Magyar Nemzet, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-02 / 127. szám
:Kedd, 1953. június 2. Szabadságot a Rosenberg-házaspárnak! Magasra csap a tiltakozás hulláma az egész világon. Az emberiség jobb és nagyobb fele tiltakozik egy vérre szomjas, maroknyi kisebbség készülő heródesi gonosztette ellen. Az egész emberiség lelkiismeretének hangja kiált az egyszerű emberek millióinak követelő kórusában: nyissák meg Rosenbergék börtönének ajtaját! A földrajzi távolság mérföldeit megsemmisítve, a dolgozó magyar emberek együttérzésének ereje is ostromolja e börtönajtókat és követeli szabadságot a Rosenberg-házaspárnak. Bihari László, a II. ker. Tanács elnökhelyettese: Le kell fogni a hóhérok kezét! A tanács dolgozói és a tanács tagjai a legnagyobb felháborodással vették tudomásul, hogy az amerikai imperialisták vezető köreitől függő Legfelsőbb Bíróság elutasította a Rosenberg-házaspár perújrafelvételi kérelmét. Legutóbbi tanácsülésünkön egyemberként adtunk kifejezést tiltakozásunknak e gyilkossági kísérlet ellen. Példátlan az igazságszolgáltatás történetében, hogy amikor a hamis vallomást tevő koronatanú utólag önként bevallja, hogy hamis vallomást tett — amelynek a halálosítélet volt a következménye —, ezt a nyilatkozatot a bíróság meg sem hallgatja. Az egész világon a becsületes emberek százmilliói érzik át és teszik magukévá a bátor amerikai békeharcosok ügyét. Életük megmentéséért vívott harcunknak oly hatalmas erejűnek kell lennie, hogy lefogja a hóhérok kezét. Az amerikai imperialisták fokozott agressziójával szemben nálunk és a békefront minden országában azzal válaszolnak a dolgozók, hogy még jobban erősítik a békemozgalmat, még jobban növelik a termelést, még hatalmasabb eredményeket érnek el. Mi, a tanács dolgozói is keményebb lendülettel folytatjuk a munkát, a magunk területén is gyarapítjuk azt az erőt, amely képes megálljt parancsolni a gyilkosoknak, emberi jogokat nem veszik figyelembe és egyre fokozzák az elnyomó rendszabályokat a haladó emberek ellen. Egy magasrangú amerikai bírónak ez a beismerése minden becsületes embert meg kell, hogy erősítsen abban a tudatban, hogy millió és millió emberrel együtt tiltakoznia kell két ártatlan ember tervezett kegyetlen meggyilkolása ellen.* Magyar dolgozók a Rosenberg-házaspár szabadságáért Világszerte egyre jobban kibontakozik az a hatalmas mozgalom, amely szabadságot követel a békeharcos Rosenbergházaspárnak. A magyar dolgozóik is ott vannak a Rosenberg-házaspár szabadságáért harcolók soraiban. Egymás után küldik tiltakozó távirataikat, leveleiket az Országos Béketanácshoz Ott van a táviratok sorában a magyar művészek tiltakozása is. A Madách Színház dolgozói így írnak: »Mélyi felháborodással vettük tudomásul, hogy az Egyesült Államok legfelső bírósága újból elutasította a Rosenberg-házaspár perének újrafelvételi kérelmét. Tiltakozunk ez ellen és követeljük, hogy az ártatlanul elítélt Rosenbergházaspárt azonnal bocsássák szabadon.« Tiltakozó táviratot küldtek még a Dudás Bányagépgyár, a Lőrinci Hengermű, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár daruosztálya, a 73/1 -es Építőipari Vállalat, a kaposvári Állami Erdőgazdaság, a Mélyfúróipari Tröszt dolgozói, a pécsi Állami Pedagógiai Főiskola tanárai, a Péch Antal- és a nyestevölgyi-táró bányászai, Türje, Bókaháza, Lánycsók, Kesken község dolgozói, a nemesgulácsi MNDSZ-asszonyok, a zalaszentgróti és a szolnoki járási tanácsülés részvevői a nyíbogdányi, a kisnyárádi békebizottság, a Budapest, Wesselényi utca 64. számú ház lakói és még nagyon sokan mások. Slovavcsik Gyula K Kossuth-díjas egyetemi tanár, akadémikus: A haladó tudósok felemelik