Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-03 / 286. szám

Péntek, 1051, december S.i A PAL-WTCAI FIÜK Molnár Ferenc regényének színpadi változata a Petőfi Színházban Ha majd színháztörténetíróink egy emberöltő múltán az 1954 —55-ös színiévadról fognak írni — úgy emlékeznek meg majd róla, hogy­­ez az esz­tendő a magyar színpadokon az átdolgozások időszaka volt­. Mégis, a jövendőbeli olvasó minden bizonnyal megbocsátja majd ezt a kicsit gúnyos, ki­csit fájdalmasan­ szemrehányó megállapítást két kitűnő át­dolgozás miatt. Az egyik Tabi Lászlónak Csiky Gergely Ba­jusz című színművéből írott Párizsi vendég­e lesz s a má­sik Török Sándornak Molnár Ferenc A Pál­ utcai­­fiúk­ című világhírű regényéből alkotott színműve, amellyel a Petőfi Színház a napokban lépett kö­zönségünk elé. A nagyszerű regény — melyből csupán az 1900-as évek hajnalán két év alatt ne­gyedmillió pelei ágy fogyott el — napjainkig sok színpadi írónak ihlette meg a fantáziá­ját. Még eddig mindegyiknek beletörött a bicskája. Még olyan kitűnő színpadi szak­emberé is, mint Hevesi Nán­dor. Amerikában, Németország­ban filmet is készítettek be­lőle, több-kevesebb sikerrel. Egyik átdolgozás sem érte el a remélt és kívánt hatást, mert mindegyik megmaradt a re­gény egyszerű illusztrációjá­nak keretei között; nem bo­gozta ki a műben rejtező pom­pás társadalmi szatírát és megrázó emberi tragédiát. Tö­rök Sándornak, kitűnő írónk­nak, Czimer Józsefnek, a Pe­tőfi Színház annyi jó új ma­gyar darab születésénél bébás­­kodó dramaturgjának segítsé­gével — éppen ezt a két szá­lat sikerült megragadnia. Tö­röknek, a regény cselekmény­­béli sorrendjének kisebb mér­vű megváltoztatása árán sike­rült kerek, szerves drámát te­remtenie. A regénynek már említett két fő szála eleven plaszticitással bontakozik ki a darabból. Az már Molnár Fe­renc nagy gyermeklélektani ismeretének köszönhető, hogy a­­ világirodalom jelentős ifjú­sági alkotásaihoz hasonló mó­­don egyidőben kétféle gyer­meki romantikát is meg tud mutatni művében. Az első, a pompás gitt-egyletesdi, amely amellett, hogy romantikus gyermek-vállalkozás, a kiegye­zés­­ utáni kornak is ragyogó torzrajza, a hatalmasan fejlő­dő kapitalizmus R. T.-igazga­­tósági életének gyöngyöző hu­morral megalkotott karikatú­rája. Ez, a felnőttektől ellesett öncélú ál-romantika a titulu­sokért vívott ádáz harcnak, az Üres külsőségeknek, szólamok­nak a világa. A másik: a grund ügye, a tragikus szál, amely forró, sodróan szenvedélyes hazafias érzéseket vált ki a pál utcai fiúikból. Csoda zajl­ik : le a szemünk láttára a színpa­don: a gyámolatla­n kis Neme- s esek a grundbéli »Hazáért« ví­vott elszánt, áldozatos harcok , során válik a világirodalom ifjúsági hőseinek: Huckleberry Finnek és Timurnak egyen­rangú, halhatatlan társává. Ennek a harcnak a során ve­­­­szítik el a grund fiai a mél­­­­tatlanul megalázott, hőslelkű­­ kis Nemecsercet, majd magát s a megvédelmeze­tt grundot.­­ Oldalakat lehetne teleírnunk ■ ennek az eredeti regénnyel , egyenértékű színműnek a rész-­­ létezésével. Ilyen nehéz feladatot tán­­ még sosem oldott meg a Petőfi­­ Színház tehetséges színész­­gárdája, mint a Pál­ utcai fiúk , bemutatásával. Tizennégy-ti­ ,­zenöt éves fiúkat kell megele-­­ venítenniök, a serdülőkor sajá­ ( tos, lélektani problémáival, a­­ bontakozó emberi lélek ezer- ] rétű szövevényességével. A­­ legnagyobb elismerés hangján ] mondjuk: nagy “ vállalkozásul] ] igen jól sikerült. Mindegyik 3 színész­­halálosan-komolyan­­ játssza a szerepét, akárha­­ Hamletet vagy Lucifert játsza- ■ ná. Egyik sem akar erő-ere-­­ jével gyermeknek látszani; a szívük mélyén váltak gyer-­­ mekké, amikor azonosultak­­ Szerepükkel.