Magyar Nemzet, 1955. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-01 / 127. szám

Szerda, 1955. j­ú­n­i­u­s 1____________________ ______________________________slagjar Nemze! i H­ír­ho­dl­ó& H m­­­élet Jegyzetek könyvekről HOLLÓS KORVIN LAJOS: HARMINC ESZTENDŐ. (Vá­logatott versek 1924—1954.) — Könnyű volna vitára kelni a válogatás szerkesztői elveivel. Hiszen három évtized termésé­nek java egy költő egész poé­tái arculatát kell, hogy kiraj­zolja az olvasó elé. S bármily izgalmasan érdekes ez a gyűj­temény — mert Hollós Korvin izgalmasan érdekes költő — úgy érezhetjük, hogy nem tel­jes a kép, sok jellemző jegy hiányzik, jónéhány olyan vers kimaradt, amelynek helye ott van az életmű maradandó al­kotásai között. Dehát minden effajta vita szükségképpen be­­letorkollanék az oldalaikat emésztő aprólékos elemzésbe, s ez megoldhatatlan az ilyen sommásan bíráló jegyzet­mű­fajnál. De így is, hiányainak elle­nére, sokat mutat meg ez a gyűjtemény egy színes költői egyéniségből. Azok az olva­sók, akik méltón szeretik Hol­lós Korvin Hátsólépcső című tragikomikus, fanyar regényét, azok az ifjak, akik országszer­te szívesen olvassák A vörös­­torony­­kincse kalandos kuruc históriáját, szinte elfelejtik, hogy ez az író legelsősorban: költő. Még­hozzá ama kevesek közé tartozik, akik már három évtizeddel ezelőtt is a mun­kásmozgalom érzés- és gondo­latvilágát fejezték ki. Ez a harcos, pártos hang, amely gazdag és játékos nyelven, kul­túrált és biztonságos forma­készlettel jelent meg, már év­tizedekkel ezelőtt is meglepően ütötte meg a verset kedvelők fülét. Ha a költő nem lett vol­na oly nyilvánvalóan szocia­lista, előkelő helyet foglalha­tott volna el a Horthy-korszak formalistái között, akikkel for­mák tekintetében nyugodtan állhatta a versenyt. Ugyanak­kor mi sem volt távolabb tőle, mint a formalizmus. Huszonöt évvel ezelőtt írt ódás hangú költeményt Leninről és a mun­­kástömegek öntudatát fejezte ki a harmincas években harso­gó kórus­ verseiben. Sehogyan sem tudom verseiből megma­gyarázni, hogyan is nem lett a felszabadulás utáni évtized leg­elismertebb poétáinak egyike. Hiszen új verseinek hangja és tematikája éppen az, amire politikailag oly szükségünk van: a napi időszerűségből fa­kadó, harcos, pártos költészet, amelyben ugyanúgy megszólal a békeharc szava (Levél Párizs­ba), az épülő új világ éneke (Kerékpártkirándulás), mint a hazaszeretetre és kitartásra buzdító haladó hagyomány (Rákóczi). S mindehhez te­gyük még hozzá azt is, hogy Hollós Kelvin igen jól szaval­ható költő, tehát versei gya­korlatilag is alkalmasak a népszerűségre; örömmel kell köszöntenünk, hogy költői működésének "Har­minc esztendeje után váloga­tott verseinek kötetével állhat előttünk. GEREBLYÉS LÁSZLÓ: FÖLFELÉ. Gereblyésnél is éppen a harmincadik évfor­dulót ünnepelhetnénk, éppen három évtizeddel ezelőtt, 1925-ben jelent meg az első verseskötete. S azóta töretlen harcosa tettel és költemény­nyel a jövőt formáló mun­kásmozgalomnak ez az em­bernek is annyira vonzó, ro­konszenves poéta. Nehéz úgy­nevezett »objektív« hangon írni Gereblyés Lászlóról, ha egyszer személyesen meg­ismertük kedves, lelkes, min­dig, mindenkihez szívélyes és segítségre kész egyéniségét. Hiszen az olvasó ez esetben költeményeit lapozgatva — szinte hallja a költő hangját. Vegyük elő Gereblyés ré­gebbi köteteit, főleg a négy év előtt megjelent válogatott gyűjteményt, az Egyenes ut­at és annak hangjához mérjük ezt a legújabb