Magyar Nemzet, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-01 / 51. szám

AKi C­ 4 A­rK Jóbarátok, példaképek írta­­ Boldizsár Iván Egy magashomlokú, komoly­szemű asszony áll a gödöllői mezőgazdasági akadémia egyik tantermében. Az üzemgazda­sági tanszék hallgatói kérdése­ket tesznek fel neki és ő vá­laszol. Eleinte nem kicsi a cso­dálkozás, a diákok alig akar­ják elhinni, hogy M. D. Ovszjannyikova asszony a me­zőgazdasághoz is ért. Azt gon­dolták, újságíró, hiszen a hat nyelven megjelenő «Szovjet nő« című folyóirat főszerkesztője. Ov­szjannyi­kova ugyanakkor a közgazdasági tudományok kandi­dátusa, ezért vezetett második útja a mezőgazdasági akadémia hallgatói közé. (Első útja, persze, az MNDSZ-be vitte.) Egy órája tart már ez a ko­moly kérdés-felelet játék, a Ma­gyar-Szovjet Barátsági Hónap­nak ez a naponta megismét­lődő, az ország különböző helyein újra meg újra leját­szódó tapasztalatcseréje. Szov­jet vendégünk a kolhozok szer­vezésének kérdéséről írta disz­­szertációját, de a magyar tsz-ek szervezéseinek kérdéseihez is kandidátusi fokon ért. A szak­mai felvilágosítások, tanácsok után krissé hátralép, ezzel is érzékeltetni kívánja, hogy most valami mást, többet óhajt mon­dani. Ezt mondja: »Kezdetiben a mi parasztjaink sem volta­k mások, mint a k­és­­tek. A mi életünk is eleinte azokat a kérdéseket vetette fel, mint most a m­ai magyar élet. De ti már könnyebben járjátok meg a mi utunkat. Nekünk, szovjet embereknek, öröm arra ■gondolni, hogy nemcsak ma­gunknak dolgoztunk, hanem a mi munkánk eredménye ma sok nép — köztük a ti népetek — közkincsévé válik.* Várjon készült-e Ovszjavny­­­kova elvtársnő erre a ki szó­noklatra? Vagy nem is szónok­lat volt ez valójában, hanem ott, a munkásokból lett mező­­gazdasági hallgatók kö­zött far­kadt gondolatok, amelyek em­berien közvetlenek és ugyan­­akkor általános érvényűek. Ovszjannyikova szavait szinte jelmondatként lehetne felírni a barátsági hónap fölé, valóságos tömény foglalata a szovjet és a magyar nép elvtársi és testvéri kapcsolatainak. Nekünk nehéz volt... nektek már könnyebb. És a mi nehézségemként kár­pótol a ti könnyebb utatokon érzett öröm... Micsoda fensé­ges és micsoda újszerű gondo­latok! ..Csak néhány napja járják az országot ezidei szovjet vendé­geink. Fel lehet-e már mérni tanácsaik hatását? Fel lehet-e mérni a tavaszi pirkadást, amely most moccan m­eg a barázdák röged között? A dolgozó paraszt és az­­ agronómus, azok, akik előtt Ovszjannyikova asszony szép és bölcs szavait mondta, bizony fel tudják mérni, most is, az elkövetkező termésen is. A mi szovjet vendégeink min­den évben akaratlan szimbólum gyanánt a tavaszi pirkadatkor jönnek el hozzánk, arra emlé­keztetve egész népünket, hogy a felszabadító szovjet emberek is az évnek ebben a legtitok­zatosabb, legtermékenyebb, leg­­zsendítőbb korában jöttek el hozzánk. A barátság küldöttei csak néhány napja vannak itt, de máris érezzük, nemcsak az újság olvasásakor, de minden­napi életünkben is a jelenlétük okozta tavaszi pezsdülést. Egész népünk legkedvesebb vendégeiként fogadja a barát­ság küldötteit, de ahogy napról napra dolgozni látjuk őket, meg kell mondanunk, nem úgy jár­­nak-kelnek itt köztünk, mint a vendégek. Nem vendégeskedni jöttek, hanem tanítani, nem pi­henni, hanem gondolatot éb­reszteni, tanácsot adni, segíteni. Régi barátunk, Bárgyán pro­fesszor, a kohászat egyik leg­nagyobb, talán a legnagyobb szakértője ma a világon, szom­bat délelőttjét a diósgyőri rekonstrukciónál tölti, az ebédet »írti hagyja«, délután elmegy Agg­telekre, még este Rudabányára­. Tolmácsai, kísérői azt gondol­ják, hogy vasárnap pihenni fog.