­­ Békés Itala, Nemecsere sze­repében, eddigi színészi pálya-­­­futásának legjobb alakításával , a darab kimagasló színészi tel­jesítményét nyújtja. Ilyen le­­­­hetett az a kis grund-gyerek,­­ akivel a fiatal Molnár Ferenc találkozhatott az akkori s­nanz-stadt* beépítetlen tel­kein. Csupa szív és lélek. Mint bábból a lepke úgy bújik elő a gyámoltalan kis közlegény figurájából a felejthetetlen hős alakja, aki elkíséri az embert haláláig. Szinte minden külső­ségéé színészi eszköz igénybe­vétele nélkül, csak a szívével játszik. Legtöbbször hallatlan drámai erő árad alakításából: talán csak Gobbi Hilda Nyilas Misije volt ennyire emlékeze­tes alakítás a Légy jó mind­­halálig-ban. Amikor a fán rej­tőzve, kihallgatja a vörösinge­­sek titkos tanácskozását és egymagában száll szembe tíz ellenséggel — szívbemarkolóan nagyszerű, Elemi erővel csat­tan föl a taps. Az egész elő­adásnak ez a rész a csúcs­pontja, fénypontja. Csak az a baj, hogy utolsó jelenete, a haldoklása nem méltó egész darabbeli játékához. Egysze­rűen­ naturális eszközökkel, fizikai halált produkál s így menthetetlenül naturalizmusba fullad alakítása. Itt kicsúszott a rendező kezéből, nem a sze­repében megírt belső drámát játssza el. Ha halkabb, egysze­rűbb lenne, kevesebb külső­séggel, szinte hibátlanná vál­hatna alakítása. Meg kel mon­danunk azt is: játéka a bemu­tató óta estéről estére javul s ezáltal az egész előadás mű­vészi színvonala is emelkedik. Az est­ét a színpad nagy eseménye Nemecsek alakításán kívül Weisz szerepében Rozsos István játéka. Tökéletesen fedi a regénybeli alakot. Leg­apróbb mozdulataira, hang­súlyaira forró nevetéssel, zúgó tapssal reagál a közönség. Ta­lán senki sem vált annyira át­­élten gyerekké fiatal társai közül, mint ez a kiváló, évről évre mélyülő, kibontakozó te­hetségű művészünk. Hosszasan méltathatnék Boka alakítóját, a tehetséges Szabó Gyulát, vagy a nagy­szerű Geréb Dezsőt formáló Patrik Józsefet, az esetlen, darabos kamaszt játszó Szo­­boszlai Sándort, a legendás füttyögető Csónakos szerepé­ben. Vagy a ragyogóan játszó «Barabás—Kolnai« kettőst, Ambrus András és Garai Jó­zsef Játékát, vagy Gyuricza Ottó pompás, »elegáns« Cse­léjét. Patassy Tibor kitűnő Ács Ferije sokszor elhomályo­sítja Szabó Gyula Boká­ját, aki túlságosan csak az érzel­mekre alapítja figuráját. Rá­kosi Mária, Boray Lajos, Fe­Hajnal, szekerek az úton. Oly tiszta és csillogó min­den, tavaszt játszik a késő­őszi hajnal. Színek festenek ki az áttetsző ködből. Vörösen mered az égnek a gyulai vár romló bástyája. Barnán fény­lenek a friss szántás nehéz hantjai. S mintha csak tel­jessé akarnák tenni e reggeli szín­játékot: autónk előtt ezek ugranak át az úton. Arany­barna foltok fénylenek sima testükön. Az úton egyébként szekerek szállingóznak, egy-egy család mindegyiken, csaknem teljes számban. Aki nincs itt, azért maradt odahaza, hogy ellássa a jószágot. A lovak az új kö­­vesúton poroszkálnak, inkább élvezet nekik, mint munka, a régi sártenger után, Dénesmajor népe szavazni megy. Történelem kutyafuttában Dénesmajor régi település, ősi nevén Várajt. A gyulai vár népe lakott itt is. Aztán elpusztult, majd majorságként, gróf Almássy birtoka lett s talán