Magyar Nemzet, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-02 / 51. szám

____________________________________vags artees______ A szudáni parlament első ülésének ünnepélyes megnyi­tását március 10-re halasztot­ták. A rend biztosítására csapa­tokat vezényeltek Khartumba — jelenti a Reuter. A kormány betiltott minden felvonulást és tüntetést, to­vábbá utasította Abdel Rah­­man el Moháit, az Al Umma párt elnökét, hogy szólítsa fel híveit­­a főváros elhagyására. Legújabb jelentések szerint a szudáni kormány elrendelte az Al Umma párt 32 vezetőjé­nek letartóztatását. Megegyezés Damaszkusz és Aleppo között Ataszi lett az új szíriai elnök Az MTI közli: Az AFP és a londoni rádió jelentése sze­rint Sukair tábornok a Ma­­mun Kuzbari ideiglenes elnö­köt támogató damaszkuszi ka­tonai csoport vezetője szom­baton éjjel megegyezett azok­kal a katonatisztekkel és po­litikusokkal, akik Aleppóban Hasén Ataszit kiáltották ki Szíria köztársasági elnökévé. A megegyezés eredményeként Ataszi veszi át a köztársasági elnöki tisztet. Az AFP jelen­tése szerint Szíria fővárosá­ban vasárnapra helyreállt a nyugalom. Mint a beiruti sajtó és rádió közli, február 28-án Damasz­­kuszban folytatódtak a tömeg­tüntetések. A tüntetők megtá­madták a rádióállomás épü­letét, megkísérelték azt elfog­lalni. A katonai hatóságok páncélkocsikat vetettek be a tüntetés elfojtására. A rendőr­ség könnyfakasztó bombákat alkalmazott a tüntetők ellen. Sebesültek vannak. Az Ass-Sarha című lap köz­lése szerint Aleppóban és Homszban tüntetések voltak. A tüntetők követelték az al­kotmányos rendszer és a de­mokratikus rend helyreállítá­sát, demokratikus kormány megalakítását. A tüntetők jel­szavaikban élesen elítélték az arab államszövetség létrehozá­sára irányuló imperialista ter­veket. Az AFP jelenti, hogy Ataszi, Szíria új köztársasági elnöke hétfőn délután bevonult Da­maszkuszba. Nyugati hírügynökségek köz­ül, hogy Szabri Asszali elnök­letével megalakult az új Szí­riai kormány. André Stil nagy győzelme a Seine-et-Oise megyei képviselőválasztáson Párizsból jelenti az MTI. Seine-et-Oise megyében vasár­nap képviselőválasztást tartot­tak. A választás első forduló­jának eredményei a következő­képpen alakultak: 400.000 sza­vazásra jogosult közül 258.751 szavazott. A leadott érvényes szavazatok száma 253.611. A részleteredmények a kö­vetkezők: André Stil kommu­nista jelölt 97.875 szavazatot, vagyis 38,6 százalékot ért el. A többi szavazatból a szo­cialista jelölt 25.587-et, egy-egy volt gaulleista 14.948-at, illetve 3610-et, az MRP jelöltje 29.010-et szerzett. Az egyéb szavazatok más pártok jelölt­jei és független jelöltek között oszlottak meg. Lengyel jegyzék az amerikai kormányhoz Varsóból jelenti a TASZSZ. A lengyel kormány február 27-én jegyzéket intézett az Egyesült Államokhoz. A jegyzékben arról van szó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma követel­te az Egyesült Államok terü­letén lévő három lengyel fő­konzulátus bezárását. Ez a döntés — szögezi le a lengyel jegyzék — újabb szakasza a megkülönböztetéseknek és a népek közötti baráti viszony ellen irányuló rendszeres ki­rohanásoknak a láncolatában. A lengyel kormány tekintet­tel az Egyesült Államok kor­mányának döntésére, jegyzé­kében felkéri az Egyesült Ál­lamok kormányát, hogy zárja be gdanski konzulátusát. Megemlékezések Olaszországban az ellenállási harcok tízéves évfordulója alkalmából Rómából jelenti az MTI. Az olasz ellenállási harcok tize­dik