Magyar Nemzet, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-01 / 102. szám

Vasárnap, 1955. május 1.— EINSTEIN AZ ATOMBOMBA ELLEN (IV.) Cikksorozatunk legutóbbi részében kimutattuk, hogy Roosevelt halála után azok a monopolkapitalista körök, amelyek ismét mindenható urai lettek az Egyesült Államok politikai életének, akik az imperializmus atomizáló korának legagresszívebb politikáját, világuralomra törekvő militarizmusát hozták létre, Hirosimára és Nagasakira minden katonai szükségesség nélkül, de annál brutálisabb embertelenséggel és cinikus diplomáciai spekulációból dobták le az atombombát. Japán kapitulációja abban az időben már hetek kérdése volt. A hirosimai és nagasakii japán asszonyok, gyermekek herodesi vérfürdőjének rendezésére nem volt semmi szükség. Ezt elismeri minden katonai író, történész, az atomfizikusok túlnyomó része. Ezek véleményét a legvilágosabban Blackett, Nobiliajas angol fizikus — általunk már részletesen ismertetett — könyvében mutatja ki a legvilágosabban. Mi volt ugyanis a helyzet 1945 első felében? A februári jaltai konferencián Sztálin generalisszimusz megígérte Rooseveltnek és Churchillnek, hogy a Szovjetunió győzelmes hadserege a náci fasizmus leverése után, de legkésőbb 1945 augusztusában a japán fasizmus ellen fordul. Amerikai katonai körök tudták, hogy augusztus első napjaiban a Vörös Hadsereg elindítja támadását Japán leghatalmasabb, úgynevezett elithadserege, az eddig sértetlen mandzsúriai Kvantum® hadsereg ellen. Ez a támadás 1945 augusztus 8-án be is következett és pár nap alatt térdre kényszerítette ezt a hatalmas hadsereget. A Kvantung hadsereg augusztus 24-én, e megsemmisítő csapások miatt, kénytelen volt kapitulálni. Mindezt a katonai szakértők mindkét oldalon előre látták. Semmi szükség nem volt ledobni a japán városokra az atombombát. Ennek ellenére a Stimson bizottság, tudva azt, hogy Japán összeomlása küszöbön áll, mégis egyhangúlag azt a határozatot hozta, hogy a lehető legsürgősebben fel kell használni Japán ellen a bombát. Einstein és a haladó tudósoknak főleg a chicagói atomlaboratóriumban dolgozó csoportja tiltakozott ez ellen. Ennek ellenére az amerikai atomzsarolásnak már akkor jelentkező szószólói, Truman, Stimson és társai elhatározták az emberiség történetének egyik leggonoszabb, legsötétebb gaztettét. A bizottságban, amely ezt a végzetes döntést hozta, az amerikai monopolkapitalizmus, a Morgan bankház, a Duponték, a Mellon tröszt, a General Electric bizalmi emberei voltak a szóvivők és a hangadók, vagyis annak a monopolkapitalista érdekszövetségnek a bizalmasai, amely az atomenergia feltalálását a legaljasabb módon az emberiség ellen fordította, amely ilyenformán elérte, hogy ma az atom- és más tömeggyilkos fegyverek gyártásába fektetett tőkék összege az USÁ-ban nagyobb, mint az USA két leghatalmasabb monopoltőkés vállalatai közé tartozó US Steel és a General Motors befektetései együttvéve. Einstein már abban az időben észrevette, hogy Roosevelt halála után tudományos és erkölcsi tekintélye már semmit sem jelent az atomenergia tömeggyilkos célokra való felhasználását propagáló monopolkapitalisták szemében. Tiltakozása ellenére dobták le az atombombákat, tiltakozása ellen fogtak hozzá a hidrogénbomba gyártásához, a biológiai fegyverek gyártásához. J. S. Allen, haladó szellemű amerikai politikai író »Atomimperializmus« című érdekfeszítő könyvében néhány mondattal megírja, miért dobták le Einstein és más humanista tudósok tiltakozása ellenére Hirosimára és Nagasakira az atombombákat. »Az atombomba felhasználása — írja — diplomáciai lépés volt, ily módon akarták kijátszani azokat a távol-keleti kérdésekre vonatkozó megállapodásokat, amelyeket Jaltában kötöttek Sztálinnal... Az Egyesült Államok ezzel elérte, hogy egymaga ellenőrizhesse a legyőzött országot és egymaga uralkodhassék az imperializmus legfontosabb távol-keleti őrhelye felett.