az egyik fiatal gróftól kapta új nevét. Most Gyula­vári községhez tartozik, de kü­lön központ s igazi tanusvilág. Négy-ötszáz lélek él itt, több­nyire nagy családokban, mert a földosztáskor itt kapott ház­helyet, szántót, akinek sok volt a gyereke. Öt és tíz hold közötti birtokokat szabtak a grófi földből, aszerint, hány tagú a család, ki mennyit bír, kinek mennyi jut. Ennek most tíz éve. Hogy azóta mi minden tör­tént, arról a szavazás s a sza­vazók maguk hűen vallanak. »Adjuk a szavunkat« A ^szavazni* kifejezést nem használják errefelé, ehelyett így mondják: »Visszi át a sza­vunkat «. Vagy, ahogy egy ké­sőbb bemutatandó öreg ma­gyar fogalmazta: »Megyünk, adjuk a szavunkat«. Ami nem­csak ízesebb, de második je­lentése is van s ebben mé­lyebb értelem. Érkeznek a szekereit az egy­kori major elé, mely most kul­túrterem és ma szavazóhelyi­ség is. Aki legmesszebbről jön, tíz kilométert szekere­­zett, s ez a hazatéréssel együtt húsz, ha még éppen otthon maradt valaki az állatok mel­lett s később újra indul, ösz­­szesen negyven. Nincsen hideg, de negyven kilométer valami így is. Min­den dicsérő szó helyett álljon itt két szerény szám: a­ 349 választó közül kilenc órára le­szavazott 208, tizenkettőre 346. A hiányzó hármat a déli vo­nat hozta. Egy öreg dohánykertész Belép egy kis ember, oly egyenes a háta, mintha még mindig a leányok vizsgálódó tekintete előtt akarna büsz­kélkedni. Nyolcvankét éves, neve Pongrácz Mátyás, foglal­kozása dohánykertész, Ő mondta így: » Adjuk a szavun­kat”. Közben a bajuszához nyúl, de nem sodorja meg, mert oly bozontos, hogy nem lehet összesimítani. Beletúr hat és felborzolja. A tekintete révedező, bizony öreges. — Idén olyan volt a do­hány, kevésszer láttam én még ilyen szépet — mondja. A férfiak már reggel le­tanyáztak, az öreg is közéjük ül. Valaki megszólal: — Pedig Mátyás bácsi már látott dohányt eleget. — Az igaz, — mondja az öreg. — De az a grófé volt, amit régen láttam. Más volt az, mikor szép volt, akikor is. Ebből megérti, akinek van hozzá füle, hogy mire adta az imént a szavát Pongrácz Má­tyás. Két tanító Kávási Ferencet jelölte Dé­nesmajor a megyei tanácsba. Eddig is ott dolgozott, elnök­­helyettesi tisztben. Itt szüle­tett Gyulaváriban, s tanító lé­vén, itt is tanított. Ahogy a szekerek érkeznek, egyikről is, másikról is oda­kiált valaki Kávási Ferencnek: — Hogy van tanító úr! (Kü­lönben az »elvtárs« megszólí­tás járja, még a kiskapuban is, de ez a szó kivétel, nem érzik összetételnek, ez egy szó: »tar­tóúr«.) Vagy így kiáltanak: — Adjon igten, hát eljöttél Ferenc. Egykori tanítványok vagy a szüleik. — Mégis csak más az — ma­gyarázza egy izgő-mozgó sánta ember. — Ez a Kávási Feri itt született, tudja, mi kell itt a népnek. A mostani dénesmajori taní­tót, Tóth Jánost a községi ta­nácsba jelölték. Ő is alföldi ember, Kondorosra való. Mi­óta itt van, két tanteremmel nőtt az iskola, megnyílt s megszépült a napköziotthon, most építenek kerítést az is­kolaudvar köré, mert Tóth János az új tanévben gazda­sági gyakorlatra kertet tele­pít majd oda. Huszonhét éves, kiváló tanítónak tartják, s azért is becsülik, mert a gaz­dálkodáshoz is ért. Ilyen remekeket mond, mi­kor, ha csöndes szóval is, mun­káját dicsérik: — Nincs abban semmi. Csak csinálni kell, a magyar pa­rasztnak vérében van, hogy mindenből virágot fak­asszon. Hazafelé A kisvasúton utazom vissza Gyulára. Beszáll egy idős gaz­da a feleségével, ők is sza­vazni voltak s most hazatér­nek a tanyájukba. A néni azt meséli, hogy milyen jó is lesz most, mert az ebédet már meg­főzte, csak­­meg kell melegí­teni. Szaporán pereg a nyelve, most már­ az urát dicséri, hogy higgyem el, annak kedvéért érdemes jókat főzni, mert az nem részeges, nem kártyás, nem dohányos, és — ami fon­tos — sosem jár szoknya után. A bácsi hallgatja egy dara­big, aztán már nem futja a türelméből.