Magyar Nemzet, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

i nem sikerült agyonhall­gatniok, hanem azért­­is, mert a szervét­c­óhajhászó amerikai sajtó — a »mintatámadás« kudarcának részletes kiteregetése mellett — élesen bírálta az amerikai had­vezetést is. Az amerikai monopolistákat annyira felbosszantotta »had­­vezéreiknek f ügyetlensége, hogy a szmintatámadás­ kérdését a kongresszus elé vitték. Mint a Reuter washingtoni jelentésében közli, az ügyet tárgyaló ameri­kai kongresszusban hangos je­lenetek zajlanak le. Dewey Short republikánus pári kép­viselő, a képviselőház hadügyi bizottságának elnöke, azt köve­telte, hogy Collins tábornok, az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke adjon számot a kongresszus előtt a „minta­­támadásról”. A Newsweek című reakciós amerikai folyóirat a koreai há­ború kérdéséről szóló cikkében foglalkozik a monopolista kö­rökben gyakran elhangzó köve­telésekkel, hogy miért nem ter­jeszti ki az amerikai hadvezető­ség a koreai háborút. »Ha be tudnánk hatolni a kommunisták frontjába — írja válaszul a Newsweek — és csillagászati arányú veszteségek nélkül győ­zelmet tudnánk aratni, akkor­ logikus, hogy megtennénk ezt. Ehhez azonban még akkor sem lenne erőnk, ha az Egyesült Államokban rendelkezésre álló összes csapatainkkal erősítenénk is meg koreai haderőnket. Sok­kal véresebb vereséget szenved­nénk, mint 1950. novemberében, amikor megkezdtük tökéletlen előnyomulásunkat a falu irá­nyában A vereség okául a Newsweek a koreai-kínai népi csapatok erejének lebecsülését, a saját csapatok erejének túlbecsülését említi. »Szemben velünk olyan haderők állnak, amelyek szinte kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkeznek... A mi csapa­taink nem képesek egy több mérföldes mélységű védelmi vonal áttörésére.« Fokozódik az elkeseredés a Koreába küldött amerikai katonák körében A koreai arcvonalról jelenti az Új Kína. Az ellenség január 23-án és 25-én a nyugati arc­vonalon az utóbbi három hónap két legnagyobb támadását in­dította meg. A koreai népi erők azonban mindkét támadást gyor­san visszaverték. A január 25-ével végződött öt nap alatt a koreai és kínai tü­zérség több­ mint 500 ember veszteséget okozott az ellen­ségnek, 15 ellenséges repülő­gépet lelőtt és további 21-et megrongált. A halál és a fagy pusztítása egyre inkább aláássa a keleti arcvonal ellenséges katonáinak amúgy is elég alacsony harci szellemét. Ennek eredménye­ként egyre több h­sztamanista áll át és adja meg magát a koreai népi erőknek. Az AFP — amerikai megfi­gyelők szavaira hivatkozva — óvatosan arról ír, hogy a kato­­nák személyes leveleiből, vagy Koreából érkezett sajtókommen­tárokból ítélve úgy látszik, hogy 1952 utolsó hónapjaiban egyes helyeken süllyedt a harcoló egy­ségek harci morálja­. A Washington Daily News közli távolkeleti tudósítójának jelentését. A tudósító — jelenti az AFP — s drámai szavakkal ecseteli a most Koreába érke­zett újoncok "határtalan elkese­redését.. . A japán kormány kínai és koreai hadifoglyokat szolgáltatott ki az amerikaiaknak Pekingből jelenti az öt Kína. A Zsenminzsibao pénteken »Al­­jas bűncselekmény« című cikké­ben foglalkozik azzal, hogy a japán kormány Japánba szö­kött kínai és koreai hadifoglyo­kat szolgáltatott ki az ameri­kaiaknak. A lap rámutat: a kí­nai kép erélyesen tiltakozik a január 22-én megszökött hadi­foglyok törvénytelen letartózta­tása miatt s figyelmezteti a Jo­­sida-kormányt, hogy­­teljes mér­tékben számot kell majd adnia ezért a bűncselekményért. A japán kormány azzal igyek­szik kibújni a nemzetközi egyez­mények megszegésével járó fe­lelősség alól, hogy úgy állítja be a történteket, mintha