Magyar Nemzet, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-01 / 205. szám
2■Csütörtök, 1955. szeptember 1. Hjó Otiilirni Ttir i kapcsolatokat az egyes országok között, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. Nothomb elmondotta, hogy jó benyomást tett rá, amikor megtudta, hogy a nyugati klasszikusok művei tíz- és százezres példányban jutnak el a népi demokratikus országok dolgozóihoz. A felszólalók közül Purtell amerikai küldött helyeselte a kulturális kapcsolatok fokozását, javasolta, hogy az országok kössenek e célból kétoldali megállapodásokat. Banfi olasz küldött különösen ■fontosnak tartja a keleti és nyugati országok közötti kulturális kapcsolatokat. Ezek a kapcsolatok nagyon előnyösek lennének az egyes nemzeti kultúrák fejlesztésére. A vitában a magyar küldöttség részéről Non György népművelési miniszterhelyettes szólalt fel. Megállapította, hogy a genfi határozatok máris jelentős eredményeket hoztak a nemzetközi tudományos és kulturális kapcsolatokat illetően. Ezt igazolja az atom békés felhasználásáról tárgyaló genfi konferencia is. Wiley amerikai szenátor — mondotta Now György — tegnap azt állította, hogy Nyugaton nehezebb lesz az új genfi politikát a gyakorlatba átvinni, mint Keleten. Egyetértünk Wiley szenátor megállapításával. Ez azért van így, mert mi Keleten évek óta következetes békepolitikát folytatunk. A mi törvényeink büntetik a háborús propagandát. Tudományos és kulturális vonatkozásban igyekszünk szoros kapcsolatokatteremteni minden országgal, a nyugati országokkal is. Non György számos adatot sorolt fel Magyarország és más országok között fennálló kulturális és sportkapcsolatok eredményéről. Beszélt a Bartók-évforduló tervezett ünnepségeiről is. Rámutatott, hogy a tudományos, kulturális kapcsolatoknak nagy szerepük van a hidegháború ideológiai következményeinek felszámolásában. Elmondotta, hogy a Kínai Népköztársaság felvételének ellenzése nem más, mint kísérlet a hidegháború folytatására. Ha az Unió következetes akar maradni határozataihoz, nem zárkózhat el a népi Kína felvétele elől. A nyugati hatalmak küilfigy minisztereinek értekezlete Az AFP közli: Az amerikai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia külügyminiszterei szeptember 27-én New Yorkban két napra összeülnek, hogy összehangolják a nyugati álláspontot a négy nagyhatalom külügyminisztereinek október 27-én Genfben kezdődő értekezlete előtt. A közlemény rámutat, hogy von Brentano nyugatnémet külügyminiszter szeptember 28-án csatlakozik Dulleshez, Pinayhoz és Macmillanhoz. Adenauer tanácskozása Merchant amerikai külügyi államtitkárral Berlinből jelenti az MTI, hogy a bonni kormány szerdán Adenauer elnökletével megvitatta azokat az irányelveket, amelyeket a kancellár és munkatársai Mürrenben a moszkvai nyugatnémet—szovjet tárgyalásokra kidolgoztak. Adenauer szerdán Livingstone Merchant amerikai külügyi államtitkárral tanácskozott a genfi külügyminiszteri értekezlet, valamint a közelgő moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalások napirendjén szereplő kérdésekről. Egyiptom hajlandó a gázai tűzszünetre A londoni rádió beszámol arról, hogy Burns tábornok, az ENSZ fegyverszüneti ellenőrző bizottságának vezetője az újabb gázai incidensek után felszólította Egyiptomot és Izraelt: a továbbiakban tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától. Kedden este az egyiptomi kormány szóvivője bejelentette: Egyiptom hajlandó kiadni a »tüzet szüntess« parancsait a gázai övezetben. Izrael mindeddig nem válaszolt a felszólításra. A Párizsból