­­ — Hagyjad már, mit kell azt hánytorgatni. Vagy a maga gazdája az ember, vagy nem. A gazdának pedig vigyázni kell. Azért gazda. Elhallgat, kitekint az ablakon. Nem is volna ebben semmi különös feljegyzésre méltó, ha nem éppen a szavazás napján mondaná egy idős ember. De ezen a vasárnapon nagyobb a visszhangja még az ilyen egy­szerű bölcseségeknek is. »A gazdának vigyázni kell.« Szívesen tanúskodom e nagy napról s örömmel adok hírt róla, hogy Dénesmajor gazdái­nál jó kézben van ez­ az ősz­szel is színes, termékeny föld. Tudnak vigyázni rá. Sebestyén György nyő Aladár igen jó színészi alakítást nyújtanak nyúlfark­nyi szerepükben is. Az előadásnak a Békés Italáé mellett legmegrázóbb, leg­emberibb és mégis — vagy tán éppen ezért — legegyszerűbb alakítása Molnár Tiboré, Ne­­mecsek agának szerepében. Tán összesen tíz mondatot mond és ötször megy végig a színpadon, aztán némán pró­bál egy új ruhát, varr, amíg egyetlen fia agonizál... mint­ha egy bűvös kéz kettévá­lasztaná a színpadot: a fölös­legesen túlzó színpadi effektu­sokkal haldokló Nemecsekről minduntalan átvillan a néző szeme Molnár Tiborra, akinek emberi egyszerűségű, salhag­­talan mozdulatai, ügyefogyott, aggódó pillantásai megrázób­­ban adják hírül fia elkerülhe­tetlen halálát, mint Békés Itala játéka. Nikkel-kantáros szemüvege, kiült fenekű, ki­térdesedett nadrágja regény­nél többet mond el a proli szabó-család nyomorúságáról. Apáthi Imre szárnyaló fan­táziával, merészen formálta meg a sikerült színpadi át­iratban a Molnár Ferenc által elképzelt, sokhelyütt csak fi­noman, burkoltan jelzett belső, emberi drámát és erőteljes társadalmi szatírát. Eleven élettel töltött meg minden szí­nészt, alakításukban biztos kézzel bontotta ki a régi világ korhű levegőjét, tiszta roman­tikáját. A nézőt magával so­dorja a jó előadás. Roppant érdekes dolog , a Pe­tőfi Színház előadására tódul­nak a felnőttek és sokan, akik azt hiszik, hogy ifjúsági elő­adást látnak, alibiként négy­­ötéves kisgyerekeket visznek magukkal, hogy ezután ők is megnézhessék az előadást. Rengetegen akarják látni, ho­gyan elevenedik meg a rég elszállt ifjúság a kitűnő elő­adás nyomán. Nengrády Mik­lós ragyogó díszletei hibátla­nul varázsolják elénk az emlé­keinkben élő­­édes grunde-ot, a titokzatos varázs. Füvész­­kertet, az öreg iskolát és a nyomorúságos kis -franz­­stadti­ proli-lakást. Való éle­tet áraszt Neogrády mindegyik színpadképe, akárcsak Avar Ildikó kitűnő, művészi jel­mezei. A Petőfi Színház a legmele­gebb elismerést érdemli meg nagysikerű produkciójáért, mellyel Molnár Ferenc világ­hírű regényével kapcsolatban évtizedek óta fennálló adóssá­gunkat törlesztette le. S Hunyady József :A GAZDÁNAK VIGYÁZNI KELL !­ Il­ijyar Nemzet NAPLÓ | DECEMBERI!! Tegnap este mutatták be az Operaházban a «Bihari nó­­tája«­ című új magyar táncjá­tékot. A négy felvonásból, hét képből álló balett zeneszerzője Kenessey Jenő. A szöveget Oláh Gusztáv és Bálint Lajos írta, a koreográfiát Vashegyi Ernő tervezte és tanította be. A díszleteket Fü­­löp Zoltán és Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. Az Operaház kettős szereposztás­ban készítette elő a darabot. A csütörtöki bemutató főbb szerepeit Pásztor Vera, Csi­­nády­ Dóra, Fülöp Viktor, Ősi János és Sallay Zoltán táncol­ják..