Magyar Nemzet, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-07 / 81. szám

­ Magyar Nemzet ?_ __________________________________A HAZA­FIAS NÉPFRONT LAPJA__________________________________ ­ Amit nem lehet elfelejteni írta ! Parragi György Lezajlottak hazánk dicsősé­ges felszabadulása tizedik év­fordulójának nagyszabású, lé­lekemelő ünnepségei. Az ün­nepségek fényei sokáig mele­gítik majd a magyar nép apra­­jának-nagyjának szívét,­­el nem halványulóan maradnak meg emlékezetünkben. Az or­szág fővárosában, de a magyar vidéken is minden hazaszerető ember közvetlenül átélte a ma­gyar történelem 1945—1955 kö­zötti tíz esztendejének győzel­mes lendületét, kitáruló szépsé­gét, hatalmas, új perspektíváit, milliók szívét dobogtatta hát meg ez a dicsőséges évforduló. Milliók érezték át, hogy a ma­gyar történelem új szakaszá­nak részvevői, építői lehetnek. Munkások és parasztok egy­sége, szövetsége az ünnepi fény özönében még mélyebb, öntudatosabb értelmet kapott. Az együvétartozásnak forró átérzése támadt fel az április 4-i katonai díszszemlén min­denkiben. Mert hiszen a mun­kások és parasztok fiai vonul­tak fel és szálltak el repülő­gépeiken e csodálatosan szép április 4-én Budapesten, a Sztálin téren. Ezek a katonák, a magyar néphadsereg tagjai valóban a nép hadseregének fiai, a mi fiaink, a magyar munkásság­nak, a magyar parasztságnak, a néppel összeforott értelmi­ségnek a fiai. A feléjük kül­dött tapsok, üdvözlések, a büszke és szerető szemeknek szeretetteljes intései azt fejez­ték ki, hogy szeretjük néphad­seregünket, bízunk fiaink, test­véreink hazaszeretett­ben, tűn­jük, hogy minden erejükkel, korszerű fegyverükkel, tudá­sukkal készek megvédeni a szocializmust építő magyar haza eddigi vívmányait és biztosítani fogják tovább is a békés alkotó munka újabb nagy eredményeit. Az ünnepi napok lelkese­désének napfényes árjában még inkább, mint bármikor, felragyogó büszkeséggel is­merte fel népünk, hogy Ma­gyarország dolgozó népe, a ma­gyar nép hadserege nincsen egyedül, nincsen magára ha­gyatva, nem rokontalan már a népek nagy családjában. Az ünnepek egyik legmaradan­dóbb emlékeként az a tudat marad meg bennünk, hogy erős és hűséges barátaink áll­nak mellettünk, elsősorban a hatalmas Szovjetunió, amely­nek nemcsak felszabadulásun­kat köszönhetjük, de békés alkotó munkánk minden eddig elért nagyszerű eredményét. Az ünnep fénye azonban nem tüntethette el a magyar nép gyászos emlékeinek sötét árnyékait. Minél inkább át­­érezzük a sokáig elvesztett kincsnek, a nép szabadságá­nak, a haza függetlenségének visszaszerzett felbecsülhetetlen értékét, annál éberebben vi­gyázunk reá. Amikor az április 4-i felvonuláson láttuk színe­sen, boldogan felvonulni a gyermekeket, énekelni, táncol­ni az ifjúságot, még szenve­délyesebben éreztük át, mi mindent köszönhetünk a tíz évvel ezelőtt bekövetkezett felszabadulásunknak, és azt is, hogy milyen halálos veszélyek­től, komor és brutális fenyege­tésektől kell megóvnunk ma­gyar életünk szemefényét, biz­tató jövőjét, gyermekeinket és unokáinkat. És hogy ezt kemény elszánt­sággal, a szülőnek önfeláldo­zásával tehessü­k, szükséges, hogy az ünnepi fény özönében meglássuk azokat a sötét em­lékeket, amelyeket Magyar­­ország történelme gyászos kor­szakának sebeiként hordoz ma­gában minden becsületes ma­gyar ember és felismerjük azokat a veszélyeket, ame­lyek ugyanannak az ellen­ségnek, a német militariz­­musnak részéről sö­tétlenek Európa egén. Ezért tart­­juk szükségesnek, hogy örök mementóként figyelmeztessük­­ a magyar népet arra, hogy a felszabadulás ünnepe nemcsak a napkeltének, a hajnalhasa­dásnak, a