­­Pihenni is hagyja a többieket, de délelőtt visszamegy Diós­győrbe. Eszébe jutott valami. Eszébe jutott, hogy meg kellene mondania a diósgyőri mérnö­köknek, automatizálják az érc­­mérleg-kocsi szállítását. Van valami mélyen­­ megindító és egy egész népnek, de különö­sen e nép értelmiségének példa­mutató abban, hogy egy nagy tudós, aki korra már nem fiatal, hiszen hetven éves, nem rösteli zsúfolt hétköznapok után vasárnapját is arra szánni hogy­ egy-egy gesztussal, egy­­egy tanáccsal a mi munkánkat gyorsítsa, közvetve életünket gazdagítsa. Vagy itt van Q. M. Goncsa­­rov, a pedagógus. Látogatást tett a közoktatásügyi miniszté­riumban. A tanítás móds­zerei­ről beszélt — legalábbis így mondta. Az ottlevő magyar ta­nítók és tanárok, főosztály­vezetők és miniszterhelyettesei úgy érezték, hogy a tanítás lényegéről szól. A szocialista ta­nításéról természetesen­ fe olyan nevelők kellenek — mondotta —, akik tudatában vannak elveink győzelmének és elsajá­títják a m­arxista-leninista el­méletet.« Ez a mondat egyma­gában is fontos és alkalmas arra, hogy az oktatásügy ma­gyar vezetői jól elméjükbe vés­sék. De elevenné, a minden­napi szovjet élettől valósággal duzzadóvá akkor vált, amikor Goncsarov hozzáfűzött egy derűs, szinte csipkelődő,­­ mélyen igaz mondatot: „Amit mondtam, persze, nem azt je­lenti, hogy minden tankönyv­ben dek­lináljá­k-kon­j­u­gá­l­j­á­k a marxista-leninista tanokat.* Mindjárt meg is magyarázta, hogyan gondolja: a nevelők a politi­kai fogalmakat a minden­napi élet jelenségein keresztül magyarázzák meg diákjaiknak. Aki pedig az iskolai fegyelem kérdésével foglalkozik, legyen az tanár vagy szülő, nem fogja elfelejteni Goricsarovot. Szovjet vendégünk Comeniust, a 400 év előtti nagy cseh pedagógust idézte: »Iskola fegyelem nélkül — vízimalom víz nélkül.* Valerij Druzin, a Zvjezda fő­szerkesztője, a legnehezebben átadható tapasztalatot: az írók nevelését adja tovább száz és egy példán át a magyar íróknak. Bondarcsuk, akit millió és mil­lió mozilátogató Tutar­nov néven ismert meg és zárt a szívébe, elmondta, hogyan ké­szültek Krasznodonban, a mártír-bányavárosban az „Ifjú Gárda” filmfelvételei, hogyan éltek hónapokon keresztül bá­nyászok között. Azóta is leve­leznek velük, Bondarcsuk és szí­nésztársai el-ellátogatnak Krasz­­nodonba, a krasznodoniak pe­dig Moszkvában jártukban nem mulasztják el felkeresni színész­­ba­rátaikat. Mikor ezt olvastam, az jutott eszembe, amit Nazim Hikmet kérdezett tavaly a ma­gyar íróktól: »Van-e köztelek olyan, akinek sakkpartnere van munkások között? Vagy olyan, aki csak úgy­ betoppanhat egy­­egy parasztcsaládhoz bejelen­tetlenül, baráti vacsorára vagy vasárnapi italra?