Magyar Nemzet, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-01 / 51. szám

4 A magyar képzőművészet elméleti és szakmai kérdéseivel foglalkozott Erdei Sándor a képzőművészeti tanácskozás második napján A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége rendezésében szombaton folytatták az első országos képzőművészeti tanácskozást, amelyen megjelentek Non György, Nyályfi Ernő, Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettesek. Berény Róbert, Végvári Lajos Domanovszky Endre, Szegi Pál Vértes György, Benedek Jenő, Bortnyik Sándor és mások hozzászólásai után Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes beszélt a prémimhoz. — Ennek a mai tanácskozásnak célja — mondotta — nemcsak az, hogy képzőművészetünk helyzetét feltárja és elénk hozza mindazokat a problémákat, amelyek képzőművészetünket ma foglalkoztatják, hanem ugyanakkor célja az is, hogy ezek között a problémák között valamiféle rendet teremtsen és hogy a tanácskozás után megtalálja a megvalósítandó feladatok helyes sorrendjét. Erdei Sándor a továbbiakban utalt arra, hogy a III. Magyar Képzőművészeti Kiállítás lépést jelent előre, képzőművészetünk egészséges fejlődését bizonyítja Ebből a megállapításból, másrészt azokból a jelenségekből, hiányosságokból és problémákból, amelyek a vita során már eddig is felmerültek, már látható a feladatok egy bizonyos sorrendje is. Hangsúlyozta, hogy a további munkában a tanulásnak, mégpedig az ideológiai és mesterségbeli tanulásnak fokozása mint feladat áll a képzőművészek előtt, de emellett feladat a formalista maradványok elleni harc és a harc a szocialista realista művészet megvalósításáért. Az elméleti munka lemaradása Beszélt ezután Erdei Sándor arról, hogy a HL Magyar Képzőművészeti Kiállítás átlagos jó eredménye mellett hiányzott az olyan értelemben nagy és kiugró alkotás, melyet a közönség és a szakvélemény is egyaránt annak tart. Ez a jelenség jelzés, amely figyelmeztet valaminek a hiányára. Az ilyen nagy, kiugró alkotás elmaradásában sok minden tényezőnek lehet szerepe, többféle magyarázatot lehet rá találni, de az okot elsősorban az elméleti munka lemaradásában kell keresni. — Ebből pedig az következik — folytatta Erdei Sándor , hogy az elméleti tisztázás, az elméleti előrelátás lehet elsősorban a forrása annak, hogy a fejlődés nagyot mozduljon előre a képzőművészetben. Ha tehát a III. Magyar Képzőművészeti Kiállításnak ez a hiányossága megállapításunk szerint kétségtelenül fennáll, nem rossz helyen kereskedünk, amikor ennek okát is azelméleti munka bizonyos lemaradottságában keressük. Ezután művészeti kritikánk és a művészeti irodalom bizonyos lemaradásáról beszélt a népművelési miniszterhelyettes, megállapítván, hogy itt is vannak eredmények, elsősorban a haladó hagyományok kutatása terén. Majd példákat hozott fel egyes művészeti írók módszereinek hiányosságairól és részletesen elemezte a Szövetség lapjában, a Szabad Művészet munkájában megmutatkozó hiányosságokat. Megállapította, a szövetség vezetősége is felelős abban, hogy a Szabad Művészet gyenge munkát végzett, de általában elmondható, hogy az elméleti kérdésekkel való komoly foglalkozás a szövetség munkájában nem jutott kellőképpen szerephez. A szövetség tagságában, de vezetőségében is, érdektelenség tapasztalható a szövetség lapjának sorsa iránt és ez feltétlenül az elméleti problémák iránt való érdektelenséget is jelenti. — Azt hiszem — mondotta Erdei Sándor —, nagyon időszerű a követelés, hogy művészeink számolják fel ezt az érdektelenséget az