Magyar Nemzet, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-01 / 206. szám

2 azonban ismét visszatértek, élükön Paul Reynaud-val és Georges Bidault-val. (Bidault ez alkalommal mutatkozott első ízben a ratifikációs vita megkezdése óta.) Paul Rey­­naud a szónoki emelvényre lépett és a képviselőik tiltako­zása ellenére beszélni akart. Többször is nekikezdett beszé­dének, de szavait minduntalan elnyomta a képviselők tiltako­zása. Végül is, nagy zaj kö­zepette jelentette ki: »Első íz­ben történt meg a francia parlament történetében, hogy egy szerződést elutasítottak anélkül, hogy annak szerzője és aláírója szót emelhetett volna védelmében.­ (Paul Rey­­naud azonban megfeledkezett arról, hogy épp az EVK hí­veinek a vita elhalasztására irányuló mesterkedése váltot­ta ki az Aumeran-féle indít­vány beterjesztését.) Ezután viharos jelenetre került sor, amelynek során Dubois szocialista képviselő, aki az EVK híve, csaknem ötre ment egy volt gaulleista képviselővel, úgyhogy a te­remőrségnek kellett közbelép­ni. Végül újból felhangzott a teremben a Marseillaise és az ülést berekesztették. A hétfő esti szavazás részletes eredménye A hétfő esti nemzetgyűlési szavazás részletes eredménye a következő: Az Aumeran-féle indítvány (vagyis az EVK elvetése) mel­lett szavazott: 95 kommunis­ta, 4 haladó, 53 szocialista, 2 MRP, 34 radikal-szocialista, 67 köztársasági szocialista (GRS), 12­­független republi­kánus­, 16 ARS, 6 »független parasztpárti«, 10 UDSR, 10 »parasztpárti«, 3 »tengeren túli független­ és 7 pártonkívüli képviselő. , Az indítvány ellen szava­zott: 80 MRP, 50 szocialista, 33 radikal-szocialista, 2 köz­­társasági szocialista, 36 »füg­getlen republikánus«, 14 ARS, 20 »független parasztpárti«, 8 UDSR, 9 »parasztpárti«, 11 ^tengerentúli független* és 1 pártonkívüli képviselő. Tartózkodott a szavazástól: 1 szocialista, 4 MRP, 2 radi­­kál­szocialista, 1 «független republikánus«, 2 ARS, 1 UDSR és 1 pártonkívüli képviselő. Végül 29 képviselő nem vett részt a szavazásban: 6 radikál­­szocialista, 4 köztársasági szo­cialista, 5 független­ republi­kánus, 1 ARS,­ 1 »független parasztpárti«, 3 »parasztpárti«, 5 UDSR, 1 »tengerentúli füg­getlen" és 3 pártonkívüli kép­viselő. Londonból jelenti az MTI. Az angol rádió közli, hogy Churchill miniszterelnök szer­dára rendkívüli minisztertaná­csot hívott össze a francia nemzetgyűlés hétfői döntése következtében előállt helyzet megtárgyalása végett. Az ülés előtt a miniszterelnök Eden külügyminiszterrel tanácsko­zik. Sir Gladwyn Jebb, Nagy-Britannia franciaországi nagy­követe szerdán Londonba ér­kezik, ahol megbeszélést foly­tat Eden külügyminiszterrel. A Reuter közli az angol kül­ügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatát, akitől egy sajtó­­értekezleten megkérdezték, mi lesz a nyugati hatalmak leg­közelebbi lépése az EVK-nak a francia nemzetgyűlés által tör­tént elvetése után. »Nagy-Britannia addig nem tesz lépést a bonni egyezmé­nyek életbeléptetésére, amíg a francia nemzetgyűlés nem vi­tatta meg Nyugat-Németor­­szág szuverenitása visszaadá­sának kérdését“ — mondotta a szóvivő, majd hozzátette: »Nagy-Britannia mélyen saj­nálja, hogy a francia nemzet­­gyűlés nem ratifikálta a pá­rizsi szerződést.