* A magyar művészeknek és íróknak még meg kell teremteniök a leg­szélesebb nép­rétegekkel azt a kapcsolatot, amelyet a szovjet írók és a szovjet művészek már létrehoztak. A kapcsolat megteremtése az emberekkel: ez az, amit min­den ember megtanulhat a ba­rátság küldötteitől. A közvetlen ember­­hang, a baráti fellépés: ez a tapasztalatok átadásának legjobb évhálózata. Szovjet ven­dégeink úgy beszélnek hozzánk, mintha régi ismerősök lenné­nek. Ezért van az, hogy mi is olyan bensőséges bizalommal fordulunk hozzájuk útbaigazí­tásért. A második tanulnivaló, amit már néhány napos ittlétükből is gyümölcsöztethetünk, ez­ telje­sen önmagukat adják, nem riadnak vissza a személyes hangtól, az élményanyagtól és éppen ezáltal képviselik az egész szovjet népet. Nem elé­gednek meg az általánosságok­kal. Úgyi­sakkor, amikor az egész szovjet nép nevében ad­ják át a szocializmus építésé­nek tapasztalatait, elmondják egyéni élményeiket is. A barát­ság küldöttein keresztül jobban megismerjük az egész szovjet népet és ugyanakkor megisme­rünk egy-egy nagyszerű em­bert is. Azt tanulhatja meg — har­madszor — a kohász- és a bányamérnök, a zongoraművész és a pedagógus, a fizikai kutató és az MNDSZ-funkcionárius, az egyetemi tanár és az agronó­­mus-jelölt egyaránt, hogy mi­ként kell elválaszthatatlan egy­séggé ötvözni az elméletet és a gyakorlatot. Bargyin a kohá­szatban, Gydkusin a szerszám­gép-konstrukcióban, Bondarcsuk a színészetben, Goncsarov a ne­velésben, Ovszjannyikova a me­zőgazdaságban, Miljutyin és Gilelsz a zeneművészetben úgy valósítják meg a marxizmus­­leninizmus elveit, hogy élik azt, hogy személyes példájukból, életükből, munkájukból, alkotó tevékenységükből mi vissza­következtethetünk arra: Bargyin, vagy Miljutyin, Ovszjannyikova vagy Bondarcsuk szocialista emberek. Mindannyian, mint élő pél­dáikból tanulhatjuk meg — ne­gyedszer — legkedvesebb ven­dégeinktől a hazaszeretet és az internacionalizmus nagyszerű egységét és annak alkalmazá­sát. Al­aga ez az országos ta­­pasztalatátadás a szovjet nép dús élményanyagának átplántál­­ása magyar talajba, valóság­gal klasszikus példája a nem­zetközi szolidaritásnak. Az az emelkedett és megindult hang pedig, ahogyan ezek a szovjet emberek szülőföldjükről beszél­nek, példaképe a szocialista hazaszeretetnek. Sohasem felej­tem el, amit három évvel ez­előtt Dubrágának, a textilm­un­­kásnőnek a szájából hallottam. A küldöttek sajtófogadásán egyik nyugati újságíró kissé kihívóan kérdezte, hogy ő is bölcsődében és napközikben ne­­velkedett-e. A fiatal szovjet lány kiegyenesedett, azután utolérhetetlen mél­tóságg,­ mondta. »Engem ketten nevel­tek. Édesanyám és szovjet ha­zám. Mind a kettőt egyformán szeretem.­ Igen, ez az, amit legtöbbet tanulhatunk szovjet barátaink­tól: emberség. Bargyin a mis­kolci egyetem diákjainak mondta: »Az acél abban az állapotban, ahogyan a kemen­céből nyerjük, nem felel meg az életben szükséges követel­­ményeknek Még át kell men­nie a megmunkálás és az edzés különböző stádiumain.* Bargyin az egyetem kapuit elhagyó mér­nököt hasonlította a kemencé­ből kiömlő acélhoz. A hason­lat szocializmust építő egész népünkre áll. Az acélt meg kell edzeni és az emberi lélek­nek olyan kohászai edzik, mit*­ a szovjet emberek. A magyar szakszervezetek XVIII. kongresszusának második napja Felszabadulási Hét tartására hívta fel az ország dolgozóit április­i tiszteletére a sztálinvárosi küldöttség A magyar szakszervezetek XVIII. kongresszusának folyta­tólagos tanácskozásán elsőnek Németh János, a SZOT ellenőr­ző bizottságának elnöke ismer­tette a szakszervezetek pénz­ügyi gazdálkodását. Jellemző a SZOT költségvetésére, hogy az 1953. évi költségvetésben kultu­rális célra előirányzott összeg közel háromszorosa az 1949. évinek. A SZOT területi kultúr­­otthonokat létesített