Magyar Nemzet, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-03 / 155. szám
Kedd, 1956. július. __Habartas _ Az SZKP Központi Bizottságának határozata a személyi kultusznak és következményeinek leküzdéséről Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Pravda hétfői száma közli az SZKP Központi Bizottságának június 30-án a személyi kultusz és következményeinek kiküszöböléséről hozott határozatát. A határozat szövege a következő: I. Az SZKP Központi Bizottsága megelégedéssel állapítja meg, hogy egész pártunk, az egész szovjet nép, a testvéri kommunista és munkáspártok, a szocialista országok nagy közösségének dolgozói, a kapitalista és a gyarmati országok embermiliói teljes helyesléssel és lelkes támogatással fogadták a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongreszszusának határozatait. Ez érthető is, hiszen a XX. pártkongresszus, amely új szakasz a marxizmus—leninizmus alkotó fejlesztésében, mélyenszántó elemzést adott a jelenlegi nemzetközi és belső helyzetről, felfegyverezte a kommunista pártot, az egész szovjet népet a kommunizmus felépítéséért folyó további harc nagyszerű tervével, új távlatokat nyitott meg a munkásosztály összes pártjainak az újabb háborús veszély elhárítására irányuló, a dolgozók érdekeit szolgáló közös akciói előtt. A szovjet nép az SZKP XX. kongresszusa határozatának megvalósítása során a kommunista párt vezetésével újabb kimagasló eredményeket vív ki az ország politikai, gazdasági és kulturális életének minden területén. A szovjet emberek még szorosabban a kommunista párt köré tömörültek, magasfokú alkotó aktivitást fejtenek ki a XX. pártkongresszus által kitűzött feladatok teljesítéséért folyó harcban. A kongresszus óta eltelt időszak egyszersmind azt is megmutatta, milyen nagy életerejűek a kongresszus határozatai a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szempontjából, az összes haladó erőknek a világbéke megszilárdításáért vívott harca szempontjából. A kongresszusnak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésére, a jelenlegi korszakban a háborúk elhárításának lehetőségére, az egyes országokban a szocializmusba való átmenet formáinak különbözőségére vonatkozó fontos elvi, elméleti tételei jótékony hatással vannak a nemzetközi helyzetre, előmozdítják a feszültség enyhítését, erősítik mindazon erők akcióegységét, amelyek a békéért és a demokráciáért küzdenek, előmozdítják a szocializmus világrendszere állásainak további megszilárdulását. Míg a szovjet emberek körében, a népi demokratikus országok és az egész világ dolgozói körében nagy lelkesedést, az alkotó kezdeményezőkészség és a forradalmi energia újabb felbuzdulását váltották ki az SZKP XX. kongreszszusának történelmi jelentőségű határozatai, addig a munkásosztály ellenségeinek táborában riadalmat és ingerültséget okoztak. Az Egyesült Államok és néhány más kapitalista hatalom reakciós köreit szemmel láthatóan nyugtalanítja a béke meg- szilárdításáért folyó harcnak az a nagyszerű programja, amelyet az SZKP XX. kongresszusa jelölt meg. Nyugta-lanságuk olyan arányban növekszik, ahogyan ez a prog-ram tevőlegesen és következe tesen megvalósul. Miért összpontosítják tüzü-ket a kommunizmus és a szocializmus ellenségei azokra a fogyatékosságokra, amelyekről pártunk Központi Bizottsága az SZKP XX. kongresszusán beszélt? Azért teszik ezt, hogy elvonják a munkásosztály és pártjainak figyelmét azokról a fő kérdésekről, amelyeket a XX. pártkongresszuson vetettek fel és amelyek megtisztítják az utat a béke, a szocializmus, a munkásosztály egysége ügyének újabb sikerei előtt. A XX. pártkongresszus