Magyar Nemzet, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-07 / 81. szám
Magyar Nemzet ?_ __________________________________A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA__________________________________ Amit nem lehet elfelejteni írta ! Parragi György Lezajlottak hazánk dicsőséges felszabadulása tizedik évfordulójának nagyszabású, lélekemelő ünnepségei. Az ünnepségek fényei sokáig melegítik majd a magyar nép aprajának-nagyjának szívét,el nem halványulóan maradnak meg emlékezetünkben. Az ország fővárosában, de a magyar vidéken is minden hazaszerető ember közvetlenül átélte a magyar történelem 1945—1955 közötti tíz esztendejének győzelmes lendületét, kitáruló szépségét, hatalmas, új perspektíváit, milliók szívét dobogtatta hát meg ez a dicsőséges évforduló. Milliók érezték át, hogy a magyar történelem új szakaszának részvevői, építői lehetnek. Munkások és parasztok egysége, szövetsége az ünnepi fény özönében még mélyebb, öntudatosabb értelmet kapott. Az együvétartozásnak forró átérzése támadt fel az április 4-i katonai díszszemlén mindenkiben. Mert hiszen a munkások és parasztok fiai vonultak fel és szálltak el repülőgépeiken e csodálatosan szép április 4-én Budapesten, a Sztálin téren. Ezek a katonák, a magyar néphadsereg tagjai valóban a nép hadseregének fiai, a mi fiaink, a magyar munkásságnak, a magyar parasztságnak, a néppel összeforott értelmiségnek a fiai. A feléjük küldött tapsok, üdvözlések, a büszke és szerető szemeknek szeretetteljes intései azt fejezték ki, hogy szeretjük néphadseregünket, bízunk fiaink, testvéreink hazaszeretettben, tűnjük, hogy minden erejükkel, korszerű fegyverükkel, tudásukkal készek megvédeni a szocializmust építő magyar haza eddigi vívmányait és biztosítani fogják tovább is a békés alkotó munka újabb nagy eredményeit. Az ünnepi napok lelkesedésének napfényes árjában még inkább, mint bármikor, felragyogó büszkeséggel ismerte fel népünk, hogy Magyarország dolgozó népe, a magyar nép hadserege nincsen egyedül, nincsen magára hagyatva, nem rokontalan már a népek nagy családjában. Az ünnepek egyik legmaradandóbb emlékeként az a tudat marad meg bennünk, hogy erős és hűséges barátaink állnak mellettünk, elsősorban a hatalmas Szovjetunió, amelynek nemcsak felszabadulásunkat köszönhetjük, de békés alkotó munkánk minden eddig elért nagyszerű eredményét. Az ünnep fénye azonban nem tüntethette el a magyar nép gyászos emlékeinek sötét árnyékait. Minél inkább átérezzük a sokáig elvesztett kincsnek, a nép szabadságának, a haza függetlenségének visszaszerzett felbecsülhetetlen értékét, annál éberebben vigyázunk reá. Amikor az április 4-i felvonuláson láttuk színesen, boldogan felvonulni a gyermekeket, énekelni, táncolni az ifjúságot, még szenvedélyesebben éreztük át, mi mindent köszönhetünk a tíz évvel ezelőtt bekövetkezett felszabadulásunknak, és azt is, hogy milyen halálos veszélyektől, komor és brutális fenyegetésektől kell megóvnunk magyar életünk szemefényét, biztató jövőjét, gyermekeinket és unokáinkat. És hogy ezt kemény elszántsággal, a szülőnek önfeláldozásával tehessük, szükséges, hogy az ünnepi fény özönében meglássuk azokat a sötét emlékeket, amelyeket Magyarország történelme gyászos korszakának sebeiként hordoz magában minden becsületes magyar ember és felismerjük azokat a veszélyeket, amelyek ugyanannak az ellenségnek, a német militarizmusnak részéről sötétlenek Európa egén. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy örök mementóként figyelmeztessük a magyar népet arra, hogy a felszabadulás ünnepe nemcsak a napkeltének, a hajnalhasadásnak, a nagy rettegés megszűnésének, az évszázados politikai, társadalmi, gazdasági elnyomatás alól való felszabadulásnak,a nagy halálú tömegsírjából való felszabadulásnak az örömünnepe, hanem emlékeztető nap is. Ez az ünnep emlékeztet bennünket arra, hogy milyen mélységből emelte fel népünket a felszabadulás. Nemes Dezső :Magyarország felszabadulása című könyvének adatai megrázó és meghökkentően elgondolkoztató módon figyelmeztetnek bennünket arra, amiről soha nem szabad elfeledkeznünk. A könyv legdrámaibb és bízvást mondhatjuk legidőszerűbb része az, amelyben leírja, milyen brutális kegyetlenséggel bánt el a német militarizmus az egész magyar néppel kivétel nélkül. A könyvnek ez a része az egész magyarság lelkiismeretéhez szól, s felrázza azt különösen ezekben a hónapokban, amikor az amerikai imperialisták és csatlósaik a legetnikusabb macchiavellizmus elveit bűnös lelkiismeretlenséggel követve, feltámasztják azt a német militarizmust, amely a magyar népnek nemcsak a legvérlázítóbb megaláztatásait, de legfájdalmasabb sebeit, felejthetetlen véráldozatait okozta. Mi volt Magyarország helyzete a második világháború alatt.? Triflökr jellemezte ezt a helyzetet Rákosi Mátyás 1944. áprilisában, röviddel Magyarország teljes náci megszállása után, amikor ezeket mondotta: »Az ország ma elszenvedi mindazt a gyötrelmet, ami a német megszállással együtt jár és ugyanakkor Hitler szövetségese is.« Valóban megkínzott meggyalázott, megszállt ország voltunk és ugyanakkor a legtermészetellenesebb módonszövetségese® voltunk a hitleri Németországnak. E természetellenes »szövetségnek« az volt a velejárója, hogy a német militarizmus fenevadját magyar katonák, magyar polgári személyek vérével kellett napnap után a Horthy-rendszernek, majd a Szálasi rémuralomnak etetnie csak azért, hogy a saját nyomorult életüket néhány hónappal, vagy nappal meghosszabbíthassák. Az 1944. szeptember 8-i minisztertanács jegyzőkönyve szerint Vörös János, akkori vezérkari főnök többek között ezeket mondotta: »Két év óta kértük Varsó alatti gyaloghadosztályaink hazaengedését az ország határainak védelmére. A németek ezt megtagadták. Egyetlen lovas hadosztályunkat is kierőszakolták, amely bevetése után súlyos veszteségeket szenvedett.« Súlyos veszteségek? Ezt közömbösen és fölényesen iondotta az akkori magyar vezérkari főnök. Hogy mit jelentenek ezek a súlyos veszteségek, azt a második világháborúban elpusztult 600 000 magyarnak özvegyei és árvái tudnák csak igazán megmondani. Hogy mennyire mindenben behódoltak az akkori rendszer népnyúzó urai a náci megszállóknak, arra nézve jellemző adatokat kapunk e könyvben az 1944. október 15-i koronatanácsi ülés jegyzőkönyvéből. Ebben Vörös vezérezredes következő közlését olvashatjuk: »A németek azzal utasították vissza a 10. honvéd hadosztály Budapestre hozatalát, hogy Budapestet ők fogják védeni.» A továbbiakban ezt írja Nemes Dezső: A magyar csapatok tehát csak maradjanak teljes egészében a fronton, majd a németek addig katonailag berendezkednek Budapesten. Tervük végrehajtásában teljes engedelmességet követeltek a magyar kormánytól. Ennek a tervnek megfelelő parancs érkezett ultimátum formájában a koronatanács összehívásának napján, október 15-én délelőtt 10 órakor Guderián vezérezredestől, a német vezérkar főnökétől. A válaszra a ►►németek csak 12 óra határidőt engedélyeztek® — közölte Vörös vezérezredes. — Az ultimátum értelmében a németek átveszik a komandót az összes honvédség erői felett. Mit bizonyítanak ezek a szavak? Azt, hogy ölhetett