* Churchill szerdára rendkívüli minisztertanácsot hívott össze Mendés-France nyilatkozata Jules Mochot, Daniel Majort és Mai Lejermet kizárták a szocialista pártból A francia szocialista párt központi végrehajtó bizottsága nyilatkozatot adott ki, amely­ben kifejezésre juttatta ,saj­Mint az AFP jelenti, Mendés- France miniszterelnök Aume­­ran tábornok indítványa felett megtartott szavazás eredmé­nyének kihirdetése után a par­lament folyosóin nyilatkozatot tett. »Azt szeretném — mondotta a többi között —, ha a közvéle­mény és külföldi barátaink nem értenék félre a hozott határozatok értelmét, amely határozatok bizonyára pontat­lan kommentárokat idéznek majd elő és olyan félreértése­ket okoznak, amelyeket el kell kerülni. Az ülésen előfordult inciden­sek oka az az igen érthető szenvedély, amelyet a három év óta tartó és a közvéleményt felkavart vitának kibontako­zása keltett. Már régóta tájékoztattam barátainkat és szövetségesein­ket, hogy — amilyen mérték­ben egy kormány a parlament lelkiállapotát ismerheti — a nemzetgyűlésben a többség nem támogatja az európai vé­delmi közösséget. Brüsszelben és máshol külföldön ezzel el­lenkező értesülések terjedtek nálkozását a nemzetgyűlés döntése felett. A végrehajtó bizottság ked­den reggel kizárta a pártból őt. Annyi bizonyos, hogy a nemzetgyűlés többsége több hónap óta ellenzi a ratifiká­lást. Sajnálom, hogy brüsszeli partnereink és angolszász szö­vetségeseink félreértették a nemzetgyűlés igazi érzését, amely — kis eltéréssel — úgy jutott kifejezésre, ahogy előre jeleztem. Mendes-France a továbbiak­ban azt hangoztatta: a vita ugyanakkor azt bizonyítja, hogy a nemzetgyűlés hatalmas többsége kitart a nyugati szö­vetség mellett. — Ebben a keretben kell új megoldásokat tanulmányozni — mondotta a továbbiakban —, még­pedig hamarosan, ezúttal nem fogunk három évet elvesz­tegetni. Remélem, hogy szövet­ségeseink és azok az országok, amelyeknek érdekei Francia­­ország érdekeivel azonosak, hamarosan világos döntéseket hoznak. A francia kormány rendületlenül és fenntartás nélkül kitart az atlanti szövet­ség mellett, amely mindig is irányelve volt és az is maradt. Milyen legyen az A Reuter , beszámol arról, hogy a francia nemzetgyűlés döntésének hírét azonnal to­vábbították Churchill minisz­terelnöknek és Eden külügy­miniszternek, akik mindketten vidéken töltik szabadságukat. Az AFP francia hírügynök­ség londoni jelentése beszámol a párizsi döntés brit körökben keltett visszhangjáról. „Sem a brit kormány, sem a brit nép nem fogja soká gyá­szolni a párizsi szerződést — mondja a jelentés. — Chur­chill és Anglia álláspontja eb­ben a kérdésben különbözik Eisen­howerétől és az Egye­sült Államokétól. Az EVK el­utasítása nem jelent kudarcot az angol kormány számára, bár tanácsolta és kétségkívül óhajtotta a szerződés ratifi­kációját. N­agy-Br­itanniát a továbbjutás szükségessége most sokkal nehezebb hely­zetbe fogja hozni, mint az új angol döntés ? Egyesült Államokat..­­. Anglia most döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy Nyugat-Német­­ország az atlanti szövetség új tagja legyen-e, vagy pedig jobb, ha egy szűkebb körű szö­vetségbe lép, amelynek Anglia is tagja lenne és amely átme­neti megoldást jelentene az EVK és a NATO között. Brit diplomáciai megfigyelők úgy vélik: Nagy-Britannia e kér­déssel kapcsolatos magatartá­sa attól függene, hogy a fran­cia parlament és a nemzet mi­lyen megoldás érdekében nyújtana támogatást majd a francia kormánynak. Egy olyan francia parlamenttel szemben, amelyben megvan az elegendő többség ahhoz, hogy támogas­son egy átmen­eti megoldást, nem kétséges, hogy Anglia is az EVK és a NATO közötti átmeneti formulát választaná és ebben a rendszerben egyen­jogúsági alapon vetne részt i(A vezércikk folytatása) van a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. Ám ezzel az amerikai vo­nallal