elméleti problémák iránt. Nem lehet élhetett kézzel várni, hogy felnőjenek az új, műkritikus- és művészeti író-káderek. Maguknak a művészeknek kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozniuk. Ismerni kell az élet törvényeit A továbbiakban Erdei Sándor azt fejtegette, hogy nem elegendő kizárólag a szakmán belüli elméleti kérdésekkel foglalkozni. Hogyha az élettől ilyen elzártan folyik a képzőművészeti probémákkal való foglalkozás, akkor feltétlenül torzulásnak kell bekövetkeznie. Ha a mai életünkben végbemenő változásoktól, forradalmi átalakulástól elválasztva és e forradalmi átalakulás törvényszerűségeinek ismeretétől elválasztva kezeljük a képzőművészet mesterségbeli problémáit, a forma kérdését, a forma és tartalom viszonyát, akkor nem tudunk megfelelő eredményre jutni. Ismerni kell az élet törvényeit, elsajátítani az élet ismeretének tudományát, a marxizmust-leninizmust. Az elvi tisztánlátás feltétlenül megkönnyíti a gyakorlati munkát és megrövidíti a művésznek afféle vívódásait, amelyeket nem a szakma természete, nem a mesterség és az anyag természete szab eléje, hanem egyszerűen az a helyzet, hogy nem eléggé biztos a dolgában, nem lát elég tisztán. — Akár pályázatról, akár megrendelésről van szó — mondotta befejezésül Etdel Sándor —, a téma kiadása elsősorban állami feladat. Feltétlenül helyes az a követelés, hogy a témák kiadásánál, a feladat meghatározásánál legyünk segítségükre a művészeknek azzal, hogy az egyes témáknál előre tisztázzuk az eszmei mondanivalót, a téma köré csoportosuló politikai kérdéseket és a művész azután lásson munkához, miután ezeket nagyjában- egészében tisztán látja." Ezt hangsúlyozni kell, mint állami feladatot és a minisztériumra hárul az a kötelesség, hogy ezen a területen munkája minél sürgősebben komoly javulást hozzon. Azonban hozzátenném még azt is, hogy ez nem csupán az állami szervek feladata, szükség van itt a művészek kezdeményező erejére. — Befejezésül, hogy az elméleti frontunkon levő lemaradás behozásának ekkora hangsúlyt adtam és annyira fontosnak tartom, ez nem jelenti azt, hogy ugyanakkor ne tartanám fontosnak a mesterségbeli tanulást, a továbbképzést és mindezekkel együtt a harcot a formalista maradványok és a kevésbbé tartalmas, üres, sematikus alkotások ellen Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes beszédét a tanácskozás részvevői hosszantartó tapssal fogadták. Ezután Makrisz Agamemnon, Ék Sándor, Szilágyi Jolán, Mikus Sándor, Váli Zoltán, Csáki-Maronyák József, Kamotsay István, Iván Szilárd és Bán Béla szólaltak fel. Majd Imre István válaszolt a referátumról elhangzott felszólalásokra és összegezte a vita tanulságait. Táviratok Rákosi Mátyáshoz és a szovjet művészekhez A tanácskozás részvevői ezután egyhangú lelesedéssel elhatározták, hogy táviratot küldenek Rákosi Mátyásnak és a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének. A Rákosi Mátyáshoz intézett táviratban köszönetet mondanak népünk szeretett vezérének, aki különös szeretettel tartja számon a magyar művészek és így a képzőművészek eredményeit, sikereit. A Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségéhez itézett távirat a többi között hangsúlyozza: Sztálin elvtárs kongresszusi felszólalásában a népi demokráciák sorában hazánkat is a munkásosztály rohamcsapata tagjaként említette. Tudjuk, hogy ez milyen nagy felelősséget jelent számunkra, a rohambrigád művészeire. Kérjük az elvtársakat, ezúton fogadják szeretetünk, tántoríthatatlan bátorságunk kifejezését, bízzanak abban, hogy a magyar művészek Önökkel vállvetve haladnak a közös cél, az emberiség boldogulása, a béke megőrzése felé.