Magyar Nemzet, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-17 / 66. szám
A Belkereskedelmi Minisztérium Vas- és Műszaki Főigazgatósága közli, hogy az ALUMÍNIUM ÖTLETPÁLYÁZAT eredményhirdetését 1956. április 1-én rendezi műsoros matiné keretében. A díjnyerteseknek és a legjobb pályázati munkák beküldőinek a Főigazgatóság külön meghívót és jegyet küld. Felhívjuk a pályázaton részt vevők figyelmét, hogy a beküldött pályamunkákat vissza nem adjuk és nem őrizzük meg. Szombat, 1956. március 17. • ___ Lnow Nemzet. ÚJ KOSSUTH-DÍJASAINK RUSZNYÁK ISTVÁN: A nyirokrendszer kutatása terén hazánk világviszonylatban talán az első helyen áll Rusznyák Istvánt, az Akadémia elnökét a nyirokerek élettanának és kórtanának kutatásában végzett úttörő munkásságáért tüntették ki Kossuthdíjjal. — Vizgálatainkban azt tűztik ki célul, hogy a nyirokkeringés törvényszerűségeit, mechanizmusát, a szervezetben való szerepét kutassuk fel — mondotta Rusznyák István a kitüntetés napján. — Ez a munka, amelyet a felszabaduás után kezdtünk el a vezetékem alatt álló budapesti I. számú belklinikán, mint a modtern kísérleti kutatás általában, úgyszólván típusa a kolektív tudományos munkának. legszorosabb munkatársainon, Földi Mihályon és Szabó Györgyön kívül részt vett még benne a klinika számos dolgozója, s az elért eredményekhez nagyban hozzájárult más intézetek bekapcsolódása a munkába, így Babics Antal akadémikus és klinikája, Kissferenc professzor anatómiaintézete és még sokan mások, úgyhogy az utolsó években a tyirokrendszer kutatása terén hazánk világviszonylatban talán az első helyen áll. — E vizsgálatok eredményei, amelyek részleteire természtesen nem térhetek ki, elsősorban azt bizonyították, hogy a ryirokkeringésnek sokkal nagyobb jelentősége van a szervezet életében, mint azt eddig gondolták. Kiderült például, hogy mindenfajta vizenyő étrejöttében, a gyulladástól kezdve a szív-, a vese- és a nájbetegek súlyos vízkórjáig, döntő szerepe van a nyirokkeringésnek. Ki lehetett mutatni, hogy a belső szervek normális működése csak akkor éhetséges, ha nyirokáramlásuk normális és sok betegség számos tünetét lehetett a nyirokkeringés akadályozott voltára visszavezetni. — Eredményeink elérését nemcsak kutatóink — köztük számos fiatal — odaadó, lelkes munkája biztosította, hanem az a támogatás is, amelyben kormányunk részéről az elmúlt időszakban állandóan részesültünk. Csak legutóbb is a Magyar Tudományos Akadémia tette lehetővé, hogy a nyirokkeringésre vonatkozó tudásunkat egy hatalmas kötetben összefoglalva kiadhattuk és most dolgozunk e mű német nyelvű kiadásán. — Az új megállapítások gyakorlati jelentősége máris kezd mutatkozni, s e tekintetben szeretném különösen kiemelni Babics akadémikus eredményeit bizonyos veseoperációk terén. Mint mindig, úgy ebben az esetben is az elméleti, kutatás, az alapismeretek feltárása a legjobb biztosítéka a gyakorlat előrehaladásának, a mi esetünkbena betegségek hatékonyabb kezelésének. — Vizsgálataink természetesen még nincsenek lezárva, hiszen még sok kérdés vár megoldásra, de már az eddigi eredmények is azt bizonyítják, hogy sikerült a megfelelő módszereket kidolgozni és — ami minden kutatásnál a leegfontosabb — a helyes kérdésfeltevéseket megtalálni, ami a további eredményeket biztosítja. Az