amely nemcsak nyílt elárulása népeik létérdekeinek, de meggyalázása a fasizmus elleni háborúban elesettek emlékének. Ez a határozat semmivé teszi százmilliók roppant erőfeszítésének eredményét és durva arculcsapása azoknak az egyszerű, becsületes embereknek, akik Sztálingrádnál és a magas Északon, a Donnál és a Rajnánál, a viharos tengereken és a szaharai pokolban szilárdan és elszántan helyt álltak a zsarnoksággal szemben a szabadságért és az életért — mindnyájunk szabadságáért és életéért. E végzetes döntést semmivel sem lehet mentegetni, hiszen a lisszaboni tizennégyek nagyon is tisztában voltak azzal, hogy hiába próbálják a porosz militarizmus vasöklét azeurópai hadserege kesztyűjébe bújtatni, előbb-utóbb szembe kell nézniök e határozat könyörtelen következményeivel. A lisszaboni értekezletet megelőzően különösen kiéleződtek az imperialisták közötti ellentétek, mindenek előtt Párizs és Bonn ellentétei. Felmerül tehát a kérdés, mi vezetett mégis ehhez a megalázó határozathoz, minek az eredménye volt az, hogy a német imperializmus áldozatai egyszeriben elfogadták a német imperializmus újjáélesztésének politikáját. »Az USA-nak erősen meg kell csavarnia a hüvelykszorítót, hogy Lisszabonban elfogadják az előterjesztett kompromisszumot« — írta az értekezletet megelőzően a Morgen Tidningen. Valóban az USA imperialistái üzembehelyezték Lisszabonban az ellentétek megszüntetésének rég bevált amerikai eszközét, a hüvelykszorítót és azt alaposan megcsavarták. Lisszabont megelőzően Londonban a nyugatnémet kancellárt, Adenauert, azzal feyegették meg, hogy a keretszerződést az amerikaiak, angolok és franciák mindaddig nem írják alá, amíg Bonn a Saar-vidék és az atlanti tagság kérdésében nem helyezkedik engedékenyebb álláspontra. Franciaországot azzal ijesztgették, hogy ha nem járul hozzá a Wehrmacht felállításához az „európai hadsereg keretében, akkor önálló nyugatnémet hadsereget létesítenek, ugyanakkor új kölcsön ostyájába csomagolva nyújtották át Schumannak a keserű pilulát. Az amerikaiak azonban nemcsak a csatlós országokat terrorizálták le, de erőszakot követnek el a földrajzon is és az Atlanti-óceánt, valamint az atlanti térséget valami különös geográfiai fogással egészen a Dardanellákig terjesztessék ki Az amerikaiak tehát a tizenhárom országgal elfogadtattála Wehrmacht felállítását, azt hogy Nyugat-Németország saját gyáraiban állítsa elő a legkülönbözőbb fegyverfajtákat, s most folynak tárgyalások az atom- és baktériumfegyverei gyártásáról Az amerikaiak nyomására a tizenhárom ország jelentős gazdasági engedményeket tett Nyugat-Németországnak Szabad kezet adott Adenaueréknak kereskedelmi hajói és kisebb hadihajók építésére ugyanakkor Nyugat-Németországot — ha formailag nem is — gyakorlatilag bevonták az atlanti tömbbe. De hogy semmi félreértés negyen, meghatározták Lisszabonban azt az összeget is, amelyet Nyugat-Németországnak a új Wehrmachtra kell fordítani. Ez az összeg több mint kéthat fatalmi tMWih mvV hntirr a Wehrmachitra ivoo-van, vagyis egy évvel a világháború kirobbantása előtt! A Daily Worker összehasonlítást tesz az új nyugatnémet hadseregre fordított összegek és az angol fegyveres erőik költségvetése között. Megállapítja, hogy a nyugatnémet fegyveres erőkre fordított 960 millió font lényegében anynyi, mint amennyit Anglia ez évben költ hadseregére. Franciaország a Wehrmacht