« Einsteint több okból is megrendítette, szinte kétségbeejtette azokban a napokban az atombomba ledobása. Elsősorban azért, mert humanizmusát mély gyászba borította az atomtámadások borzalmas eredményeiről szóló beszámoló. Olyan gyász és fájdalom szorította össze szívét, mint az Pasteurral, Mecsnikoval, Kochhal, a bakteriológia nagy emberiségmentő tudósaival történt volna meg, ha életükben arról értesültek volna, hogy a japán és az amerikai imperialisták a tömegbetegségek leküzdését lehetővé tevő tudományos felfedezéseiket az emberiség kiirtására szolgáló tömeggyilkos bakteriológiai fegyverek gyártására használják fel. Einstein megrendülésének egy másik oka abban rejlett, hogy előre látta: az atombomba birtokát az amerikai imperialisták most már nemcsak a háborúban, de a békében, a nemzetközi politikában is terrorfegyverként fogják használni. Látta előre, hogy a fasisztaellenes háborús koalíció felbomlik. Egy szinte meghasonlott lélek megrázó vallomása feszül ebben a kijelentésében: »Ha tudtam volna, hogy a náciknak nem sikerül atombombát gyártaniok, mindvégig távoltartottam volna magamat attól, hogy ebben részt vegyek.« Egy ismert francia polgári publicista, Pierre de Boisdeffre írta Einstein halálával összefüggésben a Combat című lapban: "Einstein 1945 novemberétől kezdve a győzelemtől megmámorosodott amerikai közvélemény nagy meglepetésére a Szovjetunió melletti barátság és az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett szállt síkra.« Einstein, aki korunknak, de az egész világnak is nemcsak legnagyobb tudósa volt, de legderűsebb, legéletszeretőbb, legoptimistább embere is, Hirosima és Nagasaki bombázása után egy időre szinte elvesztette az emberiség jövőjébe, haladásába vetett addigi rendületlen hitét. Tragikus lelkiállapota tükröződik vissza 1945-ben elhangzott nyilatkozatában: »A háborút megnyertük, de nem a békét. Az emberiségnek a félelemtől való megszabadulást hirdették és a háború befejezése óta a félelem még inkább megnőtt. Azt ígérték a világnak, hogy felszabadítják a nyomortól, és mégis a világ óriási területei ki vannak éheztetve, addig, míg más részek bőségben élnek.« Einstein nemcsak világosan felismerte, de habozás nélkül ki is mondotta, hogy kik az okai annak, hogy az emberiség a háború befejezése után sem szabadult meg a félelemtől, a nyomorúságtól. Kimondta, hogy az Egyesült Államok imperialista politikája szükségszerűen II. Vilmos császár imperialista Németországának magatartására emlékezteti. Einsteinnak ez az emberileg érthető letörése, pesszimista jövőbelátása azonban csak rövid ideig tartó átmenetet jelentett életében. Hamarosan felülkerekedett benne emberszeretete, az emberiség jövőjébe, a tudomány szüntelen fejlődésébe vetett hite. Úgy, ahogy a náci fasizmus ellen bátrain, meg nem alkuvóan felvette kezdettől fogva a harcot, úgy harcolt most már minden energiájával, akaratával, a tudósnak és a tiszta lelkiismeretű embernek érveivel az atombomba monopóliumának gőgös hitében élő amerikai monopolkapitalista érdekszövetség és a maccarthyzmus alakjában megjelent amerikai fasizmus ellen. Tudta, hogy a