gyűjteményt, amely a most elmúlt négy esztendő költői termését adja. A legelső, amit tudomásul kell vennünk, hogy Gereb­lyés kifejezéstechnikában e legutóbbi években többet fejlődött, mint bármikor az e­lmúlt évtizedekben. Versei­­nk kompozíciója bonyolul­tabb lett, verselése csiszol­tabb, nyelve egyénibb. Ugyan­akkor megtartotta, sőt fej­lesztette költészetének azt a sajátosságát, amelyet talán világpolitikai és világirodal­mi távlatnak nevezhetnénk. Gereblyés kötetében szüntele­nül ott lüktet az egész föld­kerekségre kiterjedő küzde­lem az emberségért, a szo­cialista jövőért. S ugyan­akkor előbbeni éveinek köl­tészetéhez képest sokkal szemléletesebben láthatók az épülő haza különböző tájai. A kötetnek talán a legszebb verse, a Veszprémi krónika, éppen erre a költői erényre példa. Úgy hiszem, Gereblyés Lászlónak éppen e legújabb verseskönyve lesz alkalmas arra, hogy költőjét, aki az irodalom világában ismert és elismert, a nagyközönség, a verskedvelő tömegek előtt is népszerűvé tegye. FODOR ANDRÁS: HAZA­FELÉ. Fodor András fiatal költő, de neve már nem is­meretlen irodalmunk világá­ban, hiszen jónéhány gondos és formabiztos műfordítása (például Puskin Ruszlán és Ludmillá­ja, de ezenkívül is szinte valamennyi külföldi antológiánk számos vers-tol­mácsolása) felhívta rá a figyelmet. Versei eddig el­szórtan jelentek meg, s jól tudjuk, hogy a poétai egyé­niséget csakis kötetből lehet megállapítani. Nos, itt van a kötet. És az olvasót, ahogy előrehalad a versekben, egy­szerre megcsapja valami sa­játos levegő: a Dunántúl le­vegője! A dunántúli költők­ben, különbözzenek bár egyé­niségük szerint olyannyira egymástól, mint Kisfaludy Sándor és Babits, vagy Ber­zsenyi és Illyés Gyula, van valami közös, valami egy­másra emlékeztető. Az a latin—pannon világosság, szemléletesség, önfegyelem, civilizáltság ez, amelyet a Dunántúl dombjainak ember­­szem számára oly vonzó ará­nyossága láttán is érez az ember. Fodor András versei­ben ez a dunántúli táj is gyakorta jelenik meg, s eb­ben a derűs tájban szemmel­­láthatóan áll előttünk az új­fajta ember, a mi történelmi emberöltőnk pannóniai kor­társa. Nincs helyünk itt Fo­dor András verseinek mé­lyebb elemzésére, állapítsunk meg csak annyit: nagyon jó indulás ez a kötet. Benne érezhető, amit oly sokszor vehetünk tudomásul éppen ama fiatal költőinknél, akik már a felszabadulás után értek férfivá, hogy bontako­zik, nyer merőben új hangot, még­hozzá sokféle új hangot vagy hagyományú költésze­tünk. JOBBÁGY KÁROLY: FEL­TÁMADÁS. Hetek óta töpren­gek, hogyan szorítsam egy kurta jegyzet sorai közé azt a mondanivaló-tömeget, amely Jobbágy Károly könyvének ol­vasása közben összetorlódott. Éveit tekintve már nem tarto­zik a legfiatalabbak közé, de lassan élve és teljesen éretten jelentkezett. Költészetét legtömörebben talán így lehetne jellemezni: egyike a leglíraibb lírikusaink­nak. Ez azt jelenti, hogy ver­seiből jobban látható szemé­lyes egyénisége, magános küszködése a körülötte go­­molygó problémákkal, mint a legtöbb kortárs­ költőnél. A költő minden idegszálával éli az új világot, az épülő szocia­lizmust, a visszahúzó múlt csö­­kevényeit. S miként szíve ügye, magánügy számára a küzdve­ emelkedő haza, azon­­képpen a közügyekhez méltó szenvedéllyel éli át és vállalja költői témának a magánélet, a szerelem boldogságait és kese­rűségeit. Az ember nem egy­szer vitatkoznék ezzel a köl­tővel; nem egy állításával, nem egy „súlyok elvetésével, nem