felállítását két feltételhez szerette volna kötni, éspedig, hogy a felfegyverzés csak azután kezdődjék meg, ha már minden parlament ratifikált, az »európai hadsereg« egyeznényt és az USA és Anglia adjon garanciát Franciaországnak egy esetleges német támadás megismétlődésével szemben. Acheson ezt elvben elfogadta, de hozzátette, a németeket felhatalmazzák, hogy haladéktalanul kezdjenek hozzá a hadosztályok felállításának »adminisztratív« előkészítéséhez, ugyanakkor 10.000 német tisztet meghívtak az USA-ba átképzésre; a garanciákról viszont a New York Times írja: »Senki, beleértve a franciákat, sem hiszi komolyan, hogy a szavaknak bármilyen kombinációja eloszlathatná Franciaország félelmét az újjáéledő német katonai hatalommal szemben. Az amerikaiak azonban nem csak a bonni fasiszták felfegyverzését vették tervbe, hanem a portugál külügyminiszteren, Cunha-n keresztül felvetették Franco-Spanyolország atlanti tagságának kérdését is. Persze Lisszabonban ezt egyelőre mint kísérleti léggömböt bocsátották fel, a visszhangok azonban azt mutatják, hogy Franco-Spanyolország formálisfelvétele az atlanti tömbbe, nem a távoli jövő kérdése. Schuman azt mondotta: »A fejlődés (!) útjára lépett Spanyolország egy napon érett lesz a felvételre... "Gyakorlatilag természetesen Franco-Spanyolország már télp az amerikai háborús blokknak, ezt világosan bizonyítják a spanyolországi amerikai légi és tengerészeti támaszpontok. A lisszaboni amerikai utasítások a nyugateurópai országokat nemcsak súlyos politikai döntések elé állítják, hanem gazdaságilag újabb terheket rónak a dolgozó tömegek vállára. Harriman parancsára, az atlanti országok vállalták, hogy pótlólagosan 1 milliárd 193 millió dollárral növelik katonai kiirtásaikat, amihez járul még az úgynevezett »infrastrukturára«, vagyis az alapépítményekre, a támaszpontokra, repülőterekre, hadászati utakra és vasutakra fordítandó 560 millió dollár. Faure és Schuman tehát azzal tért vissza Franciaországba, hogy az adókat a tervbevett 10 százalék helyett 15 százalékkal emelik, 125 milliárd frank összegű új adót vetnek ki a francia népre és a polgári beruházások már többször csökkentett összegét újabb 60 milliárd frankkal leszállítják. A francia nép azonban határozott nemet mondott az amerikai parancsokra s e nemmel az jobboldali képviselők többsége sem mert szembeszállni és három nappal Lisszabon után megbuktatta a kormányt. A nyugateurópai országok vezetői Lisszabonban új Münchennek vetették alá magukat, hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai imperializmussal szövetkezett német imperializmus ismét döntő túlsúlyhoz juthasson Nyugat-Európában. Azt, hogy az új München hová vezet, nemcsak a történelem bizonyítja, hanem a bonni kormány vezetőinek kijelentései is. Kaiser, az úgynevezett össznémet ügyek minisztere nemrégiben akövetkezőket mondotta: »Az igazi nyugateurópai egység csak azon a napon jöhet létre, amelyen megszületik a német blokk, Ausztriának, Svájc németlakta területeinek, Elzásznak, Lotharingiának és természetesen a Saar-vidéknek bekapcsolásával* Guderian tábornok, Hitler, majd a Pentagon kedvence, hírhedt könyvében azt fejtegeti, hogy »nincs olyan egyezmény, amely örökkévalónak jelentené ki a határokat keleten vagy nyugaton*. A tWP&tmsms& rádiókommentátorok hiába forgatják ide-oda a lisszaboni hivatalos