* Az első országos képzőművészeti tanácskozás Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész zárószavaival ért véget. Szakszerű ZIPPZÁR JAVÍTÁS TÁSKÁN, RUHÁN, CSIZMÁN, stb. Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet VII., Lenin krt. 38. Tel.: 222-160 Az Új Zenei Szemle februári számának főbb cikkei: Asztalos Sándor: ötéves a Zenei Határozat. Szávai M.: Az államzenei megrendelések. A. Hacsaturján: Sosztakovics új kantátája. V. V. Vanszlov: A valóság tükröződése a zenében. Vaszy V. és Fodor L. cikke a TI. kultúrverseny tanulságairól. Kritikai rovat. Vita. Zenei élet. | KARINTHY FERENC: BUDAPESTI TAVASZ — Regény — (12) ... Körülbelül félóra múlva mindnyájukat kivezették a laktanya udvarára. Ott rengeteg tiszt és katona sürgölődött, ép és félig roncsolt teherautók, bevonultatott szürke taxik, szekerek, lovak álltak tarka összevisszaságban. Az udvar sarkában nemzetiszín karszalagos román munkaszolgálatosok szemetet hordtak. Újabb fél óra várakozás után csajkát, kapalat, rozscipőt osztottak ki az összefogdosott emberek között, s egy mozgókonyhán zsíros, vastag gulyást mértek mindenkinek, sok marhahússal. Még repetát is adtak az éheseknek. Gazsó, aki mindig evett volna, háromszor járult csajkájával a kondorhoz. Alig fejezték be az ebédet, egy karvalyorrú főhadnagy került elő valahonnan, vékony kis bajusszal, birgerli-csizmában, félrecsapott tábori sapkával. A főhadnagy, aki kissé kapatos lehetett, valami félreértés folytán úgy tudta, hogy ezek az emberek orvként jelentkeztek a frontra. Egy asztal tetejére állt, egyik kezét csípőre tette, a másikkal cigarettáját lóbálta beszéd közben. Puha, mély hangja volt, s a szeme boldog mámorban fürdött. — Hát fiúk, sokat itt nem kell beszélni. Azt ti is tudjátok, a dolgok nem állnak rosszul. A német-magyar csapatok elzárták az ellenség elől a fővárosba vezető utat Minden jel arra mutat, hogy a vörösök a világtörténelem legnagyobb vereségét szenvedik el Budapest alatt. Aki még most sem látja a győzelmünket, azon fiúk, nem lehet segíteni. Ti, akik magatok kértetek fegyvert, az egész világnak megmutattátok: a magyar ifjúság tud és akar szent ideálokért harcolni! Amikor most kimegyünk, igenis büszkék vagyunk rá, hogy nem a habozóknak és gyáváknak lett igazuk, hanem nekünk, akik mertünk hinni Nagy-Magyarországban! — A főhadnagy húzott egyet a cigarettából és cinkosan rájuk kacsintott. — Hát fiúit, ahogy én nézem, rossz napja lesz ma az orosznak... Nem ajánlom senkinek, hogy a mi utunkba kerüljön. Igaz? Mikor a tiszt leugrott az asztalról, az egyik ember, aki lengyel bundát viselt, odament hozzá. — Kérem, főhadnagy úr, én nem tudok kimenni, mert epebajom van. Tessék nézni, hetvenöt százalékos rokkantság. A tiszt sietett valahová, de mentében azért megnézte a bizonyítványt, szaporán bólogatott. — Teljesen igaza van. Ha beteg, akkor nem jöhet velünk, kórházi ápolásra szorul. . Ezek után mindenki kapott egy katonasapkát, egy piroefettér-zöld karszalagot és egy tábori ásót, majd az egész társaságot német teherautókra rakták. A kocsik végigszáguldottak a Körúton, ügyesen kerülgetve a lyukakat és kőtorlaszokat, bele-belebonyolódva a villamosok leszaggatott huzalaiba, majd a Berlini téren jobbra fordultak és a végtelen Váci úton hajtottak Újpest felé. Gazsó és Keserű a teherautó ponyvával letakart részének egész az elején kaptak helyet, így közelről szemlélhették a német softer tarkóját, amelyet amaz