tiltakozó szavukat Mint Lukács György akadémikus-társam Akadémiánk záróülésén tartott előadásában olyan meggyőzően kifejtette, a mai élet igazi tudósa nem követheti Archimedes példáját, aki a fegyverek árnyékában "is saját »lzereire« gondolt. Nem követheti még akkor sem, ha a fegyverek nem a harctéren, ellenséges katonák kezében villannak fel, hanem egy ország belsejében a béke harcosainak életét fenyegetik. Ezért emeljük fel mi, haladó tudósok is tiltakozó szavunkat az ártatlanul elítélt Rosenberg-házaspár érdekében. Megmozdulások világszerte a Rosenberg-házaspár életének megmentéséért Számos francia lap a legerélyesebben szikraszáll az ártatlanul halálra ítélt Rosenbergházaspár megmentéséért. A l'Humanité írja: »Washington vigyázzon! A nép haragja rigy! A nép haragja erős!« A lap hangsúlyozza: a hóhérok kezét még mindig meg lehet állítani. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Eisenhower elnökhöz intézett újabb táviratában követeli az ártatlanul elítélt Rosenberg-házaspár felmentését A távirat hangsúlyozza: az egész világ asszonyai őszintén aggódnak az ártatlan Rosenberg-házaspár életéért. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség felhívja a világ asszonyait, hogy folytassák küzdelmüket a házaspár megmentéséért, intézzenek tiltakozó táviratokat Eisenhower elnökhöz és tegyenek meg minden lehetőt, hogy a Rosenberg-házaspár tervezett kivégzését megakadályozzák New Yorkból jelenti az MTI. A Rosenberg-házaspár megmentésére alakult országos bizottság vasárnap átadta az amerikai sajtónak a Rosenbergházaspár tízéves fiának, Michael Rosenbergnek Eisenhower elnökhöz intézett levelét. Michael Rosenberg — mint az AP amerikai hírügynökség jelenti — ezt a levelet írta: »Édesanyámat és édesapámat New Yorkban börtönben tartják. Öcsém hatéves, Bobbynak hívják. Szüleink nagyon hiányoznak neki is, nekem is. Az a gondolatom támadt, hogy írok Önnek, kérve: bocsássa szabadon édesapámat és édesanyámat és gondoskodjék róla, hogy ne történjék semmi bajuk. Ha hazatérnének, Bobby és én nagyon boldogok lennénk és nagyon megköszönnénk Önnek. Michael Rosenberg. « Berlinből jelenti az MTI. A Német Demokratikus Köztársaságban levő cotbusi Kathe Kollwitz-gyermekotthon ifjú úttörői a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából levelet írtak Robby és Michael Rosenbergnek. »Bár játékkal és tánccal töltjük a Nemzetközi Gyermeknapot, gondolataink nálatok járnak — írják. — Megfogadjuk nektek, hogy akár a felnőttek a Német Demokratikus Köztársaságban, mi is minden erőnket megfeszítjük, hogy kiszabadítsuk a börtönből ártatlanul elítélt szülötteket és ezzel visszavarázsoljuk a mosolyt arcotokra. « Berlinből jelenti az ADN: Az amerikai reakció áldozatainak védelmére alakult bizottság felhívott minden német embert: egységes tiltakozásukkal akadályozzák meg a tervezett jogtiprást és a két ártatlan hazafit szabadítsák ki az imperialista hóhérok kezéből. A Rosenberg-házaspár ellen alkalmazott jogtipró eljárásról a felhívás ezeket írja: »Jellemző, hogy még olyan személyiség, mint William Douglas bíró, a legfelső bíróság tagja, sem tudta behunyni szemét e megszégyenítő tény előtt. Douglas egyike ama két bírónak, akik a felülről kapott parancs ellenére a perújrafelvétel mellett szavaztak. Douglas néhány nappal ezelőtt kijelentette: az Egyesült Államoknak a külföld előtt azért csökken állandóan a tekintélye, mert az Kaufman szövetségi bíró elutasította a Rosenberg-házaspár kivégzésének elhalasztására irányuló kérelmet Az MTI közli, hogy a Reuter és az AFP jelentése szerint Kaufman szövetségi bíró hétfőn délután elutasította a halálra ítélt Rosenberg-házaspár védőjének azt