a szó­­banforgó hadifoglyok szörvény­­telenü­l léptek volna­ Japán te­rületére. Ez azonban nyilván­valóan képtelen kifogás. A kí­nai népet, a koreai népet és a világ összes békeszerető népeit mérhetetlen haraggal tölti el ez a bűnös eljárás. A japán kor­­mntányinarc számot kell majd ad­nia eljárásáért és annak követ­kezményeiért. Katonai előkészületek Japánban Sanghajból jelenti a TASZSZ. Újabb tények váltak ismere­tessé a japán szigeteken folyó széleskörű katonai előkészüle­tekről. Ismét erősen felszök­tek a japán kormány ka­tonai kiadásai. 1951-ben 31 mil­liárd jent, 1952-ben pedig 62,3 milliárd jent költöttek a japán fegyveres erők újjáteremtésére. Ebben a pénzügyi évben azon­ban már —­ hivatalos adatok szerint — 83 milliárd jenre rúgnak a katonai jellegű elő­irányzatok. Az AFP tokiói tudósítója rá­mutatott, hogy a japán fővá­rosban konkrétan tárgyalnak egy összesen 15 hadosztályból álló, 300.000 főnyi svéd erők lé­tesítésének kérdéséről. Az US News and World Report című amerikai folyóirat jelentése sze­rint az Egyesült Államok 200 harckocsit és 210 tarackot szál­lított az utóbbi időben Japán­nak. A folyóirat szerint a Ja­pánban állomásozó amerikai megszálló csapatok főhadiszál­lása további 200 harckocsit és 150 löveget szándékszik átadni a japánoknak. A Tokio Nisi-Nisi című lap közölte, hogy Japánban kidol­gozták a 3000 repülőgépből — főként lökhajtásos gépekből — álló japán légierő megterem­tésének tervét. Kimura, az úgynevezett­­nemzetbiztonsági hivatal­ fő­nöke a napokban Oszaka váro­sában közölte, hogy hatalmas összegeket irányoznak elő re­pülőgépek vásárlására és hadi­hajók építésére. A japáni katonai előkészü­letek megélénkülése egybeesett azzal a jelenséggel, hogy az amerikai militaristák az utóbbi hónapokban sokat emlegették az úgynevezett sázsiai légiók­ létesítését. Ezekben a légiók­ban­ a japán militaristáknak — mint ismeretes —, kiemel­kedő szerepet szánnak. A vietnami népi erők megsemmisítették­ To Francia őrhelyet A Vietnami Hírügynökség beszámol arról a harcról, amely­ben a vietnami népi erők alaku­latai megsemmisítették To fran­cia őrhelyet. To őrhely 3 kilo­méterre Hadongtól és 12 kilo­méterre Hanoitól fekszik a N­hue-folyó partján és mögöttes támaszpontja volt az Észak- Vietnamban működő francia 1. gépkocsiezrednek. A vietnami népi harcosok a lakosság szoros együttműködésével éjszaka kö­rülzárták az őrhelyet és meg­­lepetésszerű támadást­ indítot­tak. A népi harcosok rövid ideig tartó küzdelem után áttörte­k a drótakadályokon és behatoltak az őrhelyre. A helyőrség egy része igyekezett elmenekülni, de közben más népi alakulatok megtámadták őket és súlyos veszteségeket okoztak nekik. A váratlan támadás a közeli fran­cia őrhelyeken is valóságos pá­nikot keltett, az egyik szomszé­dos őrhely francia tüzéralaku­lata elmenekült. Másnap az ellenség nagy erőkkel ellentámadást kísérelt meg, amelyet azonban­ vissza­vertek. A koreai néphadsereg hadi jelent A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága január 31-én közölte, hogy a néphadsereg egységei és a kínai népi önkén­tesek valamennyi arcvonalon tüzérségi harcokat folytattak az amerikai-angol intervenciósok és a Li Szín Man-féle csapatok ellen. Január 30-án éjjel amerikai bombázók ismét kalózlégitáma­dást intéztek Phenjan külváro­si területei ellen, ahol nincsenek katonai célpontok és barbárul bombázták őket. Sok békés la­kos meghalt, illetve megsebe­sült, igen sok lakóház és föld­kunyhó rombadőlt. Január 31-én az ellenséges re­pülőgépekre­ vadászó lövészek egy ellenséges repülőgépet le­lőttek és hármat­­megrongáltak. Vasárnap, 1953. f­e­b­r­u­á­r A Maj P'Né­t Angol szakszervezetek