párhuzamosan egy má­sik vonal is elvezet a párizsi szavazásig. Ez a vonal a népi ellenállásnak, a nemzeti öntu­datnak, az európai egységnek, a békés együttélésnek a poli­tikája. Ezt a vonalat képvisel­ték a nemzetközi testületek­ben és hivatalos állásfoglalá­sokban a Szovjetuniónak és a béketábor többi országainak kormányai, diplomatái. Ezt a politikai vonalat vitte győze­lemre százmilliók szívében a Béke Világtanács számos állás­foglalása termékeny, messzi gyűrűkben tovább hullámzó világkongresszusa. Mert attól az órától kezdve, hogy négy évvel ezelőtt Brüsz­­szelben először mondták ki azt a szót, hogy európai hadsereg, először fogadták el az ameri­­kanizált nyugateurópai kormá­nyok elvben az EVK sánta eszméjét, megindult minden nyugateurópai országban, de elsősorban a leginkább érde­keltben, a legtörténelmibb múltúban, Franciaországban, a népi megmozdulás, az ame­rikai tervnek mind cukros má­za, mind keserű és keserves magja ellen. Ebben a harcban élenjártak, mint a nép eszméi­nek megfogalmazói, mint a nép vágyainak megtestesítői, mint a nép igazának hirdetői a francia kommunisták és ve­lük szoros bajtársi egységben a francia békeharcosok és más hazafiak. És hogy tágul­nak ennek a másik, ennek az igazi politikai vonalnak hori­zontjai, ha tudjuk — és tud­juk! —, hogy a francia nép küzdelmét az egész békevágyó emberiség támogatta. Hogy a Truman-elvre, a Marshall-se­­gélyre, az atlanti szövetségre felelt Wroclaw és Párizs, az atomfenyegetésre Varsó és a stockholmi felhívás, a német felfegyverzés veszélyére meg­annyi európai nép nemzeti bé­kemozgalmának megnyilatko­zásai. Az augusztus 30-i pári­zsi szavazás a francia nép győzelme, de e győzelmet nem kisebbíti, hanem súlyát száz­szorosra növeli, hogy más né­pek helytállása, a mienk is se­gített. Tisztán látható a párizsi szavazás összefüggése Genffel és Berlinnel. Itt még világo­sabban szembetűnik a béke politikájának egyenes vonala és ennek fordítottja, az ame­rikai vereségek sorozata. A három kudarc közül a párizsi a legsúlyosabb, nemcsak vár­ható hatásaiban, hanem azért is, mert itt akartak az ameri­kai vezető körök leginkább győzni. A vereség keserű piruláját az amerikai vezető politiku­soknak most bizony minden cukros máz nélkül kell lenyel­­niök. Senki sem hiszi termé­szetesen, hogy lemondanak há­borús terveikről, a reváns­­vágyó német körök felfegyver­zéséről. A következő napok, sőt valószínűleg hetek is a ta­lálgatások, a­ tapogatódzások ideje lesz, főleg ami a nyugat­európai és az amerikai politi­kát illeti. Nyílt kérdés, milyen hatása lesz az EVK megölé­sének a francia belpolitikára, csak találgatni lehet, mi lesz Churchill és Eden legközeleb­bi sakkhúzása. Egyes angol lapok mindenesetre­­új angol esélyekről­ írnak, nincs kizár­va, hogy a franciák döntése még jobban élezi Washington és London ellentéteit. Remeg a talaj az EVK-t ratifikáltató brüsszeli és a hágai kormá­nyok lába alatt Tudjuk, hogy az olasz nép kitörő örömmel fogadja a francia döntést és újabb erőt merít saját nemzeti ellenállásához. Ami az amerikai politikát illeti: most Dulleson lenne a sor, hogy beváltsa a sokat em­legetett gyötrelmes újjáérté­­k­elésről szóló fogcsikorgató ígéretét. Fenyegetés korában ez a két melodrámai szó arra utalt, hogy az amerikaiak majd visszavonják dollárjai­kat, sőt támaszpontjaikat is Európából. Dulles azt hitte, hogy ettől a „fenyegetéstől” a francia nép és annak valódi képviselői is úgy megijednek, mint Monisieur Bidault. De várjon beváltja-e most kétélű ígéretét? xAgonizing Re-ap­­praisal, ez