Miskolcon, Pécsett, Győrött, Veszprémben, Kecskeméten, Egerben és Nyír­egyházán. , Nagy Ferenc, a sztálinvárosi építők szakszervezeti bizottsá­gának titkára az egyéni és a brigádversenyekről számolt be. Blaha Béla, a bányaipari dol­gozók szakszervezetének elnö­ke megállapította, hogy Kristóf István jogosan bírálta beszá­molójában a bányász-szakszer­vezet m­u­­káját. Kiemelte, hogy a bányászok döntő többsége lel­kesedéssel vesz részt a szocia­lista m­ankaversenyben. Ezt bi­zonyítják azok az eredmények, amelyeket az elmúlt évben a széntermelés területén elértünk. A szénelők versenye mellett azonban nagyobb gondot kell fordítani a szállítók, a fenntar­tók, az elővárásokon és a feltá­ráson dolgozók versenyének ki­szélesítésére. A bányászok és gépkezelők február 15-i orszá­gos t­a­p­a­s­z­t­a­l­atc­se­re- é­r­t­ek­ez­l­et­é­n is felmerült annak fontossága, hogy a műszakiak versenyének fellendítésével biztosítsák a munka műszaki feltételeit. Ver­senyezzenek egymással a mű­szaki vezetők, a szakmai tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. Gazda Géza Kossuth-díjas megállapította, hogy a javaslata nyomán megindult takarékossá­gi mozgalom egyedül a Rákosi Művekben egy év alatt körül­belül 25 millió forint megakarí­­tást eredményezett. Az Ózdi Kohászat dolgozói 21 millió fo­rint megtakarításról számolnak be. Hangsúlyozta, hogy a Gazda-mozgalom elterjedését el­sősorban a bürokrácia akadá­lyozza. Bárdi Béla, az Ózdi Kohá­szati Üzemek főmérnöke kiemel­te, hogy nem használták fel kellő mértékben a szovjet ta­pasztalatokat és javaslatokat. Hangsúlyozta, hogy ma már a kohászok nem dolgozhatnak ugyanúgy, azokkal a módszerek­kel, mint tíz ével ezelőtt, bizottságának elnöke beszélt ar­ról, hogy milyen fontos a szoros kapcsolat kiépítése a szakszer­vezeti funkcionáriusok és a mű­szaki vezetők között. Kresák Magdolna, a szuhakállói bányá­szok gépkezelője elmondotta a kongresszus előtt azt a hősi har­cot, amit a 17 szuhakállói bá­nyász folytatott a vízbetöréses aknában. Még odalent levelet írtak­ Rákosi Mátyásnak és meg­fogadták, hogy termelő munká­val hálálják meg megmentésü­ket. Ezt­ bányászbecsülettel tel­jesítik is, üzemük eddig 101 szá­zalékra teljesítette havi tervét. * A szünet utáni ülésen részt vett Apró Antal építőanyagipari miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Altomár­ Iván élelmiszer­ipari miniszter, Kossa István általános gépipari miniszter is. A szünet után elsőnek Komor Imre, a Sz­abad Nép szerkesztő­­bizottságának helyettes vezetője szólalt fel. Leszögezte, hogy a kongresszus csak akkor végezhet eredményes munkát, ha bátor, következetes és konkrét kritiká­val tárja fel a szakszervezeti munka hiányosságait. Stanielaw Kowalczyk, a Len­gyel Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára üdvözölte ezután a kongresszust és ki­emelte, hogy ötmillió lengyel szervezett munkás szívélyes és baráti üdvözletét hozta. — Örömmel figyeljük a szo­cializmusért és békéért velünk együtt harcoló magyar nép gazdasági, szociális és kulturális eredményeit — mondotta, majd beszámolt a szocializmus építé­séről Lengyelországban. A sztálinvárosi dolgozók felhívása Claus Alajos a Sztálin Vas­mű Kossuth-díjas főmérnöke a Sztálin Vasmű nagyolvasztójá­nak építői nevében köszöntötte a kongresszust. — Jól tudjuk, hogy ötéves tervünknek a kohászatra vonat­kozó feladatai csak akkor való­sít!