nagy rettegés meg­szűnésének, az évszázados po­litikai, társadalmi, gazdasági elnyomatás alól való felszaba­dulásnak,­­a nagy halál­ú tö­megsírjából való felszabadu­lásnak az örömünnepe, hanem emlékeztető nap is. Ez az ünnep emlékeztet bennünket arra, hogy milyen mélységből emelte fel népün­ket a felszabadulás. Nemes Dezső :Magyarország felsza­badulása­ című könyvének adatai megrázó és meghökken­tően elgondolkoztató módon figyelmeztetnek bennünket arra, amiről soha nem szabad elfeledkeznünk. A könyv leg­drámaibb és bízvást mondhat­juk legidőszerűbb része az, amelyben leírja, milyen bru­tális kegyetlenséggel bánt el a német militarizmus az egész magyar néppel kivétel nélkül. A könyvnek ez a része az egész magyarság lelkiismere­téhez szól, s felrázza azt külö­nösen ezekben a hónapokban, amikor az amerikai imperialis­ták és csatlósaik a legetn­iku­­sabb macchiavellizm­us elveit bűnös lelkiismeretlenséggel követve, feltámasztják azt a német militarizmust, amely a magyar népnek nemcsak a leg­vérlázítóbb megaláztatásait, de legfájdalmasabb sebeit, felejt­hetetlen véráldozatait okozta. Mi volt Magyarország hely­zete a második világháború alatt.? Triflök­­r jellemezte­ ezt a helyzetet Rákosi Mátyás 1944. áprilisában, röviddel Magyarország teljes náci meg­szállása után, amikor ezeket mondotta: »Az ország ma el­szenvedi mindazt a gyötrel­met, ami a német megszállás­sal együtt jár és ugyanakkor Hitler szövetségese is.« Valóban megkínzott meggya­lázott, megszállt ország voltunk és ugyanakkor a legtermészet­ellenesebb módon­­szövetsé­gese® voltunk a hitleri Né­metországnak. E természetel­lenes »szövetségnek« az volt a velejárója, hogy a német mi­litarizmus fenevadját magyar katonák, magyar polgári sze­mélyek vérével kellett nap­nap után a Horthy-rendszer­­nek, majd a Szálasi rémura­lomnak etetnie csak azért, hogy a saját nyomorult életü­ket néhány hónappal, vagy nappal meghosszabbíthassák. Az 1944. szeptember 8-i mi­nisztertanács jegyzőkönyve szerint Vörös János, akkori vezérkari főnök többek között ezeket mondotta: »Két év óta kértük Varsó alatti gyalog­hadosztályaink hazaengedését az ország határainak védel­mére. A németek ezt megta­gadták. Egyetlen lovas had­osztályunkat is kierőszakol­ták, amely bevetése után sú­lyos veszteségeket szenvedett.« Súlyos veszteségek? Ezt kö­zömbösen és fölényesen i­on­­dotta az akkori magyar vezér­kari főnök. Hogy mit jelente­nek ezek a súlyos vesztesé­gek, azt a második világhábo­rúban elpusztult 600 000 ma­gyarnak özvegyei és árvái tud­nák csak igazán megmondani. Hogy mennyire mindenben behódoltak az akkori rendszer népnyúzó urai a náci megszál­lóknak, arra nézve jellemző adatokat kapunk e könyvben az 1944. október 15-i korona­­tanácsi ülés jegyzőkönyvéből. Ebben Vörös vezérezredes kö­vetkező közlését olvashatjuk: »A németek azzal utasították vissza a 10. honvéd hadosz­tály Budapestre hozatalát, hogy Budapestet ők fogják vé­deni.» A továbbiakban ezt írja Nemes Dezső: A magyar csa­patok tehát csak maradjanak teljes egészében a fronton, majd a németek addig kato­nailag berendezkednek Buda­pesten. Tervük végrehajtásá­ban teljes engedelmességet követeltek a magyar kor­mánytól. Ennek a tervnek megfelelő parancs érkezett ultimátum formájában a ko­ronatanács összehívásának napján, október 15-én délelőtt 10 órakor Guderián vezérezre­destől, a német vezérkar fő­nökétől. A válaszra a ►►néme­tek csak 12 óra határidőt en­gedélyeztek® — közölte Vörös vezérezredes. — Az ultimátum értelmében a németek átveszik a komandót az összes honvéd­ség erői felett. Mit bizonyítanak ezek a sza­vak? Azt, hogy