a címe az Alsop­­fivérek fentebb már említett cikkének. Ezt fordítjuk gyöt­relmes újjáértékelésnek, noha az első szó inkább az agoni­­zálást, a haláltusát juttatja az ember emlékezetébe. A két újságíró, aki egyaránt ír su­galmazott cikkeket és akinek cikkei nem egyszer sugalmaz­zák a politikát, most azon töp­reng, hogy az EVK bukása után legkézenfekvőbb alterna­tíva, azaz Nyugat-Németország direkt felfegyverzése nem is olyan egyszerű dolog, hiszen a bonni állam tulajdonképpen még mindig a három nyugati nagyhatalom megszállási zó­nájára oszlik. Itt merül fel cikkünkben a — most már hiányzó — »cukros máz* pro­­blémája. A két A Lap nem nagyon hiszi, hogy a francia, sőt az angol kormány is le­nyelné a maga keserűségében azt a pirulát, amelyet édes formájában is kiköpött. Mi marad hátra? Hallgassuk meg Alsopókat: * »Az igazság az, hogy a Pen­tagonban és más fontos kor­mánykörökben már egy év óta egy új eszme, az »amerikai erőd* eszméje hódít teret. Mostanáig ez az erjedés titok­ban hatott, de mindenfélekép­pen folyamatban volt. Az er­jedés oka egyszerűen az a mérhetetlen költség, amelybe a hidrogénbomba korában a mi­nimális védelmi programm ke­rül.* A két újságíró rámutat arra, hogy az amerikai adó­fizető, de a pénzügyminiszter is nem bírják szusszal a tíz­­milliárd dolláros költségeket és ezért merült fel az „ameri­­kai erőd* gondolata. Milyen ismerősen is hat ez a szókép! Kinek ne jutna eszébe éppen ezekben az augusztus végi, szeptember eleji napokban a második világháború kitörésé­nek másfél évtizedes forduló­ján egy másik erőd, a hírhedt hitleri »Festünk Europá«? A hasonlatosság néha még a sza­vakban és kifejezésekben is valóban kísérteties ... Az Alsop-fivérek cikkén mindenesetre két tényező mér­hető le. Az egyik a hatalmas vereség tudata és az ezzel karöltve járó kiábrándultság. A másik a világhelyzet meg­változása, új politikai kifejezé­sek és új politikai konstellá­ciók lehetősége. De hagyjuk a kudarcot szenvedetteket forogni saját keserű levükben. Azok számá­ra, akik a párizsi győzelmet előkészítették, megharcolták és akik velük együtt éreztek, világos a további itt, rend­kívüliek a további lehetőségek. Európaszerte fokozódik a harc az EVK valódi alternatívájá­nak, az európai kollektív biz­tonsági szerződésnek a kivívá­sáért. A párizsi szavazás bizo­nyos mértékig itt is vissza­menőleg hat: az EVK elvetése kihúzta a talajt azok alól a mondvacsinált érvek alól, ame­lyekkel a nyugati külügymi­niszterek Berlinben kitértek a Szovjetunió javaslatainak tár­gyalása elől. A párizsi győze­lem fényében egész Európa, de különösen a nyugateurópai né­pek előtt még kívánatosabban ragyog az egységes Európa eszméje, amelyhez az utat a Szovjetunió kormányának ja­vaslatai a genfi értekezlet óta is megmutatták, elérhetővé tették. A francia nép küzdelmét az EVK ellen a mi népünk forró szívvel ugyan, de mégis köz­vetve támogatta, egységes ál­lásfoglalásokkal, egy béke­szerető kis nép munkájának és eredményeinek felmutatá­sával. A most következő idő­szakban közvetlenebbül kapcso­lódhatunk bele a közös euró­pai küzdelembe. A mi kormá­nyunk az elsők között foglalt állást nyilatkozatban az euró­pai kollektív biztonság eszmé­je és a biztonsági szerződés megkötése mellett. Az újjá­éledő német militarizmus tá­madása bennünket is fenyege­tett és fenyeget; kivesszük a részünket a küzdelemből az egységes Európáért, a német felfegyverzés esetleges új, ta­lán brutálisabban nyílt, talán még körmönfontabb­­meg­­oldások ellen. Az augusztus 30-i esemény önmagában is oly