ért egyet, de ezek a mély­séges őszinteséggel mondott, a nép és az emberhez méltó dol­gok szeretetéből fogant túlzá­sok is hasznos, építő vitákra késztetik az olvasót. Akadt olyan verse, ahol így fogalmaz­tam meg magamban az ellent­mondást: nincs igaza, de mi­lyen jó, hogy kimondta, mert csa­k ez juttatta eszembe, hogy kiformáljam ellenvéleménye­met. (Ennek bővebb kifejtésé­re itt nincs hely.) Legtöbb he­lyütt — úgy hiszem — éppen azért túloz a költő, hogy­ az olvasó ellentmondjon neki, mint például a Nem írni kell a verset! — Élni kell című szonett esetében, ahol bizony­nyal ő maga sem hiszi, hogy a verset nem kell megírni. Jobbágy Károly olyan költő, akiről sokat kell beszélni. Az ő költői képe már most, első kötete után elválaszthatatlanul odatartozik irodalmunk össz­képéhez. BEFEJEZÉSÜL: Itt négy verseskönyvről esett néhány röpke szó, ez éppen egyhar­­mada annak a tucatnyi költe­­ményeskötetnek, amely az idei könyvhétre megjelent, s kivá­logatásuk eléggé ötletszerű volt. De ennél a négynél is érezheti az olvasó, hogy köl­tészetünk mennyire emelkedő­ben van. .Itt, a versek világá­ban, vehetjük leginkább tudo­másul, hogy az új magyar iro­dalom új színeivel, ízeivel, hangjaival már nemcsak szü­letőben van, hanem kibonta­kozott. Már egész seregét lehet felsorolni, azoknak a költők­nek, akikre rámutatván, büsz­kén és szeretettel mondhatjuk: ezek vagyunk mi, ők fejezik ki a mi új érzelemvilágunkat. Hegedűs Géza Június 20-án kezdődik a magyar színjátszás ünnepi hete A Népművelési Minisztérium és a Magyar Színház- és Film­­művészeti Szövetség az idén is megrendezi a nyári színházi fesztivált, amelyen valameny­­nyi fővárosi és vidéki színhá­zunk részt vesz. Az érdekes, színes műsor keretében az ün­nepi héten a fővárosban be­mutatásra kerülnek az elmúlt évad legszebb és országszerte legsikeresebb darabjai. Ezúttal ízelítőt kap a közönség a fej­lett vidéki operakultúrából is. A magyar színjátszás ünnepi hete június 20-án a debreceni Csokonai Színház Bánk bán operaelőadásával, a Nemzeti Színházban kezdődik. Jugoszláv művészek vendégszereplése Leningrádban A Szovjetunióban tartózko­dó jugoszláv művészek hétfőn Leningrádban vendégszerepel­tek. Első hangversenyüket a Filharmónia nagytermében ad­ták. A hangversenyen Vilma Bulkovec, a ljubljanai opera­ház szólóénekesnője és Alek­­szamdar Marinkovics, a belg­rádi opera első énekese lépett fel. A két művész Dvorzsák, Smetana, Puccini, jugoszláv és más zeneszerzők operáiból és románcaiból adott elő részle­teket. . . . 1 3 Szombaton nyílik AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KIÁLLÍTÁSA Idei ünnepi könyvhetünket érdekes esemény színesíti: szombaton délben nyílik a Nemzeti Szalonban A magyar könyv tíz éve — 1945—1955 című kiállítás. A kiállítás első terme a magyar könyvkiadás munká­járól, útjáról ad számot. Be­mutatják egy könyv — az Ezerszínű Magyarország — útját a kézirat megszületésé­től a nyomdán, a könyv­­kötészeten, a könyvterjesztőn át az olvasóig. Ugyanebben a teremben ismertetik könyv­táraink fejlődését, kiállítják könyvtártudományunk kiad­ványait. Külön tárló mutatja be a tíz esztendő legszebb könyveit, ugyancsak össze­gyűjtve láthatjuk a magyar íróknak külföldön megjelent alkotásait. A következő terem a kü­lönböző szakirodalmak fejlő­désének útját dokumentálja. Foglalkozik a kiállítás a mű­szaki irodalom szerepével a technika fejlesztésében, a termelés emelésében. Ebben a részben mutatják