üdvözlete a sztálingrádi dolgozóknak Londonból jelenti a TASZSZ, hogy az építőipari munkások egyesült szakszervezetének és a bútoripari dolgozók egyesült szakszervezetének londoni szer­vezetei üzenetet küldtek a nagy sztálingrádi csata 10. évforduló­ja alkalmából a sztálingrádi dolgozóknak. Az üzenetekben a szakszerve­zetek tagjai visszaemlékeznek a sztálingrádi csatára, amely nagyszerű, hősi éposz volt és megváltoztatta az elmúlt hábo­rú egész menetét. A dolgozók ígéretet tettek, hogy minden tő­lük telhetőt megtesznek a Szov­jetunió iránti gyűlölet propa­gandája ellen és kivívják a nagyhatalmak értekezletének összehívását a béke biztosítá­sára. A külpolitika hírei A (Phenjan, TASZSZ) Az amerikai légierő továbbra is barbárul bombázza Phenjant és Észak-Korea más lakott helyeit. Január 30-án éjjel több ameri­kai repülőerőd barbárul bom­bázta Phenjan külvárosait, ahol sem ilyen katonai célpont sin­csen. A (London, MTI) Primo de Rivera, Franco-Spanyolország londoni nagykövete, pénteken aláírta azt az okmányt, amely­nek értelmében Spanyolország elfogadja az UNESCO alap­okmányát. Az AFP jelentése megjegyzi, hogy „Franco Spa­nyolországa így teljes jogú tag­ja lett az UNESCO-nak­. A Az MTI közölte az AFP jelentését, amely szerint pénte­ken Amerikában Savannah kö­zelében lezuhant egy B-50 tí­pusú amerikai bombázógép. A (Bécs, TASZSZ) január 30-án az Ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács ülésén Krasz­­kevics vezérőrnagy, a Szovjet­unió képviselője, javasolta, hogy tiltsák be a Dér Frontsoldal elzáhlt című militarista folyó­irat terjesztését Ausztriában. Az angol és amerikai főbiztosok megakadályozták a megfelelő határozat elfogadását, tehát lé­nyegében védelmükbe vették a militarista propaganda terjesz­tését. A (London, TASZSZ) Az el­múlt évben fokozódott Angliá­ban a sztrájkmozgalom. 1952- ben 416.000 munkás vett részt a sztrájkokban. A (Bécs, MTI) Az Osztrák Szocialista Párt 27 funkcioná­riusa és tagja kiáltványban for­dult szembe a jobboldali szo­cialista pártvezetőséggel, felszá­ntva a párt tagjait, hogy sza­vazzanak a Népi Ellenzékre. A (Brüsszel, TASZSZ) Az antwerpeni villamos-alkalma­zottak január 29-én sztrájkba léptek. A Cité lap szerint a sztrájk „hosszú ideig eltartható. A (Zürich, MTI) A Die Tat jelentése szerint " 1953-ban az amerikai búzakivitel 200 millió bushellel való csökkenése vár­ható. A (Bécs, TASZSZ) Voin Zee­­land belga külügyminiszter ja­nuár 26-án és 27-én hivatalos látogatást tett Bécsben. A bel­ga külügyminiszter tárgyalt Ausztriának az európai szén- és acélcsúcskartellbe, az úgyneve­zett Schuman-tervbe való be­kapcsolásáról. A (Peking, Új Kína) A Zsen­minzsibao a japán jobboldali szocialistáknak azzal a kísérle­tével foglalkozva, amellyel meg akarják bontani a japán Szak­­szervezeti Főtanács és a japán parasztmozgalom egységét, megállapítja: a japán nép harci egysége kudarcra kárhoztatja ezeket a mesterkedéseket. A (Ottawa, TASZSZ) Az új kanadai költségvetésben a ki­adások összege békés időkhöz képest rekordszínvonalat, 4405 millió dollárt ér el, a közvetlen katonai előirányzatok 2323 mil­lió dollárra rúgnak. A Az MTI közli, hogy a ke­nyai gyarmati hatóságok tovább folytatják a békés lakosság el­leni terrorhadjáratukat. Leg­újabban meggyilkoltak két benn­szülöttet s ismét 160 kenyait vetettek börtönbe, mert­­nem voltak hajlandók megengedni, hogy nyilvántartásba vegyék őket­. A (Helsinki, TASZSZ) A Vapaa Sana felháborodását fe­jezi ki a vasas volt Schütz­­korps-tagok titkos tevékenysége felett, s követeli a reakciós ele­mek elleni intézkedéseket. A A THumanité hírt ad ar­ról, hogy a francia dolgozók gyűléseken követelik Henri