­ja'ők -me&V'ha- * Sztálin -Ve­­mű hatalmas berendezései a tervezett időpontban bekap­­csolódnak a termelésbe — mon­dotta. — Minden erőfeszítésünk­nek arra kell tehát irányulnia, hogy biztosítsuk az előírt határ­idő­k pontos betartását, sőt lehe­tővé tegyük a berendezések ha­táridő előtti üzembehelyezését. Minden tonna nyersvas, nyers­acél, hengerelt áru, amelyet a tervezett időpont előtt bocsá­tunk a népgazdaság rendelke­zésére, gyorsítja szocialista fej­lődésünk ütemét, erősíti felsza­badult hazánk építését. Mi, a nagyolvasztó építői elhatároz­tuk — folytatta —, hogy ha­zánk felszabadulása ünnepének tiszteletére március 20-tól ápri­lis 4-ig „Felszabadulási Hetet” tartunk, amelynek keretében újabb termelési győzelmekkel bizonyítjuk be a felszabadító Szovjetunió iránt, Sztálin elv­társ iránt érzett hálánkat és forró szeret­etünket. A kongresszus részvevői nagy lelkesedéssel fogadták a sztálin­­városiak kezdeményezését. Me­­kis József javasolta, hogy a kongresszus szólítsa fel a szak­­szervezetek megválasztandó or­szágos tanácsait, segítse elő, hogy ez a kezdeményezés az or­szág minden üzemére kiterjedő tömegmozgalommá szélesedjék ki. Cseterki Lajos, a pedagógus szakszervezet elnöke volt a kö­vetkező felszólaló. Arról be­szélt, milyen nagy segítséget je­lent az iskola munkájának to­vábbfejlesztésében a szovjet ne­velők tapasztalatcseréje. Mekis József, a Vas- és Fém­ipari Dolgozók Szakszervezeté­nek elnöke a kollektív szerződé­sekről beszélt. Ezeknek a szer­ződéseknek az ereje abban van, hogy a kritika és önkritika, va­lamint a tömegek alkotó kez­deményezésének sokoldalú fej - .■’sitz.cp alapjai* bevonják a dol­gozókat a termelés irányításába. Ezután Marcel Dedieu, a Francia Általános Munkásszö­vetség végrehajtóbizottságának tagja üdvözölte a kongresszust a Francia Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsa nevében. Ki­emelte, hogy a francia küldött­­ség nagy figyelemmel kíséri a magyar dolgozók építőmunká­ját, amely egy új gazdasági és társadalmi rend felépítését, a magyar nép boldogságát szol­gálja. Beszélt a francia nép bé­keakaratáról s arról a módszer­ről, amelynek alkalmazása Franciaországban a demokra­tikus szabadságjogok eltiprásá­­ra, az állam fasizálására irá­nyul. — A francia munkásosztály azonban mind tisztábban és vi­lágosabban látja a fenyegető veszélyt és az amerikai dollá­rokkal szégyentelenül megvesz­tegetett mindenrendű és rangú szakadárokkal szemben meg­szervezi erőit és a napról napra mindjobban erősödő egység­frontjával minden téren szembe­száll az óceánontúlról ösztön­zött új fasizmus szörnyű táma­dásaival — mondotta. Borbás Lajos, a MEDOSZ el­nöke felszólalásában rámutatott arra, hogy a mezőgazdasági és az erdészeti dolgozók nagy lel­kesedéssel fogadták az elmúlt év tavaszán szakszervezetük megalakulását! Azóta 1452 üzemben választották meg az üzemi bizottságot és a szakszer­vezet taglétszáma meghaladja a 150.000-et. Utána Sági László, a Hámán Kató Fűtőház­ üzemi A nagy tapssal fogadott fel­szólalás után Loy Árpád, az al­­berttelepi szénbánya Kossuth­­díjas frontmestere szólalt fel. s Brigádommal a héten kon­gresszusi műszakot tartottunk s 210 százalékos átlagos ered­ménnyel 280 tonna szenet ter­meltünk ki terven felül négy nap alatt* — mondotta, majd bejelentette, hogy hazánk fel­szabadulása 8. évfordulójának­­tiszteletére eredményeiket to­vább