nyilatkozatot, a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudnak valami kedvezőt felfedezni abban. A franciák részére a nyugatnémetek felfegyverzése önmagáért beszél s a Lisszabonban vállalt újabb gazdasági kötelezettségek szélesre tárják az infláció előtt a kaput. A németek semmiféle lelkesedést nem mutatnak azért a gondolatért, hogy újból magukra ölthetik az egyenruhát és ismét elpusztulhatnak a wallstreeti bankárok és ruhrvidéki iparmágnások érdekeiért, valahol az Elba széljárta mezőin. Az angolok aggodalmasan néznek szembe a nyugatnémet ipar egyre élesebb versenyével, megdöbbenve látják, hogy a Krupp, Mannesmann, vagy az I. G. Falbert gyártmányai egymásután Nyugat-Németország lakosságának véleményére a newyorki rádió közvéleménykutatása is fényt vet, amelynek eredménye szerint Nyugat-Németország lakosságának fele elutasítja a felfegyverzést, másik fele pedig teljesen közömbös iránta. Münchent 1938 ban is csak politikusok fogadták el, a népet nem. Nem a parlamentek ratifikálására gondolunk, — bár Walter Lippmann szerint még ez is kétséges —, hanem a népek határozott ellenállására. A népek tanultak az első Münchenből, nagyon is súlyos leckét fizettek azért, hogy 1938 ban a politikusokra hagyták , nem maguk vették kezükbe a béke megőrzésének ügyét. Ezt a hibát nem követik el még egyszer! A francia parlament jobb ÉMMI Mienéa lei® A nép felháborodásától, nem is merte megszavazni az amerikaiaktól követelt újabb adókat s ezzel megbuktatta Faure néhány hetes kormányát A francia kormány összeomlása — ez évben immár másod ízben — a francia nép Washingtonhoz intézett azonnali és csattanós válasza a lisszaboni összeesküvésre. Mindezen túl a nyugateurópai vezető körök kapitulációja öszszehasonlíthatatlanul más nemzetközi helyzetben találja a népeket. Az áruló kormányok 1938-ban még elutasíthatták a szovjet kormány javaslatát a fasiszta agresszió megfékezésére, ma már minden béke elleni merénylé, biztos kudarcot vall a vág legerősebb hatalmának, a Szovjetuniónak ellenállásán. Akkor Délkelet-Európában fasiszta kormányok nyújtottak segédhinfem ma lepi aermükradak színáru írásum emel gátat a hódító előtt. 1930- ban egész Németországra ráborult a fasiszta rém"ra rom é'szav "a,ra Németország egy részében ír, demokratikus, békeszerető német állam küzd a német nép ágaiért és az egységé**. T.:ma egy esztendővel ezelőtt Kínában, kis területre összeszorítva harcoltak a nép legjobb fiai a támadók ellen, ma a 475 milliós kínai nagyhatalom áll ort a béke felett a Távol-Keleten. A hüvelykszorítóval ideigóráig hallgatásra lehet bírni a berzenkedő csatlósokat, de nem lehet elhallgattatni a népeket, lehetetlen megnem történtté tenni az 1938. és 1952. között roppant átalakulást és nem lehet kiegyenlíteni az erőviszonyok döntő megváltozását. CstMj mm. A béke híveinek mozgalma, amelyért Beloianniszék harcolnak és szenvednek, győzni fog Az Országos Béketanács és az MSZT békenagygyűlése A hő még csak pár napja tűnt el és alóla pár napja szabadult fel a gyepszőnyeg, de már új fűszálak dugták ki a fejüket és tavaszi illatot áraszt a föld. A Sportcsarnok mögötti pályán kék és piros melegítős leányok futják első tavaszi köreiket, s a drótkerítésen innen egy kisfiú kigombolt kabátban kocog az édesanyja után. Február utolsó napja van. A kazánház zömök kéménye még ontja a füstöt, de márciusi szellő kapdos bele már a sötét fátyolba