Martin szabadonbocsátását. A (Karacsi, TASZSZ) Az Evening Times című lap jelen­tése szerint a pakisztáni ható­ságok Karacsiban letartóztat­tak két szakszervezeti vezetőt. A­mit a hírlik mögött van TITO IRTÓHADJÁRATA A JUGOSZLÁVIAI ALBÁN KISEBBSÉG ELLEN A titóisták már a második világháború befejezése előtt el­határozták, hogy lehetőség sze­rint megsemmisítik a Jugoszlá­via területén lévő albán nem­zeti kisebbséget. Százezer és százezer albán meggyilkolását határozták el. Ha ennyit nem is sikerült meggyilkolniok, 1944- ben és 1945 elején a titóisták tízszer annyi albánt gyilkoltak meg, mint a nagyszerbek a Ka­­ragyorgyevics-dinasztia har­mincéves uralma alatt. A titóisták az albánokkal kap­csolatosan nyomban átvették a hitleristák tradícióit és az albá­nok megsemmisítése céljából üzemben tartották a hitleristák börtöneit. A skopljei, a tetogói, kumanovói, gostivari és kereső­vei haláltáborok már a Tito­­rendszer legelején is Himmler, Kaltenbrunner és társai halál­­táboraira, Auschwitzra és Bu­­chenwaldra emlékeztettek. A Tito-klikk parancsára főleg az albán fiatalságot hurcolták ezekbe a táborokba, amelyek­ben szabadon érvényesül a ti­­tóista SS-brigantik szadizmusa és gyilkolási kedve. Ma már tudja a világ, amit akkor még nem tudott, hogy a keresővel haláltáborban milyen borzalmas tömeggyilkosságokat követtek el a titóista gonosz­tevők. Azok az albánok pedig, akiket nem gyilkoltak meg, a nyomorúságtól haltak meg, hi­szen az éhség következtében nap nap után hullottak az embe­rek. A Tito-párt I. kongresszusán Rankovics — mivel ekkor már egész Jugoszláviában széltében­­hosszában beszéltek az albánok­kal szemben elkövetett tömeg­gyilkosságokról — s mentegetni­ próbálta a történteket. Beismer­te, hogy kezdetben történtek bi­zonyos esetek, amelyek annak a következményei voltak, hogy a jugoszláviai albánok állítólag fasisztáknak és reakciósoknak bizonyultak a német megszállás idején. Ez természetesen ugyan­olyan titóista hazugság volt, mint a többi. A jugoszláviai al­bánok túlnyomó része bátran küzdött a fasiszta megszállók ellen és kivette részét a parti­zánmozgalomból. Rankovics ké­sőbb arról is beszélt, hogy az albán nép „alacsonyabb fajhoz­ tartozik. Ilyen kijelentéseivel bebizonyította, hogy a titóisták átvették a hitleristák faji taní­tásait. Amikor 1948-ban megtörtént a Tito-klikk leleplezése és az egész világ láthatta, hogy a Tito-klikk nem más, mint az im­perialisták nyílt ügynöksége, Tito parancsára újabb irtóhad­járat kezdődött az albánok megsemmisítésére. Megint töme­gével fogdosták össze az albá­nokat. Nagy részüket a Kosso­­to-Metohia­ vidékén szervezett táborokba hurcolták, más részü­ket a kratovi internálótáborba vitték. Az albánok — mint a Die Tat írja — helyenként nyírian ellenálltak a titóista hordák­nak. Partizán-csapatokat szer­veztek a hegyekben. 1950 júniu­sában olyan nagyméretűvé vált az albánok ellenállási mozgal­ma, hogy­ a koszovói vidéken a titóisták ostromállapotot hirdet­tek ki. Azóta is tervszerűen folytatják az albánok megsem­misítését. A titóista Jugoszlá­viában mindenütt nagy a terror, de sehol sem olyan nagy, mint ezen a részen. A Tito-fasizmus a nemzetiségi politika terén is megmutatja, hogy egyenes utó­da a Hitler-fasizmusnak és méltó azokhoz az amerikai fa­sisztákhoz, akik Kocsedo szige­tén az auschwitzi halál­tábornál is szörnyűbb halálltábort ren­deztek be a koreai-kínai hadi­foglyok elpusztítására. A kohászat vezetőinek és kiváló dolgozóinak értekezlete A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége szombaton a SZOT székházába értekezletre hívta össze a kohászat vezetőit és kiváló dolgozóit, hogy meg­beszélje velük a