Magyar Nemzet, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-01 / 231. szám
Szombat, 1955. október 1. m KÖNYVEK KÖZÖTT. 3 Dimov: Dohány A híre megelőzte ezt a regényt. Bulgáriában az első kiadást a kritikusok szokatlanul viharos megnyilatkozása s az olvasók meglepően nagyarányú érdeklődése kísérte. Vuko Gservenkov eszmei és esztétikai értékelése, az olvasó tömegek tetszésnyilvánítása segítségével aztán eljutott a Dohány a második, átdolgozott és azon nyomban szétkapkodott kiadásáig. Mi teszi Dimiter Dimov regényét ily közkedveltté, mi kelti fel az olvasók tízezreinek osztatlan érdeklődését? Kétségkívül érdekfeszítő a Dohány históriája is: hogyan válik egy eldugott vidéki, munkanélküli fiatalember a harmincas esztendők végére a bolgár dohánytermelés korlátlan urává, s a hatalom teljében hogyan teszi tönkre a saját, a hozzátartozói, a bolgár dohánytermelők és a munkások életét kegyetlen, kielégíthetetlen profithajhászással. Egy tipikusan monopolkapitalista karrier pályafutása, a sorsát hozzákötő, többre érdemes asszony tragikus élete, a bolgár dolgozók felszabadulásáért küzdő kommunisták szívós, drága véráldozatba kerülő, a fegyveres ellenállásig erősödő s abban győzedelmeskedő harca — ez a könyv témája s valóban nagyvonalúan és érdekesen oldja meg. Dimov nem tartózkodott a lélegzetelfojtó konfliktusok, helyzetek felvetésétől, arra is volt bátorsága, hogy a bolgár közelmúlt valódi, nem egyszer tragikus s eleddig meg nem írt összeütközéseit is megelevenítse. Nyilván ez a problémat elvető bátorság indokolja az olvasók rokonszenvének gazdag megnyilvánulását is. A Dohány érdekessége nem csupánebből a történeti vonatkozásból táplálkozik. Dimov a bolgár társadalom alapvető konfliktusait nem holmi megszépítő eszményítéssel rajzolta meg. Alakjai is érdekesek,, tipikusak. Egyik oldalon ott van a dogmatizmustól mentes Pável Molmo anarchista, hajlamo s szomorú végű öccse, Sztepán, a szektásságból oly, szépen kiláboló Lilla, a hősként, elhulló Max Eskenázi, a rettenthetetlen Dinko, a túlsó parton, a polgári szereplőkmgetegében a finom lélekdízissel ábrázolt Morov-fiú, szédítő karriert megfutó Borz, a minden emberi értékét -Oizpró Irina. A történeti érdekességhez az emberi lélek ábrázolásának megkapó gazdagsága is járult Dimov művében. A regényhősök emberi hitelű, együttérzéssel megrajzolt, az író tárgyilagosságával megítélt alakjai sokáig ismerősként élnek az olvasóban. Dimov nagy művészi sikert ért el az egyszerű munkások és a pártmunkások megrajzolásában is. Érdemes erre is felfigyelni olvasóknak, íróknak. Emberek, hús-vér emberek ezek is, akárcsak a többiek, mégis szívósságukban, hősi helytállásukban fölé emelkednek (nem valami romantikus pózzal, de szilárd Amióta a Művelt Nép kiadó létrehozta A kultúra mesterei című könyvsorozatot, irodalomtörténetírásunkban üdvösen megélénkült a tudományos színvonalú világirodalmi ismeretterjesztő tevékenység. E jó tanulmánysorozat legjobb terméséhez tartozik Ungvári Tamás Fielding-életrajza. Henry Fielding, a nagy angol realista író, a XVIII. század halhatatlan francia felvilágosodottjainak kortársa és sok mindenben eszmetársa, a kritikai realista nagyregény egyik legkorábbi megvalósítója, minálunk eleddig alig- alig volt közismert. Igaz, fő műve, a Tom Jones már jó néhány éve — de így is nagyon felkésve — megjelent magyarul, a közelmúltban még a Jonathan Wild-ről szóló szatirikus történet is könyvpiacunkra került, de tagadhatatlan, hogy Fieldingnek minálunk még nincsen elég széles közönsége. Nem is volt, aki kellő nyomatékkal hívja fel