kettő tulajdonképpen egyet jelent. Mivel az atomkutatás hatalmas üzlet, militarizálták az amerikai atomtudományt. Ez ellen a militarizálás ellen azonban élesen tiltakozott élete végéig Einstein. Otthagyta a princetoni fizikai intézet igazgatói állását. Társaságot alapított tudóstársaiból, hogy felvilágosítsák az amerikai közvéleményt az atomháború borzalmairól, kegyetlenségeiről, ébresszék fel a tudósok és az egyszerű emberek lelkiismeretét. Az atomkorszak tudósainak legnagyobb kötelességeit, de ugyanakkor legnagyobb dilemmáját is világította meg az olasz tudósokhoz 1950-ben intézett híres üzenetében. A kapitalista világ tudósainak heleta sorsát mutatja meg ez üzenetében az igazság erejével és a szomorú valóság tükrében. Rámutatott azokra a sötét veszélyekre, amelyeket a tudománnyal való visszaélés idézett fel. Raffimált módon befolyásolják ezekben az országokban a tudósokat. Ezt írja szó szerint: »Nemcsak arrakényszerítik a tudóst, hogy önmagát áldozza fel, de arra is, hogy másaik életének tömeges kiirtásának eszközein dolgozzék ... Ennek totális megsemmisülésre kell vezetnie.« A kapitalista világ tudósainak helyzetét azzal jellemzi, hogy ezek kénytelenek lealjasítani magukat ama felülről érkezett parancsoknak teljesítésére, hogy korlátlanul fejlesszék az emberek totális elpusztítását szolgáló eszközöket. Ezért emeli fel szavát annak érdekében, hogy a tudós ne nézze ölhetett kezekkel, tehetetlenül, vagy közömbösen azt, hogy erre az alávaló szerepre kényszerítsék. Az atomfegyverek betiltását követelte mindhalálig az a legnagyobb tudós, akit az atomkorszak atyjának neveznek. Nem szűnt meg figyelmeztetni az amerikai közvéleményt, mennyire veszedelmes illúzióban ringatják magukat a politikusok, a katonák, akik azt hiszik, hogy a fegyverkezési iram fokozásával meg lehet teremteni az Egyesült Államok biztonságát. Még mielőtt arról értesült a világ, hogy a Szovjetuniónak is van atombombája, hidrogénbombája, sőt az utóbbinak fejlesztésében maga mögött hagyta az Egyesült Államokat, Einstein épp úgy, mint Oppenheimer professzor, az atombomba atyja, előre látta milyen ostobák azok az amerikai atompolitikusok és diplomaták, akik azt hiszik, hogy az atommonopóliumot, vagyis az atombomba titkát a maguk számára megőrizhetik. Most, amikor Einstein halála egy nagy tudós és egy nagy humanista életének nagyságát idézi fel bennünk, egy olyan életet, amelynél egyszerűbb és nagyobb csak ritkán akadt az emberiség hosszú történelmében, megilletődve kell idéznünk Einsteinnak halála előtti utolsó nyilatkozatát, amelyben szinte testamentumszerűen ismét az atomfegyverek, a tömeggyilkos fegyverek betiltását követelte. Pontosan tizenöt nappalhalála előtt meglátogatta Einsteint princetoni házában Harold Urey, Nobel-díjas amerikai atomtudós. Ebben az utolsó beszélgetésükben Einstein ismét egy esetleges atomháború borzalmairól beszélt. Elmondotta Ureynek, hogy az atom pusztító erőinek katonai célokra való felhasználása öngyilkosságot jelentene. Kijelentette, hogy a legélesebben ellene van annak, hogy az USA atombombát használjon a Kínai Népköztársaság ellen. Einstein szellemi és politikai testamentumának az atomfegyverek használata elleni tiltakozás csak egyik része. A másik részét az amerikai fasizmus elleni állhatatos, bátor harca jelenti. Parragi György Megkötötték a magyar—lengyel árucsereforgalmi és fizetési megállapodást A Magyar Népköztársaság kormánya és a Lengyel Népköztársaság kormánya baráti és a kölcsönös megértés szellemében lefolytatott