és apró foszlányokra zilálja szét. Tüzes induló zeng a hangszórók torkán és ütemére lépve menetel a békegyűlésre sereglő nép. Férfiak, nők, fiatalok, idősek sűrű sorokban özönlenek, mint valami roppant folyam, amelynek minden cseppje biztos mederben tart egy cél felé. Még nincs félhat, de már zsúfolt a nézőtér, békegalambok közt égőpiros selyemmel keretezve a nagyméretű, híres békeplakát. Anya és gyermeke. Mintha csak kiáltanák: a Békét a világnak«• Reflektorok szórják be fénnyel a virágba borított emelvényt, s a szemközti falról zászlóktól övezve Lenin, Sztálin, Rákosi és Pieck arcképe néz le a sokaságra. Szemükből a béketábor vezetőinek biztos fölénye árad, az igazság verhetetlen és cáfolhatatlan fölénye, amely a győzhetetlenség erejét és tudatát adja az igaz ügy minden harcosának és a mögöttük sorakozó százmillióknak. Taps csattan most, megnyílt az emelvény, mögötti kárpit és bevonul a békegyűlés elnöksége: Dobi István, a minisztertanács elnöke, Andics Erzsébet Kossuthdíjas egyetemi tanár, az Országos Béketanács elnöke, a Béke Világtanács tagja, K. I. Szkrjabilt Sztálin-díjas akadémikus, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte, a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjára hazánkba érkezett szovjet kulturális delegáció vezetője és a delegáció több tagja, Anna Seghers, Nemzetközi Sztálin-díjjal kitüntetett világhírű német írónő, Rusznyák István Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Jacques Denis, a DÍVSZ főtitkára, Kelen Béla, a Magyar-Szovjet Társaság főtitkára, Péter János református püspök, a Béke Világtanács tagja, Pr. Krajevszkij, az Egyetemi Orosz Intézet igazgatója, Beresztóczy Miklós, a Katolikus Papok Országos Békebizottságának elnöke, Dezséry László evangélikus püspök, a termelésben kitűnt dolgozók: Gazda Géza, Deák János és kulturális, politikai, gazdasági életünk több más kiválósága. A taps elültével egyetlen hang harsan fel a terem jobb hátsó karzatáról: — Békét és szabadságot a világ népeinek. Zúgó tapsvihar köszönti a spontán megnyilatkozást, majd Andics Erzsébet üdvözli a megjelenteket. Éljenzés, taps szakítja félbe minden egyes névnél, de különösen lelkes az ünneplés, mikor köszönti a Koreából hazatért, s a békegyűlésen megjelent magyar orvosdelegációt. Andics Erzsébet az Országos Béketanács nevében megnyitja a békenagygyűlést, majd Rusznyák ■István emelkedik szólásra , megmentenünk a hóhérok kezei közül. — Az ősszel, amikor Kínában jártam, egy sanghaji gyermekotthonban a gyermekek azt énekelték, hogy a »világ népei egy család«. Ennek a nagy családnak a tagjai azok között a népek között is megvannak, éspedig egyre nagyobb számmal, akik jelenleg még az imperialista uszítók uralma alatt sínylődnek. Ez a nagy család legyőzhetetlen, mert olyan hatalom áll az élén, mint a Szovjetunió és annak vezetője, a mi szeretett Sztálin elvtársunk. — A mi kis országunkban és a többi népi demokráciákban ugyanannak az útnak elején állunk, amelyre a nagy Szovjetunió 1917-ben rálépett és most már a 475 milliós Kína is velünk együtt építi az emberiség kizsákmányolástól mentes boldog jövőjét. Éppen ezért van igen nagy jelentősége annak, hogy az imperialisták maroknyi, háborúra uszító csoportjával szemben egyre szorosabbá fűzzük azokat a baráti kötelékeket, amelyek a béketábor nagy családjába egyesítenek. Ez az egység le fogja győzni a háborús