rá a figyelmet, hiszen néhány utóbbi éveken belül kelt újság- és folyóirat-cikken kívül nem támadt meg magyar irodalma. Így hát Ungvári Tamás valóban hézagpótló irodalomtörténeti munkára vállalkozott, amikor filológus lelkiismerettel, s ugyanakkor vonzó, élemberséggel a többieknek. Dimov csodálatosan szép emberi fejlődéseket tud megírni! A Dohány élvezetes olvasmány, emlékezetes, nagy regény. Köszönet illeti Bődei Józsefet a fordításért, Rubin Szilárdot a nyelvi szépítésért. (Új Magyar Könyvkiadó.) Varga Imre vasmányos modorban könyvet írt az angol irodalomnak erről az egyik legnagyobb alakjáról. Ungvári módszere: életrajz, amelynek megfelelő helyein kerül sor az irodalmi elemzésre. Tehát nem dobja előre a korábrázolást, nem fut át az író életén, hogy azután az egyes problémaköröket különkülön tárgyalja. Ehelyett a tanulmányt közelebb viszi az epikához, állandóan az író életét meséli, s amikor egy-egy fontos mű fölmerül, azt részletesen és elemezve ismerteti. A kort pedig szüntelenül benne tárgyalja az egészben. Ez így nemcsak érdekesebb, de — úgy véljük — dialektikusabb is. A legtöbb újat Ungvári Fielding drámáinak ismertetésével és elemzésével nyújtja. Ezeket még a valóban irodalmi műveltségű olvasók sem igen ismerték mindeddig minálunk. Itt a tanulmányíró felfedező utat tett meg, hogy azután jó vezetőként másokat is elkalauzoljon. Ez a könyv szerzőjének első hosszúlélegzetű, önálló kötetben megjelent műve. Igen jó kezdet. Remélhetjük belőle, hogy sok mindennel fogja még gazdagítani világirodalmi ismereteinket. Hegedűs Géza Ungvári Tamás: Fielding A NAPHEGY Kínai népmese ifilt egyszerű két fivér, akik ■** egy házban laktak, de sehogy ,sem értették meg egymást. Az öregebb gazdag volt és zsugori, a fiatalabb pedig olyan szegény, hogy még a sógornője sem szerette. Tavaszodon. Itt a rizsvetés ideje. A gazdag már elvetett, de a szegénynek nem volt vetőmagja. Elment hát a bátyjához: “Adjál egy véka rizst vetőmagnak**, mondta, »aratás után megadom az utolsó szemig.** A fukar gazdag nem szeretett adni és megtagadta öccse kérését. De a felesége így szólt: “Várj egy kicsit, majd én szerzek neked.** Azzal kiszaladt a konyhába, megfőzött egy marék rizst és odaadta a rizskását a sógorának. A szegény fivér elvetette a főtt rizsszemeket és türelmesen várta, mikor kelnek ki, hogy szétültethesse a palántákat. A rizskása persze nem hajtott ki. Csak egyetlen egy szem szökött szárba. Napról napra jobban fejlődött és mind nagyobb lett. Az ember hangyaszorgalommal gondozta egyetlen szál rizspalántáját. A palánta szemlátomást nőtt és nemsokára az egész rizsföldet beárnyékoló, terebélyes fa lett belőle. Erős ágai szinte roskadoztak a kagylónagyságú szemek súlya alatt. Elérkezett az aratás napja. A szegény fivér baltát ragadott és ledöntötte a hatalmas rizsfát. De alighogy ledőlt, elsötétedett az ég, nagy szél kerekedett és odaszállt egy óriási fekete madár. Csőrébe kapta a csodáfát. A férfi belekapaszkodott, nem engedte. A madár így szólott: »Hallod-e ember, minek neked ez a fal Add nekem és én elviszlek a naphegyre, ahol aranyból, ezüstből vannak a kövek. Ott annyi kincset szedhetsz magadnak, amennyit csak akarsz és többé semmi gondod.** Nagyon megörült ennek a szegény fivér, eleresztette a fát és felmászott a madár hátára. Nyomban elrepült vele. “Hunyd be a szemed!** — szólalt meg újból a madár. Az ember megfogadta, s csak hallgatta, mint dúl körülöttük a vihar. Nemsokára leereszkedtek. “Itt volnánk**, mondta a fekete madár. “Ez itt a naphegy. Látod a sok aranyat? Vegyél belőle. De vigyázz, mert ha túl sokáig időzöl, és itt ér a nyugovóra térő nap, menten eléget tüzes sugaraival.