be, milyen szerepet játszottak a szak­könyvek az újítómozgalom fejlődésében. A harmadik teremben út­leírásokat és egyéb ismeret­­terjesztő műveket, pedagógiai és sportkönyveket, valamint tankönyvirodalmunk kiadvá­nyait láthatjuk. Bőséges teret szentelnek itt a hazai és kül­földi szépirodalom ismerteté­sének. Tárlókban gyűjtötték egybe a magyar és a szovjet szépirodalomnak, hazai és külföldi klasszikusoknak, a népi demokratikus országok és a haladó nyugati irodalom íróinak alkotásait. hu- NAPLÓ Filatov orvosprofesszor nyolcvanadik születésnapja és orvosi tevékenységének hat­vanadik évfordulója alkalmá­ból Odesszában háromnapos tudományos értekezletet tar­tottak, mely Filatov szaruhár­­tyaátültetési módszerével fog­lalkozott.­ A magyar—bolgár kulturá­lis csereegyezmény keretében Budapestre érkezett Anton Cservenkov orvosprofesszor és Iván Rajcsev, a bolgár olvasókörök országos köz­pontjának titkára.­­ Darvas József népművelési miniszter kedden a menet­­rendszerű repülőgéppel haza­érkezett Prágából. A minisz­ter a »Prágai tavasz« zenei fesztiválon vett részt.­­ Solohov ötvenedik születés­napját ünnepük az MSZT Művészeti Klubjában szerdán este 8 órakor. Az ünnepi es­ten Kámán Erzsébet »Solo­­hov: Új barázdát szánt az eke című regényének felhasz­nálása a magyar falu szocia­lista átalakításában” címmel tart előadást.□ A Belga—Szovjet és a Lu­xemburgi—Szovjet Társaság meghívására Moszkvából Brüsszelbe utazott N. P. Ba­­zsan, az Ukrán Szovjet Író­szövetség vezetőségének el­nöke és V. Sz. Vologyin, a VOKSZ osztályvezetője.. A küldöttség részt vesz a Luxem­burgi—Szovjet Társaság kong­resszusán.­ Tokióban megnyílt a radio­aktivitás hatásával foglalkozó nemzetközi orvosértekezlet. Az értekezlet munkájában Japán, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Csehszlová­kia, a Német Demokratikus Köztársaság, Franciaország, Belgium, Anglia és Chile kül­döttsége vesz részt. JÚNIUS 1 A népi demokratikus or­szágok íróiról gyűjteményes kötet jelent meg Moszkvában a Gorkij Világirodalmi Inté­zet szerkesztésében. Irodal­munkat a kötetben Veres Péterről és Nagy Sándorról szóló tanulmány képviseli. ée Kínában megjelent Schiller Wallenstein trilógiája, Kuo Mo-zso fordításában. a Glier »Castilia leánya« cí­mű új balettjét bemutatta a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics—Dancsenko ne­vét viselő Színház. A balett Lope de Vega »A hős falu" című drámája nyomán ké­szült.© Műsoros baráti találkozóra gyűlnek egybe a szovjet ösz­töndíjasok június 4-én az MSZT-klubban. A műsorban fellép: Mátyás Mária, Garai György és Varga András.­­ Általános iskolások rajzai­,­ból rendeznek kiállítást a Központi Pedagógus Tovább­képző Intézet dísztermében június 4-én.­ Bakos Gyuláné porcelán­­festő művész és Gulyásné Szuppán Irén textiltervező művész műveiből iparművé­szeti kiállítás nyílik június 4-én a ■ Csók István-galériá­­ban.X A magyar könyvkiadás tíz évéről ünnepi esten emlé­keznek meg június 2-án este 7 órakor az MSZT-klubban.­­ »A színház világtörténete« címmel előadássorozat indul június 1-től az V. ker. tanács Engels téri kultúrotthonában. Az előadásokat Hont Ferenc, a Színháztörténeti Múzeum igazgatója és munkatársai, va­lamint Benedek Marcell és Hegedűs Géza tartják A BESENYSZÖGI TANÍTÓ BADOGDOBOZA Talán húszan ülnek a világos tanteremben, cson­tos könyöküket a padra tá­masztják. Az arcukat figye­lem, karikára nyíló szemü­ket, motyogó szájukat, aho­gyan együtt mondják sorról sorra a verset a katedránál szavaló Bottyán Istvánnal: »Mondd mit érlel annak sorsa akinek nem jut kapanyél.