Magyar Nemzet, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-01 / 180. szám

2 ­ Miért beszélte­m többet a Minisztertanács eddigi munká­jának negatív vonásairól, mint eredményeiről? Azért tettem ezt, hogy a legközelebbi or­szággyűlésen már ne kelljen e hibákról beszélni. Azért, mert bízom népi kormányunk­ban, az általunk és bizalmunk­ból választott kormányunkban, hogy példát fog mutatni az eddig elkövetett hibák követ­kezetes és gyors kijavításában is. Ezt olvasom ki a Miniszter­­tanács beszámolójában tapasz­talható határozottságból és őszinte öivlbírálatból is. A Mi­nisztertanács beszámolóját he­lyesnek, jónak, reálisnak tar­tom, azt elfogadom és az Or­szággyűlésnek is elfogadásra ajánlom. Vég Béla ! A következő felszólaló, Vég Béla országgyűlési képviselő először arról beszélt, hogy a párt és a kormány intézkedé­sei eredményeként megnőtt a dolgozók aktivitása, erősödött a szabad, alkotó vita, a megle­vő hibák jogos bírálata és a kezdeményezés ezek kijavítá­sára, majd a Központi Vezető­ség 1956. július 18—21-i ülésén elfogadott határozatot mél­tatta. — A határozat — mondotta —­ világos és biztos utat mu­tat, választ ad egy sor régen vitatott problémára, megjelöli a szocialista építőmunkában előttünk álló feladatokat. A Központi Vezetőség határozata szilárd bázis, harci program minden hazáját szerető ma­gyar hazafi számára. Dolgozó népünk helyesli a határozatot, egyetért vele. Különösen egyet­ért azzal, hogy vitás kérdések lezárásával a figyelmet a múlt hibáiról a jelen és a jövő fel­adataira irányítjuk. A továbbiakban a Minisz­tertanács beszámolója alapján, ahhoz csatlakozva, gazdasági életünk néhány kérdéséhez szólt hozzá. — Ismeretes, 1953—1954-ben népgazdaságunk helyzete nem minden vonatkozásban alakult megfelelően. A párt Központi Vezetősége helyes intézkedé­sekkel és azzal, hogy leleplezte a fejlődést gátló jobboldali né­zeteket, megteremtette a nép­gazdaság egészséges fejlődésé­nek feltételeit. Az eredmény nem is maradt el: az 1955. évi népgazdasági tervet túlteljesí­tettük és sikereket érünk el az 1956-os terv teljesítésében is. Az elért eredmények mellett azonban vannak még olyan ne­hézségeink, amelyek komoly gondot okoznak és fékezőleg hatnak népgazdaságunk fejlő­désére.­­ Népgazdaságunk gyorsabb fejlesztését az anyagellátási nehézségek és az energiahor­dozók elégtelensége gátolja. Kétségtelen, hogy ha az üze­mek anyag- és energiaellátása nem teljesen kielégítő, ez a körülmény termelési eredmé­nyeiket kedvezőtlenül befolyá­solja. Annak ellenére, hogy a szénbányászat az első félévi terv előirányzatánál 353 ezer tonnával többet termelt, mégis a népgazdaság tüzelő- és fűtő­anyag szükségletének bizto­sításában nehézségeink van­nak. Ahhoz, hogy a második félévben az ipar, a közlekedés és a lakosság igényeit ki tud­juk elégíteni, elengedhetetle­nül szükséges az, hogy a szén­bányászat második féléves ter­vét minimálisan 300 ezer tonna szénnel túlteljesítse. Ez nehéz, de nem megoldhatatlan fel­adatot jelent. E feladat eléré­séhez arra van szükség, hogy nagy erőfeszítéseket tegyenek a bányák műszaki fejlesztésé­re, elsősorban a külszíni és földalatti rekonstrukciókra, a bányafa minél nagyobb mér­tékben való pótlására nemcsak az elővárásban, hanem a fej­téseikben is és nem utolsósor­ban a bányák célszerű gépesí­tésére, valamint a biztonságra és az egészségvédelemre. Nem kétséges, hogy a szénbányászat dolgozói megértik a terv túl­teljesítésének nagy, országos jelentőségét és teljesítik a párt és a kormány kérését.