jelenti az MTI: Kedden este sztrájkba léptek a párizsi autóbuszok dolgozói, akik nem kapták meg a január 1-től visszamenőlegesen ígért prémiumokat* London, 1955. augusztus 31. A londoni rádió hírül adja, hogy az ázsiai és afrikai országok ENSZ-képviselői kedden megbeszélésre ültek össze New Yorkban. Elhatározták, Az AFP jelenti, hogy augusztus 31-én hivatalosan bejelentették Grandval, ma Párizsból jelenti az MTI. Az öttagú kormánybizottság — Faure miniszterelnök, Pinay, Schuman, Koenig tábornok és July — szerdán ismét ülést tartott a miniszterelnökség épületében. Boyer de la Tour tábornok, Marokkó új főhelytartója szer-Az MTI közli: Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy Peron argentínai elnök szerdán benyújtotta lemondását. Peron levélben közölte lemondását, a Peronista Párttal és az Általános Munkásszövetséggel, amely korporációs jellegű szervezet. A Peronista Párt és az Általános Munkásszövetség nem fogadta el az elnök lemondását. Az Általános Munkásszvetség országos sztrájkot hirdetett és tömegtüntetést rendez, hogy Peront lemondásának visszavonására késztesse. Peron lemondása és az Általános Munkásszövetség sztrájkfelhívása után Buenos Airesben az üzletek és a kávéházak lehúzták redőnyeiket, bezárták helyiségeiket. Az AFP jelentése szerint a csendőrség erői megszállták a minisztériumokat. A csendőrség és a rendőrség központja riadókészültségben van. Éva Peron városában teljes a munkabeszüntetés. A tartományi képviselőház és szenátus táviratot intézett Peronhoz szolidaritásának kifejezésére. A TASZSZ legújabb jelentése szerint Buenos Airesben Helsinkiből jelenti a TASZSZ. A Maakansa című lap közölte Kekkonen finn miniszterelnök augusztus 28-án Kokemakiban mondott beszédét. Kekkonen beszédében a finn reakciós köröknek azt a tételét elemezte, hogy az ország külpolitikájának a Paasikivi-vonala már elavult. A miniszterelnök beszéde elején emlékeztetett Paasikivi köztársasági elnöknek egy svéd lapban adott nyilatkozatára és felhívta a figyelmet a nyilatkozatnak arra a részére, ahol az elnök rámutatott, hogyan ismétlődött meg Finnország történelmében, hogy a kard okozta pusztításokat toll segítségével kellett helyrehozni. A finneknek el kell gondolkoznak ezeken a szavakon — mondotta Kekkonen — és rá kell eszmélniük, hogy Finnország két és fél évszázad alatt sokszor volt hadiállapotban Oroszországgal és ezek a háborúk mindig szerencsétlenül végződtek. Új alapot kell találni a bizalmon alapuló jószomszédi egyetértésre egy a múltban ellenséges országgal és ez a munka nem mindig talál rokonszenvre mindenkinél. Kekkonen a háború utáni helyzetet vázolva rámutatott, egyes körök állandóan azon fáradoztak, hogy bizalmatlanságot keltsenek azokkal szemben, akik hosszú évek óta irányítjáka külpolitikát. Különösen népszerű volt az aggasztó rémhírek terjesztése. Most arról suttognak az országban, hogy a kormány megígérte, átadja a Szovjetuniónak az országban tartózkodó ingermanlandiakat. Ezek a kósza hírek természetesen teljesen alaptalanok. Amikor tavaly nyáron Moszkvában tárgyaltam a számunkra igen fontos ötéves finn—szovjet kereskedelmi hogy hivatalosan felkérik a Biztonsági Tanácsot, foglalkozzék az észak-afrikai helyzettel. E lépés megtételének időpontját nem határozták meg. tokkói francia főhelytartó lemondását, dán Tuniszból Rabatba repült és csütörtökön Ben Arafa szultáninál tanácskozik. Politikai megfigyelők szerint Boyer de la Tour tábornoknak Ben Arafával folytatandó csütörtöki megbeszélése során főleg a szultán lemondásáról lesz szó, tömegtüntetések kezdődtek Peron támogatására és tiltakozásul Peron lemondása ellen. A fővárosi lapok rendkívüli kiadásban jelentek meg ezzel a címmel:: ^Peronnak maradnia kell!