ha-tározatai, a szovjet kormány bel- és külpolitikája zavart idéztek elő az Egyesült Államok és más államok imperialista köreiben. A Szovjetuniónak a béke és az államok közötti együttműködés biztosítására irányuló bátor és következetes külpolitikáját — függetlenül ez államok társadalmi rendszerétől — támogatják az összes országok igen széles néptömegei, e külpolitika kiszélesíti a békeszerető államok frontját és mély válságba dönti a "hidegháború" politikáját, a katonai tömbök összegyúrásának és a fegyverkezési hajszának a politikáját. Nem véletlen, hogy a személyi kultusz ellen a Szovjetunióban folyó harc körül a legnagyobb lármát éppen az Egyesült Államok imperialista körei csapták. Az ő szempontjukból arra szolgáltak a személyi kultusszal összefüggő negatív jelenségek, hogy ezeket a tényeket felhasználhassák a szocializmus elleni harcra. Most, amikor pártunk bátran felszámolja a személyi kultusz következményeit, az imperialisták ebben olyan tényezőt látnak, amely meggyorsítja országunk előrehaladását a kommunizmus felé és gyengíti a kapitalizmus állásait. A kapitalizmus ideológusai igyekszenek gyengíteni az SZKP XX. kongresszusán hozott határozatok nagy vonzóerejét, a hatalmas néptömegekre gyakorolt hatását, ezért a legkülönbözőbb fogásokhoz és ravaszkodásokhoz folyamodnak, hogy elvonják a dolgozók figyelmét azokról az élenjáró és lelkesítő eszmékről, amelyeket a szocialista világ terjeszt az emberiség elé. Az utóbbi időben a burzsoá sajtóban nagyszabású szovjetellenes rágalomhadjárat indult. A reakciós körök erre a célra néhány olyan tényt próbálnak felhasználni, amely összefügg azzal, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja elítélte J. V. Sztálin személyi kultuszát. E hadjárat szervezői minden erőfeszítésüket arra összpontosítják, hogy "zavarossá tegyék a vizet", elködösítsék azt a tényt, hogy a szovjetország életének túlhaladott szakaszáról van szó; azt is el akarják hallgatni és el akarják torzítani, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány a Sztálin halála óta eltelt években páratlan állhatatossággal és határozottsággal szünteti meg a személyi kultusz következményeit, sikeresen oldja meg az új feladatokat a béke megszilárdítása, a kommunizmus felépítése érdekében, a nagy néptömegek érdekében. A burzsoázia ideológusai rágalomhadjáratuk kiszélesítése során újból és hasztalan próbálnak árnyékot vetni a marxizmus—leninizmus nagy eszméire, aláásni a dolgozók bizalmát a világ első szocialista országa, a Szovjetunió iránt, zavart kelteni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom soraiban. A történelmi tapasztalatok arra tanítanak, hogy a nemzetközi proletáregység ellenségei a múltban nemegyszer próbálták kihasználni a véleményük szerint előnyös pillanatokat a kommunista és munkáspártok internacionális egységének aláaknázására, a nemzetközi munkásmozgalom megosztására, a szocialista tábor erőinek gyengítésére. Ám a kommunista és munkáspártok mindannyiszor átláttak a szocializmus ellenségeinek mesterkedésein, még szorosabbra fűzték soraikat, megmutatták megbonthatatlan politikai egységüket, a marxizmus—leninizmus eszméi iránt tanúsított megingathatatlan hűségüket. A testvéri kommunista és munkáspártok idejében átláttak a szocializmus ellenségeinek ezen a manőverén is és méltó módon visszaverik. Ugyanakkor azonban helytelen lenne szemet hunyni afölött, hogy egyes külföldi barátaink nem értették meg maradéktalanul a személyi kultusz és következményeinek kérdését és időnként helytelenül értelmeznek a személyi kultusszal összefüggő egyes tételeket. A párt a személyi kultusz