poroszosan a feje búbjáig géppel megnyaratott. Keserű sárgás arcszíne az utálkozástól elsötétedett, öklével a levegőbe sújtott. — Azt a keserves úristeneteket! — szitkozódott a foga közt. — Hát azt hiszed, ti fogtok nekünk dirigálni? A disznóorrú svábok? — Kérem, ha lehet, kicsit csöndesebben — csitította a szőrmedekecses, aki szemközt ült. — Még meg találják hallani. — Hát aztán? Menjenek haza virslit zabálni, vagy ha nincs nekik, hát falják a Göring-fenekét! Ott majd maguk közt lesznek... A szőrmebekecses ijedten kétfelé pislogott a fekete, szomorú szemével. Attól tartott, hogy neki lesz baja Keserű kifakadása miatt. — Kérem, relatíve a németeket is meg lehet érteni. Ez egy nyolcvanmilliós nép, amely egész sor nagy szellemet szült a világnak... Keserű egészen kikelt magából ez érvelés hallatára, de Gazsó megfogta a karját, ezért ön kénytelenül te halkabban válaszolt. — Két ellentétes fajú közösség sohasem értheti meg egymást, legföljebb veszteg maradnak egymás mellett. A német: árja — a magyar pedig turanomongoloid. Hogy fér meg a tűz a vízzel? Az ördög akarja megérteni őket; minden bajunk azóta lett, amióta ez a szorgalmas, de tök tehetségtelen cvilizátor ráterpeszkedett a gyökér-magyarságra ... — Jól van öreg, ezt majd elmagyarázod máskor — szólt közbe Gazsó. — Inkább azt okoskodjuk ki, hogy lehetne innen meglógni? Újpest szélén egy iskolaszerű barna épület előtt a teherautók megálltak. Az embereket leszállították, a főhadnagy bement a házba. Egész kőzetről, három-négy sorozatban géppisztoly-kelepelés hallatszott: a front itt állt, két utcával arrébb, a megyeri határban. — Az oroszok ... A nyers valóság megcsapta és megremegtette őket: csak most kezdték érteni, hová kerültek. Izgalom futott végig az alakzaton, bontogatva a sorokat. Az oroszok — ez a szó legtöbbjük számára még most is valami távoli és elvont dolgot jelentett, amelyről ugyan rengeteget hallottak és vitatkoztak, de elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezek a titokzatos emberek most tőlük kétszáz méternyire állnak. Még a frontot megjárt férfiak is, akik rég átestek a tűzkeresztségen, elszédültek a hihetetlen gondolatra, hogy Újpest határában kerülnek szembe velük. Voltak, akik megdöbbenésüket zavart nevetgéléssel álcázták és a szomszédjukat ijesztgették, mások csak álltak, némán, sápadtan, elszoruló torokkal. A villamoskalauz, aki a laktanyában még olyan higgadtan védte a háborút, most az ásójával hadonászott és végtelen káromlásokban átkozta az oroszokat, a németeket, az istent, a világot. A szőrmedekecses ismét rosszul lett és kiadta az ebédjét. Voltak, akik némán mozgó ajakkal kétségbeesve imádkoztak. Gazsó — feledve, hogy az ő helyzete hajszállal sem kedvezőbb e sok megdöbbent emberénél — jóleső elégtétellel járatta szemét a tépett sorokon, figyelte a titkolt ijedtség százféle álarcát. — Féltek egy kicsit? — gondolta és száján megjelent az a csúfondáros mosoly. Forró izgalmat érzett, különös tettvágyat és erőt; szinte kedve lett volna kezét dörzsölni a kiváncsiságtól, hogy mi lesz itt. Jó negyed óra múlva a főhadnagy egy német századossal és több német katonával együtt kilépett a házból. Valamit tárgyaltak, a százados karjával is megmutatta, hogy mit kíván, aztán visszament. Az ásós embereket kettéválasztották. A nagyobb csoportot bevezényelték az épületbe, a többieket négyesével-ötösével egy-egy német katona mellé osztották és elindították. Itt már teljesen a németek rendelkeztek: mennél közelebb került az ember az arcvonalhoz, annál kevesebb magyar