Magyar Nemzet, 1955. augusztus (11. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-02 / 180. szám

Schmidt és John Walker Thompson, a Kínai Népköztár­saság Legfelső Népbírósága katonai törvényszéke előtt folytatott per során felelt azért, hogy repülőgépével be­hatolt Kína légiterébe és ott Kína biztonságát veszélyeztető kémtevékenységet folytatott. A törvényszék nevezettekre kü­lönböző időtartamú börtönbün­tetést szabott ki. Börtönbüntetésük kitöltése közben fentnevezettek betar­tották a fegyelmet és jó maga­viseletet tanúsítottak. Az ille­­­­tékes hatóságok ezt jelentették a Legfelső Népbíróság katonai törvényszékének és egyben enyhébb elbánást kértek a 11 elítélt számára. A törvényszék július 31-én a törvények értelmében úgy döntött, hogy a 11 elítéltet bün­tetése kitöltése előtt szabadon­­bocsátja és értesítette az ille­tékes hatóságokat, hajtsák azonnal végre a szabadlábra­­helyezést, valamint gondos­kodjanak fentnevezettek Kíná­ból való távozásának biztosítá­sáról. A kémkedésért elítélt repülők szabadon bocsátásának első visszhangjai WASHINGTON A nyugati hírügynökségek és rádióállomások ismertetik a Kínában kémkedésért elítélt repülők határidő előtti szaba­­don bocsátásának első vissz­hangjait. Az AFP hírügynökség közle­ménye szerint amerikai hiva­talos körök, noha a külügymi­nisztérium és a Fehér Ház ed­dig még nem fűzött hivatalos magyarázatot a hírhez, meg­elégedésüknek adnak kifeje­zést. E körök szerint a kínai népi kormány közlése visszhang­ban áll azzal az új légkörrel, amelyet Csou En-Vil szomba­ton mondott beszéde és a kí­nai—amerikai diplomáciai tár­gyalások megnyitása is tükröz. Arra azonban nem számítot­tak, hogy a 11 amerikai repü­lőt ilyen gyorsan szabadon­­bocsátják. Az amerikai rádiók jelen­tik, hogy Eisenhower elnök, amikor értesült a repülők sza­­badonbocsátásáról, a többi kö­zött a következőket mondotta: »Ez a hír alkalmas arra, hogy országszerte megkönnyebbü­lést és örömet okozzon«. Wayne Morse szenátor hang­súlyozta: »Az amerikai repü­lők szabadon bocsátásával a pekingi kormány jó szándéká­ról tett bizonyságot.« LONDON Mint az AFP jelenti, a brit külügyminisztérium az ameri­kai repülők szabadon bocsátá­­sával kapcsolatban közölte: »Az angol­ kormány nagy örömmel értesült a hírről". A külügyminisztériumhoz közel­álló körök azt is lehetségesnek tartják, hogy »ez a békülékeny gesztus megnyitja az utat azoknak a szigorú ellenőrzé­seknek az enyhítése felé, ame­lyek még most is érvényesek a Kínával folytatott kereske­delemben és jelentősen növe­lik a Kínai Népköztársaság be­bocsátásának esélyét az ENSZ- be. Ez a célszerű és kedvező pillanatban tett gesztus olyan légkört teremthet, amely na­gyon kedvez a legkényesebb ázsiai problémák, sőt talán még az egész távol-keleti kér­dés megoldásának is.A GENF Az AFP szerint a 11 ameri­kai repülő szabadonbocsátásá­­nak híre Genfben a valósággal drámai fordulatot idézett elő félórával a kínai­-amerikai tárgyalások első ülésének meg­nyitása előtt­. A Román Népköztársaság és Franciaország kormányának közös nyilatkozata Bukarestből jelenti az Agerpres. A Román Népköz­­társaság külügyminisztériuma a román és a francia kor­mány következő közös nyilat­kozatát juttatta el a sajtóhoz: »A Román Népköztársaság kormánya és a francia kor­mány néhány, mindkét orszá­got erősen érdeklő kérdésben kielégítő megegyezésre jutott. Attól az óhajtól áthatva, hogy megszilárdítsák a két ország közötti kapcsolatokat, a két kormány megállapodott a Ro­mán Népköztársaság és Fran­ciaország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésében. A francia