a nagy megtiszteltetés, amelyben kormányunk részesített, amikor a nyirokkeringés terén végzett kutatásaimért Kossuth-díjjal tüntetett ki, úgy gondolom, nemcsak nekem szól, hanem mindazoknak, akik ebben a szép és eredményes kollektív munkában részt vettek. BARTA LAJOS Hányatott életű, de ma is obogó lelkű írót jutalmaz az egyik idei Kossuth-díj. Barta Lajos magas, előrehajló alakja — amióta csak ismerem, több mint három évtizede — mindig sietett valahová. Képzelhető, mit tárt fel Parasztok című első drámájában 1911-ben, ha — a nagybirtokosok egyesülete, az OMGE közbelépésére — a harmadik előadás után ilyen tábla fogadta a színházba érkezőket: »A Parasztok további előadásai elmaradnak.« A mostanában felelevenített Zsuzsi és Szerelem keserű mondanivalói után pedig, negyedszázadra, rácsapódott Barta Lajosra a függöny. Hat országon át vándorolt, huszonhét éven keresztül. Kolozsvárott Barta Lajos dolgozókért izzó tolla a kiadóknál nem talált sikerre. Pozsonyban egy vászondarabbal kettéválasztott konyhában élt családjával. Lapot indított, előadásokat tartott. Cikázott Dévénytől Ungvárig. Innen röppent fel 1930 őszén a segélykiáltás: megfelelő számú jelentkező esetén kiadnák munkáit tíz kötetben. De ez reménytelennek tűnt. A Brassói Lapok 1930. október 26-i száma nyílt levéllel fordult Benedek Marcellhez, aki akkor a Dante Könyvkiadó lektora volt. »... Ha legalább egy árva kötet megjelennék valahol, hogy ezzel kapcsolatban fel lehetne kavarni a dolgot« — írta válaszában Benedek Marcell. — »... legfeljebb a Népszava és talán a Magyar Hírlap merne szót emelni Baridért. A Nyugat bizonyosan húzódoznék... Fáj és szégyenletes ...« Következett egy korszak, amikor Barta Lajos Bécsben a telefonnál ült nap mint nap éjfélig, lapokat tudósított. Az utolsó villamos döccentette haza lakására. És hányféle lakott! Hány falnak fordult éjszaka! Éppúgy nem tudná megszámolni, visszaidézni, mint ahogy hányódásában örökre elhagyták egyes kéziratai, maga a már említett Parasztok, meg az Oroszország napja című egyfelvonásosa, amelyet 1920-ban a fiatal szovjet köztársaság tiszteletére ünnepélyesen mutatott be a berlini Proletár Színház. Sorolhatnánk még hányattatásainak stációit... Dehát ez is elmúlt, tíz éve itthon van és a nemzet most lerótta előtte háláját. Volt is miért. Nemcsak a Szerelemért, amely nagyszerű dráma, de lüktető, tömör elbeszéléseiért is, amelyek Magyar Világ című kötetében olvashatók. Barta Lajos egész életművét kívánta jutalmazni a Kossuth-díj. És ez az életmű nem csekély. Mindenekelőtt itt vannak színdarabjai: a negyedszázadnyi elhallgattatás után ebben az évadban felelevenített Szerelem és Zsuzsi. Mindkettő megtalálható nemrég megjelent gyűjteményes színdarab kötetében. Még új bemutatásra vár az Örvény és a Sötét ház. De nemcsak a színdarabíró Barta Lajost kezdik mindjobban megismerni a feltűnése óta következett új nemzedékek. Először az emigrációban kiadott, de felszabadulásunk óta Gyár címmel már két ízben is megjelent könyve a regényíró Barta Lajost mutatja be. Végül, a már említett Magyar Világ novellaválogatáson kívül sok-sok olyan elbeszélése van még Baridnak, amely új kiadást érdemel. