Magyar Nemzet, 1957. december (13. évfolyam, 73-96. szám)

1957-12-01 / 73. szám

4 ____Magyar Nemzet _ BALOGHÉKNÁL, ÚJKÍGYÓSON. Újkígyós Pesttől kétszáz, Csabától harminc kilométerre van. Borongós, száraz őszi este, az utcákon porfelhők gomolyolgnak. A kép, az első benyomás kísértetiesen ugyanaz, mint húsz évvel ezelőtt a Féja Gézáé volt, amikor a »Viharsarok« című könyvéhez gyűjtendő anyag miatt Kígyósra érkezett. Az asszonyok csapatos sora is éppúgy vonul a kutak felé, a kocsmákban most is isznak meg biliárdoznak, s a szomszédos Szabadkígyós — az egykori Ókígyós — felől érkező "madzagvasút" törpe masinája is ugyanolyan hosszan és fülsiketítően fütyül, mint akkor. Persze, csendőrökkel már nem találkozom. Rendőrrel is csak néhánnyal. S a tanácsházán az elnök nem igyekszik igazolványaimba mindenáron belekötni. Mikor közlöm, hogy a faluban szeretnék széjjelnézni, nem mondja, mint húsz évvel ezelőtt Féjának a főjegyző, hogy Újkígyósra "tanult embernek nem szabad betennie a lábát". Az öreg ház Elindulok hát a magam jószántából a gyér világítású utcákon, hogy megkeressem a Hosszú utcában levő "Balogyisort", amely arról nevezetes, hogy a kilencvenöt esztendős özvegy Balogh Mihályné hét élő gyerekének egy utcában, egy oldalon épült a háza, s hogy az idős asszonynak kilencvenegy unokája, déd- és ükunokája van. Gondolom, egy ilyen népes családot feltétlenül meg kell látogatni, furdal a kíváncsiság: mit csinál, s hogyan él napjainkban a Balogh-familia? Először Balogh Józsefhez, özvegy Balogh Mihályné hatvannégy esztendős fiához kopogtatok be. A nagy, tágas udvar, a gazdasági épületek egykor virágzó gazdaságról tanúskodnak. S nem csalódom, mert mindjárt megtudom, hogy éppen az "öreg házban" vagyok.. . melyet százharminc évvel ezelőtt néhai Csatlós Pál építtetett leányának, a jelenleg kilencvenöt éves özvegy Balogh Mihálynénak, a család »déd mamájának". "Apámnak még negyven hold földje volt — mondja Balogh József —, de ez a birtok kilencfelé osztódott, mert kilencen voltunk testvérek. Egynek-egynek alig jutott négy és fél holdnyi parcella és attól kezdve bizony napszámba járogattunk, hogy megéljünk, a Wenckheim grófhoz." Az "öreg házat" Balogh József örökölte, így egyezett meg a család, mivelhogy a dédmama vele lakik. "Egész életét e ház falai közt töltötte — mondja Balogh József —, máshol nem szokott volna meg. Ragaszkodik a régihez. Mikor például a villanyt bevezettük, egészen meg volt rémülve, hogy most már mi lesz. A szobájába nem is engedte bekapcsoltatni, neki petróleumlámpa kell, annak a világánál érzi csak jól magát." A dédmama magas kora ellenére jön-megy a szobában, néhanapján az utcára is kimerészkedik, maga mosakszik, fésülködik, egyhangú óráiban kis gyékénykosárral az ölében a kemencepadkán ül és tollat foszt. Most is, ahogy belépek, ott ül, hátát a meleg kemencéhez támasztva. Apró, kék szemét kutatóan szegezi rám, talán azt hiszi, valamelyik dédunokája vagyok. Aztán mikor mondom neki, hogy Pestről jöttem, csak ennyit mond: "olyan messziről?" Már nehezen emlékezik. A »szívküldit" azonban nem felejti. •Azt is Pestről küldték — mondja — a születésnapomra. A kanyargós Tisza mentén . .. Ezt danolták a rádióban. Csak az nem megy abba a vén fejembe — teszi hozzá elgondolkodva —, honnét tudták ott Pesten, hogy melyik az én nótám.