kormány felfüggesz­tette azt az 1955. június 18-án­ hozott rendeletét, amellyel ideiglenesen beszüntette fran­cia árucikkek exportját a Ro­mán Népköztársaságba. ­T­íz év óta most először tör­­tént meg, hogy az olvasók minden országban egyaránt a mély megkönnyebbülés érzésé­vel nyitották ki az újságot. A leningrádi munkás és a neb­­raskai farmer, a londoni ki­futóim és a sanghaji diák, a párizsi művész és a kalkuttai orvos — mind a genfi értekez­let eredményei fölött örvende­zett. Eltelt egy hét. Egyes embe­rek, akiknek nincsen ínyük­re a népek öröme, kitekintet­tek a kulisszák mögül és újból kísérletet tettek baljós jöven­döléseik terjesztésére. A kis­­hitűek hallják és arcuk meg­nyúlik: vajon nem korai-e az öröm? Hiszen a genfi értekez­leten — mondogatják — nem oldottak meg egyet sem a sok bonyolult kérdés közül, ame­lyek bizalmatlanságot és rossz­­indulatot keltettek az orszá­gok között. Igen, egy hét alatt nem le­het felépíteni a tartós békét. Egy hét alatt nem lehet bete­metni azokat a szakadékokat, amelyek majdnem tíz év óta mind mélyebbek lettek. Mégis indokolt az emberiség öröme: ha Genfben nem is épült fel a béke, mégis súlyos csapást mértek ott az új világháború gondolatára. A négy hatalom vezetői nem fenyegették egy­mást. Komolyan beszéltek a kölcsönös megértésről és a bi­zalomról. A népek már régóta torkig vannak a hideghábor­ú­­val, a hidegháború csak kelle­metlen érzésekkel, aggodal­makkal töltött el minden be­csületes embert. Nem csoda, hogy mindenki, bárhol él is, barátságosan elmosolyodott a genfi értekezlet eredményeinek hallatán: a hidegháború jege megtört. Egy amerikai újságíró ezt mondta nekem: “Fél évvel ez­előtt még csak álmodni sem le­hetett volna erről. Nem csoda ez? ...» A genfi értekezletről misztikus remegéssel beszélt: olyan ez, mint amikor a nap keresztültör a sűrű fellegeken, amelyere mintegy parancsszóra elborították az egész égboltot. A genfi értekezlet nem volt csoda, hanem az összes népek józan eszének és lelkiismere­tének diadala. Beszélgető part­nerem még csak álmodni sem mert róla, de a béke hívei vi­lágosan előre látták ezt, nem is fél évvel ezelőtt, hanem a legaggasztóbb időkben is: 1950- ben. Eszünkbe jutnak a különbö­ző nyelven beszélő emberek milliói, akik leküzdve egyesek közömbösségét, mások fataliz­musát, összekovácsolták a né­peket. Eszünkbe jutnak azok a százmilliók, akiknek akarata vitte el Genfbe az államférfia­kat. A békemozgalom a népi öntudat mélyén született meg, gyorsan szélesedett, erősödött és learatta első nagy győzel­mét. Ha létrejöhetett a genfi ér­tekezlet, ha a kifejezésre jut­tatott nézetek különbözősége ellenére sem szánta rá magát senki a tárgyalások megszakí­tására és a rosszemlékű múlt­hoz való visszatérésre, ez első­sorban azért történt, mert vi­lágszerte megnyilvánult a né­pek akarata. A világon semmi sem törté­nik »egyszerre«, de gyakran előfordul, hogy az, ami meg­előzi a fordulatot, egyesek számára észrevétlenül történik és akkor ezek azt mondják: “egyszerre megtört a jég", vagy­­egyszerre kizöldültek a fák". A­z idén tavasszal Párizsban jártam. A francia lapok még különböző katonai ké­szülődésekről, nukleáris fegy­verek kipróbálásáról írtak, idézték az erőpolitika hirde­tőinek a józan ésszel ellenkező szavait. Úgy tűnt, mintha má­jusban minden úgy ment vol­na, mint januárban: a hivata­los barométer mutatója enge­delmesen hajlott a vihar felé. Mégis körülöttem mindenki másról beszélt, arról, hogy de­rül az égbolt. Nemcsak a békeharcosokról beszélek, azokról a bátor és nagylelkű franciákról, akik már öt évvel ezelőtt