kereskedelmi tárgyalások eredményeképpen árucsereforgalmi és fizetési megállapodást kötött az 1955. évre. A megállapodás értelmében Magyarország Lengyelországnak timföldet, nyersolajat, nyersolajtermékeket, gabonát, gyógyszereket, dohányt, gépeket és ipari berendezéseket szállít. Lengyelország Magyarországnak szenet, kokszot, horganyt, faféleségeket, vegyiárukat, gépeket és berendezéseket és más, a magyar népgazdaság számára fontos árukat szállít. A megállapodást magyar részről Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, lengyel részről Kropczynski Tadeus külkereskedelmi miniszterhelyettes írta alá. (MTI) __Magyar reszít _ Munkagyőzelmek sorozata KÖSZÖNTI MÁJUS ELSEJÉT A tizenegyedik szabad május elsejét bányáink, ipari üzemeink dolgozói a munkagyőzelmek hosszú sorával köszöntötték. A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe Salgótarjánban annak az évfordulónak az előestéje, amikor 26 évvel ezelőtt a bányászok és a város üzemeinek munkás-zászlóaljai Rákosi Mátyás vezetésével futásra kényszerítették a fiatal Tanácsköztársaság ellen támadó intervenciós csapatokat. A salgótarjáni bányászok és üzemek a május elsejei versenyben úgy dolgoztak, hogy méltók legyenek a kettős ünnephez. Az 1919-es bányászzászlóaljiak hős katonáinak fiai büszkén számolnak be eredményeikről. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt tizenkét aknaüzeme szombaton délelőtt felszínre küldte a kétezredik tonna előirányzaton felüli szenet. A szénmedence bányászai elhatározták, hogy Salgótarján megvédésének évfordulója alkalmából május első tíz napjában emlékműszakot tartanak és 750 tonna szenet adnak terven felül. A Középdunántúli Szénbányászati Tröszt Budán Szabadság aknájának dolgozói szombat délután jelentették, hogy május 1-i fogadalmukhoz híven áprilisi tervükön felül kitermelték a 900 tonna szejnet. Határidő előtt befejezték egy új száz méter széles frontfejtés előkészítését. Ez a munkahely újabb eredmények kivívásának biztos alapja. Egymást követték az utolsó ünnepi műszakok hírei: a Komlói Szénbányászati Tröszt ápr. 30-án reggelig 3300 tonna szenet termelt terven felül. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Pécsi Szénbányászati Tröszt dolgozói szombat reggelig 2307 tonna szenet küldtek felszínre terven felül. Új szocialista városunkból jelentik: a Sztálin Vasmű legfontosabb gyáregységei határidő előtt befejezték áprilisi tervüket. A martinászok készárutervüket április 30-ig 1287 tonna acéllal szárnyalták túl. A Mélyfúró Berendezések Gyárában új típusú lépegető rakodógép mintapéldánya készült el május elseje tiszteletére. A gép tíz bányász munkáját végzi el. A Kőbányai Könnyűfém dolgozói május 1-ig 387 000 forint értékű alumíniumlemezet gyártottak előirányzatukon felül. Az albertfalvai lakótelep építői lendületes munkájuk eredményeképpen 235 lakást adnak át két héttel a kitűzött határidő előtt... Soroljuk tovább? Semmiféle felsorolás nem adhat képet a milliós értékeikről, amivel az ünnepi munkalelkesedésnek csupán utolsó órái, a nagy nap előtti műszakok gazdagítják az országot. Tekintsünk be néhány helyre: mit csinálnak a dolgozók az ünnep előtti műszakokban, hogy méltóképp fogadják a tizenegyedik szabad május felvirradását. Három telefonbeszélgetés — Mi a helyzet, hogy állnak a nagy ünnep előestéjén? Ezt a körkérdést tettük fel telefonon a pécsi bányának, a győri nagyüzemnek és a túrkevei tanácsnak. PÉCS — Szénbányászati Tröszt? — Igen — a serlegnyertes — hangzik a vidám válasz. — Gratulálunk