­­ A szakembereknek az a véleményük, hogy az ország nehéz energiahelyzetét végle­gesen csak az atomenergia fel­­használása oldhatja meg. A Szovjetunió baráti segítsége lehetőséget ad arra, hogy már a harmadik ötéves tervben több nagyteljesítményű atom­erőmű lépjen üzembe. A Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa keretén belül a Szovjet­unió és a népi demokratikus országok baráti segítsége lehe­tővé teszi, hogy energiahiá­nyunkon szén- és áramimport­tal segíthessünk. Mindez azon­ban nem teszi feleslegessé az energiával való legnagyobb ta­karékosságot. Ezután a színes­fém és a hengerelt acél ellátási nehéz­ségekről szólott.­­ Tekintettel arra, hogy az anyagellátás azok közé a kér­dések közé tartozik, melyek leginkább foglalkoztatják az ipar dolgozóit, a pártnak és a kormánynak fokozott erőfeszí­téseket kell tenni az anyagel­látás megjavítására. A máso­dik ötéves terv időszakában komoly beruházásokat eszköz­lünk az energiahordozók, a va­­lamosenergia és általában az alapanyagok termelésének fo­kozására, a népgazdaság anyagszükségleteinek kielégí­tésére. Az anyagellátás meg­javításéit országos üggyé kell tenni A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy az előttünk álló gazdasági feladatok megoldá­sához a legnagyobb szervező erőt a II. ötéves terv jelenti. Ebből következik, hogy jelen­leg is és az elkövetkezendő években is e terv megvalósí­tására kell összpontosítani a párt, az állam szervező, ve­zető, irányító munkáját, dol­gozó népünk alkotó tevé­kenységét.­­ A pártunk, államunk, dol­gozó népünk előtt álló gazda­sági feladatok sikeres meg­valósításának döntő előfel­tétele, hogy minden ingado­zás nélkül folytassuk az or­szág, ezen belül a gazdasági élet, s a gazdasági vezetés demokratizálását, s ezen ke­resztül biztosítsuk a magasabb színvonalú gazdasági vezetést.­­ A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségé­nek határozatai, a Miniszter­­tanács elhangzott beszámolóra nagyszerű távlatokat nyitnak dolgozó népünk előtt. Most mindannyiunk előtt az a fel­adat, hogy a helyes határoza­tok végrehajtására mozgó­sítsunk minden erőt. Nem kétséges, hogy dolgozó né­pünk ugyanúgy, mint a múlt­ban annyiszor, erejét nem kímélve fog dolgozni azon, hogy a szocialista hazáink épí­tésében előttünk álló felada­tokat mind sikeresebben old­juk meg. Megnőtt a dolgozók aktivitása, erősödött a szabad, alkotó vita kívánják a megoldásra váró kérdéseket, de ez a rendezés a mai napig késik. — A Balaton — folytatta — szép hazánk egyik legértéke­sebb természeti kincse, egysé­ges egészet képez. Ma a Ba­laton partján mégis két me­gye osztozik öt járással. Az egységes fejlesztés érdekében indokoltnak tartjuk, hogy a Balaton környéke egy közigaz­gatási egységbe tartozzék, ezt a küszöbön álló területrende­zés során figyelembe kellene venni. Molnár Ernő­­ Az életszínvonal emelése a termeléstől függ Molnár Ernő országgyűlési képviselő