** A szegény fivér leugrott a madár hátáról, s körülnézett. Arany- meg ezüströgök hevertek szerteszét, s úgy tarkállott közöttük a sok drágakő, akár a mezőn a virágok. Káprázott a szeme. Felvett egy darab aranyat és a zsebébe dugta. “Miért nem szedsz többet?** kérdezte a madár. “Nekem ennyi is elég**, felelte a férfi. “Hát akkor ülj fel újra a hátamra. Hazaviszlek.** Az ember felkapaszkodott, behunyta szemét és nemsokára megérkezett a kunyhójához. A szegény fivér vásárolt egy darab földet, épített rá egy kis házat és nem szorult többé a fukar bátyjára. Csendesen éldegélt, szorgosan dolgozott és miben sem szenvedett hiányt. A gazdag fivér hiúságát végül is legyőzte az irigység. Elhatározta: felkeresi öccsét és megtudja tőle, honnét szerezte az aranyat. A szegény fivér elmesélte bátyjának a csodálatos utazást. Több sem kellett a gazdagnak. Hazasietett és elmondta a feleségének. “Ezt mi is megpróbálhatjuk**, szólt az asszony. Kiment a konyhába, marék rizst főzött, amit férje annak rendje és módja szerint elvetett. A kása most is csak egyetlen szálat hajtott. Mikor fává terebélyesedett, az ember kivágta és a fekete maldár ismét megjelent* “Ha nekem adod azt a fát**, mondta, »elviszlek a naphegyre, ahol annyi aranyat meg ezüstöt szedhetsz, amennyit csak akarsz.** “Tied a fa, menjünk!** sürgette türelmetlenül a gazdag fivér. Elrepültek hát a naphegyre. “Látod a sok aranyat? Vegyél belőle. De ne késlekedj**, figyelmeztette a madár, “mert ha a nap hazatér, eleget forró sugaraival.** Ám a kapzsi gazdag oda sem figyelt. Sóvár szemmel nézte a temérdek csillogó kincset. Keze, lába remegett. Azt sem tudta, mit markoljon előbb. Teletömte zsebeit, kabátja ujjába is jutott, de még többet akart. “Elég lesz**, szólt a madár, “nehéz a kincs és nem bírlak el** »Majd csak elviszel valahogy**, felelte a gazdag, de alig tudott már menni a tehertől. »Vigyázz! Lejár az idő és jön a nap!** — intette a fekete madár. “Csak még ezt a néhány darabot**, mondta a gazdag ember és újabb drágakő után nyúlt. Ebben a pillanatban kiemelkedett a tengerből a nap. Perzselő sugarai elárasztották a hegyet és elégették a telhetetlen gazdagot. Jakucs Pál: Mátra Jakucs Pál Mátra című könyve a Magyar Tájak sorozat első kötete. A sorozat célja az, hogy ismertesse hazánk különböző tájait, jellegzetes tájrajzokat adjon egész Magyarországról. A könyv írója megismerteti velünk a Mátrát, keletkezésétől napjainkig:’ Tudományos alapossággal elemzi, behatol a méhébe és régészek csákányai nyomán felnyitja előttünk a múlt titkait, végigvezet bennünket a Mátra kialakulásának hosszú útján. Jakucs leírása magával ragad, akaratlanul is elindulunk a nyomában. Puha ösvények, kőtengerek között járunk, átrabolunk a bővizű patakokon, gyönyörködünk a Mátra sokszínű virágmezőiben és pihenünk a dúslombú tölgyesek, bükkösök alatt. A könyv megismertet a Mátravidék néprajzi sajátosságaival is. Gondolatban átéljük az itt lakók küzdelmes sorsát, az őslakók letelepülésétől kezdve a közelmúltig. Kibontakozik előttünk a nép felszabadulás utáni élete. A mátravidéki bányákban, erdőgazdaságokban tanúi lehetünk a szocialista iparosítás természet- és emberformáló erejének. Jakucs Pál közvetlen, szép nyelven ír. Természethű leírásai dallamosak, csillognak. Különösen remekel, amikor a Mátra tájairól, természeti szépségeiről szól: A Harmat csillog mindenütt, de a közeli üdülők parkjának százszínű virágai felett már könnyű tavaszi szárnnyal zsongnak a méhek.