egyenruhát látott. A karvalyom főhadnagy is sietve beült az egyik teherautóba a soffőr mellé és Pest feléindult vissza. (Folytatjuk) .Vasárnap, 1953. március 1. TIZENEGY GYÁR MOZGALMAS ÉLETE A MINISZTÉRIUMI FŐDISZPÉCSER SZOBÁJÁBÓL — Halló... halló .. MÁVAG, mi van az ipszilondugattyúk öntésével? A Ganz Vagon már sürgeti... Már legyártották? Helyes, küldjük az újabb rendelést ! — Dóra elvtárs érdeklődik, hogy megy a dugattyúk forgácsolása, nincs-e szükség új technológiára. — Remek! Szóval dolgozhat a MÁVAG öntödéje nyugodtan, forgácsolás után sincs baj! Ügyeljen, Sándor elvtárs, mert F. Nagyék elalszanak megint, aztán decemberben ébrednek csak fel újra. .. Elengedi a kis fekete billentyűt, lenyomja a vörös fénnyel jelentkező másikat. — Járműfelszerelési gyár? Az Ikarus sürgeti a 3500 takartpántot. A panasz az, Salgó elvtárs, hogy nem megfelelő tempóban kapják. Hogy maguk úgy szállítják, ahogy az Ikarus kérte? Talán a csiszolásnál, krómozásnáll akadozik a dolog. Hajógyár lépjen ki a vonalból! — Tessék, Ganz Vagon? Elkészültek a sztálinvárosi érctömörítő munkálataival? Pillanat, adom a MÁVAG-ot, beszéljék meg a szállítás időpontját. Végre lélekzethez jut, hallgatja a két gyár beszélgetését. Arcán elégedettség látszik. Beleszól a kezében tartott kagylóba. — Holnap reggel már mehetnek is érte! Sietni kell, várják Sztálinvárosban... Kétszáz ilyen beszélgetés is lezajlik egy nap az Általános Gépipari Minisztérium járműipari főosztályának fődiszpécseri szobájában. Broczki Kálmán fődiszpécser intézkedik, vitázik, érvel, meggyőz, szembesít. A fülén állandóan két kagyló van: tizenegy gyár fődiszpécserével köti össze közvetlen vonal. A minisztériumi diszpécserszolgálat egy kis szobából, harmincegy közvetlen vonal bekapcsolására alkalmas vezérlőasztalból és egy rendkívül mozgékony, határozott, jó idegekkel rendelkező fiatalemberből, Broczki Kálmán fődiszpácserből áll. Gyárak mozgalmas, lüktető élete elevenedik meg ebben a kis szobában; országos jelentőségű termelési kérdésekről futnak bejelentések és panaszok. Gyors, v észszerű, rugalmas intézkedé-sekre van szükség. Nincs olyan nehézség vagy bonyodalom, amire nem lehet megoldást találni — ez a jelszava Broczki Kálmánnak. Ezt még a MÁVAG-ban tanulta, a munkapad mellett. Jól bevált itt is. A vezérlőasztal sárga, vörös, zöld villanyszemei percnyi megállás nélkül gyulladnak ki. Halló, itt Rákosi Művek... Óbudai Hajógyár... Fogaskerékgyár... Autótröszt... Kismotor... Már megint a Gheorghiu Dej... Van olyan üzem, amely egy délelőtt húszszor is jelentkezik. És mindig új problémával... Broczki fődiszpécser fáradhatatlan. — Tessék MÁVAG, hallom. Hogy Ózd a csavar- és lemezanyagot nem garantálja az első negyedben? Ne félj, Nagy elvtárs, a mozdonyokat határidőre elkészítjük. Ózd, sajnos, még nincs bekapcsolva, így csak holnap adhatok választ. A berendezés segítségével a tárgyaló felek mindegyike hallja, amit a másik mond, ha Broczki, (olyan esetekben, amikor több gyárat érintő kérdés vetődik fel) egyszerre több gyárat is bekapcsol a készülékbe. Heves viták alakulnak ki ilyenkor a terminusok, minőségek, mennyiségek körül. A fődiszpécser — mintha a szobájában lennének a tárgyalófelek, mindent hall, és így percek alatt intézkedhet, megoldhatja a problémát. Minden üzemben dolgozik egy összekötő anyagirányító is. Ezek a helyszínen ellenőrzik a termelést, tájékozódnak az anyagellátásról és a fődiszpécser útján, minden bürokratikus formaság mellőzésével a szükséges anyagot a megfelelő helyre irányítják. — Hadat üzentünk