következett szólás­ra. Több budapesti problémá­val foglalkozott, s ezzel kap­csolatban szóvátette a helyi szervek önállóságának kérdé­seit is. Elmondotta például, hogy kerületükben, a III. ke­rületben nemrég értesültek arról, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium meg akarja építtetni a hármas­­határhegyi függővasutat. Ar­ra gondoltunk — mondotta —, hogy az elképzelés nem rossz, a megvalósításával pedig még ráérünk. Csak akkor mérge­lődtünk, amikor nem sokkal később nagyszámú bizottság szemlét tartott a függővasút ügyében és az építés helyét is kijelölték. Véleménye szerint a függő­­vasútra szükség van, de nem a második ötéves tervben, hanem majd a harmadik öt­éves terv vége felé, hiszen jelenleg számos olyan kérdést kell megoldani a kerületben, amelyet a lakosság évek óta sürget. Ilyen például a Mar­­git-kórház bővítése, vagy a kerületi lakáshelyzet javítása. Végül hangsúlyozta, hogy a dolgozó nép életszínvonalá­nak emelése attól függ, hogy a termelésünk mennyivel lesz jobb, több és olcsóbb. A Mi­nisztertanács elnökének be­számolóját elfogadta. Urbán Ernő­­ A Központi Vezetőség határozata új helyzetet teremtett az irodalmi életben is Urbán Ernő országgyűlési képviselő volt a következő felszólaló. Először a szocialista de­mokratizmusról beszélt. — Az első kérdés — mon­dotta —, amely ezzel kapcso­latban az emberben felvető­dik: vajon tanácsaink jelen­legi apparátusa, maguk a funkcionáriusok alkalmasak-e arra, hogy a vezetésnek ezt az újszerű, a jelenleginél sok­kal több önállóságot, körül­tekintést, felelősséget és ki­mondom, bölcsességet igénylő munkáját ellássák? Mint né­zelődő, országot járó ember azt mondhatom erre: általá­ban igen. Tapasztalatom sze­rint az utolsó három-négy esztendőben egy egész gene­ráció nőtt fel és foglalta el a maga helyét államapparátu­sunkban, akik szaktudásukat iskolákban, hosszabb és a kezdetben szokásos gyors­­talpalásnál sokkal alaposabb tanfolyamokon szerezték meg és a nagyon nehéz, sok buk­tatóval járó gyakorlati mun­kában is igyekeztek megállni a helyüket. — Helyeslem, hogy Hege­dűs elvtárs itt, az ország szí­ne előtt megvédte arra érde­mes funkcionáriusainkat, de még jobban helyeslem azt az elvet, amely képességeikhez méltó munkát, a jelenleginél sokkal nagyobb önállóságot biztosít nekik, és amely vég­ső soron funkcionáriusainkat szimpla rendelet-végrehajtók­ból a maguk kisebb-nagyobb közösségének hivatott és két­szeresen felelős vezetőivé te­szi. De bár a beszámoló nem tért ki rájuk, úgy érzem, szólni kell és szintén az ország nyilvánossága előtt kell szól­ni a kontárokról, a karrieris­tákról, a kétszínű, felfelé csu­pa készség, lefelé csupa go­rombaság farizeusokról is. Bár nincsenek sokan, de még­is csak vannak és hibáikra, amelyek éket vernek a nép és vezetői közé, nincs és nem is lehet mentség, de még csak magyarázat sem — hang­súlyozta, majd így folytatta: — Köztudomású, hogy mi­lyen széles és milyen egyet­értő visszhangot váltott ki pártunknak és kormányunk­nak az a kezdeményezése, hogy falvaink nyilvános gyűlésen, minden körülményt pontosan mérlegelve vegyék le a kulák­­listáról az ártatlanul megbé­lyegzett középparasztokat, s amikor erről beszélünk, sok­szor és joggal hivatkozunk