évfordulója alkalmából vasárnap Olaszország több városában emlékünnepélyt tar­tottak. Torinóban Luigi Lon­­go, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese, aki az el­lenállási harcok idején a kom­munista partizánalakulatok főparancsnoka volt, megemlé­kezett az északolaszországi munkásság sztrájkjairól, ame­lyek 1943 tavaszán megadták az első döfést a fasiszta rend­szernek és ugyanakkor bebi­zonyították, hogy a munkás­osztály hivatott vezetni az olasz hazafiak felszabadító mozgalmát. Genovában ellenállási arany­éremmel tüntették ki a San Giorgio gyárat, amely a náci megszállók elleni harc egyik középpontja volt. Az olasz képviselőházban ma indul meg a bizalmi vita Rómából jelenti az MTI. Az olasz képviselőházban kedden délután 4 órakor kezdődik meg az új kormány bizalmi vitája. A képviselőház minden oldaláról máris 20. szónok irat­kozott fel, s így nem valószínű hogy a vita már e hét folya­mán véget érjen. Az utóbbi napokban az olasz kormánysajtó egyre ha­tározottabban követeli, hogy a kormány parlamenti többsé­gét terjesszék ki a monarchis­­ták felé. A Scelba—Saragat-féle kor­mány jobbratolódása bomlási jeleket okoz a Szocialista De­mokrata Párt soraiban. Anco­­nában, Frosinone megyében és másutt a szociáldemokratái, egész alapszervezetei léptek ki a pártból és ítélték el nyilvá­nosan Saragatot azért, mert részt vesz a kormányban. A hitleri Wehrmacht mintájára szervezik meg a nyugatnémet hadsereget Berlinből jelenti a TASZSZ. Az »ADN« hírügynökség bonni jelentése beszámol arról, hogy Bonnban már kidolgozták a volt hitleri Wehrmacht mintá­jára létesítendő nyugatnémet hadsereg megalakításának ter­veit. A jelentés elmondja, hogy már magvan Adenauer Wehr­­m­aentjának vezető magva. A nyugatnémet hadsereg vezér­kari főnökének teendőit Heu­­tinger tábornok, a hitleri szá­razföldi hadsereg főparancs­noksága hadműveleti osztályá­nak volt vezetője látja el. Kielmannsegg, Heusinger volt helyettese, most Adenauerék vezérkarának I. osztályát ve­zeti. Fett, a hitleri szárazföldi csapatok főparancsnokságának volt ezredese most Adenaue­rék vezérkara II. osztályának vezetője. A II. osztály alosz­tályainak élén Freyer, Fiatom, Heuser hitlerista ezredesek és Zeinker a hitleri haditengeré­szeti erők volt kapitánya áll. A vezérkar más osztályaiban Brandstetter és Eberhard volt hitlerista ezredesek töltenek be vezető szerepet. A vezérkarban működik egy bizottság, amely a magasrangú tiszteket válogatja ki. Ezt a bizottságot Kunzen altábor­nagy, a hitleri szárazföldi had­erők személyügyi osztályának volt vezetője irányítja. He­lyettese báró von Lüttwitz, von Cerssdorf és von Bösela­­ger vezérőrnagy. Mindhárman kiemelkedő náci személyisé­gekként váltak ismertekké. A haditörvényszéket Ro­­senkranz főbíró vezeti, a hit­leri Wehrmacht volt a hadbírája. Már kidolgozták a haditör­vényszéken alkalmazandó bün­tetésekre vonatkozó törvénye­ket. A nyugatnémet szárazföldi hadsereg tisztjeinek, altisztjei­nek és katonáinak összlétszá­­ma körülbelül 200.000 lesz. Ugyanakkor elkészültek a ter­vek tartalék-hadosztályok ala­kítására is. , A nyugatnémet légihaderő­ben teljesítendő szolgálatra kezdetben 80.000 tisztet, altisz­tet és közkatonát hívnak be, a nyugatnémet haditengerészeti erők létszáma pedig kezdetben 25.000 fő lesz. Adenauer általános támadása a sajtószabadság maradványai ellen Bonnból jelenti az ADN. Hamarosan a bonni szövetségi gyűlés elé terjesztik határo­zathozatal végett a