uszítókat, akiknek számára az emberek millióinak pusztulása üzleti érdek. Ezeknek a hóhéroknak borzalmas ábrázatát leplezték le a legutóbbi hírek, amelyek a koreai baktérium-háborúról szólnak. Ezeknek a hóhéroknak a parancsára ítélték halálra a minap az elnyomás ellen felkelt hős barcelonai munkásság sztrádának vezetőit és ezeknek a hóhéroknak az utasítására fenyegeti halálos ítélet a görög nép legjobb fiait, Beloianniszt és társait. Ezek a hóhérok adnak újra fegyvert gyilkos SS-legények, japán tömeggyilkosok kezébe, ezek akarják újra feldúlni hazánkat, gyárainkat, laboratóriumainkat, lebombázni kórházainkat és megsemmisíteni mindenütt azt a társadalmi rendet, amely végre szabaddá és függetlenné tette az embereket. — Én láttam a kínai nép hősi békeharcát is, amelyben munkás, tudós és dolgozó paraszt tudatában van annak, hogy a szörnyű múlt visszatérése ellen boldog jelenéért és még szebb jövőjéért küzd, amikor visszaveri az amerikai imperialisták minden egyes provokációját és hazája függetlenségét védik hős önkéntesei is a koreai hegyekben. Az imperialista gonosztevők ellen küzdenek az indiai parasztok, akik a szabadságra adták szavazatukat, az irániak, az egyiptomiak, a tunisziak, akik megelégelték a gyarmati jármot a nyakukon. Az imperialista gyilkosok ellen emelte fela beteg Heuillard radikálispárti képviselő is bátor szavát, amikor halálos ágyából kelt fel, hogy megjelenjék a francia parlamentben és felszólaljon az európai hadseregről szóló vitában! »Óráim meg vannak számlálva — mondotta — a náci hadsereg áldozataként fogok meghalni. Azért jöttem el, hogy megmondjam: nem akarom, hogy fiamat és unokáimat apjuk hóhérai mellé sorozzák be az európai hadseregbe!« — Velünk tart a harcban az a kétszáz angol tudós is, akik a nemrég Londonban tartott békegyűlésen megalakították az Angol Tudósok Békeszervezetét és harcba indultak a modern háborút támogató úgynevezett »tudósok« tudományos árulása ellen. A béke megvédésére gondol szerte a világon az a sok orvos is, akik rövidesen nemzetközi kongresszuson számolnak be arról, hogy mit tett az emberekkel a háború és mit jelent az emberiség számára a teremtőséké. Erre gondolnak azok a művészek is, akiknek legjobbjai, a szovjet művészek, most a barátsági hónap keretében elhozták és átadják nekünk művészetük felejthetetlen ajándékait. — Ennek a hónapnak különös jelentősége, hogy megsokszorozza bizalmunkat abban a hatalmas erőben, amelyet a mi óriási táborunk képvisel, abban a győzelemben, amelyet az 1111 dicső békemozgalmunk vív ki világszerte. Éppen most volt eggy esztendeje annak, hogy a Béke Világtanács Berlinben megtartott ülésén kibocsátotta történelmi jelentőségű felhívását, amelyben követelte, hogy a béke fenntartásáért legtöbb felelősséget viselő öt nagyhatalom kössön békeegyezményt. Egy év telt el a felhívás kibocsátása óta és ez az év a béke melletti világ-népszavazás éve lett. Több mint hatszázmillió ember tollal, ceruzával, ecsettel írta nevét a békeívre és minden aláírás egy-egy harcos állásfoglalás volt az irzperializmus galád törekvései ellen. Ez alatt az év alatt mérhetetlenül megnőtt a béke híveinek a tábora. Szélességben, és mélységben egyaránt kiterjedt. Többen lettünk és akik a békéértharcolunk, ma jobban tudjuk, mint egy évvel ezelőtt, hogy miért és ki ellen harcolunk. A mi békeharcunk szilárdan és kö vetkezetesen