a nép megsértett igazságérzetére. De kérdem, nem félmegoldás­nak tartja-e a nép igazság­­érzete azt az esetet, amikor a középparasztok lekerülnek ugyan a kuláklistáról, s erköl­csi, sőt anyagi kárpótlásuk ér­dekében is nagyon helyesen intézkedés történik, viszont az a funkcionárius, aki köztudo­másúan személyes bosszú, vélt érdemhaj­hászás, vagy egyéb hasonló okok miatt tört vesz­tükre, továbbra is a helyén marad, nem vonják felelősség­re. A továbbiakban hangsúlyoz­ta, hogy a sajtóban, rádióban, de a képviselői munkában is kapjon hangot a bizalom és a türelem. — Végül néhány szót — ahogy Hegedűs elvtárs kife­jezte magát — az íróikkal való félreértések, illetve nézetelté­rések dolgáról is. Mi volt sze­rintem a lényege ezeknek a félreértéseknek, iletve nézet­­eltéréseknek? Kezdem azokkal az írókkal, akiknek a jóhisze­műségéhez semmi kétség nem fér. Bizonyos türelmetlenség, csak részben indokolt aggoda­lom amiatt, hogy a XX. kong­resszus tanulságainak alkalma­zása a mi sajátos magyar vi­szonyainkra vagy késik, vagy ha történik is ilyen irányú kísérlet, az a bátorság, a kellő következetesség hiánya, s a személyi kultusz maradványai­nak fel nem számolása miatt csak félmegoldást hozhat — mondotta többi között, majd így folytatta: — Ezekre a nézetekre adott csattanós választ a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetőségének júliusi plénuma, s teremtett új helyzetet az iro­dalmi életben is. A kibonta­kozásra minden remény meg­van, ennek már jelei is mutat­koznak. Biztosra lehet venni, hogy a nézeteltérésekből mi­hamarabb a nézetek teljes egyetértése lesz, s ezt művek is fogják bizonyítani; bizottságai által előterjesztett tervjavaslatot is. Ez a mód­szer módot ad arra, hogy az egyes területek fejlesztésének kérdéseit együttesen tudjuk vizsgálni. Persze, ha segít is ez a módszer, rögtön hozzá kell tennem: mindazt a sok kérdést, amit Rchátz elvtárs és Földvári elvtárs itt elmon­dott, nem fogjuk tudni nyom­ban megoldani. Ezeknek a megoldásához idő kell. Földvári elvtárs nagyon ha­tározottan vetette fel a beru­házások kérdését és bírálta eb­ből a szempontból a Minisz­tertanács munkáját. A beruhá­zás az a területe a népgazda­ságunknak, ahol a legkirívób­bak az elmúlt években elkö­vetett mulasztások. A beruhá­zások terén elkövetett mulasz­tás nem jelentkezik olyan kiál­tó módon, mint mondjuk az elmaradás a negyedéves ter­melési tervekben, de azok, akik a gazdasági kérdésekkel foglalkoznak, tudják, hogy a beruházások körüli mulasztá­soknak nagyon súlyos kihatá­suk van egész népgazdasá­gunkra és nagyon súlyos kiha­tásuk van az életszínvonalra is.­­ A Minisztertanács látja ennek a kérdésnek fontossá­gát. Ezért egyszerűsítettük a beruházásokat, a beruházások előkészítését. A beruházások jóváhagyását a Miniszterta­nács a maga számára csak a legfontosabb beruházásoknál tartotta fenn, egyébként a be­ruházásokat a miniszterek hagyják jóvá. Ugyanakkor na­gyon fontosnak tartottuk azt is, hogy központosítani tudjuk erőinket a legfontosabb beru­házásokra. Ezért az építőipar nagyon erős szétforgácsoltsá­­gát bizonyos mértékig meg­szüntettük és az Építésügyi Minisztérium irányítása alá központosítottuk az állami épí­tőipar jelentős