Magyar Nemzet, 1956. október (12. évfolyam, 232-250. szám)
1956-10-06 / 236. szám
2 Pálffy György 1909-ben Temesvárott született. Családja biztosítani tudta számára a nyugodt, gondtalan életet, a tanulás lehetőségét. Érettségije után 1827-ben maga dönthetett, milyen pályát választ. Katona lesz. Tehetsége biztos karriert jelent itt számára. S bár hivatását, amelyet a Ludovikán tanult, nagyon szerette, a Kürthy-rendszer katonaiskolájának szelleme még sem ejti rabul. A Ludovika Akadémia negyedéves növendéke a falukutatók munkáját figyeli, az ő műveiket olvassa. Bár már ekkor szocialistának vallja magát, az út az igazság teljes felismeréséig még igen hoszszú, a katonai pálya még tartogat buktatókat. 1936- ban a fasizmus egyik fészkébe, Olaszországba küldik. Torinóban szolgál egy évet. Hamarosan felismeri az olasz fasizmus igazi arculatát. S még egy hazáját is fenyegető veszélyre döbbenett rá, a német veszélyre. A fiatal tiszt tanulmányt ír a Magyar Szemlének, amelynek megjelenését a vezérkar főnökének cenzúrája akadályozza meg. Tanulmányában rámutat a német geopolitikai elmélet mögött elbújtatott halálos imperialista veszélyre. Visszatérve hazájába, a vezérkar jövendő tisztje rendszeresen olvassa a Népszavát, baloldali kulturális estékre és előadásokra jár. Ezekben az években a magyar fasizmus rohamosan hódított a tisztikarban. A vezérkari akadémián a tanári karnak és a hallgatóknak már túlnyomó többsége nyilas volt. Pálffy György, s néhány hasonló gondolkodású társának szocialista világnézete e környezettel folytatott állandó harcokon keresztül edződik meg. Végül is döntenie kell. S egy évvel századosi kinevezése előtt lemond rangjáról. A biztos katonai karriert bizonytalan jövőre cseréli. Erkölcsi emberi tulajdonságai, népe és hazája iránti szeretete, tisztánlátása el tudta szakítani azokat a szálakat, amelyekkel a Horthy-rendszer politikájához akarták kötni. Budapesten az Egyesült Izzóban lesz kisfizetésű tisztviselő. Tudására, szorgalmára és hallatlan érdeklődésére Itt is felfigyelnek. 1942-ben már cégvezető. Ekkor kerül közvetlen kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. ő maga is ezt nevezte élete döntő fordulatának. Barátok révén ismerkedett meg egy illegalitásban élő pártvezetőségi taggal. Ismerkedésük barátsággá vált. Beszélgetéseik, s az ekkor már rendszeresen olvasott marxista irodalom feltárta előtte azt az utat, amelyen haladnia kellett. A gyakorlati pártmunka terére lép. A magyar kommunista mozgalom történetének egyik legnehezebb, legválságosabb, legveszélyesebb ideje ez. Statárium van, az illegális munka egyet jelentett az élet kockáztatásával , s ekkor kezdett el dolgozni Pálffy György a kommunista párt céljaiért. A párt utasítására a Független Kisgazdapárt ekkor alakított értelmiségi tagozatába lép be. Több társával együtt az értelmiségi tagozat bizottságainak munkáját igyekszik felhasználni a Kállai politikája elleni harcra. 1944. március 19-e, az ország német megszállása után, amikor minden demokratikus szervezetet betiltanak, az illegális Békepártban dolgozik tovább. 1944 júliusában lesz a párt tagja. Katonai vonalon dolgozik, a párt katonai bizottságának vezetője. A bizottság feladata a honvéd tisztikar felé irányuló propagandamunka, később a németek ellen fegyverrel harcoló partizáncsoportok irányítása. Nevének említése nélkül nem beszélhetünk a budapesti partizánmozgalmakról. Szervezője, tapasztalt, biztoskezű irányítója, az elszigetelten működő kis csoportoknak, amelyek a nemzet életének ebben a válságos pillanatában a hazaszeretet, a bátorság, az önfeláldozás példaképei lettek. Pálffy György felszabadulás utáni élete, tevékenysége rövid. Neve azonban elválaszthatatlanul összenőtt a magyar néphadsereg szervezésével, amelynek 1945 márciusában lett tagja. A katonai politikai osztály vezetésével bízták meg. 1946-ban ő lett az akkor alakult határőrség parancsnoka is. S megválasztják a párt katonai bizottságába. Fáradhatatlanul dolgozik. Járja az egységeket, előadásokat, pártnapokat tart. Hirdeti a magyar kommunista párt politikáját. 