** Helyenként megkapóan eredeti hasonlatokkal érzékelteti a táj jelenségeit: »A még vékonyka kis Tamna-patak csörgedezése is úgy olvad bele a madarak énekébe, mint szólóhegedű hangjába a zongorakíséret.** Jakucs Pál szórakoztató, érdekes könyvét 64 egészoldalas, kitűnő fényképillusztráció díszíti. A Mátra olvasása közben megismerjük és megszeretjük a Mátrát, s szülőföldünk minden kis darabjának ismerete elmélyíti, igazibbá érleli hazaszeretetünket. Aleksza Ferenc __Hatarim _ NAPLÓ LaaU A Nemzeti Múzeum kupolatermében Bartók-hangverseny lesz vasárnap, október 2-án délelőtt 11 órakor. Közreműködik Béres Mária, Melis György (ének), Kósa György (zongora), Kovács Dénes (hegedű); zongorán kísér Hajdú István. A belépés díjtalan. A pozsonyi egyetem, a Központi Műszaki- és a Központi Orvosi Könyvtár 36 munkatársa Budapestre látogatott. Albert Einstein-emlékülést tart az Eötvös Loránd Fizikai Társulat október 3-án, hétfőn este 7 órakor a társulat előadótermében. (V., Reáltanoda utca 13—15.) Előadó: Novobátzky Károly akadémikus. © Kiss Ferenc Kossuth-díjas, az orvostudományok doktora, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének igazgatója részt vesz a strasbourgi egyetem orvosi fakultása által Strasbourgban, szeptember 29 és október 1 között megrendezésre kerülő tudományos értekezleten. Múzeumi napokat tartanak az egri Dobó István-múzeumban október 2-a és 9-e között. Előadások hangzanak el ekkor az ókori Egyiptom, India, a korai szlám és az új Kína művészetéről. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Vörösmarty Mihály halálának 100. évfordulója alkalmából felolvasó ülést tart október 3-án, délután fél 6-kor az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában. Előadást tart Tóth Dezső tudományos kutató »Vörösmarty és a Zalán futása« címmel. A Lengyel Népköztársaságból tanulmányútra hazánkba érkezett Bernard Zablocki mikrobiológus egyetemi tanár, Stanislawa Wojciechowska docens, Zofia Ryll és Olgierd Wolczek fizikusok. A Bartók Béla emlékkiállítást október 4-én, kedden a nemzetközi régészeti konferenciával kapcsolatos , előkészítő munkák miatt,zárval tartják. Kínai kiállítás nyílik Vácott október 2-án, a járási népművelési otthonban. “Szeptember végén« címmel verses műsort rendez a közlekedési és szállítási dolgozók szakszervezete szombaton este 7 órakor a Petőfi Sándor kultúrházban. Közreműködik Ilosvay Katalin és Bárdi György. Pogány Ö. Gáborné Mednyánszky Lászlóról tart művészettörténeti előadást október 2-án délelőtt 11 órakor a Szépművészeti Múzeumban. * Indiában betiltották az afrikai népet rágalmazó Tanganyika című amerikai filmet. Rádióbírálat Bartók-est a Zeneakadémián Az élő muzsika varázsát sem rádió, sem hanglemez nem helyettesítheti — általaiban ez a közhiedelem és végső fokon így is igaz. A zenét közvetítő gép, még a legtökéletesebb is, mindig elvesz, elnyel valamit a legjellegzetesebb színekből. De hiányzik az embernek az is, hogy ezer zenehallgatóval együtt ülhet a művészetnek valamely »szentelt csarnokéban« és egy kis közösség tagjaként részesülhet a felemelő és elgondolkoztató élményekben. Szerdán este legszívesebben két helyen lett volna az ember egyszerre: a Zeneművészeti Főiskola nagytermében és otthon, rádiója mellett. Az Állami Hangversenyzenekar, Ferencsik Jánosvezényletével és Zathureczky Ede közreműködésével Bartók Béla emlékének áldozott. E sorok írója, bármennyire is híve az eleven muzsikának, most szándékosan a rádiót választotta. Ezen az estén ugyanis a rádió olyan élménnyel ajándékozta meg minden hallgatóját, ami bőven kárpótolt