a feledbe- GENF írta: Illa­ tetlen Yves Farge vezetésével küzdöttek a genfi értekezle­tért, őket erőtől duzzadva és szilárd meggyőződéstől áthatva láttam viszont. Nem is csupán a régi Franciaországnak azok­ról a legjobbjairól beszélek, akik a legkeserűbb napokban is megvédték hazájuk becsü­letét. Edouard Herriot és Paul Boncourt elmondta nekem, a francia népet szilárd elhatá­rozás tölti el, hogy véget vet a gyűlölt hidegháborúnak. Má­sokról is beszélek. Találkoz­tam tekintélyes politikusok­kal, akik az utóbbi időkig (ta­lán gyengeségből) az erő poli­tikáját támogatták. Nem sok­kal Párizsba érkezésem előtt ezek a politikusok elérték a párizsi egyezmények ratifiká­lását. Azt lehetett volna hinni, hogy örülnek parlamenti győ­zelmüknek. Nem, nem örültek. Valamennyi honfitársukhoz hasonlóan ők is arról beszél­tek, hogy meg kell találni a kivezető utat a zsákutcából. A Helsinkibe összehívott béke­világtalálkozóról, az európai biztonságról, a küszöbönálló tárgyalásokról beszéltek ve­lem. Ezeknek az embereknek a zavara még nagyobb volt, mint Herriot, Joliot-Curie vagy Pierre Col meggyőződése. Ez a zavar mutatta, hogy közeledik a fordulat. A francia nép aka­rata olyan világosan kifejezés­re jutott, hogy senki sem me­részelt a hidegháború folytatá­sára gondolni. Ami a lapokat illeti, bár a friss nyomdafesték szagát árasztották, levéltári dokumentumoknak tűntek: egyes politikusok, vagy kato­nai személyiségek 1955-ben 1950 nyelvén próbáltak be­szélni. Találkoztam Francois Mau­­riac-kal, a régi Franciaország utolsó nagy íróinak egyikével. Még nem is olyan régen a Figaro című lap állandó mun­katársa volt. Nagyon régen nem találkoztunk. Különböző utakon jártunk és sok minden UTÁN Ehrenburg elválasztott bennünket egy­mástól. Mégis, amikor talál­koztunk, arról beszéltünk, ami mindenki számára érthető és mindenkinek a szívén feküdt: itt az ideje, hogy befejezzék a hidegháborút! A katolikus, az akadémikus Francois Mauriac ugyanúgy beszélt, mint a pá­rizsi munkás, vagy a bretagnei halász: Franciaország békét akar. Nem sokkal ezután Bécsben a katolikus párt politikusai­val, Stockholmban a szociál­demokratákkal beszélgettem. Mindenütt ugyanazokat a sza­vakat hallottam: a megrovás és a remény szavait. Többet nem is lehetett elvárni. A történetíró majd feljegy­­ezt­zi, hogy a genfi értekez­letet a helsinki béke-világta­lálkozó előzte meg. Erről a találkozóról a befolyásos bur­­zsoá körök álláspontját tük­röző párizsi Monde ezt írta: »Ez a kongresszus, eltérően az előzőktől, amelyekről a nyu­gati kormányok rendszerint nem vettek tudomást, egész sor félhivatalos, vagy negyed­hivatalos megfigyelőt vonzott.« Valóban a találkozó részve­vőinek összetétele már elárul­ta a végbement fordulatot: francia radikálisok és angol munkáspártiak, olasz kor­mánypárti katolikusok, japán liberálisok, német szociálde­mokraták egyaránt ott voltak. A találkozó ugyanazokat a kérdéseket vitatta meg, ame­lyek egy hónappal később a genfi értekezlet részvevői elé kerültek: a fegyverzet csök­kentésének, az atomfegyver eltiltásának, az európai biz­tonságnak, Németország egye­sítésének, az államok közötti kulturális és gazdasági együtt­működésnek, Tajvan szigeté­nek és Kínát az ENSZ-ben megillető jogok helyreállításá­nak kérdé­sét. A béke-világtalálkozón nem hangzottak el zengzetes beszé­dek, nem voltak zajos de­monstrációk: a népek képvi­selői megértették, hogy eljött az idő a konkrét javaslatokra és a konstrukt­ív munkára. Ha visszagondolunk a francia politikusok — Vallon, Pierre Cot és Capitant — felszólalá­sára a semlegességről, az olasz