bírálatában a marxizmus—leninizmus elveiből indul ki. Pártunk immár több mint három éve folytat következetes harcot J. V. Sztálin személyi kultusza ellen, fáradhatatlanul kiküszöböli káros következményeit. Természetes, hogy ez a kérdés fontos helyet foglalt el az SZKP XX. kongreszszusának munkájában és határozataiban. A kongresszus rámutatott arra, hogy a Központi Bizottság teljesen helyesen és időben lépett fel a személyi kultusz ellen, amelynek elterjedése lekicsinyítette a párt és a néptömegek szerepét, lealacsonyította a kollektív vezetés szerepét a pártban és nem ritkán komoly munkabeli mulasztásokhoz, a szocialista törvényesség durva megsértéseihez vezetett. A kongresszus megbízta a Központi Bizottságot, hogy következetesen hajtsa végre azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a marxizmus—leninnizmustól idegen személyi kultusz teljes leküzdését, következményeinek kiküszöbölését a pártmunka, az állami és az ideológiai munka minden területén, biztosítják továbbá a pártélet lenini normáinak és a pártvezetés kollektivitásának a nagy Lenin által kidolgozott elvei szigorú betartását. A párt a személyi kultusz elleni harcban a marxizmus— leninizmpusnak a néptömegek, a párt és az egyes személyek történelmi szerepéről, a politikai vezetőnek — bármily nagyok legyenek is érdemes — személyi kultusza megengedhetetlenségéről szóló ismert tételeit tartja szem előtt. Marx, a tudományos kommunizmus, megalapítója, hangsúlyozva ellenszenvét "mindenféle személyi kultusszal szemben", kijelentette, hogy ő és Engels azzal a feltétellel lépett a kommunisták társaságába, "hogy a szervezeti szabályzatból kivetik mindazt, ami előmozdítja a tekintélyek előtti megalázkodó hajbókolást". V. I. Lenin kommunista pártunk létrehozásakor kérlelhetetlen harcot folytatott a "hős" és a "tömeg" antimarxista felfogása ellen, határozottan elítélte az egyedülálló hős szembeállítását a néptömegekkel. "Az alkotóik tízmillióinak esze — mondotta V. I. Lenin — valami összehasonlíthatatlanul magasabbrendűt hoz létre, mint a legnagyszerűbb és legzseniálisabb előrelátás". Amikor az SZKP Központi Bizottsága felvetette a J. V. Sztálin személyi kultusza elleni harc kérdését, abból indult ki, hogy a személyi kultusz ellentétben áll a szocialista rend természetével és fékké vált a szovjet demokrácia fejlődésének és a szovjet társadalom kommunizmus felé tartó előrehaladásának útján. A XX. pártkongresszus a Központi Bizottság kezdeményezésére szükségesnek tartotta, hogy bátran és nyíltan beszéljen a személyi kultusz súlyos következményeiről, azokról a komoly hibákról, amelyek Sztálin életének utolsó időszakában fordultak elő, szükségesnek tartotta, hogy felhívja az egész pártot: közös erőfeszítésekkel számoljon le mindazzal, amit a személyi kultusz eredményezett. A Központi Bizottság egyúttal számolt azzal, hogy az elkövetett hibák nyílt beismerése bizonyos mínuszokkal és hátrányokkal fog járni, amelyeket az ellenség felhasználhat. A bátor és kíméletlen önbírálat a személyi kultusz kérdésében újabb ékesszóló bizonyítéka volt pártunk és a szovjet szocialista rendszer erejének és szilárdságának. Bizonyossággal állítható,hogy a kapitalista országok egyetlen uralkodó pártja sem kockáztatott volna meg soha ehhez hasonló lépést. Ellenkezőleg, igyekeztek volna agyonhallgatni, takargatni a nép előtt az ilyen kellemetlen tényeket. De a Szovjetunió Kommunista Pártja, amely a marxizmus— leninizmus forradalmi elvein nevelkedett, kimondta a teljes igazságot, bármilyen keserű is volt az. A párt kizárólag saját kezdeményezésére, elvi meggondolásoktól vezettetve