Magyar Nemzet, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-20 / 17. szám
KATI ÉS A VADMACSKA színes magyar természet- FILAt rw#. —— i nfl Lrdi ^ ^ : * . ‘Jf u i. írta és rendezte: Kollányi Ágoston Fényképezte: Vancsa Lajos Zene: Ránky György Kossuthdíjas Bemutatásra kerül január 26-tól a KÉT BORSOKRÖCSKE c. magyar rajzfilmmel egy mfl* " sortján Péntek, 1956. január 10. ' Nim dleh művé ,ze t e Kiállítás a Nemzeti Szalonban E művészet még az írott szónál is többet mond, s előmozdítja a népek közötti megértést — ezt írta Dzsavaharlal Nehru az indiai festészetnek és szobrászatnak népi demokratikus országokban, köztük Magyarországon rendezett kiállítása alkalmával. A Nemzeti Szalon termeiben kibontakozik előttünk egy nagy nép művészete, s ez valóban nemcsak sajátos és felejthetetlen élménnyel, gazdag ismeretekkel ajándékozza meg a nézőt, de elősegíti azt is, hogy jobban megértsük India nemzeti szabadságharcát, helytállását a haladás és béke ügye mellett. Három teremben természetesen még a leggondosabb válogatással sem lehet bemutatni egy nép teljes művészetét, s különösen nem Indiáét, amely időben és térben egyaránt hatalmas kiterjedésű, de éreztetni lehet e művészet legfontosabb sajátosságait, fejlődésének legfőbb vonásait, s a mai alkotóművészek törekvéseit. A kiállítás oly gazdag és sokrétű, oly gondosan felsorakoztatja egymás mellett a különböző irányzatokat, hogy viszonylag kis terjedelme ellenére is összképet tud adni. A kiállítás legrégibb munkái: az adzsantai barlangok híres freskói. Nagyméretű másolatok mutatják be az adzsantai barlangok mintegy ezerötszáz éves falfestményeit. Témájuk a buddhista mitológiáiból való, de az istenalakok megformálása valószerű, »emberi«, s így varázslatos elevenséggel őrzik a régi India életének képeit. Hatalmas, gomolygó képeket látunk, amelyek betöltik a képfelületeket, drámai erővel ábrázolnak egyegy jelenetet, klasszikusan egyszerű és élettől duzzadó ábrázolatai az emberi testnek s az emberi cselekvésnek. A klasszikus indiai festészet formavilága él tovább abban a miniatura-művészetben, amely a XII. században virágzott fel Bengálban. A miniatura-festészet évszázadokig az indiai művészet egyik legjelentékenyebb műfaja maradt, sokféle iskola és irányzat alakult ki, működött és hatott egymásra, s a mai európai néző csodálattal és elragadtatással gyönyörködik ezekben a gazdagon díszített, finom megfigyelésekben bővelkedő, elragadóan bájos képekben. A kiállítás elsősorban a radzsput miniatura-festészet és a muzulmán, perzsa hatást érvényesítő mogul festészet gyöngyszemeit mutatja be. Miként az adzsantai falfestményeken, itt is megragadja az embert a hangulatteremtés ereje, a mozdulatok könnyedsége, s a mármár egyénítő finomság. Ezek a kis képek valósággal monumentálisak, oly nagy emberi tartalmakat tudnak kifejezni. A modern festészetnek jut természetesen a legtöbb hely. India modern festészete a múlt század utolsó évtizedeiben alakult ki, mintegy válaszként az angol gyarmatosítók európaizáló törekvéseire. Nem sokkal a századforduló után már megalakult Bombayban egy képzőművészeti akadémia, amely angol vezetés mellett valamiféle másodrendű tárgyias festészet elveit hirdette, s mintegy az elavult európai akadémizmust igyekezett Indiába átültetni. De a nemzeti mozgalom erősödésével, annak egyik eredményeként a művészek érdeklődése csakhamar India nemzeti hagyományai felé fordult. Megkezdődött India műemlékeinek számbavétele, s a klasszikus nemzeti művelődés, valamint a népi kultúra nagy példáinak hatására, Európától tanulva, de saját erőiből merítve, kialakult a modern India sajátos képzőművészete. E művészetben európai és kínai —japán elemek keverednek az indiaival, de a művészet legjavának eszmei törekvése és látásmódja sajátosan indiai. Az indiai festészet újjászületése Dongálból, a Gangesz deltavidékéről indult, s legfőbb úttörője Rabindranath Tagore, a költő és családja volt. A kiállítás Rabindranath