* Rámutatnak arra, hogy Peronnak a lemondásra vonatkozó javaslatát a burzsoá ellenzék tevékenysége váltotta ki. A burzsoá ellenzék azután kezdett mozgolódni, miután kudarcba fulladt a június 16-i kormányellenes fegyveres lázadás, amelynek során 360 ember elpusztult, több mint 600 megsebesült, főleg a polgári lakosság köréből. Az argentínai lapok akkor megvilágították, hogy a lázadást a hadiflotta alakulatai indították meg, amelyeknek parancsnoksága szoros kapcsolatban állt az Egyesült Államok haditengerészeti köreivel. A lázadás kudarcba fulladt, mert a lakosság nem támogatta. Jellemző az is, hogy az argentínai politikai zavargásokat szító külföldi körök a katolikus klérust is felhasználják arra, hogy fokozzák a feszült helyzetet az országi,m. egyezményről, itt a nyugati partvidéken nyomban olyan híreket kezdtek terjeszteni, hogy Kekkonen többszáz négyzetkilométert odaígért a partvidéken a Szovjetuniónak Vaasa, vagy Pori környékén. Ez az értelmetlen rémhírterjesztés immár egy évtizede folyik. A vélemények elmérgesedése következtében gyanakvás veszi körül a hivatalos politikát. Azt remélhetné az ember, hogy nálunk, akik kijárták a kemény tapasztalatok iskoláját, a külpolitikai kérdéseknél rászoktak az emberek a hideg megfontoltságra, vagy legalábbis az óvatosságra. Amikor a genfi nagyhatalmi tárgyalások reményt keltettek a nemzetközi feszültség enyhülésére, egyes lapok siettek levonni ebből saját következtetéseiket Finnországra vonatkozóan. Azt próbálták bizonygatni, hogy a Szovjetunió irányában eddig folytatott finn politika az új külpolitikai helyzetben "elavult és "következetlenné" vált. A miniszterelnök a továbbiakban a két politikai rendszer egymás mellett éléséről beszélt és versengésként jellemezte azt. Kekkonen a következőkkel zárta beszédét: — Lehetséges, hogy ezúttal diktatórikus eszmék felvetéséről is szó van, mint a harmincas években. Ha a Paasikivivonalat következetlennek és elavultnak jellemeznék, ez a külpolitikai irányzat megváltozásának kezdetét jelentené. Ez ellen idejében fel kell emelni intő szavunkat. Államunk helyzetét, szabadságát és függetlenségét csakis úgy szilárdíthatjuk meg, ha becsületesen és őszintén követjük a jelenlegi külpolitikát. Az ázsiai és afrikai nemzetek felkérik a Biztonsági Tanácsot: foglalkozzék az észak-afrikai helyzettel Hivatalosan bejelentették Grandval lemondását Újabb tárgyalások a marokkói helyzetről Lemondott Peron argentínai elnök Kekkonen a finn külpolitikáról éa a „Paasikiri-vonalról" Eden tájékozódó körútja Londonból jelenti a TASZSZ. Sajtójelentések szerint Eden angol miniszterelnök elhatározta,hogy személyesen vizsgálja meg az angol katonai támaszpontokat és tudományos atomkutatói központokat. Eden szeptember 6-án indul útnak éshárom héten át repülőgépen beutazza egész Angliát. A Daily Mail Eden utazását kommentálva a következőket írja: »A miniszterelnök közi útja szinte példa nélkül áll békés időkben. Útjának célja, hogy megvizsgálja, milyen anyagi eszközöket kell fordítani a jövőben a fegyveres erőkre és nem vált-e feleslegessé a fegyveres erők tevékenységének valamely része ... Azzal kapcsolatban, hogy pénzügyi válság fenyeget, a honvédelmi kiadások égető problémát jelentenek a kormány szánodra. A gyarmati rendszer válsága Észak-Afrikában Grandval, marokkói főhelytartó menesztésével és a parlament összehívásának fenyegetésével, a jelek szerint, sikerült