« Unokák A családról beszélgetünk. A kilenc gyerekből már csak hat él. Ezek között négy férfi meg két nő van. A legidősebb, Virág Józsefné, a hetvenöt éves Balogh Regina. Aztán Lajos, József, Béla, Mihály és Matild következik. Az első generáció tagjai valamenynyien földművesek és házaik itt sorakoznak egymás után a Hosszú utcában. Az unokák foglalkozása már megoszlik. Itt, Balogh Józseféknál például az apa foglalkozását az öt gyerekből élethivatásszerűen csak Mihály meg Antal gyakorolja. Mind a két gyerek nős, négy-négy hold földet munkálnak. Mihály már régebben a saját gazdája, neki a négy hold mellé szekere meg lova is van. Antal még új házas, támogatásra szorul. Igaerővel egyszer az apja, másszor a bátyja szokta kisegíteni. József a laczói állami gazdaságban traktoros. Matild egy bánhegyesi vasutashoz ment férjhez, a Mária ura pedig vasbetonszerelő Búcsún. A szülőkhöz írt levelek tucatja tanúsítja a gyerekek boldogulását, gyarapodását. Mária például egyik legutóbbi levelében a többi között arról számol be szüleinek, hogy az ura kétezren felül keres. Nemrégen bevezették a villanyt, még hogy a dédmama kilencvenötödik születésnapjára küldendő "szívküldit" már a saját rádiójukon hallgatják meg. A következő házban lakó Balogh Lajoséknál öt család van: négy fiú, egy lány. A fiúk arról nevezetesek a faluban, hogy valamennyinek motorkerékpárja van. Tamás meg Imre villanyszerelők. Az egyik Csabára, a másik Medgyesegyházára jár dolgozni. Imrének itt helyben lakatosműhelye van, csupán a másik két gyerek, Béla meg Ilonka maradt meg az ősi foglalkozás mellett. Dédunokák De még ennél is figyelemre méltóbb a már felnőtt, Vagy éppen növekedőben levő dédunokák pályájának alakulása. Erről Teréz néni, Balogh Lajos felesége azt mondja: »Kiss Misi, a Regináék unokája gazdasági szakiskolát végzett, jelenleg bérelszámoló a tangazdaságban. Az öccse, Kiss Illés tejkezelő Csabacsüdön, egy másik dédunoka, Báli Lajos pedig a tanácsnál dolgozik és se szeri, se száma azoknak a gyerekeknek, akik érettségiztek, vagy éppen gimnáziumba járnak. Néhány évvel ezelőtt még Teréz nénit a Balogh-család eszének tartották, mivelhogy lánykorában , Pesten is szolgált, tehát "Világlátott" aszszony. Kérvény-, beadványvagy levélfogalmazást csak őrá bíztak, s ügyes-bajos dolgok elintézésére is őt küldték az elöljárósághoz. Most azonban fordult a világ. Teréz néni a saját bevallása szerint is azt mondja: "lemaradtam a fejlődésben." S ez igaz is. Van már a családban éppen elég iskolázott koponya, akik Teréz néni helyett sokkal jobban ellátják a családi "adminisztrációt". Este kilencre jár, amikor elbúcsúzom a »Balogh-sor" kedves lakóitól. A néptelen utcán haladva még egy futó pillantást vetek az "öreg ház" ablakára. Már nem ég a mécses. Lefeküdt a dédmama. Ari Kálmán Iparos megbeszéléseket szervez a Hazafias Népfront Iparos nagygyűléseket, illetve megbeszéléseket tartott a budapesti I., XIX. és XIII. kerületi Hazafias Népfront Bizottság. A találkozókon ismertették a népfront programját s kérték ennek megvalósításához a kisiparosok támogatását. A magyar nehézipar a brüsszeli világkiállításon A brüsszeli világkiállítás magyar csarnokában bemutatjuk nehéziparunk fejlődését. Alumíniumiparunkat a legújabb típusú Ikarus autóbusz és a vízibusz modellje képviseli. A szénbányászat fejlődését Komló korszerű új aknáinak, a bányaberendezések s az új városrészek fényképeiről ismerhetik meg a látogatók. A gyógyszeripar a legújabb vitamin- és hormonkészítményeit és a nagyhatású antibiotikumokat állítja ki. Ahol október óta nem változott semmi... Igaz történet — Pusztazámorról EGY ÉV hosszú idő, már csak nagyon ritkán beszélünk róla. A rosszemlékű ősz kissé talán túl korán kövesedett történelemmé. Még az Üllői út sarkán ott vannak a romok, s néhol még egyéb emlékek is változatlanok maradtak. Ezekre