nyugat­német sajtótörvény tervezetét. A sajtótörvény értelmében a kormány hivatalos irányvona­lától való minden eltérés 100.000 márka összegig ter­jedő pénzbüntetéssel, vagy ennek megfelelő börtönbünte­téssel sújtható. A törvény szövegében az ilyenfajta »vét­­kek«-re az »etikai normák túllépése” kifejezést agyalták ki, amelynek értelmezése minden esetben a bonni igaz­ságügyi apparátus államügyé­szeire és bíróira hárul. Az újságírók hivatásuk gyakorlásának korlátozott vagy korlátlan ideig tartó fel­függesztésével is büntethetők. A lapokat és folyóiratokat alá-­­­lító tevékenység" ürügyével bizonyos időre vagy egyszer­­smindenkorra betilthatják. Közvetlen beavatkozást jelent a sajtómunka gyakorlatába a sajtótörvénynek az a záradéka is, amely arra kötelezi a szerkesztőségeket, hogy „nem kívánatos” híreket ne enged­jenek megjelenni. A bonni sajtóhivatalból származó hír szerint a tör­vényt mielőbb életbe akarják léptetni. A berlini külügy­miniszteri értekezlet tapasz­talatai megmutatták, hogy tá­volról sem minden nyugat­német lap veti alá magát a bonni parancsoknak. Éppen ezért érzik szükségét Aden­­auerék annak, hogy mielőbb tető alá hozzák fasiszta sajtó­­törvényüket A „Szocialista Intern­acionale“ állásfoglalása az „európai védelmi közösséggel­* kapcsolatban Brüsszelből jelenti az MTI. Vasárnap Brüsszelben véget ért a „Szocialista Internacio­­nale* európai értekezlete. A vasárnapi ülésen vita volt arról, hogy Európa jobboldali szocialista pártjai milyen állás­pontot foglaljanak el az ^európai védelmi közösséggel* kapcsolatban. Az értekezlet részvevői a kérdésről hozott határozatukban megkísérlik eredménytelennek feltüntetni a berlini értekezletet, ezzel mint­egy indokot keresve az ^európai védelmi közösség* melletti állásfoglaláshoz. Az­­európai védelmi közösséget* úgy igyekeznek feltüntetni, mintha az ~európai biztonság* szavatolásának egyik eszköze lenne. Az idevágó határozati pont megfogalmazása viszont azt mutatja, hogy a jobboldali szociáldemokraták nem tudják teljesen figyelmen kívül hagyni a növekvő tömegellenállást. Ezért a ködösen és félreveze­tően megfogalmazott határozat megállapítja, hogy aáz európai szocialista pártoknak felül kell vizsgálniuk azokat a feltéte­leket, amelyek mellett orszá­­gaik csatlakozhatnának az euró­pai védelmi közösséghez, vagy kapcsolatba léphetnének vele.* Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke szembehelyezkedett ezzel a ja­vaslattal is és azt követelte, hogy ezt a pontot a szavazás­nál bocsássák külön döntés alá. Javaslatát elvetették. Az említett szakasz mellett külö­nösen Guy Mollet, a francia jobboldali szocialista vezető szállt síkra. Végül is a határo­zati javaslatot nyolc ország küldöttei megszavazták, ellene szavazott a nyugatnémet kül­döttség és három ország Svédország, Svájc és Finnor­szág — küldöttei tartózkodtak a szavazástól. A X. pánamerikai értekezlet Az MTI közli: Mint az AFP hírügynökség jelenti, március elsején délelőtt Venezuela fő­városának, Caracasnak egye­temi városában a részvevő küldöttségek vezetőinek előze­tes tanácskozásával nemhiva­­talosan megnyílt a X. pán­amerikai értekezlet. A hétfő délelőtti előzetes ta­nácskozás célja az volt, hogy megválasszák az értekezlet elnökét, megvitassák az eljá­rásbeli kérdéseket és hozzá­vetőlegesen kitűzzék az érte­kezlet időtartamát. Az előze­tes tanácskozáson John Foster Dulles amerikai külügyminisz­ter javaslatára Aureliano Otanez venezuelai külügymi­nisztert