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy — miként már a Magyar Világban is — Barta Lajosnak nem egy mai témájú elbeszélése van. Ifjonti érdeklődéssel fordul új életünk minden problémája felé, utazgat, falvakba, tűzcsékbe, nem ismer fáradságot. Hetvenhét éves fővel — azt mondhatjuk — egyik legfiatalosabb szellemű magyar írónk. Benamy Sándor KAZINCZI LÁSZLÓ: Eddig több mint 500 csillével előztük meg tervünket A felszabadulás ótatíz kitüntetést kapott Kazinczi László, a nógrádi szénmedence kazári bányaüzemének kiváló csapatvezetője, az egyesülésmozgalom egyik kezdeményezője, akit most a Kossuth-díjjal jutalmazott kormányunk. — Csapatommal egy év alatt több mint 1400 méternyi vágatot hajtottam ki és az előirányzaton felül készített bányafolyosó hossza jóval meghaladta a 400 métert — mondotta a magas kitüntetés alkalmából. — Most csoportos kamrai ejtésen dolgozunk és a csapat hét munkahelyén műszakonként átlagosan háromszor robbantunk. Eredményünkhöz nagyban hozzájárult, hogy az elsők között alkalmaztuk a málszekundumos robbantási eljárást és a sok-sok értékes órát hasznosító »melegcsákány-váltást«. Ennek köszönhető, hogy az egyesülés mozgalomban is napjában nem egy, hanem fejenként két karcsa csille szenet adtunk terven felül az országnak. Hazánk felszabadulásának tizenegyedik évfordulója tiszteletére adott ígéretünk valóraváltásával sem vallunk szégyent. Eddig több mint 500 csillével előztük meg tervünket az április 4-ig vállalt 600 csilléből. Terveim között az első helyen szerepel, hogy az eddig nevelt 33 kiváló bányász-tanítványom közül most újabb dolgozókat segítsek a szakma tökéletes elsajátításához. Ünnepélyesen megígérem, hogy a csapatomban dolgozó három új bányászból és minden hozzám került toborzott dolgozóból olyan bányászt nevelek, aki minden tekintetben méltó lesz a szakma legjobbja kitüntetésre. TOMPA SÁNDOR a díjkiosztás estéjén Nem kapcsolta ki telefonját — pedig igen sokszor csengett — Tompa Sándor aznap sem, amikor a Kossuth-díj koszorújával tüntették ki »kiemelkedő alakításaiért, különösen Cseörghe Csuli alakjának megformálásáért*". A díjkiosztás estéjén két húsból-vérből, nagy műgonddal mintázott alakításával lépett a közönség elé. Nem főszerepek, de Tompa Sándor valóságot árasztó, eleven típusokat érzékeltető játéka mindkét színmű eszmei mondanivalójának egyik fontos kifejezője, alapszövetének tartós és színpompás mintája. Illyés Gyula Dózsa-drámájában úgy mozog, beszél, úgy elevenedik meg Bakócz Tamás hercegérsek alakja, mintha Rafael egyik reneszánsz pápája lépett volna ki a keretből. Kilenc óra tájban Tompa Sándor leveti Bakócz Tamás hermelines bíborpalástját, és míg a Nemzeti Színvnházból a Katona József Színház kamaraszínpadára lép — átlép néhány évszázadot is. 1514—1954. E rövid úton beleformálódott a Főbelövendők klubjának, Sartre tündöklő előadású komédiájának, az„szuperforradalmárt« szatirizáló alakjába. Demidov is emlékezetes alakítása Tompa Sándornak, csakúgy, mint a Titkárnő Kuzmanek-ja, a Felejthetetlen 1919 cári ezredese, Tóth Mihály a Nosztyból, a Tűzkeresztség Fuvaros Szél Jánosa — s ki tudná most mind felsorolni azokat a remekbe ötvözött figurákat, melyekért a közönség szívébe zárta és amelyek meghozták Tompa Sándornak a nagy elismerést, a Kossuth-díj koszorúját. Szeptemberben lesz harmincöt éve, hogy a kézdivásárhelyi születésű orvostanhallgató — aki mellesleg igyekezett a színjátszás iskoláját is kijárni — Kolozsvárott Janovics Jenő társulatánál először lépett a színpadra. Azóta a legváltozatosabb szerepkörökben bontakozott ki jóízű, sokrétű tehetsége. Egy nyáron ■nagyzenekari kísérettel énekelte például a Cigánybáró Zsupánját. »Bizony, Ferencsik vezényelte!