ölhetett kezek­kel, kardrántás nélkül, pipo­­gya módon dobták oda a ma­gyar honvédek életét, a ma­gyar haza függetlenségét a náci megszállóknak. Pedig eb­ben az időben még maga Horthy is kénytelen volt a koronatanácson elismerni, hogy a »németek­ falvainkat­ kifosztják, visszavonulásaik alkalmából mindent, ami ér­ték, elvisznek, épületeket le­vegőbe röpítenek«. Kénytelen volt beismerni azt is, hogy tu­datos hozzájárulásával »a ná­ciknak mindent, amit tőlünk követeltek, úgyszólván ingyen odaadtunk®. Természetesen ez­alatt nemcsak búzát, állato­kat, bauxitot, olajat kell ér­tenünk, hanem mindenekelőtt, a magyar vért. Ennek a politikának, a né­met militarizmussal való ör­dögi cimboraság politikájának az áldozata lett az ország. En­nek a politikának az érdeké­ben vérzett el az első, a má­sodik és a harmadik magyar hadsereg. Érnnek a politiká­nak az érdekében kellett Bu­dapestet, Magyarország koro­náját összetörni, magyar asz­­szonyokat, gyermekeket az ostrom szörnyű szenvedései­nek ki­termi. Ennek a politiká­nak­ az ►érdekében rendelte­­ el­ a Szálasi-féle rémuralom a­­totális mozgósítást® hatvan éves korig. Ennek a politiká­nak a jegyében fosztották ki a németek az országot, hajtot­ták el az állatállományt, ürí­tették ki az élelmiszerraktára­kat s rabolták ki a falusi és városi üzleteket, lakásokat. De nemcsak a paraszti há­zak, gyárak, gabonaraktárak, állatállományok felett rendel­kezett a német militarizmus a második világháború alatt, hanem a magyar ifjúság, a magyar férfiak vére, élete fe­lett is. Elvérzett az első, má­sodik és a harmadik magyar hadsereg. És még több lett volna a halott, még több lett volna az elpusztult falu és vá­ros Magyarországon, ha 1944/ 45-ben a győzelmes tavaszi vi­har erejével, a sztálini hadmű­vészettel nem verték volna ki a diadalmas szovjet hadsereg erői Magyarországról a náci és a­ hazai ora­sz utcákat­ . Az ünnepi emlékezés derűs, reményteljes örömünnepén fel kell vetnünk a kérdést, elfe­lejtheti-e a magyar nép azo­kat a szenvedéseket, gyászo­kat, amelyeket a német mili­tarizmus okozott neki? Az utcában, ahol lakom, ha elindulok a munkámra, ha megérkezem három-négy olyan tíz-tizenkétéves gyerek fogad vidáman üdvözölve, akiknek az apjuk ott maradt vagy a Don-kanyarban, vagy pedig valamely német fasiszta koncentrációs táborban. Ami­kor vidáman üdvözölnek és megsimogatom az arcukat, mint a mesebeli királyfinak az egyik szemem sír, a másik nevet. Arra gondolok, hogy mit vesztettek a német mili­tarizmus által legázolt Ma­gyarországon és mit nyertek, az életüket, a mosolyukat a felszabadult Magyarország­ban. Az osztrák kormányküldöttség moszkvai útjával kapcsolatosan közös nyilatkozatot adott ki a három nyugati nagyhatalom Eden miniszterelnöki bemutatkozása az angol alsóházban A jemeni államcsíny kudarca A külpolitikai helyzet­ ­ A MÉG­YHA­T­ALMI TÁJIG V­ÁLÁSOK­­­G­YE. A párizsi rádió -*­* washingtoni tudósítója ar­ól számol be, hogy az Egyesült Államokban erősödik az áramlat a Szovjetunióval tartandó tanácskozások, a négyhatalmi értekezlet mellett. A nyugati nagyhatalmak között eszmecsere folyik egy szakértői találko­zás időpontjának kitűzéséről. Az összeülő szakértőknek kellene megállapítaniuk a négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet tárgysorozatát. Az időpontra vonatkozó javaslat megtételével a nyugati nagyhatalmak Franciaországot bízták meg. A párizsi rádió arról értesül, hogy francia szakértők foglalkoznak a négy­hatalmi külügyminiszteri értekezlet tárgysorozatára vonatkozó indítványok kidolgozásával is. A United Press közli, hogy Ellender, Louisiana demokrata