vaskohászat 1953. évi feladatait. Az értekez­leten megjelent a miniszterta­nács elnöke, Rákosi Mátyás, valamint Gerő Ernő és Hidas István, a minisztertanács elnök­­helyettesei, továbbá a kormány­nak és az MDP Politikai Bi­zottságának több más tagja. Hidas István megnyitó sza­vai után Zsojinyecz Mihály ko­hászati miniszter tartotta meg beszámolóját. Emlékeztetett azokra az útmutatásokra, ame­lyeket Rákosi Mátyás az ország­gyűlésen mondott beszédében és Gerő Ernő az MDP Központi Vezetőségének ülésén adott ko­hászatunk számára. Rákosi Má­tyás a következőket mondotta: »Különösen nagy súlyt kell he­lyezni arra, hogy ne ismétlőd­jék meg az elmúlt esztendő utolsó hónapjának az a hibája, hogy minden erőt csakis a terv­év befejezésére összpontosítot­tak és elhanyagolták a januári termelés előkészítését.* A továbbiakban Zsofinyecz Mihály nyolc pontban foglalta össze a kohászat előtt álló leg­fontosabb feladatokat. Első fel­adat: a vezetés színvonalának emelése. A kohászati üzemek­ben eddig kevéssé érvényesült az egyszemélyi felelős vezetés. A második feladat: a kohászati berendezések jobb kihasználása a munka magasabb fokú szerve­zettségével és a termelésből kieső idők állandó csökkentésével. A harmadik feladat: a tervfegye­lem erősítése. A miniszter éle­sen megbírálta ezzel kapcsola­tosan a diósgyőri és az ózdi kohászati üzemek igazgatóit. A negyedik feladat: meg kell ja­vítani vaskohászati termékeink minőségét, csökkenteni kell a selejtet, a technológiai fegyelem szigorú betartásával biztosítani kell üzemeink tervszerű, pro­­gramfélszerű termelését. Az ötödik feladat: az anyagellátás jobb megszervezése. A hatodik feladat: az üzemek rendjének és tisztaságának biztosítása A hetedik feladat: a munkavéda­lom megjavítása. A nyolcadik feladat: a munkaverseny továb­bi fejlesztése. A miniszter azzal fejezte be beszédét, hogy meny­nyire megkönnyíti munkánkat a Szovjetunió sokoldalú, önzetlen segítsége. A szünet után megkezdődött a vita. Varga Géza, a Diósgyőri Kohászati Üzemek igazgatója után Koródi József, a Diósgyőri Martin-acélmű egyik acélgyártó mestere hangoztatta: s­zinte arcpirulva kell az elvtársak előtt állnunk, mert nem tettünk meg mindent, amit Rákosi elv­társ, a dolgozó nép kívánt tő­lünk.* Szűcs Endre, az RM Acél­mű főmérnöke a technológiai fe­gyelem erősítéséről és az anyag­­ellátás problémáiról beszélt- Schuster Sándor, a híres ózdi sztahanovista olvasztár azt fej­tegette, hogy a legjobbaknak maguk után kell vonniuk a töb­bi dolgozót is- Szuhai Rezső, a Lőrinci Hengermű igazgatója közötte, hogy tervüket január­ban 105 százalékra teljesítették- Beszéde közben lépett a terem­be Rákosi Mátyás, akit dörgő tapsviharral, forró szeretettel köszöntöttek az értekezlet rész­vevői. Fessler Péter, az RM Acélmű sztahanovista olvasztára a ta­pasztalatcsere formájának meg­változtatásáról, Vértes Henrik, a Salgótarjáni Acélárugyár igazgatója és Kugler Lajos, az ismert diósgyőri Kossuth-díjas­­tengerész az anyagellátás és a munkaverseny kérdéseiről, Réti Vilmos, a Diósgyőri Ko­hászati Üzemek főmérnöke a műszaki vezetők feladatairól be­szélt. A következő felszólalók: Tóth László, a Borsodnádasdi Le­mezgyár igazgatója, Balsai István, az Ózdi Acélmű veze­tője, Somogyi Antal, az Ózdi Kohászati Üzemek igazgatója, Mekis József, a Vasas Szakszer­vezet elnöke, Tari István, a Lő­rinci Hengerművek párttitkára, Répási Gellért, a Diósgyőri Acélmű vezetője, Herczeg Fe­renc, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Margóczi Ist­ván Kossuth-díjas diósgyőri acélgyártó és Simon Béla, az Ózdi Nagyolvasztómű vezetője voltak. Azután lezárták a vitát és Zsofinyecz Mihály kohászati mi­niszter