kezekkel, kardrántás nélkül, pipogya módon dobták oda a magyar honvédek életét, a magyar haza függetlenségét a náci megszállóknak. Pedig ebben az időben még maga Horthy is kénytelen volt a koronatanácson elismerni, hogy a »németek falvainkat kifosztják, visszavonulásaik alkalmából mindent, ami érték, elvisznek, épületeket levegőbe röpítenek«. Kénytelen volt beismerni azt is, hogy tudatos hozzájárulásával »a náciknak mindent, amit tőlünk követeltek, úgyszólván ingyen odaadtunk®. Természetesen ezalatt nemcsak búzát, állatokat, bauxitot, olajat kell értenünk, hanem mindenekelőtt, a magyar vért. Ennek a politikának, a német militarizmussal való ördögi cimboraság politikájának az áldozata lett az ország. Ennek a politikának az érdekében vérzett el az első, a második és a harmadik magyar hadsereg. Érnnek a politikának az érdekében kellett Budapestet, Magyarország koronáját összetörni, magyar aszszonyokat, gyermekeket az ostrom szörnyű szenvedéseinek kitermi. Ennek a politikának az ►érdekében rendelte el a Szálasi-féle rémuralom atotális mozgósítást® hatvan éves korig. Ennek a politikának a jegyében fosztották ki a németek az országot, hajtották el az állatállományt, ürítették ki az élelmiszerraktárakat s rabolták ki a falusi és városi üzleteket, lakásokat. De nemcsak a paraszti házak, gyárak, gabonaraktárak, állatállományok felett rendelkezett a német militarizmus a második világháború alatt, hanem a magyar ifjúság, a magyar férfiak vére, élete felett is. Elvérzett az első, második és a harmadik magyar hadsereg. És még több lett volna a halott, még több lett volna az elpusztult falu és város Magyarországon, ha 1944/ 45-ben a győzelmes tavaszi vihar erejével, a sztálini hadművészettel nem verték volna ki a diadalmas szovjet hadsereg erői Magyarországról a náci és a hazai orasz utcákat . Az ünnepi emlékezés derűs, reményteljes örömünnepén fel kell vetnünk a kérdést, elfelejtheti-e a magyar nép azokat a szenvedéseket, gyászokat, amelyeket a német militarizmus okozott neki? Az utcában, ahol lakom, ha elindulok a munkámra, ha megérkezem három-négy olyan tíz-tizenkétéves gyerek fogad vidáman üdvözölve, akiknek az apjuk ott maradt vagy a Don-kanyarban, vagy pedig valamely német fasiszta koncentrációs táborban. Amikor vidáman üdvözölnek és megsimogatom az arcukat, mint a mesebeli királyfinak az egyik szemem sír, a másik nevet. Arra gondolok, hogy mit vesztettek a német militarizmus által legázolt Magyarországon és mit nyertek, az életüket, a mosolyukat a felszabadult Magyarországban. Az osztrák kormányküldöttség moszkvai útjával kapcsolatosan közös nyilatkozatot adott ki a három nyugati nagyhatalom Eden miniszterelnöki bemutatkozása az angol alsóházban A jemeni államcsíny kudarca A külpolitikai helyzet A MÉGYHATALMI TÁJIG VÁLÁSOKGYE. A párizsi rádió -** washingtoni tudósítója aról számol be, hogy az Egyesült Államokban erősödik az áramlat a Szovjetunióval tartandó tanácskozások, a négyhatalmi értekezlet mellett. A nyugati nagyhatalmak között eszmecsere folyik egy szakértői találkozás időpontjának kitűzéséről. Az összeülő szakértőknek kellene megállapítaniuk a négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet tárgysorozatát. Az időpontra vonatkozó javaslat megtételével a nyugati nagyhatalmak Franciaországot bízták meg. A párizsi rádió arról értesül, hogy francia szakértők foglalkoznak a négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet tárgysorozatára vonatkozó indítványok kidolgozásával is. A United Press közli, hogy Ellender, Louisiana demokrata szenátora, felhívta