tette meg ezt a lépést. Abból indult ki, hogy ha a Sztálinkultusz elleni fellépés elő is idéz egyes átmeneti nehézségeket, távlatában azonban a munkásosztály alapvető érdekei és végső céljai szempontjából óriási pozitív eredménnyel jár. Ezzel biztos garanciákat teremt arra, hogy pártunkban és az országban soha többé ne bukkanhassanak fel a személyi kultuszhoz hasonló jelenségeik, hogy a párt és az állam vezetése a jövőben kollektív módon, marxista-leninista politika folytatása alapján, a széleskörű, párton belüli demokrácia feltételei között, a dolgozó milliók cselekvő, teremtő részvételével, a szovjet demokrácia sokoldalú fejlődésével folyjék. A párt azzal, hogy erélyesen szembeszállt a személyi kultusszal és következményeivel, nyíltan megbírálta a belőlük született hibákat, újból bebizonyította a marxizmus—leninizmus halhatatlan elveihez való hűségét, odaadását a nép érdekei iránt, gondoskodását arról, hogy a legjobb feltételek jöjjenek létre a pártés a szovjet demokrácia fejlődéséhez az országunkban fefolyó sikeres kommunista építés érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága megállapítja, hogy a pártszervezetekben és a dolgozók gyűlésein a személyi kultusz és következményei kérdésének megvitatása a párttagok és pártonkívüliek magasfokú aktivitása jegyében zajlott le, és hogy a párt és a nép teljes helyesléssel és támogatással fogadta az SZKP Központi Bizottságának irányvonalát. A szocialista törvényesség megszegését és a J. V. Sztálin személyi kultuszával öszszefüggő egyéb hibákat megmutató és a párt által közzétett tények természetesen keserű érzéseket és mély sajnálatot keltenek. De a szovjet emberek megértik, hogy a személyi kultuszt el kellett ítélni a kommunizmus építése érdekében, aminek ők aktív részvevői. A szovjet nép látja, hogy a párt az utóbbi években állhatatosan hajtja végre a személyi kultusz következményeinek kiküszöbölésére irányuló gyakorlati intézkedéseket a pártépítés, az államépítés, a gazdasági és kulturális építés minden területén. E munka eredményeképpen a párt, amelynek belső erőit ma már semmi sem veri béklyóba, még közelebb került a néphez és jelenleg páratlan alkotó aktivitás állapotában van. II. Hogyan történhetett, hogy a szovjet szocialista rendszer viszonyai között megszületett és elterjedt Sztálin személyi kultusza összes negatív következményeivel együtt? E kérdés megvizsgálásakor figyelembe kell venni mindazokat az objektív, konkrét történelmi feltételeket, amelyek között a szocializmus építése a Szovjetunióban folyt, mind pedig néhány, Sztálin személyes tulajdonságaival összefüggő szubjektív tényezőt. Az Októberi Szocialista Forradalom úgy került be a történelembe, mint a kapitalista társadalomnak a munkásosztály vezetésével végrehajtott forradalmi átalakításának klasszikus példája. Más országok kommunista pártjai, az összes haladó és demokratikus erők a bolsevik párt hős harcának, a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a példáján tanulják meg a jelenlegi társadalmi fejlődés által felvetett alapvető társadalmi kérdések megoldásának tapasztalatait. Országunk dolgozói a szocialista társadalom építésének majdnem négy évtizede alatt óriási tapasztalatokat gyűjtöttek, amelyeket tanulmányoznak és alkotó szellemben, saját konkrét feltételeikhez alkalmazva sajátítanak el a többi szocialista ország dolgozói. Ez volt a történelemben az első kísérlet szocialista társadalom felépítésére és ez kutatások folyamán, sok olyan igazság gyakorlati ellenőrzésének folyamán alakult ki, amelyet a szocialisták azelőtt csak általános vonásokban, az elméletben ismertek. Több