az elvesztett szépségekért. Elkezdődött a hangverseny, s a nagyterem ünnepi légkörét idéző, apró, eleven zajok közepette magyarul, oroszul, angolul, németül, franciául és csehül szólaltak meg a bemondók. S aki rádiókészüléke mellett ült, hirtelen azt érezte, hogy ezek az idegennyelvű szövegek egy óriási, több milliós közösség figyelésének áramkörébekapcsolják be az ő figyelmét is. Belgrád, Berlin, Bécs, Bruxelles, Bukarest, Izland, Moszkva, Najmur, Prága, Stockholm, Szófia, Varsó és Zágráb vette át ugyanis szerdán este a Kossuth-rádiónak ezt az ünnepi adását. Micsoda távlatokat jelentenek, micsoda óriási »hairigversenyterem« határtalan határait jelzik ezek a betűrendbe szedett közeli és távoli nevek! S a rádióhallgató, aki Budapesten, vagy hazánk bármely táján ott ült készüléke mellett, akarva-akaratlanul arra gondolt, hogyhányés hány mtl- Ino ■ hallgató ül ugyanígy a rádió mellett ez alatt a két óra alatt! Barátok, jó ismerősök, akik szeretnek és ismernek bennünket, magyarokat. Közömbösek, akik eddig legfeljebb iskoláskorukban, földrajzónán hallottak néhány szót rólunk. De ezalatt a két óra alatt Bartókot hallgattak, Magyarországról, Budapestről, arról a zeneakadémiáról, amely Liszt Ferenc nevét viseli. A Magyar képescet hallgatták, anépszerűbb Bartókot, az Este a székelyeiknél, a Medvetánc, a fájdalmasan szép Melódia, és a szikrázó humorú kicsit ázottan, majd a távolba tűnő furulyás kanász csillogó, jókedvű nótájának Bartókját. Együtt gyönyörködtek, töprengtek velünk a Hegedűversenyt, Zathureczky Ede csodálatosan mély, őszinte és szenvedélyesen költői játékát hallgatva. És a zenekari Concerto közben bizonyára bennük is újból felrémlettek a fasizmus eltűnt árnyai. Bizonyára ismét emlékezni kezdtek. Talán megértették az önkéntesen vállalt tragikus száműzetés magyar lángelméjének egyetemesen emberi szenvedését, beethoveni hangjának letisztult humánumát és az ötödik tétel népek hatalmas egymásratalálásáról valló látomását. Együtt hallgatták Bartókot velünk. A mi Bartókunkat hallgatták a mi legkiválóbb művészeink tolmácsolásában. És hallhatták közönségünk hangját is. A mennydörgő, szűnni nem akaró tapsokat, az emlékező ünneplés forró, szenvedélyes, tengermorajlást idéző, hatalmas hangjait. S ha eddig nem tudták, most meghallhatták, mit jelent a mi népünk számára Bartók. Meghallhatták, hogyan élnek és milyen roppant erővel hatnak nálunk Bartók, halhatatlan gondolatai. Azt is érezte az ember, hogy ezen az estén, ez alatt a két óra alatt a Moszkvától Bruxelles-ig, és Belgrádtól Stockholmig szétsugárzó rádióhullámok ismét megvalósítottak valamit abból, amiért Bartók egész életében munkálkodott, mert Bartók, a népek barátságának nagy harcosa, művein, keresztül halála után is tovább munkálkodik. A példás technikai lebonyolításért őszinte dicséretet érdemel a rádió és az egyik legszebben beszélő, legjobb érzékű rádióriporter, Molnár Aurél, akiinek a hangverseny szünetében Zathureczky Edével folytatott, Bartókot idéző beszélgetése szépen és stílusosul illeszkedett az ünnepi est hangulatába. Asztalos Sándor ÜNNEPI ÜLÉS GÁSPÁR ENDRE EMLÉKÉRE A Magyar Írók Szövetségének műfordító szakosztálya Gáspár Endre, a szakosztály elhunyt titkára emlékezetére pénteken este ünnepi ülést tartott a szövetség székházában. Kardos László Kossuthdíjas egyetemi tanár mondott megnyitót, majd Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő tartott előadást Gáspár Endre életéről és műveiről. (Boldog Balázs fordítása.) (UilJiJixtiíXJJitiJJiUiUíiiiixuuiUXiiijitrtuíiíiiiitiliifLirJJitlíiiiiiixrilliliB