választották a X. pán­amerikai értekezlet elnökévé. Dulles amerikai külügymi­niszter a hétfő délelőtti elő­zetes tanácskozást megelőzően megbeszélést folytatott Jero­­mino Reno argentin, Vicente Rao brazil és Evaristo Lour­­dis columbiai külügyminisz­terrel. A külpolitika hírei A (Moszkva, TASZSZ­) kormánybizottság alakult Ukrajna és Oroszország újra­egyesülésének 300. évforduló­ja alkalmából tartandó jubi­leumi ünnepségek előkészíté­sére és lebonyolítására. A bi­zottság 57 tagú. A A belgrádi rádió jelen­tése szerint március 5-re a jugoszláv nemzetgyűlés két házát együttes ülésre hívták össze. A (Moszkva, TASZSZ.) Dr. Joseph Wirth, volt német bi­rodalmi kancellár, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, fel­kereste V. I. Lenin és J. V. Sztálin mauzóleumát és ott koszorút helyezett el. A (Peking, Új Kína.) A Kí­nai Népköztársaság központi népi kormányának Népi Köz­igazgatási Tanácsa jóváhagyta a Szujjüan tartománynak Belső-Mongólia autonóm kör­zethez való csatlakozásáról szóló határozatot. A Az MTI jelenti: Leó Ma­teszt, Jugoszlávia ENSZ-beli állandó küldöttét washingtoni nagykövetté nevezték ki. Vla­dimír Popovics, Jugoszlávia eddigi washingtoni nagy­követe rövidesen visszatér Jugoszláviába, mert a szövet­ségi nemzetgyűlés külpolitikai bizottsága elnökévé választot­ták meg. A (Bangkok: United Press.) Thaiföld Indokínával határos területein­­önkéntes védelmi hadtestet­ állítanak fel és százezer embert hívnak be e hadtest első alakulataiba. A (Montevideo, TASZSZ.) Brazília Kommunista Pártja központi bizottsága legutóbb tartott teljes ülésén elhatá­rozta: újból kéri a Legfelső Választójogi Bíróságot, vegye fel a kommunista pártot a vá­lasztási listára. A (Keszon, Új Kína.) A lakóhelyükről elkerült polgári személyek hazatérését elő­mozdító bizottság koreai-kínai tagjainak vasárnapi közlése szerint a délkoreai polgári személyek közül mindezideig senki sem kérte hazatelepí­­tését. . (Dzsakarta, TASZSZ.) Az indonéz lapok­­ február 27-én feltűnő helyen közöl­ték Szunarzso külügyminisz­ter nyilatkozatát. Szunarzso hangsúlyozta, hogy a Pakisz­tánnak nyújtandó amerikai katonai segély nem irányul a nemzetközi feszültség enyhíté­sére, hanem ellenkezőleg, an­nak fokozására vezet. Az, hogy Pakisztán elfogadta ezt a lé­pést, ellentétes az ázsiai or­szágok függetlenségével és egyáltalán nem szolgálja a béke ügyét. A Az MTI jelenti: Peko Dapcsevics vezérezredes, jugo­szláv vezérkari főnök, aki je­lenleg Etiópiában tartózkodik, március 1-én Kairóba utazik. A (Róma, TASZSZ.) Az Olaszországi Földmunkások Szövetsége közli, hogy a jogai­kért harcoló földmunkások több helyen sikereket értek el. A földmunkások 18 tartomány­ban munkaszerződést kötöttek, több tartományban pedig si­került elérniök a munkabér emelését. A (New York, TASZSZ.) Február 26-án Chilében mint­egy hatezer banktisztviselő tiltakozó sztrájkba kezdett az elbocsátások ellen és a bér­emelési követelések támogatá­sára. Tö­meggy­űlés és tüntetés Tokióban Sanghajból jelenti a TASZSZ. A tokiói rádió jelentése szerint a japán fővárosban hétfőn a Josido-kormány lemondását követelő tömeggyűlésre és tün­tetésre került sor. A gyűlést és a tüntetést a Japán Szak­­szervezeti Főtanács, a Japán Munkás-Paraszt Párt, a Bal­oldali Szocialista Párt, vala­mint a Jobboldali Szocialista Párt rendezte. A gyűlés részvevői határo­zatot hoztak. A határozat az egész népet harcba szólítja a kormánynak a költségvetés­­ről, a rendőrség