1948 tavaszán a honvédség főfelügyelője, majd rövidesen honvédelmi miniszterhelyettes. 1948. június 13-án a Magyar Dolgozók Pártjának egyesülési kongresszusa a párt Központi Vezetőségének tagjává választja. Ezután már csak egy évet dolgozik. 1949 júliusában letartóztatják és néhány hónappal később halálra ítélik, kivégzik. Az 1954 szeptemberében tartott perújítási tárgyaláson Pálffy Györgyöt felmentették a koholt vádak alól. De nem elég a bírósági felmentés — a magyar munkásmozgalom nemes alakjai közé helyezzük őt, szívében ,és emlékezetében megőrzi nevét a nép, de legjobban ekkor is a hazai események kötötték le a figyelmét. Szőnyi Tibor példaképe volt a széles látókörű, művelt kommunistának. Minden érdekelte: művészet, irodalom, közgazdaságtan, technika. Szakmájának kiváló ismerője volt. A képzett idegorvos, leküzdve azt a komoly hátrányt, amelyet külföldi mivolta jelentett, csakhamar megbecsült tagja lett a zürichi orvostársadalomnak. Orvosa, tudományos munkatársa lett az egyetem ideggyógyászati klinikájának. Nagyra értékelte munkáját, szakértelmét Minkowsky professzor, a klinika világhíres igazgatója. Szőnyi Tibor már hazatért Magyarországra és a Központi Vezetőség szervezési osztályán dolgozott, amikor Svájcban kiadták azt a nagyobb neurológiai tudományos munkát, amelynek ő is társszerzője volt. Svájci tartózkodását a háború alatt úgy fogta fel, mint a hazatérés előkészítő korszakát. A kint élő magyar kommunistákat igyekezett minél jobban előkészíteni az itthoni munkára. A svájci magyar kommunisták a háború utolsó évében az ő vezetésével megteremtették a lehetőségét egy illegális magyar népfront-lap kiadásának. Szőnyi Tibor álláspontja az volt, hogy mihelyt lehetőség kínálkozik, haza kell jönni, részt kell venni az ország felszabadításáért folyó küzdelemben. A hazatérésre azonban csak az ország felszabadulása után nyílott lehetőség. Itthon teljes erővel belevetette magát az új Magyarország felépítéséért folyó küzdelembe. Munkatársai elsősorban kiváló szervezőképességéért becsülték. Szőnyi Tibor, mint a szervezési osztály helyettes vezetője, majd mint az országos káderosztály vezetője dolgozott, országgyűlési képviselő lett, beválasztották a Központi Vezetőségbe, s annak Szervező Bizottságába. Megtestesítője volt az idejét nem kímélő, fáradtságot nem ismerő, önfeláldozó kommunista funkcionáriusnak. A magyar munkásmozgalom, a magyar kommunista párt és a magyar értelmiség kiváló harcosát gyászolja benne a magyar nép. Pártunk, népünk ma lemossa róla a gyalázatot, emléke tisztán fog ragyogni történelmünk legszebb lapjain. Szőnyi Tibor Szőnyi Tibor egész életét a munkásosztály, a dolgozó nép felszabadításának szentelte. 1903. december 31-én született. Mint fiatal gimnazista érte meg Komáromban a Tanácsköztársaság dicsőséges napjait. A 16 éves diák egész érdeklődését lekötötték a forradalmi események, gyűlésekre járt, agitált, színes lélekkel magáévá tette a proletariátus ügyét. Ezekre az időkre gyakran emlékezett vissza és sokszor beszélt arról, hogy ifjúkori élményei szabták meg életútját. A középiskola elvégzése után a bécsi egyetem orvosi karán végezte tanulmányait. Diplomáját minden anyagi támogatás nélkül, önerejéből szerezte meg. Már egyetemi évei alatt kapcsolatot teremtett a munkásmozgalommal és a bécsi magyar