katolikus Zappulinak az euró­pai összetartásról mondott be­szédére, a nyugatnémet kül­dötteknek a német egység helyreállításának módozatairól tett javaslataira, akkor vilá­gossá válik, hogy a találkozó nagyarányú előkészítő mun­kát végzett. A közvélemény képviselői segítséget nyújtot­tak az államférfiaknak. Hel­sinki után különösen nyilván­valóvá vált, hogy nem tűr ha­ladékot az összes európai álla­mok biztonságával és együtt­működésével összefüggő kér­dések megoldása. A genfi értekezlet megerő­sítette azt, ami a népek igazi akarata: le kell monda­ni a háborúról, mint a nézet­eltérések megoldásának mód­járól, a tárgyalásaik­hoz kell fo­lyamodni és a tárgyalásoknak valamennyi részvevő számá­ra elfogadható megoldásra kell vezetniök. Ma már nehéz, nagyon ne­héz visszatérni a hidegháború rossz szokásaihoz. Mégis, ha a népek látják is, hogy derülni kezd, a fellegek még nem tűn­tek el. Július 23-án későn este rá­diókészülékem mellett ültem. Párizs beszélt. A bemondó megindultan ezekkel a szavak­kal fejezte be beszámolóját a genfi értekezletről: »A hideg­háború vége felé közeledik”. Tíz perccel később ugyanaz a bemondó felolvasott egy beszá­molót a népi demokráciákról; ez a beszámoló a hidegháború stílusában készült, valótlan ál­lításokat tartalmazott, elővi­­gyázatról egyáltalán nem ta­núskodó következtetésekkel. Én megértem, hogy nehéz egy­szerre lemondani a rossz szo­kásokról. A dolog természete­sen nem egy rádiószemleírón fordul meg, nem is más újság­írók százain, akik tovább di­csőítik a hidegháborút. A do­log lényege az, hogy ezeket a szószólókat valaki sugalmazza és ugyanakkor el is tartja. A háború erői elrejtőztek, de nem adták fel céljaikat. Még nem egyszer tesznek majd kí­sérletet, hogy hazugságokkal mérgezzék meg a közvéle­ményt, újból ellenségeskedést támasszanak, eltorzítsák a tár­gyalások szellemét,­­n­em kis feladatok várnak a béke harcosaira: sok akadály van még előttük, sok olyan kísérlet, amelynek célja felszítani a hidegháború kihá­­nyó tüzét. De a béke harcosai ennél nagyobb nehézségeket, is leküzdötték. Amikor öt évvel ezelőtt azt követelték, hogy a nagyhatalmak képviselői ülje­nek le a kerekasztal mellé, utópistáknak, ábrándozó­knak nevezték őket. Ha a népek elértek egy olyan jó kezdetet, mint a genfi értekezlet, akkor ki tudják és ki is fogják vívni a béke diadalát: ebben az ügy­ben jobban, mint bármi más­ban, fontos a kezdet.­Egyes nyugati lapok a genfi értekezletet „fegyverszünet­nek*, nevezik *a hidegháború­ban*. A népektől függ, vajon a fegyverszünetből béke lesz-e. A fasizmus ellen vívott nehéz háború után minden becsületes ember átélt tíz háború utáni esztendőt. Ezek az évek a munka, a nyugalom, a boldog­ság évei lehettek volna, de az erőpolitika hívei egy újabb há­borút megelőző évekké próbál­ták tenni. A népek jól emlé­keznek az aggodalmakra, a nélkülözésekre, az elidegene­désre és sohasem engedik meg a visszatérést a múlthoz. Ma, augusztus 1-én, a kiala­kult szokás szerint, minden nép visszagondol a múlt nyomorú­ságaira és ünnepélyesen meg­fogadja: nem enged meg egy újabb háborút. A Genf utáni augusztus 1-e nagy remények­kel tölti el a népeket. A népek tartós békére törekednek. A jég megtört, a jégnek meg kell indulnia. (Pravda, augusztus 1) M Magyar Nemzet Kedd, 1935. augusztus 7. A Szovjetunió honvédelmi miniszterének parancsa az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok kivonásáról Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Szovjetunió honvédelmi minisztere 1955. július 31-én a következő parancsot adta ki: A független és demokratikus Ausztria