jelenté­keny, hogy alig van szüksége fontosságát jelképekkel fokoz­ni. Mégis lehetetlen el nem gondolkozni azon, hogy tizenöt éve, augusztus 30-án este Hit­ler és alvezérei talán éppen az utolsó aláírásokat biggyesz­tették azok alá a parancsok alá, amelyek nem is kétszer huszonnégy órán belül kirob­bantották a második világ­háborút. Az európai védelmi közösség amerikai terve lé­nyegében vissza akarta fordí­tani napjaink történelmének óramutatóját ezzel a másfél évtizeddel. Az 1939. szeptem­ber 1-e és az első­ világháború negyvenéves fordulója, amely­nek emléke fölé néhány hét­tel ezelőtt hajoltunk vissza, arra tanít, hogy mindkét nagy kataklizma lángragyújtása nagy mértékben azért volt le­hetséges, mert a háborúspárti politikusoknak sikerült elhi­tetni széles tömegekkel, hogy ez az­­ő háborújuk”. Nos, az EVK megbuktatása természe­tesen önmagában nem zárja ki Nyugat-Németország újabb felfegyverzésének lehetőségét, sőt teljes egészében egy új háború veszélyét sem. De igenis kizárja az amerikaiak egyik fő célját: elhitetni a nyugateurópai né­pekkel, hogy a saját céljai­kért a háborúba kell vonul­­niok más európai népek el­len. Ez az ámítás volt az EVK legfőbb lélektani fogása. Ta­lán éppen ezért ragaszkodtak hozzá olyan körömszakadtáig, presztizshulltáig az amerikai vezető körök ... Az­­európai védelmi közös­ség­ annyiszor m­egszégyení­­tette az európai szót. Most visszaadjuk a becsületét: azon leszünk, franciák, magyarok és más népek, hogy valóra­­váltsuk az európai kollektív biztonság eszméjét. Magyar Nmes a párt három vezető tagját, Jules Mochot, Daniel Mayert és Max Lejeunet, mert az EVK ellen szavaztak. A végrehajtó bizottság elhatározta továbbá, hogy megindítja a párt alap­szabályaiban előírt eljárást a többi fegyelmezetlen képviselő ellen is. Addig is, amíg ügyük­ben nem döntenek, nem kép­viselhetik a pártot és nem vál­lalhatnak nevében kötelezett­séget. Eisenhower : „Kudarcot szenvedtünk Eisenhower elnök az­­euró­­pai védelmi közösségi elveté­sét Dulles külügyminiszterrel folytatott tanácskozása közben tudta meg. James Hagerty, a Fehér Ház sajtótitkára meg­szakította az elnök és a kül­ügyminiszter tanácskozását és tudatta velük a párizsi hírt. Eisenhower elnök kijelen­tette: »Az európai védelmi kö­zösségnek a francia nemzet­­gyűlésben történt elvetése hatalmas kudarc a nemzetközi kommunizmus elleni harc­­ban.« Az elnök hozzáfűzte: ku­darcot szenvedtünk, de nem kell elcsüggednünk. Az Egye­sült Államok sohasem fog le­mondani egy olyan dologról, amely számára és a világ szá­mára egyaránt jó.... Az AFP washingtoni jelen­tésében megjegyzi: »Amerikai diplomáciai körökben nem tit­kolják, hogy sürgős szükség van olyan gesztusra, amely Adenauer kancellár megingott tekintélyének helyreállítását célozza.­ Washingtonban szá­molnak azzal — jelenti a to­vábbiakban az AFP wash­ingtoni tudósítója —, hogy az atlanti szövetség országai kö­zött nagyarányú diplomáciai tevékenységre kerül sor, hogy megoldót találjanak az EVK helyett. A tudósító szerint fel­tehető, hogy nyolchatalmi ér­tekezletet hívnak össze az EVK-szerződés hat aláírója, Anglia és az Egyesült Államok részvételével. Franciaországgal. Ha azonban Franciaországban nem lesz elegendő egyhangúság, hogy egy ilyen megoldás felé bil­lentse az angol mérleget, ugyanezen megfigyelők sze­rint a magára hagyott brit kormány azt a megoldást fog­ja választani, hogy Nyugat- Németország lépjen be az at­lanti szövetségbe.