*« —t mondja nevetve, miközben Demidov maszkjában arról panaszkodik az öltözőben, hogy a díjkiosztási ünnepségen egy kortyot sem tudott inni, egy falatot sem enni, mert hetek óta kínozza az epegörcs. De Bakócz Tamás, Demidov, egy kis gyógyszer és maga Tompa Sándor együttesen legyőzik a testi fájdalmat, hogy a közönség mit sem észlel belőle. Nagyon örül a kitüntetésnek, de annak is, hogy a gyönyörű, mozgalmas és fáradságos nap végén otthon várja családja, felesége és kisfia, a tízéves éltanuló Pufi. (—a —a) 111"11 kűálítási kvnista lltlus A Nemzeti Szalonban Szilágyi Jolán gyűjteményes anyagából rendezett impozáns kiállításnak azt a címet is adhatnék: csaknem négy évtized az európai politika történetéből egy forradalmi szemléletű, humanizmustól áthatott karikaturista rajzművésznő torztükrében. Több ez, mint szokványos gyűjteményes kiállítás — éppen tematikája és alkotója révén. Nagy és értékes életmű, amely egyszerre világít rá a korra és elevenen beszél a művek alkotójáról, Szilágyi Jolánról is. Az első rajzok 1917-ből valók, illusztrációk Várnai Zseni verseihez. A fiatal rajzolónő már akkor tudja, hol a helye. A Tanácsköztársaság után Németországban talál menedékre és ott — mint a gyűjteményes anyagból kirajzolódik —, az aprónyomtatványoktól kezdve, beleértve még a keresztrejtvényt is, minden kis és nagy lehetőséget, felületet megragad, hogy harcos, bíráló, szatirikus rajzaival agitáljon, rámutasson arra, hogyan terebélyesedik a fasizmus, hogyan ássák a fasiszták a népek sírját, hogyan készítik elő a második világháborút. Ezeknek a rajzoknak szatírája szenvedélyes, hangja kemény, közlési formájuk, jelképiségük közérthető. Szilágyi Jolán vádoló rajzonjával mindig oda mutat, ahol népellenességet lát, így emeli fel szavát a munkásüldözések ellen elsősorban, de fölemeli a szatíra ostorát akkor is, amikor a fasizmus művészet-ellenességére suhint egyet. (Egyik legértékesebb, legmaradandóbb rajzán a törpe Göbbels látható, amint az örök szépség és művészet jelképét, a hatalmas Milói Vénuszt bilincsbe akarja verni.) Hitler uralomra jutása után Szilágyi Jolánt a Szovjetunió fogadta be. Ott is folytatja harcos szatíra-sorozatait, de az igazi otthonban már szakíthat időt a felfrissülésre, a kikapcsolódásra is. Meghitten kedves, eredeti látású, gyöngéd humorú rajzai a moszkvai állatkert lakóiról, előttünk eddig ismeretlen oldaláról mutatják meg Szilágyi Jolánt. A Nagy Honvédő Háború idején ismét a szatíra fegyverzetével lelkesít, agitál és azóta is minden erejével, felkészültségének maximumával vívja a harcot a békéért, egy jobb világ kialakításáért. (Kár, hogy egyetlen szatirikus lapunk, a Ludas Matyi oly ritkán ad helyet Szilágyi Jolán egyéni hangú szatirikus rajzainak.) Fenyő A. Endrének a Rákóczi úti Fényes Adolfteremben rendezett gyűjteményes kiállításán azzal a szerény, tartózkodó, tiszta művészettel találkozunk, amelynek hőse és alkotója Fenyő A. Endre, következetesen járja a maga útját. Talán indokolatlan