Tagore két képét mutatja be; az egyik tömören megfogalmazott női arctanulmány, a másik egyszerű pasztelszínekkel rajzolt, derűs, nyugalmas tájkép. Kért-két képpel szerepel Abannandranath Tagore és Gaganandranath Tagore is. Jelentékeny szerepe van India modern festészetében a részben magyar származású és magyarországi születésű Amrita Sher-Gil-mek, aki az európai festészet, közelebbről a francia impresszionizmus világából érkezett Indiába, de itt valóban indiai művésszé lett; mind képei szerkesztésében, mind színekben a klasszikus örökségre támaszkodott. Két képét láthatjuk a kiállításon, különösen a »Hegyi út« című ragad meg sajátos álomszerű légkörével, s félig lebegő, félig reális emberalakjaival. A modern indiai festészet első jelentékeny alkotói mellett számos irányzat képviselőjét megtalálhatjuk a kiállításon. Egy-két esetben szinte szembetűnő, hogy a kiállítás rendezői mintegy fel akarják hívni látogatóik figyelmét arra, hogy egyszerre s egymás mellett milyen különböző formaigényű művészi törekvések élnek. Egymás mellé került például B. Sen »A Szent hegy« és H. B. Ram Gopal »Alkonyat című képe. Mindkét festmény hegyvidéki tájat ábrázol, de míg az előbbi erősen naturalisztikus eszközökkel él, addig az utóbbi egyénibb, formailag oldottabb, s az indiai művészet nemzeti vonásaihoz közelebb álló festői módszerekkel fejezi ki érzéseit. Hasonlóképpen egymás mellett látjuk Gourango Charan Satun »Tánc« és K. Rajiak »Népi táncos« című képét; itt az előbbi szorosan hozzátartozik a régi indiai művészet klasszikus stílustörekvéseihez, az utóbbi modernebb felfogású, s inkább a dekoratív egyszerűsítés körébe sorolható. S hogy egyetlen művész munkásságán belül is mekkora ellentmondások mutatkoznak, bizonyítja V. S. Gaslonde két kiállított festménye: az egyik szorosan a hagyományokban gyökerezik, a másik szinte teljesen elvont, a kiállítás sokszínűsége már e néhány példából is kitetszik. Ha mégis némi rendszert akarunk teremteni, talán nem önkényes, ha négy nagy irányzatot különböztetünk meg. Az egyik szorosan tapad a klasszikus hagyományokhoz; a másik a teljesen naturális ábrázolás híve; a harmadikban a különböző modern formabontó törekvések (az impresszionizmustól a szürrealizmusig, s a neoprimitívig) mutatkoznak meg; a negyedikben — s ez áll hozzánk legközelebb — az új indiai művészet erőteljes és népi realizmusának körvonalai bontakoznak ki. Mind a négy törekvés — közülük talán legkevésbé a naturális — megegyezik abban, hogy India nemzeti művészetének kimeríthetetlen gazdagságából táplálkozik és stíluskísérletei India sajátos arculatának visszatükrözésére irányulnak. A hagyományokhoz való erős ragaszkodást példázza a többi között K. Ventakappa »Rama és Sita« című képe, mely a miniatura-festéshez kapcsolódik, vagy S. L. Anandkar képei. A naturális ábrázolást képviseli S. L. Haldankar »Pathana« című portréja. Nehezebb tájékozódni a különböző formabontó s új formák alkotásán munkálkodó irányzatok között. Különösen erős hatása van az expresszionizmusnak, de helyet kap a szürrealizmus és a teljes absztrakció is. Érdekes ilyen szempontból a hazánkban tartózkodó H. A. Gade »Házak« című kompozíciója. Emellett olyan irányzat is jelentkezik, amely játékosan leegyszerűsíti a formákat, szabadon komponál a térben és szinte dekoratív hatást kelt: ilyen S. Sarkar "Kompozíciód című elevenszínű képe, vagy K. Seshagiri Rao »Aratók« című festménye. Bennünket legjobban, azok a művek ragadnak meg, amelyek a realizmus irányában akarják fejleszteni a modern India művészetét. A realizmus felé törekvő kísérletnek tekinthetjük az ugyancsak nálunk tartózkodó B. Sanyal képeit, közöttük elsősorban a xFalusi embert, amely egy tűnődő, fáradt férfi alakját idézi föl elevenen és erővel teljesen, valamint xParasztanya gyermekével« című kompozícióját, mely finom rajzával és gazdag színeivel a kiállítás egyik legjelentékenyebb képévé emelkedik. Kanwal Krishna festménye, »A falu