az emlékekre kívánom most felhívni az olvasók figyelmét — nem a történész, hanem a riporter szemüvegén át nézve őket. Barcza nagyságos úr és szeretett barátai Pusztazámornak csak annyi köze van a világvároshoz, hogy közel van hozzá. Egyébként olyan kicsi kis falu, hogy figyelembe sem vették, amikor a térképeket csinálták. Fél óra alatt azonban odaér az autóbusz Budapestről, s nem sokkal több idő alatt egy ellenforradalom is. Pusztazámor néhány száz holdnyi földjén mindössze néhány ezer ember él. Annak idején Barcza nagyságos úr és Merk doktor cselédei, aratói, napszámosai voltak csaknem valamennyien. A falu olyan, mint a hajdani jobbágyfalvak: járdái kövezetlenek, házai kicsinyek és alacsonyak. Amióta a két derék úr elment a vidékről, történtek némi változások, amelyek közül leglényegesebb az, hogy Barcza nagyságos úr cselédei Barcza nagyságos úr birtokának gazdái lettek. Mindezeket Barcza nagyságos úr nem tartotta végleges állapotnak és valószínűleg Merk doktor úr sem, mert az október végi napokban megérkeztek Pusztazámorra, ahol már egészen "tűrhető" állapotok várták őket. Szeretettel ölelték testvéri keblükre Gáspár Kázmér iskolaigazgatót, volt nyilas vezetőt, s a falu esperesét, akinek parókiáján lehetőség nyílt az állapotok felmérésére és az események további menetének "isteni" igazgatására. A lázas cselekvés napjai Pusztazámoron Mindez azután történt, miután három nap késéssel az ellenforradalom megérkezett a faluba. Ágoston Márton, a falu egykori tanácselnöke így számol be ezekről a naplókról: *1956. október 26-án községünk iskolájában falugyűlést hívtak össze és itt megválasztották a »forradalmi bizottmányt®, anemzetőrség® parancsnokát és két helyettesét. »Nemzetőr«-parancsnoknak Gáspár Kázmér igazgató-tanító, egykori nyilas vezető választatta meg magát, akit 1947-ben a néphatalom erőszakos felforgatására irányuló bűncselekményéért, 1951-ben a termelőszövetkezetben elkövetett sikkasztásáért ítéltek el. Október 28-án telefonon felhívtam Nagy József érdi rendőrőrsparancsnokot, hogy figyelmeztessem, kiknek a kezébe adott ő fegyvert. Azt válaszolta, hogy tudja ő, kiknek adta.« Minden bizonnyal tudta. Szerény fáradalmairól és nemes buzgóságáról még egymásik levél is tanúskodik, amelyet Tőke Imre, a diósdi csapágygyár dolgozója írt Ágoston Mártonnak. „Kedves Barátom! Ne haragudj, hogy későn írok az említett dologról, Nagy Jóska felől. Vele kapcsolatban nagy meglepetés ért engem. Nagy József hadnagy 1957. július 3-án leszereltetett, de az okát a mai napig sem tudom. Én 1956. december 22-én önként jelentkeztem az érdi rendőrségen szolgálatra és mint a Néphadsereg tisztje, őrmesteri rangot kaptam. Fegyverrel a kézben részt vettem az ellenforradalom megsemmisítésében, az elrejtett fegyverek felkutatásában, embercsempészeket lepleztem le stb., de nekem most úgy tűnik, hogy Nagy József hadnagy inkább az olyan emberekhez ragaszkodik, mint Pozvai József rendőrtizedes, aki annak idején Pestre ment harcolni az ellenforradalmárok mellett. Nagy József tud az esetről, de körülbelül én vagyok az ötödik párttag, akit elbocsáttatott a rendőrségtől. Cs. J., akivel együtt voltam járőrszolgálaton, elmondotta, hogy az ellenforradalom ideje alatt Nagy József őt három »nemzetőrrel« Érdliget, Temes út 14. szám alá küldte egy ÁVH-s százados lakására, akit elő kellett állítaniuk. Azon a hajnalon még hat ÁVH-st szedetett össze és kísértetett fel Budapestre. SOKSZOR elmondott dolgokról beszél a két levél. Barcza nagyságos úr és Merk doktor úr már elutaztak Pusztazámorról. A "nemzeti bizottmány" elismerte a kormányt, egyébként Pusztazámoron — nem változott semmi: az egykori "nemzeti bizottmány" tovább intézi a falu sorsát, az esperes úr gyóntatja a falu bűnös lelkeit, Gáspár Kázmér igazgató úr pedig igaz hazaszeretetre okítja az egykori cselédek fiait. Mert — ugyebár — kis nemzet vagyunk, alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, s ehhez igazán élő példa. Z. Gáspár Kázmér igazgató úr, aki mindenkor csak alkalmazkodott, de azt annál buzgóbban tette. 