­l.Osonczy György érdemes művész, a Magyar Állami Ope­raház tagja kétheti vendégsze­replésre a Német Demokra­tikus Köztársaságba utazott.­­ Diósy Antal legújabb akva­­relljeiből rendezett szép­­ki­állítást a Lenin körúti grafi­kai bolt.* Szerda reggel román kultu­rális delegáció érkezett Buda­pestre a magyar-román kultu­rális egyezmény 1955. évi munkatervének tárgyalására. A küldöttség vezetője Nicolae Belu művelődésügyi minisz­terhelyettes. Tagjai: Ion Mi­­hai, a Román Kultúrkapcsola­­tok Intézete igazgatóhelyettese és Mihai Radu, a küldöttség tit­kára. Az érkezésnél Non György népművelési minisz­terhelyettes, a külügyminisz­térium, az oktatásügyi minisz­térium, a Magyar Tudományos Akadémia képviselői fogadták a delegációt. Jelen volt a fo­gadásnál Stefan Cleja, a Ro­mán Népköztársaság budapesti nagykövete és Petre Gheorghiu nagykövetségi tanácsos. □ Bérleten kívüli mikrohang­­le­mez-e­lőa­dáso­kat rendez a nagymező utcai Kodály Zoltán Kultúrotthon. December 3-án, pénteken este 7 órakor eredeti felvételről bemutatják Gersh­win Porgy és Biss című ope­ráját, a legkiválóbb néger énekművészekkel. December 4-én, szombaton d. u. 4 óra­kor Toscanini vezényel. Mű­sor: Mozart: Jupiter szimfó­nia, Beethoven IV. és V. szim­fónia. Prokofjev: Klasszikus szimfónia. December 18-án ugyancsak új felvételről be­mutatják Handel Messiás cí­mű teljes oratóriumát. Az ere­deti verziót Scherchen ve­zényli Egy nagy karmester halálára ! Sovány, magas, kissé hajlott alakja, kopaszodó feje még most is emlékezetünkben él a Zeneakadémia, Vigadó, Városi Színház és Operaház koncert­jeiről. A magyar zenei élet is gyászolja Wilhelm Furt­­wanglert, a Filharmóniai Tár­saság tiszteletbeli tagját, ko­runk egyik legnagyobb kar­mesterét. Zeneértő családban nevelke­dett. Apja híres archeológus volt. Münchenben, Strauss Rich­ard baráti köréhez tarto­zott az ifjú Wilhelm Furt­­wangler, aki előbb Breslau­­ban, Zürichben, majd szülővá­rosában színházi karmester. Aztán Berlinbe szerződik s az első világháború táján kezdik ismerni egész Európában. 1922-ben a lipcsei Gerwandhaus hangversenyeit vezényli, ez­után a newyorki filharmoniku­­sok élére kerül, onnan a ber­liniek hazahívják. A második világháború után is sokat repelt és 1948-ban Buenos Airesben fogadott el szerző­dést, majd Svájcba költözött . Claremsban lakott. A nyáron még ő állt a salzburgi ünnepi játékok megnyitó díszelőadá­sán az együttes élére, hogy el­vezényelje Weber remekét. »A bűvös vadászat. Szuggesztív erejű, zseniális karmester volt, Beethoven művészetének ragyogó tolmá­­csolója, Mozart szimfóniáinak alázatos megszólaltatója, a ze­nekar fölényes és virtuóz, egy­ben költőien remek, reműkölt zenei eszméket terjesztő tudó­sa. Amilyen tragikus a halála, oly vigasztaló, hogy karmesteri tudását megörökítette a hang­szalag az utókor számára. Aki valaha is hallotta az ő felfo­gásában a IX. szimfóniát élő hangversenyen, soha életében nem felejti el. (K.) Egy elveszett tankönyv története (Kilenc fejezetben) (Barátom vegyészmérnök, sokat dolgozik, sokat keres. Munkahelye a távol külváros­ban. Kis autóját negyed évszá­zada maga vezeti. Két kislánya van, az általános iskola ta­nulói. Jó, szép, rendes gyérét kék.) I. fejezet. Az egyik kislány vala­hogyan elvesztette »Magyar Nyelvtan­ könyvét, az »Ait, isk.