helyreállításáról szóló 1955. július 27-én érvénybe lé­pett államszerződés értelmé­ben a Szovjetunió csapatait, valamint az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország csapatait három hónapon belül kivonják Auszt­riából. Csapataink az ellenséges csapatok tétzúzása és Auszt­riának’” a fasiszta járom alól való kiszabadítása végett a hitleri hadsereg ellen vívott kemény harcok idején léptek Ausztria földjére. A szovjet hadseregnek és a szövetséges hadseregeknek a hitleri martalócokon aratott győzelme elhozta Ausztriának a felszabadulást és biztosította a független, demokratikus osztrák állam helyreállítását. A szovjet csapatok megmen­tették a szétrombolástól Bé­cset, Ausztria fővárosát és se­gítséget nyújtottak az osztrák népnek a háború következmé­nyeinek felszámolásában. A szovjet katonák segítségére siettek az osztrák lakosságnak az országot ért elemi csapások idején. Ezt Ausztria közvéle­ménye és az osztrák köztársa­ság elnöke is elismerte. Az utóbbi érdemrendekkel és ér­demérmekkel tüntette ki a szovjet hadsereg katonáinak és tisztjeinek egy csoportját. A szovjet csapatok személyi állománya és Ausztria lakos­sága között kialakult kapcsola­tok kifejezték a Szovjetunió népeinek az osztrák nép iránt táplált baráti érzelmeit. Kato­náink Ausztriában, a béke őr­helyén állva, becsülettel telje­sítették kötelességüket a szov­jet nép és Európa más népei előtt. A szovjet kormány a békét és a népek közti barátságot megszilárdító politikájához hí­ven elhatározta, hogy az Ausztria területéről az osztrák államszerződés megkötésének következtében kivont csapatok létszámával csökkenti katonai kontingenseit. A szovjet kor­mánynak ez a lépése a Szov­jetunió békeszerető politikájá­nak új megnyilvánulása. A szovjet kormány határo­zatának végrehajtása végett megparancsolom: 1. Valamennyi Ausztriában állomásozó szovjet csapatot 1955. október 1-ig a Szovjet­unió területére kell helyezni. 2. A Szovjetunió fegyveres erőinek összlétszámát az Auszt­riából kivont csapatok létszá­mával csökkenteni kell. Ennek kapcsán határidő előtt el kell bocsátani a hadseregből meg­felelő számú katonát. Az elbo­csátásnak a megállapított rend szerint kell történnie. 3. A katonai kerületek pa­rancsnokai terjesszenek javas­latot a helyi tanácsok szervei elé a jelen parancs értelmé­ben a hadseregből elbocsátott katonáknak és alkalmazottak­nak a polgári életben való el­helyezkedésére nézve. 4. Az Ausztriából kivonandó szovjet csapatok személyi ál­lományát katonai kötelessé­gük példa­ teljesítéséért köszö­net illeti. Az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok főparancsno­ka a legjobb katonákat, tiszt­­helyetteseket, tiszteket és tá­bornokokat saját hatáskörében részesítse dicséretben, a legki­válóbbakat pedig terjessze fel kitüntetésre. Szilárd meggyőződésem, hogy a hadsereg soraiból távozó ka­tonák tevékenyen bekapcsolód­nak a szovjet népnek abba az alkotó munkájába, mellyel or­szágunkban a kommunizmust építi. Sikert kívánok e nemes, ha­zafias munkához. G. Zsukov a Szovjetunió marsall­ja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. V. M. Molotov fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetét V. M. Molotov, a Szovjet­unió külügyminisztere augusz­tus 1-én fogadta Li Szün Csut, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság moszkvai rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki rövidesen átnyújtja megbízólevelét a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökének. Üdvözlő távirat a kínai népi felszabadító hadsereghez PENG TÖ-HUAJ tábornok elvtársnak, a Kínai