mint negyedszázadon át a szovjet ország volt az egyetlen ország, amely építette az emberiség számára a szocializmushoz vezető utat. Hasonló volt egy kapitalista gyűrűben levő ostromlott erődhöz. A szovjet ország nyugati és keleti ellenségei a 14 állam 1918—1920-as összeomlott intervenciója után folytatták a Szovjetunió elleni újabb »kereszteshadjáratok" előkészítését. Az ellenség nagy számban küldött a Szovjetunióba kémeket és kártevőket, megpróbálta minden eszközzel aláaknázni a világ első szocialista államát. A Szovjetunió elleni újabb imperialista agresszió veszélye különösen megnőtt a fasizmus 1933-as németországi hatalomra jutása után. A fasizmus céljaként a kommunizmus megsemmisítését, a Szovjetuniónak, a dolgozók első államának megsemmisítését hirdette. Mindenki emlékezik az úgynevezett »Antikomitern paktum, a "Berlin —Róma—Tokió-tengely« létrejöttére, amelyeket az egész nemzetközi reakció erői aktívan támogattak. A szovjet ország az új háború megérlelődött veszélyének légkörében, amikor a nyugati hatalmak elutasították a Szovjetuniónak a fasizmus megfékezésére és a kollektív biztonság megszervezésére több ízben is javasolt intézkedéseit, kénytelen volt minden erejét megfeszíteni a védelem erősítésére, az ellenséges kapitalista környezet merényletei elleni harcra. A pártnak az egész népet az állandó éberség és mozgósítási készenlét szellemében kellett nevelni, tekintettel a külső ellenségekre. A nemzetközi reakció mesterkedései annál veszélyesebbek voltak, mivel az országon belül hosszú időn át elkeseredett osztályharc folyt, ekkor dőlt el a "ki kit?" kérdés. Lenin halála után a pártban aktivizálódtak az ellenséges áramlatok — a trockisták, a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalisták, akik elvetették azt a lenini elméletet, amely szerint lehetséges a szocializmus győzelme egy országban. Ez az álláspont a kapitalizmus visszaállításához vezetett volna a Szovjetunióban. A párt kíméletlen harcot folytatott a leninizmus ezen ellenségei ellen. A kommunista párt a lenini útmutatásokat teljesítve, hozzálátott az ország szocialista iparosításához, a mezőgazdaság kollektivizálásához és a kulturális forradalom végrehajtásához. A szocialista társadalomnak egy, egyedülálló országban folyó építésével kapcsolatosan e hatalmas feladatok megoldásának útján a szovjet népnek és a kommunista pártnak hihetetlen nenehézségeket és akadályokat kellett leküzdenie. Országunknak történelmileg igen rövid időszak alatt, mindennemű külföldi gazdasági segítség nélkül meg kellett szüntetnie évszázados elmaradottságát, új, szocialista alapon kellett átépítenie egész népgazdaságát. Ez a bonyolult nemzetközi és belső helyzet megkövetelte a vasfegyelmet, az éberség szakadatlan fokozását, a vezetés legszigorúbb centralizálását, ami szükségképpen negatív hatással volt egyes demokratikus formák fejlődésére. Országunknak az imperializmus egész világával folytatott kíméletlen harc során bizonyos mértékig korlátoznia kellett a demokráciát, amit igazolt népünknek a kapitalista környezetben a szocializmusért vívott harca logikája. De a párt és a nép ezeket a korlátozásokat már akkor ideigleneseknek tekintette, amelyeket ki kell majd küszöbölni, amint erősödik a szovjet állam, fejlődnek a demokrácia és a szocializmus erői világszerte. A nép tudatosan vállalta ezeket az ideiglenes áldozatokat, mivel napról napra látta a szovjet társadalmi rend mind újabb és újabb sikereit. A szovjet nép a szocializmus építésének útján jelentkező mind e nehézségeket leküzdötte a kommunista párt és a lenini általános irányvonalat következetesen