részét. Ugyan­csak a beruházások meggyorsí­tását szolgálta az a bérrende­zés is, amelyet az elmúlt hó­napban végrehajtottunk az építésügy és az építőipar te­rületén. A Földvári elvtárs elmon­dotta még, hogy falun több olyan panasz van, amit gyor­sabban kellene orvosolni. Azt hiszem, ebben sok az igazság, de engedje meg Földvári elv­társ, hogy hozzátegyem: ezek­nek a kérdéseknek az orvos­lása nagyon nagy mértékben a helyi szervektől függ. Ezt nem azért mondom, mintha a felelősséget egyszerűen a helyi szervekre akarnám hárítani. Végső fokon minden hibáért, amit a helyi szervek elkövet­nek, a Minisztertanács is fele­lős. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy sok lehe­tőséget nem használnak ki he­lyi szerveink az ilyen pana­szok orvoslására, amelyet pe­dig ki lehetne használni. Itt van például a húsellátás. Az egyes falvak között nagyon nagy aránytalanságok vannak. Ahol a földművesszövetkeze­tek jól dolgoznak, ott a húsel­látást megoldottnak lehet te­kinteni; szinte minden héten van vágás és van friss hús. Ahol helyi szerveink nem for­dítanak elég gondot a földmű­vesszövetkezetekre, mellékes kérdésnek tekintik munkájuk megjavítását, ott a húsellátás nincs biztosítva. A Miniszter­tanácsnak az a véleménye, hogy feltétlenül biztosítani kell — különösen nyáron, ősszel és tavasszal — a falu ellátását friss hússal. Többek között ez a legfontosabb előfeltétele an­nak, hogy baromfi begyűjtési terveinket — és hozzátehetem: baromfi exportterveinket — teljesíthessük. Nekünk az az érdekünk, hogy a falu húsellá­tása biztosítva legyen, de en­nek nem az a módja, hogy a központi vágóhidakra, például Budapestre még több sertést hozzunk be, s innen szállítsuk le mondjuk Szabolcs megye valamelyik községébe. A meg­oldás az, hogy a faluban a föld­művesszövetkezetek segítségé­vel hizlaljanak több sertést és több sertést vágjanak ott a helyszínen. Rendelkezéseink ezt lehetővé teszik, s kell, hogy helyi szerveink éljenek ezek­kel a lehetőségekkel. Szerintem részben az adó- és begyűjtési panaszokra is ez vo­natkozik. Az adó- és begyűj­tési panaszok egy része olyan természetű, amelyeknek erede­tét a rendeleteinkben, törvé­nyeinkben kell keresni. Ezek­kel a kérdésekkel a Miniszter­­tanácsnak kell foglalkoznia és foglalkozunk is velük. Például most n­agy gonddal dolgozunk a begyűjtési törvény módosítá­sán, fenntartva a begyűjtés mennyiségének jelenlegi kere­teit. Ez a törvény az ország­gyűlés elé kerül a legközelebb® ülésszakon — amint a Minise* tertanács beszámolójában­ is* mertettem. Ebben a törvény* ben sok panaszt akarunk orvo* solni, amelynek alapja a be* gyűjtési törvényben vagy az a* nak végrehajtási utasításában keresendő. — Nagyon sok olyan panasz van azonban, amelynek oka az* hogy helyi szerveink, adó- és begyűjtési szerveink, a tanár­­esök végrehajtó bizottságai, a községekben, a járásokban nem elég emberségesen dol­goznak, nem intézkednek a felmerült panaszokkal kapcso­latban, a kérdések megoldását elhúzzák. Ezzel kapcsolatban szeretnék foglalkozni azzal a kérdéssel, amelyre Urbán elv­társ is utalt. A Minisztertanács beszámolójában és a Központi Vezetőség ülésén a politikai beszámolóban Gerő elvtárs is helyesen megvédte az állam­­apparátus