imperialistaellenes harc. Tudjuk, hogy az elvetemült imperialisták az ellenségeink és rájuk, meg kiszolgálóikra, ügynökeikre kell csapást csapás után mérnünk. — A mi dolgozó népünk egyre világosabban kezdi felismerni a békeharc célját. Megnőtt dolgozóink, békeharcosaink felelősségérzete is. Üzemekben, hivatalokban, kutató laboratóriumokban, a szövetkezetek egybetagolt földjein és az egyéni parcellákon is olyan emberek dolgoznak, akik tudják, hogy a mi részünk a világ békéjéért folyó harcban elsősorban helytállás a munkában. Új hősei, békeharcosai vannak ma már — és nem kis számmal — a szocializmus építésének, a béke védelmének, e kettős és mégis egységes, sok áldozatot ki-,vonó, de még több örömet biztosító feladatnak. Olyan hősei, mint például a mi Pipker Ignácunk, aki forradalmi módon felforgatta a naptár rendjét és 1951. végén előreszaladt már 1954 be s aki Rákosi elvtárs születésnapjára vállalta, hogy befejezi 1955. augusztusi tervét. Nincs is még itt a nagy nap és Pioker elvtárs már 1965. őszén jár, bizonyságául annak, hogy a szocializmus, a béke, Rákosi elvtárs iránti szeretetnek nincs határa. Le lehet Rusznyák István: A mi békeharcunk szilárdan és következetesen imperialistaellenes harc • Nem véletlen, hogy a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja alatt békegyűlést hívtunk össze, amelynek legfőbb célja az, hogy ismét kifejezzük tántoríthatatlan akaratunkat a béke megvédésére és megmutassuk, hogy szolidárisak vagyunk ebben a harcban a világ összes dolgozójával, akik a béke fenntartásáért küzdenek. Ez a békegyűlés a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjának idején egyúttal tanúsítja azt is, hogy a magyar-szovjet barátság nemcsak a szovjet nép és a magyar nép ügye, hanem a két nép közötti barátság ápolása igen jelentős hozzájárulás a világbéke ügyének megszilárdításához. Gyűlésünket ezen általános jelentőségén túl, ma különösen fontossá teszi egy olyan ügy, amely az egész nemzetközi békemozgalom sürgős, együttes fellépését követeli. — Amikor a mai gyűlést öszszehívtuk, már hallottunk róla, hogy az imperialisták és lakásaik egy újabb szörnyű merényletre készülnek és a mai újságokból értesülhettünk arról, hogy Beloiannisz és társai ellen az ügyész halálos ítéletet indítványozott. Azoknak a görög hazafiaknak és békeharcosoknak kivégzését indítványozta, akiknek egyetlen bűne az, hogy szeretik hazájukat és meg akarják akadályozni egy újabb szörnyű háború kitörését. A monarchofasiszta gyilkosok ezeknek a hazafiaknak a meggyilkolásával akarják megmutatni lakási szolgálatkészségüket Eisenhower tábornoknak, aki a közeli napokban Athénba érkezik. A magyar dolgozók ezen újabb merénylet hírére mint egy ember fejtezték ki mélységes felháborodásukat. Huszonnégy óra alatt több mint egymillió dolgozó tiltakozott népgyűléseken, üzemekben, termelőszövetkezetekben, iskolákban és az egyetemeken szóval és aláírással a gyalázatos szándék ellen. Huszonnégy óra alatt több mint háromezer tiltakozó sürgöny érkezett a Béketanácshoz: itt fekszenek előttünk az asztalon, ahol az elvtársak megtekinthetik azokat. — A magyar dolgozók tudják, hogy mit jelentett a mi szeretett Rákosi elvtársunk megmentése érdekében annak idején a világ dolgozóinak szolidáris tiltakozása. Ezért magunk is harcos elszántsággal állunk ki minden olyan esetben, amikor egy békeharcost vagy egy hazafit kell