elkerülni a kormányválság kimélyülését Franciaországban. Pedig hétfőn már úgy látszott, hogy a kemény marokkói dióba éppen úgy beletörik Faure foga, ahogy beletört Mendes-France-é. A közeljövő meg fogja mutatni, hogy a kompromisszum, amelynek az a lényege, hogy megpróbálják eltávolítani a jelenlegi szultánt, de a régit nem hívják nyomban vissza s közben úgynevezett kormányzótanáccsal töltik be a szultán helyét, mennyire képes lecsillapítani a szenvedélyeket. Mindenesetre a helyzet sokkal bonyolultabb, semhogy komoly eredményt lehe várni az ilyen merőben hatalomtechnikai ügyeskedésektől. Nem szólva arról, hogy a Faure-féle kompromisszum aligha elégíti ki a marokkói nemzeti követeléseket — valószínűleg még átmeneti időre sem —, de nem felel meg azoknak a francia érdekcsoportoknak sem, amelyek ragaszkodnak gyarmati kiváltságaikhoz és azt hangoztatják, hogy a francia gyarmati rendszerre a legkisebb engedmény is végzetessé válhat s csakis a legkeményebb módszerekkel lehet fenntartani a francia gyarmati hatalom tekintélyét. Ezt az álláspontot képviselik a legbefolyásosabb tőkés csoportok és az észak-afrikai közigazgatás vezetői, akiket a francia társadalom legreakciósabb köreinek érdekszövetsége fűz egybe. A marokkói krízis tehát valójában a negyedik köztársaság nagy erőpróbája lett, amelyben a minduntalan kompromisszumokat kereső kispolgári pártok és csoportok szembekerültek a nagytőkések intranzigens irányzatának képviselőivel. Azok az éles összecsapások, amelyek a francia minisztertanács vasárnapi és hétfői ülésén kirobbantak s a miniszterelnököt szembeállították külügyminiszterével és hadügyminiszterével, felfedték a kormánykoalíció egész ingatagságát. „Reformok" *— a retornevenesek kezében A dolog úgy áll, hogy a kétnapos, szenvedélyes összecsapásokban bővelkedő vita után kiadtak egy meglehetősen szűkszavú és semmitmondó jelenést, amelynek alapján nem lehet megítélni, hogy mennyire sikerült áthidalni az ellentéteket s hogy valójában milyen terve van a francia kormánynak a marokkói kérdés megoldására. Bizonyos jelekből — például Grandival főhelytartó leváltásából — mindenesetre arra lehet következtetni, hogy végül is az intranzigens gyarmati irányzat képviselői kerekedtek felül, az »erős kéz« emberei, akik a látszatreformokat is csak forma szerint hajlandók elfogadni s olyan személyi biztosítékokkal, amelyek kielégítik a gyarmati tőkeérdekeltségeik mindenható urait. A francia jobboldal most úgy látszik ahhoz a taktikához folyamodott, hogy forma szerint nem utasítja el a ♦reformokat de egyrészt igyekszik hosszúlejáratú és rendkívül bonyolult eljárási módozatokat alkalmazni, másrészt — mint ez a gyarmati körökhöz közelálló Aurore cikkeiből kitűnik — ragaszkodik ahhoz, hogy a reformokatmegfelelő személyiségekkel hajtsák végre. (Úgy látszik ilyen ^megfelelő személyiség. Boyer de la Tour tábornok, aki Grandvalt a marokkói főhelytartó tisztében felváltja s aki, a hírek szerint, már ma meg is érkezett Rabatba.) Tehát amennyiben a szűkszavú kormányközleményből és a francia sajtó meglehetősen ellentmondókommentárjaiból ki lehet hámozni: a Faure-féle kompromisszumnak az a lényege, hogy a ♦reformokat* a szélsőséges reformellenes irányzat bizalmi embereinek kezére adják, vagyis magyarén mondva: kecskére bízzák a káposztát. Nem kel sem túlságosan élénk képzelőerő, sem különösebb helyzetismeret hozzá, hogy elképzeljük az effajta kompromisszumok hatását. Amellett nyilvánvaló, hogy ilyen módszerekkel ma már nem lehet áthidalni azt a mély szakadékot, amely az elmúlt napok »tisztogatási« hadműveletei után még mélyebbé vált, nem csupán a közvetlenül érintett észak-afrikai népek és Franciaország között, hanem magában a francia társadalomban is. A franciák túlnyomó többségének emberi és hazafiúi érzését mélyen sértik a gyarmati politika túlkapásai. Elvégre könnyű megérteni, hogy egy olyan ország népe, amely átélte Oradourt, minden egyébtől eltekintve sem tűrheti, hogy saját kormánya néhány nagytőkés és kolonizátor érdekében a nácik kollektív felelőssége elvét és módszereit alkalmazza Marokkóban. Mert valójában nem lehet másként értékelni az olyan tisztogatási akciókat, amelyeknek során — a hatóságok jelentései szerint is — egész falvakat töröltek el a föld színéről. Pierre Fayet algíri képviselő ebben az ügyben interpellációt is nyújtott be a nemzetgyűlés elnökségéhez s kijelentette: kérdést akar intézni a kormányhoz azokkal a véres kollektív megtorlásokkal kapcsolatban, amelyeknek során számos tanyát pusztítottak el, olyanokat, amelyekben csak gyermekek, aszszonyok és öregek voltak. Kik a terroristák? Ezeknek a módszereknek alkalmazását semmi sem mentheti, a legkevésbé az, hogy egyszerűen ♦terroristáknak-* nevezik azokat az algíri és marokkói hazafiakat, akik síkraszállnak hazájuk függetlenségéért. A nyugati lapoknak és hírszolgálati irodáknak ez a szóhasználata kezd már tűrhetetlenné válni úgy látszik egyes nyugati lapok szerkesztőségeiben is, legalább is azokéban, amelyeknek nincsenek közvetlen kapcsolatai a gyarmati tőkeérdekeltségekkel így például a Die Tat megjegyzi: »Az évek óta meggondolatlanul — vagy szándékosan — használt ♦terrorista elnevezés megmutatja azt a nyilvánvaló törekvést, hogy meg akarják téveszteni a közvéleményt az északafrikai függetlenségi mozgalmak jellegét illetően. Dehát persze, itt nem csupán frazeológai kérdésről van szó, s ezt érzi a svájci lap cikkírója is. Nem is mulasztja el, hogy rámutasson a kérdés lényegére. »Ha az észak-afrikai viszonyokról beszélünk — írja —, akkor logikusan a következő következtetésre jutunk: a repülőgépekkel, tankokkal felszerelt, hadosztályokba szervezett katonák tízezreivel és a modern hadvezetés más eszközeivel rendelkező, Észak-Afrikában uralmon lévő francia kisebbség olyan rendszert kényszerít a bennszülött algíriak és marokkóiak döntő többségére, amelyet azok nem akarnak. Ehhez fegyvereket használ fel, amelyekkel az algíriak és marokkóiak egyáltalában nem rendelkeznek. Ennek megfelelően a marokkói halálos áldozatok száma minden egyes összecsapásnál tízszer-hússzor akkora, mint a francia áldozatoké. Ha "terroristákról" és »terrorról« beszélünk, akkor ezekkel a kifejezésekkel logikus módon a franciákat és nem a marokkóiakat kellene illetni.Meg kell mondani, hogy a franciák, legalább is azok, akikben elevenen él a francia nemzet humanista hagyományainak szelleme, igen jól tudják, hol kell keresni a terroristákat a gyarmati politika dzsungeljében. Elsősorban tudják ezt a kommunisták, de az olyanok is, mint pl. Francois Mauriac, a Nobel-díjas katolikus író, aki mintegy háromnegyed évvel ezelőtt az Express-ben leleplezte az algíri és marokkói francia hatóságok Gestapo-módszereit. A France Observateure pedig részletes dokumentációs anyaggal egészítette ki Mauriac leleplezéseit, amelyekből — a vérerekbe pumpált víztől a korbácsolásokig — számos francia hazafi ráismerhetett a Gestapo kínzókamráinak módszereire. Jellemző, hogy a l’Humanité és a Le Monde kivételével egyetlen francia napilap sem akadt, amely figyelemre méltatta volna ezeket a szörnyűségeket, a gyarmati rendszer egész