szenátora, felhívta Eisenhorcer elnököt:­­foglaljon el szilárd álláspontot** a nagyhatalmak értekezletének kérdésében, mert eljött az idő a négy nagy értekezletének megtartására. Ellender hangoztatta, hogy Eisenhorcer állást foglalt e tárgyalások mel­lett, de több vezető katonai személyiség, az amerikai kongresz­­szus köztársasági párti vezetői és Dulles külügyminiszter a tárgyalások ellen nyilatkozott. »A négy nagy értekezletére — jelentette ki Eilender — szükség van. Azt hiszem, egy ilyen értekezlet sok­ haszonnal járhat, de természetesen csak akkor, ha az elnök meg tudja fékezni a nyilvánosság előtt nyiilatkoz­­gató polgári és katonai tanácsadóit.­ Az AP jelenti, hogy Vulles kedden úgy nyilatkozott: való­színűtlen, hogy a közeljövőben létre lehessen hozni bármilyen négyhatalmi külügyminiszteri értekezletet. Az Egyesült Álla­mok külügyminisztere nem válaszolt az újságíróknak arra a kérdésére, hogy hol kellene megrendelni ezt az értekezletet. Az egyik tudósító megjegyezte, hogy Raab kancellár Bécset javasolta, egy másik tudósító pedig arra emlékeztetett, hogy Styles Bridges köztársaságpárti szenátor Washingtont emlí­tette. Dulles csupán annyit jegyzett meg: nem tudja, hogy Bridges, amikor az értekezlet színhelyéről beszélt, legmaga­sabb szírvonals találkozóia, «­­­gy külügyminiszteri­ összejö­vetelre gondolt-e. A Forward, az An­gol Munkáspárt hetilapja kifejti: »Dulles most a négyhatalmi k­onferencia igazi akadálya, mer­t úgy tud­ják, hogy még Eisenhower is szeretné, ha értekezletet tartaná­nak .. .A Nagy-Britannia Kommunista Pártja röplapot adott ki a négyhatalmi konferencia kérdéséről. Ebben rámutat arra, hogy a tory-kormámy, amikor döntést hozott a hidrogénbomba készítéséről és a legerősebb nyomást gyakorolta Franciaország­ra Nyugat-Németország­ felfegyverzése érdekében, súlyosbította a nemzetközi feszültséget. Az angol nép azonban tárgyalásokat kíván s nem háborús politikát a tárgyalások hangoztatásának leple alatt.­­ AZ OSZTRÁK KÉRDÉS FEJLEMÉNYEI. Bécsben hiva­talosan közzétették, hogy április 11-én Raab kancellár, Schoiff alkancellár, Figl külügyminiszter, Kreisky külügyi ál­lamtitkár és a külügyminisztérium három magasrangú munka­társa utazik Moszkvába azon a különrepülőgépen, amelyet a szovjet kormány bocsát rendelkezésükre. A TASZSZ közli, hogy Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország főbiztosai közös nyilatkozatot adtak át Raab kancellárnak az osztrák kormányküldöttség küszöbönálló moszkvai útjával kapcsolatosan. Ez a nyilatkozat — szövege után ítélve — a nyugati hatalmak nyomása akar lenni az osztrák kormányra és meg akarja akadályozni az osztrák kor­mányküldöttséget abban, hogy konkrét, pozitív eredményeket érjen el a szovjet—osztrák tárgyalások során. A nyugati ha­talmak arra szeretnék korlátozni Raab moszkvai küldetését, hogy a magyarázatokat** kapjon a szovjet kormánytól az osztrák kérdésben elfoglalt szovjet álláspontról. »A három kormány — hangzik az angol—amerikai—francia közös nyilatkozat — bízik abban, hogy a szovjet meghívást el­fogadó osztrák kormány döntésének eredményét hasznos ma­gyarázatok jelentik majd.