Eisenhorcer elnököt:foglaljon el szilárd álláspontot** a nagyhatalmak értekezletének kérdésében, mert eljött az idő a négy nagy értekezletének megtartására. Ellender hangoztatta, hogy Eisenhorcer állást foglalt e tárgyalások mellett, de több vezető katonai személyiség, az amerikai kongreszszus köztársasági párti vezetői és Dulles külügyminiszter a tárgyalások ellen nyilatkozott. »A négy nagy értekezletére — jelentette ki Eilender — szükség van. Azt hiszem, egy ilyen értekezlet sok haszonnal járhat, de természetesen csak akkor, ha az elnök meg tudja fékezni a nyilvánosság előtt nyiilatkozgató polgári és katonai tanácsadóit. Az AP jelenti, hogy Vulles kedden úgy nyilatkozott: valószínűtlen, hogy a közeljövőben létre lehessen hozni bármilyen négyhatalmi külügyminiszteri értekezletet. Az Egyesült Államok külügyminisztere nem válaszolt az újságíróknak arra a kérdésére, hogy hol kellene megrendelni ezt az értekezletet. Az egyik tudósító megjegyezte, hogy Raab kancellár Bécset javasolta, egy másik tudósító pedig arra emlékeztetett, hogy Styles Bridges köztársaságpárti szenátor Washingtont említette. Dulles csupán annyit jegyzett meg: nem tudja, hogy Bridges, amikor az értekezlet színhelyéről beszélt, legmagasabb szírvonals találkozóia, «gy külügyminiszteri összejövetelre gondolt-e. A Forward, az Angol Munkáspárt hetilapja kifejti: »Dulles most a négyhatalmi konferencia igazi akadálya, mert úgy tudják, hogy még Eisenhower is szeretné, ha értekezletet tartanának .. .A Nagy-Britannia Kommunista Pártja röplapot adott ki a négyhatalmi konferencia kérdéséről. Ebben rámutat arra, hogy a tory-kormámy, amikor döntést hozott a hidrogénbomba készítéséről és a legerősebb nyomást gyakorolta Franciaországra Nyugat-Németország felfegyverzése érdekében, súlyosbította a nemzetközi feszültséget. Az angol nép azonban tárgyalásokat kíván s nem háborús politikát a tárgyalások hangoztatásának leple alatt. AZ OSZTRÁK KÉRDÉS FEJLEMÉNYEI. Bécsben hivatalosan közzétették, hogy április 11-én Raab kancellár, Schoiff alkancellár, Figl külügyminiszter, Kreisky külügyi államtitkár és a külügyminisztérium három magasrangú munkatársa utazik Moszkvába azon a különrepülőgépen, amelyet a szovjet kormány bocsát rendelkezésükre. A TASZSZ közli, hogy Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország főbiztosai közös nyilatkozatot adtak át Raab kancellárnak az osztrák kormányküldöttség küszöbönálló moszkvai útjával kapcsolatosan. Ez a nyilatkozat — szövege után ítélve — a nyugati hatalmak nyomása akar lenni az osztrák kormányra és meg akarja akadályozni az osztrák kormányküldöttséget abban, hogy konkrét, pozitív eredményeket érjen el a szovjet—osztrák tárgyalások során. A nyugati hatalmak arra szeretnék korlátozni Raab moszkvai küldetését, hogy a magyarázatokat** kapjon a szovjet kormánytól az osztrák kérdésben elfoglalt szovjet álláspontról. »A három kormány — hangzik az angol—amerikai—francia közös nyilatkozat — bízik abban, hogy a szovjet meghívást elfogadó osztrák kormány döntésének eredményét hasznos magyarázatok jelentik majd. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az osztrák államszerződés kérdése mind a négy hatalmat érinti. Ennek ellenére a nyilatkozat szerzői — ahelyett, hogy támogatnák az osztrák kérdéssel kapcsolatos négyhatalmi értekezlet összehívására vonatkozó szovjet javaslatot — végül is azt indítványozzák, hogy az osztrák szerződés problémájának megvitatását bízzon az osztrák kormány küldöttség visszaérkezése után a négy hatalom bécsi nagyköveteinek értekezletére. • A FAIRÉ-KORMÁNY ÚJABB NEHÉZSÉGEI. Nagy elégedetlenséget váltott ki a francia kormány jelentéktelen bérrendezési intézkedése. A bérrendezést valamennyi szakszervezet elégtelennek minősítette, a lapok pedig máris több bérmozgalomról adnak hírt. A francia nemzetgyűlés kommunista képviselőcsoportja javasolta a szocialista képviselőcsoportnak, hogy indítsanak egységakciot a minimális bérek emelése, valamint a bérzónák megszüntetése érdekében. Faure miniszterelnök a külföldi újságírók bankettjén megpróbálta megcsillogtatni a gazdasági fellendülés lehetőségeit, de szavainak nem volt sok hitele a francia közvéleményben. Nem voltak megnyugtatóak a miniszterelnöknek azok a közlései sem, amelyek az alkotmány és a franciaországi intézmények reformjára vonatkoztak, s arra mutatnak, hogy további merényletek készülnek a szabadságjogok ellen. Érdekes volt Faure-nak az a kijelentése, hogy a parlament döntése után a köztársasági elnök feladata meghatározni, mikor írja alá a párizsi szerződéseket. Az atom kérdéssel foglalkozva, Faure hangoztatta, hogy Franciaországnak bizonyos elmaradást kell idlhozntnia és körülbelül kétéves programot kell megvalósítania. Ennek alkalmazása — azt állította — nem lesz szükségszerűen katonai természetű. A Liberation megjegyzi: Faure — valószínűleg akarata ellenére — figyelmeztette a francia közvéleményt, hogy a köztársasági elnök még mindig nem írta alá a megszavazott törvényszövegeket és a német felfegyverzés elleni harc még nem fejeződött be. Anthony Eden az új brit miniszterelnök Az MTI jelenti: II. Erzsébet angol királynő szerdán reggel kihallgatáson fogadta Anthony Eden brit külügyminisztert. A kihallgatás során a királynő Edent Nagy-Brittoflnia miniszterelnökévé nevezte'Vi.' a WcC4. ben lemondott Winston Churchill helyébe. Az MTI közli: Anthony Edent egyhangúlag a konzervatív parlamenti csoport vezetőjévé vála Aszttiá*. * Az angol akóház szerda délutáni ülése Londonból jelenti az MTI. Eden szerdán délután először szólalt fel mint miniszterelnök az angol alsóház ülésén. A Churchill lemondása utáni első alsóházi ülésen Attlee, a munkáspárt vezére, méltatta Churchill miniszterelnöki tevékenységét. Eden az ülésen elmondott beszédében ugyancsak Churchill érdemeit méltatta, majd saját miniszterelnöki felelősségéről szólt. A Zsenminzsipao vezércikke a Kínai Kommunista Párt országos értekezletéről Pekingből jelenti az Új Kína. A Zsenminzsipao keddi számának vezércikke az erőfeszítések összpontosítására szólít fel a Kínai Kommunista Párt országos értekezletén, március 31-én elfogadott határozatok végrehajtása érdekében. Az értekezleten, mint ismeretes, megvitatták a népgazdaság fejlesztését szolgáló első ötéves terv tervezetét, s elfogadták a tervezetre vonatkozó határozatot. Megvitatták továbbá a Kao Kang—Jao Susi-féle pártellenes szövetség aknamunkáját, s ezzel kapcsolatban is határozatot fogadtak el. A vezércikk rámutat, hogy a pártban az ideológiai egység még nagyobb fokot ért el, ilymódon megszilárdult a párt szolidaritása és egysége. Az átmenet időszakában ez rendkívül jelentős a párt ügye, különösen pedig a párt irányvonalának sikeres betartása szempontjából. A lap az ötéves tervről írva hangsúlyozza a nehézipar fejlesztésének elsőbbségét és rámutat: “A jelenlegi nemzetközi helyzetet figyelembe véve nehéziparunk fejlesztése különösen, indokolt országunk védelmének megszilárdítása, Tajvan felszabadítása, az imperialista agresszió visszaverése, továbbá függetlenségünk, szuverenitásunk és területi integritásunk megőrzése érdekében.« A terv különböző célkitűzé