dolgozóit. Ha úgy ér­tékelnénk államapparátusunk dolgozóit, amint néhány cikk­ben egyes újságíróink értéke­lik, akkor nem volna szabad a bürokratikus kötöttségeket csökkenteni, mert akkor nem volna szabad bíznunk abban, hogy államapparátusunk dol­gozói öntevékenyen, bátran tudnak javítani a hibákon, ha nekik valóban szabad kezet adunk. De mi bízunk állam­­apparátusunk dolgozóiban és ezért bátran és határozottan akarunk azon az úton haladni, hogy a helyi tanácsok végre­hajtó bizottságainak, azok el­nökeinek és az igazgatóknak sokkal nagyobb hatáskört adunk azért, mert bízunk ben­nük.­­ Ugyanakkor azonban meg kell mondani, igaza van Urbán elvtársnak abban, hogy állam­­apparátusunkban vannak olyan típusú dolgozók, akik nem oda valók. Ezeket ki kell tenni az államapparátusból. Először persze bírálni kell, ha a bírálat nem segít, ki kell tenni. — Urbán elvtárs megemlí­tette azt a típust, amely felfelé hajlong, ugyanakkor az irányí­tása alatt álló dolgozókhoz, vagy általában a dolgozókhoz, akiknek ügyeivel foglalkozik, nem viszonyul emberségesen. Még egy típus van, amellyel szemben fel kell lépnünk: az, aki az aktákat tologatja, aki azért nem mer intézkedni, mert attól fél, hogy intézkedé­sében hiba lesz. Lehet, hogy hiba fordul elő azoknak az em­bereknek az intézkedéseiben, akik mernek intézkedni. Való­színűleg több hiba, mint azok­nak az intézkedéseiben, akik egyáltalán nem intézkednek. Mégis elsősorban azoknak az embereknek a munkáját kell megbecsülnünk, akik mernek intézkedni és akik a meglevő hibákat, hiányosságokat a helyszínen valóban ki is ja­vítják, ahelyett, hogy aktato­logatással próbálnák az ügye­ket megoldani. Persze az in­­tézkedők közt is elsősorban azokat kell megbecsülnünk, akik az esetek többségében he­lyesen intézkednek — nehogy ezen a téren túlzásba essünk! — Nagyon helyeslem azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselőtársak az egyszerűsí­téssel kapcsolatban elmondot­tak. Ezek a javaslatok mind abban az irányban haladnak, hogy megfontoltan, a kérdést nem az akta oldaláról nézve nyúljunk hozzá az államappa­rátus munkájának megjavítá­sához és hogy az egyszerűsí­tést ne tekintsük egyszerűen egyes rubrikák megszünteté­sének, hanem a kérdést a má­sik oldalról is nézve, az egy­szerűsítéssel együtt hajtsuk végre a szocialista demokra­tizmus fejlesztését és állam­­apparátusunk bizonyos mér­tékig új módszereinek kifej­lesztését. Hegedűs András végezetül a Minisztertanács nevében meg­köszönte azt a bizalmat, amely a hozzászólásokban megnyil­vánult, s határozati javaslatot terjesztett elő, melyben az or­szággyűlés jóváhagyólag tudo­másul veszi a Minisztertanács beszámolóját és egyetért azon elgondolásokkal és tervekkel, amelyeket a Minisztertanács beszámolója az ipar, s a me­zőgazdaság további fejleszté­sére, a gazdasági vezetés meg­javítására, a dolgozó nép anyagi és műveltségi színvo­nalának emelésére, az állami s a gazdasági élet demokratiz­musának széleskörű kibonta­­koztatására javasol. Szavazás után az ország­­gyűlés a Minisztertanács elnö­kének beszámolóját, s az elő­terjesztett határozati javasla­tot egyhangúlag elfogadta. Hegedűs András válasza Ezután az elnök bejelen­tette: a beszámolóhoz­ több hozzászóló