a bürokráciának ! — mondja Broczki két intézkedés közben. — Hogyan? — A kismotorban nincs bürokrácia? Nem is maguknak mondtam — nevet bele a telefonba. Sok felesleges utat, időkiesést, huzavonát takarít meg ezzel az elmés szerkezettel valamennyi hatáskörébe tartozó üzemnek a fődiszpécser. Szovjet segítségnek köszönhetjük ezt is. A berendezést ugyanis szovjet minta alapján, a múlt év végén készítette el a Beloiannisz gyár. A Szovjetunióban már mindenhol megvalósult a diszpécser-szolgálat imiiiimmiiiiimiimiiiiiiiimiimiiiimmumn ilyen felhasználása: a kalugai gépgyárban például már 1932- ben működött. Komoly tudományos ága ez a szovjet technikának, külön kísérleti intézettel, ahol kiváló műegyetemi tanárok: Sztrogonov, Tyemnyikov és Tyeplov professzorok foglalkoznak a diszpécser-szolgálat továbbfejlesztésével. Egymástólsokszáz kilométeres távolságra lévő munkahelyek vezetői érintkeznek, vitáznak és beszélnek egymással a diszpécser hálózat segítségével. Április elsején a Győri Vagongyár, a Balatonfüredi Hajógyár ésa Dunakeszi Járműfelszerelési gyár is bekapcsolódik a közvetlen hálózatba! — dicsekszik Broczki. — Melyik üzemmel van legtöbb megoldásra váró feladata a diszpécserszolgálatnak? — A két kooperációs nehézséggel küzdő üzem, a Gheorghiu- Dej és a Ganz Vagon veszi talán legtöbbet igénybe segítségünket, de ez üzemeik nagyságából és sokrétűségéből is adódik. Ebben a pillanatban, mintegy végszóra, kigyullad a piros fény a Gheorghiu-Dej gyár neve mellett. — Halló, Hajógyár! Az öttonnás úszó-portáldaru átadásra készen? Nagyszerű! És most nem lóg majd a lendítőkerék, nem lesz baj a tengelyvezetékkel?! Jól van, nagyon örülök a hírnek! A hajó után most a portáldarival is léptetek legalább egyet... Leteszi a kagylót, valamit feljegyez. — Mennyi minden kell egy ilyen hajóhoz vagy úszódaruhoz! Nem csoda, ha a Gheorghiu-Dej-nek nehézségei vannak! A Láng-gyártól például hiába várja a 40-es számú, 1100 tonnás hajó indító légtartályait. Február elején kellett volna leszállítani, a motorokkal egyidősen. A Hajógyár naponta sürgeti. Ilyenkor szembesítem a két gyár anyagirányítóját. A Villamos Forgógépgyár is adósa még egy elektromos motorral ennek a hajónak... Az előbb azt ígérte, holnap szállítja. Lehet, hogy holnap újra ezt ígéri ... Aszembesítések általában eredményesek: heves viták után a felek kiegyeznek egy új terminusban. A fődiszpécsernek ismernie kell nemcsak a hozzá bekapcsolt tíz gyár minden problémáját, de még az azokkal együttműködő gyárakét is. Gyors elhatározóképesség, műszaki és szervezési tehetség szükséges ennek az izgalmas, érdekes munkának az elvégzéséhez. Kiss tervi hivatal, a diszpécseri szoba, meszszire látni innen. Broczki ellát egészen az ötéves terv, végéig, amikorra még a mainál is nagyobb, szélesebb körű, átfogóbb feladatokat kell majd megoldania. Addigra már a harmincegy vonal végén lesz egy-egy gyár és még gyakrabban villannak fel az apró piros fények a vezérlőasztalon ... Fehér Rózsa nmnuiiiiiiiiniiiiimmiiiiiiiinniiiiiiiiiiHitimu A IX. KÉR. VENDÉGLÁTÓIPAR KÖZÉTKEZTETÉSE A DOLGOZÓK SZOLGÁLATÁBAN! Ízletes, finom ételek! Jó konyha! Előfizetéses étkezés ! EBÉDRE ÉS VACSORÁRA: leves, főzelék, 3.40 Ft leves, főzelék, hús 5.35 Ft leves, főzelék, hús, tészta 5.90 Ft Egy hétre való előfizetéses vacsora á. 4.40 Ft, amiből 3 húsos, 3 hústalan. BON ÉTTEREM, Szobieszky János-u. 32. LILIOM ÉTTEREM, Liliom-u. 18. CSARNOK ÉTTEREM, Pipa-u. 16. PARTIZÁN VENDÉGLŐ, Angyal-u. 37. Helyszíni fogyasztás! Minőségi kiszolgálás ! Hazavihető ételek!