korhadtságának, embertelenségének s emellett gyengeségének elkiáltó jeleit. Sőt a jobboldal lapjai azon buzgólkodtak, hogy a gyarmati hatóságok kegyetlenkedéseinek leleplezőit úgy állítsák a közvélemény elé, mint akik »gyalázzák Franciaországot«. A NATO-rendszer legsebezhetőbb pontja A gyarmati kizsákmányolásban érdekelt nagytőkések persze nem érték be ennyivel, hanem igyekeztek a hatalom közeléből mindekit eltávolítani, akiről feltételezhető volt, hogy "reformeszméi vannak, legalább is, ami a gyarmatokon bevezetett módszereket illeti. Ez lett a sorsa Grandval főhelytartónak is, aki pedig beérte volna szerény látszatreformokkal s nyilvánvalóan arra törekedett, hogy némileg korlátozza az olyan gyarmati császárok hatalmát, mint Henri Borgeaud szenátor és a hozzá hasonlók. A kormánynak, persze, kényelmetlen, hogy beismerje vereségét a Grandval-ügyben és a főhelytartó elejtésének igazi motívumait a közvélemény elé tárja, ezért igyekeznek fenntartani egy képtelen helyzetet, amelyben tág tere nyílik a legkülönbözőbb ellentmondó találgatásoknak. A Combat ezzel kapcsolatban "Siralmas zűrzavarról ír, és számére veti a kormánynak az őszinteség hiányát. A kormány lelkiismerete — írja a Combat — "kellemetlen helyzetben van. A francia lapok híradásaiból egyébként az is kitűnik, hogy teljesen tisztázatlan Ben Arafa, a jelenlegi szultán helyzete is, akit a nagyvezír közbelépésével igyekeznek rávenni az önkéntes visszavonulásra, de aki úgy látszik vonakodik ettől a lépéstől. Mindenesetre más módszereket is igénybe vesznek, mert — mint ahogy a Figaro cikkéből megállapítható — a "Montcabnfrancia cirkáló azért érkezett Casablanca kikötőjébe, hogy rendelkezésre álljon a szultán "tisztessé között történő és elszállítsa Be- Mendes-France-t. Les Echos pedig ... _ a francia hadsereg 860 000 emberéből már több mint 200 000 tartózkodik Tuniszban, Algírban és Marokkóban s ha a most behívott tartalékosokat szintén Észak-Afrikába küldik, akkor a francia hadsereg több mint egyharmadát "rendőri műveletekben használják fel. A zavart növeli, hogy az amerikaiak is sürgetik a francia kormányt: teremtsen rendet Marokkóban, amelyről találóan jegyzi meg a Sunday Dispatch, hogy az egész NATO- rendszer legsebezhetőbb pontja. Tudniilik itt sorakoznak az atlanti katonai szervezet legfontosabb katonai támaszpontjai a Földközi-tenger térségében. Ettől eltekintve azonban az amerikai imperialisták éppenséggel nem idegenkedkednek olyan helyzet kialakulásától, amelyben közvetlenebb formában avatkozhatnak be az észak-afrikai francia ügyekbe és esetleg rátehetik a kezüket bizonyos francia pozíciókra. Mindezek a tényezők — a marokkói hazafias mozgalom erősödése, a gyarmati hatóságok kegyetlenkedései és kapkodása, a konkurrens imperializmus lesbenállása — azt mutatják, hogy Marokkóban is, mint a világ minden pontján, ahol még fennáll a gyarmati rendszer, valójában ennek a rendszernek mély válságáról van szó, amelyet a fejlődés ereje indított el s amelyet éppoly kevéssé lehet megállítani látszatreformokkal, mint terrormódszerekkel. Paál Ferenc rA Prágából jelenti a CTK. Az Obrinta Lidi, a csehszlovák nemzetvédelmi minisztérium lapja azzal kapcsolatban, hogy a csehszlovák kormány elhatározta fegyveres erőinek 34 ezer fővel való csökkentését, augusztus 30-i számában felsorolja a leszerelt csehszlovák katonák rendelkezésére álló széleskörű munkalehetőségeket. A cikk tanácsokkal látja el a polgári életbe visszatérő katonákat és tájékoztatja őket azokról a kedvezményekről, amelyekkel a különböző foglalkozási ágakban élhetnek.