akarják fokozni s április 4-ig folyamatosan emelik mos­tani 158 százalékos teljesítmé­nyüket. Végül a bányászdolgo­zók­ nevében­ elfogadja a sztá­linvárosi dolgozóknak elhang­zott felhívását és ígéretet tett, hogy egyenletes termeléssel a bányászok lemaradásának be­hozásával s tervük teljesítésé­­vel akarnak hozzájárulni orszá­­­gun­k, a béketábor erősítéséhez. Walter Sacchetti olasz kül­dött elmondotta, hogy az olasz dolgozók harca a munkához való jogért a kapitalisták profit­éhsége ellen és a béke megszi­lárdításáért egyre élesebbé vál­tak. Olaszországban ma két és félmillió munkanélküli van. Kü­lönösen azóta, mióta életbe­lépett a Manshall-terv és ezt követően a Schuntam-terv, nőtt meg a munkanélküliek száma.­­ Az olasz dolgozók nem engedik magukat behálózni azokkal a hazugságokkal és rá­galmakkal, amelyeket az impe­rialisták a Szovjetunióra, a népi Kínára és a többi népi de­mokráciára szórnak — mon­dotta. — Az olasz dolgozók szilárdam folytatják harcukat életszínvonaluk növeléséért és a béke megvédéséért. Utána Kádas István, a DISZ Központi Vezetőségének titkára a dolgozó és tanulóifjúság ne­vében üdvözölte a kongresszust, majd Brutyó János építésügyi miniszterhelyettes a szakszer­vezetek és az állami szervek együttműködésének kérdésével foglalkozott. A kongresszus szombat dél­utáni tanácskozásán Gusztáv Hnilicka, a Csehszlovák Szak­szervezetek Központi Tanácsá­nak titkára is felszólalt. Elmon­dotta, hogy amióta Csehszlová­kiában legyőzték a reakciót, az imperialisták kémeket, gyilkoso­kat és diverzánsokat küldenek az országba. A csehszlovák dol­gozó nép az osztályellenséggel folytatott harcban megacéloso­­dik, éberebbé és elővigyázato­sabbá válik, így váltja valóra Gottusald szavait, amelyeket a Csehszlovák Kommunista Párt országos konferenciáján a múlt év decemberében mondott: »Nem, Csehszlovákia nem lesz máso­dik Jugoszlávia­« — Ebben a harcban, amely egyúttal a burzsoá nacionaliz­mus, kozmopoltizmus és cioniz­mus elleni harc, erősödik a proletárinternacionalizmus — mondotta. — Csak a proletár­­internacionalizmus alapján lehet a barátságot, a szövetséget, az együttműködést és egymás meg­segítését fejleszteni. Döbrer­ei Károly, a Textil- és Ruházatiipari Dolgozók Szak­­szervezetének elnöke után Varga Zoltán, a szakszervezetek Bor­sod megyei tanácsának elnöke szólalt fel. Constantin Butaru, a Román Szakszervezetek Központi Taná­csának nevében üdvözölte a kongresszust. Elmondotta, hogy a Román Népköztársaság dol­gozói ugyanolyan kitartással, ugyanolyan határozott léptekkel haladnak előre az új, boldog élet megteremtésének útján, mint a magyar dolgozók. — Az elmúlt évben jött létre hazánkban a Magyar Autonóm Tartomány, pártunk Lenin—• Sztálin tanításán alapuló nem­zetiségi politikájának ez újabb nagy eredménye — mondotta. — A Magyar Autonóm­ Tartomány létesítésével még erősebbé, vált dolgozó népünk politikai és er­kölcsi egysége — a román nép és a nemzeti kisebbségek meg­bonthatatlan barátsága. Több hozzászólás után Borbás Lajos felolvasta a Koreai Szak­­szervezeti Tanács központi bi­zottságának a kongresszushoz intézett táviratát. A felszólalá­sokra Kristóf István, a SZOT főtitkára válaszolt. Utána a kon­gresszus elfogadta az ellenőrző bizottság jelentését. A tanács­kozást vasárnap reggel folytat­ják. Loy Árpád a bányászok nevében elfogadta a sztálinvárosiak felhívását

Next