reformjáról szóló, valamint a pedagógusok politikai tevékenységét betiltó törvényjavaslatai ellen. Kedd, 1954. már­cius 2. Mit kell tudni a családi lakóház építéséről? Megjelent a város- és köz­séggazdálkodási miniszter és a pénzügyminiszter együttes rendelete a magánerőből tör­ténő családi lakóház építésé­ről szóló határozat végrehaj­tására. A rendelet szerint lakóház­­építés céljára házhely juttatás­ban azok részesülhetnek, akik családi vagy társas lakóházat akarnak építeni és kötelezik magukat, hogy az építkezést a házhelyjuttatástól számított hat hónapon belül megkezdik és két éven belül befejezik. A lakóház építésére általában 150—400 négyszögöl nagyságú házhelyet lehet juttatni. A házhelyjuttatást az illeté­kes községi (városi, városi­­kerületi) tanács végrehajtó­bizottságán kell kérni az er­re a célra rendszeresített igénylőlapon. A végrehajtó bizottság köteles a­ kérelem beérkezésétől számított 14 na­pon belül a megfelelő házhe­lyet kijelölni, illetve dönteni. Az állami tulajdonban lévő házhely juttatási ára négy­szögölenként községben 4 fo­rint, városban 0—10 forint, Budapesten 8—12 forint. Ez­­ attól függ, hogy bel- vagy kül-­­ területen van-e a házhely. Az­­ összeg 25 százalékát az épít­kező a kiutalástól számított egy hónapon belül köteles be­fizetni, a fennmaradó 75 szá­zalékot pedig két éven belül, félévi egyenlő részletekben kell törleszteni. A rendelet kimondja, hogy ha az építkező a lakóházát tí­pusterv alapján akarja felépí­teni, akkor az igényelt típus­tervet a végrehajtó bizottság köteles díjmentesen az építke­ző rendelkezésére bocsátani. Az építési engedély és az an­nak megszerzéséhez szükséges okiratok díj- és illetékmente­sek. A felépített lakóházak 15 évig mentesek a házadó alól. A rendelet a továbbiakban az építési kölcsön folyósításá­ról rendelkezik. Az Országos Takarékpénztár kölcsönt en­gedélyezhet a bérből és fize­tésből élő dolgozók, a szellemi foglalkozásúak (tudósok, mű­vészek, írók stb.) nyugdíjasok, valamint a kisipari (háziipari) termelőszövetkezeti tagok ré­szére. Indokolt esetben egyéni családiház építésére kivételesen mezőgazdasági termelőszövet­kezeti tagok és dolgozó parasz­tok részére is kölcsönt adnak. Kölcsönt lehet engedélyezni: új családiház (társasház) épí­tésére, félbenmaradt családi lakóház építésének befejezé­sére, meglévő családi lakóház kiegészítésére, egyéni tulajdon­ban lévő lakóházak­­ lakásai­nak és közös használatra szol­gáló részeinek helyreállításá­ra, egyéni, valamint állami tu­lajdonban levő házai­ nagy la­kásainak megosztására és az egyéni tulajdonban lévő lakó­házak (társasházak) tatarozá­sára. A dolgozók részére ak­kor engedélyezhető­­ kölcsön, ha már házhellyel és építési engedéllyel rendelkeznek és a kölcsön engedélyezését a mun­káltató, vagy pedig az illeté­kes tanács javasolja. Az engedélyezhető kölcsön felső határa, az elfogadott költségvetés végösszegének 75 százaléka. A kölcsön kamata évi két százalék. A törlesztést a kamattal együtt egyenlő havi részletekben kell megfi­zetni. A rendelet az egyes kölcsön nők engedélyezésének a felté­­­eleit is leszögezi. Új családiház építésére leg­feljebb 40.000 forintot lehet kölcsönözni. A kölcsön törlesz­tési ideje a folyósítástól szá­mított legfeljebb 25 év. A köl­csön törlesztését a lakás hasz­nálatbavétele után egy év múlva kell megkezdeni. A fél­bemaradt (nem lakható) csa­ládi lakóházaknál a kölcsön megállapításakor figyelembe kell venni a már elvégzett munkák