a kérését, a halálos ítéletet húszévi fegyházra változtassa át. Kaufman bíró azt a kérelmet is elutasította, hogy halassza el a Rosenberg-házaspár kivégzését. Ezt megelőzően a Rosenbergházaspár védője hasonló kérelemmel fordult az Egyesült Államok fellebbviteli bíróságához. A fellebbviteli bíróság még nem döntött a kérelem ügyében. Ismeretes, hogy az ártatlanul halálra ítélt Rosenberg-házaspár kivégzésének időpontját a június 15-ével kezdődő hét egyik napjára tűzték ki. Magyar Nemzet Pak Den Aj ról nevezték el a koreai gyermekek hűvösvölgyi otthonát Május 8-án kétszáz koreai gyermek érkezett hazánkba. A koreai gyermekek számára a közoktatás-ügyi minisztérium a Hűvösvölgyben három épületből álló, korszerűen felszerelt gyermekotthont rendezett be. A gyermekotthont hétfőn délután avatták fel és Pak Den Aj ról, a Béke Világtanács nemzetközi Sztálin-békedíjjal kitüntetett tagjáról, a Koreai Demokratikus Nőszövetség elnökéről nevezték el. A magyar és a koreai zászlók felvonása után a kultúrteremben tartott ünnepségen Vadász Ferencné, a közoktatásügyi minisztérium iskolai főosztályának vezetője mondott avató beszédet. — 1951. december 21-én mindnyájunk drága édesatyjának, a forrón szeretett Sztálin elvtársnak születésnapján nyitottuk meg Magyarországon a koreai gyermekek számára a Kim Ir Szen-iskolát. Az iskola tanulói az első félévet 4,23-as átlag osztályzattal végezték. Kemény és eredményes munkájukon keresztül is látjuk, hogy milyen nagyszerű és csodálatos nép a koreai nép. — Ebben a hónapban kezdődik meg hazánk fővárosában a Béke Világtanács ülése. A Béke Világtanácsnak tagja Pak Den Aj is, s ez az otthon az ő nevét fogja viselni. Tudjuk, hogy a koreai gyermekek méltók lesznek az ő nevéhez, jól és szorgalmasan tanulnak majd. Mi magyar nevelők, a magyar közoktatásügyi minisztérium dolgozói pedig azon leszünk, hogy szerető gondoskodássá segítsük a kis koreai gyermekeket ebben a munkájukban. Hazi Hjo Szam, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti követe a koreai nép nevében köszönetet mondott a magyar népnek, a Magyar Népköztársaság kormányának, a Magyar Dolgozók Pártjának és a magyar nép vezérének, Rákosi Mátyás elvtársnak, a koreai árváik részére megnyitott második gyermekotthonért. Hálásan emlékezett meg arról a segítségről, amelyet a magyar dolgozók a koreai háború megindítása óta az igazságos harcot vívó koreai népnek nyújtottak. Végül Margittai Valéria, a gyermekotthon vezetője szólalt fel, majd kultúrműsor következett. A Pak Den Al gyermekotthon felavatási ünnepségéről a koreai gyermekek lelkes táviratban köszöntötték Kim Ir Szen és Rákosi Mátyás elvtársakat. A Magyar Jogász Szövetség tiltakozása az argentin kormánynál A Magyar Jogász Szövetség tiltakozó táviratot juttatott el az argentin kormány igazságügy-miniszteréhez azzal kapcsolatban, hogy négy éve tartanak börtönben harmincegy embert, köztük az argentin szakszervezetek több köztiszteletben álló vezető tagját. »Mint jogászok, lelkesen üdvözöljük azt a mozgalmat — hangzik többi között a távirat —, amelyet Argentínában és az egész világon a tisztességes emberek milliói a harmincegy jogtalanul fogvatartott békeharcos szabadonbocsátásáért folytatnak és követeljük a békeharcosok haladék-talán szabadonbocsátását.