Népköz­­társaság nemzetvédelmi miniszterének, P­e­k­i­n­g. Engedje meg, Miniszter elv­társ, hogy augusztus 1, a kínai népi felszabadító hadsereg megteremtésének 28. évfordu­lója alkalmából a magyar nép­hadsereg harcosai, tiszthelyet­tesei, tisztjei és tábornokai, valamint a magam nevében is, testvéri üdvözletemet küld­­jem önnek és a dicsőséges kí­nai népi felszabadító hadsereg egész személyi állományának. Kívánom, hogy a kínai népi felszabadító hadsereg tovább­ra is biztos támasza és szilárd védelmezője legyen a felsza­badult hatalmas kínai nép bol­dog jövőt építő munkájának, a szabad és független Kínai Népköztársaság békéjének és határai sérthetetlenségének. Budapest, 1955. augusztus L BATA ISTVÁN vezérezredes, a Magyar Népköztársaság hon­védelmi minisztere. (MTI) Jugoszláv parlamenti küldöttség indult Belgrád­tól a Szovjetunióba Belgrádból jelenti a TASZSZ. A Szovjetunió Legfelső Taná­csának meghívására augusztus 1-én elutazott Belgrádból Moszkvába a jugoszláv szövet­ségi nemzetgyűlés küldöttsége. A küldöttség vezetője Vladi­mír Bakarics, a horvát nemzet­­gyűlés elnöke. A zemuni repülőtéren a kül­döttség búcsúztatására megje­lentek: M. Pijade, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnö­ke, V. Szimics, a szövetségi nemzetgyűlés alelnöke és más hivatalos személyek. A kül­döttség búcsúztatásán megje­lentek még Valkov, a Szovjet­unió belgrádi nagykövete és a nagykövetség felelős munka­társai. A parlamenti küldöttség el­utazása előtt V. Bakarics ki­jelentette a sajtó képviselői­nek: »Mint önök előtt ismere­tes, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának meghívására utazunk a Szovjetunióba. Véleményünk szerint ez a látogatás jó for­mája a kölcsönös bizalom erő­sítésének, a vélemények kicse­rélésének és a jobb kapcsola­tok megteremtésének. A kül­döttség tagjai igen elégedettek, hogy részt vehetnek ebben a látogatásban.-* Befejeződött a kínai országos népi gyűlés második ülésszaka Pekingből jelenti az Új Kí­na. A kínai országos népi gyű­lés második ülésszaka szomba­ton tartotta záróülését, ame­lyen egyhangúlag két határo­zatot fogadott el. A határoza­tok között szerepel az első öt­éves terv, az 1955. évi költség­­vetés, a Sárga-folyó szabályo­zása, az elnökség törvényho­zási joggal való felruházása, négy új minisztérium: szén­ipari, elektromosipari, kőolaj­ipari és a mezőgazdasági fel­szerelések beszerzését ellátó minisztérium létesítése. Az or­szágos népi gyűlés ülésszaka az elnökség tagjaivá választot­ta Csen Csi-jüant és Teng Csu­­mint. Az országos népi gyűlés kép­viselői július 30-án megtartott ülésükön megalakították a Kí­nai Népköztársaság országos népi gyűlésének parlamenti csoportját , és elhatározták, hogy a parlamenti csoport csatlakozik az Interparlamen­táris Unióhoz. A Komszomol központi bizottságának IV. ülése Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Komszomol központi bizott­sága július 25—26-án ülést tar­tott. Megtárgyalta azt a kér­dést, hogyan vegyenek részt a Komszomol-szervezetek az SZKP központi bizottságának "Az ipar további fellendítésé­vel, a technikai haladással és a termelés megszervezésének megjavításával kapcsolatos feladatokról" hozott határo­zata végrehajtásában. A beszá­molót Alekszandr Seljepin, a Komszomol központi bizottsá­gának titkára tartotta. A Komszomol központi bi­zottságának ülése határozatá­ban rámutat, hogy a Komszo­mol munkájának harci prog­ramja az SZKP központi bi­zottsága júliusi ülésének út­mutatása, amely szerint növel­ni kell a Komszomol-szerveze­tek szerepét és aktivitását az üzemek termelő munkájában.

Next