emigránsokkal. Szorosabb kapcsolatot azonban csak az egyetem elvégzése után, a huszas évek végén már itthon, Magyarországon talált a párttal, s 1930-ban lett tagja a kommunista pártnak. Itthoni munkáját azonban hamarosan meg kellett szakítania: miután több, vele kapcsolatban álló kommunistát letartóztattak, Szőnyi Tibor a párt utasítására külföldre költözött. Életének jelentős részét külföldön, emigrációban töltötte. Több országban dolgozott lankadatlan energiával a munkásosztály felszabadításáért. Csak csodálatos kitartásával, szilárd akaraterejével magyarázható, hogy nemegyszer igen nehéz helyzetben, rendkívül intenzív mozgalmi munkája, illegalitás és letartóztatások közepette is mindig módot talált arra, hogy tovább képezze magát és mint orvos is lépést tartson szakterülete fejlődésével. Külföldön igen sokoldalú mozgalmi munkát végzett. Különösen szerették és nagyrabecsülték az osztrák kommunisták. Ausztria hitleri megszállása idején Bécsben tartózkodott és az utolsó repülőgéppel menekült Prágába. Közvetlenül a háború kitörése előtt Svájcba ment, ahol csakhamar egyik legtekintélyesebb alakja lett a baloldali emigrációnak. Igen jelentős politikai munkát végzett a különböző nemzetiségű emigránsok körében. Ha megérte volna, jövőre lenne negyven esztendős Szalai András. Pécsett született 1917-ben. Mindössze 15 esztendős gimnazista volt, amikor bekapcsolódott a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség munkájába. A tűzkeresztségen 1933-ban ment keresztül. Pécs azokban az időkben a munkásmozgalom egyik harcos fellegvára volt. Mikor I8 éves korában, 1933-ban Szalai elvtársat letartóztatták, megpróbálták őt spiclinek, árulónak beszervezni. A fiatal, nagyon értelmes, tehetséges diákról csupa jót hallottak barátaitól, tanáraitól egyaránt, s továbbtanulás ígérgetésétől az embertelen verésig mindent elkövettek, hogy "megnyerjék" maguknak, a kommunisták, a nép ellen. De Szalai Andrást sem kínzásokkal, sem szép szavakkal nem tudták árulásra bírni. S bár a perben az ellenkezőjét állították Szalai Andrásról — sosem volt áruló, mindig, amíg élt, hűséges, szerény, fáradhatatlan szolgája volt a népnek. A sikertelen kísérletek után Szalai Andrást rendőri felügyelet alá helyezték s kitiltották az iskolából. Ettől kezdve még szilárdabban, még erőteljesebben s az eddiginél céltudatosabban harcolt a marxista eszmék elsajátításáért s terjesztéséért. Ahogy ő maga írja: nagy örömet érzett, hogy gyárbamehet, mert így közelebb kerül a munkásokhoz. Vasesztergályos tanoncnak szerződött, s közben magánúton tanult. Dolgozott, tanult és röplapokat szerkesztett, terjesztett. A hallatlanul szerény, barátot, embert nagyon szerető és megbecsülő, lángoló hitű fiatalember akkor már nagy tiszteletnek, barátságnak örvendett környezetében. Mikor Budapestre került, ahová az állandó ismétlődő rendőri zaklatások elöl jött, egymás után kapta a párttól a különböző megbízásokat. Dolgozott a Vörös Segélyben, az OIB-ben, szervezte az ifiket, terjesztette a kommunista sajtót. Semmi munkát nem talált soknak, közvetlensége és derűje, amellyel az emberekhez közeledett, megkönnyítette számára a köztük végzett munkát. Ezekben az években alakult ki nagy, igaz barátsága Ságvári Endrével, aki tanácsadója, elvtársa, vitatársa volt élete végéig. Tőle búcsúzott, mikor egy időre Jugoszláviába ment, s tőle kért ismét pártmunkát, mikor 1941 júniusában viszszajött Budapestre. Szalai Andrást újból az OIB-be osztották be munkára. A rendőrség figyelme hamarosan ismét ráterelődött. 