« VI VI. osztályra szólót. Nem mert szólni otthon, be­járta az egész várost, de se­­hol sem tudta beszerezni az illető tankönyvet. Pedig az illető tankönyvből tanul ma­gyar nyelvtant az V. és VI. általános iskola minden ta­nulója Magyarországon. A könyv nélkülözhetetlen — te­hát szégyen ide, szégyen oda — szól az apának. II. fejezet: Az apa elindul, majd ő meg­szerzi a könyvet. Autón megy, mert sétt a dolga. Első köny­vesbolt: ilyen nyelvtan elfo­gyott. Második: elfogyott. Harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik. ■­ rég elfogyott, tessék talán o­mszéd könyvkereskedésben megpróbálni.« Mindenütt ked­vesek voltak, sajnálkoztak az eseten. III. fejezet. A kilencedik könyvüzlet: Rákóczi-út 64. Itt tudóskül­sejű kiszolgáló pillanatok alatt elmondja: ez a tankönyv a könyvesboltban elfogyott és nem is kapható. De a­ múlt héten kaptak egy körlevelet (minden könyvkereskedés megkapta), melyben az állt, hogy az­­Ált. Isk. V., VI. osz­tályú Magyar Nyelvtan korlá­tolt példányszámban kapható a Tankönyvkiadó Vállalat Ná­dor utcai központjában­. (Az első nyolc könyves — úgy lát­szik — nem vett tudomást a körlevélről, egymáshoz kül­dözgették a vevőt.) IV. fejezet. Honvéd­ utca. A Tankönyv­­kiadó Vállalat egy hivatali épület legfelső emeletén ter­jeng. Sok, sok szobában. Az épületbe csak igazoltatás és kapucédula felmutatása után lehet belépni. V. fejezet. Sok szobában kell kérde­zősködni, míg megmondják, hogy hol van az illető tan­­könyv illetékes elintéző szer­ve. A szerv kis szobác­ska, két rendkívül előzékeny és szol­gálatkész hivatalnokkal. »Igen, igen, az elveszett tankönyv esete idetartozik. Tessék he­lyet foglalni.. . VI. fejezet. — Igen, az illető tankönyv nálunk kapható. Tessék be­nyújtani egy »igénylés«-t. És egy postacpakket két forint befizetéséről. Annyiba kerül ugyanis az Ált. Isk. V., VI.-os Magyar Nyelvtan egy példá­nya. Szerényen megjegyezzük: — Talán itt is ki lehetne fizetni a kettő forintot. — Nem, nem, mi nem ke­zelhetünk készpénzt. Méltóz­­tassék talán a postán — volt a még szerényebb válasz. VII. fejezet. Postahivatal. Véletlenül na­gyon sokan állnak előttünk az illetékes befizetőablaknál. Tíz perc és máris kezünkben van a postacsakk kettő forint befizetéséről, pontosan, rende­sen megcímezve és kiállítva. VIII. fejezet. Vissza a tankönyvkiadó ille­tékes osztályához. A csekk át­adása, különböző elszámolási könyvekbe, pénztári naplóba, kimutatásokba való bevezeté­se szintén pár tíz perc. Kapunk egy raktárba szóló kiutaló cé­dulácskát. IX- fezejet. , Raktár. A tartkönyvecske egy perc alatt belesimul a te­nyérbe. — Este a kislány már tanulhat belőle. * Több fejezet nincsen. Reg­gel fél tízkor indultunk el autón. Most háromnegyed kettő. Elfogyott körülbelül két liter benzin és négy olyan óra, amit munkára, esetleg pihenésre vagy szórakozásra lehetett volna fordítani. És hány óra, hány nap volna ez, ha gyalog indultunk volna el. Egy csomó embernek munkát adtunk — ha percekre is. Tisztelettel kérjük az illeté­kes illetéket, nem volna-e le­hetőség egy ilyen­­elveszett tankönyv eseté­­ben valami egyszerűbb és rövidebb ideig tartó elintézési módra? Reméljük, hogy igen. Vagy írjanak egy tankönyvet arról, hogy lehetne a még ma is virágzó bürokráciát megszün­tetni . . . Bródy András

Next

/
Thumbnails
Contents