« Vékony hangján súlytalanul repít strófát strófa után. Fújja csengőn, lassanként belepiro­sodik az örömbe, hogy megy, mint a vízfolyás, nem döccen, nem akadozik. Tízévesek. Nem értik, mennyi szétmorzsolódó indulat, lázadás feszeng a so­rokban. Rágódnak a szavak értelmén: kapanyél, gondok, ínség — s ha majd megértik, akkor sem úgy, mintha élték volna azt a kort Besenyszögön. * Harminckétezer hold földből hatezer jutott há­romszáz parasztnak. A többi Korner báróék, Szathmáryék birtoka volt és néhány ku­­lák tulajdona. Hétszázhúsz családnak talpalatnyi földje sem volt. Egész évben nyolc­van nap jutottak »kapanyél­­hez«, napszámhoz. Áprilisban, hogy éhen ne pusztuljanak, már gabonaelőleget kértek, a nyári aratórész terhére. Ha el­fogyott, elindultak Kecske­métre, Dunántúlra, kubikos­nak, summásnak. Villány nem volt a községben. Aki tudott, petróleummal világított, aki­nek nem telt rá, olajban pis­logó rongydarabbal. Gyalog jártak Szolnokra. Egy kerék­pár volt a faluban, az is a földbirtokos fiáé volt. Egyet­len áldás volt a községben: a gyerek,­ öreg, penészestetejű iskolá­ban százegy gyereket tanított egy tanteremben Vesniczky Antal, aki ma a kis Bottyán István tanítója. S a gyerekek hol jöttek, hol nem. Kanász­­nak, gulyásnak, béresnek, summásnak minek a tudo­mány? — Nem lesz te belőled íródeák — ilyen üzenetekkel küldték a gyerekeket az is­kolába. Meg kellett ragadni minden alkalmat, amikor munka kínálkozott, s a kis mezítlábasok is kijártak a föl­dekre, ahol kapáltak, cukor­répát egyeltek, markot szed­tek.­ Petőfit szaval Bottyán István József Attila után. »Egy gondolat bánt engemet.« Hangjában annyi erő feszül, jut belőle bőven az udvarra is. A vers után kis csendes­ség marad, pár pillanat, ki-ki gondolatban elér a végére, az­tán a csendességbe belelármá­­zik a csengő hangja. Vesniczky Antal ülve ma­rad az utolsó padban. Nagyon öreg diáknak már. Alig fér a keskeny helyen. De minek in­nen most felkelni, beülni a tanáriba, minek kilépni az át­forrósodott hangulatú terem­ből? Itt a szűk padban mond­ja tovább a falu új szociográ­fiáját. Huszonötezer hold ma az ötezer lélekszámú Besenyszög határa, ötvenben, ötvenegy­ben négy termelőszövetkezet alakult 4000 holdon, kétszáz­négy taggal. Tavaly ősz óta csak a Lenin tsz-be harminc­hatan kérték felvételüket. Az állami gazdaságban kétszáz­háromszáz besenyszögi dolgo­zik. A többi föld kisparaszti, középparaszti birtok. Ma vil­lany ég a községben, járdá­kat építettek. Minden házban van legalább egy kerékpár, de olyan is akad, ahol kettő. Minden harmadik, negyedik házban rádió szól, s harminc motorkerékpárt tartanak szá­mon. Naponta négy autóbusz közlekedik Szolnokról Beseny­­szögre. Mozijuk van, az ötéves tervben nyolctantermes, eme­letes, tökéletesen felszerelt iskolát kaptak, s újjáépítették a régi kéttantermes iskoláju­kat is. A szikes földeken ma rizst termelnek. S a rizsföl­dek úgy csillognak a falu kö­rül, mint egy végtelen tükör.­­Már elárasztották vízzel. * Ezek az adatok csen­desen, szárazon elmondva is harsognak, épp úgy, mint Bottyán István versmondása, akinek a bátyját Vesniczky ta­nító tegnap vitte Debrecenbe, hogy beírassa a tanítóképző­be. Az idén a nyolcadik osz­tályban tizennyolc gyermek közül tíz akar tovább ta­nulni. És mert mindezeknek el­mondását fontosabbnak tar­totta annál, hogy magáról be­széljen, azért hagytuk a vé­gére őt, Vesniczky Antalt 1920 óta tanít Besenyszögön.