1942 májusában letartóztatták. Rózsa Ferenccel egy időben volt a hírhedt kínzókamrában, az Andrássy laktanyában. Hősiesen viselkedett, a szó legnemesebb értelmében. A legválogatottabb kínzásokkal sem tudták szóra bírni, nem tudtak tőle egyetlen áruló szót kicsikarni, hiába verték újból és újból ájulttá. Az erős, egészséges fiatalemberből roncs, egész életére beteg embert csináltak, de a nép ügyéhez, a párt eszméjéhez mindvégig hű maradt. Az ütésektől sérüléses epilepsziát kapott, negyvenkét kiló volt, amikor egy napon eszméletlen állapotban letették édesanyja lakása elé,hogy otthon haljon meg. Nem volt öntudatánál, de egyre azt kiabálta: "Nem mondok semmit, nem mondok semmit!" S így is tett. Pedig alig erősödött meg, ismét börtönbe hurcolták, s ismét addig tartották itt, amíg úgy látták: "Most már aztán tényleg nincs neki sok hátra." Mikor nagyon súlyos állapotba került, pár hétre felfüggesztették börtönbüntetését. Az újbóli letartóztatást már nem várta meg, hajtotta őt a vágy: dolgozni, dolgozni, tenni valamit a fasizmus ellen, a hazáért. Illegalitásba vonult, s betegen is munkát vállalt. Nem akármilyent. Lakásán kis vegyi laboratóriumot rendezett be, ahol az elvtársak, a szabadságharcosok számára készítette a hamis iratokat. Kommunisták százai mentették meg életüket az általa készített papírok, pecsétek segítségével. Egészen a felszabadulás napjáig dolgozott, beteg testtel, de igaz szívvel. A felszabadulás után egy ideig a IV. kerületi (belvárosi) pártbizottságban dolgozott, majd 1945 nyarán pártiskolára került. A legjobbak közé tartozott akkor is, amikor később a Központi Vezetőség káderosztályára került, annak helyettes vezetője lett. Nem volt ember, aki ne szerette volna hallatlanul puritán, végtelenül szorgalmas, mindenki gondjával, bajával törődő embert. Aki ismerte, elmondhatja róla: szinte égett a munkától. Soha semmit nem talált elégnek, amit a népért tehet. Amikor minden emberi törvényt kijátszva, perbefogták, néphez való ragaszkodását, jóságát, »szokását", hogy úgy akart élni, ahogy az emberek többséget félrevezető hazugságnak bélyegezték. Pedig csak úgy élt, ahogyan igaz embernek kell élnie. Emlékét úgy őrizzük meg szívünkben, hogy megfogadjuk: élete és halála nagy tanulságát levonjuk egy egész életre. Szalai András lantomt Szombat, 1956. október 6. Megrendülten értesítjük a mélységes bánatunkban velünk együtt érzőket, hogy 1949-ben, 40. életévében mártírhalált halt Rajk László exhumált földi maradványait a Kerepesi úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Soha el nem múló örök szeretettel kísérjük utolsó útjára. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Özv. Pálffy Györgyné szül. Sármány Katalin és gyermeke, Pálffy Katalin tudatja, hogy a törvényt gyalázó önkény áldozataként 1949. október 24-én mártírhalált szenvedett férje, illetve édesapja Pálffy György altábornagy, az MDP Központi Vezetőségének tagja, a honvédelmi miniszter első helyettese, a magyar néphadsereg főfelügyelője, országgyűlési képviselő, a Szabadság-rend ezüst fokozatának, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatának, a Jugoszláv Zászlórend III. fokozatának, a Polónia Restituta középkeresztjének, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság érdemrendjének és más kitüntetések tulajdonosa földi maradványait 1956. október 6-án 15 órakor helyezik örök nyugalomra, Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Élete, halála örök emlékeztető legyen. PÁLFFY GYÖRGYNÉ és PÁLFFY KATALIN ! Tudatjuk, hogy 1949. október 15-én ártatlanul kivégzett . Édesanyja, kisleánya és felesége soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy , Szalai Andrást, a Magyar Dolgozók Pártja káderosztályának helyettes vezetőjét, a Magyar Szabadság Érdemrend, a Magyar Népköztársasági Érdemrend, Tiszti Érdemrend nagykeresztje és más kitüntetések