­ A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az osztrák államszerződés kérdése mind a négy hatalmat érinti. Ennek ellenére a nyilatkozat szerzői — ahelyett, hogy támo­gatnák az osztrák kérdéssel kapcsolatos négyhatalmi értekez­let összehívására vonatkozó szovjet javaslatot — végül is azt indítványozzák, hogy az osztrák szerződés problémájának meg­vitatását bízzon az osztrák kormány küldöttség visszaérkezése után a négy hatalom bécsi nagyköveteinek értekezletére. •­ A FAI­RÉ-KORMÁNY ÚJABB NE­HÉZSÉGEI. Nagy elé­gedetlenséget váltott ki a francia kormány jelentéktelen bérrendezési intézkedése. A bérrendezést valamennyi szak­szervezet elégtelennek minősítette, a lapok pedig máris több bérmozgalomról adnak hírt. A francia nemzetgyűlés kommu­nista képviselőcsoportja javasolta a szocialista képviselőcso­portnak, hogy indítsanak egységakciot a minimális bérek emelése, valamint a bérzónák megszüntetése érdekében. Faure miniszterelnök a külföldi újságírók bankettjén meg­próbálta megcsillogtatni a gazdasági fellendülés lehetőségeit, de szavainak nem volt sok hitele a francia közvéleményben. Nem voltak megnyugtatóak a miniszterelnöknek azok a köz­lései sem, amelyek az alkotmány és a franciaországi intézmé­nyek reformjára vonatkoztak, s arra mutatnak, hogy további merényletek készülnek a szabadságjogok ellen. Érdekes volt Faure-nak az a kijelentése, hogy a parlament döntése után a köztársasági elnök feladata meghatározni, mikor írja alá a párizsi szerződéseket. Az a­tom kérdéssel fog­lalkozva, Faure hangoztatta, hogy Franciaországnak bizonyos elmaradást kell idlhozntnia és körülbelül kétéves programot kell megvalósítania. Ennek alkalmazása — azt állította — nem lesz szükségszerűen katonai természetű. A Liberation megjegyzi: Faure — valószínűleg akarata ellenére — figyelmeztette a francia közvéleményt, hogy a köztársasági elnök még mindig nem írta alá a megszavazott törvényszövegeket és a német felfegyverzés elleni harc még nem fejeződött be. Anthony Eden az új brit miniszterelnök Az MTI jelenti: II. Erzsébet angol királynő szerdán reggel kihallgatáson fogadta Anthony Eden brit külügyminisztert. A kihallgatás során a királynő Edent Nagy-Brittoflnia minisz­terelnökévé nevezte'Vi.' a WcC4. ben lemondott Winston Chur­chill helyébe. Az MTI közli: Anthony Edent egyhangúlag a konzer­vatív parlamenti csoport veze­tőjévé vála Aszttiá*. * Az angol akóház szerda délutáni ülése Londonból jelenti az MTI. Eden szerdán délután először szólalt fel mint miniszterelnök az angol alsóház ülésén. A Churchill lemondása utá­ni első alsóházi ülésen Attlee, a munkáspárt vezére, méltatta Churchill miniszterelnöki te­vékenységét. Eden az ülésen elmondott beszédében ugyancsak Chur­chill érdemeit méltatta, majd saját miniszterelnöki felelős­ségéről szólt. A Zsenminzsipao vezércikke a Kínai Kommunista Párt országos értekezletéről Pekingből jelenti az Új Kí­na. A Zsenminzsipao keddi számának vezércikke az erőfe­szítések összpontosítására szó­lít fel a Kínai Kommunista Párt országos értekezletén, március 31-én elfogadott hatá­rozatok végrehajtása érdeké­ben. Az értekezleten, mint is­meretes, megvitatták a nép­gazdaság fejlesztését szolgáló első ötéves terv tervezetét, s elfogadták a tervezetre vonat­kozó határozatot. Megvitatták továbbá a Kao Kang—Jao Su­­si-féle pártellenes szövetség aknamunkáját, s ezzel kapcso­latban is határozatot fogadtak el. A vezércikk rámutat, hogy a pártban az ideológiai egység még nagyobb fokot ért el, ily­módon megszilárdult a párt szolidaritása és egysége. Az át­menet időszakában ez rendkí­vül jelentős a párt ügye, kü­lönösen pedig a párt irányvo­nalának sikeres betartása szempontjából. A lap az ötéves tervről írva hangsúlyozza a nehézipar fej­lesztésének elsőbbségét és rá­mutat: “A jelenlegi nemzetközi helyzetet figyelembe véve ne­héziparunk fejlesztése különö­sen, indokolt országunk védel­mének megszilárdítása, Tajvan felszabadítása, az imperialista agresszió visszaverése, továbbá függetlenségünk, szuverenitá­sunk és területi integritásunk megőrzése érdekében.« A terv különböző célkitűzé­

Next