bírája«, férfialakot ábrázol; egyszerű, bölcs tekintete sokáig a néző emlékezetében marad. Megragadó Madan Lal Nagar »A föld aranya« című festménye, amely végtelen búzaföldet ábrázol, s a mezsgyén lépkedő leányt Sejtelmes, de épp így igaz és igéző Nanda Lal Bose képe: »Sujata tehenet fejd. A grafikából kiemelkedik Haren Das fametszete, a »Fejés«, valamint Mukul Dex Mahat ma a rokkávald című képe. Természetes, hogy az ősi hagyomány továbbfejlesztése, a mai önálló művészet kialakítása e realista törekvésű művészetben is áldandó vívódással jár, de bizonyos, hogy ez a művészi küzdelem az új India művészetének renaissance-ját hozza majd meg. Szobrot jóval kevesebbet láthatunk a kiállításon, mint festményt. Csodálatosak a régi indiai szobrászat alkotásai, közöttük egy kisméretű bronz Dévi-szobor, s egy 8— 900 évvel ezelőtt keletkezett bengáli eredetű dombormű, amely anyát ábrázol gyermekével. A modern indiai szobrászatot képviselő munkák közül figyelemre méltó Sankhu Ghowdhury »Figura« című munkája. A csodálatos művészi eredményekben, friss törekvésekben és jelentékeny tanulságokban egyaránt gazdag az indiai művészet kiállítása. Köszönet illeti érte a Lalit Kala Akademiá t, India Nemzeti Művészeti Akadémiáját, amely elküldte hozzánk a kiállítás anyagát. Nagy művészi élményt kaptunk, s közelebb kerültünk India népéhez. Magyar IVemM__ Sebestyén György Irodalomtörténeti Intézet létesült Sőtér István nyilatkozata az intézet munkájáról A Minisztertanács irodalomtudományunk fejlesztése érdekében Irodalomtörténeti Intézet létesítését határozta el. Az intézet megalakulásával lehetőség nyílik az eddig szétszórtan folyó kutatómunka irányítására és szervezésére. Az intézet magasabb színvonalon tudja biztosítani az irodalomi történetírás marxista-leninista szellemű fejlesztését, klasszikus örökségünk fokozottabb gondozását. Élén tizennyolctagú tudományos tanács áll, melynek elnöke Sőtér, István Kossuth-díjas, a Tudományos Akadémia levelező tagja. Igazgatóhelyettes Klaniczay Tibor Kossuth-díjas egyetemi tanár. A magyar osztályt Szauder József, az irodalomtudomány kandidátusa, a világirodalmi osztályt Kardos Tibor egyetemi tanár, akadémiai levelező tag vezeti. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének munkájáról Sötér István nyilatkozott. — Az irodalomtudomány ez új központjára — mondotta — már létrejötte pillanatában fontos és nehéz feladatok várnak. Alig egy hét választ el bennünket a szegedi nagy tematikai vitától, amelyen a magyar irodalom történetének alapkérdéseit fogjuk megvitatni s amelyet az irodalomtörténeti kongresszus folytatásának is tekintünk. Az intézetnek két esztendő alatt létre kell hoznia a magyar irodalomtörténet kézikönyvét, marxista irodalomkutatásunk első nagy szintézisét, amely az egyetemi oktatásban, de egész kulturális életünkben is nagy szerepet fog betölteni. A továbbiakban beszélt az intézet előtt álló irodalomelméleti munkák fontosságáról. Említést tett a pártosság elvéről, a népiességről, a romantikáról tervezett vitákról és ankétekről. — Szorosan együtt kívánunk működni — mondotta — a szovjet, a népi demokratikus és a haladó nyugati irodalomtörténészekkel is, akik épp kongresszusunkon irányították figyelmünket olyan kérdésekre, amelyeknek előtérbe kerülése a mi tudományunkra is termékenyítően hat. Hangsúlyozta, hogy az intézet fontosnak tartja közreműködését az elvibb kritikai élet megteremtésében. Ennek érdekében évenként nagy összefoglaló értékelést fog nyújtani egy-egy esztendő egész irodalmi terméséről. Különösen nagy feladatok hárulnak itt az élő irodalommal foglalkozó munkacsoportra. — Bizakodással tekintünk e feladatok megvalósítása elé — mondotta befejezésül —, mivel tehetséges, fiatal, marxista világnézetű, magunk nevelte munkatársakra támaszkodhatunk — olyan erőkre, amelyektől tudományunk új felvirágoztatását várhatjuk. És számítunk az idős nemzedékre is, melynek továbbfejlődését, valóban érett, nagy alkotásokba