tulajdonosát, akit a népellenes törvénysértések során fosztották meg harcos, fiatal életétől, folyó hó 6-án délután 3 órakor kísérjük utolsó útjára a Kerepesi úti temetőben. ÖZV. SZALAI LÁSZLÓNÉ édesanyja, ANNA kisleánya, ZORA felesége Dr. Szőnyi Tibor, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő, a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatának, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatának és más kitüntetések tulajdonosa földi maradványait 1956. október 6-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. SZŐNYI TIBORNÉ felesége, SZŐNYI PÉTER fia, SZABADOS OLGA és SZŐNYI ISTVÁN testvérei. . A 100 millió rubeles szovjet hitel nagy segítség népgazdaságunk fejlesztéséhez A Külügyminisztérium szóvivője a magyar—amerikai viszonyról Rubin Péter rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogyan értékeli a Külügyminisztérium a Szovjetunió által hazánknak juttatott 100 millió rubeles hitelt, a következőket mondotta: A 100 millió rubeles hitel jelentős segítség népgazdaságunk fejlesztéséhez, mert létfontosságú alapanyagokhoz juttat és lehetőséget nyújt arra, hogy a szabad deviza révén nyugati országokban olyan árukat szerezzünk be, amelyek baráti országokban nem kaphatók. A gyors hitelnyújtás és annak kedvező gazdasági feltételei ismét kézzelfoghatóan bizonyítják külpolitikánk helyes irányát. Ez a politika a szocialista rendszerű országokkal és elsősorban a Szovjetunióval való mindenoldalú kapcsolatok és szoros barátság elmélyítésére és további fejlesztésére épül. A Szovjetunió ezt a számunkra előnyös megállapodást semmiféle politikai feltételhez nem kötötte. Ilyen gazdasági kapcsolat csak szocialista rendszerű országok közt lehetséges, mert, mint ismeretes, kapitalista országok csak hosszas tárgyalások után és súlyos feltételek mellett nyújtanak hitelt. Arra a kérdésre, történt-e az utóbbi időben valamilyen változás a Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok viszonyában, így válaszolt: — Az utóbbi időben tapasztalhatunk bizonyos változást a két ország közötti viszonyban. Ismeretes, hogy a magyar kormány a kapcsolatok megjavítása érdekében több kezdeményezést tett, mint például az amerikai követség egyes panaszainak felülvizsgálása, az amerikai újságírók beutazásának nagy számban történő engedélyezése, Yehudi Menuhin meghívása budapesti vendégszereplésre és az utazási korlátozások enyhítése. Előkészületben az utazási korlátozások teljes megszüntetése is. Ma már amerikai részről is vannak biztató jelek. Itt említeném meg azt, hogy az amerikai kormány más államok mellett a magyar kormányt is meghívta, hogy képviselőit küldje el az Egyesült Államokba az elnökválasztás tanulmányozására. Ez a meghívás most van elbírálás alatt. Az amerikai kormány könnyített washingtoni követségünk utazási korlátozásán és a tájékoztatási munkára vonatkozó tilalmán is. A közeljövőben hazánkba látogatnak Bernard Kreisler és Eric Johnson filmszakemberek és az Amerikai Filmszövetség elnökének vezetésével egy amerikai filmdelegáció. A kapcsolatok és a kulturális csere azonban még korántsem mentes az akadályoktól. Előfordul például, hogy amerikai részről művészek magyarországi utazása elé akadályokat gördítenek, mint az Országos Filharmóniával szerződést kötött Alexander Boroutski amerikai zeneművész esetében. Nehézségeket támasztanak magyar állampolgárok Amerikába történő beutazásának engedélyezése terén is. A magyar kormány természetesen a jövőben is mindent megtesz a magyar—amerikai kapcsolatok építése és a két ország között fennálló problémák rendezése érdekében. Bízunk abban, hogy az említett biztató jelek az amerikai kormány hasonló szándékát mutatják.