szerénységgel, az olyan ember magatartásával, aki túl szigorú mércét tart saját magának. Gyűjteményes anyaga elmélyülésről és egyben felfrissülésről ad számot. Festményeit, szénrajzait szemlélve, az a benyomás, hogy Fenyő A. Endre művészete szervesen belesimul, beleilleszkedik a magyar festészet sajátos hagyományaiba. De Fenyő nem áll meg a »belesimulásnál«, hanem új és mély megfigyeléseivel gazdagítja például az ősi Pannónia és a Balaton képi arculatát Érzi és festői eszközeivel tudja is érzékeltetni például a tatai tó mozdulatlan posványos vize és a folyton hullámzó, csillogó, tündöklő és szeszélyes Balaton közti különbséget. A magyar kisváros sajátos jellegét, levegőjét, s az „édes Dunántúl” lelkületét, költőiségét úgy festi, hogy festészetünk és irodalmunk múltja is visszhangzik képeiben, mint ahogy Anyám című meghitt, gyöngéd krétarajzából is kihallani József Attila mama-verseinek hangját. Fenyő A. Endre kiállítása azt a reményt kelti, hogy a művész továbbfejlesztve munkáját, továbbra is a hagyományokra támaszkodva, az új élet megfigyeléseivel, bátrabb színekkel és árnyalatokkal fogja gazdagítani művészetünket. Dutka Mária „HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL" Márciusi est a Kossuth Klubban Az akkor nap született gyermek már lassacskán kinő az általános iskolás korból s a pályaválasztásira gondol: most ünnepeljük 14. évfordulóját annak a március 15-ének, amelyen ismét magasra csapott fel a láng a magyar népszabadság évtizedeken át hiába tiprott parazsából: 1942.-t írtak. *■ Cok fiatal szempár csillog a nézőtéren: odatapadnak figyelő sugaraikkal a kicsiny színpadra. A színpadon pedig — nem merengve, de felszabadult visszatekintéssel — azt a tizennégy esztendővel ezelőtti márciust idézik, március 13-át. Akkor este tartották a pesti Vigadóban a »Talpra magyar!-estet«, a Magyar Függetlenségi Front antifasiszta eszméinek jegyében összefogó művészek. Ez a szavalóest az »Egy ezeredévi szenvedés...« című ciklus második előadása volt. Az elsőt »Emlékezzünk régiekről ...«■ címmel 1942. február 27-én rendezte az a színészekből, írókból, muzsikusokból álló munkaközösség, amely már korábban, évek áldozatos munkájával küzdött az egyre kegyetlenebb terrior, a háború és a fasizálás ellen, a demokratikus, s realista, hazafias magyar színművészeiért, s 1941 őszétől a magyar irodalom haladó értékeit vitte hangversenydobogóra. A vigadóbeli szavalóesték, irodalmi műsorok jelentős politikai eseményekké váltak, melyekre tudatos, harcos politikai állásfoglalással vonult fel a közönség, antifasiszta érzelmű munkások, kisemberek, értelmiségiek, diákok. Az 1942. március 13-i »Talpra magyar!-est« közönségének nagy része ott volt két nappal később a Petőfi-szobornál, a nemzeti függetlenségért, a békéért tüntetők között. A Az ünnepi est előtt a Kos*suth Klub egyik termében gyűlt össze a közönség, hogy tanúja legyen egy szép ajándék átadásának. Az ajándék ott áll, s megragadja a belépő figyelmét: Kossuth Lajos szobor-arcmása. A nagyméretű szoborportré a formák s a formákon játszó fények harmóniájával híven fejezi ki Kossuth lényét, nagy történelmi szerepét, magyarságát. A merész és határozott arckifejezés, a boltozatos homlok a kossuthi koncepció merészségét és nagyvonalúságát hirdeti. Az arc alkata, az