* 0 * A „talajklinikának", hivatalos néven az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet debreceni Talajlaboratóriumainak gyógyító, gyakorlati tevékenységével tiszántúli utaim alatt először a hajdúnánási rizsföldeknél találkoztam. A hajdúnánási termelőszövetkezetek, a »Micsurin«, a »Dózsa«, a »Petőfi“, a »Távicsics«, a »Ko®sut*h« és a többiek az elmúltkét-három hét folyamán nagy izgalomban éltek. Még az ősszel elhatározták, hogy közvetlenül a Keleti Főcsatorna mellett többszáz holdon rizst fognak termelni. Azokon a szikes, reménytelenül rossz legelőkön, ahol eddig csak gémeskút bóbiskolt és a nyári rekkenő hőségben délibáb emelgette a testtelen akácfacsoportokat az ég alján. A főcsatorna csak jövőre ad vizet: ez volt az egyik ellenvetés. Tiszakeszi és Alsórét, a Hortobágyi öntözővállalat szivattyútelepei pedig nemcsak, hogy messze vannak, hanem vagy öt lépcsővel mélyebben is feküsznek, mint ez a terület. Az ellenérv igaz volt, hiszen a víz nem tud a lépcsőn felfelé folyni. A terv "lehetetlen volta mellett szólt, hogy jövőre a Keleti Főcsatorna vize az elgondolások szerint ezen az öt lépcsőn folyik majd lefelé. A nagy nehézségekkel küzdő Hortobágyi öntözővállalat azonban Barczi Gyulának, a Hajdú- Bihar megyei pártbizottság titkárának segítségével és a megyei tervosztály vezetőjének, Szabó Istvánnak gyors, határozott és merész intézkedéseivel megvalósította a »tehetetlent«: öt lépcsőn felhozta a vizet Nánás alá. Bebizonyították: nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. Tiszakészittél és Alsóréten tanúi voltunk annak, hogy emelték ki a dörgő szivattyúk a vizet a Tiszából és hogy indították el a Hortobágyon át a nánási, árasztásra váró új rizsiföldek felé, Nánás alatt pedig annak a ritka pillanatnak lehettünk tanúi, amikor a hosszú és meredek úton ideérkezett víz lassanlassan áradni kezdett az ország legészakibb fekvésű új rizsvetéseire. Az a fiatalos nő így mondja: »néhány év óta megfiatalodott” — gépészmérnök, Alberti Nándor, az öntözés gépészeti előadója, aki Tiszakeszinél és Alsóréten útikalauzunk volt. Nánás alatt, a »December 21.« termelőszövetkezet rizsföldjénél kiszállt a kocsiból és megölelt, megcsókolt egy magas fiatalembert. — A fiam — mutatta be a terrakotta-színűre barnult fiatalembert —, ifjabb Alberti Nándor. Én, az öreg gépész, a víznek segítettem, ő pedig, a talajdoktor, a talajnak segít. Szép és megható apát és fiút így együtt látni. Az apát, aki már több mint negyven esztendeje »gépész«, s most megfiatalító feladatok feszültségével telten öleli meg fiát, a huszonhat esztendős vegyészmérnököt, a Talajlaboratórium egyik kitűnő munkását. A fiatal mérnök a »talajklinikáról” érkezett ide, az árasztás ellenőrzésére. Távolabb, az egyre magasabbra tornyosuló viharfelhők alatt a tiszalöki erőmű magasfeszültségű távvezetékei feszülnek rá a pusztaságra. Hogy gulyalegelő volt ez a terület, az is mutatja: a távvezetékek között árva gémeskút szégyenkezik. Másik irányból, madarak, hófehér madarak villannak rá a gomolygó sötét égre. Sirályok. Csak néhány napja duzzadt meg és áradt szét a Fürjér, s a madarak megérezték. Ki tudja honnan, de már ideköltöztek. Mióta a világ világ, a nánásiak sirályt most látnak először vidékükön. Előttünk fel-felmorajló, villámhasogatta, de áldásos májusi esővel terhes felhőhegyek. Mögöttünk narancsba és olajzöldbe hajló citromsárga ég tükröződik az új rizsföldek vizében. A Keleti Főcsatorna épülő hídjánál cölöpverő kos ágaskodik és köpködi az olajos füstöt. Mellette gipsszel megrakott vontatók fordulnak rá a szürkésfehér sziki porral belepett legelői útra. A rizsföld töltésén, motorkerékpárjára támaszkodva ott áll csizmában a hajdúnánási tanácselnök, mellette a két Alberti, a két mérnök, az apa és a fia. A fiatal Alberti azt magyarázza a figyelmes és az árasztást végző termelőszövetkezeti dolgozóknak, miért kell a rizsföldre szánt vizet gipszrétegen átvezetni. Amíg hallgattam és végigvégigjárta tekintetem a bennünket is magába ölelő tájképet, képzőművészeinkre gondoltam. Visszaemlékeztem, mennyit