értékét. A toldaléképítkezésekre en­­­­gedélyezett kölcsön feltételei­­ azonosak az egyéni családi lakóház építési kölcsön felté­teleivel. A lakások sérült, avult ré­szeinek, valamint a közös használatra szolgáló helyisé­gek helyreállítására folyósít­­ható kölcsön legmagasabb ösz­­szege egyszobás lakásnál 25.000 f­­orint, két vagy több szobás lakásnál 35.000 forint. A tör­lesztés időtartama legfeljebb 15 év. A törlesztés havi rész­letének összege 100 forintnál kevesebb nem lehet. A nagy lakások megosztásá­nak költségeire a kölcsön leg­magasabb összege a megosztási költségek 75 százaléka, tör­lesztése legfeljebb 15 év lehet. Lakóháztatarozásnál az en­gedélyezhető kölcsön legmaga­sabb összege lakóházanként 5000 forint, társasházak, (szö­vetkezeti házak) esetében la­kásonként legfeljebb 3000 fo­rint lehet. A törlesztés időtar­tama legfeljebb 5 év. A kölcsönkérelmeket Buda­pesten és Pest megye terüle­tén az Országos Takarékpénz­tár építési kölcsönosztályán (V., Nádor­ utca 16.), másutt a megye székhelyén működő Országos Takarékpénztárfiók­nál kell benyújtani. A kölcsönre vonatkozóan a rendelet a továbbiakban elő­írja, hogy a termelőszövetke­zeti tagok, valamint egyéni­leg dolgozó parasztok részére — csak új családiház építése céljára — legfeljebb az iga­zolt anyagszükséglet értéké­nek 50 százaléka erejéig en­gedélyezhető kölcsön. Ennek legmagasabb összege 10.000 forint lehet. A rendelet végül megálla­pítja: a házhelyjuttatással kapcsolatos, úgynevezett hely­színelés, kitűzés és egyéb műszaki eljárásoknál felme­rülő költségek fedezéséről a községi (városi, városi-kerü­leti) tanács végrehajtó bizott­sága köteles gondoskodni. A végrehajtási utasítás ren­delkezéseit az állami támoga­tással történő sajátházépítési akciókra (FAGI, bányász sa­játház stb.) nem lehet alkal­mazni. (MTI) Li Szín Mán fenyegetőzik Londonból jelenti a TASZSZ. A Reuter hírügynökség szöuli tudósítója jelenti: Li Szín Mán egy puszani gyűlésen mondott beszédében megismételte azt a fenyegetését, hogy »táma­dást indít Észak ellen­. »Reméljük — hangsúlyozta Li Szín Mán —, hogy szövet­ségeseink velünk tartanak. Ha nem csatlakoznak hozzánk, magunk megyünk előre.« Megalakult az új libanoni kormány A Reuter hírügynökség je­lenti, hogy Abdallah Jafí li­banoni miniszterelnök közzé­tette a libanoni kormány név­sorát. Mint már közöltük, Jafí előző kormánya szombaton, 24 órával megalakulása után le­mondott, a miniszterelnök ez­után ismét megkezdte kor­mányalakítási kísérleteit. A miniszterelnöki, pénzügy­­miniszteri és tájékoztatásügyi tárcát Abdallah Jafi tölti be. Az új kormánynak nyolc tagja van , kettővel kevesebb, mint az előzőnek. Magyar diákok ajándéka a hős koreai fiataloknak A vendel utcai 4-es számú ipari technikum dísztermében ünnepségre gyűltek össze va­sárnap délelőtt a Kossuth Zsuzsa leánygimnázium és a technikum tanulói és nevelői. Harta Éva, a gimnázium DISZ- titkára elmondotta: szeptem­berben elhatározták, hogy az előadások, klubestek bevétel­­eiből és a fémgyűjtésből szár­­mazó jövedelmükből gépet vá­­sárolnak és elküldik Koreába, a hős koreai fiataloknak. Se­gítségül jöttek a rendel utcai technikum diákjai, akik vál­lalták­, hogy a leánygimná­ziumból kapott nyersanyagból gépeket készítenek a koreai dolgozóknak. Az ünnepségen Im Mun Pin, a magyarországi koreai nagy-­­követség külkereskedelmi fő­tanácsosa vette át a gépek tu­lajdonjogát igazoló díszes ok­iratot és mondott köszönetet a fiataloknak.

Next