« Az AFP londoni jelentése a továbbiakban ezeket mondja: »A brit kormánynak tanácsko­zásokat kell kezdenie Francia­országgal és az Egyesült Álla­mokkal, hogy értékeljék a francia parlament szavazásá­nak következményeit és hogy tanácskozzanak a végső cél­ról: hogyan lehet megoldást találni a nyugatnémet köztár­saság szuverenitása, valamint a nyugati védelemben való részvétele kérdésében. A Fran­ciaországgal való előzetes ta­nácskozás után szó lehet négy-, nyolc-, vagy tizennégy hatal­mi értekezlet összehívásáról.* Az MTI jelenti: Adenauer nyugatnémet kancellár szer­dára, baden-badeni tartózko­Blücher nyugatnémet al­­kancellár a szabadságon lévő Adenauer helyett nyilatkozott az EVK elvetéséről. Blücher kijelentette, hogy­­csalódott és megdöbbent a szavazás eredménye hallatéra*.­­Hozzá­fűzte, hogy »az EVK-nak a franciák részéről történt el­utasítása nem adja meg Nyu­­gat-Németországnak azt a jo­got, hogy lemondjon a szabad Európa egyesítésének céljá­ról". Az AFP jelentése utal arra is, hogy bonni politikai körök­ben a párizsi szerződés elve­tése folytán »idejétmúltnak« tekintik a bonni szerződés bi­zonyos cikkelyeit. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a német szuverenitást olyan alapokon kellene meg­teremteni, amelyek jobban megfelelnek a jelenlegi hely­zetnek. Ezeknek az alapoknak a meghatározása a négy érde­kelt állam részvételével a kö­zeljövőben összehívandó érte­kezlet feladata lehetne­. Mihelyt Bonnban ismeretes­sé vált a francia parlament állásfoglalása, Hallstein kül­ügyi államtitkár és Blanken­­horn, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője azonnal felkereste Adenauer kancellárt a Baden-Baden kö­zelében lévő egyik nyaraló­helyen. A Reuter jelentése szerint Adenauer jelenleg megbeszé­léseket folytat a külügymi­nisztérium vezetőivel és a ked­di nap folyamán nyilatkozatot készül közzétenni arról, hogy a bonni kormánynak mi az álláspontja az EVK Francia­­ország részéről történt eluta­sításával kapcsolatban. A Német Szociáldemokrata Párt szövetségi gyűlési cso­portja kedden délután Bonn­ban rendkívüli ülésre ült ösz­­sze, amelyen Ollenhauer, a­dása helyére, rendkívüli mi­nisztertanácsot hívott össze, — jelenti a londoni rádió­­párt elnöke beszámolt az EVK párizsi elutasítása után bekö­vetkezett külpolitikai helyzet­ről.­­Az EVK halott és Aden­auer kancellár, valamint a koalíciós pártok külpolitikája kudarcot vallott — mondotta Ollenhauer. Brüsszel­i A kormány körül­ nem titkolják nyugtalanságukat Brüsszelben feszült figye­lemmel kísérték a francia nemzetgyűlés vitáit Az eluta­sító szavazás nem jelentett tényleges meglepetést, azon­ban — mint az AFP megjegyzi — »az utolsó pillanatig nem akartak hinni benne­. »A belga kormánykörök — jelenti az AFP — átérzik a francia döntés teljes súlyát. Belga politikai körökben utal­tak Spaak külügyminiszter következő kijelentésére: Ha az EVK-t elutasítják, más meg­oldást kell keresni. A pnás megoldás­ szükségességét Brüsszelben hétfőn este poli­tikai körökben mindenki át­­látta. Most arra várnak, mit javasol Mendes-France a nyu­gati védelem és a német újra­­felfegyverzés problémájának megoldására. A kormánykörök nem titkolják nyugtalanságu­kat.* A holland külügyi minisztériumi „nagyon rém hír** A hollandi külügyminiszté­rium szóvivője hétfőn este »nagyon rossz hírnek« minő­sítette az EVK francia részről történt elutasítását. Kijelen­tette, hogy »ez a döntés olyas­valaminek bukását jelenti, aminek megvalósítására oly régóta és oly nagy erőfeszítés­sel törekedtünk". Baden-Badenban lesz a rendkívüli nyugatnémet minisztertanács Megdöbbenés Bonnban •"Szerda, 1954. szeptember 1­

Next