a felszabadulási versenyben aratott győzelemhez! — No, ennek külön története van. Azt is mondhatnánk, hogy előre "megjósoltuk". Március 13-án adta át Czottner Sándor miniszter a Trösztnek a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját. Fehér asztalnál gyűltünk össze az ünnepi alkalomra. Szót kért ekkor Szlanek Antal istván aknai csapatvezető, a szocialista munka hőse. "Mindent megteszünk, hogy a zászló mellé idekerüljön a felszabadulási serleg is. Meglátják, a serleg úgy fog itt állni az asztalon, mint ez a szódásüveg.« — mutatott maga elé a terített asztalon. Amit mondott, valóra vált. S ennek titka: sok Sziknek Antal dolgozik a Pécsi Szénbányászati Trösztnél. — De nemcsak egymás között versengtünk, sarkunkban volt a Középdunántúli Tröszt. Egyik padragi aknájuk, amely csökkentett tervvel dolgozott, messze kiugrott eredményével. Számunkra nem volt ilyen lehetőség. Összeült a műszaki nagyaktíva s megállapította: előre tudnánk jutni, ha a csilléket jobban megraknák. A bányászok állták szavukat: csordultig teleraktak minden egyes csillét. S elnyertük a felszabadulási serleget. De írják meg, hogy a versenynek még nincs vége ... GYŐR A Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár termelési főosztálya a vagongyár-egység kimagasló teljesítményét dicséri. Exportmunkáról van szó, tizennyolc új sorozatú szovjet személykocsi gyártásáról. Ezeknek készítéséhez április közepén még tervmódosítások érkeztek. Küzdöttek a fa-, lemez- és üveghiánnyal, mégis megcsinálták mind a tizennyolc kocsit s ezzel jelentősen csökkentették az első negyedévi elmaradást. Előzetes becslések szerint a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár 104 százalékra teljesítette április havi tervét. Valamennyi részlegben megbeszélték már a húsz budapesti nagyüzem felhívását s elhatározták: csatlakoznak hozzá. Április havi tervteljesítésük előleg erre. TÜRKEVE Termelőszövetkezeti városunkban a tanácsnál veszik fel a telefont. Büszkén újságolják, hogy — immár harmadszor — első helyezettek a begyűjtésben, a nagyhatárú városok között. Az őszi kalászosok felültrágyázásával már majdnem teljesen végeztek, s ha az ünnepek után majd összeszámolják, minden bizonnyal ezt állapíthatják meg a kukoricavetésről is. A jó termésért négy termelőszövetkezet áll párosversenyben egymással. A tsz-ekben 30 brigád, 20 munkacsapat, a gépállomáson 9 brigád, 73 traktorvezető és 5 agronómus mérte össze erejét. Túrkeve termelőszövetkezeti város is a jól végzett munka tudatában ünnepelhet. Ezt hirdetik majd a felvonulók, köztük a lovasbandériumok. Este meg táncra perdül az olvasókörökben a sokadalom. Enni- és innivalóban sem lesz hiány. A szolnoki Vasipari Vállalat dolgozói is ide hivatalosak, patronált termelőszövetkezetük hívta meg őket vacsorára, jó birkapörköltre. Német és osztrák szakszervezeti küldöttség érkezett a május 1-i ünnepségekre A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének meghívására április 30-án hazánkba érkezett a német és az osztrák küldöttség, hogy részt vegyen május elsejei ünnepségeinken. A német küldöttség tagjai: Berger Klemens, a Wismuth Ipari Dolgozók Szakszervezete titkára és egy nyugat-németországi vasmunkásnő. Az osztrák küldöttség tagjai: Hans Spat, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezete elnökségének tagja és Hans Hausberger felső-stájerországi szénbányász. Giuseppe Di Vittorio, a CGIL (Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség) főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke táviratot intézett a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsához, amelyben sajnálattal közölte, hogy a május elsejei ünnepségekre meghívott olasz küldöttség útlevél nehézségek miatt nem tud részt venni ünnepségeinken. Di Vittorio üdvözölte a magyar dolgozókat május elseje alkalmából és további sikereket kívánt a dolgozók jólétének emelése, a demokrácia és a béke megvédése útján. Tizennégy miskolci üzem csatlakozott a húsz budapesti nagyüzem felhívásához Miskolcon, a magyar nehézipar egyik fellegvárában tizennégy üzem dolgozói, párt, gazdasági és tömegszervezeti vezetői együttesen csatlakoztak a húsz budapesti gyár és vállalat felhívásához. A Lenin Kohászati Művek, a DIMÁVAG Gépgyár, a Perecesi Bányák, a Lyukói Bányavállalat, a Nehézszerszámgépgyár, a Könnyűgépgyár, a Borsodvidéki Gépgyár, a Cementipari Gépjavító Vállalat, a Diósgyőri Papírgyár, a Miskolci Üveggyár, a XVI. számú Autójavító Vállalat, a Cementipari Vállalat, a Hejőcsabai Cement- és Mészmű, és az Észak magyarországi Áramszolgáltató Vállalat éves tervének 100,5—110,4 százalékig terjedő túlteljesítését vállalta, amivel csaknem 50 millió forint értékű terméket ad a népgazdaságnak s ezzel a tizennégy miskolci üzem együttes előirányzatát 3,1 százalékkal szárnyalja túl. A Lenin Kohászati Művek dolgozói vállalták, hogy exportkötelezettségeiket negyedévenként három nappal előbb teljesítik, s valamennyi kooperációs kötelezettségüknek mindenkor a határidő előtt három nappal eleget tesznek. A tizennégy miskolci üzem a termelékenység növelésével és azzal, hogy jól gazdálkodik az anyaggal, munkaeszközzel, az év végéig több mint 30 millió forinttal csökkenti a gyártási költségeket. A csatlakozó üzemek együttesen december 20-ig befejezik éves termelési tervüket. Újabb üzemeknek adták át a felszabadulási serleget A ferencvárosi vasutasok szombaton vették át ünnepélyes keretek között jó munkájuk jutalmául a felszabadulási serleget. Az ünnepi beszédet Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter mondotta, Hidas István az MDP Központi Vezetősége és a Minisztertanács nevében köszöntötte a győztes vasutasokat. Az Óbudai Hajógyárban tartott serlegátadó ünnepségen Mekis József, a Minisztertanács elnökhelyettese méltatta a gyár eredményes munkáját. Biró Ferenc, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese köszönetet mondott a gyár dolgozóinak lelkes, odaadó munkájukért. Felszólalt az ünnepségen a szovjet és a csehszlovák delegáció vezetője is. Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak Herczeg Ferenc kohó- és gépipari miniszterhelyettes adta át a serleget. Somogyi Antal igazgató az ózdi kohászok nevében megígérte, hogy — csatlakozva a húsz budapesti üzem kezdeményezéséhez — december 20-ra, Ózd felszabadulásának évfordulójára befejezik éves tervüket. A Középdunántúli Szénbányászati Tröszt serlegátadási ünnepségén Czottner Sándor szénbányászati miniszter mondott beszédet. Ünnepélyes keretek között adták át a felszabadulási serleget a budapesti XI. kerületi KÖZÉRT, a martfűi Tisza Cipőgyár, a Közlekedési Építő Vállalat, a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára, a Budapesti Erőmű, a MÁVAUT Autóbusz Főműhely, a Szécsényi Tangazdaság, a bugyi gépállomás, a kisteleki gépállomás, a Juhépusztai Szarvasmarha Törzsállattenyésztő Állami Gazdaság, a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság, a Sárszentmihályi Sertéstenyésztő Vállalat, a Győri Keksz- és Ostyagyár és a Győri Szerszámgépgyár dolgozóinak is.