­­Ez a község volt első állomása a fiatal tanítónak s itt is ma­radt. Sohasem vágyakozott el m’-'-m, hívták Csanádházára, Orosházára, nem ment, mert a szívéhez nőttek, a kis be­senyszögi mezítlábasok. Ak­koriban az utolsó fillérjeit adta nem egyszer egyszerű savanyú, vagy édes cukor­káért s hosszúkás bádogdo­bozban az asztalán tartotta. Ebből a dobozból jutott min­dig a jóknak, a szorgalmasok­nak. A bádogdoboz most is az asztalon kelleti magát. Most is jut a jóknak, az igyek­vőknek, így lett hosszú évek során át a jutalom-cukorka szimbólumává Vesniczky ta­nító bizalmának, kitüntetésé­nek. A gyerekek nem is azért vágynak rá, mert édes, hiszen fillérekért ők is vehetnek ilyet bármelyik földművesszövet­kezeti boltban. Kiérdemelni nagyszerű dolog. — A sajátjaimat nem sze­retem jobban — így mondja Vesniczky Antal. S ezt érezni bent a tanteremben, a gyer­mekek, a tanítójuk szemében, a csendességben, a szép sza­valatokban, okos feleletekben. S tanítja őket nemcsak a tan­teremben. Már végigjárták együtt mind a négy termelő­szövetkezetet, az állami gazda­ságot, a gépállomást, bejárták a rizsföldeket. Tanítja őket, hogy észrevegyék a sarjadó újat. Ápolója nemcsak az embe­reknek, de a növényeknek, a fáknak is. Azt mondják a köz­ségben, tán nincs is a határ­ban fa, nyár, eper vagy akác, amelyik nem neki köszönheti az életét. Kopár, kietlen hely volt Besenyszög, ő kezdte fá­sítani. A régi iskola udvarán már nagytörzsű fákká növe­kedtek azok a csemeték, ami­ket régi tanítványaival együtt ültetett. Mindenki maga gon­dozott egyet s kis cédulával megjelölte. Ma felnőtt embe­rek jönnek hozzá látogatóba s mondják neki: — Tanító bá­csi ez az én fám volt, emlék­szik? — Fiam, neked itt csak egy tanítód volt, de nekem hány fát ültető tanítványom — fe­leli: Szigethy Magda ­ Csehszlovák —jugoszláv kulturális együttműködés A csehszlovák kulturális ügyek minisztériumának meg­hívására a "Prágai Tavasz 1955" zenei versenyen vendég­ként részt vett M. Vukdrago­­vics, a jugoszláv zeneszerzők szövetségének főtitkára és D. Svaka, a ljubljanai tudomá­nyos és művészeti akadémia tanára. A két jugoszláv kül­dött a jugoszláv—csehszlovák kulturális kapcsolatok kiszéle­sítéséről tárgyalt, aminek ered­ményeként már az idén elláto­gat Jugoszláviába a Smetana­­kvartett. A dubrovniki feszti­válon neves csehszlovák művé­szek vesznek részt: A Plocek hegedűművész és J. Palenicek zongoraművész. Csehszlovákiá­ba várják a belgrádi színház balettcsoportját, Rud­jak és Csangalovics J.énekművészt és más jugoszláv művészeket. A Pedagógiai Tudományos Intézet ankétje kedden az Oktatásügyi Mi­nisztériumban a Pedagógiai Tudományos Intézet ankétot rendezett, amelyen a XXI. ke­rületi Kolozsvári utcai, a Ko­márom megyei, a salgótarjáni és a budakalászi kísérleti álta­lános iskola pedagógusai vet­tek részt. Az ankéton megje­lent Erdey-Grúz Tibor okta­tásügyi miniszter, Kiss Gyula miniszterhelyettes, Nagy Sán­dor, a Pedagógiai Tudományos Intézet igazgatója. A kísérleti iskolák pedagó­gusai beszámoltak az új kísér­leti tanterv tanítása alapján eddig szerzett tapasztalataik­­ról. s Az Eötvös-klub műsora Június 2. csütörtök, est© 8 óra: »A magyar sz'jibán a felszabadulta után.« Előadd: Dr Czenner Mihály.­­Június 4., sz /rabat, est© 8 óra: Ankét Pán József Kossu­­-diá aa képzőművész mumhásságár­ól. R©v*V'&« tőt mond WtetadHatiitai gEtpmrOfr

Next