vitatkozott két évvel ezelőtt néhány festőművész Sárospatakon, az alkotóházban arról, milyen is legyen az új tájkép. Nagyon szeretném megkérni őket, hogy menjenek -e az épülő tiszántúli főcsatornák mellé, vagy a Hortobágyra, vagy akárhova és ötéves tervünket ezen a tájon is kérdezzék meg. Bárhová tekintenek, épülő szocializmusunk mindenhol nagyszerű válaszokat ad majd az új maaimi tájkénnel kapcsolatos elméleti problémáikra. Ennek az új és monumentális tájképnek, ilyen izgalmas tartalmi és formai problémiáknak kellős közepéne találkoztam a fiatal »talajdoktorral«, a »talajklinika« gyakorlati munkájával. Arany Sándor professzor, a Debreceniben levő Intézet vezetője arról beszél, hogy nagyapjának néhány hold földje volt. Apjának már nem jutott föld, munkás lett, asztalossegéd a debreceni vagongyárban. S ő, a világviszonylatban elismert tudós, akiinek egy-egy tala’elem- 70 el'ár ásáit fáz »Arany-féle kötöttségi szám meghatározst« ni.) a Szovjetunióban és Kínában is utrvanúgy ismerik és cl. ka'mazzáik, mint bárho’ a világon, vi'sszatért nagyapja foglalkozásához. — Bej ártam a világot, einsteini tanár lettem. Azt mondhatnám: paraszt varrnak, de mér emplemi tanár! fökrön. Beszéde, tájszólása, gondolkodásának fordulatai és egész megjelenése Móricz Zsigmond sdebreceni emberét« juttatja valahogy az ember eszébe. A debreceni embert — egyetemi tanári fokon, a szocializmust építő, nagy kutató tudós fokán. Ezt a kifejezést, hogy »talajdoktort éppúgy tőlet tanultam, mint ahogy a»talajklinikát« is. Ő nevezte így önmagát és intézetét. Azt az intézetet, amely éppolyan szerves része a Tiszalöki Erőmű hasznosítási tervének, mint a magasfeszültségű távvezeték, vagy az öntözőcsatornák. Ez az intézet Debrecen egyik ócska épületében van. (Nem ártana megfelelőbb, a zavartalan munkára alkalmasabb helyet biztosítani számára) Tágas, földszinti termekbe nyitunk be — nemrégiben még nagyobbfajta, öreg kocsma volt itt. Most mennyezetig érő állványokon apró zsákok és kétrekeszes papírdobozok ezrei sorakoznak a rumos, törkölyös és szilvapálinkás butériáik helyein. A dobozokon ilyen feliratok: »Tálkos (Szatmári, Rákosi tsz. Szamosmenti öntestálaj«, »Hajduszoboszlói tangazdaság, fedőréteg), »Gáva, erdei talaja stb. Hajdú-Biharnak és Szabolcs-Szatmárnak aligha van olyan területe, amelynek talajmintája ne lenne itt valamelyik apró dobozban: a doboz egyik felében eredeti állapotban, a másikban megőrölve. 70—80 ezer talajminta, egy egész megváltozó országrész földje sorakozik fel előttünk. Az egyik dobozon megakad a szemem: Móricz Zsigmond szülőfalujának neve áll rajta. Amíg a csácsei földet morzsol gáton, ki is mondom, ami eszembe jutott: »Hej, ha ezt Zsiga bácsi megérhette volna!« Halála előtt egy hónappal, nyári napsütésben zötyögtetett bennünket a szekér a Hortobágyon. Mennyit beszélt akkor Zsiga bácsi a szikesek megjavításáról, az öntözésről és mindazokról a problémákról, amelyek most lépésről lépésre megvalósulnak! És ha láthatná Posta Gábort, ezt a fiatal, sáncoló munkásból lett jövendő talajkutatót, aki nemcsak gondozza, rendben tartja, őrli és rendezi ezt a tömérdek talajmintát, hanem újból tanulni is kezdett és szakérettségire készül! Vagy Vizsnyai Sándort, ezt a húszesztendős nádudvari napSzámos fiút, akiből Arany Sándor ugyancsak »talajdoktort« szeretne nevelni! Az emeleten, a tulajdonképpeni intézetben D. Tóth Ilona főmérnöknő felügyeletével folynak a laikus számára titokzatos kísérletek. Vele mondatja el Arany Sándor: melyik asztalnál, melyik műszernél mi is történik. Az egyik asztalon László Piroska fiatal vegyész munkálkodik. Hosszú ideig vidéken járt — úgy mint az ifjabb