kezdését az intézet is hivatott elősegíteni. FOGADÁS MOSZKVÁBAN AZ AMERIKAI MŰVÉSZEK TISZTELETÉRE M. A. Mihajlov, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztere január 18-án fogadást adott az Everyman Opera amerikai együttes tagjainak tiszteletére. A fogadáson megjelent A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese. Megjelentek a szovjet zenei és színházi élet kiválóságai, a Szovjetunió kulturális ügyei minisztériumának és külügyminisztériumának felelős munkatársai. Megjelent Charles Bohlen, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a nagykövetség munkatársai. A megjelentek számára hangversenyt adtak a szovjet és amerikai művészek közreműködésével.* Severn Hutcherson, a Porgy and Bess című operában Porgy alakítója, a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában beszámolt a Szovjetunióban szerzett benyomásairól. — Búcsúzásul — mondotta — köszönetemet kívánom kifejezni a Szovjetunió kulturális ügyei minisztériumának, amiért lehetővé tette, hogy ellátogathassunk országukba és megismerhessük művészetét. Meggyőződésem, hogy az ilyen kapcsolatok megszilárdítják az Egyesült Államok és a Szovjetunió népeinek viszonyát. Remélem, hogy a művészek kölcsönös látogatásai állandósulnak.* A Szovjetunióban vendégszereplő amerikai Everyman Opera együttese január 19-én reggel Moszkvából Varsóba utazott. Az Everyman Opera együttese a közeljövőben Varsóban, majd Prágában mutatja be Gershwin «Porgy and Bess« című operáját. s A Petőfi Színház előadóestsorozatán immár megszokottá válik, hogy a hivatalos műsor befejezése után a távozni nem akaró közönség hívására ismét függöny elé lép az előadóművész és új meg új verseket mond el. Az idő éjfélre jár. A nézőtéri rend felbomlott. A türelmetlenebbek, távolabb lakók a ruhatárhoz húzódtak, de a nézőtér széksorai közt áhítatos a csend. Hol sűrűbb, hol ritkább csoportokban ül a hallgatóság, a közönség egy része meg egészen a színpad közelébe nyomul, mintha egyetlen szavát sem akarná elveszíteni a reflektorfényben beszélő művésznek. Ezek az igaz költészet igaz tolmácsolásának legszenvedélyesebb hívei. Egyre növekvő számuk eredménye, hogy legutóbb már tábla fogadta a bejáratnál az érkezőket. »A ma esti előadásra minden jegy elkelt.« A beszámoló e sikerek titkát próbálja keresni. MAJOR TAMÁS előadóestje Major Tamás előadói művészetének hatása két forrásból táplálkozik: tud hatni az értelemre a filozófiai mélységeket szántó gondolatok közvetítésében; és tud hatni az érzelmekre hevesen izzó szenvedélyével. Ez — a szenvedélyesség — az, amit gondolatokban gazdag bevezetőjében Darvas József is kiemelt. A magyar költészet javából merítő önálló előadóestje bebizonyította, hogy nemcsak témaválasztással lehet pártos előadóművészetet teremteni, hanem ezen belül a vers politikai gondolatainak teljes vállalásával is. Ezért volt az, hogy József Attila nagy munkásverseit — noha hangerőben sohasem túlzott — oly rendkívüli erő feszítette. A szavak jelentésében, képzeletkeltő erejében rejlő tüzet lobbantotta lángra, amikor a munkásság harcáról szólott. A szenvedélyes versmondás csak néha sarkallta túlzott tempóra éppen azokban a versekben, ahol ezt a tartalom semmiképp sem kívánja meg, mint például Vörösmartynak Liszt Ferenchez írott költeményében. De műsorának nem egy része mutatta, hogy a derűs hangulatok megteremtésének is mestere. (Négyökrös szekér, Levél színész barátomhoz.) Ma egyre többet beszélünk versmondásunk problémáiról. A rendszeressé váló előadóestek nyomán lassan a kritika is kezdi hangját hallatni. Nem jelentkezik azonban állásfoglalás az egyes versek elemzését illetően, noha az ilyen vitát előadóművészeink igen szívesen vennék. Hiszen nem elég megállapítani, hogy egyik művész szebben, szívhezszólóbban mondta el ugyanazt a verset, mint a másik. Az összehasonlítás során elsősorban azt kell eldönteni, melyik előadás volt helyesebb a vers egészét, mondanivalóját tekintve. A leghatásosabb