válaszolt a felszólalások­ra. Beszédét így fejezte be: — Kohászatunk minden veze­tője és minden dolgozója har­coljon azért, hogy mihamarabb pótoljuk az év eleji mulasztá­sokat s április 4-e tiszteletére ne csak teljesítsük, hanem túl is teljesítsük a tervet. Ezzel a kohászati értekezlet véget ért. Botrányos székfoglaló a Francia Akadémián Párizsból jelentik, hogy né­hány nappal ezelőtt tartotta székfoglalóját a Francia Aka­démián André Frangois-Poncet, Franciaország nyugatnémetor­szági főbiztosa. A székfoglalót — mint a l’H­umanité írja — nemcsak a hírhedt jobboldali politikus személye miatt előzte meg szokatlan érdeklődés, ha­nem azért is, mert François­ Poncet »érdekes« előd emléké­nek felelevenítésére vállalkozott. Az új akadémikus ugyanis Pé­­tain tábornagy akadémiai ka­rosszékét foglalta el. Ebből az alkalomból rá kell mutatnunk arra, hogy a Fran­cia Akadémia akkor sem törölte tagjai sorából Pétaint, amikor a tábornagyot hazaárulásért halálra ítélték, majd a halálos ítéletet — agg kora miatt — életfogytiglani száműzetésre változtatták. A törvények értel­mében Pétaint, aki mellékbün­tetéskép elvesztette becs­ül­etét és politikai jogait, törölni kellett volna az akadémikusok közül, de a reakciós akadémikusok nem hajtották végre a törvény rendelkezéseit. Nem törölték egyébként az akadémia más hazaáruló tagjait sem, így az­után nem első ízben következett be az a helyzet, hogy az új akadémiai tagoknak h hazaáruló elődökről kellett megemlékez­ni­ök. Az ilyen emlékbeszédek el­­mondói lehetőleg «mellébeszél­­tek«. A reakciós Jules Romains meg sem említette a hazaáruló Ábel Bonnard vichyi miniszter nevét. Gilson csupán a beszéde végén hangoztatta, hogy Ábel Herman — bár súlyos politi­kai hibákat követett el — a francia nyelv jó művelője volt. François­ Poncet nem kerülte meg a rá váró feladatot, hanem készségesen vállalkozott arra, hogy dicsőségét zengje annak a hazaáruló Pétain tábor­nagynak, akinek nevéhez a francia történelem leggyaláza­­tosabb korszakai fűződik. Fransois-Poncet — akinek akadémiai székfoglalóján a kormány és a hatóságok kép­viselői is megjelentek — nyil­vánvalóan azzal a szándékkal mondta el megállapítását, hogy ezzel kísérletet tesz a haza­áruló Pétain­v rehabilitáció­­jára«. Odáig merészkedett bot­rányos székfoglalójában, hogy shazafinak*, sellenállónak*, »a francia egység megtestesí­tőjének* nevezte Pétaint, de ugyanakkor a francia egység »megbontóina­k« minősítette az ellenállókat, akiknek emlékét sárba tiporta. Fransois-Poncet helyesnek találta a Pétain-féle »«­ rend« jelszavát. Magasztalta azt a Pétain-féle rendi programmot, amely s az osztálytere meg­szüntetésére­ irányult és meg­fosztotta a dolgozókat addig szerzett jogaiktól. Dicsérte a vichyi rendszer alkotmánymó­dosítását és korporációs felépí­tését. Az erre vonatkozó kije­lentéseknek külön pikantériá­juk van napjainkban, amikor Franciaországban napirenden szerepel az alkotmány módo­sításának kérdése. A Francia Akadémia elnök­sége tudta, hogy milyen szék­foglaló készül és ezért gondos­kodott arról, hogy csak meg­hívottak léphessenek a teremre. Meghívni pedig csupán meg­bízható jobboldaliakat hívott meg, olyanokat, akikről felte­hető volt, hogy megfelelően tapsolnak. Jellemző részlete volt a székfoglalónak és az egész ülésnek, hogy Fransois- Poncet beleszőtte székfoglaló­jába két reakciós tábornok, De Gaulle és Juin nevét. A Francia Akadémiát és an­nak negyven shalhatatlanját­ valamikor világszerte megbe­csülés övezte. De a Francia Akadémia a polgári világ er­kölcsi lez­ül­lésével együtt szin­tén a lejtőre jutott. Kevés tag kivételével fasiszták és haza­árulók gyülekezete lett.

Next