Alberti, Arany Sándor jobbkeze —, ezt mutatja a roszine és új, rövidebbre nyírott frizurája is. A frizurát Arany professzor veszi észre és helyesel: melegben jobb is ez! László Piroska tiszavizet elemez, a tiszapolgári úttól északra lévő I. számú tároló vizét. A tiszalöki nagy építkezés cseppfolyós hírnökének lúgossági fokát elemzi. A víz szemünk láttára változik pirosasrózsaszínné, majd hagymavörössé. — Tehát ez szikes víz — magyarázza László Piroska —, óvatosam kell bánni vele. — Ahhoz, hogy elérjük majd azt a legmagasabb termést — veszi át a szót Arany Sándor —, amit a Tiszalöki Erőmű felépülte és az öntözés megkezdése után népgazdaságunk megkíván tőlünk, mint a jó háziorvosnak a beteg pulzusán, úgy kell mindenen rajta tartanunk kezünket már jóelőre. Nem csak azt kell tudnunk, hol és mikor, hanem azt is, hogy mivel öntözzünk. Másként aligha tudnánk elérni, hogy pl. csak Ilajdú-Bihar 562 százalékkal több rizst termeljen az ötéves terv végére, mint 1952-ben. Másik asztalon és ettől kezdve végig az egész intézeten karcagi talajt elemeznek. A karcagi kísérleti gazdaság belső tagosítást akar végezni, belül át akarja rendezni termelési tervét, ehhez készül a szakvélemény: a teljes orvosi letét és a gyógyítási javaslat. Az egyik asztalon Sári Lászlóné vegyésztechnikus a nitrogéntartalmat vizsgálja. Hogy miért? Arany Sándor röviden válaszol: — Azért, mert a nitrogén a talaj termékenységénekkorbácsa és fokmérője. Azon az asztalon, amelyiken Arany Sándor kidolgozta közismert és elfogadott »kötöttségi szám-meghatározásos« módszerét, most is azt vizsgálják, mennyire kötött a karcagi föld. S ebből majd levonják a tanulságot: milyen javítóanyagot kell esetleg hozzáadni, milyen fák, milyen növények telepíthetők ide. Máshol a karcagi földet úgynevezett »sócellába« teszik és megmérik elektromos vezetőképességét. Külön laboratóriumban pedig egy keletnémet színképelemző fotométer ellenőrzi a kőzzé alakított karcagi föld kálium, nátrium, kalcium, foszfor stb. fokát.. így gyűlnek az adatok asztalról asztalra, szobáról szobára Jakab Sándor, Rácz Mátyás, Dorka Ilona és az intézet többi munkatársának keze alatt. S a végső teremben Galgóczy Miklós agronómus vezetésével Molnár Ilojka és Szabó Éva rajzasztaloknál már készítik aKarcagi Kísérleti Gazdaság üzemen belüli földrendezésének térképeit. Ide futnak össze a vizsgálatok és aki kissé odafigyel a térképek csíkjaira, foltjaira és diagrammáira (na meg egy kicsit segítenek is neki), pontosan leolvashatja, hogy hol, milyen a gazdaság talaja és hová mit lehet, jót kell vetni, telepíteni. Amivel előbb, mint doboz rengeteggel találkoztunk a földszinten és különféle varázslatos kísérletekkel a laboratóriumi szobákban, itt már térképekre írva példázza azt, ami Arany Sándor szobájának felirata: „Tudománnyal a népért!* Egy egész országrész talajának klinikája ez az intézet, amelyiket szinte naponként keresnek fel a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok dolgozói. Talajmintát hoznak és elmondják: »Ide meg ide gyümölcsöst akarunk telepíteni, emitt jövőre, ha kész lesz a Tiszaloki Erőmű és a Keleti Főcsatornából már kapunk vizet, öntözni akarunk. Vizsgálják meg az elvtársak a talajt és adjanak tanácsot!* És ez napról napra így megy. Lenn a polcokon egyre gyűlnek a talajminták, fenn pedig az üzemi térképek, így segíti a debreceni »talajklinika« a megváltozó tiszántúli tájon a Szovjetunió példáját, követő mezőgazdaság megvalósulását. És annak megvalósulását, hogy termelőszövetkezeteink élenjáró dolgozói parasztok legyenek de egyetemi tanári fokon, az épülő szocializmus fokán. Asztalos Sándor TÁJKÉP ÉS TALAJ KUNIKA TISZÁNTÚLI ÚTIJEGYZETEK