1961-ben Budapesten rendezik meg a nemzetközi bélyegkiállítást A magyar filatélisták 1955 óta vesznek részt rendszeresen nemzetközi bélyegkiállításokon. Ez idő alatt sikerült elismerést szerezni a magyar bélyegeknek és a magyar bélyeggyűjtésnek. A FIP, a nemzetközi bélyeggyűjtő szövetség legutóbbi kongresszusán úgy határoztak, hogy 1961-ben Budapesten tartják a nemzetközi bélyegkiállítást, s a szövetség évi kongresszusát. A szövetség határozata alapján egyébként jövőre Brüsszelben, 1959-ben Hamburgban, 1960-ban Varsóban, 1962-ben Prágában, 1963- ban pedig Istanbulban rendeznek nemzetközi bélyegkiállítást. ■Vasárnap, 1957. december 1. Mi újság az országgyűlésben? Sorozatosan üléseznek az országgyűlés különböző bizottságai. A bizottságok munkája ebben az esztendőben nagymértékben megszaporodott, hatáskörük, szerepük a törvények előkészítésében, a minisztériumok intézkedéseinek ellenőrzésében kiszélesedett — egyenes következményeként annak a törekvésnek, hogy az országgyűlés törvényhozó, államhatalmi tevékenységét minél magasabb színvonalra emeljék. A bizottságok jelenlegi tevékenysége igen sokrétű és az államigazgatás, a gazdasági élet, a népművelés és a törvényelőkészítés számos területét felöleli. Az ipari bizottság legutóbbi ülésén meghallgatta és megvitatta az ipari minisztériumok vezetőinek beszámolóit. A munkaügyi bizottsággal együtt közös albizottságot küldött ki a szakmunkás kérdés mai helyzetének kivizsgálására. A szakemberek bevonásával dolgozó albizottság most tanulmányozza a népgazdaság továbbfejlesztése szempontjából igen égető kérdést s később javaslatot nyújt be a probléma megoldására. Az ipari bizottság a mezőgazdasági bizottság kérésére foglalkozott a mezőgazdaság gépesítésének időszerű kérdéseivel is. A két bizottság együttes albizottságot szervezett s alaposan megvitatott javaslatot terjesztett a forradalmi munkásparaszt kormány elé, melyben a mezőgazdaság gépi beruházási költségeinek emelését indítványozta az 1958—1960-as évekre. A Minisztertanács a bizottságok javaslatait figyelembe véve a Tervhivatalon keresztül már intézkedett az ügyben. A mezőgazdasági bizottságban egyébként két kérdés szerepel a napirenden. Egyrészt Dögei Imre földművelésügyi miniszter beszámolója a mezőgazdaság helyzetéről és a fejlesztés lehetőségeiről, különös tekintettel az állami beruházásokra; másrészt az élelmezési miniszter tájékoztatója a felvásárlási rendszer ez évben szerzett tapasztalatairól és az észlelt hiányosságok megszüntetéséről. Az építésügyi bizottság az Építésügyi Minisztérium beszámolóját hallgatta meg az idei építőanyagtermelésről és a lakosság építőanyag-ellátásáról. A bizottság foglalkozott az építőipari beruházások mostanában szerzett tapasztalataival is. A vita során a képviselők sok tekintetben kiegészítették a minisztérium által beterjesztett beszámolót és több kérdésben meg is bírálták az Építésügyi Minisztérium munkáját. A szociális és egészségügyi bizottság a hároméves népgazdasági terv és az 1958. évi költségvetés szociális és egészségügyi vonatkozású részleteivel foglalkozott. A kereskedelmi bizottság