nincs, így a vitát bezárta. Az elhangzottakra Hegedűs András, a Miniszter­­tanács elnöke válaszolt. Be­vezetőben hangsúlyozta, hogy miután a vitában felszólaló képviselők helyeselték a Mi­nisztertanács beszámolóját, a zárszóban csupán azokkal a kérdésekkel foglalkozik, ame­lyeket a beszámolóval kap­csolatban javaslatként, vagy a Minisztertanács működésé­vel kapcsolatban bírálatiként felvetettek. — Rchátz elvtárs és Föld­vári elvtárs is igen erőtelje­sen vetették fel saját terüle­tük fejlesztésének problémáit. Achátz elvtárs Pécs városa fejlesztését, Földvári elvtárs Borsodét, a borsodi iparvidék fejlesztését. Azt hiszem, mind­két elvtársnak igaza van. Tervezésünkben az elmúlt években a területi tervezés elvei, tehát az egyes terüle­tek komplex fejlesztésének szempontjai nem érvényesül­tek megfelelő módon. A mi­nisztériumok az egyes terüle­tek fontosságát másképp és másképp értelmezték. Ez ter­mészetes is. Másképp értel­mezi mondjuk Pécs fontos­ságát a Kohó- és Gépipari Minisztérium, mint a Vegy­ipari Minisztérium, vagy a mezőgazdasági minisztériu­mok valamelyike. Ezért ezen a kérdésen, amelyet Rchátz elvtárs és Földvári elvtárs felvetett, mi úgy igyekszünk segíteni — s a Minisztertanács már hozott is ilyen határoza­tot —, hogy az egyes megyei tanácsok végrehajtó bizottsá­gai, illetve a kiemelt négy város végrehajtó bizottságai tervjavaslatot készítenek a Minisztertanácsnak. Amikor a Minisztertanács az éves terve­ket jóváhagyja, nemcsak az egyes minisztériumok terv­­javaslatait hagyja jóvá, ha­nem jóváhagyja a megyei végrehajtó bizottságok, illetve a kiemelt városok végrehajtó ­ Kiss Imre­­ A minisztériumok jobban segítsék a tanácsok önállóságának kifejlesztését Kiss Imre országgyűlési kép­viselő a Veszprém megyei ta­nácsok munkájával foglalko­zott. Bevezetőben megállapí­totta, hogy a tanácstagok és a választók együttműködése nél­kül, eleven tömegkapcsolatok nélkül nem beszélhetünk a ta­nácsi munka megjavításáról. Elmondotta, hogy szükséges­nek tartja: a szaktárcák job­ban segítsék a tanácsok ön­állóságának kifejlesztését. — Tanácsaink — folytatta — megfelelően tudják irányítani a területükön működő, a la­kosság közvetlen szükségleteit kielégítő vállalatokat is. Egyes minisztériumok mégsem ve­szik ezt figyelembe. A Belke­reskedelmi Minisztérium pél­dául nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy a Balaton környéki vállalatait átadja a tanácsnak. A minisztériumi vállalatok megkülönböztetetten jobb áruellátása igen gyak­ran sérelmes a tanácsi vállala­tokra és a lakosságra egy­aránt. Amíg például a Cseme­ge Vállalat megyénkben levő két üzlete erre a negyedévre 300 kiló citromot kapott, addig a tanácsi kiskereskedelmi bol­tokra mindössze húsz kiló jut. A megyei tanács látta ezek­nek a kérdéseknek a rendezet­lenségét, s ezért, valamint az üdülők igényeinek kielégítésé­re úgynevezett balatoni ta­nácsrendelet-tervezetet dolgo­zott ki az érdekelt Somogy megyei tanács végrehajtó bi­zottságával együtt. Már az év elején tárgyalni akarták ezt, de a Város- és Községgazdál­kodási Minisztérium észrevé­telt tett ellene azzal az indo­kolással, hogy még az idei , nyaralási idény előtt rendezni —Szerda, 1956. au­g­u­s­z­ttár­­.

Next