ismert képekhez való hűsége mellett hangsúlyozza Kossuth magyarságát, s azt, hogy a népből született. Egy homlokba hulló hajtincs, s az áll megformázása az arc harmóniájához romantikus vonást tesz, a „forradalmi álmodozás” vonását, amely annyira sajátja vett Kossuth Lajosnak. S ott ál a szobor előtt az ajándékozó, az alkotó: Kisfaludi Stróbl Zsigmond. Pesta László, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese a Kossuth Klub tagsága nevében köszöni meg a szobrot. — Nekünk, mai magyar értelmiségieknek — hangsúlyozza — nemcsak azt kell szem előtt tartanunk, hogy Kossuth s a kossuthi politika méltó elődje szocialista társadalmat építő jelenünknek, de azt is, hogy mi méltó utódai legyünk Kossuthnak. Kossuthról, 1848 forradalmi örökségéről beszél az ünnepi est szónoka, Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes, a régi Magyar Függetlenségi Front egyik szervezője. Előadásában végigvezet a 48-as eszmék útján, a szabadságharc bukását követő évtizedektől kezdve 1942-ig. Akkor minden haladó becsületes magyarnak a nemzeti függetlenség kérdésében éppúgy, mint a társadalmi fejlődés kérdéseiben 1848 adott választ. A történelemben egyedülálló példája volt a haladó politikai hagyományok harcos felelevenítésének a kommunista párt vezette antifasiszta front zászlóbontása Kossuth, Petőfi, Táncsics szellemében a fasiszta rablóháború megszüntetéséért, a magyar nemzet függetlenségéért és társadalmi megújhodásáért. »Eljen 1843 forradalmi emléke! Éljen 1848 eszméinek megvalósítója, a Magyar Dolgozók Pártja!*' — fejezi be előadását Kállai Gyula, s átadja a szót az 1942-es ^Talpra magyar t-est« szereplőinek, .. .Adj emberséget az embernek Adj magyarságot a magyarnak . . . — József Attilának ez a két sora volt az 1942-es szavalóesték mottója. Arror világában, az látkozott aesopusi nyelvé (Lenin nevezte így a forradalmárokra kényszerített virágnyelvet) kötöttségei között nem lehetett kiírni, de mindenki odaértette a folytatást is: »Hogy mi ne legyünk német gyarmat...« S így értett mindenki a Szózat szavából; a nemzet legjobbjai tudták, mire kötelez a fogadalom: »Hazádnak rendületlenül ...« Akkor is, most is Gobbi Hilda szavalta Vörösmarty Szózatát és József Attila verseit, akkor is, most is Major Tamás mondott Petőfiverseket — s százszoros érte,lemmel, harcrabuzdítón beszéltek a Vasúton című költemény végsorai: *Törjetek szét minden láncot, majd lesz elég vasatokig Török Erzsi és Molnár Imre énekművészete, nyelvünk szépségeit megrendítő szövegmondása akkor is, most is megmelegítette a szíveket, milyen szép is a nyelvünk, milyen szépek a dalaink! S a budapesti értelmiség és a művelődni vágyó munkásság barátságának és találkozásának szép műhelyéből, a Kossuth Klubból, ennek az emelkedett hangulatú márciusi estének zengő visszhangjával indulnak útnak a részvevők, s szól a fülükben az évszázados dallam, Kossuth nótája: Csobádi Péter é ÚJ KOSSUTH-DÍJASAINK DARVAS JÓZSEF író irodalmi munkásságáért, RANÓDY LÁSZLÓ filmrendező eddigi filmrendezői tevékenységéért, különösen a Szakadék című film rendezéséért, MOLNÁR TIBOR színművész a magyar filmekben nyújtott munkás- és parasztszerepek kiemelkedő alakításáért. (Magyar Nemzet március 16-i sz.) ÚJ KOSSUTH-DÍJASAINK FILMJE SZAKADÉK PROLONGÁLVA PUSKIN, SZIKRA délután