legutóbbi ülésén a Belkereskedelmi Minisztérium, a SZÖVOSZ és a Külkereskedelmi Minisztérium vezetőit hallgatta meg, a kulturális bizottság pedig a tanító- és óvónőképzés reformjáról tárgyalt. A képviselők — nagyrészt pedagógusok —, megvitatták a Művelődésügyi Minisztérium javaslatát ,s a bizottság úgy döntött: indítványozza kétéves tanító- és óvónőképző akadémia létrehozását. Az akadémia megteremtésével meg kívánják szüntetni a középiskolákban az általános műveltség megszerzését nehezítő túlzott szakosítást. Az országgyűlés jogi bizottsága is több ülést tartott a közelmúltban. Egy alkalommal dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter adott tájékoztatót néhány készülő új jogszabályról, például a tanácstörvény módosításáról, a tanácsok hatáskörének kibővítéséről, az építési törvényről, a Munka Törvénykönyve, s a polgári perrendtartás módosításáról. A bizottság a polgári törvénykönyv tervezetét már nyilvános vitára bocsátotta s ez csak 1958- ban kerül az országgyűlés elé. A mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság a jogi bizottsággal együtt ezen a héten foglalkozott a képviselők mentelmi jogával és öszszeférhetetlenségének kérdésével, a munkaügyi bizottság pénteki ülésén tárgyalt az üzemi balesetelhárításról. A bizottság javaslatot terjesztett a Minisztertanács elé, melyben a munkavédelem legsürgősebb feladataival s általában a munkavédelem fejlesztésével foglalkozott. Az országgyűlés bizottságai a tapasztalatok szerint működésükkel nagy segítséget nyújtanak a kormánynak és az egyes minisztériumoknak munkájukhoz. (Itt) ....................................................... ................... Ifj. Deák Péter autója Deák Péter bőbeszédű ember. Különösen az a tavaly őszi ellenforradalom óta, amikor 19 éves Péter fia Nyugatra ment szerencsét próbálni. Az apa órák hoszszat képes dicsekedni vele. ,,A gyerek alig néhány hónap után autót vett, s reggelenként azzal jár munkába. Hol vagyunk mi ettől?” — legyint lemondóan Deák —, neki, mármint az apának, évekig tartott, egy ócska oldalkocsis motorbiciklire a pénzt összespórolni. „Nem élet ez, barátom” — mondogatja majdhogynem könynyezve. — „De hiszen csak nálam volna a gyerek levele, magad olvashatnád, mennyivel jobb Nyugaton a munkások helyzete.” Így mondta ezt, ki tudja, hányszor. A napokban egy szabóműhely előtt hozott össze vele a véletlen. Ekkor úgy tűnt, mintha nem akarna meglátni. Elfordult s a járda mellett álló motorbiciklijén kezdett babrálni. — Mi van veled, Péter? — álltam meg mellette. — Mi van a fiaddal? Nincs-e nálad véletlenül a levele? — Nem szoktam magammal hordozni — dörmögött magában, s a gyújtógyertyát csavargatta kifelé. Csodálkoztam. Mi történhetett, hogy ilyen szűkszavú lett egyszerre? — Csak nem érte a gyereket valami karambol? — kérdeztem tőle —, mert hát nem olyan egyszerű ám autót vezetni. — Áá — fújt rá idegesen a gyertya kormos végére —, miért is érte volna? Már-már kereket akartam oldani, amikor a szabóműhely ajtaján Deáknét, s a fiukat, Pétert láttam kilépni. — Hát te itthon vagy? — néztem meglepetten a legényre. — Miért ne lennék? — vonta meg a vállát durcásan —, nem tettem én semmit, hogy ne mertem volna hazajönni. — Hát az autód hol van? — Az autóm? — nézett rám a fiú megütközve. — Az, amit a spórolt pénzből vettél, s amiről azt írtad, hogy reggelenként azzal jársz munkába. — De hiszen a bánya kocsija volt az, mivelhogy a tárnákat másként nem lehetett elérni! — Na gyertek már! — rúgta be a motort dühösen az apa —, mikor érünk haza, ha mindenkivel leálltok traccsolni? (várnagy)