megvalósító Központi Bizottsága vezetésével. A szocializmus győzelme ellenséges környezetben levő és a külső támadás állandó veszélyének kitett országunkban világtörténelmi jelentőségű hőstett volt, amelyet a szovjet nép vitt véghez. A gazdaságilag elmaradott ország az első ötéves tervekben a nép és a párt megfeszített, hősi erőfeszítései eredményeképpen gigászi ugrást tett előre gazdasági és kulturális fejlődésében. A szocialista építés sikerei alapján emelkedett a dolgozók életszínvonala, egyszer s mindenkorra megszűnt a munkanélküliség. Az országban mélyreható kulturális forradalom ment végbe. A szovjet nép rövid idő alatt létrehozta a műszaki értelmiség nagyszámú kádereit, akik a világ technikai haladásának színvonalára emelkedtek és világviszonylatban az első helyek egyikére vitték a szovjet tudományt és technikát. E győzelmek lelkesítője és szervezője a kommunisták nagy pártja volt. A világ dolgozói a Szovjetunió példájából szemléltető módon meggyőződtek arról, hogy a hatalmat kezükbe vevő munkások és parasztok sikeresen építhetik és fejleszthetik a széles néptömegek érdekeit kifejező és védelmező szocialista államokat tőkések és földesurak nélkül. Mindez óriási lelkesítő szerepet játszott a világ valamennyi országában a kommunista és munkáspártok befolyásának növekedésében. J. V. Sztálin, aki hosszú időn át volt a párt Központi Bizottságának főtitkára, más vezetőkkel együtt tevékenyen harcolt a lenini útmutatások megvalósításáért. Odaadó volt a marxizmus a leninizmus iránt, mint teoretikus és tekintélyes szervező vezette a párt harcát a trockisták, a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalisták ellen, a kapitalista környezet ármánykodásai ellen. Ebben a politikai és eszmei harcban Sztálin nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert. Helytelenül azonban az ő nevével kezdték összekapcsolni összes nagy győzelmeinket. A sikerek, amelyeket a kommunista párt és a szovjet ország ért el, a sok hozzá intézett dicsérgetés a fejébe szállt. Ilyen körülmények között kezdett fokozatosan kialakulni Sztálin személyének kultusza. A személyi kultusz fejlődését nagymértékben előmozdították J. V. Sztálin bizonyos egyéni tulajdonságai, amelyeknek negatív jellegére már V. I. Lenin rámutatott. Lenin 1922 végén levelet intézett az összeült pártkongresszushoz. A levélben ez állt: »Sztálin elvtárs miután főtitkár lett, beláthatatlan hatalmat összpontosított kezében és nem vagyok biztos afelől, hogy mindig elég körültekintően tudja-e használni ezt a hatalmat." E levélnek 1923 január elején írt függelékében V. I. Lenin ismét visszatér Sztálin néhány, vezetőknél tűrhetetlen egyéni tulajdonságának kérdésére. ..Sztálin túlságosan durva — írta Lenin — és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben elviselhető közöttünk, kommunisták között, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javasolom az elvtársaknak, gondolkozzanak Sztálin áthelyezésének módján és nevezzenek ki erre a helyre más embert, aki semmilyen tekintetben nem különbözik Sztálin elvtárstól, csupán egyben rejlik fölénye vele szemben, éspedig abban, hogy türelmesebb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakkal szemben, kevésbé szeszélyes és így tovább.« A XIII. pártkongresszuson, amely kevéssel V. I. Lenin halála után zajlott le, leveleit a küldöttek tudomására hozták. Ezeknek az okmányoknak a megvitatása eredményeképpen célszerűnek tartották meghagyni Sztálint a főtitkári tisztségben azzal, hogy vegye figyelembe V. I. Lenin bírálatát és vonja le belőle az összes szükséges következtetéseket. Sztálin, aki megmaradt ! 5