versrészlettel kapcsolatban is fel kell tennünk a kérdést: mit akart vele kifejezni? \ Arany János Vörös Rébék című balladájának megszólaltatása volt talán a legsikerültebb Major előadóestjén. Sejtetésnek szánt félbeszakadt szókapcsolat, növekvő figyelmet követelő letompított erő, színpompás képeket felidéző lendület hullámzott e szuggesztív mesében, mert a vers alaphangjául — igen helyesen — a téli estéken fonóba, fosztókába gyűlt hallgatóság előtt mesélő ember hangját választotta. Minden sor, minden szó azt igazolta, hogy Major Tamás előadóművészetének titka nem csupán színészi képességeiben, arcjátékának és mozdulatainak változatosságában rejlik, hiszen a balladák borzongató világát elsősorban hangszínének gazdag árnyalásával keltette életre. Látszólag minden tökéletesen beleillett ebbe a hangulatba. A versszakok ismétlődő zárósorát — "Hess madár"," — azonban inkább mellékes hangulati kíséretként fogta fel, nem pedig a mese és valóság határán álló ember rémeket riasztó mozdulatának. A mesét meg-megszakító kiszólásokat, noha kevesebb színnel, de talán valószerűbben hidalta át Horváth Ferenc Arany másik balladájában, a Tengeri hántás-ban. HORVÁTH FERENC előadóestje Alighanem az ő versmondó, művészete fejezi fi legsajátosabban azt az újat, amit szavalómodorban, előadástechnikában ma olyan nagyon szeretünk. Semmi hatásvadászat, nemes egyszerűség, ugyanakkor minden egyes szónak viszonylagos mondatbeli értéke és képzetidéző ereje ad életet. S ha művészetének vonásait már mélyebben akarjuk elemezni, igazat kell adnunk Erdei Sándornak, aki az előadást bevezető beszédében megállapította: őt »figyelni, ámulni és érteni kell — nem magyarázni«. Mégis, ha nem is magyarázatnak, inkább a bennük ébresztett gondolatok összefogásaként el kell mondani róla egyet-mást.Elsősorban műsora az, amit nem lehet elismerő szó nélkül hagyni. Kiválasztott versei négy csoportba sorakoztak. Az első a költők és a nép kapcsolatáról szólt, a másodikban szerelmes versek sorakoztak, a harmadikban a maga kedves költeményeit adta elő, a negyedik részben forradalmi versek szerepeltek. Ennek a negyedik csoportnak a felépítése külön is példaszerű: Dózsától kezdve a magyar- és világtörténelem forradalmain át öszszefüggő távlatot teremtett egészen mai forradalmi költészetünkig. Ez a műsorösszeállítás példázza, hogy Horváth Ferenc helyesen látja az előadóművészet szerepét: az előadó az irodalom közvetítője legyen. Elsődleges célja az irodalom megszerettetése, a benne rejlő tanulságok minél érthetőbb kifejtése. Mintha csak ebből fakadna azután az a minden bizonnyal gondos elemzések nyomán születő előadóstitus, amely inkább a szavak és kifejezések mögött húzódó költői világ való formáit és színeit, mint hangulatát akarja reprodukálni. Ezért elevenítő hatása is talán a genre-képekben a legteljesebb. De nagyszerűen tudja visszaadni Balassi versének könnyedségét, az ismeretlen szerzőtől való kuruc-vers hazafias tüzét, Csokonainak az első somogyi oskolára vetett próféciáját is. Néhol a vers mondanivalójához mérten nem éreztük eléggé erőteljesnek* (Illyés: Dózsa György beszéde* József Attila: Levegőt! és a különben majdnem teljesen hibátlanul előadott Vén cigányban.) Nyugodt előadóstílusa azonban még itt is éreztette rendkívül szuggesztív hatását. Maróth Andor — Megérkezett Budapestre Hermann Scherchen, a Svájcban élő világhírű karmester, ismert zenetudós. Január 30-án, hétfőn este az Erkel Színházban Bach H-mod miséjét vezényli a Budapesti Kórus és az Állami Hangversenyzenekar élén. Ezenkívül még két hangversenye lesz a Zeneakadémián. SZALÓ KÖLTEMÉNY Két előadóest a Petőfi Színházban A BUSCH CIRKUSZ VÍZI PARÁDÉJÁRÓL BESZÉL EGÉSZ BUDAPEST! Hogy minden gyermeknek lehetővé tegye a gyönyörű előadás megtekintését a BUSCH CIRKUSZ igazgatósága, minden hétköznapon, hétfőtől péntekig a délutáni 3 órás előadáson felnőttek kíséretében jövő GYERMEKEK részére 12 éves korig FÉLÁRÚ BELÉPÉSI DÍJAT ENGEDÉLYEZI !